Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (4) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (19) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (322) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (66) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (10) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (41) Európa (7) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (105) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (62) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (2) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (183) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (203) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (11) játszmák (1) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (93) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (4) katolikus (245) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (96) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (199) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (115) konzervativizmus (62) kórházak (1) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (8) Kormány (1) kormánypárti (4) kormányváltás (2) kormányzati (2) koronavírus (12) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (4) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (174) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (142) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (2) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (4) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nővérek (1) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (1) politika (246) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (1) pr (2) Pride (5) pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (6) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (13) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (164) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (12) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (172) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (2) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (87) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (39) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (8) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

Utolsó kommentek:

Drizari 2020.04.03. 15:35:06

Védőfelszerelés(ek) beszerzése: vásárlás - gyártás. Előbbi problémás (a világban) hiánycikk okán, utóbbihoz gyártógépek és technológia kell.

Tömegtesztelés: mintavételhez vannak elegen, laboránsok nincsenek megfelelő létszámban.

Járvány kezelésének eljárásrendje: amennyit elbír az egészségügyünk, hogy ne kényszerüljenek orvosok dönteni, ki maradjon életben és ki haljon.

(harmadosztályú fodbalistából se bírsz válogatott szintű játékost edzeni)

Bejegyzés: A járvány első hónapjának mérlege

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.03.29. 18:17:32

A koronavírus járvány elleni operatív törzs vezetőjének mai sajtótájékoztatóján választ kaptunk a poszt címében feltett kérdésre. Idézet a hivatalos sajtóanyagból: "Kérdésre válaszolva a múlt héten érkezett védőfelszerelésekről azt mondta: ezeknek a szállítmányoknak a raktározása és számbavétele zajlik jelenleg, ..." (ld. koronavirus.gov.hu/cikkek/megkapjak-megbizoleveleiket-korhazparancsnokok)
Könnyen belátható, hogy mindez nem fogja megvigasztalni azokat az egészégügyi dolgozókat és családtagjaikat, akik a megfelelő védőfelszerelések hiánya miatt ezekben a napokban fertőződnek meg a potenciálisan halálos vírussal. Most még raktározzák, számbaveszik, aztán az arra kiválasztottak majd megkapják. Nem valószínű, hogy sokáig fogják szó nélkül tűrni az egészségügyi dolgozók ezt a fajta kormányzati hozzáállást.

Bejegyzés: Hol vannak az új maszkok?!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.03.22. 22:16:26

A kommunizmus és a nácizmus nem tudta a világ minden országában legyőzni az alapvető emberi jogokat, pedig mindkét ideológia ezt a célt tűzte ki maga elé. A koronavírus-járványnak ez jó eséllyel sikerülni fog...

Bejegyzés: Kilátásaink

Budapest a kutyaszar városa 2020.03.22. 16:04:02

@HaD: Sehol. A szokásos hangulatkeltés. Most a legveszélyesebb a teljhatalom megakadályozása, ez egy történelmi pillanat, újra behódol-e az ország a pusztító önkényuralomnak !

Bejegyzés: Kilátásaink

HaD 2020.03.22. 14:54:33

Elérhető valahol elemzés arról hogy mire alapozta a kormány azt hogy több százezer munkanélküli lehet/lesz??? Ágazati bontásban a belföldi ill export fogyasztás alakulása valamint az import források alakulása....gondolom ezeken múlik hogy lesz e "több százezer munkanélküli"??? Jó lenne ha lenne ilyen mert amúgy azt hihetnénk hogy valótlan tényt állítottak a médiákban amelyek akadályozhatják a járvány kezelését...pl. pánikkeltéssel...

Bejegyzés: Kilátásaink

Drizari 2020.03.20. 06:48:52

@HaCS:

"Egyelőre nem tisztázott, hogy tünetmentes fertőzöttek is átadhatják-e másoknak a kórokozót" - február 28-án ez lehetett a helyzet, ma már 100 százalékban biztos, hogy a tünetmentesek (lappangási idő alatt) is terjesztik a koronavírust. Ez az egyik sajátossága, és ezért terjed ennyire gyorsan.

Elhiszem, hogy Magyarország a nyájimmunitás mellett döntött, ami viszont rendkívül magas áldozati aránnyal jár. Ez viszont nem valami humánus döntés.

A WHO vezetője is a tesztelés fontosságát hangsúlyozza ajánlásában, méghozzá olyanformán, ahogyan azt Pintér Sándor esetében hajtották végre. Tünetmentes állapotában kétszer(!) tesztelték! Pedig a kézfogásos kontaktnál nagyobb csak a baráti puszi. (meg a társunk nyakon tüsszentése)

Ha igaz lenne, amit leírtál 1.) pontban, akkor Pintér Sándort nem így tesztelik, méghozzá duplán! Ráadásul irányítói fontosságára tekintettel a karanténidőt se töltötte le!

