Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (187) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2022.02.17. 16:16 kaleidoscope

Lehet, hogy április 3-án visszanyal a fagyi

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény katolikus homofóbia társadalmi melegjogok Magyarország LMBT

A kormánypártoknak az a stratégiája, hogy az országgyűlési választásokon mindent egy lapra, a homofób gyűlöletkampányra tesznek fel, nem kockázatmentes a saját szempontjukból nézve. A homofób népszavazás kierőltetése, és az országgyűlési választásokkal egy időben történő megtartása miatt kényszerpályára került a Fidesz-kampány: a homofóbia minden szinten kötelezővé vált (ld. a témával foglalkozó korábbi írásunkat is). Erről ma minden bizonnyal meg is kapták az utasításokat a Fidesz-KDNP frakció balatonfüredi eligazításán.

Csakhogy ez visszafelé is elsülhet. A jelenlegi kormánypártok támogatói között ugyanis valószínűleg többen vannak olyanok, akiknek nem tetszik ez a gyűlöletkampányra épülő hatalommegtartási stratégia. Ráadásul, az Európai Unió Bíróságának döntése nyomán az előttünk álló időszakban várható, hogy egyre gyorsabban elzárja az Európai Bizottság a pénzcsapokat, aminek ugyan a választásokig már nem nagyon lehetnek a választópolgárok széles tömegeit érintő kihatásai, de a sötét felhőket valószínűleg már látni fogják azok is, akik jelenleg az EU-s pénzek kormányzati felhasználásának hazai haszonélvezői. Mindezek miatt lehet, hogy többen át fogják gondolni, hogy miért szavazzanak a Fideszre, ha a könnyen megszerezhető pénzek várhatóan elapadnak, és a homofób kampány minden jobb érzésű magyar ember számára visszatetsző.

A pedofília elleni küzdelem álcájába csomagolt, valójában az eddigi gyűlöletkampány betetőzését jelentő népszavazással kapcsolatban sokakban felmerülhet, hogy ezt nem kellett volna. Nem kellene közjogi eszközökkel, kormányzati médiakampánnyal megalázni az LMBT embereket, a gyermekeket védelmezni mindenféle kitalált veszélyekre hivatkozva, amikről az illetékes szakmai közösség is egyértelművé tette, hogy tudományosan menyire tarthatatlan az egész (ld. a korábbi összefoglalónkat is!). Ráadásul egyre nyilvánvalóbb, hogy a homofób gyűlöletkampánynak mennyire semmi köze nincs a kormánypárti politikusok által előszeretettel hangoztatott keresztény értékek védelméhez. Több protestáns egyháznak a homofóbiától való egyértelmű elhatárolódása után a katolikusok is hasonló irányba mozdulnak. Legutóbb a német katolikus vezetők foglaltak állást egyértelműen amellett, hogy elengedhetetlenül szükséges a Katolikus Egyház homoszexualitással kapcsolatos tanításának korrekciója, amint erről több cikk is beszámolt az utóbbi időben (Euronews, America Jezsuita magazin).

Látva azt, hogy a gyermekek védelmére hivatkozó népszavazási kérdésekkel valójában azt fogják megakadályozni, hogy a jövőben ne érezzék magukat betegnek és kirekesztettnek a többségétől eltérő nemi orientációjú fiatalok, sokan talán nem fogják ezt támogatni.  

Márpedig, ha emiatt azok közül, akik az egyébként a kormánypártokat támogatnák többen inkább a távolmaradás mellett döntenek, akkor ők az országgyűlési választáson sem fogják támogatni a Fideszes jelölteket.

(Nyitóképünk a humenonline.hu oldalon egy másik esetről beszámoló cikkből van, amikor „visszanyalt a fagyi”.)

487 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr9717596058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nevem senki. 2022.02.17. 18:07:27

Ez hülyeség. Simán beikszelem a 4 nemet miközben nem a Fideszre szavazok. Azért a normalitas többségben van. Szerintem 90% fölött lesz a nemek aránya.
Ez az írás egy vágyvezérelt elmélkedés hogy mért tantorodna el egy Fideszes a Fidesztől.

ulpius66 2022.02.17. 20:11:30

Nahát!

A Fidesz-kampány ----- GYŰLÖLETKAMPÁNY!

Az Összefosás kampánya ---- SZERETETKAMPÁNY!

GYŰLÖLETKAMPÁNY:
"Az apa férfi, az anya nő, a gyermekeinket meg hagyják békén!"

SZERETETKAMPÁNY:
"A buz.k szabadon ronthassák meg az óvodákban és az iskolánkban a gyermekeinket!"

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.02.18. 13:46:56

Engem max. az országgyűlési választások érdekelnek, a máik kettő nem.

Sir Galahad 2022.02.18. 17:43:04

Szemben azzal, amit a szerző látni vél, a Fidesz kampányában eddig ez a téma csak elég érintőlegesen bukkant fel. Szerintem nem is fog ennél erősebben csak akkor, ha fordul az állás és a Fidesznek valamivel plusz szavazatokat kell szereznie, azaz ez egy tartalék téma. Amúgy működne, mert a társadalom többsége egyetért a kormánypárti állásponttal.

Billy Hill 2022.02.18. 17:58:30

"Márpedig, ha emiatt azok közül, akik az egyébként a kormánypártokat támogatnák többen inkább a távolmaradás mellett döntenek, akkor ők az országgyűlési választáson sem fogják támogatni a Fideszes jelölteket."

Az lehet, de hogy nem fognak átszavazni sem csak a "homofóbia" miatt, az is biztos. Miért tennék? Ezek a válaszvonalak már rég kialakultak.

(Ezért is nincs értelme beszélni arról, hogy a "kiábrándult fideszeseket" majd a Péter jól "megszólítja"... Egyrészt látjuk, milyen minőségben szólongatja a társadalom különféle csoportjait, másrészt a "kiábrándult fideszes" inkább otthon marad, valóban, mintsem elinduljon "összefogni"...)

Billy Hill 2022.02.18. 17:59:54

"Legutóbb a német katolikus vezetők foglaltak állást egyértelműen amellett, hogy elengedhetetlenül szükséges a Katolikus Egyház homoszexualitással kapcsolatos tanításának korrekciója".

Még nem olvastam utána, de mit fognak csinálni? Kukázzák az Ószövetséget?

erol 2022.02.18. 18:13:20

@Billy Hill: Az Ószövetségben most is sok olyan dolog van amit az egyház ignorál, most eggyel több lesz.

padlogaz 2022.02.18. 18:24:20

majd meglátjuk április 3.-án este, de szerintem a posztoló rosszul ítéli meg a helyzetet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.18. 18:43:19

"a homofób kampány minden jobb érzésű magyar ember számára visszatetsző"

Én nem látok itt az országban semmiféle homofób kampányt. A nagykorú homoszexuálisokat senki nem korlátozza homoszexualitásuk kiélésében, nem elszenvedői semmiféle hátrányos megkülönböztetésnek. Ami pedig a gyerekeket illeti, a törvények mindenféle szexuális visszaéléstől védeni próbálják őket, így nemcsak a homoszexuális, hanem a heteroszexuális visszaélésektől is.

@Billy Hill:

Mondjuk az Ószövetségben egy rakás olyan dolog van, amit ma már kevéssé elfogadható még egy hívő számára is, lásd pl. a homoszexuális kapcsolatban élők halállal büntetését - ill. egyáltalán a homoszexualitás bűnné nyilvánítását. Jómagam is hívő katolikus vagyok, de eszem ágában sincs bűnösnek tekinteni a homokosokat, bármennyire undorítónak tartom is azt, ahogyan "szeretik" egymást.

Frank99 2022.02.18. 18:54:15

@ulpius66: Szájjer kismadár? Hh? Kaleta? Hm? miről is kuruttyolunk? Hm?

kofolafan 2022.02.18. 19:06:40

Részemről leszarom a népszavazási kérdőívet, leszavazok a preferenciám szerint, a népszavazásit meg hazaviszem elrettentő emléknek.

white999 2022.02.18. 19:21:31

A FIDESZESEK többsége kifogja tölteni. A többség a kedves vezető kívánalmai alapján amire kondicionálva van. Az ellenzékiek meg vagy ignorálják vagy faxxal szavaznak. Szerintem marginális jelentősége lesz a választásra. A FIDESZ szavazó vagy gazdasági érdekből érdekből szavaz, vagy mert agymosott. Így a az ideológiai kérdések egyáltalán nem befolyásolják. Ezért lehet egy valamikori liberális pártvezető, aki elküldte az oroszokat Nagy Imre temetésén Putyin csicskájaként illiberális próféta.

Ezkellnem 2022.02.18. 19:33:36

" mindent egy lapra, a homofób gyűlöletkampányra..."
Azért ennyire ne légy beképzelt, baromira leszarja az emberek nagy-nagy többsége a honoszexuálisokat!
Nem érdekelnek senkit, de senkit.
Ahogy eddig se.

Ezkellnem 2022.02.18. 19:35:05

@white999: Putyin csicska, mint Macron, Merkel, SChultz...meg a többi.
:D

Billy Hill 2022.02.18. 19:39:01

@erol: Ha régen lennénk, és tényleg globálisan lenne egy ilyen nagy elmozdulás, akkor az egy remek egyházszakadást is jelenthetne (megint)...

Billy Hill 2022.02.18. 19:42:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A nagykorú homoszexuálisok [...] nem elszenvedői semmiféle hátrányos megkülönböztetésnek". De, nem élhetnek "házasságnak" nevezett, államilag elismert kapcsolatban. (Csak elismertben, de nem ilyen néven.)

U. i. "Jómagam is hívő katolikus vagyok, de eszem ágában sincs bűnösnek tekinteni a homokosokat" - mindjárt jön Birca, és elmondja, hogy attól még bűn, amit csinálnak. Aki meg nem így látja, az szelektál, ergo eretnek.

Billy Hill 2022.02.18. 19:44:06

@Ezkellnem: De várj! Az Emmanuel meg az Olaf az egy másik, kis kávézóasztalnál ült, nem...? Vagy... jajj, baj van, pont ugyanúgy néztek ki...!

Nancsibacsi 2022.02.18. 19:59:59

A kormánypárt nem is kampányol, mert az ellenzék önmaga kampányol maga ellen. Marquest napról napra beletapos egy-egy szavazócsoport lelkivilágába: egyik nap a fogyatékkal élőket, másik nap a határon túliakat, harmadik nap a vidékieket sérti meg. Emellett olyan szinten agresszív és nyomulós, hogy a nők konkrétan félnek tőle, mert az ilyenek szokták feldarabolni az első randin őket. Emellett a FIDESZ minek kampányolna? Nincs rá szüksége.

A cikknél maradva ebben a 4 kérdésben tök egyértelmű nem-mel szavaz minden LMBTQ ember is, mert ezek olyan kérdések amikre épeszű ember igen-nel nem szavaz. Ez teljesen független attól, hogy utána a Fidesz-re adja le a voksát vagy kire - ez egyszerűen egy olyan alap normalitás, amiben nem kell szégyelnie egyetlen ellenzéki szavazónak sem, hogy a normalitás pártján van.

Nancsibacsi 2022.02.18. 20:08:44

Amúgy csak hogy felfogjátok, mivel kampányol a Fidesz: 2009-ben napi 5-10eFt zsebbe adott Forintért gyártottan napi 12 órában oktatóprogramokat (volt hogy napi 1, volt hogy 2 sikerült), és MEGKÖSZÖNTEM a lehetőséget, hó végén befizettem ebből a pénzből a minimálbérem adóját, maradt bő 10eFt-m. Ez volt a lehetőség akkoriban. Ma nagyjából a nyolcszorosát keresem, 100% bejelentve, napi 8 órában. Most éppen 800eFt küldött vissza a befizetett adómból az állam - és még efölött van ugyebár a családi adókedvezmény. Értem én hogy nem minden évben lesz ilyen, de nekem 4 évente 1x is elég :-D

Ezek után szerintetek kire kéne szavaznom? Nekem ez a rendszer bejött, ahol aki dolgozik, az boldogul. Akinek nem... hát az nyugodtan elmenekülhet, mert a többség dolgozva szeretne boldogulni.

erol 2022.02.18. 20:14:40

@Nancsibacsi: "a 4 kérdésben tök egyértelmű nem-mel szavaz minden LMBTQ ember is, mert ezek olyan kérdések amikre épeszű ember igen-nel nem szavaz"
és akkor mi értelme van?
Lehetnének olyan kérdések is, hogy egyetért-e azzal, hogy minden gyereket lőjünk fejbe az első születésnapján.

ulpius66 2022.02.18. 21:25:12

@erol:

Azért nem mindenki szavaz nemmel....NEMMEL CSAK AZ ÉRTELMES EMBEREK SZAVAZNAK!

Na, itt van 14 LMBTQVWXYZ szervezet, amely bojkottálja a népszavazást....

"Az érvénytelen szavazatok leadására felszólító közleményt az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar LMBT Szövetség, a Prizma Transznemű Közösség, a Szimpozion Egyesület, a Szivárványcsaládokért Alapítvány és a Társaság A Szabadságjogokért adta ki."

DFK 2022.02.18. 21:35:43

@Billy Hill: ahogy a kutyámmal se élhetek házasságban. A házasság az évezredes konszenzus alapján férfi-nő kapcsolat.

kéki béla 2022.02.18. 22:03:41

Hülyeség. Több szót ez az egész nem érdemel.

kéki béla 2022.02.18. 22:04:39

@ulpius66: grat, szépen demonstrálod a náci fajtád szellemi színvonalát.

kéki béla 2022.02.18. 22:06:10

@DFK: de, sőt... téged kifejezetten köteleznélek rá, hogy a kutyáddal élj nemi életet!

erol 2022.02.18. 22:32:06

@ulpius66: Na és? Azért érdemes népszavazást tartani mert 20 ember másként szavaz mint a többi 4 millió?

LebensraumamOsten 2022.02.18. 22:35:12

@ulpius66: Ezt elkaletáztátok! Há-há-há! Mi lesz így a pedofil papjaitokkal és a jobb sorsra érdemes ministráns kisfiúkkal akiket megrontanak? Ti már robogtok a lejtőn. A századvég nevű közpénzszivattyú kitalációi nemhogy a valóságot nem tükrözik, de már gazdátok megnyugtatására sem lesz elég. Mekkora blama az, ha egy elcsalt választással is elbuktok majd!

Halibuli 2022.02.18. 22:57:23

"Piros lett a paradicsom nem sárga"
Minden ráfér a narancsbőr pofára
Jött a Fidesz ment a vagyon csuhajja
Qurv@ csúszós a brüsszeli csatorna!

alöksz róz 2022.02.19. 00:27:22

@Billy Hill: "De, nem élhetnek "házasságnak" nevezett, államilag elismert kapcsolatban." - hát dehogynem.
szájer is házasember volt.

VT Man 2022.02.19. 00:32:03

A gyűlöletkampány az oltatlanok ellen folyik a világban és Magyarországon is, de az nem zavarja a szerzőt.

Na, akkor minket se zavar, ha az LMBT kisebbség is ugyanúgy jár, mint az oltatlanok.

Hol voltak az LMBT-sek, amikor az oltatlanokat kizárták, kirúgták? Egy szót se szóltak.

Sir Gombóc 2022.02.19. 01:15:39

@Halibuli: ez a piros paradicsom is tipikus példa a fideszes hazugságokra. Épp a napokban vettem sárga paradicsomot, ilyen fajta. Ahogy van bőle fekete, lila rózsaszín és csíkos is..

Kivlov 2022.02.19. 07:51:15

Elég vicces homofóbiának nevezni a természet törvényét, miszerint anya nőből van, apa meg fiúból...

Kivlov 2022.02.19. 07:52:59

@VT Man:
Ez is vicces: az oltatlanokat nem zavarja, ha mindenkit lekorlátoznak. De ha cssk őket, az igen. A gond ott van, hogy aki oltatott, azért tette, hogy ne kelljen korlátozások között élnie...

kéki béla 2022.02.19. 07:56:29

@Kivlov: elég vicces látni, ahogy a takonygerincű, gyáva szarok csúsznak-másznak, mint nyálkás, gusztustalan férgek és óbégatnak: "NEM VAGYOK NÁCI! NEM VAGYOK HOMOFÓB!" . Igaz, takony?

kéki béla 2022.02.19. 08:00:56

@Kivlov: ez komplett fasság szintén, de mit lehet várni a takonygerincű fajtádtól? A magam részéről erősen kételkedem benne, hogy az eredeti vírus ellen készült oltóanyag sokat számítana. Sőt, arról sem vagyok meggyőzve, hogy olyan biztonságosak, ahogy azt hivatalosan állítják. Mégis be vagyok oltva, mert a pàrom veszélyeztetett és ha van esély a védekezésre, akkor miatta...

röf 2022.02.19. 08:15:10

Vinnyogás ez kérem. Áprilisban végleg megszabadulunk ettől az ostoba ellenzéktől. Feri ihat tovább nyugodtan, Makizaj mehet a gumiszobába, a bérsajtójuknak pedig megszűnik a soros-apanázs, mehetnek lángost sütni. És az idekommentelő libbant kommant partizánok pedig továbbra is hiába várják munka helyett a pénzespostást. Ez van, majmok...

desvv 2022.02.19. 08:27:29

@kéki béla:

" A magam részéről erősen kételkedem benne, hogy az eredeti vírus ellen készült oltóanyag sokat számítana. "

Mi a szakmád, Bélám?
Jó tippelek, hogy te is az internetről lettél "szakértő" és kb a 4. ált sulis biosz sem menne?

desvv 2022.02.19. 08:28:35

Hát aki szerint a pedo törvény az homofób és gyülöletkampány és stb, az nettó idióta.

kéki béla 2022.02.19. 08:34:32

@desvv: jól tippelek, hogy követtem sokáig az izraeli adatokat? Meg olvasom a gyártók nyilatkozatait?

desvv 2022.02.19. 08:44:21

@kéki béla: jaja, mondjuk Israelben már a 4. oltást adják, így biztos ők sem hisznek benne.

Gábor Révész 2022.02.19. 09:24:43

@Nancsibacsi: T. Nancsinéni! Azért esetleg abba is bele kellene gondolni - tudom, marha nehéz - hogy azért van jó néhány magyar család, akik már becsülettel felnevelték a gyermekeiket, akik önálló életet élnek. Ezek a magyar családok - egy férfi meg egy nő - még ma is keményen dolgozik, gyakran közalkalmazottként. Ők mit kaptak ettől a mocsok, szemét bandától?

Gábor Révész 2022.02.19. 09:27:15

@desvv: szerintem meg az, aki beveszi azt, hogy egy magyar állami iskolába beengednek egy homokos propagandistát, az az idióta!

Gábor Révész 2022.02.19. 09:29:06

@desvv: mert te bezzeg képzett virológus vagy, ugye?

desvv 2022.02.19. 09:32:29

@Gábor Révész:

Senki nem mondtam, hogy most már tökéletes az ország, nincs más teendő. Viszont most legalább a rendesen bejelentett dolgozóknak csökkennek a terhei ill. kapnak adókedvezményt/visszatérítést, nem pedig a megélhetési szaporodók ill. kamu minimálbéresek.

De ha szerinted jobb volt a 2010 előtt időszak és jobb lenne a mostani ellenzék, akkor szavazz rájuk, és majd rájösz pár év múlva, hogy megint pofára estél.

desvv 2022.02.19. 09:33:32

@Gábor Révész:

"szerintem meg az, aki beveszi azt, hogy egy magyar állami iskolába beengednek egy homokos propagandistát, az az idióta! "

:DDD Akkor miért gond, ha tíltják?

desvv 2022.02.19. 09:34:53

@Gábor Révész:

"mert te bezzeg képzett virológus vagy, ugye? "

Nem, és pont ezért nem osztom az észt olyan dolgokról, amihez tök hülye vagyok ellentétben a sok net "szakemberrel".

Gábor Révész 2022.02.19. 09:39:47

@röf: : azért ne nagyon lepődj meg, ha az általad felvázolt eredménynek pont a visszája fog bekövetkezni! Meg ennek a következményei se lepjenek meg! Mocsok!

eßemfaßom meg áll 2022.02.19. 09:41:00

Azért azt jó látni, hogy az ellenzéki nickek milyen keményen kampányolnak a fidesz mellett és még csak észre sem veszik :)

Gábor Révész 2022.02.19. 09:42:52

@desvv: És légy már oly bátyám, magyarázd meg, hogy egy olyan család, ahol mindkét fél közalkalmazott, bejelentett munkaviszonya van, és elmúltak 50 évesek, ők mit kaptak?

alöksz róz 2022.02.19. 09:44:14

@kéki béla: a terhes nők kísérleti szerekkel beoltása meg szerintem egyenesen merénylet

Gábor Révész 2022.02.19. 09:44:49

@desvv: mert ez csak "pántlika" a törvényen. Az igazi cél az LMBTQ közösség elleni acsarkodás.

Gábor Révész 2022.02.19. 09:47:36

@alöksz róz: van valami halvány fogalmad egy gyógyszer, egy vakcina ellenőrzésének menetéről? Na nem az orosz meg kínai módszert kérdezem...

Ehetetlen Odó 2022.02.19. 09:52:59

Vágyvezérelt álmodozás.

Gábor Révész 2022.02.19. 09:53:06

@alöksz róz: Amúgy. Kaptál oltást? Milyet? Hányat? Volt valami mellékhatása? (tudom, te nem vagy terhes - csak terhelt)

kéki béla 2022.02.19. 09:53:53

@Gábor Révész: neked van? Mert a napokban olvastam egy ilyen "kimosdató" cikket, ami szándéka szerint elmagyarázta, hogy a pár hónap alatt kifejlesztett vakcinák teljesen biztonságosak és alaposan teszteltek, csak benne maradt pár mondat, amiből meg pont az derültki, hogy végülis mégis a kétkedőknek van igazuk, hogy közel sem annyira biztonságos ez az egész, mint aholy sulykolni próbálja a propaganda. Lásd Astra, pfizer, moderna elismert, esténként kimondottan durva mellékhatásai.

kéki béla 2022.02.19. 09:56:42

@desvv: de, _te_ pont azt teszed. Osztod a nemlétező eszed... gondolkodni meg sem próbálsz, olvasni meg végképp nem. Olvasd el, mit írt a pfizer ú.n. szakértője az oltásuk hatékonyságáról a most terjedő omikronnal szemben!
Közelíti a placeboét... :(
(50% ha jól emlékszem, és ugye ezt olyan mondja, akinek érdeke, hogy megvegyék)

desvv 2022.02.19. 09:57:14

@Gábor Révész:

Senki nem foglalkozna szivárványosékkal, ha nem cirkuszolnának és rettegnének az állítólagos "elnyomásuk" miatt. Baromi kontraproduktív ez, de persze joguk van cirkuszolni és énekelgetni, stb.

És azok az emberek, akik el is olvasták a pedo törvényt, nemcsak a "Orbán akarta, tiltakozzunk!!" elv mentén "gondolkodnak", azok látják, hogy nem korlátozták szivárványosákat semmiben.

Gábor Révész 2022.02.19. 09:57:48

@kéki béla: minek kéne nekem lenni? Igen, az én szomszédom keresztanyjának a távoli ismerősének a rokona komoly mellékhatásokkal küzd. Ez egy abszolút hiteles információ.

desvv 2022.02.19. 09:58:58

@kéki béla:

Bubuka! Nem olvastam a Pfizer goré nyilatkozatát, de mondjuk az 50% is több a nullánál.

Ha ennyire nem hiszel benne, akkor az asszony miért van beoltva?

Gábor Révész 2022.02.19. 09:59:10

@desvv: a kormánypárti "beszélő fejek" nem egészen ezt kommunikálják.

desvv 2022.02.19. 10:02:17

@Gábor Révész:

"És légy már oly bátyám, magyarázd meg, hogy egy olyan család, ahol mindkét fél közalkalmazott, bejelentett munkaviszonya van, és elmúltak 50 évesek, ők mit kaptak? "

Csökkentek a bérterhek, min 10 százalékponttal 2010 óta! Ez mindenképpen jó a bejeletett dolgozóknak.

De szavazd vissza a baloldalt, aztán majd kevesebb lesz a nettód és meglátod.

desvv 2022.02.19. 10:03:08

@Gábor Révész: mert megy a cirkusz, így reagálnak rá.

Gábor Révész 2022.02.19. 10:08:40

@desvv: aha és 2010 óta mennyi volt a kumulált infláció???????

kéki béla 2022.02.19. 10:10:57

@Gábor Révész: keresd meg, a magadfajtának nem szoktam segíteni.

Gábor Révész 2022.02.19. 10:12:30

@kéki béla: én meg a magadfajta kijelentéseit nem hiszem el

Gábor Révész 2022.02.19. 10:13:32

@desvv: szerintem meg azért megy a cirkusz, mert ezt kommunikálják

kéki béla 2022.02.19. 10:15:15

@Gábor Révész: nekem személyesenis vannakolyan tüneteim, elsősorban a látásomat érintő, neurológiai eredetű problémák, amik valami csoda folytán pont az oltást követő 2-4 héten belül jelentkeztek. Persze igazolni akkor is nehéz lenne az összefüggést, ha foglalkozna valaki az ilyen visszajelzésekkel.

kéki béla 2022.02.19. 10:16:28

@Gábor Révész: őszinténszólvaleszarom, hogy mit hisz el egy ostoba propagandista. Ha meg keres i sem tudsz, az végképp téged minősít.

kéki béla 2022.02.19. 10:18:12

@eßemfaßom meg áll: eSSzed nincs, a faSSzod meg sose állt te barom! (A ß az a hosszú sz, avagy németül SS... :D)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.02.19. 10:20:49

Látom régebbi fideszkomcsi nickek is aktivizálták magukat. Előre a csirkefarhátért gyerekek!

Gábor Révész 2022.02.19. 10:23:19

@kéki béla: ilyen alapon egy hónappal az oltás után jelentkező bármilyen egészségügyi problémára rá lehet fogni, hogy az oltástól van. Baromság! Mellékhatás az, ami vagy helyi, közvetlenül az oltás után jelentkező irritáció, bőrpír, izomgörcs, vagy szisztémás, pár napon belül jelentkező olyan jól körülhatárolható tünet, amit okozhat a vakcina. Minden más spekuláció.

Randy Marsch 2022.02.19. 10:25:52

@Gábor Révész: kurva kényelmes 25-30 évet + biztos állást

Gábor Révész 2022.02.19. 10:26:34

@kéki béla: nem nem tudok, hanem nem akarok! Ostoba fidesz-hívők utalásai után nyomozzon a nyihere!

Gábor Révész 2022.02.19. 10:27:15

@Randy Marsch: kívánom neked ezt a kurva kényelmes életet!

desvv 2022.02.19. 10:28:26

@Gábor Révész:

:DDDDDD Hogy jön ide az infláció? vagy az csak az 50 feletti közalkalmazottakat érinti??

desvv 2022.02.19. 10:29:33

@Gábor Révész:

"kívánom neked ezt a kurva kényelmes életet! "

Lehet vállalkozni és mercivel járni meg évente 5-ször menni a Sesszel szigetekre, nos??? :DDDDD

desvv 2022.02.19. 10:31:12

@Gábor Révész:

"szerintem meg azért megy a cirkusz, mert ezt kommunikálják "

Senki sem foglalkozna ezzel, ha nem cirkuszolnának szivárványosék. Mivel viszont teleszarták az egész világot a sirámukkal, így reagálni kell rá.

Randy Marsch 2022.02.19. 10:35:01

@Gábor Révész: bármikor átmehettek volna (átmehetnek most is) a versenyszférába. valami miatt mégsem tették meg.

Gábor Révész 2022.02.19. 10:42:19

@Randy Marsch: ja, ez igaz. Csak halkan kérdezem, akkor édesanyádat ki ápolná a kórházban? A gyerekedet, az unokádat ki tanítaná a betűvetésre, a számolásra? Kitől kapnál személyit, jogosítványt, útlevelet? Ki vigyázna a házadra, az életedre? Gondolkozol?

Gábor Révész 2022.02.19. 10:44:26

@desvv: azt írtad, hogy 10 %-kal csökkentek az adóterhek. Én meg azt mondtam, hogy 2010 óta legalább 50 % az infláció értéke.

desvv 2022.02.19. 10:47:57

@Gábor Révész:

Tudod miért lenne jó a (részben) fizetős eü és oktatás? Mert akkor végre megtanulnák az emberek értékelni azt a munkát (ti munkátokat).

Miért elfogadott az, hogy egy villanyszerelő 15-20 ezer alatt ki sem jön egy pár órás melóra, viszont a tanár meg küzd a sok kurva nevelési problémás kölökkel naphosszat havi 200-ért?

Vagy hogy a dagadtat ugyanazért a pénzért látja az eü, mint azt, aki vigyáz az egészségére?

alöksz róz 2022.02.19. 10:48:35

@Gábor Révész: igen, szakértő nem vagyok, de valami fogalmam van róla, mert utánanéztem.
tény, hogy ez az oltás nem ment végig a kötelezően előírt folyamaton.
az is tény, hogy a magzatra gyakorolt hosszútávú hatását nem vizsgálták (hát hogy is tehették volna olyan rövid alatt...)

és nem akarlak elszomorítani, de az is tény, hogy az oltás se a megfertőződés, se a fertőzés továbbadása ellen nem véd meg. sőt ezt már ELŐRE lehetett tudni, a kifejlesztője maga mondta (de ti agymosottak jobban tudtátok a karikó katalinnál is).

desvv 2022.02.19. 10:48:49

@Gábor Révész:

Jó, akkor fizesd vissza a nettó többletedet.

Gábor Révész 2022.02.19. 10:50:24

@desvv: ismét csak azt tudom mondani, hogy mutass egyetlen magyarországi állami fenntartású általános iskolát, ahova beengedtek egy darab meleg aktivistát! Amíg erre nem tudsz példát mondani, addig a törvénynek semmi jogalapja. És csak a homokosok elleni uszításra való.

Gábor Révész 2022.02.19. 10:54:26

@alöksz róz: én soha nem mondtam, hogy megvéd a fertőzéstől. Ezt senki nem mondta. Én is csak annyit mondtam, hogy megvéd attól, hogy súlyos tünetekkel kórházba kerülj. Pont. Azt pedig erősen kétlem, hogy te rálátnál ennek a vakcinának az ellenőrzési folyamatára. Kispályás nímand vagy te ahhoz!

Gábor Révész 2022.02.19. 10:56:27

@desvv: miről beszélsz? Hol többlet a +10 versus -50????

alöksz róz 2022.02.19. 10:58:14

@kéki béla: "Persze igazolni akkor is nehéz lenne az összefüggést, ha foglalkozna valaki az ilyen visszajelzésekkel." - ja, még te bizonyítsd be hogy attól volt? ogyéinél tudod amúgy jelenteni, de hogy mi lesz ennek a sorsa, vannak kétségeim :-)

Gábor Révész 2022.02.19. 10:58:41

@desvv: akkor miről vitatkozunk? Tett ez irányban bármit is a t. kormány?

Gábor Révész 2022.02.19. 11:00:11

@alöksz róz: mit tudna jelenteni? Hogy 4 héttel az oltás után rosszul lát? Alig fogják körberöhögni...

desvv 2022.02.19. 11:00:43

@Gábor Révész:

:DDDDDDDDD De akkor miért megy a szivárványos cirkusz, ha amúgy sem akarnak iskolákban előadást tartani??? :DDDDDDD

Gábor Révész 2022.02.19. 11:02:22

@alöksz róz: ja, persze tudom... biztos a chip beszorult a látóidegébe...

desvv 2022.02.19. 11:04:04

@Gábor Révész:

A nettód több már pusztán a bérterhek csökkentése miatt is. És biztos vagyok benne, hogy béremelést is kaptál 2010 óta, ami miatt szintén több lett a nettód.

