Kedves Meleg Katolikus Papok!

Tudom, hogy elfoglaltak vagytok, ezért megpróbálom rövidre fogni. Közületek sokan követték a híradásokból annak a meleg chicagói papnak a történetét, aki a közelmúltban coming out-olt. Tudom, hogy ti is figyelemmel kísértétek az eseményeket, mert én is ezt tettem. Azt is tudom, hogy a coming out gondolata, annak felvállalása, hogy meleg katolikus papok vagytok, talán az egyik legijesztőbb dolog, amit el tudtok képzelni. Valóban annyira ijesztő, hogy csak maréknyi meleg katolikus pap tette ezt meg. Tudom mit jelent, ha van egy olyan titkotok, amit senki nem tudhat meg rólatok. Tudom, milyen megszégyenülést jelent, ha valakiről kiderül, hogy meleg. Tudom, milyen érzés szembesülni azzal, hogy a melegséged elhallgatása több kárt okoz, mint amennyi jót tudsz tenni a szolgálatoddal. Tudom milyen érzés, amikor a hírekben olvasol a melegek zaklatásáról, a gyűlölet bűncselekményekről, a tizenévesek öngyilkosságáról, és azon gondolkodsz, hogy vajon a hallgatásod mennyiben járult hozzá mindahhoz, ami történt. Tudom milyen szörnyű érzés, amikor katolikus püspökök melegellenes törvényeket támogatnak. Tudom, mert én is részese voltam mindennek – én is az elhallgatás kultúrájában éltem, és abban a szégyenben, ami ma jelen van az Egyházunkban.

És ugyanakkor tudom (és azt is tudom, hogy ti is tudjátok), milyen érzés elfogadottnak lenni a barátaid és a családod körében azután, hogy elmondtad nekik, hogy meleg vagy. Tudjátok, hogy milyen szabadságot és örömet jelent az elfogadottság és a szeretet. Tudjátok, hogy a melegségetek része mindannak, ami egyedivé és csodálatossá tesz titeket. Tudjátok, hogy a melegség nem átok, nem egy belső rendetlenség, nem egy olyan betegség, mint az alkoholizmus, hanem Isten ajándéka. Olyan ajándék, amit meg lehet osztani és ünnepelni.

Ha a saját coming out-omból tanulhattam bármit, akkor az az volt, hogy az egyház (Isten népe) elfogadó, támogató és olyannak szeret, amilyen én vagyok. Több ezer e-mailt kaptam, és személyesen is újra és újra elmondták, mennyire értékelik azt, hogy az elfogadás és szeretet hangján szólok, különösen azok, akiket a szexuális irányultságuk miatt üldöznek.

Sziennai Szent Katalin mondta egyszer: „Mondd el az igazságot ezer hangon, a csend megöli a világot.” Itt az ideje, hogy mindannyian mondjuk el az igazságot. Közületek néhányan talán úgy fogják elmondani, ahogy én tettem a „Titkos hangok, egy meleg katolikus pap reflexiói” c. könyvemben, vagy úgy, ahogy Mike atya tette a Washington Post-ban. Mindazonáltal feltételezem, hogy sokan közületek sokkal halkabban, diszkrétebben fogják elmondani az igazságot a barátaitoknak, családotoknak, gyülekezeteteknek. Bármilyen módját is választjátok annak, hogy beszéljetek az igazságról, kérlek ne feledjétek, hogy imádkozom értetek, és hogy az Egyháznak szüksége van rátok. Az Egyháznak szüksége van arra, hogy elmondjátok az igazságot, kik vagytok, és milyennek alkotott meg titeket az Isten.

Isten áldjon benneteket!

Gary M Meier

(Forrás: huffingtonpost.com)