Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (187) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2015.08.10. 18:37 kaleidoscope

Fenyegetőzés

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok emberi homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Magyarország LMBT

napi-gazd.JPGEddig sem lehetett illúziónk azzal kapcsolatban, hogy milyen a hatalmon lévő hazai jobboldal hozzáállása az LMBT emberek alapvető jogainak tiszteletben tartásával összefüggő kérdésekhez, de az azért mégis csak újdonságnak számít, hogy egy kormány-közeli napilap nyíltan fenyegeti a homoszexuális embereket, ahogy ezt a Napi gazdaság mai számában Papp Viktor (középiskolai tanár) teszi a „Milyenek is azok az európai értékek…” c. írásában.

A cikk szerzője példákkal illusztrálva ostorozza azokat a jelenségeket, amikor szerinte „a józan ész a hagyományos keresztény európai értékeknek ellentmondó dolgokat tapasztal”, és ilyenkor „az ember felhorkan és érzi, hogy itt valami kisiklott”. Ezt a fajta dölyfös homofób arroganciát már megszoktuk azoktól, akik szerint a „józan ész” csak az LMBT emberek egyenjogúságának korlátozását jelentheti, akik szerint a józan megfontolás nem vezethet másra, csak arra, hogy aki meleg, az ne lehessen boldog, ne élhessen a társával jogilag és társadalmilag ugyanolyan elismert párkapcsolatban, mint a heteroszexuális emberek.

Ezután egy erősen vitatható megállapítás következik: „A hagyományos erkölccsel homlokegyenest ellentétes jelenségeket a többség nem tudja magáévá tenni, bármennyire is próbálkozik ezzel az elszánt és nagyon erős véleményformáló hatással bíró, de akkor is kisebbség.” Milyen többség? Úgy általában az emberek többsége a világban? A szerző talán nem ismeri azokat a tényadatokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a fejlett országok lakosságának a többsége ma már egyértelműen támogatja az azonos nemű párok házasságának jogi elismerését? (Ld. pl. az ír népszavazásról, az USA, az Egyesült Királyság, vagy Franciaország közvélemény-kutatási eredményeiről szóló korábbi írásainkat!) Vagy ő csak a hazai valóság keretei között tud gondolkodni? És az biztos, hogy Magyarországon a többség a gyűlölködést és a kirekesztést támogatja?

Azonban a java csak ezután jön, amikor a cikk utolsó mondatában megfenyegeti az „elszánt kisebbséget” a tanár úr: „Ha pedig valamit nagyon erőszakosan próbálnak ráerőltetni a többségre, akkor vélhetően egy kritikus pillanatban elfogy a türelem, és az senkinek nem lehet ideális állapot.”

Vagyis, ha az a bizonyos „elszánt és nagyon erős véleményformáló hatással bíró, de akkor is kisebbség” nem hagyna fel azzal, hogy „valamit nagyon erőszakosan próbálnak ráerőltetni a többségre”, akkor „egy kritikus pillanatban elfogy a türelem, és…” És, akkor mi lesz? Mire céloz a cikk szerzője, amikor így fogalmaz: „elfogy a türelem, és az senkinek nem lehet ideális állapot.” Esetleg megint elkezdik haláltáborba küldeni a nem kívánatos kisebbséghez tartozókat?

Biztos, hogy ezt a stílust akarja látni, olvasni a jobboldali szavazóbázis?

40 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr387696774

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Figyelem! Ballibek által cenzúrázott blog ! 2015.08.11. 09:56:42

Ha mást mondassz, mint amit gondolunk, akkor kibaszunk téged a picsába !    

