Tegnap több médium is beszámolt arról, hogy egy érsebész tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt megszűnt (instabillá vált, ahogy egy cikkíró fogalmazott) az érsebészeti ellátás a Fővárosi Péterfy Kórházban, ami azt jelenti, hogy a szervezetileg most odatartozó Országos Baleseti Intézetnek (röviden OBI) sincs már érsebésze.
Persze az ÁNTSZ romjain felállított Nemzeti Népegészségügyi Központ, mint kormányzati szerv, nem mondhat mást, csak azt, hogy „Biztosított és zavartalan az akut érbetegek ellátása a fővárosban, a rendszer jól működik”, hiszen az ellátás biztosítása ennek a szervnek a feladata. A valóságban azonban ők is pontosan tudják, hogy ez egyszerűen nem igaz.
Közleményük szerint: „A Nemzeti Népegészségügyi Központ ugyanis - egy rendkívüli haláleset miatt – azonnal megtette a hatáskörébe tartozó intézkedéseket és 2019. június 25-től visszavonásig a Péterfy Kórház helyett a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetet jelölte ki az ellátási területről érkező betegek teljes körű érsebészeti ellátására, ahol megfelelő szakképzettséggel rendelkező orvosok látják el a betegeket.”
Csakhogy a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetet (röviden GOKI) több kilométer távolságra van az OBI-től. Könnyen belátható, mennyire életszerűtlen, hogy mondjuk egy olyan betegnél, aki súlyos balesetet szenvedett, polytraumás (azaz több testüreg, vagy valamely végtag és egy testüreg is sérült a baleset kapcsán), elkezdik az életmentő műtétet az OBI-ben, majd amikor kiderül, hogy érsérülése is van, akkor gyorsan átszállítják a GOKI-ba, az érsebészeti beavatkozást ott elvégzik, majd visszaszállítják a beteget. Az egészségügy jelenlegi helyzetének tarthatatlanságáról egyébként már korábban is írtunk.
Hogyan jutottunk el idáig? Ez egyrészt a korábbi és a jelenlegi kormányok felelőtlen egészségpolitikájának, az egészségügyi ágazat szisztematikus kifosztásának és lezüllesztésének az eredménye. Amint az előző cikkben is megírtuk, a 2020-as költségvetési törvény tervezete alapján az egészségügyi ellátásra jövőre sem jut elég pénz ahhoz, hogy elkezdhessen kimászni a jelenlegi mély válságból ez az ágazat. Másrészt a GOKI erős politikai beágyazottsággal rendelkező főigazgatója, Dr. Andréka Péter, aki tavaly egy beteg élete árán is elüldözte az intézményéből Dr. Székely László szívsebészt, hatalomvágytól hajtva maga alá akarja gyűrni a fővárosi érsebészeti ellátás nagy részét, és ezért csábított el a Péterfy Kórházból már több érsebészt is. Így fordulhatott elő, hogy az OBI-ben egyedül maradt Dr. Tóth Gyula, akinek a halálával érsebész nélkül maradt az Intézet.
Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy ha a fenti képen látható urak pozícióban maradnak, akkor még nagyon sok olyan beteg ember fog meghalni, akik egy normálisan működő egészségügyi ellátó rendszerben életben maradhattak volna.