...Hát igen, Kal, félre ne értsen, de most már remélem lassan Ön is belátja - "kereszténység" ide, "humanizmus" oda -, hiszen oly rég (évek óta...!) kristálytiszta és egyértelmű, hogy a túlzott megfontoltságnak, a körmönfont óvatosságnak, az izzadsággal keresett kompromisszum-kereséseknek, a bölcsességbe és emberi belátóképességbe vetett hitnek (hiedelmeknek) vagy reménykedésnek sok értelme nincs. Pontosabban: semmi értelme nincs. (És nem csak ebben a témában...)

E földön ugyanis az igazság (és a jog) az erősek oldalára áll. Háború van, bár nem egyformán ropognak még most a fegyverek. Mint jelen bejegyzéséből is szépen kiderül, az össztűz minket ért most, csúnyán, gyalázatosan, megalázó módon, de majd kiderül, mi lesz a vége... Bizonnyal lesznek majd győztesek és vesztesek. Ez ilyen.

De egy biztos: a kompromisszumkeresések, a lagymatag és békítgető közös nevező keresések ideje több értelemben és több ügyben is lejárt, meghaladottá, egyszerűen járhatatlan úttá vált...
Úgy is mondhatom: kifutott.

Amúgy pedig vissza lehet emlékezni, mit mondott a Fidesz-KDNP kormányra jutása előtt, még 2010-ben: azt, hogy nem fogja ugyan eltörölni, de teljesen ki fogja üresíteni a bejegyzett élettársi kapcsolatot.

Nos, EMLÉKEZZÜNK csak, 2010. februári (!)hír: "A leendő Fidesz-kormány egyik legelső intézkedése lesz a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény kiüresítése - tudta meg a Heti Válasz. A Jobbik a jogszabály eltörlését fogja kezdeményezni."

Nos akkor, kedves Kal, illetve mindazok (!), akik kiábrándulnak, megdöbbenek vagy meglepődnek így mostanság: hadd kérdezzem meg, Önök tkp. mit reméltek...?!
Tetszettek volna... szóval: tetszettek volna másként gondolni talán, és akkor nincs akkora nagy meglepődés és kiábrándulás. Ennyire egyszerű.

Sajnos igaza van, Kal: "...a Polgári törvénykönyvvel kapcsolatban sem tud kialakulni a konszenzus, aminek óriási jelentősége lett volna a jogbiztonság, a polgárjogi ügyletek stabilitása, hosszú távú kiszámíthatósága miatt."

Sajnos ez elkeserítő. Valóban elkeserítő. De hadd mondjam Márai után szabadon: "meglepődni, azt nem szabad."

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Természetesen nincsenek illúzióim, és amikor elkeserítőnek tartom a helyzetet, ez nem jelenti azt, hogy meg lennék lepődve. A kompromisszumkeresésre irányuló erőfeszítésekkel kapcsolatban én is úgy gondolom, hogy azt nem szabad egy "lagymatag és békítgető közös nevező keresések" formájában végezni. A jó kompromisszum legfontosabb előfeltétele az, hogy abban mindkét fél érdekeltnek érezze magát. A jelen esetben ehhez az kell, hogy a konzervatív álláspont képviselőit szembesítsük saját hibáikkal, tévedéseikkel. Persze azt nem gondolom, hogy ettől egy-kettőre megváltoznak, de ha ennyit sem tennénk, akkor végképp meg lennének győződve arról, hogy mindenki úgy gondolkozik, mint ők.

Kedves Kal!
Köszönöm a választ, úgy látom, némi feszített átstartot követően második megközelítésre csak sikerül közös horizontot találva landolnunk;-)) Ez azonban messze nem tökéletes.

Elméletileg ugyan teljes mértékben igaza van abban, hogy mint írja:
"A jó kompromisszum legfontosabb előfeltétele az, hogy abban mindkét fél érdekeltnek érezze magát. A jelen esetben ehhez az kell, hogy a konzervatív álláspont képviselőit szembesítsük saját hibáikkal, tévedéseikkel."

Csakhogy: gyakorlatilag jelenleg - bárhonnan is vizsgáljuk - sem előfeltétel, sem érdek nem jelez abba az irányba, mely (tegyük fel, mondjuk úgy: "részünkről") abba az irányba mutat, hogy az ún. "konzervatív álláspont" (érdekpont?) képviselői egyáltalán képesek legyenek szembesülni saját hibáikkal. No, mondjuk inkább így: saját tévedéseikkel.

De térjünk vissza az Ön eredeti posztja zseniális meglátásához - melyet előző, talán kissé cinikus hangvételű hozzászólásomban nem jeleztem. Ugyanis Ön, amikor Ionesco szellemére utal, és Az orrszarvú-ra, tökéletesen fején találja a szöget! Azonban nekem, s gondolom Önnek is szól ennek a műnek a figyelmeztetése, hogy mit sem ér az, ha fennkölt, magasztos szónoklatok hangzanak el (akár) a humanizmus nevében. Evolució revolució nélkül nincs.