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2015.08.11. 05:59:29

Igaza van.
Addig cibáljátok a pofonfát, míg a végén rátok szakad.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.08.11. 06:04:16

@Éhes ló: hát igen, a Harmadik Birodalomban is voltak támogatói a náciknak. Aztán a történelem szemétdombjára kerültek. Ez mindig csak idő kédése...

kvadrillio 2015.08.11. 08:42:05

NU, CSÖPÖGJÖN AZ IZZADTSÁG ORBÁN SZÍVÉRE MŰTÉT KÖZBEN ÉS DÖGÖLJÖN BELE A FERTŐZÉSBE, KÖZBEN GONDOLJON A STADIONJAIRA !!!

Másfél litert izzadnak az orvosok a klíma nélküli műtőkben
Index
2015.08.11. 06:46
IT biztonság: megéri a megelőzés
A túlterheléses támadások (DDoS) már a hazai cégek számára is komoly fenyegetést jelentenek, és gyakorlatilag bárkit érinthetnek. Egyre inkább megéri a magas szintű védelem megvalósítása.

Elég sok dolog van, amit az ember nem szívesen csinálna ebben a kánikulában, a lista valamelyik utolsó helyén állhat az, hogy egy orvos szikéje alatt izzadjon. Márpedig aki most kerül kórházba, annak bizony sokszor izzadnia kell. A Napi Gazdaság keddi cikke szerint ugyanis
még a nemrég épített vagy felújított kórházakban sem klimatizált minden kórterem

az elavult épületekben működő egészségügyi intézményekben pedig kánikula idején még a több órás műtéteket is elviselhetetlen hőségben kell végeznie a személyzetnek.

Molnár Attila, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta: energetikai szempontból az egészségügyi infrastruktúra jelentős hányada korszerűsítésre szorul, ami a fűtési-hűtési rendszerekre is igaz. A kórházakban a központi légkondicionálás jelenthetné a legköltséghatékonyabb megoldást - bár a klimatizálással becslések szerint 30-40 százalékkal megemelkednek az energiaköltségek. Egy épület hűtése ráadásul nem egyszeri beruházás: a klímaberendezést rendszeresen karban kell tartani, ennek elmaradása komoly veszélyeket hordoz, mint azt az Egyesült Államokban és Kanadában kitört legionellajárvány is bizonyítja.

Nagy Péter, a Szent János-kórház orvos igazgatója azt mondta a Napi Gazdaságnak, hogy a műtők levegőcseréjét szigorú előírások szabályozzák, ez pedig csak speciális megoldásokkal biztosítható.
Egy ilyen klímaberendezés legalább másfél millió forintba kerül, ezért nincs is minden műtőben.

Az operáló személyzet emiatt valóban komoly terhelésnek van kitéve: egy 3-4 órás műtét során, amelyet steril ruhába beöltözve, 40 fokban kell végigcsinálnia, akár 1,5 liter folyadékot is veszíthet a szervezet. Hőségriadó idején ezért, más kórházakhoz hasonlóan, a halasztható műtéteket későbbi időpontra teszik át, ami a betegeknek is kedvezőbb.

BASSZAMEG!!!!!

♔bаtyu♔ 2015.08.11. 08:50:15

Ez inkább egy jó tanácsnak tűnik. Van is benne valami.

BitPork 2015.08.11. 10:28:04

Rossz hír lehet mindenkinek de a római birodalomban is elismert volt a homoszexualitás...gondolom azért hangzik el minden homofób szájából, hogy keresztény meg hogy normális értékrend. Az meg hogy többség? A sötét anyag az univerzum javát kitölti, mégis a bolygókkal foglalkozunk elsősorban ;)

new_boy_on_the_block 2015.08.11. 10:28:36

F**zé' kell folyamatosan sírni? Mindenki leszarná a melegeket de nektek kell a folyamatos nyivákolás meg a bűnös keresés. Ennyire nem tudtok megbarátkozni az életetekkel? Ennyire fáj, hogy nem heterók vagytok? Mert ugye azt ti sem hiszitek el, hogy ma hazánkban, vagy Európában el van nyomva egy meleg is?! Miért nem fogadjátok el azt aminek születtetek vagy amit választottatok? Miért akartok olyan dolgokat ami sem biológiailag, sem történelmileg, sem kultúrában nem a tietek. Miért akarjátok szűk kisebbségként kisajátítani, magatokévá tenni azt ami a többségi társadalom privilégiuma? Áh, komolyan.. én azokat a melegeket sajnálom akik köpnek a hozzátok hasonló díszb**ikra (sajnos ők azok akik csak a Pride környékén kerülnek elő..)