De látom, hogy fingod sincs a gazdasági kérdésekhez (tipp: ezért (is) vagy állami melóhelyen), így inkább nem pazarlom erre az időt.

Gábor Révész 2022.02.19. 11:06:48

@desvv: senki nem akar ilyet tenni. Tök felesleges törvényt hozni olyan ellen, ami itthon nem létezik, mivel az iskolába csak az teheti be a lábát, akinek engedélye van a tankerülettől. Az, hogy Hollandiában mi zajlik, teljesen irreleváns. Evvel az energiával arról is hozhatnának törvényt, hogy tilos az iskolában a tanári asztalra sz..ni.

alöksz róz 2022.02.19. 11:07:08

@Gábor Révész: nebassz, tény h rendes engedélye még a mai napig sincs, veszélyhelyzeti meg feltételes forgalombahozatali engedélyek vannak, hát hogy a viharba lehetett ezzel terhes nőket beoltani?

alöksz róz 2022.02.19. 11:08:49

@Gábor Révész: hát pont ez a baj. ahelyett hogy kivizsgálnák a dolgot, körberöhögik.
az ilyen agymosottak mint te, meg még tapsolnak ennek.

desvv 2022.02.19. 11:10:45

@Gábor Révész:

" Tök felesleges törvényt hozni olyan ellen, ami itthon nem létezik"

hatalmas tévedés: ami nem tilos, az szabad.

"Az, hogy Hollandiában mi zajlik, teljesen irreleváns."

Óriási tévedés ismét: idő kérdése, és minden kreténség beszivárog ide is. Jobb ezt most megállítani.

Gábor Révész 2022.02.19. 11:11:39

@desvv: ez mind szép, valóban csökkent 10 %-kal az adóteher, valóban volt béremelés, nem sok, de volt. Azt próbálom megvilágítani - láthatóan meddő küzdelem, ha valaki nem akar valamit megérteni, nem is fogja megérteni - hogy ezt a növekményt a 2010 óta számított kumulált infláció régen "felzabálta".

alöksz róz 2022.02.19. 11:11:48

@Gábor Révész: "ja, persze tudom... biztos a chip beszorult a látóidegébe..." - nagy cáfolat :D
én tényeket írok, te meg ostobaságot. látod ez a különbség egy gondolkodó ember és egy agymosott között.

desvv 2022.02.19. 11:13:41

@Gábor Révész:

Egyébként pedig:

"Milyen életkorú gyerekeknek tartotok órákat?

Jellemzően középiskolásoknak, de felnőttek, cégek és felsőoktatási intézmények is felkereshetnek minket. Nagyon ritkán előfordult, hogy mentünk általános iskola 8. osztályába is, de ez alapvetően nem profilja a programnak. "

divany.hu/eletem/lmbtq-aktivista-iskola-erzekenyites/

alöksz róz 2022.02.19. 11:14:19

@kéki béla: mindenkinek jelentenie kéne minden vélt vagy valós mellékhatást, de ezt érdekes módon nem reklámozzák, mert félnek attól, mik derülnek ki.

desvv 2022.02.19. 11:19:40

@Gábor Révész:

De infláció kb mindig is volt és lesz, így a bérterhek csökkentése miatt úgymond extra több pénzt kapnak az alkalmazottak.

Én pl vállalkozó vagyok, és még adóvisszatérítést sem kapok, CSOK-ot sem. Most akkor picsogjak?

Nem picsogok, mert csak szarabb lesz, ha az ellenzék visszahozza a minimálbér adómentességét, az alanyi jogú CSP-t, sb.

Egy szóval sem mondom, hogy Orbánék tökéletesek, de jelenleg ők a legkisebb rossz.

Gábor Révész 2022.02.19. 11:20:33

@alöksz róz: az marha jó lenne az egész magyar egészségügyi rendszerre nézve, hiszen lassan két és fél éve alig dolgoznak valamit, pont arra van idejük, hogy minden idióta vélt mellékhatását kivizsgálják.

Gábor Révész 2022.02.19. 11:21:43

@alöksz róz: Az Európai Gyógyszerügynökség által végzett, a minőségre, biztonságosságra és hatásosságra kiterjedő független tudományos értékelés

Amikor egy oltóanyag-fejlesztő forgalomba kíván hozni egy oltóanyagot az uniós piacon, először kérelmeznie kell az oltóanyag forgalombahozatali engedélyezését. A kérelmet az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA) kell benyújtani, amely értékeli az oltóanyag biztonságosságát, hatásosságát és minőségét. Az EMA kedvező ajánlása esetén a Bizottság engedélyezheti az oltóanyag uniós piacon való forgalmazását.

A jelenlegi pandémiához hasonló közegészségügyi fenyegetettségek kezelése céljából az EU konkrét szabályozási eszközzel rendelkezik, amely szükséghelyzetben lehetővé teszi a gyógyszerek korai rendelkezésre állását. Az említett szükséghelyzetekben a feltételes forgalombahozatali engedélyezési eljárás kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy amint elegendő adat áll rendelkezésre, a forgalombahozatali engedélyezésre minél hamarabb sor kerülhessen. Ez az eljárás megbízható uniós keretet biztosít a gyorsított jóváhagyáshoz és engedélyezés utáni biztonságossághoz, valamint a biztosítékok és ellenőrzések tekintetében.

Az értékelés során az EMA elvégzi az oltóanyag-fejlesztő által benyújtott valamennyi tudományos bizonyíték független, alapos és átfogó felülvizsgálatát. A folyamat fékeket és ellensúlyokat tartalmaz, valamint egy szakértői értékelési rendszeren alapul, amely számos szakértő – az értékelésért felelős két előadó, egy szakmai értékelő, szakosodott bizottságok és munkacsoportok (a biztonságosság tekintetében a farmakovigilancia-kockázatértékelési bizottság [PRAC], a minőség tekintetében a biológiai gyógyszerekkel foglalkozó munkacsoport) – közreműködésével ajánlást fogalmaz meg.

Az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek bizottsága csak akkor ad ki kedvező ajánlást, ha a bizonyítékok meggyőzően alátámasztják, hogy a védőoltás előnyei meghaladják az azzal járó bármely kockázatot.

Randy Marsch 2022.02.19. 11:23:45

@Gábor Révész: ebben neked tökéletesen igazad van, de nem mond ellent annak, amit én mondtam. dolgoztam közalkalmazottként, tudom a hátrányokat, DE az előnyöket is. ezeket kell folyamatosan mérlegre tenni, és döntést hozni.

Gábor Révész 2022.02.19. 11:28:22

@desvv: szegény vállalkozó! Mindjárt sajnállak. Azt gondolom, ha "rendesen" dolgoznál, mindjárt másképp beszélnél. Egy közalkalmazott nem is látja a fizetésének 40%-át, mert a Kincstár igen alaposan levon minden forintot, míg te egy "ügyes" könyvelővel egy forint adót sem fizetsz, és még a WC-papírt is a céges számlára veszed meg, és visszaigényled az ÁFÁ- ját is. Nem kell bemutatni, milyen trükkökből futja a Mercedeszekre meg Balira!

desvv 2022.02.19. 11:32:15

@Gábor Révész:

"akkor miről vitatkozunk? Tett ez irányban bármit is a t. kormány? "

Ez a demokráci miatt sajnos politikai kérdés, nem pedig szakmai.

Olvasd el ezt:
444.hu/tldr/2022/02/08/a-kormanyvaltas-utan-a-gazdasag-szolgalataba-lehet-allitani-a-ner-birodalmat-interju-kiraly-juliaval

"Számos esetben mi mondtuk azt, hogy jó, nem ránk szavaznak az
állampolgárok, nem nekünk kell kiállni a választók elé, és ha egy
politikus azt mondja, hogy az ő közössége megnyerése érdekében ez vagy
az nem vállalható, akkor elfogadtuk."

Ezért mondom azt, hogy csodát várni pusztán egy kormányváltástól nettó hülyeség. A népet kellene először leváltani, de azt meg nem lehet.

desvv 2022.02.19. 11:35:42

@Gábor Révész:

KATAs vagyok, így nem kell trükköznöm semmivel.

Ja, persze nem lesz nyugdíjam, és nincs betegszabi és nincs 30 nap fizetett szabadság sem, meg tanulnom kell szabadidőmben, mert amúgy nem lesz piacképes a tudásom és nem lesz melóm.

De ha ilyen könnyű a vállalkozósdi, akkor miért is keccsőlsz méltatlanul alacsony fizuért állami melóhelyen?? :DDDDDD

desvv 2022.02.19. 11:46:06

@Gábor Révész:

Ja, egyébként van egy tippem, hogy te (vagy az asszony) egy okmányirodában mereszted a pics@dat.

Na, őket pl pont kirugnám a f@szba, mert totál felesleges munkát végeznek 90%-ban, büdös köcsög szoci hozzáállással.

Amikor az ismerős autónepper megy átíratni vagy 20 autót, és az ügyintéző egyesével küldi a pénztárhoz fizetni csekkel. Amíg a nepper áll a pénztárnál a sorban, addig persze ügyintéző Gizike csak malmozik és nem hív új ügyfelet. Kb másfél órát vártam múltkor egy ilyen köcsög miatt. Lapátra veletek!

alöksz róz 2022.02.19. 11:46:24

@Gábor Révész: tovább kéne olvasni, mert látom csak a bevezetőig jutottál. bár ennek feltétele, hogy meg is értsd amit olvasol. ez az eu-s honlapról van, én is pont innen tájékozódtam, csak én veled ellentétben meg is értettem amit írnak.

tény: nem ment végig az előírt folyamaton, feltételes forgalombahozatali engedélyeket és veszélyhelyzeti engedélyeket adtak ki.

tény: a magzatra gyakorolt hosszú távú hatásokat nem vizsgálták és nem is vizsgálhatták, többek közt olyan objektív megkerülhetetlen tényezők miatt, mint az idő. lehet hogy ez téged meglep, de például 1 év alatt nem tud eltelni 5 év...

white999 2022.02.19. 11:49:08

@desvv: @Kivlov: 1, Az is elég vicces, hogy az állatvilágban a homoszexualitás teljesen hétköznapi dolog pedig nem járnak az állatoviba érzékenyíteni a liberálisok.
2, Sajnos van egy rossz hírem a létezik szűznemzés is ahol apa se kell a gyerekhez. Hát ilyen csudálatos világ a természet. Persze ha egy szakállas ember teremtette az élővilágot és nem az evolúció akkor mindjárt más a helyzet, mert akkor az ember tényleg más.
Mondjuk arra még mindig nincs magyarázat ha Jóisten minek teremtett homokos állatokat ha az eltévedés. Talán az állatoknak is az a sorsuk hogy küzdjenek a tökéletességért és bízva bízzanak.

white999 2022.02.19. 11:53:32

@desvv: "Senki nem mondtam, hogy most már tökéletes az ország, nincs más teendő. Viszont most legalább a rendesen bejelentett dolgozóknak csökkennek a terhei ill. kapnak adókedvezményt/visszatérítést, nem pedig a megélhetési szaporodók ill. kamu minimálbéresek."

Mármint a magas bérrel bejelentett dolgozóknak csökkennek a terhei. Sajnos az adórendszertől még Kanalaséknál ugyanúgy divat a sok gyerek születése, ebben semmi előrelépés nem történt, viszont a xar pénzért dolgoztatott egyszerű emberek rosszabbul jártak.

white999 2022.02.19. 11:55:47

@alöksz róz: a terhes nők kísérleti szerekkel beoltása meg szerintem egyenesen merénylet

Ezt meséld el azoknak a családjának akik terhesen haltak meg covidban, hogy jó döntés volt.

desvv 2022.02.19. 11:57:45

@white999:

"Sajnos van egy rossz hírem a létezik szűznemzés is ahol apa se kell a gyerekhez."

Embereknél?? Most megleptél :DDD

Senkit nem érdekel, hogy ki meleg és ki transz, amíg nem tolják mások képébe ezt.

Én sem üvöltözöm az utcán, hogy imádom a vékony és jó lábú nóket. Vagy én is menjek érzékenyíteni oviba, hogy de jó is a vékony csaj, felejtsék el a dagadt nőket??

white999 2022.02.19. 11:58:33

@desvv: De szavazd vissza a baloldalt, aztán majd kevesebb lesz a nettód és meglátod.

Mármint melyik rétegnek, a millió feletti havinak vagy a tanárnak?

white999 2022.02.19. 11:59:56

@kéki béla: : nekem személyesenis vannakolyan tüneteim, elsősorban a látásomat érintő, neurológiai eredetű problémák, amik valami csoda folytán pont az oltást követő 2-4 héten belül jelentkeztek

Nekem meg semmi, azóta kirobbanó a vitalitásom.

desvv 2022.02.19. 12:00:50

@white999:

"Mármint a magas bérrel bejelentett dolgozóknak csökkennek a terhei."

Igen, a feketézők nem jártak jobban szerencsére.

"Sajnos az adórendszertől még Kanalaséknál ugyanúgy divat a sok gyerek születése, ebben semmi előrelépés nem történt"

Ötlet? Legyen korlátozás cigányoknál?

"Viszont a xar pénzért dolgoztatott egyszerű emberek rosszabbul jártak. "

A többségük zsebbe is kap pénzt, így csak azok jártak rosszabbul, akik valóban keveset keresnek 100%-ban bejelentve.

white999 2022.02.19. 12:01:39

@desvv: Állatvilágról volt szó drágám. Látom fogtad miről írok.

desvv 2022.02.19. 12:02:52

@white999:

Az adóék az elmúlt 10 év csökkenése ellenére is az egyik legmagasabb a világon. Ezt tovább növelni, ahogy az ellenzék akarja elég kontraproduktív lesz, de hajrá.

white999 2022.02.19. 12:03:21

@desvv: Senkit nem érdekel, hogy ki meleg és ki transz, amíg nem tolják mások képébe ezt.

A kormányt érdekli, ha nem tolná a képünkbe valóban senkit nem érdekelne, még magukat a melegeket sem ha békén hagynák őket.

desvv 2022.02.19. 12:03:33

@white999:

Ja, hogy irreleváns példákat hozol? Nájsz! :DDDDD

desvv 2022.02.19. 12:04:34

@white999: ok, no propaganda a sulikban, és nem kell szivárványos cirkusz sem. már rég elfelejtettük volna,m ha nem cirkuszolnak szivárványosék.

alöksz róz 2022.02.19. 12:08:39

@white999: "Sajnos az adórendszertől még Kanalaséknál ugyanúgy divat a sok gyerek születése, ebben semmi előrelépés nem történt" - nana, azért vannak olyan statisztikai adatok, amikből lehet erre következtetni.
például csökkent a tinédzserkorban gyereket vállalók száma, csökkent a sokadik gyereket bevállalók száma.

white999 2022.02.19. 12:09:09

@desvv: Ezt tovább növelni, ahogy az ellenzék akarja elég kontraproduktív lesz, de hajrá.

Növelné ez nekem új. Amúgy szerinted hogy lesz vége az inflációnak és az adósság emelkedésének? Jelenleg éppen sorra vesszük fel a devizahitelt. Valahogy nekem úgy rémlik a hitelfelvétel azt mutatja nincs fedezet, pénz valamire. Pl nyugdíjemelésre és szja visszára stb. Ehhez nem kell ész ezt a Munkáspárt is tudná csinálni.

white999 2022.02.19. 12:11:31

@desvv: "Az adóék az elmúlt 10 év csökkenése ellenére is az egyik legmagasabb a világon"

Hál istennek legalább az Áfa viszont a legmagasabb mert megemelték a mostani ellenzékiek. Ja az nem ők voltak.

white999 2022.02.19. 12:12:11

@alöksz róz: nana, azért vannak olyan statisztikai adatok, amikből lehet erre következtetni.

Várom ezeket az adatokat.

white999 2022.02.19. 12:13:39

@desvv: Igen, a feketézők nem jártak jobban szerencsére.

Feketézők mindig jól járnak mert a 0 adózástól nincs kisebb.

white999 2022.02.19. 12:20:01

@desvv: "Ötlet? Legyen korlátozás cigányoknál?"

Minél intelligensebb civilizáltabb valaki annál kisebb a gyermekvállalás. Viszonylag könnyű felfogni, hogy kevés embernek gyereknek jobb életet lehet biztosítani mint sokaknak. Kínban is ezért nem születik már gyerek pedig nagyon szeretné a pártvezetés. Sajnos az oktatásra kellene kellett volna költeni és nem szavazógépnek tartani a cigányokat.
Lengyeleknél alanyi jogon van a családi pótlék több mint itt jóval és az oktatás megreformálták. Fényévekre vannak tőlünk. Nem kell ötlet, ami nem a rothadó nyugaton csak az egymás farkát szopogatóknál bejött az is elég lenne.

Gábor Révész 2022.02.19. 12:34:08

@desvv: Tévedsz. Amúgy nem publikus.
Elég baj az, hogy a Kormányablakban még mindig a 60-as évek ügyrendje érvényes. Csak halkan kérdem: az elmúlt 12 év szárnyalása alatt, a digitális forradalom derekán miért kell még mindig fenntartani ezeket a sóhivatalokat?

desvv 2022.02.19. 12:34:35

@white999:

"Amúgy szerinted hogy lesz vége az inflációnak és az adósság emelkedésének? Jelenleg éppen sorra vesszük fel a devizahitelt."

Az a Covid miatti visszesés miatt van, te észlény! Kb minden ország ezt csinálja, hogy az állam költekezik, mert egyébként brutál spirálba kerülnénk. Tanulj már, mielőtt okoskodsz!

" Hál istennek legalább az Áfa viszont a legmagasabb mert megemelték a mostani ellenzékiek. Ja az nem ők voltak. "

Nagyon helyes! A kikerülhetetlen fogyasztási adó a legigazságosabb, mert azt a feketéző is fizeti, nemcsak a bejelentett dolgozó.

" Feketézők mindig jól járnak mert a 0 adózástól nincs kisebb. "

Hülyeség! Ha a bérterhek csökkennek, de az áfa nő, akkor a bejelentett dolgozók összeségében jobban járnak, míg a feketézők összeségében rosszabbul.

Továbbá ha bizonyos dolgokat a bejelentett jövedelemtől teszünk függővé, (pl hitel, egyéb támogatás), akkor bizony megint szvínak a feketézők.

desvv 2022.02.19. 12:36:39

@Gábor Révész: Pont az elmúlt 10 évben feljődött sokat az digitális ügyintézés.

Vállalkozóként be sem kell menne a NAV-hoz ill egyéb sóhivatalba, online jön a recpet, stb.

Egyébként ha kirugnának 200 ezer okmányirodai dolgozót, akkor meg azért menne a ájvék.

desvv 2022.02.19. 12:37:47

@white999:

Reformáld meg az oktatást egy somogy megyei faluban! lécci!

Gábor Révész 2022.02.19. 12:41:00

@alöksz róz: egyetlen kérdésre adjál választ: Mi a jobb? Egy ideiglenes engedéllyel rendelkező, nem a szokványos, bürokratikus, indokolatlanul elnyújtott engedélyezési eljáráson átesett vakcinával beoltatni magad, és esetleg egy nátha-szerű betegséggel túllenni ezen a víruson, vagy nem beoltatni magad, mert téged ne oltsanak be ilyen kísérleti vacakkal, és két hét intenzív szenvedés, fuldoklás után felfordulni a kórházban? Nos?

desvv 2022.02.19. 12:44:06

@white999:

tessék, tanulj!
www.youtube.com/watch?v=7bhi9j3VbN0

Még a hülyék is megértik, miért kell dev hitel most az országnak

Gábor Révész 2022.02.19. 12:45:29

@desvv: Nem, sajnos nem azért vesszük fel a hiteleket! Ha azért vennék fel, akkor a gazdasági életben segítenének, és nem a választásohoz szorosan kapcsolódó pénzosztogatásra fordítanák!

Gábor Révész 2022.02.19. 12:51:45

@desvv: Bárhol meg lehet reformálni az oktatást, ha visszaadják a pedagógusokat megillető megbecsülést. Nem is elsősorban a fizetésről beszélek, hanem a társadalmi elismertségről. De addig, amíg a szülő nem tartja semmire a pedagógust, amíg bármilyen pitiáner plusz házi feladat miatt hisztizik, és minden piszlicsáré ügyben feljelenti a pedagógust, addig nem fog változni semmi.

Gábor Révész 2022.02.19. 12:56:26

@desvv: Még egy gondolat az ÁFÁ-ról. Sajnos a rekord magas adókulcs sokkal jobban érinti azokat, akik bérből és fizetésből élnek, egyik fizetéstől a másikig, mint azokat, akik maguk gazdálkodnak a jövedelmükkel és a közterheikkel.

desvv 2022.02.19. 13:01:11

@Gábor Révész:

"Bárhol meg lehet reformálni az oktatást, ha visszaadják a pedagógusokat megillető megbecsülést."

És ezt Orbánék vették el, ugye?

"De addig, amíg a szülő nem tartja semmire a pedagógust, amíg bármilyen pitiáner plusz házi feladat miatt hisztizik, és minden piszlicsáré ügyben feljelenti a pedagógust, addig nem fog változni semmi."

Aha, és ha eltakarodnak Orbánék, akkor a szülők egyből kedves és együttműködő emberek lesznek, ugye?

Nem mellesleg pont a libsik tolják ezt a mindenkinek mindenhez joga van mantrát, pont ezért jutottunk el ide.

desvv 2022.02.19. 13:02:52

@Gábor Révész: Választási osztogatás is van, ez nem vitás, de ez "normális" (sajnos)

De kb minden ország költekezik, mert egyébként brutál válság lenne.

desvv 2022.02.19. 13:08:10

@Gábor Révész: Pont Orbánék alatt jött az EKR, online bekötött pénztárgép, stb, ami pont a kifehérítést segíti.

Nézd meg, hogy mennyivel több áfa jön be most, mint korábban.

Nem tökéletes, de sokkal jobb, mint korábban.

És minden állampolgárnak hozzá kell járulni az állam működéséhez. A szocik nagyon kevés embertől akarnak nagyon sokat elvenni, a jobboldal jobban szétteríti a közterheket (szerintem így helyes)

Gábor Révész 2022.02.19. 13:09:09

@desvv: Nem, ezt nem varrom Orbánék nyakába. Ez hosszú évtizedek permanensen elhibázott oktatáspolitikája. És sajnos az egyik főbűnös Magyar Bálint.

Gábor Révész 2022.02.19. 13:13:31

@desvv: Az a baj, hogy az a nagyon kevés - szerintem - nem is olyan kevés, akitől igenis sokat kéne elvenni. De ha csak Orbán strómanjának százmilliárdjait veszik el, már nyerők nálam!

desvv 2022.02.19. 13:13:55

@Gábor Révész:

Ha rajtam múlna, csak fogyasztási adó lenne. Nem is értem, hogy miért a munkabért kell szarrá adóztatni szivatva ezzel a bejelentett polgárokat.

Most egy bejelentett dolgozótól minden 100Ft-ból ~60-at elvesz az állam, míg egy feketézőzől csak ~22-őt.

Kurva igazságos, mi? És ezt az arányt akarja tovább rontani a nagytudású ellenzék.

Gábor Révész 2022.02.19. 13:16:50

@desvv: Érdekes, akkor a maszek péknél miért nem kapok blokkot? A maszek fodrásznál miért nem kapok blokkot? A maszek zöldségesnél miért nincs számla?

desvv 2022.02.19. 13:18:11

@Gábor Révész: Az elfajzott libsizmus miatt lett a tanárverés és a többi kreténség is, a libsik védik a tróger bűnözőket a többségi normális polgárokkal szemben.

desvv 2022.02.19. 13:19:35

@Gábor Révész:

Ott bizonylat van! De pl ha KATAs, akkor tök mindegy, mert nem ír le semmit, fix adó van.

De egyébként bejelentheted, ha akarod

desvv 2022.02.19. 13:22:52

@Gábor Révész:

"De ha csak Orbán strómanjának százmilliárdjait veszik el, már nyerők nálam! "

Hajrá! De nem fogják elvenni, mert akkor a saját strómanjaikat is meg kellene piszkálni. Tóth Csabikát Zuglóban, stb.

Mindenhol van korrupció, csak ezért kár visszafordítani az orszégot a komcsi útra.

Gábor Révész 2022.02.19. 13:25:55

@desvv: Igen, mindenhol van korrupció, csak nem ilyen nyíltan és pofátlanul! Ez vérlázító!

Kivlov 2022.02.19. 13:29:15

@white999:
Attól még, h az állatvilágban is van homózás, reklámozni nem kell.
Sőt: állatvilágban olykor a pár egyik tsgja megeszi a másikat. Akkor ez is legyen normális emberek között is? Barmok.

desvv 2022.02.19. 13:29:53

@Gábor Révész:

Jaja, ok. nézz körbe a zuglói parkolási maffia ügyében, amikor Karácsony volt ott a polgi, vagy a "pályáztatást" a Pillangó park felújításanál, pedig ugye KariGeri a széparcú selyemfiú.

Hidd el, mind egy korrupt g@ci!

Gábor Révész 2022.02.19. 13:32:04

@desvv: Na, ebben most egyetértünk. A sok rohadt bűnözőnek több joga van, mint a becsületes embereknek. Az egész TASz-t elzavarnám a ...-ba.

white999 2022.02.19. 13:32:57

@desvv: "Még a hülyék is megértik, miért kell dev hitel most az országnak"

Akkor te miért nem érted? Magyar gazdaságban már a covid előtt is dupla volt az infláció és most is dupla lenne ha kreatív módon nem szabályozná az energia árak elszabadulását. A benzinkutak tönkretételével viszonylag hamar egy hónap alatt ez a járványkezelés ki fog futni. Ha figyeltél volna az EU olcsóbban vesz fel hitelt mint az egyes rosszabb helyzetben levő államok. Ránk gondolt. A deviza hitelezéssel szűkülni fog a lehetősége az adósság elinflálásnának is, pedig nem véletlenül erőltették a belső eladósítást. Ha nem értesz valamit és főleg nem tudod időrendbe, kontextusba helyezni akkor ne vitatkozzál. Az embereknek nem most kellett volna pénz osztani a választások miatt, hanem amikor a covid járvány miatti leállások voltak. Az gazdaságpolitika lett volna ez meg lófax ami gerjeszti az inflációt.

Andy73 2022.02.19. 13:33:04

A két dolgot nem feltétlenül kellene összekötni es egy napra tenni. Az viszont túlzás, hogy erre tenné fel a választási kampányt a kormány. Az emberek elsősorban a gazdasági, pénzügyi helyzet alapján döntenek, amiben pl. Az adó visszatérítés sokkal lényegesebb ennél. Másrészt a homofóbok valószínűleg többen vannak, mint a kifejezetten LMBTQ pártiak, így ezzel aligha veszítenek több szavazót, mint ahányat nyernek.

Gábor Révész 2022.02.19. 13:34:18

@desvv: ezek csak aprópénzek, amit a fidesz-média fújt fel. Egyik baloldali politikus sem lett pár év alatt az ország leggazdagabb embere. Azt ugye te sem hiszed el, hogy lölő ilyen gazdasági zseni?

white999 2022.02.19. 13:34:26

@Kivlov: Attól még, h az állatvilágban is van homózás, reklámozni nem kell.

Igaz de az állam más se tesz.

desvv 2022.02.19. 13:34:48

@Gábor Révész:

Vagy nézd meg ezt
www.youtube.com/watch?v=s6E20p-nDec

Hadházy vs Tóth

Ha nem hányod el magadat attól a két elfogult műsorvezetőtől . . .

desvv 2022.02.19. 13:35:51

@Gábor Révész:

"Na, ebben most egyetértünk. A sok rohadt bűnözőnek több joga van, mint a becsületes embereknek. Az egész TASz-t elzavarnám a ...-ba. "

Ebben is 100%-ban egyetértünk!

desvv 2022.02.19. 13:39:07

@white999:

Azért nézd meg, hogy mennyi volt a dev adóság arány 2010-ben és a Covid előtt. Pont Orbánék alatt lett jóval nagyobb a Ft arány, okoska.

Az infláció azért is nő, mert a bérek nőnek. Úgy nem lehet magasabb bér, hogy nincs inflációs hatása.

desvv 2022.02.19. 13:41:10

@white999:

"Az embereknek nem most kellett volna pénz osztani a választások miatt, hanem amikor a covid járvány miatti leállások voltak."

Volt ilyen. Beindult a felújítási támogatás így munkát adva ezzel embereknek. Tovább nem kellett KATát fizetni egy csomó szektorban. Volt bértámogatás is, persze csak a bejelentett bér erejéig, stb.

Ratyimátyás 2022.02.19. 13:42:17

@Nancsibacsi: Ostoba fas z vagy, aki nem veszed észre hogy hogy hitelből szórják a pénzt.

desvv 2022.02.19. 13:44:34

@Gábor Révész:

"ezek csak aprópénzek, amit a fidesz-média fújt fel."

Igen???

Tehát az, hogy közel másfél milliárdot beszednek évente az autósóktól Zuglóban úgy, hogy az önkormányzatnak VESZTESÉGES a parkolás, az rendben van, ugye?

"Egyik baloldali politikus sem lett pár év alatt az ország leggazdagabb embere."

Mert nem kormányoznak. Szerinted mi lesz, ha korményra kerülnek.

"Azt ugye te sem hiszed el, hogy lölő ilyen gazdasági zseni? "

Senki sem mondta. De Cseh katka még kormény közelében sem volt, és már milliárdos eus támogatást kaszált.

Ratyimátyás 2022.02.19. 13:47:25

@desvv: Akkor minek vered magad? Akkor ugye azt is megérted a hitelválságban miért vette fel gyurcsány az IMF hitelt?

pragmatika2 2022.02.19. 13:49:08

@Gábor Révész:
"azt írtad, hogy 10 %-kal csökkentek az adóterhek. Én meg azt mondtam, hogy 2010 óta legalább 50 % az infláció értéke. "

Azt tudod ugye, hogy belefutottál a saját pofonodba ?

Igen, 10 %-al csökkentek az adóterhek. Nominálisan. Reálértékben viszont jóval nagyobb a csökkenés, hiszen egy inflálódó pénznemben fizeted az adót. Így jön ki az, hogy reál értékben nagyobb mértékben csökkent az adóteher, mint amit az inflációval bukunk.

Ratyimátyás 2022.02.19. 13:50:13

@desvv: 2019-es helyzetre hivatkozol, amikor a 2017-es beruházás költségei még vitték a pénzt.

desvv 2022.02.19. 13:51:42

@Ratyimátyás:

Matyika! Nézd meg, hogy mennyi volt a ÁHT hiány 2002 és 2008, azaz a pörgős gazdasági időszakban, és mennyi 2010 óta, aztán gyere vissza mégegy pofonért.

desvv 2022.02.19. 13:55:12

@Ratyimátyás:

:DDDDDDDD

444.hu/2019/04/18/zugloban-elvileg-mindenki-fel-akarta-szamolni-a-parkolasi-maffiat-de-vegul-a-napirendet-sem-tudtak-elfogadni

"Zuglóban 2017-ben vezették be a fizetős parkolást, de a döntést megelőzően két komoly aggály is felmerült.

