Ez a jövő évi költségvetési törvény tervezete alapján jelenthető ki teljes biztonsággal, melyet az elmúlt héten terjesztett be a Kormány az Országgyűlésnek, és várhatóan érdemi változtatás nélkül el fogják fogadni azt, ahogy az utóbbi években mindig megtették. Az előterjesztés alapján ugyanis 2020-ban 1.864 Mrd Ft jut a központi költségvetésben az egészségügyre, ami ugyan 9,91 %-al több, mint a 2019-es terv, de ez még így is megalázóan kevés. Ez ugyanis egyrészt a tervezett GDP-nek (48.779 Mrd Ft) alig 3,8 %-a, miközben a sokkal magasabb GDP-t előállító országokban is 6% felett van, amit az egészségügyre fordítanak. Persze erre azt lehet mondani, hogy ebben nincs benne a magán egészségügy, meg a hálapénz, csakhogy ezek nem tudják kihúzni az állami egészségügyet abból a kátyúból, ahova jutott (ld. a témával kapcsolatos korábbi írásunkat is). Másrészt a 9,91 %-os többletből rögtön lejön minimum 3% a várható infláció miatt, ráadásul az egészségügyi anyagköltségek messze az infláció felett növekednek, így várhatóan még kevesebb jut a személyi kiadások növelésére, vagyis az orvosok, nővérek, más egészségügyben dolgozó szakemberek és a szakképzetlen dolgozók bérének emelésére.

Mindez úgy, hogy az egészségügyben dolgozók bére évek óta a legalacsonyabbak között van, ezért ha van más munkalehetőség, akkor még a szakképzett dolgozók is elhagyják az ágazatot. A média is beszámolt arról, amikor egy kórház közelében megnyílt egy nagyobb áruház, és a nővérek egy része a magasabb jövedelem miatt elment az áruházba dolgozni, ami miatt csökkenteni kellett egy-egy kórházi osztály kapacitását, vagy teljesen be is kellet zárni egyes osztályokat. Ráadásul a versenyszférában bérrobbanás történt, a reáljövedelmek jelentősen növekedtek, ami egyrészt nagyon örvendetes, de természetesen ennek az a következménye, hogy a legjobb munkavállalók még sokkal nagyobb számban fognak eltűnni a közszférából. A kivándorlás ugyan csökkent, de ha Nagy Britannia mégis EU tag marad, akkor újra beindul arrafelé is az agyelszívás.

Az évek, évtizedek óta elhanyagolt fejlesztések, a lerobbant kórházi épületek felújítása, kiváltása, az elavult eszközpark cseréje ma már olyan hatalmas összegeket igényelne, amelyekre még a jelenlegi gazdasági növekedés mellett is nehéz lenne elegendő forrást találni. Szakszerűen elvégzett felmérések hiányában ma megbecsülni is nehéz, hogy mennyi pénzre lenne szükség a teljes épületállomány és eszközpark megfelelő szintre hozásához, de valószínűleg nem túlzás 2-3 ezer milliárdra becsülni ezt a forrásigényt, amelyet három évre elosztva, éves szinten is közel ezer milliárd forintra lenne szükség csak az épületek és az eszközök megfelelő szintre hozásához. Lényegében ugyanennyi kellene a további években is az amortizáció pótlásához, figyelembe véve, hogy az orvosi eszközök közül ma már szinte mindegyik tartalmaz valamilyen számítástechnikai részegységet, márpedig az IT eszközök három év alatt lényegében teljesen elavulnak, valamint az egészségügyi épületállomány is sokkal gyorsabban amortizálódik az átlagosnál, hasonlóan más, nagy forgalmú épületekhez.

Látható tehát, hogy mind a működési mind a felhalmozási kiadások fedezéséhez, továbbá az amortizáció pótlásához is sokkal több pénzre lenne szükség, tehát az egészségügyi ellátás rendszere jövőre is vészesen alulfinanszírozott marad. Ennek pedig a legnagyobb kárvallottjai a betegek lesznek. Azok, akik jövőre megbetegednek (vagyis bármelyikünk!), és nem fogják, nem fogjuk megkapni azt az ellátást, amit a tudomány és a hazai gazdaság mai helyzete alapján meg kellene kapni. Ugyanakkor az Állami Számvevőszék és Költségvetési Tanács nagyon elégedett ezzel a költségvetéssel. Nekik ez így tökéletesen megfelel…