Ma estig várjuk még a válaszokat a Vatikán által közzétett kérdésekre, melyekről többször volt szó a jelen blogon, legutóbb tegnap, amikor áttekintettük az elmúlt másfél hónap minden fejleményét, felidézve a témával foglalkozó eddigi összes posztot. Ahogy korábban ígértük, a jövő héttől közreadjuk a beérkezett válaszokat, jelenlegi terveink szerint egy sorozat formájában végighaladva a kérdéssor pontjain.

Nagyon érdekesek voltak ennek az időszaknak a tanulságai. Arról írtunk már, hogy milyen zavart okozott a kérdőív a Vatikánban, és az egész Katolikus Egyházban, és ezt a tegnapi posztban is elemeztük, azonban a laikus hívek és a papság reakcióit, országonként és rész-egyházanként erősen eltérő aktivitását, vagy passzivitását még nem elemeztük.

Önmagában nagyon tanulságos az a tény, hogy az általunk közzétett kérdőívre a mai napig mindössze 30 válasz érkezett, miközben a Katolikus Egyház válságának tünetei mindenki számára nyilvánvalóak, és maga Ferenc pápa indokolta azzal a változtatások szükségességét, hogy azok nélkül kártyavárként fog összeomlani az egész Egyház. Érdemes tehát megvizsgálni ennek fényében, hogy mik lehetnek a válaszadók rettenetesen alacsony számának a legfőbb okai.

Információ hiány

Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapban 2496 látogató, 2682-ször kereste fel oldalainkat, és összesen 3857-szer töltötte le a Kaleidoscope blog valamelyik posztját, mindez a hazai katolikusok számához képest elenyésző, ráadásul ezek a számok magukban foglalják blogunk nem katolikus vallású olvasóit, és a többször visszatérőket a blogmotor csak egy napon belül nem tekinti új látogatónak. A kezdeményezésünkről ugyan többen is hírt adtak, ahogy erről korábban már szintén írtunk, azonban így is azt mondhatjuk, hogy legfeljebb a hazai katolikus hívek 1-2 ezreléke értesülhetett arról a lehetőségről, amit mi kínáltunk fel a vatikáni kérdéssor közzétételével. Működött tehát a régi, jól bevált elhallgatási technika, melyre mindannyian emlékszünk a rendszerváltás előtti időkből, amikor a kádári puha diktatúra úgy kezelte az ellenzéket, hogy egyszerűen hallgatott róla. A média – akkor még a maihoz képest meglehetősen szűkös csatornáinak – nagy részét az állampárti irányítás saját kezében tartotta, ezért abban jól működött az öncenzúra (amely a közmédiára mindig is jellemző volt, így ma is jól érzékelhető), ezért nem kellett különösebben nagy erőfeszítéseket tenniük ahhoz, hogy az ellenzéki mozgolódások mindaddig maguktól elhaljanak, amíg a „nagy testvér” ereje, a világpolitikai hatások következményeként, meg nem rendült. Most ugyanezt láttuk a hazai katolikus vezetés részéről, egyszerűen nem lehetett hallani a hivatalos katolikus hírcsatornákon keresztül, vagy a szentmisék hirdetéseiben szinte semmit a vatikáni felmérésről, és különösen arról hallgattak – egy-két kivételtől eltekintve – ezek a médiumok, hogy vannak önkéntes kezdeményezések a hívek véleményének, tapasztalatainak, javaslatainak az összegyűjtésére. Se rosszat, se jót nem mondtak rólunk, legfeljebb egy-két ingerült e-mailben, vagy kommentben fejezték ki rosszallásukat. Persze ez a gyakorlat a hazai állampárti vezetésnek is csak addig működött, amíg a Szovjetunió erős volt, utána robbanásszerűen szaporodtak el az állampárttal szembeni média megnyilatkozások, és várható, hogy ez a jelenség most a hazai Katolikus Egyházban is le fog játszódni, csak kérdés, hogy mikor, és milyen formában. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) ellenállásának, és az elhallgatásra irányuló taktikájának a hátterében vélhetően az állhat, hogy Erdő Péter bíboros, illetve az általa hitelesnek tartott személyek túlbecsülték a konzervatív szemléletű, a pápa által kezdeményezett változásokat elutasító katolikus arányát, jelentőségét a hazai katolikusok között. Ez annyiban érthető, hogy egy meglehetősen hangos és a radikális, sőt szélsőséges megnyilvánulásoktól sem tartózkodó csoportról van szó, amely azonban létszámában és jelentőségében mégsem olyan meghatározó ma már a hazai hívek között sem.

