az ezer színű világ

Nem könnyű olvasmány Józsué könyve. Az Ószövetség egyik legvéresebb, legtöbb tömegmészárlást, brutalitást tartalmazó írása, melynek egy-egy fejezetét mostanában ajánlja a figyelmünkbe, napról napra a református igeolvasó kalauz. Különösen nem könnyű olvasmány egy humanista szemléletű embernek. Magunk részéről azonban továbbra is azt álláspontot képviseljük, hogy a humanizmus nem ellentétes a kereszténységgel, sőt! – az igazi humanizmus a keresztény tanításból táplálkozik, ahogy azt a jelen blog korábbi írásában részletesebben kifejtettük. Hogyan egyeztethető hát össze a Jerikó lakosait – és aztán majd az ígéret földjén élő többi népet is – kiirtani rendelő Isten képe a humanista felfogással? Hogyan rendelhetett el Isten olyan rémséges bűncselekményeket, mint a népirtás, melyet ma soha el nem évülő, emberiesség elleni bűncselekményeknek tartunk? A válasz röviden és leegyszerűsítve: sehogy. A biblia-magyarázók nagyjából egységesek a tekintetben, hogy a Mózes könyveiben, a Józsué könyvében és a más ószövetségi könyvekben „elrendelt” gyilkosságok szimbolikusan értelmezendők. Isten a kinyilatkoztatás által a bűnt ítéli el, nem a bűnös embert, a bűnt akarja kiirtani, nem a bűnös embert. A Kánaán földjén élő pogány népek, amelyek között a bálványimádás, a legkülönbözőbb szörnyűséges bűnök (pl. emberáldozatok, promiszkuitás, stb.) fordultak elő, a bűnt szimbolizálják. Ezért rendelkezik Isten ezekben a biblia könyvekben úgy, hogy kegyetlenül ki kell irtani ezeket a népeket, azonban valójában a történetek mind arról a küzdelemről szólnak, amit az embernek első sorban saját magán belül kell lefolytatnia a bűnre hajló természete ellen, illetve arról a küzdelemről, amit a bűn társadalmi következményei ellen kell folytatnia minden hívő embernek.