Az elmúlt hetekben és az előttünk álló napokban ismét intenzívebben próbálják formálgatni a történelmet a világ legbefolyásosabb emberei. Három olyan találkozó követi egymást, amelyek potenciálisan befolyásolhatják a világ folyását. Június 6-9. között a Bilderberg csoport idei találkozójára került sor, a London melletti Watford luxus hotelében, melyet – mint mindig – most is kicsit körüllengte a misztikum, abból adódóan, hogy a résztvevő nagyhatalmú üzletemberek, és politikusok az ott elhangzottakról nem tájékoztatják a médiát, jogos és egyre erősebb tiltakozást váltva ki ezáltal a közérdekű adatok nyilvánosságának, mint az egyik demokratikus alapelvnek a betartására kényes nyugati közvéleményből is.
Ugyancsak Nagy Britanniában, igaz annak a másik „csücskében”, az észak-írországi Fermanaghban tartják ma és holnap a G8 csúcsot. Bár a jelen poszt megírásakor még a G8 találkozó konkrétumairól sem lehet sokkal többet tudni, mint amennyi Bilderberg csoport üléséről kiszivárgott, előbb-utóbb várhatóan tele lesz a sajtó azzal, hogy Asszad elnök túléli-e ezt a megmérettetést, és az USA összefog-e Európával egy szabadkereskedelmi övezet létrehozása érdekében, vagy sem.
E két találkozóról tehát mind a hazai, mind a világsajtó meglehetősen sokat írt, és fog is még írni az elkövetkező napokban, ugyanakkor annál kevesebb információ látott napvilágot egy harmadik találkozóról, ahol ugyan jelenlegi funkciójuk alapján nem üzletemberek és politikusok vettek részt, „csak” egyházi személyek, de azért ez sem nevezhető lényegetlennek semmilyen szempontból. Ferenc pápa és a Justin Welby Canterbury érsekének találkozója ugyanis nemcsak a vitatott teológiai kérdések és a két egyház kapcsolata szempontjából hozhat újat a történelemben, de a világpolitika alakulására is jelentős hatása lehet. Mindez a hazai média híradásaiból nem derült ki, a találkozóról legrészletesebben beszámoló egyházi hírportál is csak a médiának szánt, hivatalos megnyilatkozások közlésére szorítkozott.
Ugyanakkor a brit média érthető módon sokkal nagyobb figyelmet szentelt az eseménynek, bár láthatóan még az ottani jól informált újságírók is sok szempontból csak találgatni próbálják, hogy miről is tárgyalhatott egymással a két egyházi vezető. A hazai beszámoló egészen mellékesen említi meg, hogy a Welbyt vatikáni útjára elkísérte Vincent Nichols westminsteri érsek is, ami egyrészt természetesnek mondható, lévén ő Anglia és Wales katolikus püspöki karának elnöke, másrészt azonban mégiscsak különös jelentőséget ad a dolognak az a tény, hogy az előző pápa komolyan konfrontálódott korábban Nichols-al, ahogy erről az egyik előző posztban beszámoltunk már, és azt megelőzően is hírt adtunk az angol püspöki karnak az azonos neműek párkapcsolatáról kiadott állásfoglalását ért vatikáni bírálatokról. Ismeretes, hogy idén februárban Keith O’Brien skót bíboros azért volt kénytelen lemondani, mert bár évtizedeken keresztül – igazodva a hivatalos katolikus állásponthoz – mélyen elítélte a homoszexuális cselekedeteket, ő maga évekkel korábban szexuálisan zaklatta a papnövendékeket. Így Nagy Britanniát senki nem képviselte a pápaválasztó konklávén, mivel Anglia és Wales bíborosa, Cormac Murphy-O'Connor tavaly augusztusban már elmúlt 80 éves.
Amint Dr Judith Maltby, az oxfordi Corpus Christi College káplánja rámutatott a The Guardian online cikkében, a pápa és Welby érsek találkozójának legfőbb kihívása az lesz, hogy sikerül-e helyrehozniuk az előző vezetők idején megromlott viszonyt az anglikánok és a katolikusok között. Benedek pápa – amint arról korábban a jelen blogon is beszámoltunk – 2009-ben szélesre tárta a katolikus egyház kapuját az egyes anglikán tagegyházakban meghozott egyes döntések (elsősorban a nők és a homoszexuális párkapcsolatban élők pappá szentelése) miatt az anglikán egyházból „kiábránduló” papok előtt azzal, hogy egy új egyházi törvényt alkotva lehetővé tette számukra a katolikus egyházba történő átlépést, és papi szolgálat folytatását akkor is, ha házasok voltak. Ezt követően több anglikán lelkész áttért a katolikus vallásgyakorlásra, hűséget fogadva a pápának és persze magukkal vitték híveik, templomaik és egyházi vagyonuk egy részét is, érzékeny veszteséget okozva ezzel az anglikán egyháznak. Ilyen előzmények után még akkor sem lenne könnyű dolga a két mostani vezetőnek, ha más körülmények nem terhelnék a kapcsolatukat, de az igazság az, hogy mindketten erős személyes fenntartásokkal lehetnek egymás iránt. Nemcsak arról van ugyanis szó, hogy a magyar Jalics atya és jezsuita társának 1976-os elrablásakor, és az akkor hatalmon lévő argentin katonai junta által elkövetett kínzások idején, máig tisztázatlan az akkori Jezsuita rendfőnök, Bergoglio szerepe, de hat évvel később, a Falkland válság idején mindketten magas pozícióban voltak az egymással háborús konfliktusba kerülő két országban.
Ugyancsak kérdéses, hogy mennyire voltak őszinték Ferenc pápa elismerő szavai Welby érsek melegházassággal szembeni kiállása miatt, mert bár az alsóházi és a felsőházi vita idején az anglikán egyházfő valóban hevesen ellenezte az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvény elfogadását, de azután, hogy lényegében zöld utat adott egy felsőházi szavazás a törvény elfogadásának, azonnal kijelentette, hogy a továbbiakban semmilyen formában nem támadja azt. (Emiatt a konzervatívabb álláspontot képviselők többször bírálták is Welbyt, és indokolatlan kapitulációval vádolták.)
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy éppen Welby és Nichols látogatása előtt hangzottak el Ferenc pápának a világsajtóban óriási port kavaró kijelentése, melyek szerint a Vatikánban valóban működik a „meleglobby” és a jezsuita pápa majd meglátja, hogy mit tud tenni ez ellen. Érthető, hogy mind ezt a kijelentést, mind az ilyen előzmények után sorra kerülő Welby és Nichols látogatást részletesen elemezte a Pink News hírportál.
Várhatóan azonban még el kell telnie egy kis időnek, amíg a széles közvélemény is megtudhatja, hogy mit, és milyen eredménnyel tárgyalt meg egymással Ferenc pápa, Welby és Nichols érsek.
