Kockázat nélkül nincs nyereség – szokták mondani, és ez így is van, de ha egy ország kormánya kezd politikai hazárdjátékba, akkor annak következményeit az egész országnak viselnie kell. A migránsellenes népszavazással a kormány lapot húzott a 19-re, sőt, inkább a 20-ra…
Az október 2-i népszavazás politikai kockázata ugyanis óriási, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ebből már csak vesztesen jöhet ki az ország. Itt már csak az a kérdés, hogy hogyan lehet minimalizálni a veszteségeket.
A legnagyobb vesztes a kormányzópárt lehet, függetlenül ugyanis Gyurcsány Ferenc személyének megítélésétől, abban igazat kell adni a volt miniszterelnöknek, hogy ha véletlenül nem lenne érvényes a népszavazás, akkor a kormány nagyon meggyengülne, és előbb, vagy utóbb bele is bukna ebbe a kudarcba. Márpedig kormány-, és szalonképes alternatíva hiányban ez is súlyos kockázatokat rejt.
A diplomáciai és a politikai kockázat sem csekély. Az Európai Bizottság illetékesei ugyanazt a taktikát választják, amit az angolokkal szemben választottak a Brexit előtt: nemhogy tompítanák, sőt inkább élezik a konfliktust, és még csak meg sem próbálják úgy befolyásolni a népszavazási kampányt, hogy az EU-ban maradásra biztassák a választókat – ami valahol teljesen logikus. Ha valaki távozni akar az EU-ból, akkor az derüljön ki egyértelműen, és aki menni akar, az menjen minél gyorsabban! A britek esetében ma még alig sejthető csupán, hogy milyen nagy árat kell majd fizetniük ezért, de az EU-s vezetők rögtön a brit népszavazás után nyilvánvalóvá tették, hogy az angolok a lehető legkeményebb elszakadási tárgyalásokra számíthatnak. Igaz, hogy ma még csak a hazai ellenzéktől lehet hallani, hogy a kvóta-ellenes népszavazás Magyarország EU-ból való kivezetésének irányába mutat, de nagyon is várható, hogy ha a népszavazás eredményes lesz, akkor a Bizottságnak is ez lesz az álláspontja. Csakhogy a magyar gazdaság tartalékai sokkal kisebbek, mint a briteké, számunkra a kiválás sokkal nagyobb gazdasági és társadalmi krízissel járna, mint az Egyesült Királyságnak, mely várhatóan szintén elemeire fog szétesni a Brexit nyomán. Ott sem gondolta pl. a közvélemény, hogy az egyszer sikeresen elhárított skót elszakadási törekvések a brit EU kilépésről szóló népszavazást követően ismét, immáron szinte megkérdőjelezhetetlenül fognak előkerülni, de ez már lényegében a népszavazás eredményének közzététele után azonnal megtörtént. Lehet tehát népszavazást tartani, de annak nem várt, nagyon súlyos következményei lehetnek.
Muszáj nekünk végigmenni ezen úton?