Senior58 2015.08.11. 10:29:01

Mindeközben a Gulyás Márton azon kesereg a Pride után, hogy senki sem volt kíváncsi a felvonulásukra. Az is baj, beszólsz nekik, az is ha elfordítod a fejed. Pedig ez az utóbbi a jó megoldás.

Vipera01 2015.08.11. 10:29:24

1. Papp Viktornak teljesen igaza van az európai értékeket illetően.
2. A homoszexualitás egy betegség, nem pedig érték.
3. A hatalmon lévő hazai jobboldal nemcsak megengedi a melegfelvonulást, hanem rendőri védelmet és biztosítást nyújt hozzá. Szóval a kormányt csak akkor lenne jogotok melegügyben, ha azt csinálnák, mint amit Oroszországban.

eßemfaßom meg áll 2015.08.11. 10:30:03

Moderálási elvek

"- nem tartalmaz az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,"

ez láthatóan nem vonatkozik a posztra, lazán lenáciztok egy újságot, ahogy azt egy toleráns demokratától el is várható.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.08.11. 10:30:37

A jogaikat mindenki tiszteletben tartja, amit az élettársi kapcsolat számukra is biztosít.

A többlet jogok azok, amik nem járnak nekik.
A házasság intézménye egy férfi és egy nő között köttetik.
A család az apa anya és gyerekekből áll.
Ezek olyan évezredes definíciók melyekhez a törvényeink illeszkednek.

Néhány aggresszív meleg miatt, ezeket nem szabad megváltoztatni.
Ma még csak ezeket a fogalmakat, definíciókat akarják elvenni a hetero családoktól, holnap már kutyával is lehet majd házasodni, vagy esetleg kisebb-nagyobb csoportoknak, ízlés szerint.

Hát nem.
Hívhatod ezt homofóbiának, meg ahogy akarod, attól még ezek a teljesen normális társadalmi elvárások.
Te vagy a beteg, és nem azok, akik megvédik a család és házasság intézményét, definícióját, évezredes hagyományát.

szamaritánus 2015.08.11. 10:32:09

@kaleidoscope: :ÁSÍT: egyéb érv a nácirettegésen kívül?

Medgar 2015.08.11. 10:32:14

@kvadrillio: Orbán eladta a klímákat?

lékek és ellensúlyok 2015.08.11. 10:32:28

A korrekt az lenne, ha ezeknél a posztoknál megjelölnék, hogy ellenvéleményt nem fogadunk el, ill. kimoderáljuk. Akkor az ember nem fárasztaná magát, ilyen homoszexuális (így megfelel?) lobbit támogató posztokkal.

Lurian 2015.08.11. 10:32:44

Az a gáz, hogy ez a baromidióta tanár nem csak a vonulgató melegeket támadta (akik azért néha valóban gázosak tudnak lenni), hanem azokat is, akik "csak" simán élni akarnak, normál körülmények között, mint bárki más. Ráadásul megint van egy idióta, aki marhára megmondta, hogy a "többség" mit akar. Mármint szerinte. Kb 100%, hogy szabadidejében cigányozik meg zsidózik is néha egy jót. Az ilyen minek van?

