Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (187) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2012.04.21. 13:19 kaleidoscope

Anonymus kontra Jobbik

Címkék: kérdések hacker támadás morális

Valószínűleg történelmet írtak tegnap este az egymásnak eső szélsőségesek, még akkor is, ha most még úgy tűnik, hogy nagyobb volt a történteknek a füstje, mint a lángja. Számos elemében újszerű, ismeretlen, emiatt önmagában is vérpezsdítő és izgalmas fejlemény volt, amikor tegnap bejelentette az Anonymus hackercsoport, hogy támadást fog intézni Hitler születésnapján a Jobbik és néhány hozzá kapcsolódó weboldal ellen az alábbi indoklással:

opFuckThe Nazi Engaged - 2012. április 20. (péntek) 21.00 / 20th of April (Friday) 21.00 (CET, GMT+1)
DDoS attack by Anonymous opHungary.

Üdvözlet, polgárok! A magyar Anonymous vagyunk.

Évek óta tétlenül nézzük, ahogy a szélsőjobboldal aktivizálódik, a gyűlöletkeltés, a rasszizmus, az idegengyűlölet, a szexizmus és a homofóbia erősödik, a paramilitáris csoportok razziái, felvonulásai mindennapossá váltak. Gyűlöletet szítanak az utcáinkon, a tereinken, a médiában; a cigányok, zsidók, melegek, bevándorlók és mások kiirtására szólítanak fel. Magyarországon ezek az erők már a Parlamentben is ott vannak, és rengeteg embert, sok fiatalt tévesztenek meg hazug és emberiségellenes ideológiájukkal. Meg kell állítanunk őket! Ezért úgy döntöttünk, hogy április 20-án (pénteken) leromboljuk a legnagyobb magyar szélsőségesek legfontosabb szócsövét! Tarts velünk!

Április 20. Hitler születésnapja
– a magyar nácik és szélsőségesek nem fogják elfelejteni ezt a napot!

Hitler meghalt, és méltó helyére, a történelem pöcegödrébe került. Mégis vannak, akik kiássák hamis, gyűlöletkeltő eszméjét a sírból. Nem fogadhatjuk el, hogy egyesek módszeresen üldöznek embereket a másságuk miatt! Nem minden ember egyforma, de minden emberi lény egyenlő. Egyek vagyunk. A történelem folyamán sokan voltak, akik többnek érezték magukat embertársaiknál. Ez egy beteg és megosztó politikai gyakorlat, amelynek
következménye végzetes volt sok millió emberre nézve. A gyűlölet brókerei megtévesztik társaikat és követőket toboroznak. Magyarországon is már régóta gyökeret vert az emberellenes megosztó gondolkodásmód, amely kikezdi az ép emberi kapcsolatokat és bűnbaknak kiált ki bizonyos közösségeket.
Eltiporja az olyan egyetemes emberi értékeket, mint az egyenlőség, szabadság, igazság, becsület. Egy beteg, magát felsőbbrendűnek képzelő emberen a gyűlölet és az agresszió uralkodik, nem ismeri a szeretetet. Mi, Anonymous harcot folytatunk ezek ellen az emberek ellen – kövess minket! Ne hagyd, hogy a világ és országunk ismét a megosztó gyűlölet uralma alá kerüljön!

A nácik, a szélsőséges, rasszista ostobák megismételnék a történelem legsötétebb bűneit, újabb zsákutcába kergetnének minket, céljuk a háború. Nem kérünk ebből! Csatlakozz hozzánk a harcban: állítsuk meg az embergyűlölőket! Pénteken megmutatjuk nekik, hogy minden ember egyenlő, kivétel nélkül!

