Az előző posztban idézett Cameron nyilatkozat érthető módon felkeltette a melegközösségek érdeklődését, de a brit katolikusok vezetője is megszólalt a témában. Ez utóbbi természetesen – követve a hivatalos vatikáni irányvonalat – elítélte a miniszterelnök álláspontját, mondván az „államnak tilos megkísérelnie a házasság újradefiniálását”. Ez a megszólalás önmagában is elgondolkodtató, mert rögtön felveti a következő kérdést: ki akarja „újradefiniálni” a házasságot? A brit miniszterelnök öt éve még megerősítette, hogy ragaszkodik a keresztény felekezetek többségének hivatalos álláspontjához, miszerint a házasság csak férfi és nő kapcsolatában jöhet létre. Mi történt azóta? Elfelejtette volna, hogy mit mondott akkor? A fent hivatkozott cikk szerint maga idézte fel akkori szavait, majd bejelentette, hogy az álláspontja megváltozott. Mi késztethette erre? Saját indoklása szerint annak felismerése, hogy fel kellett oldania az ellentmondást a számára meghatározó konzervatív értékek között: a házasság tradicionális értelmezése és az emberek egymás iránti elkötelezettségén alapuló kapcsolatának támogatása a politika eszközeivel akkor is, ha azonos nemű emberek életközösségéről van szó. A kritikusok nyilván ezt a magyarázatot nem szívesen hallják meg és olcsó politikai népszerűség hajhászásnak, a „bűnös” társadalmi divathullám meglovagolásának tartják ezt a pálfordulást. Csakhogy ezzel is öngólt rúgnak, mert pont arra világítanak rá, hogy nem a politika definiálja újra a házasságot, hanem az emberek, az állampolgárok egy része (és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy mekkora része, amit szintén nem akarnak megérteni egyes szenilis, a százalékszámítás alapjaival is bajban lévő konzervatív amerikai prédikátorok), és a politikusoknak – ha úgy tetszik – kutya kötelességük ezt tiszteletben tartva azok számára is biztosítani a jogegyenlőséget, akik azonos nemű partnerükkel akarják leélni az életüket.
Térjünk azonban vissza még egy pillanatra a konzervatív értékek kérdésköréhez! A konzervatív politikusok azt szokták hangsúlyozni, hogy a konzervativizmus értékelvű, a tradicionális értékekhez ragaszkodik. Ezzel kapaszkodót nyújt azok számára, akik a konzervatív politika „villamosára szállva” akarnak eljutni saját céljaik eléréséhez. Kétségtelen, hogy kapaszkodókra szükség van, hiszen utazás közben minden jármű rángat, fékez, elindul, aki nem kapaszkodik, elesik, akár ki is pottyanhat a nyitott ajtón. (Off: igaz, az „utaslétszámot” meg lehet őrizni azzal ha jó alaposan bezárjuk a „jármű ajtaját” – ahogy ezt a baloldali pártok szokták, melyekben a pártfegyelem néha egészen meglepően erős tud lenni –, de a „kapaszkodók nélküli járműben” igencsak összetört „utasok” lesznek rövid időn belül, akik végül radikális eszközökkel feszítik szét a „járművet”, ahogy ezt most láthatjuk pl. az MSZP-nél is.) A kapaszkodó azonban önmagában kevés. Hiába kapaszkodik ugyanis valaki jó erősen a villamoson, ha az közben elromlik és megáll, vagy egyszerűen elkezd tolatni. Így senki nem fog eljutni az utasok közül a céljához. Ilyenkor két dolgot lehet csinálni: vagy kiszállnak az utasok és mennek másik járművel (ez látható a mai magyar politikában, ahol a kormánypártok „villamosa” sok szempontból elromlott, az utasok nagy része kiszállt és keresi az alternatív lehetőségeket – igaz vannak még kitartó emberek, akik makacsul kapaszkodnak a nekik mindennél fontosabb „kapaszkodókba”), vagy rájön a jármű vezetője, üzemeltetője hogy valami nincs rendben, és megpróbálja korrigálni azt. Úgy tűnik, hogy az angol konzervatívok ez utóbbit választották. Nem dobtak ki minden értéket, sőt, megerősítették azokat a „kapaszkodókat”, amely időtállóak, de nem ragaszkodtak azokhoz a dolgokhoz, amikről kiderült, hogy néhány embert „megakadályoznak a felszállásban”, mint a régi budapesti buszokon a lépcső közepére rakott kapaszkodók, amik megakadályozták a babakocsik beemelését a járműbe. El kell tehát döntenie minden „járművezetőnek, üzemeltetőnek”, hogy mi a fő céljuk: minél több embert segíteni abban, hogy valamilyen közös célhoz eljussunk, vagy makacsul ragaszkodni azokhoz a régi tradíciókhoz is, amelyekről kiderült, hogy nem állják ki az idők próbáját és egyre több embert zárnak ki a közös célok eléréséből.
In English
