Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

  • Hungryhorse: Vörösmarty Mihály A merengőhöz Laurának Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes táv... (2020.08.05. 11:01) A fele, vagy a harmada?
  • Hungryhorse: @kaleidoscope: természetesen egy magadfajta liberálmarxistának a blogján megjelenő - neki nem szi... (2020.08.05. 10:52) Csak legalább ne néznének minket ennyire hülyének!
  • kaleidoscope: @tireless treehugger: "A vizitdíj 5.000 forint körül lenne méltányos." - anno 300 Ft volt, ha jól ... (2020.05.09. 20:01) Fizetős COVID teszt – ez nem abszurd?!
  • kaleidoscope: @Hungryhorse: ebben nagyjából egyetértünk. Pedig a zöld-elkötelezettségnek nem kell szükségszerűen... (2020.05.03. 17:12) Írjon véleményt!
  • Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @HaCS: Igen, bennem is az 5l5t fel, h simán csak egy nagy kórházi járványt akarnak elkerülni. (2020.04.19. 07:03) A kórházkiürítések felelőssége

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (5) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (2) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (4) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (27) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (323) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (2) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (10) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (2) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (41) európa (2) Európa (7) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (111) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (62) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (2) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (183) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (204) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (17) játszmák (1) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (94) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (4) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (3) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) Karácsony (3) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (246) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (102) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (200) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (115) konzervativizmus (62) kórházak (1) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (8) Kormány (3) kormánypárti (5) kormányváltás (2) kormányzati (6) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (4) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (175) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (153) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (8) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszter (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nővérek (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (2) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (1) politika (256) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) pride (5) Pride (6) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (7) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (13) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (171) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (173) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (87) usa (4) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (41) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (8) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

Utolsó kommentek:

Hungryhorse 2020.08.05. 11:01:45

Vörösmarty Mihály
A merengőhöz

Laurának

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843. február vége – március eleje

Bejegyzés: A fele, vagy a harmada?

Hungryhorse 2020.08.05. 10:52:53

@kaleidoscope: természetesen egy magadfajta liberálmarxistának a blogján megjelenő - neki nem szimpatikus - vélemény kapcsán mi lenn más az első gondolata, mint a sunyi cenzúra?

Persze rögtön hazudsz is mellé ordas primitvséggel: hiszen ha a választ nem nekem szántad, mit keres a nickem előtte?

Ezek után nézzük miket hazudtál még:
A jelenlegi qrmány - minden hibája ellenére - képes az önkorrekcióra. Erre akár a netadó, de akár az eszkalálódó vírushelyzet okán előbb el nem rendelt, majd elrendelt digitális oktatás is jó példa.
Lenne, ha a prekoncepciódiat nem cáfolná.
De cáfolja.
Van még ilyen példa bőséggel.

A közhangulatot jellemzően a saját hülyeségetek fordítja ellenetek, a qrmány - mint politikai s gazdasági ellenfeletek . csak kihasználja ezeket.
A politikai kommunikáció eldurvulása, az üzenetek egyszerűsítés, sulykolása világjelenség, a részesei voltatok és vagytok ti is, a felelősségeteket hiába maszatolnátok az ellenfeleitekre - sikertelenül.
Mosdó - törölköző.

Az pedig csak a ti gondotok, hogy képtelenek vagytok - ebben is - versenyre kelni a politikai ellenfeletekkel 2006 ősze óta.

A zindex blogtere nem az érvelés színtere, hanem a cenzúráé, a kinyilatkoztatásé - pont amint arra te is kiváló példa vagy.
Itt rövid véleményeket olvashatsz leginkább, már ha érdekel és ha nem cenzúrázod, mint sok sok liberálmarxista társad is teszi.

De lapozhatsz is.
A helyedben hálás lennék, hogy valaki elolvasta az olcsó és primitív propagandádat, majd reagált rá - még ha nem is lelkendezve és visszabüfögve az unalomig ismert paneljeiteket.

Minden esetre szép bizonyítványt állítottál ki - saját magadról.
Csak így tovább a következő 2/3 felé!

