Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.12.08. 16:37 kaleidoscope

Katolikus látlelet

Címkék: egyház kérdések konzervativizmus felelősség katolikus Magyarország Vatikáni felmérés

latogatottsag1108-1207.jpgMa estig várjuk még a válaszokat a Vatikán által közzétett kérdésekre, melyekről többször volt szó a jelen blogon, legutóbb tegnap, amikor áttekintettük az elmúlt másfél hónap minden fejleményét, felidézve a témával foglalkozó eddigi összes posztot. Ahogy korábban ígértük, a jövő héttől közreadjuk a beérkezett válaszokat, jelenlegi terveink szerint egy sorozat formájában végighaladva a kérdéssor pontjain.

Nagyon érdekesek voltak ennek az időszaknak a tanulságai. Arról írtunk már, hogy milyen zavart okozott a kérdőív a Vatikánban, és az egész Katolikus Egyházban, és ezt a tegnapi posztban is elemeztük, azonban a laikus hívek és a papság reakcióit, országonként és rész-egyházanként erősen eltérő aktivitását, vagy passzivitását még nem elemeztük.

Önmagában nagyon tanulságos az a tény, hogy az általunk közzétett kérdőívre a mai napig mindössze 30 válasz érkezett, miközben a Katolikus Egyház válságának tünetei mindenki számára nyilvánvalóak, és maga Ferenc pápa indokolta azzal a változtatások szükségességét, hogy azok nélkül kártyavárként fog összeomlani az egész Egyház. Érdemes tehát megvizsgálni ennek fényében, hogy mik lehetnek a válaszadók rettenetesen alacsony számának a legfőbb okai.

Információ hiány

Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapban 2496 látogató, 2682-ször kereste fel oldalainkat, és összesen 3857-szer töltötte le a Kaleidoscope blog valamelyik posztját, mindez a hazai katolikusok számához képest elenyésző, ráadásul ezek a számok magukban foglalják blogunk nem katolikus vallású olvasóit, és a többször visszatérőket a blogmotor csak egy napon belül nem tekinti új látogatónak. A kezdeményezésünkről ugyan többen is hírt adtak, ahogy erről korábban már szintén írtunk, azonban így is azt mondhatjuk, hogy legfeljebb a hazai katolikus hívek 1-2 ezreléke értesülhetett arról a lehetőségről, amit mi kínáltunk fel a vatikáni kérdéssor közzétételével. Működött tehát a régi, jól bevált elhallgatási technika, melyre mindannyian emlékszünk a rendszerváltás előtti időkből, amikor a kádári puha diktatúra úgy kezelte az ellenzéket, hogy egyszerűen hallgatott róla. A média – akkor még a maihoz képest meglehetősen szűkös csatornáinak – nagy részét az állampárti irányítás saját kezében tartotta, ezért abban jól működött az öncenzúra (amely a közmédiára mindig is jellemző volt, így ma is jól érzékelhető), ezért nem kellett különösebben nagy erőfeszítéseket tenniük ahhoz, hogy az ellenzéki mozgolódások mindaddig maguktól elhaljanak, amíg a „nagy testvér” ereje, a világpolitikai hatások következményeként, meg nem rendült. Most ugyanezt láttuk a hazai katolikus vezetés részéről, egyszerűen nem lehetett hallani a hivatalos katolikus hírcsatornákon keresztül, vagy a szentmisék hirdetéseiben szinte semmit a vatikáni felmérésről, és különösen arról hallgattak – egy-két kivételtől eltekintve – ezek a médiumok, hogy vannak önkéntes kezdeményezések a hívek véleményének, tapasztalatainak, javaslatainak az összegyűjtésére. Se rosszat, se jót nem mondtak rólunk, legfeljebb egy-két ingerült e-mailben, vagy kommentben fejezték ki rosszallásukat. Persze ez a gyakorlat a hazai állampárti vezetésnek is csak addig működött, amíg a Szovjetunió erős volt, utána robbanásszerűen szaporodtak el az állampárttal szembeni média megnyilatkozások, és várható, hogy ez a jelenség most a hazai Katolikus Egyházban is le fog játszódni, csak kérdés, hogy mikor, és milyen formában. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) ellenállásának, és az elhallgatásra irányuló taktikájának a hátterében vélhetően az állhat, hogy Erdő Péter bíboros, illetve az általa hitelesnek tartott személyek túlbecsülték a konzervatív szemléletű, a pápa által kezdeményezett változásokat elutasító katolikus arányát, jelentőségét a hazai katolikusok között. Ez annyiban érthető, hogy egy meglehetősen hangos és a radikális, sőt szélsőséges megnyilvánulásoktól sem tartózkodó csoportról van szó, amely azonban létszámában és jelentőségében mégsem olyan meghatározó ma már a hazai hívek között sem.

