Korábbi ígéretünknek megfelelően elkezdtük közreadni a vatikáni felmérésre érkezett válaszokat (ld. az 1. és a 2. témakört a korábbi bejegyzésünkben!). A válaszokat továbbra is vágatlanul, minden módosítás nélkül publikáljuk (így a helyesírási hibákat, elütéseket sem korrigáljuk). Amint azt korábban is jeleztük már, összesen 27 értékelhető válasz érkezett, de mivel nem válaszolt mindenki minden kérdésre, ezért a válaszok száma egy-egy kérdésre vonatkozóan ennél lehet kevesebb.
Annak érdekében, hogy követhető legyen, hogy melyik válaszoló, melyik kérdésre, milyen választ adott, a válaszok sorszámán továbbra sem változtunk, ezért vannak üres sorok a válaszok között.
3. A család evangelizációs lelkigondozása
a.) Milyen tapasztalatok merültek fel az utóbbi évtizedekben a házasságra való felkészítéssel kapcsolatban? Milyen erőfeszítéseket tesznek a párok és családok evangelizációjának elősegítésére? Hogyan lehet előmozdítani “a család, mint egyházi közösség” gondolatának tudatosítását?
- Mint laikus hívő, csak annyit mondanék, hogy nagyon találó volt Ferenc pápa egyik beszéde (írása), amikor felszólította a plébánosokat, hogy amikor egy fiatal pár jelentkezik nála hogy szeretne összeházasodni, akkor először azt kell mondani hogy "Nagyszerű! Gratulálok!" és NE azzal kezdje hogy hol van a keresztlevél, és miért nincs ez és miért nincs az. Személyes tapasztalatból mondom, hogy nagyon sok ember aki jóindulattal van az egyház felé, talán még rendszeresen is jár templomba, még életében nem járt a plébánia hivatalban, életében nem folytatott beszélgetést egy pappal, és kicsit meg van illetődve. Célszerű, ha a plébános ilyenkor nem förmed és nem rögtön azzal kezdi, hogy milyen akadályok vannak...
- Csak formális felkészítések voltak, nagy lemorzsolódással. Alig foglalkoztak a családokkal.
- Nem vonzó a fiataloknak a házasság intézménye, egyre többen idegenkednek tőle.
- A jegyesoktatás minősége nagyon silány, a felkészítés a legtöbb helyen nem megfelelő. Kevés helyen van családpasztoráció, a lelkipásztorok akár a hozzá nem értés akár az időhiány miatt nem foglalkoznak a családokkal. A kisgyerekeseket gyakran a papok kizavarják a templomból, az idősebb hívek rossz szemmel nézik. Éreztetni kellene, hogy a házasság is megszentelt élet, és a házasoknak nagyon fontos feladatuk van az Egyházban.
- Nincsenek ilyen irányú tapasztalataim.
- Nem vallásos pároktól is azt hallom vissza, hogy nagyon örültek annak, hogy "kellett" járniuk házasság előkészítőre, mert nagyon sok lényeges dolgot meg tudtak beszélni ennek kapcsán, jelentősen megszilárdítva a házasságukat, párkapcsolatukat. Mi a párommal azóta is az előkészitőn hallottak alapján próbáljuk élni a hétköznapjainkat.
- Hogy klerikális szinten mi merült fel és mit tesznek, nem tudom. Fiatal családokkal indítottunk és tartunk fenn egy közösséget, amelynek segítségével megerősítjük egymást ebben a hivatásban, ezen az úton. Sajnos nem tartozunk egyetlen plébániához sem, nem a mi hibánkból.
- Mivel egyházi közösség nem m űködik a többi csak elmélet.
- Csodálatos erőfeszítésekről tudok a házasságra való felkészítésben. Lányom és vőm Debrecenben jártak jegyesoktatásra a Megtestesülés Plébániára, életre szóló élmény volt nekik ( és a velük együtt járó pároknak is). Ott minden jegyespár kapott egy mentor házaspárt, akik példával jártak elöl gyermekvállalásban, hitéletben, mindenben.
- A mi egyházközségünkben semmi sem történik. A házasságra való felkészítés "középkori" módon történik. A gyakorló párok segítségét elutasítják.
- az embereknek vissza kell térnie Isten igazsàgaihoz,és az szerint élni
- Szüleim a Schönstatt családmozgalom belül tartanak jegyesoktatást környező településeken, segítve ezzel az atya munkáját. Többeknek felajánlották ezt a lehetőséget, de a legtöbb atya nem élt ezzel a lehetőséggel, amit nem tudok megérteni. A mai világban, amikor egy atyának néha 3-4 falu is jut, biztosan nagy segítség lenne. Továbbá - már bocsánat - de nekem se olyan beszéljen a családról és a házasságról, aki nem volt házas soha. Sokkal jobb a házasság és a család mind lelki, mind gyakorlati oldaláról olyan személyektől hallani, akik tapasztaltak ezen a téren.
- Nem egységes a jegyesoktatás, plébáia függő ez is. Nincs konkrét evangelizációs támogatás, van kateketikai előadás, esetleg házas hittan, de a házasságkötés után magára marad az ember.