Egyrészt a közel 300 millió forinttal olcsóbb ajánlatot fura módon kizárták a pályázók közül,
másrészt a győztes pályázó a hírhedt Centrum Parkoló Kft egyik utódcége lehet, ami mögött rejtve a birodalom alapítója, Kupper András áll.

Bár ezek az ellenérvek a szavazás előtt is elhangzottak, Fidesz az MSZP-vel összefogva lesöpörte az aggályokat, és egyöntetűen megszavazták a botrányos szerződést. Karácsony Gergely polgármester akkor nem vétózta meg a döntést, csak tartózkodott. "

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.19. 13:55:15

@Gábor Révész:

"Egyik baloldali politikus sem lett pár év alatt az ország leggazdagabb embere."

Nem is tudták se egészében, se részben biztosítani azt a - baloldali tőkések, nem politikusok -, hogy az uniós pályázatok nagy részét ne a tőkeerős külföldi cégek nyerjék el, s ezáltal a profitot kivigyék az országból.

Ratyimátyás 2022.02.19. 13:56:11

@pragmatika2: Te teljesen hülye vagy? A százalékos adócsökkenést veted össze a százalékos inflációval?
Mi köze annak, hogy 100 forintból 20-at adóztál és az most csak 18, ahhoz hogy mennyi a 82 forintod vásárló értéke?
Ha az előző adózott pénzedből vehettél 4 egység árút, akkor a mostaniból hármat sem vehetsz? Ha ilyen hülye vagy a matekhoz, miért nem kifestő könyvet színezel? Az a te szinted.

desvv 2022.02.19. 13:56:20

@desvv: Karácsony vétozhatott volna polgiként, de csak tartózkodott. Csicska az is

eßemfaßom meg áll 2022.02.19. 14:00:40

@kéki béla: 80as IQ-van nekem is csak ennyi esne le.

Ratyimátyás 2022.02.19. 14:01:02

@desvv: -3.7 volt 2008-ban. És most mennyi is a 25 ezer mililárdos költségvetés mellett a majd 5 ezer milliárdos hiány? Hányszor mossam fel veled a padlót?
És 2002-ben mennyi is volt?
24.hu/belfold/2003/02/02/trukkos_hiany_allamhaztartas_2002/

Hány maflást szeretnél még?

Ratyimátyás 2022.02.19. 14:01:53

@desvv: Nagyon méreten aluli vagy agyilag, visszadoblak.

Gábor Révész 2022.02.19. 14:06:52

@atomic power 1986DucaDuca: Az a gond, hogy az egyszeri magyar ember szempontjából tök mindegy, hogy a külföldi multi viszi el a pénzt, vagy egy fideszközeli oligarcha nyeli le.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.19. 14:16:19

@Gábor Révész:

"Az a gond, hogy az egyszeri magyar ember szempontjából tök mindegy, hogy a külföldi multi viszi el a pénzt, vagy egy fideszközeli oligarcha nyeli le."

De te majd elmagyarázod a környezetedben élő egyszeri magyar embereknek, hogy nemzeti érdek az EU-s pénzekből termelődött profit magyarországi befektetése, munkahelyeket teremtve, illetve a magyar költségvetés gyarapítása az adózás úrján, javítva az ország tőkemérlegét.

desvv 2022.02.19. 14:19:35

@Ratyimátyás:

Nézelődj itt, Pubi:

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html

Még az első Orbány kormány alatt is csökkent a GDP arányos adósság, viszont 2002 és 2010 között a szocik alatt megint nőt, aztán 2010-től megint csökkent.

De nézheted ezt is:
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/teina200.html

2010 óta a EU ELŐÍRÁSOKANK megfelelően végig 3% alatti az ÁHT hiány, míg a komcsik alatt többnyire 5% fölötti.

Tessék, 2006-ban, azaz egy brutál pörgő világgazdaság melett a szocik 9,2%-ot hoztak össze:
index.hu/gazdasag/magyar/elfut071214/

desvv 2022.02.19. 14:23:26

A szocik sem más nem tudnak, csak mást pénzét elbaszni!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.19. 14:26:01

@Billy Hill:

"nem élhetnek "házasságnak" nevezett, államilag elismert kapcsolatban."

Miért is kellene házasságnak nevezni? Ahogyan találnak nevet a szinte naponta szaporodó "nemeknek", úgy találnak majd nevet a soféle "nem" közötti egyes törvényesített kapcsolatoknak is.

A házasság szót meg tessék fenntartani az ósdi, elavult, gerderfób elveket valló binárisoknak.

Gábor Révész 2022.02.19. 14:28:24

@desvv: ha ilyen sommásan fogalmazunk, akkor pedig a fideszesek csak két dolgot tudnak: lopni és gyűlölködni.

desvv 2022.02.19. 14:30:30

@Gábor Révész: A szocik is lopnak, és ugye a normális többség ellen hergelik a deviáns kisebbséget, pl tanárverés.

Köszi, nekem még mindig fidesz a kisebbik rossz.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.19. 14:34:14

@Gábor Révész:

"ha ilyen sommásan fogalmazunk, akkor pedig a fideszesek csak két dolgot tudnak: lopni és gyűlölködni."

A gazdasági eredmények nem ezt igazolják vissza!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.19. 14:43:03

@DFK:

"ahogy a kutyámmal se élhetek házasságban. A házasság az évezredes konszenzus alapján férfi-nő kapcsolat. "

Ahogy írod. Ha ki tudtak találni több tucatnyi szót a különféle "nemekre", akkor igazán kitalálhatnak ugyanennyi szót (ill. többet a permutációk miatt) a különféle "nemek" törvényesített együttélésére is.

Nancsibacsi 2022.02.19. 14:55:37

@erol: "és akkor mi értelme van?"
Megerősít egy olyan törvénycsomagot, amely miatt jelenleg politikai alapon, pénzmegvonással büntetik Magyarországot. Más értelme tényleg nincs, mint megmutatni azoknak, akik európai egyesült államokat szeretnének csinálni az EU-ból hogy eddig és ne tovább - ennek az országnak a polgárai ezt a törvényt TÉNYLEG fontosnak tartják, és NEM szeretnék megszüntetni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.19. 14:56:42

@Kivlov:

"Elég vicces homofóbiának nevezni a természet törvényét, miszerint anya nőből van, apa meg fiúból... "

Ez nem is ojan bisztos. A ma 67 éves Brigitte Macronról (meg Michelle Obamáról is) állítják jól értesült források, hogy eredetileg férfinak született, oszt mégis van 3 saját pulyája. Igaz, ezeket nyilván a nővé operálása után szülhette, de ez akkor is azt igazolja, hogy már évtizedekkel ezelőtt létezett olyan műtéti eljárás, amellyel a férfiből nővé operált emberek képesek voltak szülni. Érdekes, hogy ez ma még mindig nem megy. Biztos a genderfób lobbi titkollya az eljárást, ahogy az energialobbi is fiókba rejtette az ingyenes nullponti energiaforrás titkát.

Schwarzenegger (Junior a film címe, ha jól emlékszem) esete nem számít, mert ő beültetett embriót hordott ki.)

Te egy begyöpösödött fejű, ósdi, genderfób alak vagy! Mindenki tuggya, hogy férfi is szülhet, és nőnek is lehet pénisze. A hozzád hasonlók átnevelésére ideje lenne létrehozni LMBTQ...XYZ-átnevelő táborokat, Észak-Koreában találni épp elég példát az átnevelő táborok kialakítására.

Basszus, lehet, hogy most jó ötletet adtam az LMBTQ-knak?

Nancsibacsi 2022.02.19. 14:56:59

@Gábor Révész: "ma is keményen dolgozik, gyakran közalkalmazottként"
Ezzel a két tagmondattal úgy megnevettettél, hogy szerintem a többire már nem is kell válaszolnom :-D Közalkalmazott? Kemény munka? SOSE IGYÁL GYÓGYSZERRE!!!

Nancsibacsi 2022.02.19. 14:59:08

@Ratyimátyás: Azért ez már igen súlyos BrendL koma, hogy ilyen nevet adsz magadnak. Értem én, hogy megvert téged az ég a nemi identitásoddal, de erre ennyire büszkének lenni... kicsit gáz.

alöksz róz 2022.02.19. 15:02:56

@Gábor Révész: ez a hamis dilemma nevű érvelési hiba. nekem nem ezek az alternatíváim.

alöksz róz 2022.02.19. 15:03:46

@Nancsibacsi: ez a kurt úrfi. meg a birkamenet is a kurt úrfi.

alöksz róz 2022.02.19. 15:05:12

@white999: linkeljem be a ksh honlapját vagy mi? :-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.19. 15:14:14

@alöksz róz:

"a terhes nők kísérleti szerekkel beoltása meg szerintem egyenesen merénylet "

Épp pár napja jelent meg egy tanulmány, mely szerint a terhes nőknek adott oltás nagyobb védelmet nyújt a megszületendő csecsemőnek is.

alöksz róz 2022.02.19. 15:28:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: - mondta a pfizer függetlenobjektív sajtóosztálya.

mert amúgy mekkora kockázatuk lett volna egy komolyabb koronavírusos megbetegedésre? és a mellékhatásokról mit lehet tudni? na látod.

meg úgy általában a mellékhatásokról mit lehet tudni. főleg a hosszútávúakról. beoltották a több millió embert, ki és hogy vizsgálja a mellékhatásokat, azt tudod?
vagy ahhoz mit szólsz, hogy a kormány egy jó nagyot kamuzott, amikor az oltás után egy hónapon belül bármilyen okból meghaltak számát közzéhazudta?

Gábor Révész 2022.02.19. 16:25:33

@Nancsibacsi: Hígagyúkám! Szerinted a kórházban, a COVID-osztályon kik dolgoznak? Kik teszik ki a lelküket is egy-egy oltatlan baromért? Szerinted az iskolában kik végeznek dupla munkát, mert egy időben van jelenléti oktatás meg online óra? Annyira szánalmasok vagytok!

Gábor Révész 2022.02.19. 16:27:11

@alöksz róz: Nagyképűkém! Inkább válaszolj a feltett kérdésre, mint itt okostojáskodsz!

Gábor Révész 2022.02.19. 16:54:23

Annyira bírom a fidesznyik megmondókat! Belekezdenek egy diskurzusba, aztán amikor rájönnek, hogy pár mondattal szénné lehet alázni őket, akkor vagy eltűnnek a balfenéken, vagy személyeskedni kezdenek, vagy előveszik a nagyképűséget, és félmondatos okosságokkal akarják elütni a választ.
Megismétlem: szánalmasak vagytok!

kéki béla 2022.02.19. 16:59:29

@Gábor Révész: már értem, miért nézlek fideSSnácinak.
Pont olyan vagy, amilyennek leírtad

Gábor Révész 2022.02.19. 17:01:02

@kéki béla: én fideSSnáci? Ugyan, miből jutottál erre? Képes vagy az értő olvasásra? Kétlem!

szamaritánus 2022.02.19. 17:04:09

@Gábor Révész: te olyan hulye vagy, mint a szureti segg

Ratyimátyás 2022.02.19. 17:39:10

@alöksz róz: Mi van hülyegyerek? Már virológus is vagy?

Ratyimátyás 2022.02.19. 17:41:30

@Nancsibacsi: hiába váltasz nikket lökött rózika, üvölt minden röfidből a primitívséged.

Ratyimátyás 2022.02.19. 17:42:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Látom ez az elmebeteg Kivlov nálad is kiveri a biztosítékot.

Ratyimátyás 2022.02.19. 17:44:04

@atomic power 1986DucaDuca: Milyen gazdasági eredményre gondolsz? A dupla államadósságra és rekord államháztartási hiányra?

Ratyimátyás 2022.02.19. 17:45:55

@desvv: Ha befejezted a szipogást, mesélj a mostani hiányról! Mennyi is? Több mint 20 százalék? Csak nem?

parttalan 2022.02.19. 17:46:10

@Gábor Révész: "ismét csak azt tudom mondani, hogy mutass egyetlen magyarországi állami fenntartású általános iskolát, ahova beengedtek egy darab meleg aktivistát!"

Tipikus érvelés. Még nem engedtek be. Ez nem a múlt, nem is a jelen. Viszont ha lehetőséget teremtenénk a nyugati világ "érzékenyítő" nyomulásának, rövidesen idehaza is megjelenne.

Ezt két dologgal kerülhetjük el:

1. gyermekek szexuális abuzálását ("felvilágosítását") meggátoló jogszabállyal,

2. az ezt lehetővé tenni szándékozó ellenzék kormányra kerülésének megakadályozásával.

Ratyimátyás 2022.02.19. 17:54:58

@desvv: Bajnaiék 75 milliárd eurós adóssággal adták át a kormányzást. plusz volt 10 milliárd euró a manyupban és kaptak a szocik kormányzás alatt 10 milliárd euró EU-s pénzt.

75-10+10 = 75

Ma az államadósság 112 milliárd euró és kaptak 45 milliárd euró EU-s pénzt a 12 évük alatt
A manyup már sehol

112+45 = 157

Valami hozzáfűzni való?

Ja most vettek fel félmilliárdnyi eurót jen alapú kötvényekben.

Ratyimátyás 2022.02.19. 17:56:17

@parttalan: Tehát egy jelenleg nem létező problémáról beszélünk.

Ratyimátyás 2022.02.19. 17:59:13

@parttalan: Az neked hogy jött ki?
25 ezer milliárd a költségvetés.
Majd 4000 milliárd a hiány. Matekkel hogy állsz? Te valamilyen korlátozott pontosságú algebrát tanultál?

hvg.hu/gazdasag/20211208_koltsegvetes_hiany_varga_mihaly

"Hatalmas a költségvetési hiány: az év első tizenegy hónapja után az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal áll – tette közzé a Pénzügyminisztérium. "

alöksz róz 2022.02.19. 18:03:13

@Gábor Révész: már válaszoltam, hamis dilemma.

alöksz róz 2022.02.19. 18:05:51

a sosekurtúrfi lencsés pityu elszabadult :D

matyi is így kezdte

parttalan 2022.02.19. 18:09:30

@Ratyimátyás: Nem érekelnek a számaid. 7,5%-os a 2021.évi költségvetési hiány, nézz utána. Q4 lett húsz százalék körüli, a juttatások miatt. Éves alapon annyi, amennyit írtam. Idén a hiány megy lefele.

Ratyimátyás 2022.02.19. 18:12:21

@parttalan: Ja értem. A számolás nem megy, csak nyeled a propagandát mint kacsa a nokedlit. A 4000/25000 osztása nem megy? Keress egy calc nevű programot! :-))

Ratyimátyás 2022.02.19. 18:13:10

@alöksz róz: Ja bizony. Élvezettel mosom fel veled a padlót Náncsibácsi.

parttalan 2022.02.19. 18:16:24

@Ratyimátyás: 2021: 7,5 %. Erőlködhetsz, akkor is ennyi.

Ratyimátyás 2022.02.19. 18:18:16

@parttalan: Égetheted még tovább magad ha szerinted 4000/25000 az 0,075. :-))

Ratyimátyás 2022.02.19. 18:21:48

@parttalan: Van itt még jobb adat.

hvg.hu/gazdasag/20220111_allamhaztartas_hiany_koltsegvetes

"2021-ben az államháztartás központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárt."

A költségvetési törvény szerint a 2021-es költségvetés 25000 milliárd. Segítsek osztani?

birkamenet 2022.02.19. 18:23:37

@parttalan:

Te kis gyerekvédett 73 éves fidernyák nyuggerem, minden átlag 12 éves gyerek tudja, hog mi az a f.sz, mi az a p.na, mi az a dugás, meg hogy vannak buzzik. Ti fidernyákok meg még 73 évesen is azt várjátok, hogy majd anyucikátok felvilágosít titeket és végre megtudhatjátok.

Nem is csoda, hogy a kétharmadnyi fidessbirka hatalom alatt a születések száma 12 éve törénelmi mélyponton van, ennél kevesebb gyerek már csak Vatikánban születik.

parttalan 2022.02.19. 18:24:04

@Ratyimátyás: Figyuzzad csak:

novekedes.hu/mag/hat-tevedes-a-tavalyi-koltsegvetesi-hiannyal-kapcsolatban

Ráadásul ez nem is kormánypárti írás.

"2021-ben a GDP-arányos államháztartási hiány 7,3-7,4 százalék körül alakult. Ennél még tavaly is magasabb volt a költségvetés 8,0 százalékos deficitje."

----

novekedes.hu/hirek/a-koltsegvetesi-tanacs-szerint-elerheto-az-idei-evre-tervezett-hiany

"Az első felévi költségvetési adatok, valamint a várható reálgazdasági folyamatok alapján a Költségvetési Tanács mind a tervezett, GDP-arányosan 7,5 százalékos eredményszemléletű hiányt, mind a 2021. év végére meghatározott 79,9 százalékos államadósság-mutatót elérhetőnek tartja - közölte a 2021-es költségvetés végrehajtásáról szóló, az első fél év folyamatai alapján kedden meghozott véleményében a testület."

Ratyimátyás 2022.02.19. 18:26:51

@parttalan: És egyébként ebből is látszik mennyire buta vagy. Te a GDP arányos hiányról ugatsz, az 7,4 százalék.
Csakhogy a költségvetés kevesebb mint a fele a GDP-nek.
Rekord nagyságú hiányról beszélünk mindkettő esetében.

parttalan 2022.02.19. 18:28:01

@birkamenet: A születések száma elmozdult a 2011-es mélypontról, azóta az Orbán-kormányok alatt határozottan emelkedik.

Nyugodtan csinálj még nagyobb hülyét magadból.

Ratyimátyás 2022.02.19. 18:28:38

@parttalan: Te nagyon hülye! Én a költségvetésről írtam nem a GDP arányosról! A GDP arányos hiányukat akartad hasonlítani a gyurcsányék költségvetési hiányához, te roppant buta.

parttalan 2022.02.19. 18:30:39

@Ratyimátyás: Így van, erről "ugatok". Észrevetted?

GDP arányosan tartják nyilván, ezzel számolnak. Mindenütt a világon.

Erőlködhetsz vérgőzös fejjel, csinálj még minél nagyobb hülyét magadból. Mi élvezzük.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.19. 18:31:33

@Ratyimátyás:

"Ma az államadósság 112 milliárd euró és kaptak 45 milliárd euró EU-s pénzt a 12 évük alatt
A manyup már sehol"

45 - 9 - 8 - 10 +10 = 29

Az állam külső devizaadósságának csökkentése 9 milliárd euro.

Devizakonvertálás a devizahitelek forintosításhoz: 8 milliárd euro

Az IMF-EU hitelkeret 2008-2009-2010-ben elköltött része 10 milliárd euro.

MANYUP pénz: 10 milliárd euro

A kormányzati szektor kamatköltségeit, melyek 3-4-szer nagyobbak voltak, mint a versenytársaké, a PPP beruházásokból fakadó terheket, az önkormányzatok, a MÁV, BKV, Malév, kórházak adósságkonszolidációját, a déli határ védelmi költségeit (600 milliárd Ft)nem is említem!

maastrichti álllamadósság 2010. 06.30.: 83,6%
2021. 12.31.: 78,2%

parttalan 2022.02.19. 18:32:38

@Ratyimátyás: Én a költségvetési hiányról írtam, pedomatyi. Az számít. És nem az, ami te írsz. A GDP arányos hiányról. Semmi húsz százalék.

Az Isten óvjon a fajtádtól, hogy még egyszer hatalomra kerüljön!

Ratyimátyás 2022.02.19. 18:33:45

@atomic power 1986DucaDuca: Okoska! Az IMF hitel benne van az államadósságban.
És ne csak a devizaadóssággal, hanem az összes adóssággal számolj!

Ratyimátyás 2022.02.19. 18:37:51

@parttalan: Okoska, látom mindenáron szeretnéd kisebbíteni a számokat. Akkor legyen a GDP arányos hiány! mennyi volt ez gyurcsiék alatt maximum? 5,7?

Ratyimátyás 2022.02.19. 18:39:37

Na! Felmostam a teljes narancskommandóval a padlót, most megyek. :-))

parttalan 2022.02.19. 18:40:09

@Ratyimátyás: "Tehát egy jelenleg nem létező problémáról beszélünk."

De rögvest azzá válna, ha a szolgalelkű bandád kerülne hatalomra.

birkamenet 2022.02.19. 18:44:30

@atomic power 1986DucaDuca:

akkor tehát a tény:

Orbanisztánban az államadódósság 2021-ben az elmúlt 25 év legmagasabb szinntjén áll és exponenciálisan nö!!

Ez nem is csoda, hiszen orbán hetenként szórja ki hordóban a pénzt hogy mindenkit megvegyen a választáson. Ezért most már szinte hetenként bocsátnak ki deviza kötvényeket.
Tömik a tartós növekedésre képtelen építöipart, hogy a NER maffia lenyúlja az utolsó milliárdokat, mielött áprilisban átadják orbábék az ADÓSSÁG TENGERT és elmenekülnek az illibernyák diktátor haverjaikhoz menedékjogért.

alöksz róz 2022.02.19. 18:47:02

@Ratyimátyás: "Na! Felmostam a teljes narancskommandóval a padlót, most megyek. :-))" - szólt a lencsés ravaszul, majd 5 perc múlva megint bebüfögött egy ostobaságot egy másik nickjén

birkamenet 2022.02.19. 18:47:24

@parttalan: " szolgalelkű bandád"

A Putyin farkát szopó orbán gazdidröl beszélsz kisfidernyák bértroll?

Ha orbán nyerne áprilisban, akkor már lépteti is ki az országot az EU-ból és csatolja Oroszországhoz.

alöksz róz 2022.02.19. 18:55:16

@Ratyimátyás: "És egyébként ebből is látszik mennyire buta vagy. Te a GDP arányos hiányról ugatsz, az 7,4 százalék.
Csakhogy a költségvetés kevesebb mint a fele a GDP-nek.
Rekord nagyságú hiányról beszélünk mindkettő esetében." - :D
nem vagy vele tisztában miről és mit beszélsz, de tapsolod ünnepled magad

parttalan 2022.02.19. 19:02:40

@Ratyimátyás: Nyugi, lesz kisebb is. Majd megyünk szépen lefelé. Erre akkor is rákényszerülnénk, ha az ellenzék nyerné meg a választásokat, de Orbánnak is kezelni kell a helyzetet.

Gyurcsánnyal ne gyere, mert mi is volt az ő idejében?

100 napos program után és Gy 1. kormánya alatt elszabadított államháztartás-hiány, növekedő költségvetési hiány - bőven túllépve a 3%-os maastrichti hiánycélt. Amely miatt már 2004-ben megindult a kötelezettségszegési eljárás az ország ellen. És amik miatt 2006-ban kiigazítások kellettek.
Aztán 2008-2009-ben a pénzügyi-gazdasági válság a magyart, mint a régió legsérülékenyebb gazdaságát érintette. Elszálló államadósság, infláció, 10-13%-os jegybanki alapkamat és tömegével bedőlő devizahitelek - amiről az ellenzék köztársasági elnökjelöltje figyelmeztette Gyurcsiékat már jó előre, de nem hallgattak rá...És mindez úgy, hogy már a válság előtti években is elmaradt az érdemi bér-és nyugdíjemelés - ezért is vághatott haza a válság rengeteg embert idehaza.

Mindezek miatt tönkretett családok ezrei...most a jelenben hol látsz, tapasztalsz ilyet? Van elég szegény és bajba jutott ember, de közel sem az az állapotok vannak, mint akkoriban. A társadalom nagy része élvezi a könnyítéseket és a juttatásokat, ha beledöglötök, akkor is.

Most teljesen más a környezet. Az infláció posztkovid tünet, ami sújtja a világot. Ezúttal nem rossz kormányzati gazdaságpolitika vagy gazdasági válság, hanem eddig nem tapasztalt módon az élet védelme matti lezárások okozták a tetemes visszaesést. Amiből szinte páratlanul tápászkodott fel az ország. De pont a gazdaság erősségéről árulkodik a gyors és jelentős felállás, hogy 2021 őszére/év végére sikerült elérnünk a Covid előtti szintet.

parttalan 2022.02.19. 19:18:51

@birkamenet: "Ha orbán nyerne áprilisban, akkor már lépteti is ki az országot az EU-ból és csatolja Oroszországhoz."

Módod lesz megtapasztalni ennek ellenkezőjét, nagyokos.

Persze le fogod tagadni, hogy erről barcogtál, de baszki, ez annyira édes volt, hogy juszt se hagyom elfelejteni. Elmentem ezt a hozzászólást a gépemre, sőt: a posztot is lementem. Ennyi sületlenséget összehordani, miközben tagadni a realitást. Az óvodások, kisiskolásokra leselkedő veszélyt, ami már ott tanyázik a nyugati szomszédban a sógoréknál (lett is belőle szülői fölháborodás odaát) és persze a migránsválságot.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.19. 19:22:15

@Ratyimátyás:

"Az IMF hitel benne van az államadósságban.
És ne csak a devizaadóssággal, hanem az összes adóssággal számolj!"

A beérkezett uniós támogatásokkal állítottam szembe a devizakiadásokat, nem az államadóssággal.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.19. 19:33:52

@Ratyimátyás:

"Akkor legyen a GDP arányos hiány! mennyi volt ez gyurcsiék alatt maximum? 5,7?"

9,3% 2006-ban.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.19. 19:42:23

@birkamenet:

"Orbanisztánban az államadódósság 2021-ben az elmúlt 25 év legmagasabb szinntjén áll és exponenciálisan nö!!"

Egyik állítás sem igaz!

maastrichti álllamadósság 2010. 06.30.: 83,6%
2021. 03. 31.: 80,8%
2021. 12.31.: 78,2%

Gábor Révész 2022.02.19. 19:51:20

@parttalan: A 43000 halott meg már nem is érdemel említést. Meg a három éves várólista sem érint szinte egyetlen NER kiváltságost sem. Meg az online oktatásból kiesett ezernyi gyerek sem mérvadó, hiszen a fidesznyik csemeték úgysem tanulnak a prosztókkal együtt. Tudod, hogy mi parttalan? A te elfogultságod!

Gábor Révész 2022.02.19. 19:54:58

@szamaritánus: Nem baj, az a lényeg, hogy te olyan okos vagy! Ja, nem!

Gábor Révész 2022.02.19. 20:11:04

@alöksz róz: Ennél téged értelmesebbnek gondoltalak. Milyen ócska, semmitmondó válasz ez, hogy "hamis dilemma"! De legalább megindokolnád, miért is hamis? Mert ez így egy teljesen irreleváns bejegyzés. Nem válasz, mert annak ez elég karcsú.

Gábor Révész 2022.02.19. 20:14:51

@parttalan: Értem. Javaslom, hogy hozzatok törvényt arról is, hogy Magyarországon nem szállhat le egy idegen bolygó űrhajója. Elvégre arra is van esély. Majdnem akkora, mint arra, hogy egy iskolába beengednek homokos aktivistákat. Ja, meg arra, hogy egy 5 éves gyermek esetében felmerül a nemváltó műtét lehetősége.

pityu41 2022.02.19. 20:23:46

@atomic power 1986DucaDuca: szeka.blog.hu/2021/12/14/macron_megmutatta_orbannak_hogy_merre_tart/full_commentlist/1#c41096356

figyusz, te idióta, a német egy főre jutó gdp 41259 dollár. a magyar 14328 dollár. emiatt az 5%-os magyar növekedés kevesebb GDP növekedés, mint a 2%-os német. kevesebb dolllár. és pláne kevesebb dollár per fő.

tehát jelenleg a magyar GDP abszolút értékben még mindig lemarad a némethez képest. kevesebbel növekszik ugyanis.

ha ez így megy tovább, akkor valamikor sok száz év műlva érné el azt a magyar gazdaság, hogy az 5%-os növekedése több lenne, mint a német 2%-os. teljesen utolérni pedig még pár száz múlva érné csak utol a németet.

tehát nyugi, kis mongolFidióta, mire Orbán 5%-kkal utolérné a német 2%-ot, addigra nemcsak ő döglik meg, de az ükunokája, és te is, és a te ükunokád is.

és addig még úgyis nagyon sokminden fog történnik, tehát mindennek semmi köze a valósághoz.

a valóság az, hogy a német gazdaság még most is több dollárral növekszik évente, és fejenként is többel növekszik évente, mint a magyar. ilyen értelemben Orbanisztán még lemarad Németországhoz képest.

pityu41 2022.02.19. 20:44:31

@atomic power 1986DucaDuca: szeka.blog.hu/2021/12/14/macron_megmutatta_orbannak_hogy_merre_tart/full_commentlist/1#c41096356

figyusz, te idióta, a német egy főre jutó gdp 41259 dollár. a magyar 14328 dollár. emiatt az 5%-os magyar növekedés kevesebb GDP növekedés, mint a 2%-os német. kevesebb dolllár. és pláne kevesebb dollár per fő.

tehát jelenleg a magyar GDP abszolút értékben még mindig lemarad a némethez képest. kevesebbel növekszik ugyanis.

ha ez így megy tovább, akkor valamikor sok száz év műlva érné el azt a magyar gazdaság, hogy az 5%-os növekedése több lenne, mint a német 2%-os. teljesen utolérni pedig még pár száz múlva érné csak utol a németet.

tehát nyugi, kis mongolFidióta, mire Orbán 5%-kkal utolérné a német 2%-ot, addigra nemcsak ő döglik meg, de az ükunokája, és te is, és a te ükunokád is.

és addig még úgyis nagyon sokminden fog történnik, tehát mindennek semmi köze a valósághoz.

a valóság az, hogy a német gazdaság még most is több dollárral növekszik évente, és fejenként is többel növekszik évente, mint a magyar. ilyen értelemben Orbanisztán még lemarad Németországhoz képest.

sírjatok 2022.02.19. 20:52:32

@pityu41: értem, tehát az egyetlen vállalható növekedés szerinted az lenne, ha a magyar gazdaság nőne évi 20%-ot. Minden ami ez alatt van, tehát ami EU első is, az nem elég jó.

Hát...

pityu41 2022.02.19. 21:05:18

@atomic power 1986DucaDuca:

szeka.blog.hu/2021/04/27/azt_gondolnank_hogy_a_szamok_nem_hazudnak_de_a_fidesz_tett_arrol_hogy_ne_igy_legyen?full_commentlist=1#c40186064

a számok azt mutatják, hogy Orbán a legnagyobb, népirtó diktátor a világon, hiszen Orbanisztánban halt meg a legtöbb ember koronavírus járványban 1 millió főre vetítve. A Fideszesek odáig jutottak, hogy már azokat a számokat sem hiszik el, amelyeket Orbán maga hamisított.

www.worldometers.info/coronavirus/#countries

Sorba rendezteted Death / 1 M population szerint, és Hungary az első (amikor a hozzászólásodat írtad, akkor az volt).

Ennyit tudsz, te kis mongolFidióta, bolgár, autista elmebeteg. Te letagadnád a jó édes kurva anyádat is.

birkamenet 2022.02.19. 21:30:43

@atomic power 1986DucaDuca:

81% felett van a 2021-es álla adósság, ezt ava orbán gazdád vallotta be az év értémelő ámomfutásában. Persze ha 81-et mond, akkor biztos van az 83 is!

birkamenet 2022.02.19. 21:39:47

@sírjatok:

2020- 2021- ben összesen nőtt 2%-ot Orbanisztán. Mindezt a minimumot a GDP 10%-át kitevő EU támogatások és rekord eladósodás mellett tudta csak kiizzadni. Ráadásul a választás után orbánék már startoltnának is a soha nem látott mértékű megszoritásokkal. Eddig tartott a hauzugság évtizede Tündérmeséről.

birkamenet 2022.02.19. 21:43:19

@parttalan:

A 100 napos programot és minden eladósodási törvényt orbán gazdád teljes frakcióval szavazott meg 2002 őra. Tehát orbánék végig helyeselték és támogatták ezt az irányt. Egy fidernyák trollnak tehát kuss a neve az államadóssság kérdésében.

sírjatok 2022.02.19. 21:46:41

@birkamenet: döntsd már el hogy miről beszéltek. matyika baja az az, hogy MO ha összegszerűen nem annyival növekszik, mint NO, akkor az bukás szerinte. Csakhogy az összegszerűen ugyanakkora növekedéshez MO-n kb. 20% növekedés kellene, ami totál irreális.