De hogy jelen blog olvasói is jól értsék, és hogy mi is tűélesen lássuk, és megfelelő következtetést vonjunk le, tudatosan és hideg fejjel nézzünk konkrétan Az orrszarvú-ra, mint ahogy Mihályi Gábor szépen összefoglalja:

Az orrszarvú ugyanis...
"Nem is elsősorban azzal a céllal íródott, hogy leleplezze a harmincas-negyvenes évek fasiszta rendszereit. Sokkal inkább a konformizmus drámája, azt a folyamatot kívánja szemléltetni, ahogy egy embertelen rendszer hatalomra kerül, ahogy MAGÁHOZ IDOMÍTJA AZ ELLENÁLLÁSHOZ GYENGE POLGÁROKAT, kiforgatja őket emberi mivoltukból, s ahogy vadállatokká változtatja valamennyit. A konformizmusnak, a hatalomhoz, a többséghez való alkalmazkodásnak azt a mechanizmusát tárja elénk, amely minduntalan megismétlődhet a történelem folyamán, ha az embertelen hatalom csak egyes jószándékú emberek lelkiismereti tiltakozásával találja magát szemben.
A dráma cselekménye, a kiinduló helyzet ezúttal is zseniálisan egyszerű és sokatmondó. Egy francia városkában váratlanul feltűnik egy orrszarvú, majd még egy és még egy. A polgárokat először MEGLEPI az orrszarvúak váratlan és józan ésszel semmi módon sem magyarázható megjelenése, a kis város határában még cirkusz sincs, ahonnan elszabadulhattak volna. Az első felvonás Daumier-karikatúrákra emlékeztetően adja vissza a kis városka lakóinak SZŰK LÁTÓKÖRŰ reakcióit, akik a helybeli filozófustól a háziasszonyig, mind mellékes körülményeken akadnak fenn, azon VITATKOZNAK, vajon a felbukkant egyszarvú vagy kétszarvú állat az ázsiai vagy afrikai orrszarvúak családjába tartozik-e. Még akkor SEM PRÓBÁLNAK MEG VÉDEKEZNI A fenyegető VESZEDELEM ELLEN, amikor kiderül, hogy ők maguk változnak át vadállattá, méghozzá egyre gyorsuló ütemben. Eleinte nagy a felháborodás, fennkölt szónoklatok hangzanak el a humanizmus nevében, de amint nő az orrszarvúak hordája, s egyre több patás dübörög végig leszegett fejjel a városka utcáin, egyre többen akadnak, akik, bár fenntartják elutasító, elítélő álláspontjukat, úgy vélik, meg kell érteni azokat, akik úgy döntenek, hogy orrszarvúvá változnak. De ez már az első lépés az emberség feladásának útján, amely elkerülhetetlenül elvezet az átváltozás igenléséig, majd magához az átváltozáshoz. Az átváltozás epidémiája egyetlen embert kímél meg, Bérenger-t, egy szakkönyvkiadó alkoholista korrektorát, a városka egyetlen józan gondolkodású polgárát. De végül még neki is kétségei támadnak, vajon nem azoknak van-e igazuk, akik a többséghez igazodtak. Ha mindenki orrszarvúvá vedlett át, akkor vajon nem az orrszarvú testesíti-e meg az emberrel szemben az új, magasabb rendű eszményt? Bérenger, az intellektuel azonban nem változhat át orrszarvúvá. Már az a tény, hogy kételkedni kezd saját álláspontjának jogosságában, arra ítéli, hogy menthetetlenül ember maradjon - egy orrszarvúnak nincsenek és nem is lehetnek kétségei. Bérenger tehát fegyvert ragad, s elhatározza, megvédi emberségét a vastagbőrű vadállatokkal szemben."

Kedves Kal,
bizony így van ez ma is, és előző hozzászólásomban is tkp. erre céloztam, hogy a "vastagbőrű vadállatok" sem a kereszténységből, sem a humanizmusból nem értenek, bármit is tetoválnak valóban vastag bőrökrükre...
Kérdés, hogy ki tud fegyvert ragadni ellenük, és egyáltalán van-e hatékony fegyver ellenük. De megismételem, mert láttuk már kismilliószor: az ész, a jóindulat, az érvek ezeken nem fognak. Vannak, aki csak erőszakból értenek: például az elszabadult orrszarvúk...

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! "Nem hatalom által és nem erőszak által, hanem az én lelkem által - mondja a Seregek Ura." - Önnek mondjam? :)

@kaleidoscope: Kedves Kal, legalább Ön ne keserítsen el engem... Tényleg...!

