A ncronline.org oldalon egy marylandi amerikai katolikus papnak, Peter Daly atyának az írása jelent meg, „Ahogy a mi plébániánk viszonyul a meleg párkapcsolatokhoz” címmel. A cikkre a Bondings 2.0 legfrissebb posztja is felhívta a figyelmet, mely utóbbi azt a mondatot emelte ki a lelkipásztor írásából a saját összefoglalójának címében, hogy „Nem én vagyok a hálószoba-rendőr”, és egyébként a plébánia-közösséghez tartozó meleg és leszbikus emberekhez való viszonyulás őszinte értékelésének minősítette azt. Mint Francis DeBernardo, a New Ways Ministry blog részéről megállapítja, miközben örvendetes, hogy szívesen látják abban az egyházközösségben is az azonos nemű párokat, Daly atya elismerte, hogy ez csak olyan mértékben van így, amilyen mértékben a jelen helyzetben ez lehetséges.
Az ncronline.org posztjának bevezetője szerint, ez az írás arra a felhívására válaszolva született, melyben Ferenc pápa kérte a hívektől származó észrevételek összegyűjtését, az októberben esedékes, a családdal foglalkozó, soron kívüli püspöki szinódus előkészítéséhez. Ennek megfelelően a szerző, Daly atya saját plébániájának beszámolóját tette közzé, ezért a poszt egyes és többes szám első személyben íródott, melyből néhány részt idézünk:
„Azt gondolom, hogy a mienk egy meglehetősen tipikus, többségében fehér, angolul-beszélő, középosztálybeli amerikaiakból álló egyházközség. Az igazság kedvéért azt is el kell mondani, hogy a viszonyunk alakul, fejlődik az azonos nemű párokhoz, beleértve a házaspárokat és az örökbefogadókat. Talán úgy lehetne röviden jellemezni a hozzáállásunkat, hogy nyilvánosan hallgatunk a kérdésről, magánemberként viszont elfogadjuk őket.
Nyilvánosan hallgatunk arról, hogy néhányan a hívek közül melegek, annak ellenére, hogy vannak, akik tudnak az ő kapcsolatukról.
Magánemberként elfogadjuk az ő kapcsolatukat, amíg nem kell ezekről a kapcsolatokról tudomást vennünk.
Ez a modus vivendi nem igazán etikus megoldása a kérdésnek. Valójában ez inkább az elkerülés stratégiája.
Két szempontból tapasztalható jelentős megosztottság a plébániához tartozó hívek között, az LMBT emberekhez való viszonyulás témakörében. Az egyik egy generációs megosztottság. A másik személyes jellegű.
A generációs megosztottság a legnyilvánvalóbb, és éles határú, ugyanakkor nem abszolút érvényű. Az idősebbek kevésbé fogadják el az LMBT kapcsolatokat. A fiatalabbak nem látnak bennük problémát. Valójában a fiatalabbak gyakran azon az állásponton vannak, hogy az egyháznak el kellene mozdulnia az ő kapcsolatuk jóváhagyásának elfogadása irányába. A választóvonal nagyjából az 50 éves életkornál húzódik.
Ez a generációs megosztottság radikális és súlyos. Néhány fiatal esetében ezen múlik, hogy maradnak-e katolikus vallásúak. Egy fiatalember elhagyta emiatt az egyházat. Ahogy az idősebb katolikus hívek kihalnak, nagyon kevesen fognak maradni, akik el fogják fogadni az egyház jelenlegi negatív hozzáállását az azonos nemű párokhoz. Kulturálisan marginalizálódott helyzetbe fogunk kerülni olyan országokban, mint az Egyesült Államok.
A személyes megosztottság sokkal rejtettebb, és nehezebben számszerűsíthető, Azok, akik ismernek a saját családjukban, vagy ismeretségi körükben nyíltan meleg embereket, sokkal jobban elfogadják az LMBT személyeket, mint azok, akik azt mondják, hogy személyesen nem ismernek senkit, aki meleg lenne. Természetesen valójában mindenki ismer valakit, aki meleg. Tudják, hogy valamelyik barátjuk, vagy családtagjuk meleg, de nem ismerik el.”
Ez után több személyes tapasztalatáról, és azok teológiai vetületéről is beszámol, majd így fejezi be írását:
„Több, mint 40 évvel ezelőtt a magisztérium úgy fogalmazott, hogy a „homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek" ("intrinsically disordered"), és soha, semmilyen körülmények között nem hagyhatóak jóvá. Ez azonban biztosan nincs összhangban az én lelkipásztori tapasztalatommal.
Nagyjából egy évtizeddel ezelőtt megismerkedtem egy meleg párral a plébániánk területén. 35 éve éltek együtt. Ma már mindketten halottak. Joe nyugdíjas tanár volt, Georg nyugdíjas építész [a Joe valószínűleg elírás, később konzekvensen Richard-ról és Georg-ról van szó – a szerk.].
Amikor Georg rákbetegség miatt hadokolt, Richard eljött hozzám és kérte a betegek szentségnek kiszolgáltatását a barátja részére. Amikor elmentem hozzájuk, akkor jöttem rá, hogy ők egy pár. Richard ápolta Georg-ot az élete végéig. Segítette Georg szüleit is.
Georg halála után Richard eljött hozzám, a plébániahivatalba, egyeztetni a temetést. A többi családtag megtagadta, hogy eljöjjön, de telefonon közölték velem: „Nem szeretnénk, ha beszélne arról, hogy a testvérünk meleg volt, és említést tenne arról a másik emberről”.
A temetésen így kezdtem beszédemet: „Köszönetet szeretnék mondani Richard-nak, amiért ilyen jó barátja volt Georg-nak, több, mint 35 éven keresztül. A ti kapcsolatotok volt a meghatározó kapcsolat számára az életben, valódi jeleként a szeretetnek és a barátságnak.”
Richard hálás volt. 35 év után újra elkezdett templomba járni. Három évvel később Richard is rákos lett. Elemnetem meglátogatni őt a kórházban, Delaware-ban. Kiszolgáltattam neki a betegek szentségét és megáldoztattam. Azt kérte, hogy a temetési miséjén mondjam el ugyanazt, amit a társáén elmondtam.
Mivel egyikük sem a mi plébániánkhoz tatozó temetőben volt eltemetve, elhelyeztem egy táblát az emlékezet falára, ahogy szoktuk. Egy Sirák fia könyvéből idézetet írattam rá: „A hűséges barát erős támaszod, vagyont talál, aki ilyen barátra szert tesz.” (Sir 6.14)
Az ő kapcsolatuk nem volt tökéletes, de biztosan nem volt belső természete szerint rendetlen.”
[Peter Daly atya a Washington, D.C. Érsekség lelkésze, és 1994 óta plébános a St. John Vianney plébánián, Prince Frederickben, Marylandben.]
