A közvélemény mindig szükségszerűen tájékozatlan, és egyben félretájékoztatott minden olyan szakmai kérdésben, amelyet megfelelő felkészültség, hozzáértés nélkül tárgyilagosan megítélni nem lehet. A politikusok szakmai kérdésekben akkor vezetik meg a laikus tömegeket, amikor akarják, ha ez az érdekük. Különösen így van ez az egészségügy háza táján, ahol maguk az érintettek (az orvosok, nővérek, asszisztensek, a kisegítő személyzet és a betegek, hozzátartozók) nagy része sem látja át, hogy milyen irányú változások történnek azzal a gigantikus gépezettel, amelyben ők csak kicsiny fogaskerekek.
Pedig a közvéleménynek, az állampolgároknak joguk lenne tudni, hogy a jövedelmükből elvont milliárdokkal mit csinál az állam, hogyan biztosítja az állami feladatok ellátását. Őszintén kellene beszélni a felmerülő problémákról, és tartózkodni a sikerpropagandától egy olyan ágazatban, ahol évtizedek óta csak szaporodnak a gondok. Sok kormány felelős ezeknek a problémáknak a szőnyeg alá söprése miatt, a jelenlegi legalább megtett pár fontos lépést, igaz későn, előkészítetlenül és ezért sok szempontból kontraproduktívan. Jelenleg a magunk részéről annyit tudunk tenni az ügy érdekében, hogy pár dologról őszintén és elfogulatlanul beszámolunk az egészségügy mindennapjaiból.
A harmadik hullám lecsengésével az egészségügyi ellátás – tájkép csata után: rengeteg halott, rengeteg szenvedő, kezeletlen, kivizsgálatlan beteg. A járvány előtt is gyenge színvonalon működő intézményrendszer teljesen szétzilálódott. A háziorvosok kiégettek és elérhetetlenek, mivel úgy szakadt a nyakukba az oltások szervezése, hogy nem kaptak érdemi támogatást a szükséges feltételek megteremtéséhez. A kórházi orvosok ugyancsak nagyrészt elérhetetlenek a betegeik számára, mivel tökéletes fejetlenség uralkodik a COVID osztályokra és az oltópontokra történő kirendelések során.
A kemény politikai nyomással áterőltetett egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló jogszabályok továbbra is végrehajthatatlanok: az orvosokra, nővérekre, egyéb dolgozókra ráerőltetett új munkaszerződések hibáit még mindig nem tudták korrigálni, sokan nem, vagy csak késve kapják meg a nekik járó béreket, ügyeleti díjakat, pótlékokat, mert a HR-esek nagy része képtelen ilyen gyorsan, ilyen nagyszámú új munkaszerződést megfelelő minőségbe előállítani, a hibákat korrigálni, a korrekciók alapján a dolgozóknak járó elmaradt díjakat kifizetni.
A legtöbb helyen továbbra is az alap óradíjnál lényegesen kevesebbet fizetnek az éjszakai, hétvégi, ünnepnapi ügyeletekért olyanoknak is, akik végigdolgozzák az ügyeleti időt. Ebből adódóan sokaknak nem éri meg ügyelni, amennyire lehet, megpróbálnak kibújni az ügyeleti feladatok vállalása alól.
A betegek továbbra sem fogadják el, hogy már nem válogathatnak az orvosok között, a borítékokkal továbbra is megpróbálnak maguknak előnyöket elérni. A jó orvosok abszolút nem érdekeltek abban, hogy bevállaljanak több beteget, mint a kevésbé jó, ezért a betegek által is kevésbé preferált társaik, ugyanakkor a betegek persze szeretnék, ha őket a jó orvosok kezelnék.
A magánrendelések folytatásához szükséges engedélyek megadásáról, vagy elutasításáról szóló döntések sem születtek meg határidőre, ami óriási bizonytalanságot eredményez. Az orvosok nem tudják, hogy jegyezzenek-e elő betegeket a következő rendeléseikre, és a betegek sem tudják, hogy érdemes-e egy magánrendelésen elkezdeni egy kivizsgálást, amikor esetleg közben az orvosának be kell fejeznie a tevékenységét.
A COVID-os betegek ellátása érdekében átgondolatlanul teljesen, vagy részlegesen bezárt fekvőbeteg osztályok továbbra sem tudnak annyi beteget ellátni, mint korábban, egyrészt mivel még mindig sok orvos és asszisztens el van vezényelve más osztályokra, ahol ugyan már egyre kevésbé van szükség rájuk, ugyanakkor a saját osztályukon nagyon hiányoznak. Másrészt a COVID ellátás miatt átalakított osztályok visszaalakítása, felújítása még heteket vesz igénybe, amíg akkor sem tudnak fogadni betegeket az osztályok, ha erre most már lenne engedélyük, és a betegek is egyre nehezebben viselik a várakozást.