Kicsit megriaszt, hogy úgy tűnik, saját, kitűnő Ionesco-bejegyzését éppen Ön nem érti pontosan; de remélem, csak az a helyzet állt elő, hogy Ön rápillantott és meglátta a pőre valóságot (azaz Ionesco orrszarvúja alapján: az orrszarvút...!), csak sajnos újra becsukta a szemeit. Merjen ne csak rápillantani az élet (talán önnön szíve) valóságaira, de akár tudjon mélyen szembenézni (is) a dolgokkal...! Becsukott szemmel ki tudná kilőni a dühöngő orrszarvút?;-)) Na látja!

Kedves Kal, mindezt csak azért írom, mert az a látomásos (eredeti szövegösszefüggésében is beszélő angyal által tolmácsolt) ige, melyet Ön nekem becitált, csúnya gellert kap a posztján ill. hozzászólásomban, mert Ön a blogbejegyzésében Ionesco szelleméről és a fékezetlenül tomboló orrszarvúkról írt, nem pedig arról, hogy a Seregek Ura az Ő Lelke által miként és hogyan építi (vagy nem építi) országát, melynek épülése valóban "Nem hatalom által és nem erőszak által" történik.
Isten országának épülése és az emberek jogegyenlősége stb. nem, vagy csak részint történik párhuzamosan...; voltaképpen a párhuzamot sem lehet igazán látni.

Azért sem teljesen jó ide idézni Zaklariás igéjét, mert az konkrétan arról szól, hogy Zerubbábel nem számolhat politikai hatalom segítségével, ahogy pl. Dávid és Salamon az első templom építésénél igen, alkalmazta... Ha onnan közelítem meg, hogy úgymond jelenleg "mi" sem számíthatunk "politikai támogatásra" (hanem csak Istem Lelkének segítségére), akkor sántítva ugyan, de talán elfogadható, hogy ezt az igét citálja hozzászólásomra, bár még mindig fenntartom, hogy nem igazán értem...

Jóllehet szemrebbenés nélkül tudom elhordozni, kérem, mégse pókerezzünk az igékkel... Nem jó játék. Ugyanis amire Ön utal ("Nem hatalommal, és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel - mondja a Seregek Ura"), Zakariás csodálatos igéi (Zak 4,6) egyértelműen arra mutatnak, Aki a Sarokkő, a Zárókő. Tehát orrszarvúk tomolása közepette idézni ezt az amúgy csodálatos igét nem egészen helyénvaló. Másrészt pedig mindketten nagyon jól tudjuk azt is, ha már hatalomról és erőről szólunk, hogy "...nem beszédben áll az Isten országa, hanem ERŐben." (1Kor 4,20)

Azzal gondolom Ön is tisztában van, hogy Ézs 65,25 idilli képe alapján ("A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik , mint a marha...") nehéz elképzelni erre a világra (konkrét reálpolitikai környezetre utalok) nézve, hogy majd a vastagbőrű orrszarvú jámborul megáll, tombolás és pusztítás helyett ahitatosan letérdel és szép zsoltárokat énekelget és szelíden munkálja a világ békéjét és benne mindeneknek boldogulását, jogegyenlőségét...

Kedves Kal, ne haragudjon, de úgy érzem (jelenlegi bejegyzése kapcsán legalábbis) nagyon elbeszélünk egymás mellett: vagy Ön nem ért engem, vagy én értem félre Önt. Lehet, hogy a dübörgő orrszarvúk nyomják el "párbeszédünk" hangját...

Talán olvassa el mégegyszer saját blogbejegyzését (én is többször megtettem), vagy nézze meg, olvassa el mégegyszer Ionesco drámáját (számtalanszor láttam, gyermekkorom egyik kedvenc darabja volt), csak ide ne idézze pont nekem a Zak 4,6-ot, mert nehéz, ill. roppant erőltettetten lehet csak ide becsatolni: ill. lehet (önagában, gyönyörű, szent és igaz) csak nem biztos hogy érdemes pont ezt és pont ide, pont most...;-))

Szóval, félre ne értsen Kal, Önt is, Zakariást is igen kedvelem, csak az Ön posztjával kapcsolatosan írtam most, amit írtam...;-))

