Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.07.18. 06:35 kaleidoscope

Pénzért mindent!

Címkék: tolerancia felelősség homofóbia társadalmi melegjogok Magyarország

hv-cimlap.JPGA Heti Válasz címoldala és az LMBT kisebbség jogaiért küzdőkről szóló gyalázkodó cikke mindent elmond a hazai homofób emberek nem túl népes, de egyre hangosabb és erőszakosabb táboráról. Egyrészt láthatóan fittyet hánynak az orvosok és pszichológusok egyértelmű álláspontjára, mely szerint minden „átnevelő terápia”, amelynek célja a nemi irányultság megváltoztatása, káros és kimeríti a csalás és veszélyeztetés büntetőjogi kategóriáit, amit immáron az ilyen „terápiák” legnagyobb centrumának vezetői is elismertek. Másrészt gátlástalanul kihasználják, hogy van Magyarországon egy nem túl nagy, de egy ilyen – a legfrissebb szám alapján nyugodtan mondhatjuk rá, hogy – szennylap számára mégis csak csábító méretű homofób tábor, aki lelkesen meg fogja vásárolni a lapot, ha az már a címoldalán is a homofób gyűlöletet szítja. Ez ugyanaz a hozzáállás, mint amelyről korábban is írtunk már, és amit tömören megélhetési homofóbiának neveztünk, csak most egy kicsit durvább, kártékonyabb formában, hiszen az elkövetkező napokban a lap reklámjaival lesz tele az ország, és ezzel szabad utat engednek a homofób uszításnak Magyarországon. Ehhez hasonlót csak Ugandában lehetett látni, ahol egy nagy példányszámú újság címoldalán reklámozták a homofób gyűlöletet, s ezek után az országban sok helyen meglincselte a melegségüket nyíltan vállalókat a feldühített tömeg (további részleteket ld. egy korábbi posztunkban!).

Aki nem akarja, hogy Magyarország is erre a szintre süllyedjen, az a leghatározottabban fel kell, hogy lépjen a homofób gyűlöletkeltés minden megnyilvánulása ellen.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr315412513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bo_TO_nd 2013.07.18. 08:48:42

Kedves Kal, nem lehetne (valahogy nagyon kellene tenni valamit) valamilyen "olvasói nyílt levelet" küldeni ennek a médiumnak, hogy hát mégis, legyünk csak legalább egy kicsit tárgyilagosak... Ahogy alább jegyzem, a HVG-n már megjelent valami...

Szajkózza most is, ebben a legutóbbi írásban is a Heti Válasz a Buda Bélával készíetett utolsó interjút Nicolosi sarlatán-műve kapcsán, de ne feledjünk el valamit:

– nevezetesen azt, hogy pontosan egy, a homoszexualitás felvállalására ösztönző könyv előszavát (Marc E. Vargo: Ők és mi – melegek a társadalomban. Kiadja: Háttér Kiadó, 1999, ISBN 963 8128 49 6) is Buda Béla írta!!! – "a nemiségben rejlő másság elfogadására alkalmas könyvként ajánlja az a Buda Béla (!) a kiadványt", aki ennek a könyvnek a szaklektora is (egy könyvismertetést itt lehet olvasni erről, érdemes: www.pszichologia.hu/konyv/?id=6 ).

Nos akkor hogy is van?
Egyszer vállaljuk fel, hogy melegek vagyunk, utána meg kúráljuk ki magunkat?;-))
Avagy "Pénzért mindent?"

A Heti Válasz címlapjáta tűzve, önmagát minősítve megmutatja, milyen a "seggfejbüszkeség" menete... Nem cáfolható.