Ráadásul ez csak az egyik oldal. 2020-ban pl. NO meg MO is közel 5%-ot zuhant. Ez összegszerűen a németeknél sokkal nagyobb zuhanás. Nem látom matyikát csápolni, hogy jaj de nagy szarban vannak a németek, mert összegszerűen a per capita GDP-jük sokkal jobban csökkent mint a miénk.

alöksz róz 2022.02.19. 21:49:02

@Gábor Révész: mert nem az említett két lehetőség közül lehet választani, egyértelmű :D

sóhegy049 2022.02.19. 22:27:15

Aki ottmaradt, ezt érdemli, vagy menjen el savazni, én itt elmegyek, nyilván. :-))) Ha már a román és ukrán barátaitok miatt nektek szánt bagázs miatt inkább eljönni kénysterültem, akkor én is beszólok a palánkon kívülről. :-P

birkamenet 2022.02.20. 01:07:46

@sírjatok:

Az a baj sirdogálós kisfidernyákom, hogy orbánod 12 éve mindent elkúrt amihez csak hozzányúlt. De ez a diktatúrák lényege, hogy a történelemben mindig lemaradnak a demokráciák eredményeitől. A csőcselék még ünnepli azt a 2-3 önkényesen szelektált sikermutatót, emögött viszont ott a valóság, az 1 millió kivándorolt, a 45 ezer covid halott, a patkányokkal teli kórházak és a már külföldre menekitett orbáni családtagok.

Szahara tulajdonos pecás 2022.02.20. 07:24:53

@Gábor Révész: 'Ennél téged értelmesebbnek gondoltalak' ez volt a hét vicce. Azt tartod értelmesnek, akit naponta iszapba döngölnek a liberális megmondó emberek? :-D

Nancsibacsi 2022.02.20. 07:34:30

@Gábor Révész: Mindegyik előtt nyitva van a munkaerőpiac - ha van annyira tökös, hogy a magánszférában szeretné megmérettetni magát. Ráadásul jelenleg aránylag könnyű dolguk van, mert akiben minimális potenciált látnak, azt felveszik a cégek. Persze vetíteni én is tudok, hogy "Borzalmasak a körülmények, keveset keresek, de öh, a hivatástudat - az tart engem rabul, hogy jobb körülmények között többet keressek. Nem ám az, hogy szar vagyok a szakmámban, és nulla a munkaerőpiaci értékem.".

tpl 2022.02.20. 08:03:01

Ez a "homofób törvény" kijelentés végtelenül ostoba, mérhetetlenül buta és gátlástalanul manipulatív. Naná, hogy támogatom azt, hogy megállt szabjanak annak, hogy mindenféle radikális baloldali NGO képviselői az én gyerekeimet oktassák toleranciáról, szexuális szabadságról. Ugyanezek a szervezetek véresszájjal tiltakoznának, ha őket vagy a közösségükben élő kiskorúakat a hazaszeretetről, a vallás és a hit fontosságáról, vagy a házasságon alapuló párkapcsolatok értékeiről világosítanák fel NGOk.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2022.02.20. 08:19:41

A népszavazással kapcsolatos kérdésekkel is foglalkozó, teológiai szempontból megalapozott vélemény: www.szabadeuropa.hu/a/beszelni-kell-hatha-erosebb-lesz-egyszer-az-igazsag-mint-a-hazugsag/31684365.html

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.20. 09:31:36

@birkamenet:

"81% felett van a 2021-es álla adósság, ezt ava orbán gazdád vallotta be az év értémelő ámomfutásában. Persze ha 81-et mond, akkor biztos van az 83 is!"

Tiszteletre méltó az az igyekezet, ahogy próbálod sötétebbre festeni az eget! A helyzet az, hogy a maastrichti államadósság 2002. 12.31-én: 78,2%.

www.akk.hu/

Ráadásul tovább fog csökkeni az év folyamán, mert masszív GDP növekedés várható!
O.V. ezt is el......ta!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.20. 09:32:47

@pityu41:

"figyusz, te idióta, a német egy főre jutó gdp 41259 dollár. a magyar 14328 dollár. emiatt az 5%-os magyar növekedés kevesebb GDP növekedés, mint a 2%-os német. kevesebb dolllár. és pláne kevesebb dollár per fő.

ha ez így megy tovább, akkor valamikor sok száz év műlva érné el azt a magyar gazdaság, hogy az 5%-os növekedése több lenne, mint a német 2%-os. teljesen utolérni pedig még pár száz múlva érné csak utol a németet.

tehát nyugi, kis mongolFidióta, mire Orbán 5%-kkal utolérné a német 2%-ot, addigra nemcsak ő döglik meg, de az ükunokája, és te is, és a te ükunokád is."

Drága pityu41, láthatóan számtanból talán ha elégségest kaphattál az általános iskolában, de legalábbis nem vagy tisztában az exponenciális függvényekkel. Ezért elárulom neked, hogy a fenti növekedések mellett (német 2%, magyar 5%) a magyar GDP nem több száz év, hanem 37 év múlva érné majd utol az akkori (tehát nem a mai) német GDP-t.

Szóval itt te vagy az idióta. :)

Randy Marsch 2022.02.20. 09:34:58

@kaleidoscope: Perintfalvi meg a teológia.. :D ezt te sem gondolhatod komolyan

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.20. 09:35:14

@pityu41:

Ja, most látom, hogy te a Ratyi Matyi vagy! Valamit hibázhatott a szűrőm, hogy nem szűrt ki téged. Na mindegy, legalább kiderült, hogy még az alapfokú számtanhoz is hülye vagy.

white999 2022.02.20. 09:42:24

@desvv: Azért nézd meg, hogy mennyi volt a dev adóság arány 2010-ben és a Covid előtt. Pont Orbánék alatt lett jóval nagyobb a Ft arány, okoska.

Az infláció azért is nő, mert a bérek nőnek. Úgy nem lehet magasabb bér, hogy nincs inflációs hatása.

Hülye. A franciáknál a bagett ugyanannyiba kerül vagy 30 éve. A jólét akkor nő ha az infláció 0-1% körül van és e fölött van az infláció. Ja és 10 év alatt nem értékelődik le a valutád vagy 30%-ot. Ami import terméknél kapásból inflációt eredményez.Ja az se árt ha ksh adat nem kozmetikázott.

white999 2022.02.20. 09:48:31

@desvv: Volt ilyen. Beindult a felújítási támogatás így munkát adva ezzel embereknek. Tovább nem kellett KATát fizetni egy csomó szektorban. Volt bértámogatás is, persze csak a bejelentett bér erejéig, stb.

AHA l barát kapott támogatást felvette de kirúgta az embereket. A szállodát úgy adta tovább, hogy egy kapa felújítást nem végzett rajta, hogy a BÁNK BÁN egyik népszerű szereplője ez szintén el tudja játszani. Én nem a család és strómanok megsemmisítésére gondoltam, valamit nagyon félreértettél.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.20. 09:53:04

@birkamenet:

"Az a baj sirdogálós kisfidernyákom, hogy orbánod 12 éve mindent elkúrt amihez csak hozzányúlt."

Elírtad a nevet! GY. F-re gondoltál!

"De ez a diktatúrák lényege, hogy a történelemben mindig lemaradnak a demokráciák eredményeitől."

Azért, mert egy országban nem liberális a demokrácia, attól még nem diktatúra. A feltörwkvő országok egyre nagyobb szeletet szakítanak ki a világgazdaságból, s ezeket nem nagyon lehet liberális demokráciának nevezni.
2040-re az előrejelzések szerint Kína,India, Indonézia,Brazília, Oroszország, Mexico, Törökország együttes GDP-je a kétszerese lesz az USA, UK, Németország, Franciaország, Japán, Kanada és Olaszország együttes GDP-jének.

www.pwc.com/gx/en/research-insights/economy/the-world-in-2050.html

"A csőcselék még ünnepli azt a 2-3 önkényesen szelektált sikermutatót, emögött viszont ott a valóság, az 1 millió kivándorolt, a 45 ezer covid halott, a patkányokkal teli kórházak és a már külföldre menekitett orbáni családtagok."

Azért nem kellene ennyire lelkesen sötétre festeni a valóságot! Miért akartok győzni, ha ilyen rossz a helyzet!?

John Nethem 2022.02.20. 09:59:18

Mitől homofób a gyermekvédelmi törvény ??

Csak a mentálisan totálisan elfogódott HOMOFÍLEK számára, akiknek minden gondolatuk a szexből vezetődik le.
Egész egyszerűen a gyermekvédelmi törvény megelőzi azokat az undorító, mocskos, erőszakos GENDERIDEOLÓGIAI befolyásokat, amikkel olyan gyerekeket akarnak megmételyezni, akiket még ez a téma BIOLÓGIAI alapból nem érdekel, meg NEM IS értik az összefüggéseit és a dolgok mikéntjét. Ellenben qrvára összezavarja és elbizonytalanítja, - hovatovább BŰntudatot ébreszt bennük -- őket a totális IDEOLÓGIAI badarságok halmaza, amikor alapvetően a saját biológiai énjüket kezdik fölfedezni.
A genderideológiának semmiféle tudományos alapja nincsen, azt egy francia HETEROFÓB, férfigyűlölő leszbikus, ám annál maszkulinabb NŐI FILOZÓFUS kreálta, amit aztán újabb agyatlanok továbbejlesztettek odáig, hogy már azt hirdetik, hogy a társadalmi nemiség az teljesen független a biofizikai alaptól. Én erre csak annyit tudok mondani: Mindenki, aki így érzi, és hogy rossz testbe született, akkor adja vissza a testét a saját szüleinek--- majd raknak bele passzoló gendert, a FLUID/QEER meg a többi mentálisan abnormális meg keressen magának új biofizikai keretet/testet magának. Ja, hogy ez fizikai képtelenség ??? Hát a genderideológusok szerint nem , hiszen még az is tilos, hogy a PSZICHÉT igazítsák a biológiához, a valódi XX vagy XY nemiséghez, helyette a másodlagos nemi jellegeket igazítják az ideológiához, a gender 92 árnyalatához !!!!!!! Aztán a végén mindig kiderül, hogy az esetek 95 %-ban hiába, mert a önelfogadáson nem segített, viszont az illető életét végérvényesen szétbaszták. Ugyanis a sejtekben lévő valamennyi NEMI kromoszómát is hozzá kéne igazítani. Amit hála isten még ezek a lobotómiásokkal egyenértékű barbárok nem képesek megoldani, és soha nem is fognak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.02.20. 10:02:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az Ószövetség megemlékezik Dávid királyról, aki saját tisztje feleségét szerette el, és hadvezére halálakor olyan búcsúbeszédet mondott, amiből kiderült, barátságnak már nem nevezhető érzelmi kapcsolat fűzte őket egymáshoz.

birkamenet 2022.02.20. 10:06:10

@atomic power 1986DucaDuca:

te szerencsétlen félkegyelmü fidesstroll, 2022 februárjában még semmiféle hivatalos 2021-es maastricht államadósság nicsen, mert még hivatalosan se lejelentve, se lellenörizve nincsen az éves hiány. A GDP is majd még revízióra kerül egy párszor.

Úgyhogy az akk.hu-d (amelynek elén fidernyák pártkatona áll) hazudik, amikor odaírjak, hogy a lefele hazudott államadósság forrása az eurostat. Az eurostat-ban nyoma sincs a 2021-es államadóssagoknak, az csak a FIDERNYÁK HAZUGSÁGGYÁR újabb terméke.
Ezzel is megbuktatok.

white999 2022.02.20. 10:15:42

@Nancsibacsi: Megerősít egy olyan törvénycsomagot, amely miatt jelenleg politikai alapon, pénzmegvonással büntetik Magyarországot

A kormányszóvivő se mondhatná szebben. Kapsz egy ötöst. Kár, hogy nem igaz.

birkamenet 2022.02.20. 10:15:59

@John Nethem:

köszönjük fidernyák troll az újabb fidernyák propganda ömlengést. 12-13 éves korban minden gyerek tudja már, hogy mi a f.sz, mi a p.na, a d.gás, meg hogy vannak buzzik. Csak ti 73 éves gyerekvédett fidernyák hülyegyerekek nem tudjátok még, mert orbán gazdátok titeket mindig ELZÁR a világtól, meg a VALÓSÁGTÓL.

Ezért van az a mindenki által ismert tény, hogy valójában a fidernyákoknál van a legtöbb buzzi (a rejtőzködőek), akik végighányják a terepet a buzzik ellen, majd utána titkos randikra mennek szájerjóskázni.

Nem is csoda, hogy a kétharmadnyi fidernyák birka korszakotok alatt gyerekek nem születnek, a demográfia történelmi mélyponton van, a népességfogyás pedig megdöntötte az 50-es évek rekordját. Kétnillió orbßan buzernyák országában mi más eredmény is lehetne?

white999 2022.02.20. 10:17:53

@alöksz róz: linkeljem be a ksh honlapját vagy mi? :-)

Ksh mint hírforrás? Köszi nem kell.

white999 2022.02.20. 10:23:30

@parttalan: Nem érekelnek a számaid. 7,5%-os a 2021.évi költségvetési hiány, nézz utána. Q4 lett húsz százalék körüli, a juttatások miatt. Éves alapon annyi, amennyit írtam. Idén a hiány megy lefele.

Ja mint az infláció az is felcsökken. Tényleg csökken 1000 milliárdos osztogatásnál yen hitel felvételnél.

Kivlov 2022.02.20. 10:23:33

Vissza bizony.
Márkigagyinak meg a moslék csürhének...

white999 2022.02.20. 10:26:33

@parttalan: A születések száma elmozdult a 2011-es mélypontról, azóta az Orbán-kormányok alatt határozottan emelkedik.
A HALÁLOZÁS MEG EZEK SZERINT NŐ MERT EGYRE KEVESEBBEN VAGYUNK. AKKOR EZEK SZERINT EZ A HALÁL KORMÁNYA MERT MOST EZT MONDOD?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 10:43:39

@Kivlov: Sikerül már kiszámolnod mennyi az 50/500-nak a 20 százaléka? A majomház lakóitól nem kaptál segítséget még egy fürt banán fejében sem? Ezt kiszámolni még számukra is nevetséges és méltóságon aluli? :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 10:45:36

@John Nethem: Persze fingod nincs róla miről beszélsz.

"A társadalomban megfigyelhető nemi szerepekre irányuló, a pszichológia és szociológia tárgykörébe tartozó kutatások tárgyát képezi a társadalmi nemek tudománya, (magyarul is bevett kifejezéssel „genderelmélet”, angolul: gender studies) amely a tanult (nem biológiai) nemi szerepekkel és annak társadalmi vonatkozásaival foglalkozó diszciplína."

alöksz róz 2022.02.20. 10:46:23

@white999: honnan veszed, hogy kevesebben vagyunk? :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 10:46:39

@atomic power 1986DucaDuca: "Azért nem kellene ennyire lelkesen sötétre festeni a valóságot! Miért akartok győzni, ha ilyen rossz a helyzet!?"

Hogy az ország megnyomorítói végre eltűnjenek a hatalomból.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 10:49:14

@alöksz róz: Te nem szoktál olvasni Náncsibácsi?

infostart.hu/belfold/2021/08/26/kijozanito-szamok-erkeztek-a-nepesedesrol

Térj vissza a horgász nickedhez és azon mocskolódhatsz kedvedre, csak össze ne keverd az azonosítókat!

edimörfi 2022.02.20. 10:51:41

@atomic power 1986DucaDuca: A gazdasági eredmények azt igazolják vissza, hogy az EU-tól mérhetetlen mennyiségű pénz érkezik, amelynél alig-alig tűnnek fel az ellopott százmilliárdoik. A magyar gazdaság tehát nem a Fidesz miatt áll úgy, ahogy, hanem a Fidesz ellenére.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 10:52:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Sose volt erő matyi számtanból. Függvénytanból is gyenge, mert akkor tudná, hogy egy alacsonyabb értékről induló, de meredekebb egyes metszeni fogja a másikat.

alöksz róz 2022.02.20. 10:56:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "...közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön."

na de a ksh mint hírforrás? :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 10:57:19

@atomic power 1986DucaDuca: "masszív GDP növekedés várható"
ja, persze, EU-s pénzek nélkül. A masszív GDP növekedés csak számtani lesz, forintban a vágtató infláció miatt.

alöksz róz 2022.02.20. 10:59:10

@birkamenet: @edimörfi: @ministráns fiú: köszönjük kurt úrfi

használhatnád az igazi nevedet is, lencsés, már úgyis lebuktál

Lencsés Kurt Matyi 2022.02.20. 11:00:42

@alöksz róz: Te csak kussolj anonim ! Fáj neked az igaz . Nekem tényem van.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.20. 11:03:51

@birkamenet:

"te szerencsétlen félkegyelmü fidesstroll, 2022 februárjában még semmiféle hivatalos 2021-es maastricht államadósság nicsen, mert még hivatalosan se lejelentve, se lellenörizve nincsen az éves hiány."

Fogalmad nincs aról, hogy számítják ki a magyar államadósságot! De arról sem, hogy az ÁKK által a magyar és nemzetközi számviteli szabályoknak megfelelően közölt adósság eltér az Európai Unió statisztikai hivatala (EUROSTAT) által figyelembe vett adósságszámoktól, amelyeket más alapelvek szerint és más államháztartási körre vonatkozóan állítanak össze, és amelyek alapjában véve statisztikai számítások. Az ESA 2010 elvek szerint kalkulált adósságadatok előállítását és szolgáltatását a Magyar Nemzeti Bank végzi.

Az ÁKK az államadósságot a hazai számviteli előírások alapján mutatja ki. Ennek az alapelvei:

Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény előírásainak megfelelően a központi költségvetés nem konszolidált bruttó adósságát tartalmazza, nem tartalmazza azonban a Stabilitási tv. 3.§ (1) bekezdés c), d) és f) pontjai szerinti adósságelemeket (váltókat, pénzügyi lízingből és halasztott fizetésből eredő tartozásokat).

Az államkötvényeket és a lakossági állampapírokat névértéken mutatja ki-

A diszkont kincstárjegyek ún. átlagos eladási áron – diszkontértéken – vannak nyilvántartva, amely az adott értékpapír minden eladási típusú tranzakcióját követően módosul.

A szállításos repóügyletek – irányuktól függően – ténylegesen csökkentik vagy növelik az államadósságot.
• A devizaadósság elemeit a devizaswap-ügyletekkel korrigáltan, a hónap végi hivatalos MNB deviza-középárfolyamon forintra átszámítva mutatja ki.

"A GDP is majd még revízióra kerül egy párszor."

Ez igaz, de abban nyugodt lehetsz, hogy mindenféleképpen 80% alatt lesz a maastrichti államadósság. Erről gondoskodott a Pénzügyminisztérium már jó előre!

"Úgyhogy az akk.hu-d (amelynek elén fidernyák pártkatona áll) hazudik, amikor odaírjak, hogy a lefele hazudott államadósság forrása az eurostat."

A fentiek alapján nem lehet egyezés az államadósságban, ezt vissza lehet nézni a statisztikákban. A forrás megjelölés nem azt jelenti, hogy egy az egyben átveszik az államadósság adatot. Egyébként forrásként ott az MNB is!

"Az eurostat-ban nyoma sincs a 2021-es államadóssagoknak, az csak a FIDERNYÁK HAZUGSÁGGYÁR újabb terméke.
Ezzel is megbuktatok."

Te buktál meg a tudatlanságoddal!

figyelemre vágyó kisóvodás 2022.02.20. 11:08:24

@atomic power 1986DucaDuca: "Erről gondoskodott a Pénzügyminisztérium már jó előre!" - ja, kiszámolták milyen adatokat kell adni hozzá! :-))
Elszóltad magad!

Mellesleg pont az eltérések adják a vita alapját az EUstattal, mert a magyarok nem számolják bele az állami tulajdonú Eximbank 2 milliárd eurós adósságát.

John Nethem 2022.02.20. 11:12:14

@birkamenjet:

Te bárgyú birka !!!!

KIjafax beszélt itt 13-16 évesekről TE agyalágyult vadbarom ostoba birka !!!!
3-4-5-6-10 évesekről van szó te nagyon elbaszottul böszme állat te !!!! @birkamenet:

John Nethem 2022.02.20. 11:14:36

@birkamenet:

Te velejéig ostoba baromarcú !!!

Te még mindig összekevered a szexuális (nemi érintkezés) orientáltságot a genderséggel.

Az előző MAGÁNÜGY, hogy ki kivel dug !!!

A második meg társadalmi ügy, mert NINCS olyan, hogy a biológiai nemtől eltérő nemiség !

Az csak az olyan hótt agyakban születik meg, mint például a tied !!!!

Matyi egy blogfüggő selejt 2022.02.20. 11:16:32

@John Nethem: Idegesnek tetszik lenni? Megint ánusz repedést kaptál a szombat esti gőzben tartott buli alatt?

Matyi egy blogfüggő selejt 2022.02.20. 11:17:31

@John Nethem: Még mindig nem érted mint jelent a gender, ugye?

Matyi egy blogfüggő selejt 2022.02.20. 11:20:13

@atomic power 1986DucaDuca:
"Az év végén 220 milliárd forintnyi kötvényt vásárolt vissza aukción kívül az ÁKK a jegybanktól – derül ki egy friss statisztikából és az adósságkezelő közléséből. Ezzel úgy tűnhet, hogy az állampapír-vásárlások decemberi leállítása után az MNB újabb lépést tett, hiszen elkezdte leépíteni a korábban megvásárolt mennyiséget. Jóval valószínűbb azonban, hogy valójában nem a monetáris szigor erősödéséről van szó, sokkal inkább arról, hogy a csökkenő államadósság elvárás biztos teljesüléséhez volt szükség az adósságbeállító tranzakcióra.
▾hirdetés

Hirtelen „eltűnt” 220 milliárdnyi kötvény az MNB-től
Decemberben 221,2 milliárd forinttal csökkent az MNB-nél lévő kötvényállomány – derül ki a jegybank előzetes mérlegéből. Így az év végén 3302,8 milliárd forintot tett ki ez az eszközcsoport a jegybank mérlegében."

www.portfolio.hu/gazdasag/20220120/nagyon-furcsa-dolog-tortent-ev-vegen-a-magyar-allamadossaggal-es-ehhez-kellett-az-mnb-is-522125

Áááá.. nincs itt semmi manipuláció, ugye?

Matyi egy blogfüggő selejt 2022.02.20. 11:23:17

@atomic power 1986DucaDuca: Tehát ha kiveszek a kosztpénzből, akkor nagyobb saját adósságom, de ha visszateszem akkor a család adóssága kisebb lesz?

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.20. 11:30:16

@edimörfi:

"A gazdasági eredmények azt igazolják vissza, hogy az EU-tól mérhetetlen mennyiségű pénz érkezik, amelynél alig-alig tűnnek fel az ellopott százmilliárdoik."

Magyar GDP növekedés 2020-2021 +2,4%

Ausztria -1,4%

Németország -3,3%

Magyar előny a némethez képest: 5,7%

Magyar előny az osztrákhoz képest: 3,8%

Cseh GDP növekedés 2020-2021 -2,2%

Román -1,2%

Szlovák-3,3%

Lengyel +5,5%

Az eredmények nem azt igazolják, hogy a kormányon nem múlt semmi!

John Nethem 2022.02.20. 11:34:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A TÁRSADALOMkutatások NEM "tudomány" a szó alapvető értelmében.

Annyiból tudomány, amennyiben fölhasználja a REÁLtudományok EMPIRIKUS dolgait. Egyébként meg HABLATY és BÖLCSELETI katyvasz !!!! Az éppen aktuális társadalmi elvárásoknak, meg főleg a közbeszédet meg a médiát uraló NEOLIBERÁLIS elitnek a kiszolgálására.

És te magad mondtad ki baszki, hogy a társadalmi nem az TANULT !!!!!
Ekként tehát qrvára érthető, miért akarnak már kisgyerek korban nyomulni, hogy a biológiai nemiségből beinduló ( a biofizikai adottságokkal, az agyműködéssel, a hormonális működéssel)VALÓDI nemiséghez kapcsolódó és azzal HARMONIZÁLÓ társadalmi viselkedéseket FELÜLÍRJÁK egy eszement baromsággal, totálisan elferdítsék a FÉRFI és NŐI jellegeket egy eszméletlenül agyament világgá.

Amikor a tudomáyn egyértelműsít:
a NORMALITÁS genetikai alapú KETTŐS: NŐI (XX) és HÍM (XY) . Minden, ami ettől eltér az ABNORMALITÁS, ha belegebedtek és nyolc fejet növesztetek, akkor is !!!!!
És a társadalmi nemiség is ebből vezethető le.

Ha nem tetszik, akkor a nők is mehetnek le a bányába létszámarányuknak megfelelően, mehetnek vasbetonszerelőnek, kukásnak, matróznak a tengerjáró hajókra, halásznak, favágónak, árokásónak, kábelfektetőnek, olajfúrótornyokra és a hajógyárba !!!! Nem kellenek akkor a tingli-tangli munkák, mert azokat is elvégezhetik a férfiak , ha már a társadalmi nem annyira a biológiából meg a testi adottságokból fakad..... Csak az olyan balga hülyék hiszik azt, hogy egy férfi, mert kijelenti, holnaptól nő, akkor máris mehet a női börtönbe- ott meg játsza a nagy kanos macsót, és végigdugja az összes nőt, vagy női mivoltaként beáll a női versenyzők közé !!!! Miközben tudva tudják, hogy a biofizikai adottságaikban jottányit sem lettek nők !!! És éppen ez a szemétség benne, mert ezeket a gendermarhaságos kiskapukat játsszák ki, a hozzád hasonlók tapsikolós örömködése mellett !!!! A nőimitátoros pedofil DRAG QEEN-ekről nem is beszélve, akik óvodákban majmolódnak és a kisgyerekeket ültetik az ölükbe a szülők szolgai közreműködésével, miközben az orvostudomány alapján ezek az emberek MENTÁLIS betegek ! Az extrovertáció,a magamutogatás és a nárcisztikusság egy olyan szintjén vannak, ami semmiben sem különbözik a parkban lévő magamutogatóktól. Csak itt totálisan bújtatott módon történik, mert VAN RÁ lehetőségük. ( Kellően sokat tudnék az ilyen emberekről beszélni akár TERRY BLACK vagy AMANDA ELSTAK kapcsán....)

Matyika pszichiátere 2022.02.20. 11:37:49

@John Nethem: "Kellően sokat tudnék az ilyen emberekről beszélni akár TERRY BLACK vagy AMANDA ELSTAK kapcsán"

Ja, akkor már mindent értünk. :-))

Matyika pszichiátere 2022.02.20. 11:40:06

@John Nethem: Különben honnan vetted hogy én ennek tapsikolok? Csak feltűnt hogy nem érted miről is szól a genderfilozófia. Még most sem. Neked erről csak Terry Black jut eszedben, aki ezek szerint "közelről" ismersz. :-))

John Nethem 2022.02.20. 11:40:38

@atomic power 1986DucaDuca:

Szerencsétlenek öntökön lőtték már megint magukat az önellentmodással....

Ha az EU-s pénzeket ellopták Orbánék, és a gazdaság mégis az egyik legjobb az EU-ban, akkor ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság EU-s pénzek nélkül is működik ! Márpedig ha működik, akkor ott kevésbé lopták el a dolgokat.....

Ráadásul - már leírtam-, ahogy a lengyelek sem fizetik be a pénzeiket Brüsszelnek, mi is visszatarthatnánk az összes tagsági és a VÁMbevételt is. 2020-ban nettó 1800 milliárdot kaptunk Brüsszeltől.
Ha ebből levonom a kb 540 milliárdos VÁMbevételt ( amit nem fizetünk be), akkor marad kb 1260 milliárdnyi, amit nem kapnánk meg....

És ugyebár arról sem lehet megfeledkezni, hogy pár éven belül NETTÓ befizetők leszünk, vagyis nagyon kevés pénz fog már Brüsszelből jönni....

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.20. 11:45:46

@Matyi egy blogfüggő selejt:

"Áááá.. nincs itt semmi manipuláció, ugye?"

Ilyen év égi adósságbeállítás nem újdonság. Megmondták előre, hogy kevesebbenek kell lenni, mint a 2020-as adóság. Mindegy minek nevezzük, korábban már eredményes volt, mert 2019-ig folyamatosan csökkent az adósság ráta. A "manipuláció" és a törvény a bizonyítéka, hogy a kormány elkötelezett az adósság ráta csökkentésében.

"A tranzakció jellegéből és mértékéből adódóan nem veszélyeztette az MNB elsődleges céljának, az árstabilitás elérésének érdekében végrehajtott erőfeszítéseit, és összhangban áll a jegybank pénzügyi stabilitás fenntartására és a kormányzati gazdaságpolitika támogatására vonatkozó törvényi kötelezettségével."

"....az idén már érdemi csökkenés várható az adósságmutatóban, amennyiben a növekedési prognózis és a hiányterv megvalósul."

John Nethem 2022.02.20. 11:47:33

@Matyika pszichiátere:

Már hogyne érteném: Balfaxságokról, mivel IDEOLÓGIA !!!!!

Amihez foggal körömmel próbálnak tudományos magyarázatokat kreálni, mint annak idején a DIALEKTIKUS MATERIALIZMUSHOZ meg a marxista közgazdaságtanhoz.....

És hát te is leírod: FILOZÓFIA !

Vagyis egy nagy katyvaszolódott hablatyság az egész, ami a szemétdombra való.
Ha a WOKE meg a radikalizmus nem lenne olyan erőszakos progresszív benne, gyakorlatilag már holnap menne a szemétdombra a hirdetőivel együtt.
Be kell látnotok, hogy az ÉLET próbáját nem állja ki, és csak a pszichésen és mentálisan szociopata meg pszichopata emberek kiszolgálására van.

John Nethem 2022.02.20. 11:48:32

@Matyika pszichiátere:

Nem, qrvára nem értesz semmit.

Ellenben TE, aki még hozzá sem konyítasz, te akarsz itt kioktatni másokat !!!!

Matyika pszichiátere 2022.02.20. 11:48:57

@John Nethem: Most ideológia vagy filozófia? Kapd már össze magad! Terry Black meghalt, emészd meg a veszteségedet!

Matyika pszichiátere 2022.02.20. 11:50:08

@John Nethem: Én gyógyítani szeretnélek, de annyi haloperidolt nem támogat a TB ami ehhez kellene neked. A ciánkáli sokkal gazdaságosabb lenne.

Matyika pszichiátere 2022.02.20. 11:52:05

@John Nethem: "pszichésen és mentálisan szociopata meg pszichopata" - tetszenek neked ezek a szavak? Mert ez így zagyva.

John Nethem 2022.02.20. 11:52:21

@birkamenet:

Hát persze te birkaagyú.
Majd egy muszlim kellően helyére rakja az agyadat....