- Az előkészítés sok papnál 1-2 alkalommal való találkozás a párral, ahol megbeszélik a szertartás menetét és ennyi. Ez hiba és bűn! A párok pedig, ha több találkozást tartanak fontosnak a papok egyszerűen nem mennek el, vagy átmennek a szomszéd plébániára... A folyamatos, hónapokon keresztül tartó előkészítő, ahol több pár részt vesz közösségformáló és talán az esküvő után is be lehet vonni őket a plébániaközösségbe.
- Szép szavakból a homíliákban nincs hiány. Jegyesoktatási programok is vannak. A gondolat lassan-lassan terjed. Ennek a gyakorlatba ültetése azért nehéz, mert az emberek egyre több szeretetet igényelnek, miközben egyre kevesebbet adnak.
- A közösségünk jegyesfelkészítéssel is foglalkozik. Amit én észrevettem a feleségemmel, hogy az egyházi esküvőre készülő jegyesek körében egyre gyakoribb az utóbbi 10 évben a házasság előtti együttélés és a mély szexuális kapcsolat.
A feleségemmel részt veszünk házasközösségek szolgálataiban, pl. jegyesoktatáso kívül házas lelkigyakok megtartásában, egyéb előadások tartásában, amivel elő tudjuk mozdítani szentségi házasságokat. - Fogadjuk be a családokat a szentmise liturgiájába. Szabadjon cselekedni a gyerekeknek. Ők a cselekvésen keresztül gondolkodnak, értenek meg és az élményeik mentén tudnak kötődni.
Milyen élmény fázni é s unatkozni egy egyórás misén? Milyen megértés fakad az egyetemi szintű eszmefuttatásokból?
A jegyesoktatásba mindenütt be kell vonni a házaspárokat. Előtte KÉPEZNI őket, közben folyamatosan SZUEPRVÍZIÓT biztosítani és a jegyesektől, fiatal házasoktól VISSZAJELZÉST kérni. - A házasságra felkészítés egy élethivatásra való felkészítéssel egyenértékű - kéne hogy legyen. Jézus, mielőtt felvette hivatását, a pusztába ment 40 napra, elvonult. A döntését a személyes Istenközeli állapotában hozta meg, az Atyával személyes magányában. Talán ez lehetne egy házasság előkészítésének az alapja is. Mert hiszem már, hogy az Atyától kell ajándékba kapni a társat, ahogy a magam életét is ajándékba kapom – kilenc hónapos várakozásban, készületben. A Vele, vagy Nélküle Istennel közösségben. Ez azt is feltételezi, hogy Baráti családi közösségekhez rendelni a házasulandókat, hogy egészséges életösztönt ismerhessenek meg – ha van ilyenre mód. A Szent Háromság lenne nagyon fontos, hogy létre jöjjön a házasulandók között! Ahol a két ember Istentől kapja, fogadja el a másikat ajándékba. Így a kettő közötti harmóniát, összhangot, egyensúlyt nem bármilyen más személy, tárgy vagy cselekmény tartja fenn, hanem a Krisztuson keresztül, Krisztus tanításában megélt Istennel való közösség, mely Isten országának a jelenléte a családban.
- A Hit Évében felmerült családlátogatások lehetősége és az előkészítő előadások jó hatásúak voltak, ha csak katolikus körökben ismerték is, és bár a mi egyházközségünkben nem volt kivitelezve a gyakorlatban.
- A család fogalmának újraértelmezésével.
- Egyházközségünkben a házasságra való felkészítést a lelkipásztor mellett főként családok végzik. Az ő munkájuk jelentős és példaadó, azonban a közösségbe való beilleszkedése a házasulandóknak igen csekély mértékű. Aki addig is járt, az ezután is fog, aki eddig nem járt, az igen ritka, hogy a szertartás után aktívabb lenne. Három családközösség is működik egyházközségünkben, de a tevékeny karitatív, figyelmes, önzetlen szeretet bizony sajnos sokszor elkerüli a tagokat.
- A házassági felkészítés színvonala, komolysága változó. Az evangelizációs lehetőségeket általában nem, vagy nem megfelelően használják ki a katolikus egyházközségekben. Nem, vagy csak elvétve működnek olyan élő, és a fiatalok számára vonzó kisközösségek, amelyek a házassági felkészítés szempontjából lényegesen nagyobb jelentőségűek lennének, mint a házasságkötés előtti hetekben pro forma tartott felkészítők, és amelyek a fiatal házasok számára később is a hitük megélésének fontos terepe lehetne. Ezekben az élő, és összetartó kisközösségekben lehetne a leghatékonyabban terjeszteni a családoknak, mint a legkisebb egyházi közösségeknek a gondolatát is.
- 1. Az öt utóbbi plébánosból (1992-2013) - 3 komolyan vette, 2 formálisan. A LEGNAGYOBB gond hogy a fiatal káplánok 90% teljesen elzárkozott a résztvételtől, vagy abszolút formális. Semmilyen evangelizációs szándékot és tevékenységet nem mutattak.
2. Az elmúlt húsz évben 8 alkalmas jegyesoktatási kurzusokat szerveztünk és tartottunk évente, illetve a szomszéd egyházközségekbe is meghivtak többször.