Bejegyzés: Csak legalább ne néznének minket ennyire hülyének!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.08.03. 21:50:16

@Hungryhorse: természetesen első gondolatom az volt, hogy ezt a gőgősen cinikus kommentet kimoderálom, de aztán rájöttem, hogy egy fontos gondolat megosztására pont alkalmas (persze nem a kommentelőnek válaszolok). A mindenkori kormánypártok fő támogatói rétegét képező átlagos, és az alatti intelligenciával rendelkező emberekbe a jelenlegi kormánypártok propagandistái kezdetektől fogva azt sulykolták, hogy szakmai érvekre csak a "bolsik" hivatkoznak. Tény, hogy mind a rendszerváltást követő időkben, mind 2010 után a bukott szocialisták és szövetségeseik szakmai érvekbe próbálták csomagolni a saját politikai érdekeik védelmét, a még menthetőnek gondolt gazdasági és közjogi hatalmi pozíciók megmentése érdekében. Ezek persze nagyon sokszor igen átlátszó trükkök voltak, ezért érthető, hogy a hatalomra kerülő jobboldali politikusok egyre szkeptikusabbak lettek a baloldali politikusok által hangoztatott "szakmai" érvekkel szemben. A probléma ott kezdődött, amikor a jobboldali politikusok agyában teljesen összemosódtak a kritikai észrevételek tartalmi és politikai komponensei. Ennek a következménye, hogy már nemcsak a baloldali politikusok és szimpatizánsok úgymond szakmai érveivel szemben szkeptikusak, hanem eleve minden olyan szakmai érvet képviselő személyt, aki nem a mainstream kormányzati irányvonalat támogatja, rögtön bolseviknak bélyegeznek. Ezt a hozzáállást a megszerzett médiatúlsúly birtokában sikeresen inokulálták az alacsonyabb iskolai végzettségű tömegekbe, akik ezáltal teljesen immunissá váltak minden szakmai érvvel szemben, legyen az bármennyire tárgyilagos, közérdekű, és jöjjön bárkitől. A közhangulat általános szembeállítása minden olyan szakmai érvvel, ami akár csak kicsit is kritikus az aktuális kormányzati állásponttal szemben, két súlyos következménnyel jár. Egyik az a mindennapi kommunikációban jól megfigyelhető, a politikai szereplők mind szélesebb rétegeire jellemző jelenség, melynek lényege a demagóg, szakmaiatlan, érzelmekre és indulatokra alapozó politikai kommunikáció, ami szükségszerűen ellehetetleníti a higgadt szakmai vitákat és a logikus érveléseket, ennek eredményeképpen a megszülető döntések sokkal rosszabbak a társadalom egésze számára, mintha a közös bölcsesség erejét megfelelően becsatornáznánk a politikai döntéshozatalba. A másik az egyre durvuló, egyre élesebb, egyre személyeskedőbb nyílvános kommunikáció, mely folyamatosan mélyíti a szakadékokat a szembenálló polititikai táborok között, és egyre jobban ellehetetleníti egy olyan nemzeti összefogásnak az esélyeit, amelyre a nacionalizmus világszerte tapasztalható fellángolása közepette egyre nagyobb szükség lenne. Mit lehet tenni a negatív tendenciák ellen? A legfontosabb, hogy a változásokat magunkon kezdjük: semmilyen indulatos szócsatába, odavágó és visszavágó gyalázkodásba nem lenne szabad senkinek belemennie. Mindannyiunknak törekedni kellene arra, hogy ne a vitapartner általunk vélt, vagy valós politikai beállítódását nézzük, hanem kizárólag azt, hogy mi az érdemi tartalma a szavainak, milyen érveket hoz fel a saját álláspontja mellett, és ezekre mivel lehet a leginkább objektiv, a nemzeti érdekeket leginkább szolgáló válaszokat adni.

Bejegyzés: Csak legalább ne néznének minket ennyire hülyének!

Hungryhorse 2020.08.03. 09:32:40

Ne tűrd!
Toppancs nagyot a lábacskáddal!