lékek és ellensúlyok 2015.08.11. 10:32:56

A homoszexualitás nekem pl. betegség. Nem tudnak olyan érvet felsorakoztatni, ami ezt cáfolná.
Ahogy pszichés betegség a pedofilia, a mazochizmus stb.
Persze sikerült a homokosok érdekvédelmi szervezeteinek, és lobbijainak ettől eltérő álláspontot kicsikarni, azért az csak betegség marad, mint valami fejlődési rendellenesség, ami az illetőt meggátolja a reprodukcióban.
A homokosok viselkedése bizony természetellenes, ezért visszatetszést vált ki az egészséges (átlag) emberekből.
Mivel a társadalmon belül ők egy szűk csoportot képeznek, leszűkül térben és időben is a partner megtalálásának lehetősége is. Ezért elég erős náluk a promiszkuitás, (ezt nem én találtam ki, felmérések igazolják, az AIDS terjedése is ezért volt náluk annyira markánsan jellemző). Ennélfogva a kapcsolatrendszerük, és gondolkodásuk is nagyban eltér az egészséges emberekétől, legalábbis a mindennapi rutinok szintjén.
Ettől persze lehetnek művészek, tudósok, nyújthatnak bizonyos területeken kiugró teljesítményt, de pl. a gyerekem nevelését, taníttatását nem bíznám rájuk.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.08.11. 10:33:17

@kvadrillio:

Felmerül a kérdés..
Minek cenzúráznak a ballib bloggerek, ha ilyen fröcsögést publikálnak, hosszas megfontolás után.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.08.11. 10:53:17

@Ballib Cenzúra: Nem vagyok ugyan ballib, de a felvetés lényege jogos. Valóban lazábban kezeltem a poszt kapcsán a moderálási elveket.

Reaper Man 2015.08.11. 11:01:14

@lékek és ellensúlyok: Igazad van. Nekem pl. a katolicizmussal meg a szektavallásokkal van ugyanez a problémám. Beteg emberek azok.

Reaper Man 2015.08.11. 11:01:39

Papp Viktor egy buta s.e.g.g.f.a.s.z. De neki is joga van véleményt nyilvánítani, és bárkinek joga van buzgó egyetértéssel bólogatni hozzá. Úgyhogy én sem értem a nagy felháborodást. Főleg ez horogkeresztes kis sz@r, ez aztán tényleg kontraproduktív.

a keresztényeket bántani tilos 2015.08.11. 11:02:05

Bitos hát. Olvasd el a kommenteket. Ennyire alulfejlett lény a magyar, mint ezek itt fenn mutatják ^^^^^^^^^^^

Sir Galahad 2015.08.11. 11:37:17

Nem értem, mit lát a szerző fenyegetésnek. A cikkben arról van szó, hogy ha valakit folyamatosan provokálnak, előbb-utóbb megunja, elfogy a türelme. Ez egy teljesen természetes emberi viselkedésminta leírása, ez így történik akkor is, ha valaki mondjuk a kocsmában folyamatosan beszól egy másiknak. Én ebben nem látok semmilyen fenyegetést, inkább egy kis szelíd ösztönzést a békésebb, toleránsabb, provokációtól mentes magatartásra. Talán meg kellene próbálni, nem?

Egéridomár 2015.08.11. 11:39:45

@a keresztényeket bántani tilos:
Nem csak hogy ezt akarják olvasni, de mást meg sem értenek.
Rémisztő a stílus, az acsarkodást rutinból nyomják.

eßemfaßom meg áll 2015.08.11. 11:45:08

"Esetleg megint elkezdik haláltáborba küldeni a nem kívánatos kisebbséghez tartozókat?"