3. Tapasztalatunk, hogy a szemináriumi képzés pusztán elméleti, semmilyen gyakorlati tapasztalatuk a kispapoknak nincs és sajnos ELHIVATOTTSÁGUK is gyenge.
4. Előmozdítási lehetőségek:
- papi képzés!!! reformja a gyakorlati kereszténység irányába
- segiteni (papnak, profi laikusoknak), hogy a családon belül egyidejüleg elmélyüljön a párkapcsolat és a személyes Isten kapcsolat melynek eredménye a kifelé forduló evangelizáció
- az egyházközségben jelen lévő családokban elmélyiteni a közösségi élet szépségének a gondolatát,
- megszólitani és bevonni az egyházközség életébe a családokat, közös tevékenység pozitív élményét erősíteni
- erősiteni a generációk közötti kapcsolatokat
- aktív segítséget nyújtani (nem csak lelki) a krizishelyzetek kezelésében és megoldásában, ha szükséges profi szakemberek bevonásával
- támogatni és nem féltékenyen akadályozni a lelkiségi mozgalmak pozitív törekvéseit - papi jelenléttel, imádságos és liturgikus együttléteken
b.) Mennyire sikerült a családon belüli imádságnak azt a gyakorlatát kialakítani, amely ellent tud állni az élet komplexitásából és korunk kultúrájából adódó kihívásoknak?
- Közösségileg erre semmiféle erőfeszítés nem irányult.
- Semennyire. Erre nincs is szükség.
- Dolgozunk rajta :)
- Sajnos még saját családunkban sem sikerült az imádságos életmódot folyamatosan fenntartani. Bizony előfordul, hogy nem imádkozunk közösen. Nem keresek hozzá itt kifogásokat, és örülök, hogy ez kérdésként előfordult, mert rávilágít arra, hogy saját életünkön is van mit javítanunk.
- Minden csak akarat kérdése.
- A gyerekek életkor át függ, de mindig meg lehet találni a formát és a kellő arányt. A gyermekeinkben szépen, természetesen kialakult a természetfeletti iránit nyitottság. Jó barátjuk Jézus, akivel szívesen beszélik meg a számukra fontos dolgokat. Az élet komplexitásából, főleg a korunkra jellemző infokommunikációs áradatnak és elszaporodott szórakozási, elfoglaltsági lehetőségeknek köszönhetően a korábbinál nagyobb kreativitást, szellemi energiát követel a családon belüli imádság gyakorlatának kialakítása és fenntartása. Ha egészen kicsi korban következetesen elkezdünk egy módszert kiépíteni, könnyebb hosszú távon is megtartani az így szerzett "lendületet".
- Nagyon.
- Nagyon nehéz a családon belüli imádságnak a gyakorlatát kialakitani. Bizonyos életszakaszokban pedig lehetetlen.
- Esténként gyermekkorukban nem szólt rádió, tévé, korán mentek aludni, addig együtt volt a család, beszélgettünk, meséltünk, társasoztunk. Együtt inkább zarándoklatokon, szentmiséken imádkoztunk, este személyes ügy az imádkozás.
- Nálunk működik. Persze vannak hiányosságaink, de törekszünk rá, hogy esténként együtt imádkozzon a család.
- a csalàdi ima csak ott mukodik ahol ennek volt hagyomànya
- Édesanyámmal egész kicsi korom óta imádkoztunk közösen, később kialakult az a szokás, hogy az egész család esténként összeült a nappaliban, s ott közösen imádkoztunk (Miatyánk, Üdvözlégy, esti ima, néha éneklés, hálaadás). Én már nem lakon otthon, de szüleim és testvéreim a mai napig tartják ezt a szép gyakorlatot, s én is szeretném hasonlóképpen csinálni a saját családomban. Persze vannak nehéz pillanatok az életben, de egy Miatyánk mindig elég.
- Ez abszolút a családon múlik. Lelkipásztori támogatás nincs.
- A családon belüli ima elvárása irreális. Sok család egyáltalán nem imádkozik, ha pedig igen, akkor kötött imákat mormolnak. A személyes istenkapcsolat kialakítására kellene törekedni már a felkészítések során is!
- Nem tudom.
- Mi szülők elég jól, de a gyermekeinknél nem ilyen egyértelmű.
- Nálunk van ima. Ez a minimum és a maximum egyszerre.
Szabad ima jellegű + Miatyánk.
Nincs TVnk, így nem kell vele versenyezni:-)
Szívesen fejleszteném a közös imánkat, de mindig születik segy újabb gyerekünk, aki beszélget-rohangál-játszik-satöbbi, szóval nem "rendes katolikus":-) Így maradunk a szegény asszony két fillérjét érő hűség-formánál. - Talán e kérdésre a helyes válasz az volna, hogy nyilvános tanúságtételeken, családos közösségeken keresztül, Szent Ignáci gyakorlatokon, a plébániai médiumokon keresztül közzé teszünk olyan kötött, és kötetlen imádságokat, elmélkedéseket, melyek gyakorolhatók, és gyakorlattá tehetők. De alkalmas lehetne erre a családlátogatás, a család pasztoráció is, ahol imafüzeteket ajándékozunk a családoknak. Azonban az volna a legtökéletesebb, hogy az ajánlások csak ajánlások maradjanak, mert a család képes megteremteni a maga tudatos, személyes és állhatatos, Isten szeretetében minden alkalommal megújulásra képes imaéletét, dialógusát.