Bejegyzés: Továbbra sincs elegendő hatékony maszk és fertőzést kimutató vizsgálat

Hungryhorse 2020.03.19. 12:31:52

Kész szerencse, hogy az uszításban, hazudozásban is pont olyan primitívek vagytok, mint bármi másban.

Orbán nyugodt lehet felöletek...

Bejegyzés: Továbbra sincs elegendő hatékony maszk és fertőzést kimutató vizsgálat

HaCS 2020.03.19. 11:36:51

@Drizari:

Ne beszélj hülyeségeket!
Persze, hogy tudnak a PCR-tesztről. Azt használják. Csak:

1.) Kb. 1-2 nappal a tünetek megjelenése előttre szaporodik fel a vírus annyira, hogy az RNS-teszttel ki lehessen mutatni. Előtte pont ugyanúgy nem ér semmit.

www.nnk.gov.hu/index.php/lakossagi-tajekoztatok/koronavirus/567-eljarasrend-a-2020-evben-azonositott-uj-koronavirussal-kapcsolatban-2020-03-16

www.hazipatika.com/napi_egeszseg/fertozo_betegsegek/cikkek/koronavirus_igy_mukodik_a_pcr-teszt/20200228113439

2.) Kínában 1014 vizsgált betegből 59%-ban adott egyértelmű pozitív eredményt. Mondjuk úgy megbízhatatlan.

pubs.rsna.org/doi/10.1148/radiol.2020200642

Bejegyzés: Továbbra sincs elegendő hatékony maszk és fertőzést kimutató vizsgálat

Drizari 2020.03.19. 08:53:27

Hallgatva a rádióadók friss híreit, és egy magyar virológus ajánlását a PCR-teszt mielőbbi bevezetéséről, valamint a mára 78-ra emelkedett igazolt fertőzöttek számát, a magyarországi koronavírusjárvány kezelése Csernobilére hasonlít.

Bejegyzés: Továbbra sincs elegendő hatékony maszk és fertőzést kimutató vizsgálat

Drizari 2020.03.19. 06:30:48

@kaleidoscope:
Az orvostovábbképző cikkéből nekem az jött le, hogy nálunk a CDC irányelvei szerint tesztelnek. Meg az, hogy a WHO irányelvei alapján az operatív törzs tudhat a PCR-tesztről. Le nem írom az ebből lehetséges következtetést ...

Bejegyzés: Továbbra sincs elegendő hatékony maszk és fertőzést kimutató vizsgálat

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.03.18. 22:36:44

@Drizari: Alapvetően kétféle vizsgálati módszer van: az egyik valóban a vírussal szemben termelődő ellenanyag kimutatása (az antitestek szerológiai vizsgálata), aminek valóban kell egy hét a fertőzéstől, míg pozitív eredményt ad, a másik viszont a vírus örökítőanyagának (a koronavírus esetében vírus-RNS) a direkt kimutatása (PCR teszt), ami a torokváladékból azonnal ki tudja mutatni a vírus jelenlétét.
Egy szakszerű, de közérthető cikk részletezi a vizsgálati lehetőségeket, és az egyes országok gyakorlatát az Orvostovábbképző Szemle weboldalán: otszonline.hu/cikk/a_koronavirus_jarvany_lassitasanak_kulcsa_a_teszteles_lehet
Kár, hogy a politikusok, és az operatív törzs mindeddig figyelmen kívül hagyta ezeket a szakmai érveket.

Bejegyzés: Továbbra sincs elegendő hatékony maszk és fertőzést kimutató vizsgálat

Drizari 2020.03.18. 19:32:21

A szűrővizsgálatokkal csak egy a baj, hogy fertőzés esetén a termelődött antitestek számát mutatja ki. Tünetek meg akkor keletkeznek, amikor megkezdődik az antitestek (ellenanyag) termelődése a szervezetben, vagyis a tünetmentes fertőzötteknél még nem kezdődött el az antianyag szaporodás, vagyis negatív lesz az eredmény.

Emiatt is terjed rohamosan ez a vírus, illetve pont azért, mert egy teljesen új vírusról van szó, és a világon senkiben nem volt ellenanyag. A gyógyultakban már van, ők védettek egy ismételt koronavírus támadás ellen. A védőoltás (vakcina) legyengített koronavírus lenne, amit állítólag sikerült elkülöníteni, és csak most kezdődhet a hosszadalmas megszelídítése, engedélyezése, ezután az oltóanyag gyártás. Ez kábé még két év. Talán a mai technológiával rövidíthető.

Bejegyzés: Továbbra sincs elegendő hatékony maszk és fertőzést kimutató vizsgálat

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.03.17. 15:07:57

@chrisred: "a hivatalos statisztikák szerint nem" - igen, így pontosabb...

Bejegyzés: Racionális javaslatok az Orvosi Kamarától

chrisred 2020.03.17. 08:07:07

@kaleidoscope: "...de azért éhen ott sem haltak,.."