Mindennpi rettegdénket add meg nekünk ma

www.borond-aruhaz.hu

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2015.08.11. 11:53:38

@Reaper Man: "De neki is joga van véleményt nyilvánítani, és bárkinek joga van buzgó egyetértéssel bólogatni hozzá. Úgyhogy én sem értem a nagy felháborodást." Joga van, de ha egy kormány-közeli (vagyis áttétellesen állami pénzekből finanszírozott) médium publikálja ezt a véleményt, az már szerintem igenis aggasztó. (Nem felháborító, csak aggasztó.) Ha ő is csak a saját blogján posztolta volna ki ezeket a "nagyszerű" gondolatokat, akkor semmi bajom nem lenne vele.
PS: sajnálom, hogy a grafikám nem tetszik, de ezért most nem veszem le, ha nem haragszol...

eßemfaßom meg áll 2015.08.11. 12:48:10

@kaleidoscope: Szerintem meg az az aggasztó, hogy lazán odaraksz egy horogkeresztet csak mert neked nem teccik egy cikk tartalma.

megettem az aranybornyút 2015.08.11. 12:48:51

"aki meleg, az ne lehessen boldog, ne élhessen a társával jogilag és társadalmilag ugyanolyan elismert párkapcsolatban, mint a heteroszexuális emberek."

1. A homoszexuálisok Magyarországon ugyanolyan párkapcsolatban élhetnek, ugyanolyan jogi tartalmú polgári jogi szerződést köthetnek, mint a heterók.

2. Mivel a magukra hagyott gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy UGYANOLYAN, mindkét nem nemi szerepeire használható példákkal szolgáló közegben nevelődjenek, mint a szüleikkel élő gyerekek, ezért NEM támogatandó, hogy a homoszexuális párok örökbe fogadhassanak gyerekeket.

3. A homoszexuális párok polgári jogi szerződésének NEM lehet "házassági szerződés" a neve, mivel a házasság egy férfi és egy nő érzelmi és vagyonközössége.

megettem az aranybornyút 2015.08.11. 13:03:06

"„A hagyományos erkölccsel homlokegyenest ellentétes jelenségeket a többség nem tudja magáévá tenni, bármennyire is próbálkozik ezzel az elszánt és nagyon erős véleményformáló hatással bíró, de akkor is kisebbség.” Milyen többség? "

Elmagyarázom:

1. Magyarország egy 1100 éves keresztény múlttal és hagyományokkal rendelkező ország. Ez ellen nem tud a kis létszámú, de nagyon hangos liberális aktivista réteg semmit se tenni

2. Magyarországon még azok is az alapvető keresztény erkölcsi normák szerint nevelkedtek, akik felnőtt korukban soha be nem tették a lábukat egy templomba se. Ezek az emberek elutasítják a homoszexuálisok kapcsolatának a NÉPSZERŰSÍTÉSÉT, mivel bennük ez a fajta életvitel megütközést kelt. Ők azt gondolják, hogy a négy fal között mindenki azt csinál, amit akar, de ne vigyék ki a perverziójukat az utcára, és ne tolják a többség képébe.

3. A gyakorló keresztényeket meg felháborítja a BŰNNEK az a támogatása, aza népszerűsítése, amit az ateista liberális oldal csinál, és amivel tudatosan provokálja a hozzájuk képest nagy létszámbeli fölényben lévő keresztény közösséget. A keresztények hite szerint ugyanis a homoszexualitás gyakorlása BŰN, amit a keresztény embernek el kell ítélni.

megettem az aranybornyút 2015.08.11. 13:31:48

" Mire céloz a cikk szerzője, amikor így fogalmaz: „elfogy a türelem, és az senkinek nem lehet ideális állapot."

Nyilván arra céloz, hogy a liberális ricsaj keltette felháborodás azokon a békés, BEILLESZKEDETT, a társadalomba belesimuló, senkit nem provokáló homoszexuális párokon fog lecsapódni, akik eddig BÉKÉBEN éltek a hetero többség elfogadását és toleranciáját bírva.

Ennek lehet vége.

Valgyis a harsány, erőszakos liberális ricsaj valójában a "hétköznapi" homoszexuálisoknak fog ártani, hiszen nekik lesz nehezebb az életük.