Anonymous vagyunk, nem felejtjük el a bűnöket, nem bocsátunk meg a bűnösöknek, nácik! Pénteken számítsatok ránk!
Minden hackertámadásról szóló híradással kapcsolatban önmagában érdekes belegondolni abba, hogy most egy olyan korban élünk, amikor még a társadalom egy jelentős része számára igazában nem is érthető, hogy pontosan mi történt. A magasan kvalifikált, de már nyugdíjkorú, idősebb emberek egy része számára érdektelennek tűnik, és az „ez már kimarad az életemből” kategóriába sorolódik az internet világa úgy, ahogy van, valamint a fiatalabb korú, de alacsonyabb képzettségű, vagy amolyan „informatikai analfabéták” sem tudják súlyának és jelentőségének megfelelően értékelni ezeket az eseményeket. Ugyanakkor ők is látják, érzékelik, hogy valamiért a hír nagyobb port ver fel annál, semhogy figyelmen kívül lehetne hagyni, csak nem értik, hogy miért, hiszen saját maguk nem használják az internetnek azokat a funkcióit, ahol a hackertámadások bajt tudnak okozni, és fogalmuk sincs arról, hogy milyen nagy gondok lehetnek abból, ha illetéktelenek hozzáférnek az előlük elzárt adatokhoz.
A mostani esemény azonban különösen azoknak jelenthetett izgalmat, akik otthonosabban mozognak az internet világában, tudják, hogy mit jelent egy komoly szervezet életében egy hackertámadás és milyen következményei lehetnek, hol és milyen formában fordultak elő eddig a világban és Magyarországon.
Egyrészt sokak számára váratlan és meglepő fejlemény volt a nyílt és egyértelmű politikai állásfoglalás az Anonymus csoport részéről. Azt ugyanis mindenki tudta, hogy a szélsőjobb és egy anarchista mozgalom nincs egy platformon, de az anarchisták általában minden hatalmi struktúrát le akarnak rombolni, és ezért nem szoktak kifejezetten egy párt ellen küzdeni, ráadásul egy ellenzékben lévő, tehát a hatalomból aktuálisan nem részesülő szervezet ellen.
Másrészt kíváncsiságot ébresztett mindenkiben, hogy egy ilyen előre beharangozott akció milyen következményekkel fog járni a megtámadott szervezetre nézve, és sokaknak „csalódást” okozott, hogy csak alig néhány perces leállást tudtak elérni a támadók. Mindez felkelheti annak a gyanúját, hogy csak valamilyen manipulatív szándék állt az egész akció hátterében és nem egy „valódi” hackertámadással állunk szemben.
Harmadrészt izgalmas volt ez az akció abból a szempontból is, hogy még inkább megkavarta a hackerek tevékenységének megítélésével kapcsolatban amúgy is meglehetősen heterogén viszonyulást. A téma iránt fogékony közvéleményben a hackerek tevékenysége leginkább egy félig-meddig illegális, kicsit magamutogató, öncélú dolog volt, melyet emiatt a többség inkább negatívnak tartott, igaz mindenkiben ott van a gyermeki, kiskamaszos lázadás emléke, mely miatt még a felnőtt és konszolidált emberek is hajlamosak magukban egyfajta kimondatlan cinkosságot érezni azokkal, akik borsot törnek mások orra alá, főleg, ha valamilyen nagyobb hatalmú intézmény kap egy fricskát a hackerektől. Ugyanakkor a Jobbikkal szembeni támadás, és főleg annak indoklása sokak számára olyan politikai üzeneteket hordozott, amelyekkel mindenfenntartás nélkül azonosulni tudtak, és ez felvethette azt a morális alapkérdést, hogy a cél szentesítheti-e az eszközt, morálisan elfogadható-e egy hackertámadás a szélsőjobbal szemben. A választ különösen megnehezíti az a tény, hogy egyre többekben fogalmazódik meg ugyanaz az érzés, amivel a hackerek az előre bejelentett támadásuk indoklását kezdték: „Évek óta tétlenül nézzük, ahogy a szélsőjobboldal aktivizálódik”.
Nagy tanulsága a történteknek, hogy ha a hivatalos szervek, az arra hivatott vezetők nem teszik meg a szükséges lépéseket, akkor a társadalomban felbukkannak az irreguláris, könnyen kontrollálhatatlanná váló spontán reakciók, amelyek adott esetben beláthatatlan következményekkel járhatnak.