Sajátos mentalitás

Ugyancsak a történelmi tapasztalatokra támaszkodhatunk, amikor meg akarjuk nézni az érem másik oldalát is: azok, akik hallottak a kérdőívről, értesültek a válaszadás lehetőségéről, ők vajon miért nem éltek nagyobb arányban ezzel a lehetőséggel? Ha azt feltételezzük, hogy a közel 2500 látogatóból csak 1000-en voltak olyanok, akik valamelyik katolikus honlap, vagy facebook oldal linkje alapján egy alkalommal keresték fel blogunkat, akkor közülük is legfeljebb 1-2% élt az általunk felkínált lehetőséggel. Miért? Mert ilyenek vagyunk. Messzemenően elutasítva minden magyarellenes kirohanást, csak a tények elemzésének igényével meg kell állapítani, hogy a magyar emberek többsége nem érzi feladatának, hivatásának, küldetésének, hogy felemelje a szavát valamilyen fontos dologért, részt vegyen, és részt vállaljon a közösség ügyeinek eldöntésében, annak a közösségnek az irányításában, amelynek a tagja, és amelyre egyébként nyilvánvalóan szüksége van, hiszen nem akar kiválni belőle, nem akarja otthagyni azt. Ebből a szempontból mindegy, hogy egy világi közösségről, vagy az Egyházról beszélünk, mely minden transzcendentális eredete és spirituális küldetése ellenére, sok szempontból úgy működik, mint bármely más emberi közösség, az emberi gyarlóság ugyanúgy tetten érhető benne lépten-nyomon, mint az élet bármely más területén. Hogy mennyire nem valamiféle magyarellenes, lenéző, elitista vélemény az, amit a magyarok mentalitásával kapcsolatban megfogalmaztunk, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy még Antall József, az első szabadon választott miniszterelnök is – akit pedig aligha vádolhat bárki a magyarok lenézésével – egyszer keserűen csak annyit mondott, amikor a magyar emberek mentalitásából fakadó nehézségekről volt szó: „rendszerváltás történt, nem pedig lakosságcsere”.

Konzervatív szemlélet

Ezt is meg kell említeni, hiszen egyértelmű, hogy vannak olyanok Magyarországon, akik elítélendő lázadónak, liberális elhajlónak tekintenek mindenkit, aki a tekintélyelvű, patriarchális-feudális egyházfelfogással ellentétben, a hívő nagykorúság autonómiáját, és az ezzel együtt járó, az Egyházért, mint Jézus Krisztus csodálatos testéért érzett személyes felelősséget vallja. A tekintélyelvű hozzáállás ugyanakkor erősen ellentmondásos helyzetbe került azáltal, hogy a vatikáni kérdőívvel kapcsolatban egyre nyilvánvalóbb ellentét látható a pápa szándékai és egyes püspöki konferenciák irányvonala között, ezért ma már a Katolikus Egyházon belül nem lehet egy monolit, egységes elöljárói tekintélyről beszélni. Ennek következménye, hogy a tekintélyelvű hívek egy része nyíltan szembefordult Ferenc pápával, ahogy erről korábban is írtunk már. A konzervatív szemléletű katolikusok arányának túlértékelése lehetett a MKPK által választott elhallgatási taktika hátterében is, ahogy arról az imént szóltunk már.

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a vatikáni kérdőívvel kapcsolatban tapasztalható hazai passzivitást nagyrészt a MKPK-nak, az el-, és agyonhallgatás eszközével manipuláló passzív rezisztenciája, valamint a tudatos, az Egyházért a hívő nagykorúság felelősségét érző hívek hiánya, és kisebb részben, a tekintélyelvű katolikusok tudatos ellenállása, elutasító hozzáállása okozta.

Mindezek ellenére nem szabad elkeseredniük az Egyház megújításáért fáradozóknak. Azokat, akik esetleg elcsüggednének az elmúlt időszak lehangoló, és sok szempontból valóban elszomorító fejleményein, Jakab apostol levelének szavaival bíztatjuk:

Legyetek hát türelemmel, testvérek, az Úr eljöveteléig! Lám, a földműves türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és a késői eső meg nem érkezik.

Legyetek türelemmel ti is, erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetelének ideje közel van! (Jak 5,7-8.)

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr645681786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

36th 2013.12.08. 21:07:28

Hát igen. Hőzöngeni elsőosztályúan tudunk, cselekedni már nem annyira. Egyházi viszonylatban ebbe az is erősen belejátszik, hogy itt nem zajlottak le még azok a változások sem, amik Nyugat-Európában az utóbbi 50 évben lezajlottak. Itthon az egyházi vezetés úgy terelgeti a nyájat, hogy az egyszeri hívőben ne merüljön fel az "Ehgyház mi vagyunk" gondolata. Így se felelősségvállalás, se késztetés a cselekvésre. Ha majd az egyszeri hívő nem "csak" hívőnek érzi magát, hanem az egyház tagjának (azaz teljesen átérzi Péter levelében (1Pét2,9) leírtakat a királyi papságról), akkor többet is várhatunk majd el.

És egyetértek veled, feladni semmiképp nem szabad. Hol is lennénk ma, ha az első keresztények feladták volna, mert kilátástalannak látták volna? :)

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2013.12.09. 01:16:03

Tényleg nem szabad feladni. Én mint világi ember (:D) azt mondom hogy a demokrácia-deficit a fejekben van, elsősorban ez ellen kell küzdeni. Amíg az emberek nem hisznek magukban, addig nem fognak véleményt nyilvánítani mert minek. A hatalmasságok, vezetők meg erre rá is dolgoznak mint tapasztaljuk.

Egyelőre itt tartunk, de nem szabad sajnálkozni, tovább kell lépni, hogy a legközelebbi alkalommal kicsit többen legyenek. Aztán még többen. Centiről centire megy ez az egész, de muszáj csinálni, különben megint ott tartunk ahol a part szakad.

Nagyon nehéz, de nem megy másképp. Te meg megtetted amit megtehettél, ez így sikerült. Lépni kell tovább.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2013.12.09. 01:20:33

Amúgyis Kal, nélküled hol lenne az a 30 válasz? Sehol! 30 válasznyival hozzájárultál egy jobb világhoz, és ez máris 30x több, mint a semennyi!!!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.12.09. 09:41:14

@Welcome_To_Reality: Köszönöm a bíztatást :) Megyünk is tovább, megtesszük, ami tőlünk telik.
süti beállítások módosítása