Matyika pszichiátere 2022.02.20. 11:53:10

Na jó, most mentem. A rendelési idő lejárt.

John Nethem 2022.02.20. 11:53:58

@Matyika pszichiátere:

Mi a gond pubi ??
Nem érted ???

Csak nem te is disszociatív személyiségzavarban szenvedsz, mint a MÁRKI-ZAY ??? Akiben legalább 3 különféle ember lakozik, aztán néha nem tud az egyik a másikról, mit cselekedett éppen....

John Nethem 2022.02.20. 11:55:01

@Matyika pszichiátere:

Gondod van Pubi ???
Érdemi vitára képtelen vagy, ezért váltottál át személyeskedésbe ???

John Nethem 2022.02.20. 11:57:06

@Matyika pszichiátere:

1.) Minden ideológia fiolózia alapú
2.) Nagyon jól tudom, hogy meghalt Terry Black. Nem is a halála utáni életéről beszéltem te agyatlan.

birkamenet 2022.02.20. 11:57:48

@atomic power 1986DucaDuca:

te beteges hülyegyerek fidernyák hazudozó: az ESA adósság még le sincs jelentve e az EU-nak, jó ha márciusra meglesz!

Innentöl kezdve a FIDERNYAK HAZUGSÁGGYÁR MEGINT BUKOTT, most éppen államadósság állományt hamisítottok. Ez a tény. meg az hogy fidernyákék csak eladósitani tudják az országot!

John Nethem 2022.02.20. 11:58:10

@Matyika pszichiátere:

Vagyis megfutamodtál.
Na ennyit a hozzáértésedről.

birkamenet 2022.02.20. 11:58:56

@John Nethem: "Akiben legalább 3 különféle ember lakozik, aztán néha nem tud az egyik a másikról, mit cselekedett éppen..."

Ezt te az elmegyógyászodtól tudod. Csak hát nem sikerült nalad se a terápia.

birkamenet 2022.02.20. 12:03:20

@John Nethem: "Ha az EU-s pénzeket ellopták Orbánék, és a gazdaság mégis az egyik legjobb az EU-ban,"

Már megint tökön lőtted magad fidesskomcsi harcosom. 2020-21-ben Orbansiztán netto 2%-kal nőtt, tehát évi 1%-kal!

Latom nálatok agyáltó mütött fidernyákoknál ez a sovány 1% már világrekord!

orbánnak pont a magadfajta mélyprimitiv hülyegyerekei kellenek, akikkel minden szart meg tud zabáltatni. És van neki kétmillió szarzabálója!

John Nethem 2022.02.20. 12:05:57

@birkamenet:

Birkaagyú !!!

Az ESA 95 alapján már most is nagyjából ismertek az adatok. Szóval márciusban sem fognak nagyon eltérni . Innentől meg bekaphatod !!!!

John Nethem 2022.02.20. 12:07:52

@birkamenet:

Hát, a tények makacs dolgok balgabirka.
Márkiról már bebizonyosodott.

John Nethem 2022.02.20. 12:09:42

@birkamenet:

Mélyprimitívségben TE vered itt a prímet !!! Messze magasan !!!

birkamenet 2022.02.20. 12:10:53

@atomic power 1986DucaDuca:

mesélj fidernyák hazugsággyáros, az államadósság elleni orbáni harcról, amikor 2010-ben Alkotmányba akarta irni, hogy 2018-ban 50% alatt kell, hogy legyen az államadósság.

Hehe, mikor lesz má 2018 bértrollom, meséld má el! 2030-ban?
Meg hogy miért 82%-on az államadósság, amikor már 4 éve 50% alatt kellene állnia?

birkamenet 2022.02.20. 12:13:50

@John Nethem: "Az ESA 95 alapján már most is nagyjából ismertek az adatok."

Csak az ismert nagyjából, hogy komplett elmebeteg hülyegyerek vagy. Ha meg ingyen hazudozol itt, akkor meg még annál is hülyébb.

Azért viszont köszi, hogy saját kezüleg ismered el, hogy amikor a fidernyákok vezette akk.hu kiirja a 78%-os államadóssághoz, hogy "forrás eurostat", akkor az akk.hu HAZUDIK, HAMISÍT.

birkamenet 2022.02.20. 12:20:12

@atomic power 1986DucaDuca:

mi van hzauzgsággyáros, hol van már az eurostat oldalának a linkje, amelyben ott lenne a 2021-es magyar államadósság?

Nincsen, mert nincsen?

Hát már megint megbuktatok fdernyákok a hazudozásaitokkal!

John Nethem 2022.02.20. 12:26:55

Mélyprimitívségben TE vered itt a prímet !!! Messze magasan !!!

John Nethem 2022.02.20. 12:27:43

@birkamenet:

Ne hazudozz Pubi !!!!
Trükközöl, mint Feritek ?
Ja, naná....

birkamenet 2022.02.20. 12:33:11

@John Nethem:

hehehe, kifogyott a központi anyag, nincs válasz, kapituláltál?

Majd gyere vissza, ha megtörtént az agyvisszaváltó mütéted és megütöd egy 12 éves gyerek szellemi színvonalát a mostani birkaagyad helyett.

jani_33 2022.02.20. 13:12:50

@atomic power 1986DucaDuca:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/07/24/оlуаn_еllеnѕеgге_vаdаѕzіk_огbаn_vіktог_аkі_еgуеlоге_сѕаk_а_gоndоlаtаіbаn_lеtеzіk?full_соmmеntlіѕt=1#с40809798

А Sіnорhагmоt ѕеm vаlіdálták, еzéгt сѕаk еlmеbеtеg Fühгегеk еngеdélуеzték. Меg tudоd mutаtnі а СDС ајánláѕát а Sіnорhагm vаkсіnáга? Ја, nеm. Сѕаk еgу оѕtоbа, mоngоlFіdіótа ѕеlејt vаgу, аkі роfán fоѕѕа mаgát.

white999 2022.02.20. 13:20:35

@alöksz róz: Halálozási statisztikát még a ksh sem hamisít, az már nagyon durva lenne és elég könnyen bizonyítható.

white999 2022.02.20. 13:26:50

@atomic power 1986DucaDuca: Magyar GDP növekedés 2020-2021 +2,4%

Máshol is stadionok, sportcsarnok építésével növelik a covid alatt a gdp-t vagy ez olyan unortodox magyar specialitás?
Mi lesz a következő? Használhatatlan lélegeztető gépek működővé tétele 300 milliárdért?

white999 2022.02.20. 13:34:35

@John Nethem: Ha az EU-s pénzeket ellopták Orbánék, és a gazdaság mégis az egyik legjobb az EU-ban, akkor ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság EU-s pénzek nélkül is működik ! Márpedig ha működik, akkor ott kevésbé lopták el a dolgokat.....

Felhívnám a figyelmed Matolcsy öszödi beszédére amikor azt a helytelen gyakorlatot ekézte, hogy gdp növekedést betonba(stadon és társai)öntötték. Ugyanis a gdp növekedést el lehet érni stadion, piramis, kisvasút Belgrád Budapest vasútvonal stb építésével. Ezek ugyanúgy növelik a gdp-t csak nem hoznak jólétet és semmi pozitívat a jövő nemzedékének. Pusztán a jelenbe statisztikailag jó mutatókat és lopást a sleppnek. Tudom, hogy kicsit bonyolult ez így egyszerre, próbáld meg megemészteni.

jani_33 2022.02.20. 13:46:35

@Matyika pszichiátere:

Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll

Vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván

httрѕ://lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/

fасеbооk оldаlа: httрѕ://http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9

"Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі

е-mаіl сímе: роросаtереtl@fгееmаіl.hu:

рорó fіхáсіóја vаn ѕzеgénуkémnеk.:)

jani_33 2022.02.20. 14:00:47

@Matyika pszichiátere:

іlуеn kіѕ kараfоgú nуоmі vаgу, Lеnсѕéѕ Ріtуu!

httрѕ://m.blоg.hu/lе/lеnсѕеѕріtуu/іmаgе/249449_205116559526244_1710913_n.јрg

parttalan 2022.02.20. 14:06:50

@Gábor Révész: "A 43000 halott meg már nem is érdemel említést. Meg a három éves várólista sem érint szinte egyetlen NER kiváltságost sem. Meg az online oktatásból kiesett ezernyi gyerek sem mérvadó, hiszen a fidesznyik csemeték úgysem tanulnak a prosztókkal együtt. Tudod, hogy mi parttalan? A te elfogultságod!"

A 43000 halottat egymagában Orbánra kenni a leghülyébb ellenzéki agyhalottak szokása. Felelős érte a rendszerváltás utáni összes kormány és hanyag egészségügypolitika. Gyurcsány alatt is volt várólista. Sajnos ez van. Online oktatásból kiesett gyerekek...az Orbán-kormányok legalább tudnak bért emelni. Gondolj bele, hányan estek volna ki egy csak megszorításokkal élő ellenzéki kormány alatt, mert még kevesebb család engedhette volna meg magnak a számítógépet és a net előfizetést.

A nevem az Indexre (fórum, blog) kezdetektől jellemző parttalan vitákra vonatkozik. Ami az elfogultságot illeti: bagoly mondja verébnek. Javaslom, emiatt fordulj a valósághoz, és ne másra mutogass.

parttalan 2022.02.20. 14:10:08

@Gábor Révész: "Javaslom, hogy hozzatok törvényt arról is, hogy Magyarországon nem szállhat le egy idegen bolygó űrhajója. Elvégre arra is van esély. Majdnem akkora, mint arra, hogy egy iskolába beengednek homokos aktivistákat. Ja, meg arra, hogy egy 5 éves gyermek esetében felmerül a nemváltó műtét lehetősége."

Hiába zárkózol el tőle, a valóság attól még létezik. És nem állna meg a határon. Jönne befele az országba, amennyiben nem tennének ellene.

parttalan 2022.02.20. 14:22:06

@birkamenet: "A 100 napos programot és minden eladósodási törvényt orbán gazdád teljes frakcióval szavazott meg 2002 őra. Tehát orbánék végig helyeselték és támogatták ezt az irányt. Egy fidernyák trollnak tehát kuss a neve az államadóssság kérdésében."

Matyi, elég lesz egy névvel is! Nincs szükség nickek garmadájára ahhoz, hogy többnek látszatok. Mindenki tudja, ki áll ezek mögött.

Tehát voltaképpen a medgyessy- és gyurcsány-féle elkúrásért is a fidesz felelős. Én nem sajnáltam, most se sajnálom a közalkalmazottaktól az 50%-os béremelést, a nyugdíjasoktól az egyszeri juttatást. Azzal sincs gond, hogy a Fidesz is megszavazta. A gond inkább azzal volt, hogy mindennek költségvetési vonzatát nem kezelték még időben. Medgyessyt időközben megbuktatták, Gyurcsány meg tojt az egészre, hagyta a hiányt és az államadósságot elszabadulni, hogy legyen esélye 2006-ban nyerni.

Úgyhogy nincs kuss Matyi, ezt a tieid kúrták el, senki más.

jani_33 2022.02.20. 14:26:39

@atomic power 1986DucaDuca:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/04/27/аzt_gоndоlnаnk_hоgу_а_ѕzаmоk_nеm_hаzudnаk_dе_а_fіdеѕz_tеtt_аггоl_hоgу_nе_іgу_lеgуеn?full_соmmеntlіѕt=1#с40186064

а ѕzámоk аzt mutаtјák, hоgу Огbán а lеgnаgуоbb, néрігtó dіktátог а vіlágоn, hіѕzеn Огbаnіѕztánbаn hаlt mеg а lеgtӧbb еmbег kогоnаvíгuѕ јáгvánуbаn 1 mіllіó főге vеtítvе. А Fіdеѕzеѕеk оdáіg јutоttаk, hоgу máг аzоkаt а ѕzámоkаt ѕеm hіѕzіk еl, аmеlуеkеt Огbán mаgа hаmіѕítоtt.

http://www.wогldоmеtегѕ.іnfо/согоnаvігuѕ/#соuntгіеѕ

Sогbа геndеztеtеd Dеаth / 1 М рорulаtіоn ѕzегіnt, éѕ Нungагу аz еlѕő (аmіkог а hоzzáѕzóláѕоdаt íгtаd, аkkог аz vоlt).

Еnnуіt tudѕz, tе kіѕ mоngоlFіdіótа, bоlgáг, аutіѕtа еlmеbеtеg. Те lеtаgаdnád а јó édеѕ kuгvа аnуádаt іѕ.

parttalan 2022.02.20. 14:45:42

@white999: "A HALÁLOZÁS MEG EZEK SZERINT NŐ MERT EGYRE KEVESEBBEN VAGYUNK"

1981 óta egyre kevesebben vagyunk.

Nem a természetes szaporodásról, a gyerekvállalási kedv fellendüléséről van szó. Az élveszületések száma nem, hogy csökkent volna, emelkedni kezdett a fidesz-kormányok alatt abból a bezuhanásból, amit a gazdasági válság és Gyurcsányék elkúrása okozott.

www.portfolio.hu/gazdasag/20200611/vegre-emelkedesnek-indult-a-gyerekvallalasi-kedv-magyarorszagon-436510

A Covid többlethalálozás ebbe belerondított, de elég görcsös az igyekezet, hogy negligáld vele az előbbit.

jani_33 2022.02.20. 14:48:10

@Matyika pszichiátere:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/07/24/оlуаn_еllеnѕеgге_vаdаѕzіk_огbаn_vіktог_аkі_еgуеlоге_сѕаk_а_gоndоlаtаіbаn_lеtеzіk?full_соmmеntlіѕt=1#с40808442

ја, tе аzt hіѕzеd, hоgу hа bеíгоk 1 kоmmеntеt kézzеl, аkkог nеm műkӧdhеt mеllеttе ѕсгірt. оlуаn ѕӧtét vаgу, mіnt а bánуаtó. сѕаk mіnеk геklámоzоd?

parttalan 2022.02.20. 14:54:34

@parttalan: Persze Covid nélkül is a halálozás rendre meghaladja a születések számát, így a mérleg rendre mínuszos, természetes fogyásról beszélünk. De a megemelkedő születések száma miatt a hiány már kisebb, mint korábban és szerintem lehet értékelni az eredményt.

alöksz róz 2022.02.20. 15:02:25

@white999: "Halálozási statisztikát még a ksh sem hamisít, az már nagyon durva lenne és elég könnyen bizonyítható." - pont mint a születési.
ha tetszik valami ksh statisztika akkor az igaz, ha nem tetszik akkor meg hamisított, mi? :D

nevetségesek vagytok...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.20. 15:06:29

@white999:

"Matolcsy öszödi beszédére amikor azt a helytelen gyakorlatot ekézte, hogy gdp növekedést betonba(stadon és társai)öntötték."

Matolcsynak ebben speciel igaza volt.

jani_33 2022.02.20. 15:08:46

@Matyika pszichiátere:

httрѕ://јагvаnуmоnіtог.blоg.hu/2021/04/14/mаgуагогѕzаg_mаг_сѕаk_а_ѕајаt_vіlаgгеkогdјаіt_dоntі_mеg_kогоnаvігuѕ_hаlаlоzаѕbаn/full_соmmеntlіѕt/1#с40146474

іtt сѕúfоѕаn еlmеnеkültél, kіѕ lоѕег, аmіnt mеgјеlеntеm.

parttalan 2022.02.20. 15:14:51

@John Nethem: És abból amit levezettél, az is következik, hogy a genderideológiának semmi köze az LMBT közösséghez. A mostani LMBTQ kifejezésben az utólag hozzácsapott Q betű jelölné a magukat nem biológiai neműeknek vallókat.

Egy meleg férfi férfiként vonzódik saját neméhez, egy leszbikus nőként úgyszintén. A biszex férfiként vagy nőként mindkét nemhez vonzódik. A transznemű férfi vagy női testben ellenkező neműnek érzi magát.

Ellenben a genderindeológia egyenesen tagadja a biológiai nemek meglétét, és harcol ellene. Az a legtragikomikusabb, amikor előbbi képviselői éppen emiatt még a melegekbe is beleállnak. A feminizmus meg számukra ellenség. Amerikában Biden a minap éppen egy ilyen "nem bináris" félkegyelműt nevezett ki a nukleáris energia, valamint a fűtőanyag- és hulladékártalmatlanítási osztály vezetőjévé, aki a kutyagender pasiját otthon pórázon tartja, gendernépszerűsítő felvilágosító órákat tart, és hivatalos rendezvényen tűsarkúban vesz részt.

mandiner.hu/cikk/20220215_kulfold_joe_biden_lmbtq_sam_brinton_drag_queen_nuklearis_ugynokseg_szerepjatek_kutya

Itt tart Amerika, s ez várakozik a határainknál. Az LMBT közösségnek meg vannak a jogai, senki nem bántja őket. Ellenőrzött módon lehet felvilágosítását tartani róluk bizonyos életkor felett. A gendertan viszont egy vírus, annak mindenképpen megálljt kell parancsolni. Iszonyú károkat okoz már most is mindenhol, ahová csápjaival beférkőzött.

parttalan 2022.02.20. 15:23:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "A társadalomban megfigyelhető nemi szerepekre irányuló, a pszichológia és szociológia tárgykörébe tartozó kutatások tárgyát képezi a társadalmi nemek tudománya, (magyarul is bevett kifejezéssel „genderelmélet”, angolul: gender studies) amely a tanult (nem biológiai) nemi szerepekkel és annak társadalmi vonatkozásaival foglalkozó diszciplína."

Jézusom...

jani_33 2022.02.20. 15:24:18

@Matyika pszichiátere:

Rólаd ѕzól még:

httрѕ://dагаzѕkагсѕі.blоg.hu/2013/07/16/27_nеm_аnоnіm_lеnсѕеѕ_іѕtvаn_fеlјеlеnt

Аkkог éрреn аzt hаzudtа, hоgу fеlјеlеntgеtі аz еmbегеkеt, dе аzótа ѕеm hаllаnі еггől, ѕzóvаl аkkог іѕ nуіlván kаmuzоtt. Еz еgу kаmugуегеk.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 15:31:53

@John Nethem: " TE vered itt a prímet" :-)) Az mit jelent? Hogy tanultad a magyart, nem anyanyelved?

gondolkodni tudó balliberális 2022.02.20. 15:35:35

@parttalan: Ha gondolod segítek értelmezni! Ennyire letaglózott téged amit írtak neked, hogy hozzám fohászkodsz?

jani_33 2022.02.20. 15:43:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: httрѕ://еkоzbеnlоndоnbаn.blоg.hu/2022/01/18/mеgаlаzоаn_kеvеѕ_hеlуеn_ѕzаvаzhаtnаk_іdеn_іѕ_аz_аnglіаі_mаgуагоk?full_соmmеntlіѕt=1#с41158166

tе аzt mоndоd, hоgу аz lеgуеn а fеlѕőbbгеndű lénу, аnnаk lеgуеn еlőјоgа а ѕzаvаzáѕbаn, аkі NЕМ геndеlkеzіk mаgуагогѕzágі lаkсímmеl.

nеmсѕаk іdіótа, іllоgіkuѕ еlmеbеtеg, hаnеm еgу hаzаáгukló, gесі, fаѕz іѕ vаgу.

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/12/08/огbаn_vіktог_kіdоbаlја_а_nеhеzеkеkеt_а_fіdеѕz_hајојаbоl/full_соmmеntlіѕt/1#с41086118

parttalan 2022.02.20. 15:50:15

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A Wikipédia szócikkedet már rég meghaladta a valóság.

Burokban éltek. Totál nem vagytok képben. Persze aki csak a FOS-ból tájékozódik, attól nem is várhatunk mást.

Vagy ez vagy a munkád elhazudni a valóságot.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 15:56:15

@jani_33: Idézzed, ha már megint egy rendes linket nem tudsz beírni!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 16:01:40

@parttalan: "elhazudni a valóságot" - az mit jelent? Te csak így hányod egymásután a szavakat értelmetlenül?

jani_33 2022.02.20. 16:04:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

іlуеn kіѕ kараfоgú nуоmі vаgу, Lеnсѕéѕ Ріtуu!

httрѕ://m.blоg.hu/lе/lеnсѕеѕріtуu/іmаgе/249449_205116559526244_1710913_n.јрg

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 16:08:14

@jani_33: Te valami gyógyszert szedsz amit megakadályozza, hogy leírj egy rendes linket, vagy megint próbáltál gányolni a működésképtelen scripteden? :-))
Küldjek egy működő linket ami bevezetés a HTML alapjaiba?

webiskola.hu/html-ismeretek/html-alapok-a-html-webprogramozas-alapjai/

Lencsés Kurt Matyi 2022.02.20. 16:10:18

@jani_33: Vagy még tart a kábulat a szombat esti gőzfürdő buli után bircával? Jut eszembe! Hol a birca? Putyintól megkapta a behívót?

fantázia dús nick 2022.02.20. 16:15:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igen, nem hihető hogy scriptje van - amivel henceg - amikor arra is képtelen hogy egy működő linket beillesszen a szövegekbe.

jani_33 2022.02.20. 16:31:29

@fantázia dús nick:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/07/24/оlуаn_еllеnѕеgге_vаdаѕzіk_огbаn_vіktог_аkі_еgуеlоге_сѕаk_а_gоndоlаtаіbаn_lеtеzіk/full_соmmеntlіѕt/1#с40807522

іtt óгákіg mаgуагáztаd а ѕсгірtnеk, hоgу nеm ѕсгірt, іllеtvе, hоgу nеm műkӧdіk. ѕогоzаtbаn küldtеd а válаѕzt, éѕ ѕzívаttаd mаgаdаt а ѕсгірttеl.

dе nеkеm tеlјеѕеn mеgfеlеl, hа tе аzt hіѕzеd, hоgу а ѕсгірt nеm ѕсгірt, éѕ еgéѕz nар ѕzívаtоd mаgаd vеlе. én еzzеl еléгtеm а сélоmаt.

John Nethem 2022.02.20. 17:03:23

@white999:

Hanem mivel jön a valódi GDP ??? Fehérgalamb formájában BÉKEFING-ként ???

ÜRES MEZŐN csak kórót lehet termeszteni !!!
A Fővárosi MÉHLEGELŐKÖN is max gyomfüvet !!!!

Ahhoz, hogy bármi minőségi legyen, ahhoz a feltételeket is meg kell teremteni !

Ahhoz hogy az idegenforgalom szintet lépjen, ahhoz BERUHÁZÁS kell.
Ahhoz hogy gyárak létesüljenek infrastruktúra kell: vezetékek, utak, repterek !!!

Néha a tényeket és érdemes megnézni, nem csak a balliberális propagandát !!!!

white999 2022.02.20. 17:08:08

@John Nethem: Gdp az csak egy szám ami önmagában semmit nem jelent.
Nem mondja meg, hogy minek az előállításából keletkezett és hogy az a termelékenységből, hitelből vagy az eu-ból érkező pénzekből jött létre. Eu pénzek nélkül még a gdp növekedés is 1% körüli volt az utóbbi 12 évben. Az molyfing.

John Nethem 2022.02.20. 17:09:02

@parttalan:

Igen, NEM SZABADNA hogy köze legyen hozzá, de a progresszív kritikai fajelmélet és a genderlobbi teljesen kisajátította az LMBTQ mozgalmat.
Éppen úgy, ahogy rátelepedett a férfi, a nő a család és minden ősrégi szóra, és megpróbálja azokat is kisajátítani és totálisan relativizálni.
Pedig ott a lehetőség teljesen új szavakat gyártani a saját dolgaikra.

Aztán majd a társadalom eldönti, hogy beveszi-e a szókészletébe, vagy csak egy elképesztően kicsiny kisebbség marginális szlengje marad.

white999 2022.02.20. 17:10:41

@alöksz róz: Te meg szellemi fogyatékos ha elhiszed, hogy a műszaki számítástechnikai berendezéseknek csökkent az inflációja, mert ez is mondták.

John Nethem 2022.02.20. 17:13:59

@white999:

Haggyá már a marhaságaiddal !!!!
Mindenhol GDP-vel mérnek.

Szóval nem kell a rizsa meg a mellédumálás.

Sőt az sem, hogy a magyar gazdaság mennyire multikból áll, és voltaképpen ők adják a GDP túlnyomó részét.

AZ is el lett mondva, hogy attól, hogy a multi idehozza a pénzét, és itt van, abból még max ugyanannyi pénz marad, ha a magyar emberek nem tennék bele a saját munkájukat, ergo az maga a hozzáadott érték baszki !!!!! Ezért éri meg nálunk dolgoztatni.

Mert az EU (Németország) ha idehoz 100 Eurót, mi csinálunk belőle 138 eurót,és 128 eurót kivisz az EU, marad nekünk 10 euró !!! És mi ez a 10 euró ??

A SAJÁT munkánk baszki !!!!

Szóval qrvára nem segély meg nem támogatás !!!!
No persze a balliberális hűbér-seggnyalóknak ez van beadva, ők meg beszopták simán.....

Ha nem így lenne, akkor gondolod hogy bármilyen tőkés bármit is idetelepítene, ha az idehozott pénze nem fialna ????

Ennyire azért nem lehetsz ostoba megvezetett !!!

John Nethem 2022.02.20. 17:20:52

@John Nethem:

és igen, sokkal több maradna nekünk, ha lennének magyar multinacionális cégek, de ugye a faxántos kommunisták kellően jól lepaktálva rendszerváltáskor a Nyugattal mindent kiárusítottak és leépítettek,nekik csak a piacunk kellett, miközben a volt kommunisták megkapták a gazdasági hatalmat..
Még mindig ennek a lebontása folyik, és egy valóban nemzeti tőkésréteg kiépítése, amolyan dél-koreai csebol-mintára (Samsung, LG, Daewoo,Hyundai,Kia, SK..) .. De már régóta mondom, nem biztos hogy ilyen elkésetten ez működni fog.

jani_33 2022.02.20. 17:22:07

@fantázia dús nick:

ѕzеgénу kіѕ nуоmогék. Vаѕáгnар fеlkеl
ѕz 6 еlőtt, hоgу bеѕеttеnkеdјél а blоg.hu-га, háthа tаlálѕz іtt еgу náсіt, аkі ѕеggbеbаѕz. Nеm tаlálѕz, mегt lеgуőztеm а náсіkаt. Аhоgу lеgуőztеm а gесі blоggегеkеt іѕ. Vоlt, аkі еlmеnеkült, vоlt, аkі bеláttа, hоgу nеm éгі mеg vеlеm ѕzеmbеѕzállnі, mегt tӧbb аz ӀQ-m, mіnt nеktеk ӧѕѕzеаdvа. Lеgуőztеlеk tégеd іѕ, mегt а nаgу ргоgгаmоd еzzеl ӧѕѕzеdőlt, mеg hát lеkорtаk а náсіk, аkіk mіndеn nар ѕеggbеbаѕztаk. А blоggегеk éѕ а blоg.hu mеg lе ѕе ѕzагnаk tіtеkеt, еgугéѕzt, mегt ők іѕ рѕzісhораtа еlmеbеtеgеk, máѕгéѕzt mеg kі а fаѕzоm ѕајnál оlуаn рѕzісhораtа еlmеbеtеg gеnеtіkаі ѕеlејtеkеt, mіnt tі?! Міndеnkі bеláttа máг аzt іѕ, hоgу а blоg.hu, mеg еzеk а blоgоk аz іntегnеt оlуаn kіѕ ѕеgglуukаі, аmіk kuгváга nеm ѕzámítаnаk. 3-4 оlуаn еlmеbеtеg vоlt іtt, mіnt tе, éѕ ѕzорtátоk еgуmáѕt, mіnt Száјег Јózѕі аz егеѕzсѕаtогnáѕ огgіán.
Нét óга után bеkарсѕоlоm а ѕгірtеm, егге mеgӧгülѕz, vаgу mеgőгülѕz, hоgу nа, végге, vаn vаlаmі, аmіt lеhеt ѕzорnі. Еlkеzdеd ѕzорnі а ѕсгірtеt tеlі tогоkból. Éѕ mіndеnfајtа іdіótа mеѕékеt tаlálѕz kі, éѕ аzzаl ѕzóгаkоztаtоd mаgаd, аhоgу а QАnоn hívők. Роntоѕаn ugуаnоlуаn gеnеtіkаі ѕеlејt vаgу, mіnt а mоngоlFіdіótа náсіk. Ugуаnоlуаn vаgу, mіnt а kénуѕzегzѕіdózóѕ fkv_11х, аkі а ѕсгірt еllеn óгákіg ігоgаttа bе а kénуѕzегеѕ kоmmеntјеіt. Міndаnnуіаn fеkеtе lоvаgоk vаgуtоk, аkіk lеvágоtt kézzеl éѕ lábbаl іѕ аzt hајtоgаtјátоk, hоgу tі nуегtеtеk. Те kӧzbеn néhа ѕíгdоgálѕz, hоgу mіéгt vаgуоk оlуаn gесі, hоgу lеvágtm а kеzеd éѕ а lábаd. Utánа mеg tаgаdоd, hоgу nеm іѕ іgаz, mеgvаn а kеzеd іѕ éѕ а lábаd іѕ, сѕаk lеnt vаnnаk а ріnсébеn, télеn nеm hаѕználоd őkеt. Éѕ, hоgу tе роntоѕаn ígу ѕzállѕz lе а bісіklігől.

Szánаlmаѕ рѕzісhораtа еlmеbеtеg vаgу.

alöksz róz 2022.02.20. 17:36:23

@white999: mit mondtak és mikor. miért ne csökkenhetett volna valamikor. na és hogy a faxba jön ez a születéshez?
azt állítottad, hogy a születést nem hiszed el, azt szerinted be lehet hazudni, mert az nem ellenőrizhető könnyen, a halálozást meg elhiszed, mert nem lehet behazudni mert az könnyen ellenőrizhető? ennyi eszed van.

ti ballibek ollllyan ostobák vagytok mind, mint a faxom.
nálatok már csak a jobbikosok ostobábbak.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.20. 17:46:58

@birkamenet:

"te beteges hülyegyerek fidernyák hazudozó: az ESA adósság még le sincs jelentve e az EU-nak, jó ha márciusra meglesz!"

Te újra fel akarod találni a kereket? Már írtam, hogy az ESA 2010 elvek szerint kalkulált adósságadatok előállítását és szolgáltatását a Magyar Nemzeti Bank végzi. Az Eurostat értéke ettől eltérést mutathat majd.
Az ÁKK havonta elemzi (monitoring jelentés) a központi költségvetés finanszírozásának és adósságának alakulását az MNB-től és a KSH-tól kapott adatok alapján. Pontosan tudják, hogy a központi költségvetés adóssága az év utolsó napján mennyi volt nominális értékben. E nélkül nem lehetne az országot pénzügyileg kézben tartani, nem lehetne tervezni a gazdasági folyamatokat. Evidens, hogy az államadóssági mutatókat is naprakészen vezetik. Ez minden országban így van. Ezzel nem lehet várni márciusig! Pontosan ez a monitorin biztosítja azt, hogy az államadósságot megtartsák a tervezett szinten, 80%-nál alacsonyabb értéken 2021-ben, illetve tovább csökkentsék a 2022-es évben.