Erre azért nem vennék mérget, mindenesetre a hivatalos statisztikák szerint nem.

Bejegyzés: Racionális javaslatok az Orvosi Kamarától

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.03.16. 17:27:40

@Drizari: Jogos az észrevétel. Sajnos az egész karantén szabályozás, és a gyakorlati végrehajtás is elégtelennek tűnik, így várhatóan addig nálunk is gyorsan növekedni fognak az esetszámok, amíg teljes kijárási tilalom nem lép életbe. Ahhoz viszont jól szervezett és jól működő egészsgügyi és szociális ellátórendszerre, és erős karhatalomra lenne szükség. Ezek hiányában maradnak a látszatintézkedések, és sokkal hosszabb idő alatt lehet megfékezni a járványt, mint pl. Kínában, ahol ugyan a szociális ellátórendszer nem valami erős, de azért éhen ott sem haltak, viszont egy hét alatt felépítettek egy több ezer ágyas kórházat és a karhatalom vélhetően kétséget sem hagyott azzal kapcsolatban, hogy a karantén szabályokat keményen betartatják.

Bejegyzés: Racionális javaslatok az Orvosi Kamarától

Drizari 2020.03.16. 07:15:36

A legfontosabbat elfelejtették ... Tilos legyen a lakáskarantén!! A józan ész is ezt kívánná, hiszen a tünetmentes fertőzöttek is fertőznek.

Tehát a kontakt személyeket és a fertőzés gyanúsakat erre a célra kialakított külön karantén épületekbe kellene elhelyezni, és nem a lakásukba, ahol megfertőzhetik az összes családtagjukat, akik a lappangási idő alatt járva-kelve továbbfertőznek másokat!

De jelenleg elég a lakáskarantén bejárati ajtajára helyezni a figyelmeztető "plakátot". (idióták)

Bejegyzés: Racionális javaslatok az Orvosi Kamarától

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.03.14. 07:55:06

@ursus artos: sajnos a helyzet már most olyan drámai az egészségügyi intézményekben, amiről a széles nyilvánosság nem tud, hogy az ilyen, és a még alpáribb stílusú odamondogatásoknak most egyáltalán nincs itt az ideje. Orvosok, nővérek rettegnek attól, hogy a megfelelő védőeszközök hiányában nagy eséllyel elkapják a fertőzést, ha az osztályukra bekerül egy még nem igazolt, de később kimutathatóan COVID pos. beteg, ezáltal saját életük és munkavégzésük is hetekre ellehetetlenül, de adott esetben a súlyosabb következményekkel is szembe kell nézniük. Össztársadalmi szinten pedig ez azt eredményezheti, hogy az egészségügyi ellátó személyzet tömegesen válik képtelenné a betegek ellátására. Mindez kivédhető lenne, ha őket, akik tényleg követlenül, és tartósan kénytelenek kontaktusba kerülni a betegekkel, ellátnák a megfelelő védőeszközökkel, amivel pl. a rendvédelmi szervek (ahol a tényleges fertőzési kockázat sokkal kisebb) nagyobb készletekkel rendelkeznek. Ehhez persze az kellene, hogy a legmagasabb szinten szülessen ilyen döntés, hiszen a belügyminiszternek csak a miniszterelnök adhat ilyen utasítást.

Bejegyzés: Súlyos kockázat a megfelelő maszkok hiánya

ursus artos 2020.03.13. 22:23:03

@kaleidoscope: Nyuszifül! Az a maszk, amiről te beszélsz, abból 120 ezer darab lett megrendelve, február elején. Ez most a hamburgi kikötőben áll. Most dolgoznak azon, hogy a németek átengedjék a szállítmányt... Február elején. Megértelek, október elsején kellett volna megrendelni....

Bejegyzés: Súlyos kockázat a megfelelő maszkok hiánya

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2020.03.13. 21:46:38

A mai (03.13) napon a jó előre beharangozott, 21:15-kor elmondott miniszterelnöki bejelentésből immáron hvatalosan is értesülhettünk arról, hogy a "hazai", már elkészített, csak eddig még sehova ki nem szállított 1,2 millio maszk, sebészeti maszk, nem a vírusfertőzés megelőzésére alkalmas FFP2, FFP3, vagy N95-ös szabványú maszk. Ebből adódóan az ilyen maszkot viselő orvosok, nővérek továbbra is ki vannak téve a fertőzésnek. Igaz, a miniszterelnöki bejelntésben az is elhangzozt, hogy ha ezek a maszkok jók arra, hogy műteni lehessen bennük, akkor erre a célra is alkalmasak lesznek. Világos, határozott kinyilatkoztatás, de sajnos nem igaz. A tudományban nincsenek ilyen kinyilatkoztatási alapon nyugvó tézisek. Vagy alkalmas a sebészeti maszk a vrusok kiszűrésére, vagy nem. Sajnos ez utóbbi az igaz.

Bejegyzés: Súlyos kockázat a megfelelő maszkok hiánya