A kórházak gazdálkodása teljesen átláthatatlanná vált, a járvány miatt bevezetett általány finanszírozás megszűnése után, a normál működési rend visszaállításáig a legtöbb fekvőbeteg osztály óriási deficitet fog „termelni”, hiszen a működés újraindításához szükséges személyi és tárgyi feltételek megteremtésének és biztosításának költségeit még sokáig nem fogják ellentételezni a működési bevételek.
A kórházak jelenlegi működési zavarainak oka tehát meglehetősen összetett, de végső soron minden a működtetés elvi alapjainak legfőbb problémájára vezethető vissza, amiről már sokszor írtunk a jelen blogon is, arra, hogy az állam sem nem jó tulajdonosa, sem nem jó működtetője az egészségbiztosításnak, a kórházaknak, az egészségügyi intézményeknek. Az állami tulajdon átadása nem állami szervezeteknek persze okkal-joggal szül aggodalmakat a jelenlegi kormánypártok és az ellenzék szimpatizánsaiban egyaránt. Előbbiek a magánnyugdíj-pénztárak rossz emlékű szerepvállalása, utóbbiak az egyetemek jelenleg is zajló „kiszervezése” miatt néznék rossz szemmel az utolsó „állami nagyvállalatok”, a kórházak és az egészségbiztosítás magánosítását. Csakhogy jól működő egészségügyi ellátás csak olyan országokba van, ahol mind az egészségbiztosítók, mind a kórházak, szakrendelők és az egyéb egészségügyi intézmények magán kézben (pl. pénzügyi, vagy szakmai befektetők kezében) vannak. Az állam pedig megalkotja és betartatja azokat a szabályokat, amelyek a betegek magas szintű ellátásának, és a jogaik érvényesítésének a garanciái. Az ilyen rendszerek jól vizsgáztak a COVID járvány alatt is (pl. Ausztriában, Németországban, vagy Hollandiában), és megfelelően tudják garantálni a folyamatos ellátást is a betegek számára.
A jelenlegi kormány valószínűleg több okból sem fogja privatizálni az egészségügyet, ami talán jobb is… Egyrészt hiába telt el több, mint egy évtized a 2008-as un. szociális népszavazás után, még ma sem nagyon tehetné ezt meg a Fidesz, másrészt láthatóan a holdudvarukhoz tartozó nagyvállalkozók is csak kisebb léptékekben mernek gondolkozni (ld. pl. Budai Egészségközpont), sem a vagyonukat, sem a kapcsolati tőkéjüket nem kockáztatnák azzal, hogy rendszerszinten próbáljanak beszállni az egészségügy privatizációjába. Az ellenzéki pártok programjaiból ugyancsak hiányoznak az egészségügyi ellátás privatizációjára vonatkozó konkrét tervek, ami szintén érthető, hiszen a fideszes média azonnal lecsapná a feladott labdát, azzal riogatva a tömegeket, hogy a szegények egy ilyen rendszerben kiszorulnának az ellátásból. Természetesen megfelelő szabályozással garantálni lehetne a standard ellátáshoz való hozzáférést mindenkinek, a szolidaritási elvet jól lehet érvényesíteni a magán egészségbiztosítási rendszerekben is, de tudjuk jól, hogy a kormányközeli média nyomasztó túlsúlya miatt ezekről a kérdésekről sem lehetne érdemi társadalmi vitát folytatni.
Mi lehet a megoldás? A jelenlegi helyzetben alapvetően két forgatókönyv jöhet szóba:
- a hangos állami ellenpropaganda ellenére, kvázi „fű alatt”, megerősödnek a magán egészségügyi intézmények, egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak az ellátásból, egyre több anyagi áldozatot követelve a betegektől és a hozzátartozóiktól. Ha ez a „lopakodó privatizáció” elér egy bizonyos szintet, akkor előbb-utóbb kikényszerítheti azokat a rendszerszintű változtatásokat, amelyeket a politika magától nem mert volna felvállalni. Ez adott esetben kormányváltás nélkül is bekövetkezhet, és egyre többen gondolják úgy az ellátórendszeren belül, hogy van egy ilyen fel nem vállalt, ki nem mondott politikai szándék a jelenlegi kormányzat részéről.
- egy esetleges kormányváltás esetén a rendszer átalakítása „felülről” is megtörténhet, de ehhez először is az ellenzéki összefogásnak le kellene győznie a Fideszt (jelenleg ennek az esélye csekély), másrészt olyan nagyfokú összhangra lenne szükség a jelenlegi ellenzéki pártok részéről, amire eddig nem semmilyen jelet nem láttunk.
Mindebből adódóan várható, hogy az első forgatókönyv szerint fog végbemenni a változás, ami csak azért baj, mert sokkal több időt igényel, rengeteg bizonytalansággal, vakvágánnyal jár, és nagyon sok pénzbe és/vagy egészségveszteségbe fog kerülni a betegeknek, ellátásra szoruló, vagy a megelőzés során kiemelendő, jelenleg még egészségesnek gondolt embereknek.