Tudományos libsizmus 2015.08.11. 16:23:02

Ide vezet az agresszív homárpropaganda.

campobaszo 2015.08.11. 16:23:20

Pappról kiderült,hogy biztos jól tud középiskolás fokon taní-tani.Hazudozásban viszont nagypályás játékos.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.08.11. 16:23:34

@megettem az aranybornyút:

"1. Magyarország egy 1100 éves keresztény (stb, stb...)" – kevesebb az mint 1100, és messze se olyan keresztény mint az véled remélni. no de, magyarország ugyanakor rendelkezik liberális(!) múlttal, ami mondjuk Magyarország aranykora volt, szemben az őt felváltó nacionlaizmussal, ami a teljes szélthullásáshoz vezetett a XX. században... khm. válogasd meg a bálványaid.

"2. Magyarországon még azok is az alapvető keresztény erkölcsi normák szerint nevelkedtek (stb, stb...)" – igen, meg nyilván azok is, akik házasság előtt minden héten mással hálnak (=létesítenek szexuális kapcsolatot). ha számodra az a alapvető keresztényi erkölcsi norma, akkor erre legyél büszke. khm... vésd is kőbe.

"3. A gyakorló keresztényeket meg felháborítja a BŰNNEK az a támogatása (stb, stb...)" – sok mást felháborít annak a bűnnek támogatása ami lopásnak hívnunk, és per pill az állam a legnagyobb bűnöző ebben a kérdésben, mert az ugye még kárt is okoz, nem úgy mint a homoszexualitás, de valahogy az intézmányesített lopás ellen nem lázongsz túl hevesen.

szóval akkor miről is beszélünk? semmiről.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.08.11. 16:36:29

A fogalmi rendszer bővítésével érdemes beállítani fenyegetés mellé a figyelmeztetést, mert így árnyaltabbá válhat egy-egy jelenség értelmezése. Azért javaslom, mert az itteni hivatkozást követve elolvastam Papp Viktor cikkét, és abban fenyegetésnek nyoma sincs.
Lehet értetlenkedni, félremagyarázni, de "többség" alatt az idézett mondatban nyilván a hagyományos erkölcs képviselőit kell érteni, és nem azokat, akik a természetellenes szexualitásúak pártját fogják.

5perc 2015.08.11. 16:36:46

„Ha pedig valamit nagyon erőszakosan próbálnak ráerőltetni a többségre, akkor vélhetően egy kritikus pillanatban elfogy a türelem, és az senkinek nem lehet ideális állapot.”

Ezt kellene megérteni az erőszakos, vallásos keresztény kisebbségnek is (20%).

megettem az aranybornyút 2015.08.11. 16:37:01

@BitPork:

"Rossz hír lehet mindenkinek de a római birodalomban is elismert volt a homoszexualitás...gondolom azért hangzik el minden homofób szájából, hogy keresztény meg hogy normális értékrend."

A Római Birodalom nem volt keresztény állam. Számos vallást elismertek, a keresztényeket először üldözték. Csak Nagy Konstantin tette a kereszténységet a nem üldözendő vallások egyikévé.

Később, nem utolsó sorban a "leszarom" hozzáállás és a felsőbb rétegek hedonista életmódja miatt a Római Birodalom felbomlott.

A Nyugat-Római Birodalmat megsemmisítették a nomád népek.

Kelet-Róma meg összekapta magát, és Bizánc néven futott tovább. Fővárosa, Konstantinápoly a kereszténység központja lett.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2015.08.11. 17:39:29

@megettem az aranybornyút: Cicóka, Róma pusztulásakor már rég államvallás volt a kereszténység.

380. - a Római Birodalom minden alattvalója számára kötelezővé teszik a níceai hitvallást

391. - Nagy Theodóziusz betiltja a pogány templomok látogatását és a bálványoknak való áldozatbemutatást

Szóval nem csakúgy ímmel-ámmal ment ez, mint ahogy te ezt be akarod mutatni.

megettem az aranybornyút 2015.08.11. 18:07:19

@holex:

A kommentedből egyértelműen látszik, hogy a kereszténység kérdésébe nem vagy vitapartner, így eszembe se jutna érdemben reagálni a butaságaidra.