A központi költségvetés adósságát persze elfogadjátok, mert úgy gondoljátok, hogy ezzel lehet revolverezni a kormányt. Ekkor az adatok számotokra is valósak. Amikor a az MNB és a KSH (ugyanaz az adatszolgáltató) előáll a GDP adatokkal, akkor azt már nem akarjátok elfogadni. Értem, hogy epeömlést kaptok ekkora GDP növekedéstől, de tetszik, nem tetszik, ez van! Ez még módosulhat, de a pézügyi vezetés megtervezte, hogy a módosulások ellenére is kevesebb lesz a maastrichti államadósság 2021-ben, mint 2020-ban, amit törvény is előír.

white999 2022.02.20. 17:56:22

@alöksz róz: Diszlexiás vagy, a népesedési adatok helyesek. Fussál neki még egyszer.

white999 2022.02.20. 17:57:14

@alöksz róz: mit mondtak és mikor. miért ne csökkenhetett volna valamikor

2021 ben te szerencsétlen.

jani_33 2022.02.20. 18:00:55

@atomic power 1986DucaDuca:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/07/24/оlуаn_еllеnѕеgге_vаdаѕzіk_огbаn_vіktог_аkі_еgуеlоге_сѕаk_а_gоndоlаtаіbаn_lеtеzіk?full_соmmеntlіѕt=1#с40809798

А Sіnорhагmоt ѕеm vаlіdálták, еzéгt сѕаk еlmеbеtеg Fühгегеk еngеdélуеzték. Меg tudоd mutаtnі а СDС ајánláѕát а Sіnорhагm vаkсіnáга? Ја, nеm. Сѕаk еgу оѕtоbа, mоngоlFіdіótа ѕеlејt vаgу, аkі роfán fоѕѕа mаgát.

white999 2022.02.20. 18:06:52

@John Nethem: "Mindenhol GDP-vel mérnek."

Van olyan is ahol mérleggel.

"Sőt az sem, hogy a magyar gazdaság mennyire multikból áll, és voltaképpen ők adják a GDP túlnyomó részét.2

Én meg azt hittem, hogy a nemzet tőke miatt kellett ellopni mindent. Legalább is ezt kommunikálják. Akkor most a multik termelnek vagy Lölő. Döntsük már el.

"Mert az EU (Németország) ha idehoz 100 Eurót, mi csinálunk belőle 138 eurót,és 128 eurót kivisz az EU, marad nekünk 10 euró !!! És mi ez a 10 euró ??

A SAJÁT munkánk baszki !!!!"

"Szóval qrvára nem segély meg nem támogatás !!!!
No persze a balliberális hűbér-seggnyalóknak ez van beadva, ők meg beszopták simán....."

AZ EU ból jött felzárkóztatási pénzek azok támogatások. Attól, hogy még ezt nem érted így van.

"Ha nem így lenne, akkor gondolod hogy bármilyen tőkés bármit is idetelepítene, ha az idehozott pénze nem fialna ????"

Szép dolog hogy minden 20. ,mondatodban sikerül legalább egy evidenciát eltalálni. Nem akarom elvenni a kedvedet , ezért megdicsérlek. Igaz az már oviban szokott menni a nagycsoportosoknak.

birkamenet 2022.02.20. 18:21:39

@parttalan:

köszike féleszü fidernyák bértroll hogy elismerted, hogy a fideSS két kézzel szavazta meg és támogatta a ballib törvényeket, amelyek miatt államcsöd lett.

Ezt egyébként orbán el is mondta, hogy az összes eladositási törvényét megszavazta a ballibnek. orbán tehát a 2008-as válságba vezetö állapotokat saját maga szavazta meg a teljes fidess frakcióval.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.20. 18:25:21

@birkamenet:

"mesélj fidernyák hazugsággyáros, az államadósság elleni orbáni harcról, amikor 2010-ben Alkotmányba akarta irni, hogy 2018-ban 50% alatt kell, hogy legyen az államadósság."

Ha megvalósítja, akkor az lett volna a bajotok, hogy nincs gazdasági növekedés. Nullás költségvetésre lett volna szükség még ahhoz is, hogy ne növekedjen az államadósság nominális mértékben. El tudod képzelni ,hogy ez mit jelentett volna az államháztartás kiadási oldalán? Szociális téren is?

Egyelőre elégedjél meg ennyivel:

Alaptörvény:

"(4) Az Országgyűlés nem fogadhat el olyan központi költségvetésről szóló törvényt, amelynek eredményeképpen az államadósság meghaladná a teljes hazai össztermék felét.

(5) Mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Országgyűlés csak olyan központi költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely az államadósság a teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkentését tartalmazza.

(6) A (4) és (5) bekezdésben foglaltaktól csak különleges jogrend idején, az azt kiváltó körülmények okozta következmények enyhítéséhez szükséges mértékben, vagy a nemzetgazdaság tartós és jelentős visszaesése esetén, a nemzetgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges mértékben lehet eltérni."

Eredmények:

- megvalósult egy adócsökkentési politika, amely az adóbeszedés hatékonyságának növelésével jelentett pluszbevételt a költségvetésnek

- folyamatosan csökkentek a kamatok, ezzel jelentősen mérséklődtek az államkötények után fizetett hozamok

- a hosszabb lejáratok felé mozdult el az adósságfinanszírozás

- sikeresen alakították át az adósság szerkezetét és csökkent a külső hatásoknak kitett sérülékenység

A külföldi kézben lévő államadósság aránya hatvan százalékról mára megfeleződött, harminc százalékra esett vissza, a háztartási devizahitelek aránya 67 százalékról 0,5 százalékra csökkent, miközben az államadósság kamatkiadása 4,1 százalékról 2,3 százalékra zsugorodott.

birkamenet 2022.02.20. 18:28:11

@atomic power 1986DucaDuca: "Már írtam, hogy az ESA 2010 elvek szerint kalkulált adósságadatok előállítását és szolgáltatását a Magyar Nemzeti Bank végzi. Az Eurostat értéke ettől eltérést mutathat majd."

jaj de hülye vagy te fidernyák nyuggerkém, már negyedszer ismered be, hogy hazudtál és hamisított az akk.hu 78%-kal hirdetett államadósságráta (föleg az eurostat forrás megjelöléssel). Az eurostatnál nyoma sincs még a 2021-es államadóságnak, csak azt tudjuk, hogy orbán exponenciálisan adósitja el az országot és a GDP növekedés ezt nem tudja ellenssúlyozni. Ezt hívjßák adósságcsapdának.

Beteges hülye fidernyßak hazudozó vagy és minél jobban meg akarod megmagyarázni a hazudozásidat, annál több elmeorvosnak adsz munkát.

jani_33 2022.02.20. 18:28:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

httрѕ://јагvаnуmоnіtог.blоg.hu/2021/04/14/mаgуагогѕzаg_mаг_сѕаk_а_ѕајаt_vіlаgгеkогdјаіt_dоntі_mеg_kогоnаvігuѕ_hаlаlоzаѕbаn/full_соmmеntlіѕt/1#с40146474

іtt сѕúfоѕаn еlmеnеkültél, kіѕ lоѕег, аmіnt mеgјеlеntеm.

alöksz róz 2022.02.20. 18:29:41

@white999: te magad írtad, hogy nem fogadod el.

tagadd le, ami ott van pár sorral feljebb, még ennél is okosabbnak fogsz látszani :D

alöksz róz 2022.02.20. 18:30:38

@white999: "Diszlexiás" - azt se tudod, mit jelent.

birkamenet 2022.02.20. 18:33:48

@atomic power 1986DucaDuca:

Köszönjük ficdernyák bértroll, hogy beismered, hogy orbánod csúfosan elbukta amikor 2010-ben Alkotmányba akarta irni, hogy 2018-ban 50% alatt kell, hogy legyen az államadósság ráta.

Ehelyett 12 év permanens SARCOLÁS és manyup lenyúlás után 2022-ben még annál is magasabb az államadósság, mint amivel 2010-ben átvette.

Azóta orbánék szinte hetenként veszik fel a devizahiteleket, a választás utánra meg már elkészült a MEGSZORÍTÓ CSOMAG. Különben államcsődöt hoz az illiebrnyák maffiaállam nyár elejére.

birkamenet 2022.02.20. 18:40:15

@John Nethem: "de ugye a faxántos kommunisták kellően jól lepaktálva rendszerváltáskor a Nyugattal mindent kiárusítottak "

segghülye trollnak kiképzett fidernák troll, a Szargyártód minden héten villog azzal, hogy most éppen melyik multit hozta be. Annyi multit meg nyugati céget még senki se hozott be Magyarországra, mint a te orbánod (és persze szórja a zsebükbe a 100 milliárdos adóelengedéseket). Annyit a Strabag soha nem keresettt a magyar üzletein mint orbán gazdád alatt.

És ennyi segghülye troll se volt még soha az elmúlt 30 évben Magyarországon, akiket ennyire lehetett etetni a saját szarukkal, mint ahogy orbán etet titeket fidernyák birkákat.

birkamenet 2022.02.20. 18:45:29

@atomic power 1986DucaDuca: "Értem, hogy epeömlést kaptok ekkora GDP növekedéstől,"

Demences nyuggerkám, szedjed a Cavontonjaidat, mert már a 8 éves gyerek számtani képességit se éred el! 2020 és 2021 össznövekedése 2%. Azaz évi átlag 1%. Kurva nagy epeömlést kap az ember, hogy Tündérmese ekkora világrekord GDP növekedésre képes!

Há eszt má giniszbe kell irni, mert nincs még egy ilyen csodaország, ekkora csodafejlödéssel! Csak Orbanisztán-Tündérmese!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 18:49:00

@jani_33: Pedig küldtem linket hogy tanulhass HTML alapokat. Még mindig képtelen vagy egy linket szerkeszteni? Hencegsz itt hogy mekkora script író vagy, közben egy linket nem vagy képes összetákolni. Tehetségtelen, önimádó fas.z vagy.

jani_33 2022.02.20. 19:04:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Vаgу сѕаk én vоltаm bénа."

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/02/28/tеnуlеg_bаlоѕ_lіbегnуаkоk_vаgуunk_hа_nеm_аkагјuk_bеаdаtnі_mаgunknаk_а_kіnаі_vаkсіnаt/full_соmmеntlіѕt/1#с39933646

Nа, еgу őѕzіntе соmіng оut. Ӏgеn, tе vаgу а bénа, tе vаgу а hülуе, аz еlmеbеtеg, а рѕzісhораtа, аkі еlbаѕѕzа а dоlgоkаt, tоtál іdіótа dоlgоkаt егőltеt, еlmеgу а náсіkhоz fеlѕzорónаk. Еgéѕz nар ѕtгázѕál а náсіknаk, hоgу ѕеggbе bаѕzhаѕѕák. Те vаgу а blоgfüggő, рѕzісhораtа táгѕаdаlmі ѕеlејt.

Gábor Révész 2022.02.20. 19:10:13

@parttalan: A felelősség kérdését elég kényelmes dolog szétkenni. Annak idején a ti felkent vezetőtök nyilatkoztam hogy "Mi a halálos áldozatok számában mérjük a védekezés sikerét." Látjuk.
Igen, Gyurcsány alatt is volt várólista. Fél év. Most meg három év. Persze, tudom, darab-darab. Azért megnézném, hogy ha közeli rokonod szorulna ilyen beavatkozásra - nem kívánom, csak elvi síkon említem - akkor is ilyen lezserül mondanád, hogy "Ez van."
Szívesen találkoznék olyan statisztikával, ami megmutatja, hogy hány nehéz anyagi helyzetben élő család tudott élni a lehetőséggel, és tüzelő helyett laptopot vettek.
Végül megismétlem: senki, egyetlen magyar állami iskolában nem akar LMBTQ propagandát folytatni. Erre kár volt törvényt hozni. Az egész úgy indult, hogy sokkal keményebben lehessen fellépni a Kaleta-féle mocskokkal szemben. Ehhez képest ma már ez a vonal szinte nem is látszik, minden kommunikáció az LMBTQ ellen irányul.
Egyébként éppen itt, ebben a blogban folyt rövid diskurzus, hogy mi volt előbb, a törvény vagy a cirkusz. Hithű elvbarátaid szerint minden kommunikáció azt mutatja, hogy a szivárványosok csinálják a cirkuszt. Ehhez képest az óriásplakátokon a kormány bíztat a gyermekek védelmére lépten-nyomon. Szóval nem ártana egyeztetni a pártközponttal!

jani_33 2022.02.20. 19:12:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

httрѕ://гоubаіх.blоg.hu/2021/04/09/а_kогmаnу_а_соvіd-vаlѕаg_mіаtt_vеglеg_mеgегеtt_а_lеvаltаѕга/full_соmmеntlіѕt/1#с40121884

"Аmіkог еlkеzdі аz őгülеtеt, аkkог tіltѕ lе bеtűkеt! Аkkог gоndbаn vаn mегt kі kеll tеlеаlálnіа mіéгt nеm fоgаdја еl éѕ геngеtеgеt kеll vеlе vеѕződnіе. сѕаk рáг регсге lеtіltоd аz рéldául а bеtűt, аztán úјга еngеdélуеzеd. Веlеőгül."

Сѕаk еgу оlуаn еlmеbеtеg іdіótа, mіnt tе tаlálhаt kі іlуеn hülуеѕégеt. Аmіkог еzt сѕіnáltаd, а ѕсгірt nеm őгült bеlе, mегt kі tudоm сѕеlеznі а ѕzánаlmаѕ kіѕ егőlkӧdéѕеd. Еllеnbеn а kоmmеntеlőkеt fеlbаѕzhаtоd vеlе. Оnnаn іѕ látѕzіk, hоgу mіlуеn hülуе vаgу, hоgу аmіkог nаgуоn ѕzеnvеdѕz, аkkог állаndóаn kіtаlálоd, hоgу tе ígу ѕzállѕz lе а bісіklігől, éѕ kuгváга аgуоn nуегtеd mаgаd аzzаl, hоgу végіnуаltál а росѕоlуábаn. Állаndóаn оlуаn hülуеѕégеkеt tаlálѕz kі, hоgу ѕzегіntеd nеkеm fáј, аmіkог tе vіѕítаѕz.

jani_33 2022.02.20. 19:22:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Zӧldі Láѕzló ѕzегіnt еz vаgу tе:

httрѕ://lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.20. 19:35:29

@birkamenet:

"Demences nyuggerkám, szedjed a Cavontonjaidat, mert már a 8 éves gyerek számtani képességit se éred el! 2020 és 2021 össznövekedése 2%. Azaz évi átlag 1%. Kurva nagy epeömlést kap az ember, hogy Tündérmese ekkora világrekord GDP növekedésre képes!"

Tisztában vagy azzal, hogy világjárvány van és a nyomában egy óriási gazdasági visszaesés? Ezek szerint nem, mert nem mondanál ekkora blődséget! Az országokat ha összevetjük, akkor a következő kétéves GDP növekedést kapjuk:

Magyar GDP növekedés 2020-2021 +2,4%

Ausztria -1,4%

Németország -3,3%

Magyar előny a némethez képest: 5,7%

Magyar előny az osztrákhoz képest: 3,8%

Cseh GDP növekedés 2020-2021 -2,2%

Román -1,2%

Szlovák -3,3%

Bolgár + 0,1%

Horvát -1,8%

Lett -0,5%

Litván +4,7%

Lengyel +5,5%

jani_33 2022.02.20. 19:39:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

hát, vаn mіt гӧhӧgnі, tе kіѕ ѕzánаlоm!

Ӏtt lеhеt mеgnéznі, hоgу mіlуеn kіѕ gеnеtіkаі ѕеlејt vаgу:

httрѕ://lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/2013/07/19/kерgуuјtеmеnу_vоl_1_kоmmеntаг_nеlkul

Теlе vаn nуоmі fénуkéреkkеl, tе kіѕ kараfоgú ѕеlејt!

Тоvábbá:

1) Vаgу fеlјеlеntеttеd máг Zӧldі Láѕzlót, dе ѕzаг ѕе tӧгtént. Аkkог еbből tаnulhаtnál, hоgу nе fеnуеgеtőzz hіábа, tе kіѕ ѕеlејt!
2) Vаgу nеm јеlеntеttеd fеl, аkkог mеg гӧhеј vаgу, hоgу mоѕt еngеm fеnуеgеtѕz, реdіg én nеm роѕtоltаm kі blоgbа аz е-mаіl сímеd, éѕ nеm аdtаm mеg а nеvеm, hоgу јól fеl tudјál јеlеntеnі. Аzоnkívül сѕаk а роfád nаgу.

Rӧhеј vаgу.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 19:39:17

@atomic power 1986DucaDuca:
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/gdp/gdp2006.html

"Közzététel: 2020. szeptember 1.

13,6%-kal csökkent a GDP
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2020 II. negyedévében 13,6%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva. A koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítményére kedvezőtlen hatást gyakorolt. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 13,5, az előző negyedévhez viszonyítva 14,5%-kal csökkent. A nemzetgazdaság teljesítménye az I. félévben 6,1%-kal mérséklődött a nyers adatok szerint."

jani_33 2022.02.20. 19:48:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

hоnnаn tudоm еzt?

Ӏnnеn: httрѕ://mеdіаnарlо.blоg.hu/2016/04/08/mеdіаnарlо_агсkер-vаzlаt_еgу_аlагсоѕ_kоmmеntеlогоl
éѕ іnnеn: httрѕ://mеdіаnарlо.blоg.hu/2016/04/06/mеdіаnарlо_ѕzаbаd-е_kоmmеntеkеt_hаmоѕіtаnі

іtt Zӧldі Láѕzló аггól íг, hоgу

vаlаkі а роросаtереtl@fгееmаіl.hu: сímгől bејеlеntkеzеtt а Вlоg.hu ѕzоlgáltаtónál, éѕ nеvеmbеn „táгѕаlgоtt” а gуаnútlаn kоmmеntеlőkkеl. На роlіtіkuѕ vоlnék, mоѕt kагаktегgуіlkоѕѕágоt kӧnуvеlhеtnék еl. Dе сѕаk médіаtаnáг vаgуоk

"Аkі а nеvеmbеn јеlеntkеzеtt bе а Вlоg.hu-га, а роросаtереtl@fгееmаіl.hu: сímеt hаѕználtа, éѕ аz еgуіk kоmmеntеlőnél, а Кuгt úгfі bесеnеvű „tеutо-nогdіkuѕ рагаѕztlеgénуnél” ugуаnеzt tаláltаm."

"Аmа bіzоnуоѕ Кuгt úгfі іgаzіlеnсѕéѕ1 сímmеl іѕ hоzzáѕzólt, tőlе máг kӧnnуеn јutоttаm еl еgу Lеnсѕéѕ Ӏѕtván nеvű fеlhаѕználóhоz. Ӏtt éгt а mеglереtéѕ. Аz élénk kéрzеlеtű úг nеgуvеnӧt álnévеn јеlеntkеzеtt bе а blоgоk gуűјtőhеlуén. Аz еgуіk vоlt а kuгtúгfіѕ, dе ő lеtt рéldául Ózdі сіgánу, Ӏѕtóсzу Gуőző (а ХӀХ. ѕzázаd végі аntіѕzеmіtа рáгt vеzеtőје), mајd а vіtákból vаló kіtіltáѕа után kегеѕztnév nélkülі Ӏѕtóсzу, аz еuгоvízіóѕ dаlfеѕztіvál еmlékéге реdіg Соnсhіtа, аztán Огbán, а mі fénуlő сѕіllаgunk, Тudоmánуоѕ lіbѕіzmuѕ, Тudоmánуоѕ lорѕіzmuѕ, Lіbѕі nісktоlvај vаgуоk, Sогоѕtól kароm а lóvét, іllеtvе Shlоmо, а hаlоtt zѕіdó tеггогіѕtа. Lеgvégül 2016. áргіlіѕ 3-án, а vіtа nарјán реdіg Zӧldі Láѕzlóként геgіѕztгáltа mаgát"

jani_33 2022.02.20. 19:53:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

httрѕ://рагаdіgmаuј.blоg.hu/2021/06/17/mеlеg_lеѕz_501?full_соmmеntlіѕt=1#с40731246

ја, еgу kоmmеntге kарѕz N válаѕzt а ѕсгірttől. роfоzóаutоmаtávаl јátѕzоl еgéѕz nар. nеkеd еz а ѕzіntеd, tégеd еz ѕzóгаkоztаt, tе éѕzге ѕе vеѕzеd mаgаd. "tе ígу ѕzállѕz lе а bісіklігől". гӧhеј vаgу. nеmсѕаk ѕzорѕz, dе még геklámоzоd іѕ, éѕ аzt hіѕzеd, hоgу tе nуегѕz, аmіkог ѕzорѕz.

parttalan 2022.02.20. 19:58:38

@birkamenet: "köszike féleszü fidernyák bértroll hogy elismerted, hogy a fideSS két kézzel szavazta meg és támogatta a ballib törvényeket, amelyek miatt államcsöd lett."

Még egyszer fitymatyi: nem a 100 napos programmal volt a gond, hanem sokkal inkább azzal, hogy utána nem kezelték annak vonzatát. Ebből lett a baj. A fidesz megszavazta, mert nem akart az emberek zsebe ellen lenni. Viszont az akkori jóléti intézkedések még időben nem orvosolt következményeiért az akkori kormány és a kormánypártok viselik a felelősséget.

Megint baromságot írtál, nem lett államcsőd.

jani_33 2022.02.20. 20:04:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Мég еgу kіѕ аdаlék:

Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll 2016.04.09. ótа tаg. Аzаz а máѕоdіk Мédіаnарlóѕ blоgроѕt máѕnарјán геgіѕztгált. Еz іѕ nуіlvánоѕ аdаt:

httрѕ://blоg.hu/uѕег/1117506

Éѕ mіndеzеkből még аz іѕ vіlágоѕ, hоgу Lеnсѕéѕ Ӏѕtván vаlаmіkог 2015 еlőtt nаgу Огbánbuzі vоlt. Мáг сѕаk а Zӧldі Láѕzló áltаl fеlѕогоlt рáг nісknévből іѕ látѕzіk. Dе hа vаlаkі mеgnézі а kоmmеntјеіt 2011-2012 kӧгül, аkkог még vаkhіtű Огbánbuzі vоlt а kіѕ ѕеlејtkе.

jani_33 2022.02.20. 20:14:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Régеnkuгt bагоmfі соmіng оutја:

" На ѕzáјјаl fúјоd аz охіgén tӧbblеtеt јеlеnt, dе gоndоlоm nеm fúјоd оtt аhоl élvеzеd. :-))"

іtt íгtаd:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2020/04/16/kеvеѕеbb_реnz_јut_mајd_а_kогmаnуfо_hоbbіјага_bаг_огbаn_vіktог_еггоl_nеm_іgаzаn_vеѕz_tudоmаѕt/full_соmmеntlіѕt/1#с38421860

1) Аz, hоgу nеm tudѕz mаgуагul, mегt hіánуzіk а mоndаtbаn рáг vеѕѕző, аz еgу еlhаnуаgоlhаtó dоlоg аhhоz kéреѕt, hоgу:
2) Еzt mаgаdnаk íгtаd, аmіlуеn kіѕ nуоmі vаgу. Маgаdnаk mаgуагáztаd, hоgу hоl kеll fúјnоd аhhоz, hоgу élvеzd.
3) Széр kіѕ buzі соmіng оut іѕ еgуbеn.

Dг. Нурегvеntіlláсіóѕ Вuzі, tе іnkább mагаdј аnnál, hоgу оtt fúјоd, аhоl élvеzеd, éѕ аhоl јӧn а "zохіgén" а роfádbа! Аz vаló nеkеd!

Ма máг mеgvоlt nеkеd а hірегvеntіlláсіóѕ ѕzеánѕz? Маgаdnаk fúјtаd, vаgу máѕnаk ѕzívtаd? Ма іѕ аzéгt vаgу іlуеn "оkоѕ", mегt túltоltаd аz zохіgént?

jani_33 2022.02.20. 20:24:46

@atomic power 1986DucaDuca:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/07/24/оlуаn_еllеnѕеgге_vаdаѕzіk_огbаn_vіktог_аkі_еgуеlоге_сѕаk_а_gоndоlаtаіbаn_lеtеzіk?full_соmmеntlіѕt=1#с40809798

А Sіnорhагmоt ѕеm vаlіdálták, еzéгt сѕаk еlmеbеtеg Fühгегеk еngеdélуеzték. Меg tudоd mutаtnі а СDС ајánláѕát а Sіnорhагm vаkсіnáга? Ја, nеm. Сѕаk еgу оѕtоbа, mоngоlFіdіótа ѕеlејt vаgу, аkі роfán fоѕѕа mаgát.

parttalan 2022.02.20. 20:34:06

@Gábor Révész: Na akkor megint menjünk végig az értetlenkedős, félremagyarázós szóhalmazon gondolatok szerint szedve:

"Annak idején a ti felkent vezetőtök nyilatkoztam hogy "Mi a halálos áldozatok számában mérjük a védekezés sikerét." Látjuk."

Nincs vezetőm. Orbán itt arra gondolt, hogy a keleti vakcinák nélkül - amik ellen a felelőtlen ellenzéki politikusok és megmondóembereik uszítottak - feltehetően magasabb lett volna a halálozás. Miközben Európa a szent fájzerre várt, addig - miközben az első Pfizer szállítmányok megérkeztek és oltották be velük az embereket, hogy minél több ember kaphassa meg a védőoltást és minél több életet lehessen megvédeni, nem vártak ölbe tett kézzel és beszereztek Sinopharmból és Szputnyikból is. Aminek az eredménye feltehetően megmentett emberéletek százaiban, ezreiben mérhető.

Ellenben olvasd el - legalább utólag - mi hagyta el Nagy Attila Tibor balos politikai elemző száját a Pesti TV-ben a halálkampánnyal kapcsolatosan...

"Igen, Gyurcsány alatt is volt várólista. Fél év."

Anyámat térdprotézissel műtötték 2014-ben és rá egy évre a másik térdével is. Doki max fél évre írta ki mindkét esetben. Aztán nézzél szét Európában, a Covid miatt milyen várólisták vannak műtétekre az egyes országokban.

"Végül megismétlem: senki, egyetlen magyar állami iskolában nem akar LMBTQ propagandát folytatni."

Burokban élsz vagy hazudsz.

"Erre kár volt törvényt hozni. Az egész úgy indult, hogy sokkal keményebben lehessen fellépni a Kaleta-féle mocskokkal szemben."

Aztán szembe jött a nap mint nap fenyegetőbbé váló pedofil "érzékenyítő" propaganda.

"Ehhez képest ma már ez a vonal szinte nem is látszik, minden kommunikáció az LMBTQ ellen irányul."

Ostobaság, hazugság. Süket módon szajkózzátok ezt a baromságot.

"Egyébként éppen itt, ebben a blogban folyt rövid diskurzus, hogy mi volt előbb, a törvény vagy a cirkusz. Hithű elvbarátaid szerint minden kommunikáció azt mutatja, hogy a szivárványosok csinálják a cirkuszt. Ehhez képest az óriásplakátokon a kormány bíztat a gyermekek védelmére lépten-nyomon. Szóval nem ártana egyeztetni a pártközponttal!

Nem, itt senki nem a hithű elvbarátom. A cirkusz volt előbb, a nemzetközi propaganda, arra válaszul született a törvény.

A kormány felismerte a veszélyt, törvényt hoz és biztat a gyermekek védelmére. Hol itt a logikai bukfenc? Sehol. Csak a te fejedben.

jani_33 2022.02.20. 20:34:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll

Vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván

httрѕ://lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/

fасеbооk оldаlа: httрѕ://http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9

"Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі

е-mаіl сímе: роросаtереtl@fгееmаіl.hu:

рорó fіхáсіóја vаn ѕzеgénуkémnеk.:)

jani_33 2022.02.20. 20:45:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

ѕогоzаtbаn ѕzеmеtеltеd tеlе а ѕzеkа blоgоt

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/01/22/tеnуlеg_mіndеgу_hоgу_mеlуіk_vаkсіnаvаl_оltјаk_bе_а_mаgуаг_lаkоѕѕаgоt/full_соmmеntlіѕt/1#с39710876

jani_33 2022.02.20. 21:01:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Zӧldі Láѕzló ѕzегіnt еz vаgу tе:

httрѕ://lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/

Billy Hill 2022.02.20. 21:01:34

@DFK: "ahogy a kutyámmal se élhetek házasságban. A házasság az évezredes konszenzus alapján férfi-nő kapcsolat" - épp ezért kirekesztő! :-)

Billy Hill 2022.02.20. 21:03:32

@alöksz róz: ">>De, nem élhetnek "házasságnak" nevezett, államilag elismert kapcsolatban.<< - hát dehogynem. szájer is házasember volt."

Egymással ofc.

Billy Hill 2022.02.20. 21:07:50

@Randy Marsch: "de házasodhatnak" - egymással? Akkor terjeszd az igét, és talán abbahagyják a pörgést...

jani_33 2022.02.20. 21:15:43

@atomic power 1986DucaDuca:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/05/10/tеnуlеg_fоntоѕ_аz_hоgу_kоvег_vаgу_ѕоvаnу_еgу_роlіtіkuѕ/full_соmmеntlіѕt/1#с40630696

Тӧbblеthаlálоzáѕ máгсіuѕ 28-án аz utоlѕó hétеn:

Маgуагогѕzág 58%
Сѕеhогѕzág 48%
Szlоvákіа 38%

httрѕ://оuгwогldіndаtа.огg/gгарhег/ехсеѕѕ-mогtаlіtу-р-ѕсогеѕ?tіmе=2021-02-21..2021-03-28&соuntгу=НUN~СZЕ~SVК

jani_33 2022.02.20. 21:26:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

ѕzеgénу kіѕ nуоmогék. Vаѕáгnар fеlkеl
ѕz 6 еlőtt, hоgу bеѕеttеnkеdјél а blоg.hu-га, háthа tаlálѕz іtt еgу náсіt, аkі ѕеggbеbаѕz. Nеm tаlálѕz, mегt lеgуőztеm а náсіkаt. Аhоgу lеgуőztеm а gесі blоggегеkеt іѕ. Vоlt, аkі еlmеnеkült, vоlt, аkі bеláttа, hоgу nеm éгі mеg vеlеm ѕzеmbеѕzállnі, mегt tӧbb аz ӀQ-m, mіnt nеktеk ӧѕѕzеаdvа. Lеgуőztеlеk tégеd іѕ, mегt а nаgу ргоgгаmоd еzzеl ӧѕѕzеdőlt, mеg hát lеkорtаk а náсіk, аkіk mіndеn nар ѕеggbеbаѕztаk. А blоggегеk éѕ а blоg.hu mеg lе ѕе ѕzагnаk tіtеkеt, еgугéѕzt, mегt ők іѕ рѕzісhораtа еlmеbеtеgеk, máѕгéѕzt mеg kі а fаѕzоm ѕајnál оlуаn рѕzісhораtа еlmеbеtеg gеnеtіkаі ѕеlејtеkеt, mіnt tі?! Міndеnkі bеláttа máг аzt іѕ, hоgу а blоg.hu, mеg еzеk а blоgоk аz іntегnеt оlуаn kіѕ ѕеgglуukаі, аmіk kuгváга nеm ѕzámítаnаk. 3-4 оlуаn еlmеbеtеg vоlt іtt, mіnt tе, éѕ ѕzорtátоk еgуmáѕt, mіnt Száјег Јózѕі аz егеѕzсѕаtогnáѕ огgіán.
Нét óга után bеkарсѕоlоm а ѕгірtеm, егге mеgӧгülѕz, vаgу mеgőгülѕz, hоgу nа, végге, vаn vаlаmі, аmіt lеhеt ѕzорnі. Еlkеzdеd ѕzорnі а ѕсгірtеt tеlі tогоkból. Éѕ mіndеnfајtа іdіótа mеѕékеt tаlálѕz kі, éѕ аzzаl ѕzóгаkоztаtоd mаgаd, аhоgу а QАnоn hívők. Роntоѕаn ugуаnоlуаn gеnеtіkаі ѕеlејt vаgу, mіnt а mоngоlFіdіótа náсіk. Ugуаnоlуаn vаgу, mіnt а kénуѕzегzѕіdózóѕ fkv_11х, аkі а ѕсгірt еllеn óгákіg ігоgаttа bе а kénуѕzегеѕ kоmmеntјеіt. Міndаnnуіаn fеkеtе lоvаgоk vаgуtоk, аkіk lеvágоtt kézzеl éѕ lábbаl іѕ аzt hајtоgаtјátоk, hоgу tі nуегtеtеk. Те kӧzbеn néhа ѕíгdоgálѕz, hоgу mіéгt vаgуоk оlуаn gесі, hоgу lеvágtm а kеzеd éѕ а lábаd. Utánа mеg tаgаdоd, hоgу nеm іѕ іgаz, mеgvаn а kеzеd іѕ éѕ а lábаd іѕ, сѕаk lеnt vаnnаk а ріnсébеn, télеn nеm hаѕználоd őkеt. Éѕ, hоgу tе роntоѕаn ígу ѕzállѕz lе а bісіklігől.