Sajátos mentalitás

Ugyancsak a történelmi tapasztalatokra támaszkodhatunk, amikor meg akarjuk nézni az érem másik oldalát is: azok, akik hallottak a kérdőívről, értesültek a válaszadás lehetőségéről, ők vajon miért nem éltek nagyobb arányban ezzel a lehetőséggel? Ha azt feltételezzük, hogy a közel 2500 látogatóból csak 1000-en voltak olyanok, akik valamelyik katolikus honlap, vagy facebook oldal linkje alapján egy alkalommal keresték fel blogunkat, akkor közülük is legfeljebb 1-2% élt az általunk felkínált lehetőséggel. Miért? Mert ilyenek vagyunk. Messzemenően elutasítva minden magyarellenes kirohanást, csak a tények elemzésének igényével meg kell állapítani, hogy a magyar emberek többsége nem érzi feladatának, hivatásának, küldetésének, hogy felemelje a szavát valamilyen fontos dologért, részt vegyen, és részt vállaljon a közösség ügyeinek eldöntésében, annak a közösségnek az irányításában, amelynek a tagja, és amelyre egyébként nyilvánvalóan szüksége van, hiszen nem akar kiválni belőle, nem akarja otthagyni azt. Ebből a szempontból mindegy, hogy egy világi közösségről, vagy az Egyházról beszélünk, mely minden transzcendentális eredete és spirituális küldetése ellenére, sok szempontból úgy működik, mint bármely más emberi közösség, az emberi gyarlóság ugyanúgy tetten érhető benne lépten-nyomon, mint az élet bármely más területén. Hogy mennyire nem valamiféle magyarellenes, lenéző, elitista vélemény az, amit a magyarok mentalitásával kapcsolatban megfogalmaztunk, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy még Antall József, az első szabadon választott miniszterelnök is – akit pedig aligha vádolhat bárki a magyarok lenézésével – egyszer keserűen csak annyit mondott, amikor a magyar emberek mentalitásából fakadó nehézségekről volt szó: „rendszerváltás történt, nem pedig lakosságcsere”.

Konzervatív szemlélet

Ezt is meg kell említeni, hiszen egyértelmű, hogy vannak olyanok Magyarországon, akik elítélendő lázadónak, liberális elhajlónak tekintenek mindenkit, aki a tekintélyelvű, patriarchális-feudális egyházfelfogással ellentétben, a hívő nagykorúság autonómiáját, és az ezzel együtt járó, az Egyházért, mint Jézus Krisztus csodálatos testéért érzett személyes felelősséget vallja. A tekintélyelvű hozzáállás ugyanakkor erősen ellentmondásos helyzetbe került azáltal, hogy a vatikáni kérdőívvel kapcsolatban egyre nyilvánvalóbb ellentét látható a pápa szándékai és egyes püspöki konferenciák irányvonala között, ezért ma már a Katolikus Egyházon belül nem lehet egy monolit, egységes elöljárói tekintélyről beszélni. Ennek következménye, hogy a tekintélyelvű hívek egy része nyíltan szembefordult Ferenc pápával, ahogy erről korábban is írtunk már. A konzervatív szemléletű katolikusok arányának túlértékelése lehetett a MKPK által választott elhallgatási taktika hátterében is, ahogy arról az imént szóltunk már.

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a vatikáni kérdőívvel kapcsolatban tapasztalható hazai passzivitást nagyrészt a MKPK-nak, az el-, és agyonhallgatás eszközével manipuláló passzív rezisztenciája, valamint a tudatos, az Egyházért a hívő nagykorúság felelősségét érző hívek hiánya, és kisebb részben, a tekintélyelvű katolikusok tudatos ellenállása, elutasító hozzáállása okozta.

Mindezek ellenére nem szabad elkeseredniük az Egyház megújításáért fáradozóknak. Azokat, akik esetleg elcsüggednének az elmúlt időszak lehangoló, és sok szempontból valóban elszomorító fejleményein, Jakab apostol levelének szavaival bíztatjuk:

Legyetek hát türelemmel, testvérek, az Úr eljöveteléig! Lám, a földműves türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és a késői eső meg nem érkezik.

Legyetek türelemmel ti is, erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetelének ideje közel van! (Jak 5,7-8.)