Az életre szóló döntések meghozatala előtt álló fiatalok sok bölcs tanácsot kapnak, de az esetek többségében a saját élethelyzetük minden kérdésére egyik sem tud választ adni. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a keresztény, hívő fiatalok, akik hitük, vallási és morálteológiai meggyőződésük alapján szeretnék leélni az életüket, ugyanakkor gyermekkoruk óta érzik, hogy szexuális irányultságuk nem teljesen felel meg a hetero-normatív vallási (és társadalmi) elvárásoknak. Arról a nem is kisszámú fiatalról van szó, akiknek serdülő koruk kezdete óta vannak homoszexuális vágyaik, de ezeket a vallási előírások és a társadalmi elvárások hatására eddig több-kevesebb sikerrel elnyomták magukban. Ők azok, akik talán néha kicsit akadozva, de ki is tudtak alakítani heteroszexuális párkapcsolatokat, esetleg ezekben már valamilyen szintű szexuális kielégülést is találtak, ugyanakkor a lelkük mélyén érzik, hogy vannak homoszexuális vonzalmaik, melyeket titkolnak és tagadnak önmaguk és a külvilág előtt. Az ilyen fiatalok az elvárások hatására sodrodnak a családalapítás hagyományos formái felé, és szinte észrevétlenül kerülnek olyan helyzetbe, amikor már visszafordíthatatlannak tűnik a házasságkötés, amelynek létjogosultságával kapcsolatban tudatuk mélyén alapvető kétségeik vannak.

A házasság irányába ható külső nyomás azonban nemcsak kimondott, és nyilvánvaló formában létezik, hanem olyan tudatalatti, rejtett formákban is hat, melyekkel szemben a tudatos, logikus gondolkodás védtelen. Ilyenek azok a „bölcsességek”, melyeket az idősebbek, a különböző okoknál fogva kompetensnek tartott személyek (pl. lelkigondozó, házassági felkészítő lelkész, stb.) ültetnek el a fiatalok agyában, amelyek képesek arra, hogy kioltsák az elnyomott tudatalattiból feltörő kétségeket, figyelmeztető jelzéseket. Mire a házasságkötés ideje eljön, a fiatalok számára tartott vallási rendezvényeken (hittan, ifi alkalmak, táborok, stb.) rendszeresen részt vevő fiúkat és lányokat már felkészítik arra, hogy mindenféle kétség természetes a házasságkötés előtt és utána is, ez az élet velejárója, esetleg a sátán aknamunkája, úgyhogy ezekkel nem kell törődni, hiszen ha senki nem házasodna meg, akiben ilyen kétségek felmerülnek, akkor „kihalna az emberiség”. Pedig könnyen belátható, hogy egészen más jellegű az a kétség, amely csak a kiválasztott társ személyével, annak egyes kevésbé szerethető tulajdonságaival, szokásaival kapcsolatban merül fel egy emberben, mint az, amely a párkapcsolat nemi irányultságával van összefüggésben.

Amint azt egy korábbi írásunkban már jeleztük, fiatal korban az ember sokkal könnyebben el tudja nyomni az esetleges homoszexuális vágyait, mint később, idősebb korában, ha úgy gondolja, hogy erre van szükség a társadalmi, vallási elvárásoknak való megfeleléshez, azonban ez nem jelenti azt, hogy heteroszexuálissá tudja változtatni magát. Ez az, amit sajnos sokan nem tudnak, és abban a téves elképzelésben élve ugranak bele egy házasságba, hogy a homoszexuális vágyaik majd „elmúlnak”. Azok azonban nem múlnak el, a homoszexualitás ugyanis nem nátha, vagy gyomorrontás, hogy csak úgy elmúljon. Nem betegség, és nem is bűn (magát a homoszexuális irányultságot még a hivatalos katolikus dogmatika sem tartja bűnnek), nem szabad tehát az életre szóló döntések meghozatalnál figyelmen kívül hagyni. Súlyos felelőtlenség, ha egy lelkigondozó, gyóntatópap, házassági felkészítő lelkész, vagy laikus személy azt mondja, vagy akár csak sugallja egy fiatalnak, aki nagy nehezen el meri árulni, hogy vannak homoszexuális vágyai, hogy ne törődjön vele, mert azok majd „elmúlnak”.

Akkor ugyanis, ha egy ilyen fiatal házasságot köt, utána évtizedekig tartó hazudozás, önámítás, önmarcangoló bűntudat, testet-lelket pusztító, és a végén szükségszerűen kudarcba, vagy tragédiába fulladó küzdelem kezdődik. Természetesen a gyermekvállalás csodája nagyon erős vonzerőt jelent, amely előbb-utóbb mindenkit arra sarkall, hogy így-vagy úgy gyermeke lehessen. A legtöbb egyház és a hazai (meg még számos kelet-európai, afrikai és ázsiai) társadalom a gyermeknevelést nem, vagy csak ilyen-olyan kerülőutakon keresztül teszi lehetővé homoszexuális párok számára, ami egyes vallási és politikai vezetők szándékainak megfelelően arra készteti a fiatalokat, hogy leplezzék esetleges homoszexuális irányultságukat, ha gyermekeket szeretnének nevelni. Ez azonban egy katasztrofálisan rossz megoldás az érintetteknek, és hátrányos az egész társadalomnak. Nagyon megfontolandó tehát, hogy milyen döntést hozzon egy ilyen életre szóló útelágazásnál álló fiatal.