A több éve kialakult hagyománynak megfelelően idén is megrendezik a házasság hete rendezvénysorozatot. A téma aktualitása vitathatatlan, kétség sem fér ahhoz, hogy a házasság intézményével, a gyermekvállalással és – azzal összefüggésben – a demográfiai változásokkal kapcsolatos katasztrofális, és folyamatosan romló tendenciát mutató statisztikai adatok alapján, tenni kell valamit hazánkban épp úgy, mint Európa több más országában, az egyre inkább fenyegető társadalmi megrázkódtatások elkerülése érdekben. A házasság intézménye azonban nemcsak ott van válságban ahol a demográfiai tendenciák kedvezőtlenek, hiszen azokban az országokban, ahol a nagyarányú bevándorlás miatt a népmozgalmi adatok még nem adnak okot aggodalomra, a házasságkötések számának csökkenése és a válások arányának emelkedése ugyanúgy megfigyelhető. Hazánkban ott tartunk, hogy már az egyszülős csonkacsaládok aránya is csak azért mutat csökkenő tendenciát a fiatalabbak körében, mert – amint az inforadio.hu oldalon olvasható riportban a KSH illetékese elmondta – a „35 év alattiaknál gyakorlatilag a házasságkötések száma is nagyon megritkult, a gyermekvállalás életkora kitolódott, tehát igen kevés az olyan nő, aki egyáltalán egyszülőssé válhat”.
A kérdés csak az, hogy mit kellene tenni a kedvezőtlen tendenciák ellen. A gyermekvállalás csökkenéséből fakadó, egy-másfél évtizeden belül bekövetkező, súlyos társadalmi feszültségeket ideig-óráig lehet ugyan kezelni a migrációval, azonban könnyen belátható, hogy a migráns munkavállalók kulturális különbségeiből adódó súlyos problémák mellett egy logikai ellentmondást is magában hordoz az az elképzelés, amely a természetes népszaporulat hiányát akarja ilyen eszközökkel kezelni. Miközben ugyanis a gyermekvállalás hiányában a fejlett társadalombiztosítási rendszerek fenntarthatósága válik bizonytalanná, a migráns munkavállalás ezt a problémát hosszabb távon nem tudja kezelni, hiszen a migráns munkavállalók sosem tudnak olyan mértékben hozzájárulni a társadalombiztosítási rendszerek fenntartásához, mint amilyen mértékű veszteséget jelent az adott nemzetgazdaság szempontjából, a gyermekvállalás csökkenéséből fakadó kieső társadalmi aktivitás. Ennek részben az az oka, hogy a migráns munkavállalók nem tudnak olyan hatékonyan bekapcsolódni a termelés folyamatába, mint az adott társadalomban felnevelt gyermekek, ráadásul abban érdekeltek, hogy az általuk megtermelt érték minél kisebb része fordítódjon a befogadó ország társadalombiztosítási rendszereinek fenntartására, és minél nagyobb részét tudja saját (sok esetben a származási országban maradó) családtagjainak megélhetésére fordítani. Ezért is olyan magas a feketegazdaságban elhelyezkedők aránya a migráns munkavállalók között, és ez ellen még a legfejlettebb országokban sem tudnak elég hatékonyan fellépni (ld. pl. azt a friss hírt, miszerint épp a brit bevándorlásügyi miniszter kényszerült lemondani amiatt, hogy még őt is megvezette a hamis papírokkal foglalkoztatott takarítónője, pedig az Egyesült Királyságban igazán nagy tapasztalatokkal bírnak a bevándorlók foglalkoztatása terén). A külföldiek beengedésének és letelepedésének korlátozására irányuló szándékok is azt bizonyítják, hogy már a fejlett országokban sem tartják saját maguk számára előnyösnek a vendégmunkások foglalkoztatását.
Van tehát a gyermekvállalás növelésének irányába mutató, erős, gazdasági-társadalmi kényszer is, de szubjektíve ennél lényegesen fontosabbak azok az emberi aspektusok, melyek szerint a legtöbben szívük mélyén akkor is vágynak arra, hogy gyermekük legyen, ha úgy érzik, hogy nincsenek meg hozzá a szükséges feltételek, és ezért nem vállalnak gyermekeket. A Házasság hete rendezvénysorozattal elvileg ezt a vágyat akarják erősíteni a fiatalokban, azonban egyelőre láthatóan nem sok eredménnyel, aminek több oka is lehet.
Elsősorban talán az, hogy – mint már jeleztük – valószínűleg nem a gyermekek iránti vággyal van a probléma. A házasság intézménye azonban, a statisztikai adatok alapján, valóban nem vonzó a fiatalok számára. Ennek felelősségét a keresztény egyházak képviselői és a véleményüket nyilvánosan is megfogalmazó hívei, általában az egyházon kívüli tényezőkre szokták terhelni. Közkeletű dolog általában szidni a médiát, de sokan beszélnek konzervatív keresztény körökben arról, hogy a világban vannak a házasság és a hagyományos család értékeivel szembenálló erők, melyeket gyakran „életellenesnek” neveznek, és mindenféle összeesküvés-elméletekkel próbálják megmagyarázni a gyermekvállalás visszaszorulását, a házasságok számának csökkenését, a hagyományos családokban élők arányának rohamos visszaesését. Ezek az összeesküvés elméletek nemcsak lejáratják az ilyeneket hangoztatókat, de egyes esetekben kifejezetten sértőek is, hiszen jellemzően előítéletes általánosításokkal és alaptalan vádaskodásokkal, rágalmakkal vannak tele. A konzervatív keresztény körök hangadói pl. előszeretettel mossák össze azokat, akik az abortusz korlátozása ellen, a könnyű drogok liberalizálása, vagy az eutanázia engedélyezése mellett szólnak azokkal, akik a hagyományos házasság mellett bármely más együttélési formát, különösen az LMBT személyek egyenlő jogainak és az azonos neműek házasságának elismerését támogatják. Az ilyen, általuk homogénnek tekintett, politikailag egységesen (bal)liberálisnak titulált embereket bélyegzik meg az „életellenesség” vádjával, azt állítva róluk, hogy a „halál kultúráját” hirdetik és képviselik a társadalomban, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy ez az összemosás teljesen alaptalan, ebből adódóan igen heves ellenérzést vált ki az érintettekből. Ezt tetézik még azok gyors ítélkezések, amelyekkel a konzervatív álláspont képviseletét konformista, szervilis módon vállaló fiatalok ítélik meg és el mindazokat, akik eltérnek az általuk fanatikusan követni próbált irányvonaltól. Tekintettel arra, hogy ezeknek az elvakult általánosításoknak azok is a célpontjaivá válnak, akik bizonyos esetekben elfogadhatónak tartják a házasság előtti szexuális kapcsolatokat, támogatják a válás és újraházasodás, a mesterséges fogamzásgátlás, vagy éppen megtermékenyítés tekintetében az egyházi álláspont korrekcióját, stb., nagyon sok fiatalt elriasztanak, eltávolítanak ezzel a farizeus mentalitással. Ez a hozzáállás tehát teljesen kontraproduktív, nem segíti, hanem csökkenti a házasság és a családalapítás iránti vágyat, mondhatjuk, hogy egyfajta kegyelemdöfés a házasság, amúgy is válságban lévő intézménye számára, a konzervatív keresztények részéről.