Bejegyzés: Csak legalább ne néznének minket ennyire hülyének!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.07.31. 22:28:48

@midnightcoder2: hasonlóan látjuk a helyzetet, ugyanakkor biztonsan ki fog alakulni valamilyen formában a modus vivendi, és nem mindegy, hogy hogyan. Két szempontot mindenképpen figyelembe kell venni:
1. ami most van az egészségügyi ellátások terén, az így nem maradhat, mert a változások iránti igény a társadalomban már erősebb, mint a spontán változás-ellenesség.
2. a jelenlegi kormány vélhetően 2022 után is hatalmon marad érdemi alternatíva hiányában.
Ezekből adódóan olyan forgatókönyv várható, mely kielégíti a változások iránti igényt, ugyanakkor kiszolgálja a jelenlegi hatalmi elit érdekeit. Ez lehet az egészség-ipar átjátszása a NER lovagoknak (hasonlóan a többi nemzetgazdasági ágazathoz), melyhez a most belengetett nagyszabású állami centralizáció csak egy fedő-sztori. Több jel mutat erre...

Bejegyzés: Csak legalább ne néznének minket ennyire hülyének!

midnightcoder2 2020.07.31. 08:30:46

Igazából úgy szar az egész ahogy van. Már ezer éve privatizálni kellett volna az egész szektort, és a magáncégeknek kellene versenyezniük a betegekért, és rajtuk keresztül a TB pénzéért. Ehhez persze az is kellene, hogy a TB normálisan finanszírozza a betegségek kezelését, és az intézményeknek ne kelljen - de ne is lehessen - trükközniük. Ma az egészségügy az utolsó szocialista nagyvállalat, nem véletlen hogy sem a szocik sem Orbánék nem nyúltak komolyabban hozzá. És ez még mindig jobb így, mert sem a kommunista szocik, sem a kommunista gyökerű Orbán nem alkalmas ennek átszervezésére.

Bejegyzés: Csak legalább ne néznének minket ennyire hülyének!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.05.09. 20:01:17

@tireless treehugger: "A vizitdíj 5.000 forint körül lenne méltányos." - anno 300 Ft volt, ha jól emlékszem, és az is kivágta a biztosítékot. Ma persze nincs esélye a vizitdíj ismételt bevezetésének, hiszen a Fidesz azzal nyert 2010-ben, hogy előtte egy évvel a népszavazással eltöröltette a vizitdíjat. Ami a piaci árakat illeti, egy magánrendelőben 15 eFt alatt szerintem már nem nagyon lehet konzultációt sem igénybe venni. Persze a vizitdíjat nem magánrendelőben kellett fizetni, hanem olyan közfinanszírozott rendeléseken, amelyek mellette még OEP finanszírozást is kaptak, de a kettő együtt sem közelítette meg az 5 ezer forintot sem, nemhogy a 15 ezret.
A jelenlegi rendszer azért nagyon igazságtalan, mert aki jobban él, az megengedheti magának, hogy megkapja a szükséges egészségügyi ellátást, aki szegény, és nem tud magánrendelésre menni, annak egyre rosszabb az esélye arra, hogy a megfelelő időben a megfelelő kezelésben részesüljön, miközben esetleg többet fizetett be a "kötelező, egységes, szolidaritás alapú" egészségbiztosításba, mint egy ügyeskedő, dúsgazdag vállalkozó. De hét ezekről a dolgokról már többször volt szó a jelen blogon korábban...

Bejegyzés: Fizetős COVID teszt – ez nem abszurd?!

tireless treehugger 2020.05.08. 21:57:26

@kaleidoscope:

Nem érdekelt, amiben a politika nagyon nyomul azt figyelmen kívül hagyom. Egyébként híve vagyok az azonnali fizetésnek, szolgáltatás piaci áron kiegyenlítve. A vizitdíj 5.000 forint körül lenne méltányos.

Ez a járvány különleges egyszeri eset, az embereknek ilyenkor önállóan is részt kell venniük a megoldásban. Pl önkéntes munka, önkéntes vállalások, önkéntes segítség, ...És ha pénzbe kerül akkor önkéntesen hozzájárul.

Minden tiszteletem azoké akik önállóan elvégeztetik a tesztet. Aztán minden tiszteletem azoké akik tudják hogy mit kezdjenek az eredménnyel. És aztán végképp minden tiszteletem azoké akik tudják kezelni az érzést amikor a teszt nem az elvárt/áhított eredményt adja.