10 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr954464762

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elavult világnézetek 2012.04.23. 12:45:26

A 21. század emberisége önmagához képest le van maradva egy kicsit. Nemcsak a technológia és a tudás kihasználtsága területén, hanem abban is, amit az értelmiség gondolkodásnak szokott nevezni. Miközben a társadalom életmódja több évtizedes hátrányban ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.21. 16:29:04

Elvileg a kuruc megtalálta az egyik "Anonymous"-t...

kuruc.info/r/6/95126/

Ezt elnézve inkább egyszerűen arról van szó, hogy a két szélsőség csépeli egymást ahogy szokták.
Barbárabb helyeken punkok és skinheadek verekednek, a művelt Kelet-Európában DDOS-os támadásokkal vitézkednek.

AbuBakr 2012.04.21. 17:31:52

lessétek meg most:

Anonymous

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.04.21. 17:33:02

@Dr. TaTa86: :) tényleg mókás. Csak akkor olvad le a mosoly az arcomról, ha arra gondolok, hogy azok közül az ügynökök közül, akiknek a nevét nyilvánosságra hozták az angol belügyminisztérium honalpjának feltörése után, vajon hányan haltak már meg?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.04.21. 17:54:03

@AbuBakr: Mit? A jobbik.hu és "barikája" teljesen épnek tűnik...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.21. 19:51:12

@kaleidoscope: Én most a "magyar"-szárnyra gondoltam...

Az egy külön téma, hogy a nagytesók, akik tényleg csinálnak is valamit milyen megítélés alá essenek.

val 2012.04.21. 21:16:36

"még akkor is, ha most még úgy tűnik, hogy nagyobb volt a történteknek a füstje, mint a lángja. "

Ha azt vesszük, hogy az anonymousnak nevezett gyülevész társaság beharangozott valami egetrengetőt, majd szopóálarcban szopták be, akkor tényleg nagyobb volt a füstje. A jobbik.hu kb 3x5 percre, a magyargarda.hu kb 2 percre nem volt elérhető. Előbbit, -ha a pletykák nem csalnak- egy dual P3 szolgál ki.
Brávó.

Mintha ez még nem lenne elég, egy fake fotóboltos képpel próbálták bizonygatni, hogy márpedig a jobbik.hu-t felnyomták.
Mindennek a tetejébe, a valódi hackerek közben szépen lepattintották az eletmenete.hu-t és felnyomták a judapest.org oldalt (szándékosan nem írok mást róla), majd ott megüzenték a droidoknak, hogy nem csak röhögnek rajtuk.

Na dióhéjban ennyi. Ha valamit kifelejtettem, akkor bocs. Egyébként meg, az index elég keményen hallgat. Érdekes. :) :D XD

sedi 2012.04.21. 21:23:57

Jaj, azt nehogy elfelejtsük, hogy azért szívták be, mert a hackerek nagyrésze egyszerűen kihátrált az Anonymous mögül (maradt a 8 fős marxista társaság).

Rossz nyelvek szerint a kihátrálók többsége jobboldali, kevésbé rossz nyelvek szerint csupán nyitott szemmel járnak, és a céltalan nácizás már nekik is sok volt.

Innen is respect azoknak, akik nem maradtak az anonymoussal. Ők a net-nemzet becsülete.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.04.21. 21:39:42

@Dr. TaTa86: @val: @sedi: Általánosságban mennyire összetartó az "Anonymus csapat"?

hopptarisznya 2012.04.22. 10:33:14

Legyen meg itt, hadd hozza a google:

A jobbik feltörte az Anonymoust.

Visszanyalt a fagyi gyerekek! Ez persze nem hírértékű a "magyar" médiában, mert kurvaciki, hogy a szélsőjobb elleni támadás annyira megosztotta a "hackercsapatot", hogy a tagok szabotázzsal hiúsították meg a péntek esti támadássorozatot, aztán nyilvánosságra hozták a főszervező nevét/fényképét/ és pártszimpátiáját (demokratikus koalíció)

A magyar sajtó megint leszerepelt. A támadás beharangozóját (és a rész-sikereket) címlapon hozták, ezzel is toborozva a résztvevőket, de a csúfos beégésről mindenki kussol. Megint csak a kuruc.info-n vagy az Anonymous facebook oldalán lehetett olvasni a fejleményeket.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.04.22. 14:06:56

@hopptarisznya: mondtam én, hogy "történelmet írtak", igaz nem pont úgy, és nem pont azok, ahogy elsőre látszott...
süti beállítások módosítása