Az elmúlt héten óriási felháborodást, sok esetben hatalmas, alig kezelhető problémákat okozott a betegek és a hozzátartozók körében, hogy a kórházaknak a minisztériumi utasítás értelmében egy-két munkanap alatt ki kellett üríteniük az ágyaik 60 %-át, hogy fogadni tudják a COVID-os betegeket. Az utasítással kapcsolatban a józanészre, az orvos-szakmai, az etikai és a humanitárius szempontokra hivatkozva ellenvéleményt kifejtő kórházigazgatókat azonnal hatállyal kirúgták (ld. a témával foglalkozó korábbi írásunkat is!). A súlyos, további ápolást igénylő betegek kényszerű elküldése a kórházakból várhatóan nagyon sok esetben fatális következményekkel járhat, amire nagyon sokan felhívták a figyelmet – mindhiába.
Vitathatatlan, hogy katasztrófahelyzetekben a katasztrófa-medicina kegyetlen, sokszor valóban embertelen szabályai az irányadóak. Az olasz, a spanyol és az amerikai példákat látva, ez a járvány valóban tud katasztrófahelyzeteket előidézni. Csakhogy hál’ Istennek, ma még erről hazánkban szó sincs. Azt már most látjuk, hogy az operatív törzs és a szakminisztérium által elrendelt határidőre a kórházi ágyak 60 %-nak kiürítése indokolatlan volt, simán lehetett volna hosszabb határidőt hagyni a kórházaknak, a fokozatosság elvét sokkal jobban szem előtt tartva, ami adott esetben mind a betegek, mind a hozzátartozók számára sokkal könnyebben kezelhetővé tette volna a helyzetet.
A tisztifőorvos durván csúsztatott, amikor az operatív törzs 04.17-i sajtótájékoztatóján a kérdéssel kapcsolatban azt mondta, hogy „Magyarországon 66 ezer kórházi ágy van, amelyeknek általában csak 65-70 százaléka foglalt. Mindez pedig azt jelenti, hogy csupán az ágyak 15 százalékát kell felszabadítani ahhoz, hogy az ágyak fele üres legyen”. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján bárki megnézheti, hogy a legfrissebb hivatalos adatok szerint csak az aktív kórházi ágyakra igaz a 65%-os kihasználtság, a krónikus és a rehabilitációs ellátásban jóval 80 % felett van ez az adat, míg az ápolási osztályokon 90,5%! A miniszteri utasítás pedig nem az ágyak felének, hanem 60 %-nak felszabadítását tartalmazta, minden kórház összes ágyszámára vonatkozóan. Ez igen nagy különbség! Egy olyan rehabilitációs osztályon, mint amilyenek az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben vannak (és amelynek főigazgatóját szintén kirúgták, ahogy korábban jeleztük), ez azt jelenti, hogy a súlyosan mozgássérült, sokszor amputáción átesett betegek minimum felét, alig pár nap alatt kellett elbocsátaniuk, miközben az így felszabaduló ágyakra egyelőre nincs, és az eddigi megbetegedési adatok alapján még hetekig nem is lesz szükség. Szó sem lehetett arról, amit a tisztifőorvos állított, hogy „a betegek áthelyezéséről, illetve hazabocsátásáról minden esetben orvosszakmai alapon döntenek.” Milyen orvosszakmai szempontokat lehet ott érvényesíteni, amikor fejvesztés terhe mellett – egy-két napon belül – el kell bocsátani a bent fekvő betegek felét?!
Felmerül a kérdés, hogy kit terhel a felelősség, ha emiatt tényleg lesznek elhalálozások, vagy tartós, maradandó egészségkárosodások. Biztos, hogy lesznek olyanok, akik emiatt feljelentéseket tesznek, rendőrségi nyomozások, bírósági eljárások is indulhatnak majd emiatt, de ezek persze mindig csak az adott kórház, adott orvosa ellen indíthatók, aki éppen végrehajtotta a felsőbb utasítást. A morális felelősség valójában azoké a döntéshozóké, akik átgondolatlanul, előkészítetlenül, az orvoskollégákkal, mint egyenrangú, magasan kvalifikált partnerekkel nem tárgyalva, katonás utasításokat osztogattak. Ha más nem, a MOK talán lesz majd abban a helyzetben, hogy etikai szempontból megvizsgálja a tisztifőorvos, a miniszter és az államtitkár felelősségét ebben a nagyon súlyos kérdésben.
