Bár az MTI tudósítása alapján néhány hazai hírportál is beszámolt erről a tegnapi eseményről, amely azonban alapvetően nem nagyon számíthatott a hazai hírfogyasztók figyelmére a hétvégén, mert ez utóbbit a bajai videó botrány és annak ízekre szedése mindennél jobban lefoglalta. A geopolitikai érintettség miatt érthető módon a délvidéki Pannon RTV és a vajma.hu hírportál gyorsabban és nagyobb terjedelemmel foglalkozott vele, de ők sem próbálták beilleszteni az eseményt egy szélesebb politikai stratégiai kontextusba, megmaradtak annak rögzítésénél, hogy a montenegrói kormány kétezer rendőrrel megvédte a néhányszáz LMBT aktivistát Crna Gora többségében homofób lakosságának haragos ellentüntetőitől.

Pedig ennek az eseménynek a jelentősége is messze túlmutat önmagán. Ahogy azt már egy több, mint három éve publikált posztban is jeleztük, a pride rendezvények korunkban általában is egyfajta „politikai, emberjogi lakmuszpapír” szerepet játszanak, de a podgoricai felvonulás a délszláv térség vallási, etnikai sajátosságai, történelmi múltja, az EU-bővítés biztonságpolitikai, gazdasági és azon belül is kiemelten az idegenforgalmi jelentősége miatt még nagyobb figyelmet érdemel.

Ha megnézzük ennek a párszázezer lakosú kis országnak a vallási és etnikai összetételét, és figyelembe vesszük pár éves önálló állami múltjának történelmét, akkor különösen érdekes összefüggések kezdenek kirajzolódni. Mint cseppben a tenger, a montenegrói LMBT rendezvényben felismerhető volt a nyugat-balkáni politika helyzet számos jellegzetessége. A montenegróiak szerbektől való függetlenségi törekvései, az EU-integrációs szándék, a nyugat-balkáni idegenforgalmi fejlesztésekben rejlő gazdasági potenciálhoz fűződő érdekek magyarázhatják a félig-meddig diktatórikusnak tűnő politikai vezetésének azt a döntését, mely az etnikai és vallási kötődéseket figyelmen kívül hagyva, teljes kormányzati támogatást biztosított a podgoricai pride megrendezéséhez, az EU politikai központjának erős támogatása mellet, melyet a rendezvényen felszólaló holland nagykövet szavai is bizonyítanak.

Üzenet értékű, hogy nemcsak hogy engedélyezte és biztosította a montenegrói kormány a rendezvényt, de miniszteri szinten képviseltette is magát rajta, miközben a szerbeknél a kormányzati politika szintjére emelték a homofóbiát (amint arról többször, legutóbb e hónap elején is beszámoltunk), és évek óta rendszeresen betiltották a pride felvonulásokat. Az üzenet természetesen nemcsak, sőt nem is elsősorban a szerbeknek szól, hanem Brüsszelnek, amely Koszovó önállóságának el nem ismerésén túl, éppen az emberi jogok sérelme miatt lassítja folyamatosan Szerbia csatlakozási tárgyalásait, és ez az EU szempontjából éppen ezért felértékeli a többi volt jugoszláv kis tagállamnak, így Montenegrónak a jelentőségét is. Szimbolikus jelentősége is lehet, hogy éppen annak a Hollandiának a nagykövete szólalt fel a rendezvényen, amelynek állampolgárai a legfőbb fogyasztóknak számítanak az idegenforgalom terén Európában. A holland lakókocsis turisták örömmel hódítják meg az Adria délebbi partszakaszait is, ezért számukra kívánatos, hogy Montenegró is minél hamarabb EU tag lehessen, különösen, miután már most is eurót használnak nemzeti valutaként. Azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kevéssé demokratikusnak tűnő módon, két év kivételével 1991 óta Milo Đukanović a kis ország miniszterelnöke, vagy államfője, felváltva Filip Vujanović-al, amivel még Putyint is megelőzi. Ráadásul a Wikipédia szerint „az országban jelentős a feketegazdaság szerepe, sokan élnek (főleg cigaretta- és ember-) csempészésből. Ezeket a tevékenységeket az albán és az olasz maffia irányítja.” Ez utóbbi körülmények miatt azonban egyelőre kicsit illuzórikusnak tűnik, hogy Milo Đukanović „kormányfő célul tűzte ki az ország EU-csatlakozását Bulgáriát, Romániát és Horvátországot követve, viszont Szerbiát, Macedóniát és Albániát megelőzve”, de lehetséges, hogy ezt a három államot tényleg sikerül majd megelőzniük.