Bejegyzés: Fizetős COVID teszt – ez nem abszurd?!

tireless treehugger 2020.05.08. 09:40:22

Ez a járvány kívül esik a mindennapos egészségügyi ellátás lehetőségein és elvárásain.

Szerintem attól hogy van egy államunk és kötelező tb, még az emberi önállóságnak is szerepe kell hogy legyen, akár saját pénztárcából is.

Bejegyzés: Fizetős COVID teszt – ez nem abszurd?!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.05.03. 17:12:21

@Hungryhorse: ebben nagyjából egyetértünk. Pedig a zöld-elkötelezettségnek nem kell szükségszerűen egyet jelentenie az egyéni járműközlekedés akadályozásával, ellehetetlenítésével. A környezetvédelem szempontjából is legelőnyösebb megoldás pl. Elon Musk földalatti alagúthálózata lenne, ami immáron nemcsak egy futuristikis fantazmagória,hanem a kísérleti megvalósítás szakaszába lépett, forradalmi, de reálisan megvalósíthatónak tűnő újítás, ld.: edition.cnn.com/2019/12/28/tech/elon-musk-las-vegas-tunnel/index.html

Bejegyzés: Írjon véleményt!

Hungryhorse 2020.04.24. 10:06:22

Esélytelen bármilyen értelmes javaslat átvitele.
Az évtizedek óta a városi közlekedési infrastruktúrát pusztító méregzöld düh végeredménye pedig borítékolható: tovább pusztítják az egyéni járműközlekedés feltételeit, ahogy az a budai oldalon a műegyetemi villamosmegállónál létesített gyalogosátkelő esetében és a piroshullámra hangolt közlekedési lámpák ezreinél is történt.

Ma is az egyéni járműközlekedés, parkolás, járműhasználat legyilkolása, akadályozása a sikeres recept bármire, városszerte.

Bejegyzés: Írjon véleményt!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.04.19. 07:03:53

@HaCS: Igen, bennem is az 5l5t fel, h simán csak egy nagy kórházi járványt akarnak elkerülni.

Bejegyzés: A kórházkiürítések felelőssége

HaCS 2020.04.18. 17:18:22

Meggyőződésem, hogy ennek a döntésnek semmi köze nincs a kapacitáshoz. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a vírus súlyosabb állapotú betegeinek kezeléséhez, nem egyszerűen ágyszámra, hanem intenzív férőhelyre van szükség.
Sokkal inkább lehetett döntő az idősotthonokban elharapódzott súlyos helyzet.
Ha valóban igaz a feltételezés(?), hogy kórházakból visszaszállított ápoltak terjesztették el a vírust, akkor logikus a félelem, hogy a következő gócpontok kórházakban alakulnak(alakultak) ki. 111 71 Ahol a vírus berobbanása a legveszélyeztetettebb csoportok, ill. az egészségügyi dolgozók tömeges megbetegedését vetíti elő. A veszélyeztetettek körében ráadásul általában jóval magasabb arányban lesz kórházi kezelésre is szükség. (Lásd az elmúlt 2 nap adatait: 182 új regisztrált eset, és 100-al nőtt a kórházi ellátottak száma.)
Az intézkedés valószínűleg az erre a forgatókönyvre adott pánikreakció. És, mint a pánikreakciók általában: hirtelen, kapkodó, minden az eredeti céltól eltérő szakmaiságot nélkülöző, sok mellékhatással járó, kétes eredményű.

A felelősséget meg egyértelműen a döntéshozó viseli. A kétharmados felhatalmazással, és hatalommal járó felelősséget nem lehet sem lemosni, sem másra hárítani, még ha zsigeri reflexből történtek is erre irányuló erőtlen próbálkozások.

Bejegyzés: A kórházkiürítések felelőssége

tireless treehugger 2020.04.18. 14:21:17

@kaleidoscope:

Arra vonatkozik hogy nem lett volna katasztrófa ha modernizálják a járvány protokollt. Amit gondolom azért nem tették mert teljesen szükségtelen volt hosszú évekig és a megelőző védekezés lobbi nagyon sikeres a modern tudománynak köszönhetően a nyugati világban.