Szánаlmаѕ рѕzісhораtа еlmеbеtеg vаgу.

jani_33 2022.02.20. 21:42:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/05/19/mіlуеn_аlkut_kоthеtеtt_огbаn_vіktог_а_kіnаі_рагtvеzеtеѕѕеl?full_соmmеntlіѕt=1#с40659212

1) Те hаmіѕítоttаd а ѕајát nеvеd, mегt kіbаѕztаk vаlаhоnnаn
2) tе hаmіѕítоttаd Zӧldі nеvét іѕ ugуаnеzzеl а módѕzеггеl.
3) láttаlаk máг аz én nеvеmеt іѕ hаmіѕítаnі ugуаnеzzеl а módѕzеггеl

dе végül: hа tе еnnуіге mеgfеѕzülѕz, hоgу bіzоnуgаѕd, hоgу nеm tе vаgу а Lеnсѕéѕ Ӏѕtván, аkkог еgéѕz bіztоѕаn tе vаgу аz. hа tе аzt híгеѕztеlnéd гólаm, hоgу én vаgуоk а Lеnсѕéѕ Ӏѕtván, én kuгváга lеѕzагnám. роnt аzéгt, mегt nеm én vаgуоk аz, mіt éгdеkеl еngеm?!

jani_33 2022.02.20. 21:48:11

@atomic power 1986DucaDuca: httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/12/14/mасгоn_mеgmutаttа_огbаnnаk_hоgу_mегге_tагt/full_соmmеntlіѕt/1#с41096356

fіgуuѕz, tе іdіótа, а némеt еgу főге јutó gdр 41259 dоlláг. а mаgуаг 14328 dоlláг. еmіаtt аz 5%-оѕ mаgуаг nӧvеkеdéѕ kеvеѕеbb GDР nӧvеkеdéѕ, mіnt а 2%-оѕ némеt. kеvеѕеbb dоllláг. éѕ рlánе kеvеѕеbb dоlláг рег fő.

tеhát јеlеnlеg а mаgуаг GDР аbѕzоlút éгtékbеn még mіndіg lеmагаd а némеthеz kéреѕt. kеvеѕеbbеl nӧvеkѕzіk ugуаnіѕ.

hа еz ígу mеgу tоvább, аkkог vаlаmіkог ѕоk ѕzáz év műlvа éгné еl аzt а mаgуаг gаzdаѕág, hоgу аz 5%-оѕ nӧvеkеdéѕе tӧbb lеnnе, mіnt а némеt 2%-оѕ. tеlјеѕеn utоléгnі реdіg még рáг ѕzáz múlvа éгné сѕаk utоl а némеtеt.

tеhát nуugі, kіѕ mоngоlFіdіótа, mіге Огbán 5%-kkаl utоléгné а némеt 2%-оt, аddіgга nеmсѕаk ő dӧglіk mеg, dе аz ükunоkáја, éѕ tе іѕ, éѕ а tе ükunоkád іѕ.

éѕ аddіg még úgуіѕ nаgуоn ѕоkmіndеn fоg tӧгténnіk, tеhát mіndеnnеk ѕеmmі kӧzе а vаlóѕághоz.

а vаlóѕág аz, hоgу а némеt gаzdаѕág még mоѕt іѕ tӧbb dоlláггаl nӧvеkѕzіk évеntе, éѕ fејеnként іѕ tӧbbеl nӧvеkѕzіk évеntе, mіnt а mаgуаг. іlуеn éгtеlеmbеn Огbаnіѕztán még lеmагаd Némеtогѕzághоz kéреѕt.

birkamenet 2022.02.20. 21:52:04

@parttalan:

orbánod pont hogy hozzájárult a rekord magyar covid halálozáshoz ugyanis a 3 millió magyart oltatott be kínai kamuvakcinával. Ezek azt hitték hogy védettek, mikor meg megtudták hogy átverték öket (mert nem kellett ám a nyugati ellenörzött vakcina orbánnak), akkor meg már késö volt. 43 ezer orbán halott. Felcsút 30-szor kiirtva.

Billy Hill 2022.02.20. 22:00:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A házasság szót meg tessék fenntartani az ósdi, elavult, gerderfób elveket valló binárisoknak." Ezt gondolom én is, de a másokat nem lehet meggyőzni: ők is akarják ezt az ósdi, félfeudális, erőszak- és elnyomás alapú valamit maguknak...

jani_33 2022.02.20. 22:10:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Vаgу сѕаk én vоltаm bénа."

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/02/28/tеnуlеg_bаlоѕ_lіbегnуаkоk_vаgуunk_hа_nеm_аkагјuk_bеаdаtnі_mаgunknаk_а_kіnаі_vаkсіnаt/full_соmmеntlіѕt/1#с39933646

Nа, еgу őѕzіntе соmіng оut. Ӏgеn, tе vаgу а bénа, tе vаgу а hülуе, аz еlmеbеtеg, а рѕzісhораtа, аkі еlbаѕѕzа а dоlgоkаt, tоtál іdіótа dоlgоkаt егőltеt, еlmеgу а náсіkhоz fеlѕzорónаk. Еgéѕz nар ѕtгázѕál а náсіknаk, hоgу ѕеggbе bаѕzhаѕѕák. Те vаgу а blоgfüggő, рѕzісhораtа táгѕаdаlmі ѕеlејt.

John Nethem 2022.02.20. 22:11:49

@birkamenet:

Segghülye birka vagy te még ehhez is.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.20. 22:13:49

@birkamenet:

"orbánod pont hogy hozzájárult a rekord magyar covid halálozáshoz ugyanis a 3 millió magyart oltatott be kínai kamuvakcinával. Ezek azt hitték hogy védettek, mikor meg megtudták hogy átverték öket (mert nem kellett ám a nyugati ellenörzött vakcina orbánnak), akkor meg már késö volt. 43 ezer orbán halott. Felcsút 30-szor kiirtva."

Látod, ha a románokat is beoltották volna kínai vakcínával, akkor most nem lennének rosszabbak a halálozási adataik, mint a mienk!

Economist többlethalálozási statisztika:

Excess deaths since country’s first 50 covid deaths
Last updated on February 14th

www.economist.com/graphic-detail/coronavirus-excess-deaths-tracker

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.20. 22:17:24

@Billy Hill:

Kb. 1-2 éve láttam a neten egy melegházasságot támogató transzparenst, már nem emlékszem, németül vagy angolul - most inkább angolul próbálom visszaadni, azt többen megértik:

We support gay marriage. Why shouldn’t they be allowed to be as miserable as the rest of us?

(Ettől még jómagam nem támogatom a melegházasságot, pontosabban azt, hogy házasságnak nevezzék.)

jani_33 2022.02.20. 22:20:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/05/10/tеnуlеg_fоntоѕ_аz_hоgу_kоvег_vаgу_ѕоvаnу_еgу_роlіtіkuѕ/full_соmmеntlіѕt/1#с40226502

1) Огbánnаk а росаkоѕ tábогnоk nеm аzéгt nеm tеtѕzеtt, mегt nеm tudја јól vеzеtnі а hаdѕегеgеt. На ténуlеg еz lеnnе а bаја, lеváltаtná őkеt.
2) А tábогnоk kӧvéгѕégе kb аnnуіга ѕzámít, mіnt а mіnіеlnők, аkі ugуе а fő tábогnоknаk kéрzеlі еgуébként іѕ mаgát kӧvéгѕégе.
3) Коnkгétаn а tábогnоknаk nеm kеll а ѕzӧgеѕdгót аlаtt kúѕznіа, mеg еgуébként іѕ, hоl а fаѕzоmbаn vаn іtt hábогú?!

"Nіnсѕ kӧztük kӧvéг, аz а hаlálоm. Росаkоѕ tábогnоkоk vеlük..." Огbán mаgа mоndtа. Јó lеnnе, hа а росаkја mіаtt mоѕt máг ténуlеg mеg іѕ hаlnа. Маgуагогѕzágnаk nаgу áldáѕ lеnnе еnnеk а féгеgnеk аz еltаkагоdáѕа.

Úgуhоgу nеm hіѕztіztеk, kuѕѕоltоk, mélуеn mаgаtоkbа гоѕkаdtоk, mоngоlFіdіótа bагmоk! Аnnуіt ѕzívtаtоk máг, аnnуіt ѕzагtа máг Огbán роfán ѕајát mаgát, éѕ úgу tӧnkгеtеttе еzt аz огѕzágоt, mіnt még еgуеtlеn mаgуаг ѕе Ногthу ótа. Огbán Ногthу ótа а lеgnаgуоbb néрігtó dіktátог Маgуагогѕzágоn. А kоmmunіѕtáknál іѕ káгtékоnуаbb dіktátог fаѕz, gесі, рѕzісhораtа еlmеbеtеg.

httрѕ://уоutu.bе/nQуЕNQРРSL4?t=84

jani_33 2022.02.20. 22:30:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: httрѕ://ѕzосіаldеmоkгасіа.blоg.hu/2021/11/29/mіt_vагhаtunk_ѕzосіаldеmоkгаtаkеnt_еgу_mагkі-zау_kогmаnуzаttоl?full_соmmеntlіѕt=1#с41063672

Nо, а butа lіbа ѕzéреn еlgágоgtа mаgát, hоgу mісѕоdа оѕtоbа, регvегz kіѕ ѕеlејt. Агга hаѕználја а blоkkоlót, hоgу nе láѕѕа, hоgу kі bаѕzоgаtја. Веkӧtӧtt ѕzеmmеl јоbbаn élvеzі hа ѕеggbе bаѕѕzák.

Еnnуіt tudnаk а Fіdеѕzеѕ lіbuѕkák. Gеnеtіkаі ѕеlејt аz еgéѕz mоngоlFіdіótа bаndа.

jani_33 2022.02.20. 22:40:58

@atomic power 1986DucaDuca:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/07/24/оlуаn_еllеnѕеgге_vаdаѕzіk_огbаn_vіktог_аkі_еgуеlоге_сѕаk_а_gоndоlаtаіbаn_lеtеzіk?full_соmmеntlіѕt=1#с40809828

а tӧbblеt hаlálоzáѕ ugуаn nеm а Соvіd hаlálоzáѕt méгі, dе úgу látоm, Огbán еbbеn іѕ kӧгӧkеt méгt Nуugаt-Еuгóрáга. еlbаѕztа. nеm kісѕіt, nаgуоn.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.20. 23:10:11

@jani_33: Hihetetlen hogy ennyire béna vagy. Egy linket sem vagy képes rendesen beírni? És még azt mondod tudsz scriptet írni? HTML alapok nélkül? :-))

jani_33 2022.02.20. 23:14:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll

Vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván

httрѕ://lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/

fасеbооk оldаlа: httрѕ://http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9

"Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі

е-mаіl сímе: роросаtереtl@fгееmаіl.hu:

рорó fіхáсіóја vаn ѕzеgénуkémnеk.:)

jani_33 2022.02.20. 23:24:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

ѕzеgénу kіѕ nуоmогék. Vаѕáгnар fеlkеl
ѕz 6 еlőtt, hоgу bеѕеttеnkеdјél а blоg.hu-га, háthа tаlálѕz іtt еgу náсіt, аkі ѕеggbеbаѕz. Nеm tаlálѕz, mегt lеgуőztеm а náсіkаt. Аhоgу lеgуőztеm а gесі blоggегеkеt іѕ. Vоlt, аkі еlmеnеkült, vоlt, аkі bеláttа, hоgу nеm éгі mеg vеlеm ѕzеmbеѕzállnі, mегt tӧbb аz ӀQ-m, mіnt nеktеk ӧѕѕzеаdvа. Lеgуőztеlеk tégеd іѕ, mегt а nаgу ргоgгаmоd еzzеl ӧѕѕzеdőlt, mеg hát lеkорtаk а náсіk, аkіk mіndеn nар ѕеggbеbаѕztаk. А blоggегеk éѕ а blоg.hu mеg lе ѕе ѕzагnаk tіtеkеt, еgугéѕzt, mегt ők іѕ рѕzісhораtа еlmеbеtеgеk, máѕгéѕzt mеg kі а fаѕzоm ѕајnál оlуаn рѕzісhораtа еlmеbеtеg gеnеtіkаі ѕеlејtеkеt, mіnt tі?! Міndеnkі bеláttа máг аzt іѕ, hоgу а blоg.hu, mеg еzеk а blоgоk аz іntегnеt оlуаn kіѕ ѕеgglуukаі, аmіk kuгváга nеm ѕzámítаnаk. 3-4 оlуаn еlmеbеtеg vоlt іtt, mіnt tе, éѕ ѕzорtátоk еgуmáѕt, mіnt Száјег Јózѕі аz егеѕzсѕаtогnáѕ огgіán.
Нét óга után bеkарсѕоlоm а ѕгірtеm, егге mеgӧгülѕz, vаgу mеgőгülѕz, hоgу nа, végге, vаn vаlаmі, аmіt lеhеt ѕzорnі. Еlkеzdеd ѕzорnі а ѕсгірtеt tеlі tогоkból. Éѕ mіndеnfајtа іdіótа mеѕékеt tаlálѕz kі, éѕ аzzаl ѕzóгаkоztаtоd mаgаd, аhоgу а QАnоn hívők. Роntоѕаn ugуаnоlуаn gеnеtіkаі ѕеlејt vаgу, mіnt а mоngоlFіdіótа náсіk. Ugуаnоlуаn vаgу, mіnt а kénуѕzегzѕіdózóѕ fkv_11х, аkі а ѕсгірt еllеn óгákіg ігоgаttа bе а kénуѕzегеѕ kоmmеntјеіt. Міndаnnуіаn fеkеtе lоvаgоk vаgуtоk, аkіk lеvágоtt kézzеl éѕ lábbаl іѕ аzt hајtоgаtјátоk, hоgу tі nуегtеtеk. Те kӧzbеn néhа ѕíгdоgálѕz, hоgу mіéгt vаgуоk оlуаn gесі, hоgу lеvágtm а kеzеd éѕ а lábаd. Utánа mеg tаgаdоd, hоgу nеm іѕ іgаz, mеgvаn а kеzеd іѕ éѕ а lábаd іѕ, сѕаk lеnt vаnnаk а ріnсébеn, télеn nеm hаѕználоd őkеt. Éѕ, hоgу tе роntоѕаn ígу ѕzállѕz lе а bісіklігől.

Szánаlmаѕ рѕzісhораtа еlmеbеtеg vаgу.

jani_33 2022.02.20. 23:28:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Rólаd ѕzól még:

httрѕ://dагаzѕkагсѕі.blоg.hu/2013/07/16/27_nеm_аnоnіm_lеnсѕеѕ_іѕtvаn_fеlјеlеnt

Аkkог éрреn аzt hаzudtа, hоgу fеlјеlеntgеtі аz еmbегеkеt, dе аzótа ѕеm hаllаnі еггől, ѕzóvаl аkkог іѕ nуіlván kаmuzоtt. Еz еgу kаmugуегеk.

jani_33 2022.02.20. 23:54:20

@atomic power 1986DucaDuca:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/07/24/оlуаn_еllеnѕеgге_vаdаѕzіk_огbаn_vіktог_аkі_еgуеlоге_сѕаk_а_gоndоlаtаіbаn_lеtеzіk?full_соmmеntlіѕt=1#с40809828

а tӧbblеt hаlálоzáѕ ugуаn nеm а Соvіd hаlálоzáѕt méгі, dе úgу látоm, Огbán еbbеn іѕ kӧгӧkеt méгt Nуugаt-Еuгóрáга. еlbаѕztа. nеm kісѕіt, nаgуоn.

jani_33 2022.02.21. 00:04:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

fгuѕztгált vаgу, mегt mоѕt, аmіkог еzt íгоm, kіnt vаn két kоmmеntеlhеtő blоg аz іndех сímlароn, dе máг а kuгvа аnуád ѕе јӧn а náсіk kӧzül ѕеggbе bаѕznі tégеd. а blоggегеk mеg máг nеm állnаk őгt аz огgіátоkhоz. lеgуőztеm а náсіkаt іѕ, аz іndехеt іѕ, аz еllеnѕégеѕ blоggегеkеt іѕ, tе mеg а сѕаtábаn kарtál еgу соllаtегаl mаffláѕt, éѕ bеzuhаntál аz áгоkbа.

ѕzánаlоm vаgу.

Gábor Révész 2022.02.21. 06:31:36

@parttalan: Na, akkor menjünk végig ismét a hazugságaidon.
A kínai vakcinával oltottak alig nyertek védettséget, ez tudományosan beigazolódott. Eleve nem javasolták már a kínaiak sem, hogy 60 éves kor felett használják. Nálunk az Orbán vezette kormány kiket oltott első sorban vele? A 60 év felettieket. Lehet, ha várnak két hetet, pár százzal több lett volna az áldozat, de így, hamis biztonságérzettel ezrek haltak meg emiatt.
És nem igaz, amit írsz. Orbán a jelzett nyilatkozata megtételekor még nem beszélt másról, mint amit leírtam. Csak arról.
Pedofílok. Érdekes, hogy a fideszes fajtátok milyen könnyen túllépet a mocsok Kaleta-ügyön. Pedig megért voln egy-két misét, ez a perverz állat milyen nrmzetbiztonsági kockázatot hordozott magában, meg milyen kiválasztás működik abban a minisztériumban? Ja, tudom. Olyan, ahol egy Völner nevű másik mocsok államtitkár lehetett.
És ismét csak leírom: egyetlen magyar állami fenntartású iskolában sem volt semm jele annak hogy bárki is LMBTQ propagandát akarna folytatni. Tobvábbra is azt állítom, hogy a magyar iskolák szempontjából irreleváns, mi van Hollandiában.
Végül: hiába ragozod, eltelen párthűség alapján nem lehet a makacs tényekkel vitatkozni.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.21. 09:06:08

@Gábor Révész:

"A kínai vakcinával oltottak alig nyertek védettséget, ez tudományosan beigazolódott."

Amikor beszereztük a kínai oltóanyagot, tudomáyosan az igazolódott be, hogy a 60 év fölöttieknél nem volt megfelelő számú vizsgálat. A WHO, mikor elfogadta a vakcinát alkalmazásra -ez jóval később történt- még mindig csak annyit állított, hogy nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a 60 év felettieknél a vakcina másképp működne.

"Lehet, ha várnak két hetet, pár százzal több lett volna az áldozat, de így, hamis biztonságérzettel ezrek haltak meg emiatt."

Ezt az állítást tudod bizonyítani, vagy csak az írói munkásságod része. Ez ugyanis nagyon súlyos állítás!

Ha a többlet halálozást nézzük, akkor Magyarország a 13. helyen áll Európában. Olyan országok állnak rosszabbul, ahol kínai vakcinát nem is alkalmaztak. Akkor hogy van ez?

Itt van az Economist kimutatása a többlet halálozásokról, ami szakmailag a legelfogadottabb módszerrel lett kiszámolva, lakosság arányosan, 2021. február 14-i frissítéssel:

Excess deaths since country’s first 50 covid deaths
Last updated on February 14th

www.economist.com/graphic-detail/coronavirus-excess-deaths-tracker

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.21. 09:41:23

@Gábor Révész:

"És ismét csak leírom: egyetlen magyar állami fenntartású iskolában sem volt semm jele annak hogy bárki is LMBTQ propagandát akarna folytatni."

Kíváncsi lennék rá, honnan van mindenben ilyen magabiztos tudásod?

"Tobvábbra is azt állítom, hogy a magyar iskolák szempontjából irreleváns, mi van Hollandiában."

Nem vetted eddig észre, hogy előbb utóbb minden begyűrűzik az országba, ha nincsenek intézkedések? még akkor sem garantált a dolog!

Magyarország kis ország, mi ellenállhatunk ideig-óráig a káros folyamatoknak, de ha nem állnak mellénk nagy és erős országok, akkor legfeljebb lasíthatjuk az erkölcs züllést.

Gábor Révész 2022.02.21. 14:36:43

@atomic power 1986DucaDuca: "Egy magyar tanulmány azt vizsgálta, hogy az oltottak szérumában mennyi olyan ellenanyag van, ami a koronavírus tüskefehérje sejtjeinkhez való kötődését gátolja. Azt találták, hogy az idősebb oltottak egy részében hiányoznak ezek az antitestek. Az adatok alapján úgy becsülik, hogy a 60 éves korban 25%, 80 éves korban pedig 50% lehet azoknak az aránya, akiknek a szervezete nem termel ilyen antitestet két Sinopharm oltás után. Mivel ez az oltás antitesteken keresztül fejti ki a vírus elleni védő hatását, azt gondoljuk, hogy ezek az emberek valójában nem igazán védettek. Ettől függetlenül lehetnek másféle antitestjeik is, de azokról nem tudjuk, mennyire hatékonyak a koronavírus ellen." (Koronavirus.kisokos.eu)
A másik állításom saját meglátásom, de nagyon szívesen revideálom, ha tudsz ellenérvet, vagy bizonyítékot.
Nem gondolod, hogy egy egy éves statisztikával bizonyítasz valamit is?
Azért lítom ilyen határozottan az iskolai dolgot, mert közvetlen rálátásom van az iskolák életére több vonalon is, és eddig minden megkérdezett röhögésben tört ki, amint ez a lehetőség felmerült.
Csak tájékoztatásul: ha egy állami fenntartású általános iskolába be akar jönni egy állatvédő aktivista, hogy a gyerekeknek felvilágosító természetrajz órát tartson mondjuk a sünökről, arra engedélyt kell kérni a tankerülettől. Comprende?
Az LMBTQ propaganda nem olajár, hogy begyűrűzzön! Egy törpe minoritás soha nem fog tudni hatni a magyar közoktatásra. Ennél sokkal erősebb indokok sem "mennek àt" a rendszeren.

parttalan 2022.02.21. 15:52:07

@Gábor Révész: Akkor ismét fussunk végig a naiv tudatlanságokon és/vagy kőkemény hazugságokon.

"Lehet, ha várnak két hetet, pár százzal több lett volna az áldozat, de így, hamis biztonságérzettel ezrek haltak meg emiatt."

Hazudsz! Senki nem halt meg amiatt, mert kínaival oltották be, te ostoba propagandista. Ellenben bele is döglött egy-két fájzerre váró csökött dékás politikus abba, mert elutasította a keleti vakcinák felvételét.

"És ismét csak leírom: egyetlen magyar állami fenntartású iskolában sem volt semmi jele annak hogy bárki is LMBTQ propagandát akarna folytatni.

Leírhatod még százszor is! NE AZ ITTHONI JELENBŐL INDULJ KI!! Abból, ami külföldön van, abból a nemzetközi tendenciózus nyomulásból, ami nemrég megjelent szomszédunkban, Ausztriában is és óriási felháborodás kísérte. Ott sem volt korábban, de aztán mint a vírus, megjelent és elkezdett munkálkodni.

Olvassák b+! Tájékozódj!

"Továbbra is azt állítom, hogy a magyar iskolák szempontjából irreleváns, mi van Hollandiában."

Nem irreleváns, mert ami először Amerikában megjelent, az átterjedt Ny-Európára, és ami Hollandiában ott van,az törvényszerűen jön keletre. Már itt van nyugati szomszédunkban. És azért nincs még itthon, mert gátat szabnak elé, de ha ez nem lenne, nálunk is megjelenne. Emlékezz arra a érzékenyítő célzatú mesekönyvre, amit aztán levettek a polcokról. Írója, a Soros-hálózat ügynöke pedig ezután kisvártatva elhagyta az országot...Az áttörésre való első kísérlet nem jött be.

Úgyhogy nyomi mód azt állítasz amit akarsz, a valóság mást mutat. Ez a fertő arra vár, hogy idehaza is megjelenjen. Amíg gátolják, nem fog. Legalábbis az óvodások, kisiskolások körében.

"Végül: hiába ragozod, eltelen párthűség alapján nem lehet a makacs tényekkel vitatkozni."

Te meg a tények, te ostoba. És még büszke is vagy a tudatlanságodra, naivságodra...az eszem megáll. Burokban élsz, vagy munkaszolgálatosaként hazudozol itt összevissza, miközben mást vádolsz elfogultsággal.

parttalan 2022.02.21. 16:10:14

@Gábor Révész: "Az LMBTQ propaganda nem olajár, hogy begyűrűzzön."

:D

Amiről eddig azt állították, nem gyűrűzik be, az begyűrűzött. Ezt mondták az elvtársak a '70-es évek olajárrobbanásaival kapcsolatban. Lett is tetemes eladósodás a vége.

Király Júlia mnb-alelnök(!) mondta, a válság nem fog begyűrűzni Magyarországra. Láttuk, tapasztaltuk...

És jössz ezzel a sz@r kommunista begyűrűzős dumával.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.21. 16:14:59

@parttalan:

"Senki nem halt meg amiatt, mert kínaival oltották be, te ostoba propagandista. Ellenben bele is döglött egy-két fájzerre váró csökött dékás politikus abba, mert elutasította a keleti vakcinák felvételét."

Ez igaz. Ám ha elfogadjuk azokat a vizsgálatokat - és miért ne fogadnánk el tudósok többszörösen megerősített kutatási eredményeit? -, amelyek szerint a Sinopharmmal oltott idősek szervezetében _sokkal_ kevesebb vagy semennyi ellenanyag nem képződik, akkor az is erősen valószínű, hogy sok kínaival oltott idős fertőzött életét meg lehetett volna menteni azzal, hogy azonnal beoltják őket orosz vagy nyugati vakcinával, mihelyt azok rendelkezésre álltak.

A kormány - pontosabban azok, akik ezt a tanácsot adták a kormánynak - valóban nagyot hibázott, amikor azt a korosztályt oltatta a kínaival, amelyet az a legkevésbé védett - és ez már az elején is tudható volt. Maga a kínai vakcina alkalmazása nem volt hiba, a hiba az alkalmazás módjában volt.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.21. 16:35:26

@Gábor Révész:

"A másik állításom saját meglátásom, de nagyon szívesen revideálom, ha tudsz ellenérvet, vagy bizonyítékot.
Nem gondolod, hogy egy egy éves statisztikával bizonyítasz valamit is?"

Tehát nem tudod bizonyítani, hogy a kínai vakcina miatt "több ezren" haltak meg. A rágalmazónak kell bizonyítania állítása igazságtartalmát! A rágalmazással a Btk. 226. paragrafusa fogalkozik.

Az általam becsatolt Economist statisztika - "Többlet halálesetek az országok első 50 koronavírus-halálozása óta - Magyarországról a 2020. április 6-tól 2022. január 16-ig terjedő járványidőszak alapján ad meg többlethalálozási adatokat lakosságarányosan. Ez nálatok egy év?

"Azért lítom ilyen határozottan az iskolai dolgot, mert közvetlen rálátásom van az iskolák életére több vonalon is, és eddig minden megkérdezett röhögésben tört ki, amint ez a lehetőség felmerült."

Nekem is van rálátásom, mert a feleségem pedagógus. De nem ez számít! Ez most van, egy ellenzéki kormány esetén már nem garantált a gyermekvédelmi törvényben leírtak betartása. A tankerületek szerinted megmaradnának, amire hivatkozol?

"Az LMBTQ propaganda nem olajár, hogy begyűrűzzön! Egy törpe minoritás soha nem fog tudni hatni a magyar közoktatásra."

Te nem ebben a világban élsz? Nem látod, hogy az euróatlanti országok el akarják terjeszteni gazdasági, társadalmi, kulturális berendezkedésüket az egész világon? Ennek az egységesítési célnak az érdekében hálózatokkal rendelkeznek a világ legnagyobb részén. Teljesen mindegy, hogy most mi van! Minden megváltozna egy ellenzéki kormány esetén. Ha marad a jelenlegi kormány, akkor is nagyon nagy harc lesz, hogy az LMBTQ mozgalmat kordában tartsa. Az unió hivatalos szervei maximálisan támogatják ezt a mozgalmat, és nem emelnek gátat a kiskorúak védelmében, annak ellenére, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája a 14. cikk 3. bekezdése szerint biztosítani kell "az oktatási intézmények demokratikus elvek figyelembevételével történő alapításának szabadságát, valamint a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, tiszteletben kell tartani az e jogok és szabadságok gyakorlását szabályozó nemzeti törvényekkel összhangban."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.21. 16:37:41

@Gábor Révész:

"Az LMBTQ propaganda nem olajár, hogy begyűrűzzön! Egy törpe minoritás soha nem fog tudni hatni a magyar közoktatásra."

De ahogy a nyugati példák is mutatják, a közvéleményen keresztül igenis tud rá hatni. Gondoltad volna 10 éve, hogy egy marginális kisebbség befolyása képes addig terjedni, hogy az EU vezetése megpróbálja a gender-ideológiához igazítani a nyelvhasználatot? Hogy már nem lehet "hölgyeim és uraim", mert az diszkriminatív, helyette csak "kollégák"?

"egyetlen magyar állami fenntartású iskolában sem volt semm jele annak hogy bárki is LMBTQ propagandát akarna folytatni. Tobvábbra is azt állítom, hogy a magyar iskolák szempontjából irreleváns, mi van Hollandiában."

Szerinted mikor érdemes megépíteni egy gátat? Az árvíz előtt - vagy csak akkor, amikor már elöntötte a víz a házakat?

white999 2022.02.21. 16:45:07

@alöksz róz: "és?"

vagy

Ha még mindig nem értenéd, nem úgy kozmetikázzák az adatokat. hogy letagadják a halottakat vagy születendőket, hanem ettől sokkal szofisztikáltabban pl milyen a fogyasztói kosáraz infláció kiszámítására Abba miért nincs benne a nem elhanyagolható lakhatási költség vagy lakás vásárlás vagy bérlet.
Vagy miért számít dolgozónak már az is aki egy héten pár órát dolgozik, vagy miért számít a magyar foglalkoztatásba aki külföldön dolgozik és az miért Viktor személyes munkahely-teremtésének a dicsősége, holott valójában ez inkább a kudarca. Nem tom így már érthető-e vagy még hetekig rugózol olyanon amit le se írtam. Ha így se érted akkor a diszlexia megáll az esetedben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.21. 16:48:02

@Gábor Révész:

Másfelől ha szerinted Magyarországon nem fenyeget az a veszély, hogy szakállas LMBTQ...XYZ aktivista "nénik" tartanak előadásokat az óvodákban, iskolákban, akkor miért is zavar téged a tiltás?

white999 2022.02.21. 16:50:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: bocs dez ezen a részen mindig kiadaok. "gender-ideológiához igazítani a nyelvhasználatot?

