A társadalomban és a bioetikával foglalkozó szakemberek között is vitatott terület a mesterséges megtermékenyítés, különösen abban az esetben, ha béranya hordja ki a terhességet, és mindezt azonos nemű párok, jellemzően meleg férfipárok kezdeményezik. A katolikus morálteológia a mesterséges megtermékenyítést eleve elutasítja, mint minden olyan emberi tevékenységet, amelynek következtében elválik egymástól a kizárólag szentségi házasságban élő házaspár tagjai között megengedhető szexuális kapcsolat és a gyermeknemzés, így értelemszerűen ellenzi és elítéli a béranyaságot is. Mindeközben a tudományos fejlődés és a társadalmi változások következtében egyre több lehetőség és egyre nagyobb igény merül fel a nyugati típusú társadalmakban az ilyen jellegű „szolgáltatásokra”. A demokratikus jogállamok törvényhozói is lemaradásban vannak világszerte: egyetlen országban sem biztosított a tudományosan lehetséges és az érintettek által igényelt „szolgáltatásoknak” olyan jogszabályi rendezése, amely teljes körűen érvényt tudna szerezni a társadalom többségi akaratának. Ez utóbbival kapcsolatban egyébként viszonylag kevés, de azért nem figyelmen kívül hagyható adat áll rendelkezésünkre. A vs. portál közelmúltban publikált cikkében egy francia közvélemény-kutatás eredményét közölve írta, hogy „a franciák 55 százaléka szigorú szabályozás mellett támogatná a béranyaság engedélyezését, valamint a mesterséges megtermékenyítés kiszélesítését leszbikus nők számára”. A szélsőjobbal ismételten összefogó UMP, és a maguk előtt tolt civil szerveződés, melyet a francia katolikus klérus is nyíltan támogatott (amint erről korábban a jelen blogon is hírt adtunk), a cikkíró információi szerint nem tudott 31%-nál nagyobb támogatást elérni a francia társadalomban, a béranyaság elleni küzdelemben. A francia választópolgárok több, mint kétharmadát nem győzték meg az olyan szlogenek, mint „A nő nem bébigép”, vagy „Háromnaponta importálnak béranyától származó újszülöttet Franciaországba”. Ezzel szemben a polgárok többsége kifejezetten támogatta a korrekten szabályozott béranyagság engedélyezést.
Ugyanakkor pont ez az, ami hiányzik: a megfelelő szabályozottság. A politikai vezetők számára sokkal kényelmesebb halogatni a megoldáskeresést, vagy teljesen ignorálni problémát. Ebben jó hivatkozási alap az egyházi elutasítás, és az ebből politikai tőkét kovácsoló jobboldali és szélsőjobboldali demagógia. A jogszabályi garanciák hiánya viszont tág teret nyit a valóban súlyos, sokszor megdöbbentően embertelen visszaélésekre. A társadalmi igények kiszolgálására hatalmas iparág nőtte ki magát, melyet azonban kizárólag üzleti logika irányít. Az ilyen „szolgáltatásokat” nyújtó szervezetek professzionális felkészültséggel használják ki a nemzetállami, és a nemzetközi jog kiskapuit, a hiányzó, vagy az érintettek számára jogbiztonságot garantálni nem tudó jogszabályi környezetet, államközi megállapodásokat. Néhány konkrét esetről is beszámol az orientpress.hu közelmúltban készült összefoglalója. Érdemes meglátogatni azokat amerikai és angol honlapokat is, amelyeket a béranyaság iránti igények kielégítésére alakult szervezetek hoztak létre, és amelyek rendezvényein még a béranyák által világra hozott, immáron kamaszkorúvá cseperedett gyermekek is kifejtették véleményüket.