- Katolikus családi egyesületek részéről ismerek ilyen imát.
- Elnézést, de ezen nagyot nevettem. Személyeskedési szándék nélkül, a kérdés megfogalmazója remélem hiú ábrándokat nem kerget, hogy erre milyen válaszok vannak.
Magam olyan családban nőttem fel, ahol a közös ima életünk szerves része volt. Ez húsz év alatt erodálódott, mert a kihívások nagyon nagyok, és az egyházi tanítás nem összekovácsol bennünket, hanem széthúzást gerjeszt. Ellenszélben
nehéz közösséget alkotni. - Az imádság tkp. idő Istennek. Ebben a vetületben sem könnyű a mindennapos imádság, még nagyobb kihívás, hogy ne monoton, hagyomány hanem őszinte szó legyen a hívők szájában.
- A Katolikus Egyház tagjai közötti személyes kapcsolatok, a jól működő kisközösségek, valamint a korábbi generációk átvehető jó gyakorlatainak hiánya miatt a családon belüli imádság gyakorlata nagyon sok esetben teljesen hiányzik. A családon belül is megfigyelhető egyfajta elszigetelődés az imádságban, és a lelki élet egyéb szinterein (pl. igeolvasás, elmélkedés, lelkiismeret vizsgálat, stb.). A kisgyermekek és szüleik között még meglévő ilyen jellegű kapcsolatok a felnőtté válás folyamatával párhuzamosan eltűnnek, a házastársak között nem működnek megfelelően, és ezért mintául sem szolgálhatnak a következő generációk számára. Így természetesen nem beszélhetünk arról, hogy korunk kihívásainak ellent tudnak-e állni az imádságnak azok a gyakorlatai, amelyek általában nem is léteznek.
- nem sikerült
- alig látható módon
c.) Mennyire képesek a keresztény családok, a jelenlegi generációs feszültségek mellett, betölteni a hivatásukat a hit átadásában?
- Többé-kevésbé működik a család hitátadó szerepe, de a fiatalok részéről egyre nagyobb a fenntartásaikat hangoztatók aránya.
- Többé-kevésbé.
- Ha megfelelő a hozzáállásuk, erős a hitük és hivatástudatuk, akkor nagyon is.
- A hit átadásában képesek betölteni a hivatásukat. A kihívás nem ez.
- Igyekszem, igyekszünk. Nem mindig sikerül sajnos.
- Örülök az iskolai hitoktatás választhatóságának.
- A népegyházi struktúra felbomlása óta rendkívüli felelősség hárul a családokra a hit átadásában. Itt elsősorban a szülői minta a meghatározó tényező, tehát annyiban tudják a családok betölteni ezirányú hivatásukat, amennyiben rendben van a házastársak párkapcsolata és adott a szülők Istenre hangoltsága.
- Csak a töredékük tudja átadni hitét.
- Nincsenek generációs feszültségek vidéken, végképp nincsenek a keresztény családokban. A nagyszülők sokat segíthetnek a hitélet alakításában.
- Csak az igazán elkötelezett családoknál van hit átadás. A nagyszülők még csak-csak járnak misére, de a szülők már kevesen. A gyerekek kötelezettségnek érzik, mert példát nem látnak. A szülő sokszor kiteszi a gyereket a templom előtt és mise végén visszajön érte.
- egyre ritkàbban,mert rabszolga sorsban robotol az àtlag tàrsadalom,és a politika ezért tesz,hogy egyre jobban szétzilàlja az embert,ellehetetlenitse az életét,ongyilkossàgba kergesse
- Az átlagról nem tudok beszélni, de annyit elmondhatok, hogy az én szüleimnek sikerült. Legalábbis nekem és öcsémnek (16 éves) minden bizonnyal. Két fiatalabb húgomban a hit még kialakulóban van. Édesapám pedig munkahelyi környezetében is aktívan gyakorolja a vallását, mély hite sokakban ébreszt pozitív gondolatokat.
- Itt is sok múlik a szülőkön, ám itt kapunk támogatást: gyerekmisék, hittan (iskolai és plébániai), táborok, plébániai programok, stb...
- Semennyire. Rossz a kérdés...
- Sok kamasz gyerek hagyja el a hitét. Nagy a nyomás rajtuk. A katolikus iskolák némelyikében olyan követelmények vannak, amelyek újabb nyomást jelentenek.
- Nehéz átadni a hitet. A hittant könnyebb.
Mi szülőként otthon imádkozunk, templomba járunk, közibe járunk. Ezekbe próbáljuk bevonni gyermekeinket is. - "Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei." (Gorove László diakonus)
Kérem az Atyát a hit kegyelméért, de nem tudom "tanítani" a hitet, csak élni a sajátomat. Lassan a gyerekek is megértik: attól, hogy egy adott kultúrában növekednek, a választás felelősségét (és esetleges krízisét) nem spórolhatják meg.