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Sajnálom, hogy csalódást okoztam. Egyben biztos lehet, semmi esetre sem állt, és továbbra sem áll szándékomban pókerezni az igékkel, bár már én is képes vagyok "szemrebbenés nélkül elhordozni", amikor mások teszik ezt. Tisztán és világosan látom a különbséget az Ézsaiás által is megjövendölt örök boldogság, és a jelen világ realitásai között, de azt gondolom Zakariás könyvében sem a túlvilági életről van szó. Ionesco drámájának említése nem jelentette azt, hogy mindenben teljesen azonosnak ítélném meg a helyzetet, mint amiről az a mű szól, ezért önmagában az a tény, hogy diszkrepanciát észlel a dráma mondanivalója, a fenti poszt és az Ön kommentjére írt válaszom között, nem biztos, hogy csak a logikai következetlenségem, korlátozott irodalmi ismeretem, vagy hibás helyzetértékelésem következménye lehet. Ez utóbbinak a lehetősége természetesen mindig fennáll, hiszen nem vagyok tévedhetetlen, de ezt végső soron majd az idő fogja megmutatni. Tudja kedves bo_TO_nd, én úgy látom, hogy ezek az orrszarvúk, első sorban saját magukat és egymást sebesítik meg miközben össze-vissza rohangálnak, fejüket leszegve az ország házában, ezért én - ahogy mondani szokták - első sorban nem rájuk, hanem értük haragszom, mert nem akarom, hogy ártsanak maguknak, és persze az országnak is a meggondolatlan, rossz döntésekkel. Végezetül úgy látom, hogy Ön azért mégis csak megértette, mire gondoltam, hiszen azt írta, hogy "sántítva ugyan, de talán elfogadható" az a véleményem, hogy bizonyos erőkkel szemben csak Isten Lelkének segítségére számíthatunk. De hát ha Ő velünk, akkor ki ellenünk?!

Kedves Kal!
Úgy látom, ez a vita nem igazán kettőnk között "zajlik", jóllehet markáns szemléletbeli különbségek árnyalják (nem pedig hasogatják) nézeteinket. Vélhetően túl "fundamentalista módon" értelmeztem Ionesco-posztját, ezt általában nem célszerű megtenni, bár akár fura paradoxonként talán még azt is megállapíthatom, hogy olykor fundamentalista vagyok;-)) Sebaj, úgyis ez a divat;-))

Továbbá véleménykülönbségünk eltérő habitusunkból is fakadhat: kissé markánsabban, ha úgy tetszik, sarkosabban látom és "fogalmazom meg" az életet, mint Ön. És kellő tapasztalat áll mögöttem, hogy megállapíthassam, hogy az embereket talán sokmindentől meg lehet és olykor meg is kell menteni, de legkevésbé önmaguktól! – utóbbit ugyanis lehetetlen (sőt, felesleges!) megtenni. Nem mellesleg azért, mert az "önmaguktól megmentettek" soha nem kerülnek be a boldogok, boldogulni tudók csoportjába. Szívesen látnék, hallanék Öntől esetleg ellenpéldát...

Önnel ellentéteben én azt látom, hogy ezek az orrszarvúk elsősorban (de még másodsorban sem!) nem saját magukat és egymást sebesítik meg (sajnos!) miközben össze-vissza rohangálnak (tehát az öntisztító-öntisztuló "mechanizmus" ki van iktatva, és ez nekik valóban nagy baj...), hanem másokat, minket, a hozzánk hasonlókat többek között. Sokan vagyunk, mi "sebesültek", de ez nem baj, ez egy edzési folyamat.

Továbbá a nézetkülönbségünk abból is fakadhat, hogy én Önnel ellentétben nem tudok "első sorban nem rájuk, hanem értük" haragudni! Jézus is azt mondja szenvedésének útján az Őt sirató asszonyoknak, hogy "ne engem sirassatok, hanem magatokat..." (Lk, 23,28) Hadd sirassák hát az orrszarvúk önmagukat, mi meg saját magunkat;-))
Mellesleg én nem szoktam senkire és senkiért haragudni, tudatosan teszem, mert a harag egy olyan felesleges indulat, amely ha látványossá (mások által észlelhetővé) válik, önpusztító hatása és nagy kockázata van. Ha kell egyáltalán, akkor harag nélkül kell cselekedni;-)) Tudja, "harag és részrehajlás nélkül"...

Azt sem állíthatom, az orrszarvúkkal kapcsolatosan, hogy "nem akarom, hogy ártsanak maguknak" – nyilván az országnak én sem akarom, hogy ártsanak a meggondolatlan (?), rossz döntésekkel! – viszont azt jó, ha Ön is látja, hogy messze többel és másként (is) ártanak ők, mint pusztán a döntéseikkel. Itt éppen a döntések, döntéseik mögötti valóságot kell látni kedves Kal, de ezt Ön is sejti, vagy tudja.

Továbbá határozottan kérem, ne értsen félre, és talán EZ jelenlegi válaszom leglényegesebb észrevétele: egyáltalán nem szűkítem én le ezt a véleményem a jelenlegi kormányzóerőkre, politikai garnitúrára, rezsimre stb. sőt!!!
Merthogy a tomboló orrszarvúk a történekem színpadán bármely politikai (vagy vallási, eszmei, ideológiai) palettának torszülötteiként akár egyik napról a másikra megjelenhetnek. De kétségem sincs: Ön ezt is nagyon pontosan látja és tudja...