Alfoldi Robert 2015.08.11. 18:08:47

"Ha pedig valamit nagyon erőszakosan próbálnak ráerőltetni a többségre, akkor vélhetően egy kritikus pillanatban elfogy a türelem, és az senkinek nem lehet ideális állapot."

Mar pedig mi megmutatjuk, hogy 10 even belul, itt mindenki homokos lesz ha akarja ha nem.
Eroltetni kell es sikerulni fog.

Alick 2015.08.11. 21:28:12

@BitPork: "a római birodalomban is elismert volt a homoszexualitás"

Ja, az ókori Athénban pedig a homo-pedofília...

megettem az aranybornyút 2015.08.11. 21:29:58

@Welcome_To_Reality:

"Róma pusztulásakor már rég államvallás volt a kereszténység."

Te miről beszélsz?

A Római Birodalomban NEM volt államvallás a kereszténység. Aki ezt állítja, az nem csak hogy mérhetetlenül tájékozatlan, de még kérkedik is vele.

Lássuk a tényeket:

1. A Római Birodalom "birodalmisága" i.e. 250 előtt kezdődött.
2. A "császárság", mint a "birodalmiság" egyik államformája i.e. 27-ben kezdődött.
3. Nagy Konstantin 313-ban engedélyezte a keresztény hit gyakorlását. (Milánói ediktum)
3. Theodosius 380-ban tette kötelezővé a Niceai hitvallást, és 391-ben záratta be a pogány templomokat.
4. A Római Birodalom 395-ben bomlott fel.

És akkor számoljunk:

1. Ha nem a császárság kezdetétől, hanem a "birodalmi lét" kezdetétől számolsz, akkor i.e. 250-től i.sz. 395-ig 645 év telt el a Birodalomban, amikor NEM volt "államvallás" a Birodalomban a kereszténység.

2. Ha a császárság kezdetétől számolsz, akkor i.e. 27-től i.sz. 395-ig 422 év telt el, amikor NEM volt a Birodalomban "államvallás" a kereszténység.

3. Ha a milánói ediktumtól (313) számolsz a Birodalom felbomlásáig (395), akkor az mindössze 82 év, amikor egyáltalán gyakorolni lehetett a keresztény hitet. És ebből csak az utolsó 11 (!) évben került az első helyre.

4. Ha a Niceai hitvallás (380) és a pogány templomok bezáratása (391) közötti időszakot veszed, ami alatt "államvallás" volt Birodalomban a kereszténység, az mindössze 11 évre jön ki.

5. Ha a pogány templomok bezáratása (391) és a Birodalom kettészakadása (395) közötti éveket számolod, akkor az meg mindössze 4 évet tesz ki, amikor a Birodalomban "államvallás" volt a kereszténység.

Arról nem is beszélve, hogy akkoriban az "államvallás" fogalma nem is létezett. A Római Birodalom vallási szokásaival kapcsolatban ez a fogalom értelmezhetetlen.

Úgyhogy beláthatod, hogy ha azt állítod, hogy a Római Birodalomban "államvallás" volt a kereszténység, akkor azzal hülyeségi bizonyítványt állítasz ki magadról.

Gondolom, feleslegesen gépeltem be mindezt, mert úgysem érted :(

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2015.09.05. 23:23:03

@megettem az aranybornyút: Bájos ez a spontán történelmi gyorstalpaló, még ha feleslegessége és kéretlensége mellett csöppet pontatlan is, de becsülöm a törekvésedet. Ugyan felőlem azt amit előadtál nevezheted műveltségnek, de ha adhatok egy jó tanácsot, a történelmi valóságot ne a vágyálmaidhoz igazítsd, mert azt én és a velem együtt hasonlóan vélekedő egyszerű pórnép nem tájékozottságnak hívja, hanem művészetnek.