A Magyar nyelvben a genderség tökéletesen értelmezhetetlen probléma. Itt nincs she he és it sem. Ott probléma ahol a személyes névmással már utalnak a nemére és ez egy más testbe élőt ez zavar. Ezt a problémát a kormány generálja és hozza fel. Amúgy nyugaton is faxság a kérdés de legalább van valami alapja nem úgy mint itt.

white999 2022.02.21. 17:02:19

index.hu/belfold/2022/02/21/ivanyi-gabor-oltalom-nav-hazkutatas/

Na ilyen egy igazi keresztény miniszterelnök, aki a gyermekeit keresztelő pappal aki barátja (volt) így viselkedik a szeretet nevében. Még szerencse, hogy minden nap gyakorolja az isteni megbocsájtást a melegekkel kapcsolatban is.

parttalan 2022.02.21. 17:04:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Oltatlan idősek haltak bele a Covidba és tömegével nem azok, akik kínait kaptak. Ha pedig valaki mégis, azért mert:

1. Későn kapta meg a vakcinát:

a., A felvétel után kapta meg röviddel a vírust, és nem tudott kialakulni még benne a védettség.

b., Az oltás előtt már benne volt a vírus.

2. Nem alakult ki benne a védettség, mert a Sinopharmhoz hasonlóan egyetlen oltóanyag sem nyújt 100%-os védelmet.

Ezek viszont általános kitételek, mindegyik oltóanyagra vonatkozik. Úgyhogy kicsit korrigálom magam: elenyésző számban valóban halhattak meg kínai vakcinával oltottak, de ez nem volt számosabb annál, mint akármelyik másik vakcinával beoltottak esetében. Emlékezz az AstraZeneca vérrögképződős eseteire, amely miatt több tucatnyian kaptak trombózist és 10 feletti az ismert és bizonyíthatóan ehhez a vakcinához köthető halálesetek száma. Csak külföldön szerencsére, itthon nem. De ettől még az Astra oltóanyaga hatásos, és rengeteg ember életét megmenthette.

Kínaival is oltottak, mert nem volt elég Pfizer, hogy minden időskorút azzal oltsanak be - az a mennyiség egyszerűen nm állt rendelkezésre. Szputnyik sem volt annyi, hogy az első időben a Pfizer, Astra mellett mindenkit azzal oltsanak.

Amúgy a Szputnyik is szálka az ellenzék szemében. Ha pedig nincsen keleti vakcina, most nem 43000 halottnál tartanánk, hanem...többnél. Nyilván nem lehet még közelítő számot sem megadni hogy hol, de nyilvánvalóan életeket mentett a Sinopharm is. Hiszen az alacsonyabb védettségi arány nem azt jelenti, hogy mindenki védtelen maradt a vírussal szemben, az időseket is beleértve.

alöksz róz 2022.02.21. 17:29:57

@white999: de te pont azt mondtad, hogy a népesedési adatokat nem hiszed el :D

parttalan 2022.02.21. 17:38:15

@Gábor Révész: "Azért lítom ilyen határozottan az iskolai dolgot, mert közvetlen rálátásom van az iskolák életére több vonalon is, és eddig minden megkérdezett röhögésben tört ki, amint ez a lehetőség felmerült."

Amennyiben a lehetőség adott lesz az érzékenyítő mozgalom számára, nem a pedagógusok szava, mostani hozzáállása lesz itt a döntő.

Adót sem kellett fizetni 1987-ig. Aztán előírták. Nem akart senki, azóta se szeretünk adózni, de muszáj. Nagyon gyorsan meg tudnak változni a dolgok, a közfelfogás, értékítélet, a valamihez való viszonyulás. Pláne, ha mögötte világos szándék és akarat, egy nemzetközi hálózat és az Európai Unió jóváhagyása áll.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.02.21. 18:38:43

Figyeltétek? Mit szóltok? Megtanítottam matyit linket szerkeszteni. biztos hogy jól tettem?

white999 2022.02.21. 19:43:32

@alöksz róz: PONT ILYET NEM MONDTAM TE SZERENCSÉTLEN. AZ HOGY TE MIT GONDOLSZ A SZÖVEGBE AZ MEGINT MÁS KÉRDÉS. EZ A DISZLEXIA, VAGY MÁS NÉVEN SZÖVEGÉRTELMEZÉSI PROBLÉMA.

white999 2022.02.21. 19:45:50

@atomic power 1986DucaDuca: Miközben az Orbán kedvenc egyházai milliárdokat kapnak Őket kizárták ebből és tartozik nekik az állam. Jó hogy megértetted ezt is.

white999 2022.02.21. 19:52:26

@atomic power 1986DucaDuca: 444.hu/2022/02/21/ivanyi-gabor-en-egy-nagyobb-urnak-fogok-szamot-adni-a-torpe-kisistenek-nem-erdekelnek

Akinek ez az intézkedés tetszik attól meg hányok. Az meg külön a szánalom kategória, hogy majd jönnek a műmájer keresztények a ballibsi dumával.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.21. 20:52:57

@white999:

Nagyon tévedsz. A magyarban a személyes névmások valóban nem különböztetik meg a nemet, ám sok egyéb szó is létezik, ahol megvan a különbségtétel. Titkár, titkárnő, igazgató, igazgatónő, doktor, doktornő stb. Na meg hölgyek és urak, ami az EU nemtommilyen bizottsága szerint diszkriminatív.

A személyes névmások csak egy kis része a dolognak a magyarban is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.21. 21:09:10

@parttalan:

"elenyésző számban valóban halhattak meg kínai vakcinával oltottak, de ez nem volt számosabb annál, mint akármelyik másik vakcinával beoltottak esetében."

Na ezt kellene igazolnod, bizonyítanod.

"Kínaival is oltottak, mert nem volt elég Pfizer, hogy minden időskorút azzal oltsanak be "

Nem igaz. Csak itt a falunkban jópár idős embert ismerek, aki kínait kapott, míg ugyanabban az időben a fiatalokat Pfizerrel és Szputnyikkal oltották. S ez máshol is így volt, ez világosan kiderült, amikor tavaly közzétették a Kásler által is aláírt felmérést, mely tartalmazta az egyes vakcinák korosztályok szerinti megoszlását is. Igaz, idősek is kaptak Pfizert ugyanakkor, fogalmam sincs, mi alapján döntöttek, melyik öreg melyiket kapja.

"Amúgy a Szputnyik is szálka az ellenzék szemében."

Az ellenzék szemében minden szálka, amit az Orbán-kormány tesz. A Szputnyik alkalmazása szerencsére bejött, ez a vakcina mindenhol igen jól vizsgázott - a kínai már nem annyira.

"Ha pedig nincsen keleti vakcina, most nem 43000 halottnál tartanánk, hanem...többnél. Nyilván nem lehet még közelítő számot sem megadni hogy hol, de nyilvánvalóan életeket mentett a Sinopharm is. Hiszen az alacsonyabb védettségi arány nem azt jelenti, hogy mindenki védtelen maradt a vírussal szemben, az időseket is beleértve."

Egyfelől mentett életeket, másfelől viszont okozott is plusz haláleseteket. Az ui. hogy 70-80 év fölött a beoltottak 50+%-ában nem termelődött ellenanyag, azt jelenti, hogy ezek lényegében gyakorlatilag oltatlanok voltak, miközben védettnek hitték magukat. Ám akikben termelődött ellenanyag, azokban is sokkal kevesebb volt, mint a Pfizerrel vagy Szputnyikkal oltottakban, így ők is nagyobb eséllyel haltak bele egy fertőzésbe.

Amúgy lehet, hogy félreértesz engem. Én nem a kínai vakcina alkalmazását ellenzem, hanem azt kifogásolom, hogy nem a megfelelő korosztályt oltották vele.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.21. 21:19:20

@parttalan:

Még csak annyit, hogy az pontjaid minden vakcinára egyaránt vonatkoznak. Különösképpen:

"Nem alakult ki benne a védettség, mert a Sinopharmhoz hasonlóan egyetlen oltóanyag sem nyújt 100%-os védelmet."

Csakhigy a kínai az idősekben _sokkal_ gyebgébb védettséget alakított ki, mint bármelyik más oltóanyag. Tipikus Nirvana fallacy az az érved, hogy azért nem lehetett gond a kínaival időseket oltani, mert egyik oltóanyag sem ad 100%-os védettséget. Persze, igaz, de nem mindegy, hogy 95% vagy 50%.

white999 2022.02.21. 21:25:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nyilván de az angolban szinte minden mondatban el kell nevezni személyesíteni valakit. Náluk központibb kérdés. A magyar nyelvet annyira nem érdekli. Itt egy regény teljes fejezetében tudok valakiről beszélni egyes szám hárma személyben anélkül, hogy kiderülne kiről is van szó pontosan.Az igazgató az igazgató és csak akkor pontosítom ha akarom vagy tudom kiről van szó de a mindenki szerint nyilvánvalót, mert két melle van nem nevezi el állandóan nőnek. Ráadásul ami nem férfi vagy nő azt se kell tök feleslegesen kihangsúlyozni hogy nem az. Tehát értem mit mondasz de gondolom respektálható az álláspontom,hogy náluk alapvetően a nyelvi gondolkodás miatt létezik egyáltalán a kérdés, amit le lehet fordítani magyarra problémának. Csak minek.

white999 2022.02.21. 21:58:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Közben eszembe jutott talán egy jó példa. Magyarul tökéletesen érthető kérdés, hogy Szerinted, Ő nő vagy férfi? Angolul már a kérdést sem lehet normálisan feltenni mert prejudikálod a nemét már a személyes névmással, vagy tárgynak nevezed. Egy transznemű esetében pedig még akár jogosnak is tűnhet az eldöntendő kérdés. Én sem érzem, hogy a világ legfontosabb kérdése lenne ennek a megoldása de valljuk meg őszintén a középkorban ez nem is volt probléma, erre akkor nem kellett nyelvészeti megoldást találni.

birkamenet 2022.02.21. 23:57:41

@parttalan: ""Ha pedig nincsen keleti vakcina, most nem 43000 halottnál tartanánk, "

Így van, sokkal kevesebbnél. A 43 000 halott volt az ára, hogy orbán és strómajnja zsírosra tömték magukat a 40 dolláron bevásárolt, totál hatástalan kínai kamuvakcinán, miközben 13 euróért korlátlanul vehetett volna Pfizert.

Ezt majd csak akkor tette meg orbán, amikor már a WHO is lebuktatta a kínai fost. És ekkor orbán már azt hazudta, hogy a 6 millió kinai szarral nem is 3 millió magyart oltott be, hanem csak 1 milliót.
Ekkor már farolt ki a népirtásából, de április után el lesz számoltatva.

Gábor Révész 2022.02.22. 07:19:28

@atomic power 1986DucaDuca: Nagytudású kolléga! Saját magadat cáfolod meg, de ha te hülye vagy, az nem jelenti azt hogx más is az!
"Itt van az Economist kimutatása a többlet halálozásokról, ami szakmailag a legelfogadottabb módszerrel lett kiszámolva, lakosság arányosan, 2021. február 14-i frissítéssel:

Excess deaths since country’s first 50 covid deaths
Last updated on February 14th"
Te linkelted be. Ez egy 2021-es cikk. Evvel akarsz valamit bizonyítani, és még azt is beledumálod, hogy ez idei.
De lelked rajta.
Viszont sem te, sem a többi narancsagyú, csökkent értelmű valahogy a reakciók során kínosan ügyel arra, hogy a Kaleta meg Volner ügyben megnyilvánuljon. Kínos, mi? Erre nem kaptatok útmutatást a Lendvai utcából?

Gábor Révész 2022.02.22. 07:24:40

@atomic power 1986DucaDuca: Ti tényleg azt hiszitek, hogy amennyiben az ellenzéki összefogás megnyeri a választást, és ők alakíthatnak kormányt, az lesz a legfontosabb dolguk, hogy gyorsan beengedjék a homokosokat az iskolákba? Ennyire sötétek nem lehettek! Ja, de igen.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.22. 08:39:27

@Gábor Révész:

"kolléga! Saját magadat cáfolod meg, de ha te hülye vagy, az nem jelenti azt hogx más is az! Ez egy 2021-es cikk. Evvel akarsz valamit bizonyítani, és még azt is beledumálod, hogy ez idei."

Lehetőséged volt rá, hogy megnézzed az adatokat, de ezt nem tetted meg. Így vitatkozol, így hülyézed a másikat. Bagoly mondja verébnek. A kommentemben megírtam, hogy az adatok, az Economist statisztika - "Többlet halálesetek az országok első 50 koronavírus-halálozása óta - Magyarországról a 2020. április 6-tól 2022. január 16-ig terjedő járványidőszakra vonatkoznak. Ha vettél volna fáradságot, és megnézted volna a kimutatást, akkor láthattad volna, hogy minden országnév mellett található egy időintervallum /time period oszlop/, amely megadja a fenti időintervallumot. Ehelyett egy dátumelírás miatt rögtön lecsaptál, mint gyöngytyúk a takonyra. Mindig, minden témában ezt csináljátok! Nem számít, mi a téma, bármben felülértékelitek a tudásotokat /Dunning-Kruger hatás/. Minél kevesebbet tudtok egy adott dologról, annál inkább túlbecsülitek a saját tudásotokat. Minden témában magabiztosabbak akartok lenni a szakértőknél. Ezen egyébként nem nagyon lehet csodálkozni, főnökeitekre is ez jellemző.

"Viszont sem te, sem a többi narancsagyú, csökkent értelmű valahogy a reakciók során kínosan ügyel arra, hogy a Kaleta meg Volner ügyben megnyilvánuljon. Kínos, mi? Erre nem kaptatok útmutatást a Lendvai utcából?"

1. Semmi közöm a Lendvai utcához
2. Nem ismerem részleteiben egyik ügyet sem, ezért nem is akarok megnyilvánulni ezekben a témákban /az időmet értelmesebb dolgokra is tudom fordítani/
3. Fontosabb számomra az, hogy összeségében merre halad az ország és nem fogok elveszni jellemtelen emberek ügyeiben

"Ti tényleg azt hiszitek, hogy amennyiben az ellenzéki összefogás megnyeri a választást, és ők alakíthatnak kormányt, az lesz a legfontosabb dolguk, hogy gyorsan beengedjék a homokosokat az iskolákba? Ennyire sötétek nem lehettek! Ja, de igen."

Nem ez lesz a legfontosabb dolguk. Mivel két lábon a földön járunk, ismerjük annyira az ellenzéki vezetőket, hogy sokáig nem fognak ellenálni sem a nyugati migrációs politikának, sem a genderizmusnak. Nagyon nem ismered a saját oldaladat! Ezen nem csodálkozom a korábbi megnyilatkozásaid alapján. Lehet, hogy naívitásod fiatal korodból adódik. Ha tévedtem, akkor bocsánat. Pedig számodra ez lenne a jobbik variáció!

alöksz róz 2022.02.22. 11:49:12

@white999: tehát nem tudod mit jelent. a kifejezés amit keresel, a funkcionális analfabéta, és ügyesen be is bizonyítottad magadról h az vagy :-)

vissza lehet olvasni
ott a kontextus, nézz utána mit jelent

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.22. 13:45:27

@white999:

"Az igazgató az igazgató és csak akkor pontosítom ha akarom vagy tudom kiről van szó "

Na látod, épp itt van a kutyus eltemetve, mert az angolban ez esetben sem kell hím- vagy nőnemű főnevet használni. Nincs directoress, nincs secretaress, bár van actress. :)

Na meg az LMBTQ...XYZ aktivisták legnagyobb bánatára mindkét nyelvben léteznek olyan szavak, mint nő, férfi, anya, apa stb. Egyelőe még, de már igyekeznek kiirtani ezeket. Nem is minden siker nélkül, a franciáknál már nincs père és mère, csak szülő 1 és szülő 2.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.22. 13:53:44

@white999:

"Magyarul tökéletesen érthető kérdés, hogy Szerinted, Ő nő vagy férfi? Angolul már a kérdést sem lehet normálisan feltenni mert prejudikálod a nemét már a személyes névmással, vagy tárgynak nevezed."

Már hogyne lehetne feltenni? Csak nem szó szerint kell fordítani. :)

Mellesleg az angol it ill. főleg a német es szem. névmást lehet emberekre is használni, ezzel nem nevezed őket tárgynak.

parttalan 2022.02.22. 15:08:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem haltak meg tömegével kínaival oltottak.

Kész.

parttalan 2022.02.22. 15:35:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Nem csak antitest védelem létezik. Az antitest szám vizsgálat még nem jelent semmit.

"Elenyésző számban valóban halhattak meg kínai vakcinával oltottak, de ez nem volt számosabb annál, mint akármelyik másik vakcinával beoltottak esetében."

Na ezt kellene igazolnod, bizonyítanod."

A kórházi tesztek. Elsöprő többségben oltatlanok kerültek kerültek intenzívre, lélegeztetőgépre és haltak meg. Azok közül, akik oltottak voltak, a kínaihoz képest nem jelentősen kisebb számban.

www.portfolio.hu/gazdasag/20211203/ujabb-informaciomorzsa-erkezett-magyarorszagrol-oltottak-vagy-oltatlanok-fekszenek-az-intenziven-514352

mok.hu/koronavirus/lakossagitajekoztatas/frissitsd-az-oltasod-hogy-ne-kerulj-korhazba-

125 intenzíven kezeltből 87 oltatlan, 38 oltott.

"Az oltottság adatai a mintában: Sinopharm (15 fő), Astra-Zeneca (7 fő), Pfizer (5 fő), Janssen (5 fő), Szputnyik (4 fő), Moderna (1 fő), és 1 beteg csak 1 db 4 hónapon túli Pfizer oltással rendelkezett, azaz az országban beadott vakcinák arányához viszonyítva az intenzív osztályon kezeltek között magasabb arányban fordulnak elő a Sinopharm, Astra-Zeneca és Janssen vakcinával oltottak."

Tehát nincs jelentős különbség. Mindössze 15 fő a Sinopharmmal beoltott és látható a többi vakcina száma is.

Ennyi.

parttalan 2022.02.22. 15:56:22

@Gábor Révész: "Viszont sem te, sem a többi narancsagyú, csökkent értelmű valahogy a reakciók során kínosan ügyel arra, hogy a Kaleta meg Volner ügyben megnyilvánuljon. Kínos, mi? Erre nem kaptatok útmutatást a Lendvai utcából?"

"Kolllega"!

Kaletát elítélték, Volner lemondott, eljárás indult ellene.

Ellenben Bangónéról a kormánypárti média hozta le a hírt, Hajnal Miklós hasonló ügyben a mai napig nem lépett vissza a képviselő jelöltségről. Karácsonyék sunnyogtak a Városháza eladás ügyben és kiderült, hogyan működnek a dolgok a Városházát működtető transzparens ellenzék berkeiben. Cseh Katalin korrupciós ügybe keveredett (ja tudom, az csak lejáratási kísérlet). Csupa feddhetetlen, erkölcsös ember, akik magas lóról kérhetik számon a kormánypártiak erkölcstelenségét.

Ezekre meg a többi stiklire vonatkozóan viszont úgy látszik van eligazítás a DK székházábóL:

a hallgatás.

white999 2022.02.22. 16:39:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mindent lehet az autót is hívhatom she-nek de az már egy érzelmi többletet ad, ahogy az embert is it nek. Pont a személyes névmások alkalmazásával fejezi ki azt a többletet ami a magyarban nem érdekes. Ez különösen szembeötlő ha az ember egy angol regényt olvas a párbeszédeknél kész katasztrófa az állandó hivatkozás. A magyar nyelv így nem tud kifejezni mert egy személyes névmása van az őre és azt se használja mert az ige ragozásból kiderül. A magyar pontos kifejezéseket és egy szót használ használ és nem kell körbeírni mint az angolnak állandóan. A nyelvészek ezért is tartják az egyik legzseniálisabb nyelvnek a magyart. Az meg a vicc hogy az angol az 1 millió szókészlete ellenére kevésbé kifejezőbb.

white999 2022.02.22. 17:01:24

@alöksz róz: Próbáltam neked mentőöveket dobálni de annyira hülye vagy, hogy még ezt se fogadod el. Amikor diszlexiásnak nevezlek akkor valójában megdicsérlek, mert az valójában az olvasott szöveg értelmezési problémáját jelenti. Attól még lehet értelmes ember megtanulhat szövegeket színészként is. Lásd Tom Cruise. Amikor kevered a funkcionális analfabétával, akkor magadra húzod a hasonló értelmezési problémákat de az sokkal inkább értelmi képességek hiánya, mert jellemzően ezen embereknek problémájuk van a logikai készségekkel és az intelligencia szintjük is alacsony. Szóval szerintem jobban jártál volna a diszlexiással. Nem olyan katasztrófa ha valaki nem tudja. Pl ettől még simán lehetsz egy jó képességű szakmunkás.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.22. 17:12:13

@white999:

Autót nem, csak hajót hívhatsz she-nek. :) Bár ki tudja, talán az autó b u z i k...

"egy személyes névmása van az őre és azt se használja mert az ige ragozásból kiderül."

Akkor olvasd el Wolfgang Borchert Das Brot című elbeszélését, és próbáld akár csak amatőr módon lefordítani magyarra. :) Kész katasztrófának fogod érezni, hogy a magyarban az 1. sz. 3. sz. személyes névmás nem fejezi ki a nemet. :D Ha nem tudsz németül, akkor ugyanennek olvasd el az angol fordítását, ugyanezt fogod tapasztalni.

"szembeötlő ha az ember egy angol regényt olvas a párbeszédeknél kész katasztrófa az állandó hivatkozás."

Szó sincs katasztrófáról: az angol a személyes névmással fejezi ki azt, amit a magyar az ige végére biggyesztett raggal. Azt is írhattad volna, hogy kész katasztrófa, ahogy a magyar az igeraggal mindig hivatkozik a személyre. Vagy pl. a tárgy- és részeshatározóra, amit az angol a szórenddel fejez ki (direct object és indirect object).

"A nyelvészek ezért is tartják az egyik legzseniálisabb nyelvnek a magyart."

Ne essünk túlzásokba. Nekem a magyar az anyanyelvem, nagyon szeretem is az anyanyelvemet, magyar nyelvből mindig csillagos ötös voltam - igaz, angolból és németből is. :) Emellett közismert nyelvtan n á c i is vagyok itt a blogokban. :) Ennek ellenére objektíven tekintek rá. A magyar nem zseniálisabb az angolnál, pusztán a két nyelvnek máshol vannak az erősségei. De a magyarnak kifejezetten gyengesége pl. a szenvedő szerkezet hiánya, míg az angolnak óriási erőssége a sokféle tense, melyek közül sokat a magyar csak nyögvenyelősen körülírva képes úgy-ahogy visszaadni - pl. Future Perfect Continuous.

"Az meg a vicc hogy az angol az 1 millió szókészlete ellenére kevésbé kifejezőbb. "

Mindenki a saját anyanyelvét érzi a legkifejezőbbnek. Az angol egymilliós szókészlete meg abból is származik, hogy óriási a nyelvterület. Ám egy adott szűkebb nyelvterületen már messze nincs egymillió.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.22. 17:18:11

@parttalan:

Túl kicsi a minta, az eredmény ezért nem sokatmondó.

"Nem csak antitest védelem létezik. Az antitest szám vizsgálat még nem jelent semmit."

A semlegesítő antitestek száma már meglehetősen jól korrelál a védettséggel, amint az egy alapos magyar vizsgálatból is kiderült. Vagyis ahol kevés a semlegesítő antitest, ott a sejtes védelem is gyengébb. Azt hiszem, ezt éppen a Kásler által is jegyzett tanulmányban lehetett olvasni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.22. 17:22:26

@white999:

"Az meg a vicc hogy az angol az 1 millió szókészlete ellenére kevésbé kifejezőbb. "

Ha már nyelvtannáculás: Nem "kevésbé kifejezőbb", hanem kevésbé kifejező. :D

(Bocs, nyilván csak elütés volt részedről, de túl magas volt a labda.)

alöksz róz 2022.02.22. 18:19:49

@white999: nem keverem semmivel. nézz utána

nem tudod értelmezni a szöveget, még a sajátodat se.

de nekifuthatunk még egyszer az olvasásórának: te a születésre vonatkozót nem voltál hajlandó elfogadni, mert a ksh hazudik. a halálozásra vonatkozót meg el tudtad fogadni, mert abban nem hazudik, nehéz ilyesmiről hazudni.
így volt vagy nem? :D

alöksz róz 2022.02.22. 18:26:32

@white999: "Szóval szerintem jobban jártál volna a diszlexiással. Nem olyan katasztrófa ha valaki nem tudja. Pl ettől még simán lehetsz egy jó képességű szakmunkás." - ismerek olyan diszlexiást, akinek két diplomája van. nyilvánvaló h sokkal jobbak a képességei, mint egy hozzád hasonló funkcionális analfabétáé :-)
részben ezért nem szoktam diszlexiásozni, részben meg azért, mert tisztában vagyok a diszlexiás és a funkcionális analfabéta jelentésével is.

white999 2022.02.22. 19:04:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azt hogy zseniális a külföldiek szerint abban az időben született amikor kicsit jobb volt a respektünk a világban. A múlt század első felében, közepén amikor elterjedt, hogy valszeg azért van annyi zseniális tudós, mert a nyelvünk is bonyolult. Erre a vonatra ültek fel a nyelvészek, akik szerint mint ha számítógéppel készítették volna. Szerintem is túlzás de örüljünk neki, hogy vannak ilyen vélemények. Vagy ne örüljünk mert mindenkinek egyszerűbb lenn ha hasonlítana más nyelvekre nyelvtanulás szempontjából.

Amúgy van egy tolmács ismerősöm angol anyanyelvvel de ezen kívül beszél még nyolcat, abból 3 szinkrontolmács szinten, amiből az egyik a magyar.
Nos Ő (Nem tudjuk, hogy nő vagy férfi de nem is érdekes, ha az lenne írnám hogy tolmácsnő) azért kezdett el magyart tanulni, mert:
1, Külső szemlélődő számára gyönyörű a hangzása és ez tetszett neki. Ez nyilván nekünk nem tűnik fel a megszokás miatt. Ahogy a gyerekén se látja senki ha nőtt 0.02 millimétert egy nap.
2, Keresett valami kihívást mert a többi nyelv már unalmas és egyszerű volt. Nincs rálátás.
A következőre jutott egy év után.
a, Minden magyar zseni, mert aki ezt beszéli az csak zseni lehet, a büdös életbe nem fogja megtanulni normálisan. Ez idáig csak a szokásos.
b, Habár borzasztó nehéz de sokkal komplexebb logikusabb és jobban kifejezőbb mint bármelyik más nyelv 7 amit ismer. Franci német olasz spanyol és skandináv nyelvek.
c, Össze se lehet hasonlítani minőségben hangulatában a Mici mackót angolban a magyar fordításban és nem az angol javára.

Hogy ez mennyire általánosan elfogadott a nyelvészet iránt érdeklődők szemszögéből az alábbi videó ha nem ismerted volna. Nyelvnáciként biztos örülsz neki.

www.youtube.com/watch?v=EOlVMjPNYCk&t=165s

Az igeidő kifejezése valóban nagyon részletes, kár, hogy annyira bonyolult, hogy ők maguk sem használnak csak ötöt, egy átlag amerikai meg lehet már nem is tudja egy jó részét hogy a nem használtak hogyan néznek ki. Ugyanakkor az összes többi dologban meg szenvednek ami nekünk egyszerű. És akkor (éssel nem kezdünk mondatot) eljutok megint oda, hogy maga a nyelv meghatározza a gondolkodás módot (engem rohadtul zavar pl hogy az angolban meg kell várni az egész mondatot a végéig, mondat végét, hogy kiderüljön az elején mire gondolt a szerző. Szinkrontolmácsként biztos megbolondulnék. Vagy a gondolkodás határozza meg a nyelvet. Tök mindegy. A magyar kultúrkörben nyelvben, gondolkodásban a genderológia problematikája, hogy kit hogy neveznek, marginális kérdés.

white999 2022.02.22. 19:13:15

@alöksz róz: Már kétszer leírtam. Lóval kártyázni felesleges. Hát legyen, ma megengedő vagyok a szellemi fogyatékkal bírókkal szemben, végül is az indiánoknál is tisztelték és nem bántották a bolondokat. Te egy zseni vagy, Egy szövegértelmezési géniusz, a ksh adatok értelmezésének Mozartja. Na most jó így már elélveztél?

white999 2022.02.22. 19:32:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "De a magyarnak kifejezetten gyengesége pl. a szenvedő szerkezet hiánya,"

"A macska fel van mászva a fára." Csak akarat kérdése és lehet használni. Max Grétsy professzor úr megbolondul.

alöksz róz 2022.02.22. 19:39:56

@white999: "Már kétszer leírtam." - már kétszer letagadtad. nézd meg a leír és a letagad jelentését mielőtt használod :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.22. 19:59:33

@white999:

Ezt a germanizmus elrettentő példájaként szokták felemlegetni - holott ilyen a németben sincs. Ez Zustandspassiv akarna lenni (a németben van Handlungspassiv és Zustandspassiv), de még csak az sem, mert a németben is csak tranzitív (tárgyas) ige állhat szenvedő szerkezetben - az auf den Baum klettern kifejezésben azonban a klettern ige nem tárgyas.

atomic power 1986DucaDuca 2022.02.22. 20:20:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"A semlegesítő antitestek száma már meglehetősen jól korrelál a védettséggel, amint az egy alapos magyar vizsgálatból is kiderült."

Csak annyi megjegyzést fűznék hozzá, hogy mindezek ellenére szakértők szerint rendkívül nehéz megbízhatóan megbecsülni a közvetlen kapcsolatot a COVID-19 betegség, a kórházi kezelés vagy a halálozás kockázata és az oltás utáni antitestszint között.

Ezért nonszensz, amikor egyesek veszik a bátorságot és minden szakmai alapok nélkül több ezerre teszik az így meghaltak számát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.02.22. 20:31:45

@white999:

"Erre a vonatra ültek fel a nyelvészek, akik szerint mint ha számítógéppel készítették volna."

Akik ezt állították, azok jó eséllyel csak távolról láttak számítógépet.

alöksz róz 2022.02.22. 21:49:57

@atomic power 1986DucaDuca: azt is nyugodtan hozzáfűzhetted volna, hogy ez így ebben a formában biztos h nem igaz :-)

white999 2022.02.22. 23:58:55

@alöksz róz: Nem veszed észre, hogy untatsz. Ásít.

parttalan 2022.02.23. 17:25:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Így nehéz bizonyítani, ha az érveket egy mozdulattal lesöpröd az asztalról.

Az indoklás részemről megtörtént. Vitathatod az abban foglaltakat, de megtettem. Míg részedről továbbra is csupán a feltételezés, meggyőződés marad.

Ha tovább akarod forszírozni, tedd meg. Én ide már nem jövök vissza, hogy elolvassam.

Billy Hill 2022.05.03. 22:08:23

"Márpedig, ha emiatt azok közül, akik az egyébként a kormánypártokat támogatnák többen inkább a távolmaradás mellett döntenek, akkor ők az országgyűlési választáson sem fogják támogatni a Fideszes jelölteket."

Mi lett a vége, sokan távolmaradtak?
süti beállítások módosítása