Egész pontosan egy hónap telt el azóta, hogy hivatalosan bejelentették az első két COVID-19 esetet Magyarországon. Érdemes megvonni ennek az egy hónapnak a mérlegét. Előtte már másfél hónappal tudni lehetett, hogy csak idő kérdése, és a járvány minket is elér. Mégis úgy tűnt, mintha teljesen váratlanul érte volna a kormányt. Semmilyen érdemi felkészülés nem történt, és ennek következtében mind a mai napig a védekezés, a megelőzés és a gyógyítás messze lemaradt az események mögött.

Nézzünk néhány konkrét példát. A kormány intézkedései kapkodóak voltak, emiatt sokszor kerültek önellentmondásba, legpregnánsabb az volt, amikor reggel még mereven elzárkózott a miniszterelnök az iskolák bezárásának gondolatától, délután meg bejelentette, hogy elrendelte azt. Az egészségügyi ellátórendszer felkészülése és felkészítése a járványra különösen gyengén sikerült. A szükséges védőeszközök továbbra is hiányoznak, hiába harsogja a kormánymédia, hogy ennyi-annyi millió maszk és kesztyű érkezett, tény az, hogy mind a mai napig könyörögniük kell az orvosoknak és a nővéreknek a megfelelő védőeszközökért, ha COVID-gyanús esetet kell ellátniuk. Bárki, bármit mond, FFP2 és FFP3 maszkból, vízhatlan köpenyből, arcvédő pajzsból nincs elegendő mennyiség, csak szigorú rendelkezések, hogy ki mikor kaphat a szűkös készletekből, és hogyan kell órákig dokumentálni, ha valaki használni akarja ezeket.

Továbbra sem történik meg a szűrés még a nagyon veszélyeztetett helyzetű egészségügyi dolgozóknál sem (bezzeg a politikusoknál, élsportolóknál azonnal), így aztán jó eséllyel hordozzák és viszik haza a családjuknak a koronavírust egyre többen közülük. Hiába mondja a tiszti-főorvos, hogy az egészségügyben dolgozók védelme az elsődleges prioritás, mert ha ők kiesnek, akkor nem lesz, aki gyógyítsa a betegeket, mégis csak a rendőröknek, katonáknak, esetleg néhány BKV-BKK dolgozónak jut megfelelő védőeszköz, szűrővizsgálati kapacitás. De jól szervezett köszönet-kampány, amivel egy hónapra befogták az egészségügyben dolgozók száját, az volt. Csakhogy a profi PR ereje sem tart örökké. Az egészségügyben egyre erősebb lázongások vannak amiatt, hogy „fegyvertelenül”, vagy legalább is „elégtelen fegyverzettel” küldik őket csatába, ami miatt értelmetlenül fognak közülük sokan lebetegedni, vagy meghalni.

Az EMMI a járvány hazai megjelenése után majd egy hónappal adta ki a lényeges kérdéseket elmismásoló, ebből adódóan érdemben használhatatlan eljárásrendjét a járvány kezelésével kapcsolatban, amely mindeddig az egészségügyi dolgozók nagy részéhez még el sem jutott, így a legtöbb orvosnak és nővérnek fogalma sincs, hogy pontosan mi is a teendő, ha a koronavírus-fertőzés alapos gyanúja fennáll.

Ugyanakkor a kormánynak sikerült ismételten magára haragítani az EU meghatározó államainak vezetőit azzal, hogy korlátlan ideig tartó felhatalmazást szavaztatott meg magának a járványra hivatkozva, és megfélemlítette az újságírókat is, aránytalanul korlátozva ezzel a szólás és a sajtószabadságot. Ráadásul még jól bele is rúgtak az amúgy is legkiszolgáltatottabb, legtöbb megaláztatásnak kitett szexuális kisebbségbe, amikor a transzszexuális emberektől, még azt kevés jogot is el akarják venni, ami még maradt nekik, hogy még csak véletlenül sem érezhessék magukat a társadalom egyenrangú tagjának.  

Hosszan lehetne még sorolni az elmúlt egy hónap negatív tapasztalatait, de lassan jönnek az újabb és újabb események, amelyek talán még vadabbak lesznek, mint az eddigiek…