Én is csak a magam hitéért tudok felelősséget vállalni, az Ő növekedésükhöz pedig közeget - teret, időt, minőségi figyelmet - biztosítani. Máskülönben óvónéni lennék, nem édesanya. - Családos közös események, ahol a családokat a hitelességre figyelmeztetjük, arra, hogy nem minden esetben ideális a család, és annak szereplői. Akár szülő, akár gyermek, lehet kritikákat is megfogalmazni egymással szemben, amire a szülő is bevallhatja, hogy nem tudott jobb megoldást, és ahol kérhet ő is bocsánatot. Vagyis, a mérce minden családtaggal szemben azonos, és egyenértékűek a tagok. Akik mindegyike, az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy Istenségének akarnak, készek, és próbálnak megfelelni, és hajlandók engedelmeskedni. De amikor az nem sikerül, akkor sem vonják ki magukat a megmérettetése alól! Csak tanulság, és nem tapasztalat: nem lehet képes átadni a hitet senki sem a másiknak. De, ha sikerül azt a személyességet megélni hitelesen a családban, ahol min-denki a tettekben szavakban és gondolatiban nyitott, megosztásra képes és hajlandó, talán ez lehet a folyamatosság záloga. Ahol a szülő megmarad mindvégig szülőként, de a felnőtté váló gyermekek között már barátságban folytatódik, és teljesedik ki, majd menti át értékeit az unokákra is.
- Türelmes meghívással, közös rendezvények ismertetésével, alkalmanként katolikus könyvek ajándékozásával.
- Kívánom, hogy legyen rá lehetőség. Ebben szkeptikus vagyok.
A hit kialakulásának esélyét napjainkban egyéni szinten, nem családban látom. - Az igazán elkötelezett családok jó mintául szolgálnak és generációs feszültségek nem okoznak akkora gondot.
- A hit továbbadásának ma is a legfőbb bázisát a keresztény családok adják, és ezt a generációs feszültségek sem hiúsítják meg, amelyek az elmúlt egy-két évtizedben inkább csökkentek a korábbi évtizedekhez képest, minthogy erősödtek volna.
- Önmagában a család bármilyen elkötelezett és hitét komolyan megélő is legyen - kevés.
RENDKÍVÜL fontos a család, de nincs garancia, hogy az elég legyen. - szép példákat is ismerek
d.) Hogyan tudnak a helyi egyházi közösségek és a családi lelki mozgalmak olyan gyakorlatokat kialakítani, amelyekkel jó példát mutatnak?
- Nagyon nehezen. Sajnos azzal, hogy Vatikán kincseket halmozott fel, hogy a középkorban emberek millióit irtotta ki az egyház a hit terjesztése érdekében, lényegében hiteltelenné vált.
- Legyenek befogadóbbak.
- Befogadóak lesznek, nem kirekesztőek. Néha kicsit belterjes az egész.
- Csak úgy lehetséges, hogy szeretettel vagyunk egymás és mások iránt is. Akkor is, ha ellenállásba, esetenként gúnyolódásba is ütközünk.
Nehéz, ez nem kétséges, de megbocsájtónak kell maradnunk azokkal is, akik folyamatosan újra támadásokkal illetnek esetleg pont vallásosságunk miatt. (Sőt, ennek még örvendeznünk is kellene, de az sem könnyű esetenként) - Közös programokkal, nyitottsággal, és az előkészítők hitelességével, tovább folytatásával
- Úgy, hogy ezeket a gyakorlatokat kialakítják és evangelizáló módon, a korábban megszokottnál "hangosabban" megvalósítják. Ez sajnos nem jellemző Magyarországon.
- MIvel nincs pap, nincs rendes hitoktatás nem lehet jó példát mutatni.
- Rendszeres programokkal, zarándoklatokkal.
- A lelkiségi mozgalmak nem működnek egyházi támogatással az egyházmegyében. Egy-egy plébánia kapcsolatban áll lelkiségekkel, de az egyházvezetés nem aknázza ki az ebben rejlő lehetőségeket.
- az Egyhàz jo példàt tud mutatni,ha az Arsi plébànos mintàjàra ostromolja Istent,fontos hogy legyen napi szentmise,szentségimàdàs,ha lehet orok szentségimàdàs,ejszakai virrasztàs,hogy az osszetort ember betudjon tévedni a templomba,ahol ujra feltudja fedezni Istent
- Mindenképpen nyilvános programokat kell tartani. Kellenek természetesen minden közösségnek saját, zárt programok, de fontos, hogy nyitottak legyenek és folyamatosan új embereket s bevonjanak a mozgalmakba. Ezek lehetnek előadások, családi kirándulások (esetleg zarándoklatok). De a legfontosabb: a családban gyermekek is vannak, nem szabad róluk megfeledkezni.
- Ha a befogadó közösségben van átadható minta, akkor működik.
- Sehogyan. Nem mutatnak jó példát.
- Ha sokat tartanak közösen szentségimádást. Ha együtt járnak kirándulni. Ha egymást sokat segítik.
- Házaspárok részt vesznek jegysoktatásban és házaspáros-családi lelki programok szervezésében.
