A hálapénz betiltása után „logikus” döntés volt a belügyminiszterre bízni az egészségügyet, mint ahogy az egyre fegyelmezetlenebb és fegyelmezhetetlenebb tanárok miatt rá kellett bízni az oktatást is. A szociális ellátás meg csak amolyan ráadás volt. Az első megdöbbenés után lassan felocsúdott mindkét szakma. Évek óta nem látott tiltakozás-hullám indult, amit persze a kormánymédia megpróbál elhallgatni, az ellenzéki médiát meg megpróbálják elhallgattatni, mely így már egyre nehezebben tartja a frontot a kormánypropagandával szemben.
A kormányzati válasz a megfélemlítés és a mézesmadzag politika, a heroizáló és a kriminalizáló propaganda mindkét ágazatban, amihez az egészségügyben eszközként használják a legdurvább államosítást és centralizációt. A hatékony és jól működő nyugat-európai egészségügyi rendszerek teljesen privatizáltak – magántulajdonban lévő, egymással versengő biztosítókkal, és for profit, vagy non profit szolgáltatókkal. Ezekben az országokban az állam csak szabályoz, és a szociálisan rászorulók ellátásának finanszírozásában vesz részt. Fel sem merül, hogy saját maga működtesse az egészségbiztosítási rendszert, és államosítsa a magas színvonalú magán, vagy önkormányzati tulajdonban lévő kórházakat, rendelőket. Igaz viszont, hogy így arra sincs lehetősége az állami vezetőknek, hogy a „jó elvtársaknak” zsíros állásokat kavarjanak le az egészségbiztosítónál, vagy a kórházakban.
Nálunk épp az ellenkezője zajlik. Az első centralizációs lépéseket már évekkel ezelőtt megtették, amikor az önkormányzatoktól elvették a kórházakat. Az egészségügyi ellátás egyre rosszabb társadalmi megítélése láttán (ld. korábbi írásunkat is) várható volt, hogy valamit sürgősen lépnie kell a kormányzatnak. Csakhogy a rendőr-miniszter máshoz nem ért, csak a központosításhoz, és nem tud másban gondolkodni, minthogy: parancs-értettem!
Aligha vitatható, hogy a mai rendőrség már nem említhető egy lapon a rendszerváltás előttivel. Ma a rendőrök között nagy számban vannak értelmes, több nyelvet beszélő, jól képzett fiatalok, és egyre kevesebb a rendőrvicceket ihlető, funkcionális analfabéta fakabát. Pont ezért meglepő, hogy a rendőrség átalakításában komoly szerepet játszó belügyminiszter miért vállalta be ezeknek az általa egyáltalán nem ismert szakterületeknek az irányítását, átalakítását. Pontosan tudnia kellett, hogy az egészségügy, az oktatásügy és persze a szociálpolitika olyan szakterületek, amikhez - stílszerűen szólva - „lövése” sincsen.
Az egészségügy további átalakítására vonatkozó legújabb kormány-előterjesztés szerint a kisebb kórházakat a nagyokba integrálják, a szakrendelőket és az alapellátás irányítását, felügyeletének jogát elveszik az önkormányzatoktól és szintén a megyei kórházak alá rendelik. A megyei (centrum) kórházak élére pedig csak politikailag jól beágyazott káderek kerülhetnek, akik tudják, hogy „a parancs, az parancs”, és akik ezt a beosztottaikkal is tudatosítani fogják. Természetesen senki nem vitatja, hogy az egészségügyi ellátás során is szükség van fegyelemre, és csak úgy lehet összehangolni egy ekkora rendszer működését, ha a jogi és szakmai szabályokat mindenki betartja, és a beosztottjaival betartatja. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a politikai lojalitásuk alapján vezető pozíciókba emelt közigazgatási vezetők és kórházi főigazgatók nem érthetnek minden szakterülethez, ezért az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben kellene bevonni a magasan kvalifikált beosztottakat a különböző szintű döntés-előkészítési folyamatokba, mint eddig. Csakhogy egy jól működő érdekeltségi rendszer hiánya miatt ők sem tudnak más eszközöket használni, mint a fenyegetéseket és az ígérgetéseket. Ám a súlyos szakember-hiánnyal küzdő egészségügyi ágazatban a fenyegetések leperegnek, az „ígéretekkel pedig már tele a padlás”. Eredmény: egyre súlyosabb és egyre kiterjedtebb kiégés a dolgozók körében, pályaelhagyás és intézmények közötti vándorlás, amit a kötelezően véégrehajtandó, jogilag körülbástyázott átvezénylésekkel tovább fog majd fokozni a kormányzat.
Összefoglalva: szép új jövő vár ránk az egészségügyben 2023-ban is…