Heti Válasz: a seggfejbüszkeség menete
hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20130717_Heti_Valasz_a_seggfejbuszkeseg_menete

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.07.18. 08:54:38

engem minden haladó és modern tendencia és elemzés, odamondás, látens homoszexualizálás ellenére akkor is taszít ha meglátok két férfit csókolózni. Egyszerűen iszonyúan felkavar és undorral tölt el, legszívesebben kurvára belerúgnék mindkettőbe egy rohadt nagyot hogy fájjon nekik

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.07.18. 09:11:54

@bo_TO_nd: Az a döbbenetes, hogy a média hatóság honlapján nincs anonim, online bejelentési lehetőség, és a gyűlöletkeltés miatt egyébként is csak az alábbi esetekkel kapcsolatban lehet bejelentést tenni:
"Ha valamely vallással, felekezettel, népcsoporttal kapcsolatos uszító, sértő tartalmat jelenítenek meg egy weboldalon, akkor itt tájékozódhat arról, hogy mik a lehetőségei." - See more at: nmhh.hu/cikk/1895/Gyuloletkeltes_egy_weboldalon#sthash.VhshMjJo.dpuf

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.07.18. 09:14:02

@Wind Callman tér: akit meg a te személyed irritál, az meg rúgjon beléd "egy rohadt nagyot hogy fájjon" neked?

bo_TO_nd 2013.07.19. 18:29:16

Az alábbi nyilatkozatot a Demokratikus Koalíció sajtóirodája tette közzé... Sajnos ezidáig csak az okkal/ok nélkül (most ez teljesen lényegtelen!) stigamtizált DK-nak jutott eszébe ezt megtenni: az állásfoglalás korrekt, tényszerű. Bár közhelyes, mégis igaz: nem az számít, hogy ki mondja, hanem az, hogy mit mond, és hogy igaz legyen... (Sajnálattal látom, hogy se a Háttér, se más orgánum ezidáig nem nyilatkozott, pedig a Heti Válasz a kormány egyik szócsöve, jelentős befolyásoló eszköz, márcsak ezért sem lehet figyelmen kívül - és szó nélkül - hagyni, ami ebben a médiumban közlésre kerül.

"A Demokratikus Koalíció elítéli a Heti Válasz 2013. július 18-i számának címoldalán és belső oldalain megjelenő, politikai indíttatású, az LMBTQ-közösség tagjait sértő cikkét. Az írás pontos tükre annak a kulturális fundamentalizmusnak, ami ma Magyarországon a kormánypártot és annak holdudvarát jellemzi.
A cikk szerzője nem érti, hogy az államnak, a kormánynak semmi köze sincs az emberek személyes érzelmeihez, vonzódásaihoz. A kormánypárt, és annak hűséges kiszolgálója, a Heti Válasz úgy tesz, mintha nem tudná, hogy ma már Európában a magukat konzervatívnak tartó pártok és kormányok sem riadnak vissza az azonos neműek házasságát és a számukra örökbefogadást lehetővé tévő törvények támogatásától, elfogadásától, a melegek melletti nyilvános kiállástól. A kormánypárt szócsöve azonban inkább a mellegellenes hangulat- és gyűlöletkeltés a szélsőjobboldal által is használt előítéleteit visszhangozza. Ezzel is bizonyítva, hogy mind a kormánypárt, mind annak szellemisége gyökeresen szemben áll az európai értékekkel és normákkal.
A DK nyomatékosan kiáll a mindennapi élet szabadsága, az azonos nemű emberek házassága, és családalapítási joga mellett. A kormánypárt figyelmében ajánljuk David Cameron, konzervatív brit kormányfő szavait: „Nem annak ellenére támogatom az azonos neműek házasságát, mert konzervatív vagyok, hanem éppen azért támogatom, mert konzervatív vagyok."