Szóval államvallás. Na, akkor nézzük, hogy Dr. Sáry Pál, aki a miskolci egyetem római jogi tanszékén tanszékvezető docens, és minden bizonnyal tájékozatlanságával hozzám hasonlóan nyíltan kérkedő személy, aki téged és mélyenszántó gondolataidat meg nem értheti, ezeket az eretnek gondolatokat írta:

"...az államvallás „az államhatalom által hivatalosan követett vallás”, illetve vallási irányzat. E tágabb meghatározás alapján pedig elmondható, hogy az edictum a birodalom keleti felében államvallássá nyilvánította a katolikus keresztény hitet.
Amint arra Tilden rámutat, a thesszalonikéi rendeletben a nagy újdonságot az jelentette, hogy az edictum pozitív módon meghatározta, mely vallási irányzatot kell követni, szemben a korábbi császári rendeletekkel, melyek csak azt mondták ki, hogy mely vallási irányzatok követése tilos."

De nézd, lehet hogy az ő doktori diplomája igazából hülyeségi bizonyítvány, ki tudja mi van a fedlapjára írva.

Aztán ott van még hogy mikor bukott meg ez a szerencsétlen birodalom, hát ez is egy érdekes álláspont, hogy csakúgy fogod, és kijelented hogy akkor bukott meg, amikor kettészakadt. Csak hát kettészakadni és megbukni nem ugyanaz, ennyi erővel a történelemben bármelyik nyamvadt kis polgárháborút bukásnak nevezhetnénk, ami jóval súlyosabb tragédia, mint mikor fogja magát egy uralkodó és kinevez maga mellé egy társcsászárt mert ő már nem bírja a birodalom egyik végéből a másikig való folytonos utazgatást. Mert igen, ez történt, még csak annyi se volt hogy szemben álló felek vetélkedtek volna a hatalomért és így állandósult volna egy határvonal.

Jó ez a számozott lista is, egyik kedvenc újságíróm ilyenekkel szokta kompenzálni a fogalmazási készségének a hiányát, én mindenesetre nem igazán tudom mit akartál mondani, pláne ezzel a "És ebből csak az utolsó 11 (!) évben került az első helyre [a kereszténység?]" mondattal, egyébként sem tudom hogy hol lehet utánanézni annak hogy az akkori népszámlálási adatok szerint mit hozott ki a number one-ra a vallási toplista, mindenesetre egy forrást jelölj már meg hogy ne érezzem úgy hogy a levegőbe beszélsz.

De ha igazad is van (kár hogy nincs), ez mit sem változtat az állításom igazságtartalmán, miszerint bizony Róma keresztényként bukott meg. Akár ha a te 'alternatív' történelemszemléleted szerint vesszük 395-ben, akár 476-ban, mint ahogy az egyszerű földi halandók tudják. Nem is értem egyébként hogy ennyi erővel miért nem 1453-at jelölted meg a birodalom bukásának, hiszen a Keletrómai Birodalom, alias Bizánc eddig húzta - igaz, az roppant kényelmetlenül hangzana, ha pont neked és az egyháznak kéne kijelenteni hogy alsó hangon 1073 évnyi keresztény diskurzus után morzsolódott fel úgy igazán teljesen Róma utolsó darabkája... és bizony, nagyon-nagyon is keresztényként.

És hidd el szívem, felesleges paráztatnod magad Róma és a modern Európa pogányságán vagy kereszténységén, vagy túl fogjuk élni ezt is, vagy nem. Ahogy országok és birodalmak hulltak porba "pogányként", úgy omlottak össze keresztényként is - és ugyanez igaz a fellendülésükre is. Semmi különös nem történik, csak az élet halad tovább, és velük együtt pusztulnak a tiedhez hasonló felesleges rögeszmék is.
süti beállítások módosítása