A Katolikus Egyház hozzáállása nemhogy nem segíti a problémák megoldását, de még jobban elmélyíti azokat. Az Európai Közösség Püspöki Konferenciáinak Bizottsága idén februárban adott ki egy állásfoglalást, mely elérhető a weboldalukon. E szerint a béranyaság minden formája súlyosan sérti minden személy emberi méltóságát, aki egy ilyen ügyletben érintett, különösen amiatt, hogy eszközzé teszi a befogadó anyát (aki gyakran a nyomor elől menekülve bocsátja áruba a testét), és úgy kezeli a gyermeket, mint egy tárgyat. Ebből adódóan – mondják a püspökök – a béranyaság semmilyen körülmények között sem támogatható, és ezzel kimondatlanul is azt sugallják, hogy nincs is mit beszélni róla a továbbiakban (mindezt a fenti oldalról pdf-formátumban is letölthető állásfoglalásukban jó hosszan kifejtik). Ezek után érthető, hogy a Apostolok Királynője Pápai Egyetem Bioetika Tanszéke sem tehet többet, minthogy abban nyújt „támogatást” a katolikus pedagógusoknak, szülőknek, oktatási intézetek vezetőinek, hogy a „a gender-ideológia veszélyeiről, zsákutcáiról” szervezett konferenciájukon „olyan alternatív nevelési tervek kidolgozásáról” tanácskozzanak, „amelyek biztosítják a fiatalok érzelmi és szexuális nevelésének stabilitását” – amint ezt a radiovaticana.va oldalon megjelent, vádaskodásoktól és ítélkezésektől sem mentes cikkben olvashatjuk. Giuseppe Mari a milánói Katolikus egyetem pedagógia professzora szerint a „gender theory” (gender-elmélet) a nemek közti különbségek összemosása által a homoszexualitásra, biszexualitásra, a nemek szabad megválasztására bátorít és tanít, egy újfajta antropológia megteremtését teszi lehetővé, amely figyelmen kívül hagyja a nemiség legmagasabb hivatását, a nemzés és az élet továbbadásának természetes és etikus módját. Ezután jönnek a legkeményebb kijelentések, miszerint a gender-elmélet megnyitja a kaput az embertelen béranyaság és a rendezetlen örökbefogadás előtt, ahol az ártatlan gyermekek árucikké, adás-vétel tárgyává válnak, ezért nem csupán etikus, hanem tudományos szempontból is elfogadhatatlan, sőt kriminális a gender-elmélet a katolikus egyetem szakértői szerint. A nemi egyenlőségre való nevelés azonos a biszexualitásra való bátorításnak tartják. Álláspontjuk szerint a nemi identitás meggyengítésével a fiatalok sebezhetőek és zavarodottak lesznek, és azt is mondják a katolikus egyetem képviselői, hogy statisztikai adatok szerint azokban az országokban, ahol a gender-elméletre alapozott érzelmi és szexuális nevelés elfogadott, a fiatalok öngyilkosságának száma a csillagokba szökött. Ez utóbbi az egyetlen konkrét állítás, amely viszont tényszerűen nem igaz, amint ez a WHO adataiból látható, de az is világos, hogy ilyen abszurd, elfogult és ítélkező hozzáállás mellett nincs esélye semmilyen érdemi párbeszédre a Katolikus Egyház hivatalos képviselői és a laikus társadalom között ezekben a kérdésekben.
Így aztán a lassan formálódó jogszabályi környezet kialakításában szakmai szempontból nagyrészt azok vesznek részt, akik valamilyen formában érdekeltek a béranyaság minél szabadabb engedélyezésében, és emiatt valóban csökkenhet az összes érintett emberi méltóságát, a lehető legnagyobb mértékben szem előtt tartó szabályozás kialakításának esélye. A megfelelő szabályozás kialakításának hiányáért mindenki felelős, aki a kérdésről folytatott érdemi társadalmi párbeszédtől elzárkózik, így az egyházak, különösen a Katolikus Egyház felelőssége is felmerül. Az érdemi párbeszéd ugyanis nem azt jelenti, hogy ennek kapcsán bármely egyháznak fel kellene adnia, meg kellene változtatnia a saját teológiai tanításait, amit a kívülállók természetesen nem is vitathatnak. Ugyanakkor az egyház álláspontjának rögzítése mellett lehetséges és szükséges lenne az egyházak képviselőinek is konstruktívan részt venni az olyan nagy horderejű kérdésekkel kapcsolatos vitákban, mint amilyen pl. a béranyaság, de az előítéletekkel, rágalmakkal, vádaskodásokkal teli kommunikáció, ami a hivatalos egyházi dokumentumokban is megjelenik, semmiképpen nem segíti a rendezetlen jogi helyzetből adódó problémák megoldását. Lehet ugyanis deklarálni azt, hogy pl. a Katolikus Egyház álláspontja szerint az IVF (a mesterséges megtermékenyítés) sem elfogadható, de ettől még részt lehetne venni abban a közös gondolkodásban, amely az IVF eredményeképpen megszülető gyermekek, illetve az őket világra hozó szülőanyák érdekeinek, alapvető jogainak és emberi méltóságának védelmét tűzik ki célul. Ehhez azonban le kell ülni (a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt ) egy asztalhoz azokkal, akik szerint sem az IVF, sem a béranyaság önmagában nem bűn, nem elítélendő, de a gyermekek és a szülőanyák érdekeinek, és emberi méltóságának védelmét ők is fontosnak tartják. A közös gondolkodás eredményeképpen megfogalmazódó javaslatokat, melyek a ma még sokszor hiányos jogi szabályozás alapját képezhetik, az Egyháznak is támogatnia kellene akkor is, ha mindig rögzíti, hogy mi a kérdéssel kapcsolatos egyházi álláspont. Ez a konstruktivitás azonban egyelőre nagyon hiányzik, és ez az, amiért felelősség terheli az egyházi vezetőket is.