Forrás:
portal.dkp.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/dkhirek/4798-a-demokratikus-koalicio-eliteli-a-homofob-hangulatkeltest

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.07.20. 07:19:53

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Abban tökéletesen egyetértek, hogy "nem az számít, hogy ki mondja, hanem az, hogy mit mond, és hogy igaz legyen...", és pont azért nem tartom ezt a mondást közhelynek, mert sajnos Mo-n ma egyáltalán nem ez az attitűd a jellemző.
Nem tattom ugyanakkor szerencsésnek a DK nyilatkozatában, ezt a részt:
"A kormánypárt, és annak hűséges kiszolgálója, a Heti Válasz úgy tesz, mintha nem tudná, hogy ma már Európában a magukat konzervatívnak tartó pártok és kormányok sem riadnak vissza az azonos neműek házasságát és a számukra örökbefogadást lehetővé tévő törvények támogatásától, elfogadásától, a melegek melletti nyilvános kiállástól. A kormánypárt szócsöve azonban inkább a mellegellenes hangulat- és gyűlöletkeltés a szélsőjobboldal által is használt előítéleteit visszhangozza. Ezzel is bizonyítva, hogy mind a kormánypárt, mind annak szellemisége gyökeresen szemben áll az európai értékekkel és normákkal."
Igaz ugyan, hogy nagyon sok szempontból van alapja ezeknek a vádaknak, de szerintem ezt nem kellett volna ennyire direkt politikai támadás formájában megjeleníteni, mert ezzel azok a jó érzésű jobboldali szavazók, akik egyébként nyitottak lennének a többi üzenet befogadására, bezárkóznak. Úgy kellett volna utalni erre, hogy az olvasó maga fogalmazhassa meg azokat a következtetéseket, amelyek levonhatóak a tényekből.
A Cameron idézet fordítása nagyon ismerősnek tűnik. :)

bo_TO_nd 2013.07.20. 13:04:35

@kaleidoscope: Kedves Kal, most, ebben a témában és kontextusban sajos azt kell mondanom, "első olvasatra" egyet kell Önnel értesek.
Azért a "sajnos", mert a mai magyar politiai (nemlézező) elit olyan sakk-matt helyzeteket teremt, amelyekben lassan a "kevésbé rosszat" sem lehet megtalálni, nemhogy az elfogadható kompromisszumot vagy éppen a jót.

Konkrétan: a DK (jórészt Gyurcsány miatt, részlegesen függetlenül az ő személyétől) vállalhatatlan.
De melyik az a párt, amelyik vállalható? Hol van Magyarországon olyan vagy akár ahhoz hasonló politikai kultúra (igen: politikai kultúra!), mint ami megvan Németországban, GB-ben, a sakandináv országokban, vagy hogy igenis úgy mondjam: a világ civilizáltabb térfelén?

Az, hogy Ön nem tartja szerencsésnek a DK nyilatkozatában a beidézett részt, megértem!
Az Ön által felvázolt okot is elfogadom, mely szerint "Igaz ugyan, hogy nagyon sok szempontból van alapja ezeknek a vádaknak, de szerintem ezt nem kellett volna ennyire direkt politikai támadás formájában megjeleníteni, mert ezzel azok a jó érzésű jobboldali szavazók, akik egyébként nyitottak lennének a többi üzenet befogadására, bezárkóznak"

Azonban Kal, itt, ezen a ponton már árnyalnom kell a kérdést, mert nem hagyhatok szó nélkül valamit. A tények (a mai magyar politikai valóság) makacs dolgok:

– ha "reálpolitikai" síkon nézzük, nemhogy nem számottevő, hanem még annál is kevesebb azon "jó érzésű jobboldali szavazók" száma, AKIK "egyébként nyitottak lennének a többi üzenet befogadására" – és a baj itt kezdődik.
A politikai gondolkodás disztingváltsága hiányzik a magyar közéletből és poltikából.

Olyan mélyek a lövészárkok ebban a társadalomban, hogy nincs áthidalás, és nincs közös nevező. Lehet hazudni együttműködést, lehet hazudni közös akaratú és nyelvű "pünkösdöt", de Lélek nélkül felesleges, csak igazi áldozatvállalás nélküli "nagypéntek" van. Nincs NER, nincs itt semmiféle valós alapú együttműködés: szlogenek, pártkáderek, pártérdekek, szavazatvadászok vannak balon és jobbon egyaránt.