- Szeretünk a jezsuitákhoz menni. (Manréza)
Ott
örülnek e gyerekeknek
megszólítják őket
megkérdezik őket
feladatot kapnak
ha fáradtak, szabad pihenni, mást csinálni
lehet WCre menni (triviális, de nagyon fontos egy gyerek számára szorongás szempontból)
- ugyanez igaz minden eddigi közösségre és rendezvényre, ahol a gyermekeink és mi együtt tudtunk növekedni a hitben (Szentjános bogár mozgalom, Családok Jézusban Közösség) - Egy jubileum, egy állhatatosságot, és kitartást példaként állítva a plébánia közössége elé. Kifejezve és elismerve mindazt, amit annak a közösségnek köszönhetünk, melynek feje az a Szentlélek, mely mindegyikünk életét is kész vigyázni, óvni, és vezérelni, még akkor is, ha a pillanat labilitása kétséget ébreszt bennünk.
- A helyi egyház hétköznapi gyakorlati tevékenységével, esetenként példaképek felmutatásával.
- Jó példát személyes ismeretségekből, családi életekből láthatunk, ennek egyházi formáját egyetlen egyházközségben láttam.
- Több nyitott, hívogató, evangélizáló alkalommal, amelyen és amellyel nem csak magukat építhetik, hanem ösztönzőleg hatnak a kívülállók számára: De jó lenne ide tartozni!
- A hiteles példamutatás jelentősége korunkban semmit nem csökkent, sőt abban a hatalmasra duzzadt információáradatban, amiben élünk, talán még fontosabbá vált. Ugyanakkor – éppen az információáramlás exponenciális növekedése miatt – sokkal nagyobb kihívást jelent a hiteles példamutatás. A mai ember sokkal szkeptikusabb, kritikusabb, a bizalmi válság, és a társadalmi változások aláásták a tekintély tiszteletét, az Egyházon belüli visszaélések hírei alapvető hitelességi problémákat okoznak. Ilyen körülmények között felértékelődik a valódi szeretetközösségben élő, a tettekben is megnyilvánuló hit stabil alapjain álló családok hétköznapi életének, mindennapjainak megtapasztalása, megismerése, a „hétköznapok hőseinek” példamutatása. Ehhez azonban szintén nélkülözhetetlenül szükség lenne a jól működő kisközösségekre, az Egyházi vezetés minden szintje által maximálisan támogatott laikus aktivitásra. Mindez azonban meghiúsul a klerikalizmus expanziója, relatív térnyerése miatt.
- A szülöknek tudatosan és áldozatokat is hozva segítenie kell a fiatalokat, hogy a hasonlóan gondolkodó kortársakkal építsenek kapcsolatot, hogy megismerjenek más keresztény felnőtteket, közösségeket.
Rendkívül fontos lenne a hiteles egyházi személyek példamutatása!!!
Szükséges a kortársak egymást megerősítése, a megélt hit gyümölcseinek megtapasztalása és megosztása, a saját személyes hit felfedezése, a személyes megtérés és tudatos kereszténnyé válás.
Személyes tapasztalatunk, hogy az alábbi tevékenységek pozitívan hatottak:
- családos csoport
- családos teadélutánok
- közös kézműves foglalkozások
- adventi koszorú kötés
- közös húsvéti készület
- családos keresztút
- közös karácsonyozás
- közös kirándulások
- lelkinapok, lelkigyakorlatok
- IFI klub
- jubiláns házasok megünneplése - sok kiváló példát ismerek
e.) A házaspárok és a családok milyen konkrét formában tudnak hozzájárulni a teljes értékű keresztény házasság és család hiteles terjesztéséhez?
- Nem is akarnak, és ha belegondolunk, akkor a mai világban joggal teszik ezt. Minden média azt hirdeti, hogy nincs jövője a hagyományos értékrendre épülő kapcsolatoknak, csak kockázata van. Amikor azt látják a férfiak, hogy váláskor a nők minden hazugságot és erkölcstelenséget bevetnek a vagyon megkaparintása érdekében, a férfiak logikusan nem mernek házasságot kötni.
- Részt kellene kapniuk a jegyesoktatásban, tanúságot kellene tenniük szélesebb fórumokon és fontos feladatokat kellene kapniuk a plébániákon is.
- Példamutatással.
- Én csak és kizárólag a példamutatást tudnám erre javasolni.
- Példamutatással. Hogy lássák az emberek az öröket, a kegyelmet az arcukon, a mindennapjaikon. Tarthatják keresztény házaspárok a h.előkészítőket.
- Elsősorban az "élj úgy, hogy kérdezzenek róla" alapszabály mentén, vagyis a hétköznapi tanúságtétel szintjén. Fontos, hogy nem definiáltan vallásos platformokon is kaphassanak megnyilatkozási lehetőséget keresztény elveket valló családok, házaspárok. Példaértékű a hazánkban (is) évente megrendezett Házasság Hete rendezvénysorozat, emellett egy-egy médiaszereplés, előadás stb. ugyancsak hatásos lehet, ahogy a közszereplés egyes formái is gyümölcsöket teremhetnek. Ha például egy miniszterelnöknek öt gyermeke van, első és egyetlen feleségével harmonikus házasságban él, ez nagyon jó népszerűsítési lehetőség.
- Nem tudnak.
- A jó példa felmutatásával.