Az ebola és zika kezelése brilliáns volt, jöttek a képzett orvosok, helyi járványkórházakat húztak fel, ott kezelték ahol felbukkant. Volt hogy átvitték az országhatáron ha az volt közelebb/elérhető. A privát/céges orvosokat és segélyszolgálatokat francia/usa/ensz katonák biztosították, a helyi kormányok és így a helyi politika nem kapott beleszólást. Tisztán tudományos ügy volt, a trollok és konteók megmaradtak a net keretein belül, a kevés hangoskodót meg pofáncsapták a katonák. Az Afrika Únió nagy lendületet kapott ettől a határokon átnyúló megoldástól.

Semmi (világ)összeesküvésre nem gondolok a mostani járvánnyal kapcsolatban, és nem is látom semmi jelét.

Bejegyzés: A kórházkiürítések felelőssége

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.04.18. 13:55:00

@tireless treehugger: érthető voltál, de szívesen olvasnék többet is erről a "Man made disaster"-ről. Vannak tényszerű adataid is?

Bejegyzés: A kórházkiürítések felelőssége

tireless treehugger 2020.04.18. 13:09:00

"Az olasz, a spanyol és az amerikai példákat látva, ez a járvány valóban tud katasztrófahelyzeteket előidézni."

Man made disaster. Ezekben a példákban ha a betegeket nem egy-két kórházba sűrítik hanem szétterítik az összes között akkor sima ügy lett volna.

Hosszabban:

A kezelési ápolási kapacitás bőven elégséges lett volna. De csak a kijelölt kórházakba vihetők mert utasítás. Eközben a többi kórház rengeteg üres szobával üres ágyakkal elégséges személyzettel, elégséges képzettséggel és felszereléssel rendelkeztek. De mivel adminisztratív korlátok vannak, így például nem lehetett a new-yorki beteget máshova vinni, és az észak-olaszt sem vihették sziciliába. Ugyanez van itthon is, ahelyett hogy mindenhova jutna ápolt, összezsúfolják őket először egy majd most két helyre, túlterhelik őket. A hiba a központi irányítási rendszer módszerében van. Nem az usa kórházak vannak tele hanem a három nagy new-yorki, a többi üresen áll. Hasonlóan az olaszhoz/spanyolhoz.

Ez a fajta járványkezelés még a múltból származik, akkoriban még nem tudták biztonságosan mozgatni a beteget, előfordulhatott spillage érthető volt a félelem a máshonnan hozott betegtől. Nem voltak karantén szobák, nem volt általános képzettség, univerzális gépek és felszerelés. Ma már akár konténerben be lehet rendezni kielégítő kezelési egységet,illetve a kórházak osztályos rendszere lehetőséget adott volna egy szétterített egyenletesen terhelt rendszerre.

Ez az én saját véleményem, mint ahogy szokás szemben az egész világgal. (így szeretem) Ha nem voltam érthető, majd kiegészítem.

Bejegyzés: A kórházkiürítések felelőssége

Hungryhorse 2020.04.18. 11:19:31

pestisracok.hu/a-korhazi-agyak-felszabaditasa-egy-hadgyakorlat-volt-amit-esszeruen-kell-vegrehajtani-mondta-merkely-bela-a-semmelweis-egyetem-rektora-a-ps-nek-interju/

pestisracok.hu/a-korhazi-agyak-felszabaditasa-egy-hadgyakorlat-volt-amit-esszeruen-kell-vegrehajtani-mondta-merkely-bela-a-semmelweis-egyetem-rektora-a-ps-nek-interju/

"...az elmúlt napokban hadgyakorlatot tartottunk, amelynek az volt a célja, hogy bebizonyítsuk: tömeges fertőzés esetén fel tudunk szabadítani kellő számú intenzív ágyat, lélegeztetőgépet és más szükséges eszközt is. Azt kell mondanom, hogy ez a hadgyakorlat alapvetően sikeres volt, hiszen az egészségügy bebizonyította, hogy képes akár plusz harmincezer ágyat is biztosítani. ..."

"...Ahogyan a kollégáimat és a magyar kórházigazgatókat ismerem, nagyon igazságtalan ez a vád, hiszen minden egyes beteg sorsát egyedi módon bíráljuk el és kizártnak tartom, hogy valakit felelőtlenül csak úgy elküldjenek. ..."

Bejegyzés: A kórházkiürítések felelőssége