A történelem tükrébe pillantók tudhatják, hogy a nagy nép- és nemzeti "együttműködések" hátterét képező pártjavaslatok (törvények, ld. akár az alaptörvény körüli botrányokat és szakmai problémákat) megszavazása egyhangúlag zajlik, a felsőbb fórumok igényeinek megfelelően. Ez nem együttműködés! Ebben az országban gyakorlatilag soha nem volt "nemzeti együttműködés", és most nem akarom boncolgatni a témát, de: az ország három részre szakadása 1541-ben; az ellenreformáció, politikai patthelyzetek sora a Monarchiában, aztán Nekünk Mohács kell? – Ady kérdése ma is releváns: "Cigány-népek langy szivű sihederje" vagyunk ahol a langyos gerinctelenség és a felnőni nem képes sihederség napjainkban is megtapasztalgató, mindennapos valóság... Ady-t sokszor nemzeti targikus költőnek nevezik, pedig ő nem más, mint a nemzeti realitás költője: nincs itt semmilyen tragédia, tények vannak, bűnök vannak, amelyekkel szembe kell nézni.

Nos, nem folytatom a történelem könyvének fellapozását, felesleges. Felesleges, mint ahogy felesleges a Heti Válasz cikkével és főként olvasótáborával vitatkozni.

De ha már disztingválásról, politikai kultúráról beszélünk, úgy gondolom, hogy pl. a CDU volt elnöke (német kereszténydemokrata), Helmut Kohl igazán hiteles európai és keresztény politkusnak tekinthető. Még a hazai KDNP és holdudvara (amely egyébként se keresztény, se demokrata, pártnak is csak alig nevezthető jelen felállásban a magyar politikai palettán) is elismerheti Kohl személyét, teljesítményét.

És nézzük csak, akár a legfrisebb híreket:
Esküvői tanúként vett részt egy meleg pár esküvőjén Helmut Kohl egykori német kancellár. "Egy jó barátért nagyon szívesen tettem" – mondta a kereszténydemokrata CDU 83 éves volt elnöke. Helmut Kohl nem titkolta, hogy ügyvédje és barátja, Stephan Holthoff-Pförtner és partnere, Klaus Sälzer néhány nappal korábbi házasságkötésén jelen volt tanúként. A másik tanú Guido Westerwelle, a homoszexualitását nyíltan vállaló német külügyminiszter volt, aki bejegyzett élettársi kapcsolatban él partnerével. Az esküvőn megjelent Ronald Pofalla német kancelláriaminiszter és Kohl felesége, Maike Kohl-Richter is.
( www.origo.hu/nagyvilag/20130719-helmut-kohl-egy-meleg-par-eskuvoi-tanuja-volt.html illetve német híradás: Helmut Kohl Trauzeuge bei Verpartnerung www.queer.de/detail.php?article_id=19672 )

Kedves Kal, lehet, hogy sokaknak nem esik jól, de nem hagyhatom ki a kérdést:
vajon mikor fog Orbán vagy Semlyén, vagy bárki a Fidesz/KDNP-ből hivatalosan, nyilvánosan, a sajtószereplést is felvállalva egy melegpár élettársi kapcsolatának bejegyzésénél tanúskodni úgy, mint a szintén konzervatív és valóban hitelesen keresztény, nagynevű német politikus, Helmut Kohl?

Kedves Kal, miként én is, úgy Ön is nagyon jól tudja, hogy mi erre a válasz...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.07.20. 15:20:10

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Helmut Kohl nyílt kiállása egy meleg barátja mellett egészen megdöbbentő. Ezek után már tényleg teljesen tarthatatlan annak a jobboldali, kereszténydemokrata, vagy konzervatív embernek az érvrendszere, aki saját vallási, vagy politikai kötődésire hivatkozva utasítja el az azonos neműek házasságát.
süti beállítások módosítása