- Életpéldájuk bemutatásával. A mindennapokban ezt igyekszünk megélni és láthatóvá tenni.
- kérem,a nyugati kulturàkban,ràlehet csodàlkozni a sokgyermekes katolikus csalàdokra,de ott a gazdasàgi hàttér adott,a feleség csak a gyermekek nevelésével foglalkozik és az Egyhàz teljes mértékben megjelenik a csalàd életében,keleten volt kommunizmus,és utànna jott a nagy szabadsàg amely ellehetetlenitette a csalàdot tàrsadalmat orszàgot
- Véleményem szerint az első és a legfontosabb dolog, hogy hiteles életpéldát adjanak. Igazából beszélni csak akkor kell, ha kérdeznek. Ha nem kérdez senki, elég, ha cselekszik az ember. Gyakran ez sokkal többet jelent, mint beszélni egy eszményi és tökéletes családról. A lényeg az, hogy az emberek lássák, hogy a keresztény család jobb, erősebb - de fontos, hogy mi is tisztában legyünk vele: nem makulátlan, hiszen emberek alkotják. A hangsúly problémás esetben a problémák megoldásán, kezelésén van.
- Családi közösségekkel, plébániai szerepvállalással, aktív közéleti szerepvállalással.
- Azt élik, ami a szentség lényege: az Istennel való közösséget. De ehelyett azon mesterkednek az egyházjogászokkal együtt, hogy hogyan lehet érvényteleníteni a házasságokat.
- Ha a távolabbi rokonok látják rajtuk, hogy bár 10-15 éve döntöttek a katolikus házasság mellett, még mindig boldogság számukra katolikusnak és családosnak lenni.
- Házaspárok részt vesznek jegysoktatásban és házaspáros-családi lelki programok szervezésében.
- Osztálytársak vendéglátása (nálunk ez jó működik, és meglepő kapcsolatokat, közös imákat szült)
Jegyes-kísérés: ez az értelemszerű célon túl a gyermekeinknek is sokat ad. - A családok, és házaspárok közösségének baráti mélysége, mely megtartó, és erőt adó a nehézsé-gekben, ugyanakkor képes a megbocsátásra is. Amiben lehet beszélgetni az éppen fontos problé-mákról is, melyek az egyes családokat terhelik, ugyanakkor közös élményeivel szükséget teremt a közösség éltetése iránt is. Ami persze nem zárja ki a vitákat, és a konfrontációt, az egyet nem értés is, azonban ezt mindig a Krisztusi szeretet szintjén képesek kezelni, és elfogadni.
- A szavahihető, erényes, békés tevékenységen keresztül.
- Elfogadó példamutatással.
- A házasság előkészítésében is jobb ha nem csak egy lelkipásztor, hanem egy-egy család is segít. Ugyanígy a Tanítóhivatal és a Püspöki karok megnnyilatkozásaiban, annak formai részében vagy interpretálásában szerencsés lenne a családokat, családközösségeket belevonni.
- A legfontosabb az lenne, hogy jól működő házaspári kisközösségek jöjjenek létre, amelyek tevékenyen be tudnának kapcsolódni az egyházközösség és a lakókörnyezet életébe, számos terülten, és a legkülönbözőbb formákban (pl. szociális, vagy oktatási segítségnyújtás, kulturális programok, nagyobb spirituális rendezvények szervezése, stb.). Sokkal kisebb a hatékonysága a verbális, vagy írásos „propaganda” tevékenységnek. A különféle modern médiumok (helyi TV és rádióadások, internetes tartalomszolgáltatás, közösségi média, stb.) csak segíthetik, kiegészíthetik, de semmiképpen nem pótolhatják a közösségi életet.
- 1. Személyes példa
2. Plébániai aktivitás ha van a plébános részéröl befogadó szeretett
3. Fórumok ahol a pozitív tapasztalatot megoszthatják
4. Láthatóság a médiában - kölcsönös érdekődés
f.) Az Egyház milyen lelkipásztori gondoskodásban részesíti a formálódó és a válságba került párkapcsolatokat?
- Egyházközségünkben erre példát nem lehetett látni az elmúlt tíz évben. (A segítségnyújtásra.)
- Sajnos nem jut az egyház tudomására a kapcsolatok válsága, így segíteni sem tud.
- A legtöbb helyen magukra vannak hagyva.
- Szinte semmilyenben. A papok nem igazán tudják beleélni magukat ezekbe a szituációkba. Továbbá erősen konzervatívok, ezért nem i szeretnek hozzájuk fordulni.
- Csak azokon lehet segíteni, akik felismerik, hogy lehetséges a segítség! A lelkipásztor pedig csak akkor tud segíteni, ha hozzá fordulnak. (Ehhez sajnos kevesen vannak, és nincs minden településen helyben lakó lelkipásztor) Nagy ritkán előfordulhat, hogy a testvéri szeretet jegyében figyelmeztetett, tévúton járó megfogadja a tanácsot és a lelkipásztorhoz fordul segítségért.
A formálódó kapcsolatok jelentős részéről az Egyház lelkipásztorai tudomást sem szereznek (sajnos), mivel a fiatal közösségek sem elég erősek, az ifjúsági hittanosok sem alkotnak erős csoportokat a lakóhelyükön ... - Nagyon jók a MÉCS-napok például, de sok más kezdeményezésről nem tudok.
- Kevés és felületes információm van erről.
- Semmilyenben.
- Erről nincs személyes tapasztalatom.
- A mi környezetünkben semmi sem látszik ebből.
- hàt aki ohajt segitséget,nyilvàn kap
- Van jegyesoktatás... Ennyi...? Nem tudok róla, hogy ilyesmi létezne. Az ember megbérmálkozik, ezzel ennyi, felnőtt keresztény. Az ember 14 évesen ezt még nem érzi. Szerencsések azok, akiknek van egy lelkiatyjuk, akiben megbíznak, vele lehet beszélgetni. De konkrét lelkipásztori gondoskodásról nem tudok. Én több, mint három éve ismerkedtem meg a kedvesemmel és még semmi ilyen hívást nem kaptunk, ahol segítenének minket párkapcsolati téren, hogy hogyan tudjuk magunkban kialakítani egyes képességeket, tulajdonságokat, amikre később szükség lesz. Ugyanezt látom a válságba került kapcsolatok esetében is.
- házasságra készülők: jegyesoktatás
válságban: nem látom. A helyi közösség vagy támogató vagy nem. Házas hétvége segíthet, de ezek nem ismertek. Plébáson sok múlik. - A vállveregetésen kívül semmilyen gondoskodást nem tapasztalnak a válságba jutott házasságok. Üres frázisokat puffogtatva próbálnak nekik segíteni. A formálódó párkapcsolatok tagjait pedig a törvényekkel és szabályokkal riogatják...
- Nem túl sokban.
- Jegyesoktatással a formálódót, házas lelkigyakkal a folyamatos töltekezést. A válságba kerülteket nem tudom.
- Itt minálunk a szentgyónás adott, mint lehetőség.
Illetve ki van téve egy doboz, ahová szándékot lehet bedobni, és a plébánosunk imádkozik, (talán misézik is?).
Más itt a plébánián nem elérhető.
Perzse a google segíthet, ha valaki keres...
De ahhhoz már kell egy kis lelkierő és remény, hogy egyáltalán javítani akarjon a pár a kapcsolaton.
MEGELŐZÉSBEN az Egyházunk pedig igencsak gyerekcipőben jár!
Az elviselhetetlen terhek cipeléséhez a kisújj mozdításnál is több segítség kell ma a családoknak.
A közösségünk (Családok Jézusban) évente kétszer ajánl ilyenfajta karbantartó, megelőző lelkigyakorlatokat. A teltház és a hosszú várólista évek óta megszokott dolog.
Aratnivaló sok...
Ehhez hasonló kezdeményezés kevés és nem prioritás ma az Egyházon belül.
Tartsd meg a házasságodat! - mondja a z Egyház.
Hogyan? kérdi a hívő.
Imádkozz - így a válasz.
De ennél többet és mást is tennünk kell házasként! A kommunikáció és a szexualitás ai ima mellett a házasság másik két egyenrangú oszlopa. Nem maradhatnak töröttebbek vagy alacsonyabbak, mint az ima. Bárcsak növekednénk ebben a fölismerésben és a szükséges lehetőségekben! - Sokkalta több diakónus kellene egy közösségbe, és egyéb világi elkötelezett, akiket Az Egyház elismer, elfogad, és küld a világiak megmentésére, és a világiak összefogására. Amúgy, az, hogy paphiány van, az arra is rámutat, hogy e feladatát az Egyháznak eddig hogyan sikerült teljesítenie.
- Az idei események során a fiatalok jegyes-oktatásával, és az ifjúság nevelésével (ministrálás, hittan, kórus, közös rendezvények).
- Ilyenről nincs tudomásom, hogy lenne.
- Általában - mint általában a kor kihívásaira - kissé lassan reagál, ezért a lecsúszásnak már csak annak a lépcsőjén találkoznak, amikor a tragédia már nehezen megállítható. Ennek azonban térségünkben részben a lelkipásztorok túlterheltsége (szentségkiszolgáltatás területére gondolok) is oka.
- Az alapvető vallásgyakorlat (a szentségek kiszolgáltatása, és vétele) során az Egyház nagyon kevés támaszt nyújt a formálódó és a válságba került párkapcsolatokban élők számára. A házassági felkészítés már említett hiányosságai mellett további problémát jelent, hogy sem a kapcsolatok kiépítésében, sem a kapcsolati válságok kezelésében nem tud az Egyház érdemben segítséget nyújtani a mai fiataloknak, felnőtteknek. A papok, diakónusok ugyan vállalják, hogy az őket megkeresőkkel négyszemközti, vagy hatszemközti beszélgetéseket folytatnak, azonban a nagyobb plébániákon ez sokszor több hónapos „előjegyzés” alapján történik, mely időtáv alatt akár tárgytalanná is válhatnak a beszélgetések.
- Személyes tapasztalatunk, hogy gyenge.
A válságba került családokat nem megfelelően, mert nincs meg hozzá a felkészültségük, illetve nem akarják bevonni a profi KERESZTÉNY laikusokat - Lelkiatya ad támaszt
