Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (4) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (19) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (322) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (66) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (10) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (41) európa (2) Európa (7) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (105) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (62) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (2) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (183) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (203) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (11) játszmák (1) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (93) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (4) katolikus (245) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (96) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (199) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (115) konzervativizmus (62) kórházak (1) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (8) Kormány (1) kormánypárti (4) kormányváltás (2) kormányzati (2) koronavírus (12) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (4) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (174) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (142) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (2) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (4) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nővérek (1) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (1) politika (246) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (1) pr (2) pride (5) Pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (6) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (13) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (164) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (12) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (172) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (2) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (87) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (39) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (8) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2014.08.26. 15:07 kaleidoscope

Jaj nektek!

Címkék: homoszexualitás egyház jogok katolikus homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen! (Mt 23, 25-26.)   A mai…

29 komment

2014.08.09. 15:10 kaleidoscope

Ebola és a homoszexualitás

Címkék: politika egyház keresztény állásfoglalás katolikus homofóbia társadalmi Afrika Libéria Ebola járvány

Az Ebola járvány Isten büntetése a korrupció és az olyan erkölcstelenségek miatt, mint amilyen a homoszexualitás, a Libériai Egyházak Tanácsának állásfoglalása szerint, melyet Lewis J. Zeigler katolikus érsek és Dr. Jonathan B.B. Hart tiszteletes, a Tanács elnöke, a Libériai…

3 komment

2014.06.06. 17:36 kaleidoscope

Tolerancia – intolerancia / elfogadás – elutasítás

Címkék: homoszexualitás tolerancia homofóbia elfogadás intolerancia elutasítás

Gyakran felmerül az a kérdés, hogy homofóbiának számít-e az, ha valaki – bármilyen okból – nem tartja elfogadhatónak a homoszexuális viselkedést, vagy, hogy kinek mit kell, és mit nem kell, sőt nem is lehet tolerálni. Érdemes ezért tisztába tenni a fogalmakat, ami ráadásul…

5 komment

2014.06.01. 15:47 kaleidoscope

El(nem)határolódás

Címkék: egyház keresztény felelősség homofóbia

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott legutóbbi homofób kirohanása után (melyről a jelen blogon is szóltunk már) több fórumon is felmerült az a kérdés, hogy kinek kellene elhatárolódnia Kerényitől, és az általa mondottaktól. Voltak olyan jobboldaliak, akik kéjes gyönyörrel…

7 komment

2014.05.23. 13:48 kaleidoscope

Nem az a legszörnyűbb…

Címkék: politika egyház jogok keresztény felelősség konzervatív homofóbia Magyarország LMBT

… hogy Kerényi már megint homofób kirohanásokat tett, vagy – ahogy már elfogadottá (?) vált a magyar médiában – buzizott. Ilyet már láttunk tőle, nagyjából egy évvel ezelőtt (ld. akkori írásunkat!). Csakhogy akkor még messze voltak a választások, ezért egy olyan szűk…

13 komment · 1 trackback

2014.05.23. 09:10 kaleidoscope

Brazil püspök az azonos neműek párkapcsolatáról

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény emberi katolikus homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Brazília LMBT

A GMA News Online híradása szerint egy vezető brazil püspök támogatásáról biztosította az azonos nemű párok élettársi kapcsolatának legalizálását, ami az egyházi álláspont változást jelzi, az államnak a melegházasságot elismerő politikájával kapcsolatban. (Ugyanezt a…

1 komment

2014.05.18. 17:27 kaleidoscope

Homofób népszavazás Szlovákiában

Címkék: politika egyház tolerancia jogok kérdések népszavazás emberi katolikus homofóbia társadalmi azonos neműek házassága Szlovákia LMBT

Az LMBT emberek egyenlő jogainak megadása ellen akarnak népszavazást tartani Szlovákiában – adta hírül a bumm.sk hírportál. Mint írják, „Több mint százezer ember támogatja a család védelmét szolgáló népszavazást, melyet a Szövetség a családért szorgalmaz.” Ezután…

3 komment

2014.05.18. 16:03 kaleidoscope

Magyargyalázás

Címkék: politika jogok konzervativizmus felelősség emberi homofóbia társadalmi Magyarország LMBT MVSZ

Magyarország és az egyetemes magyarság meggyalázása az, amit a magát „Magyarok Világszövetségének” nevező szervezet csinál. Ez a szervezet egy olyan, a magyar nyelvben obszcénnek számító kifejezéseket használó közleményt adott ki, amely: -        sérti az alapvető…

3 komment

2014.04.29. 15:55 kaleidoscope

Összefogás az elfogadásért

Címkék: egyház tolerancia keresztény katolikus homofóbia virrasztás IDAHO

Ahogy korábban is jeleztük már, az LMBT katolikusok által elindított Gionato projekt, a május 17-i homofóbia elleni világnaphoz kapcsolódóan, imavirrasztásokat kezdeményez Európa-szerte, melynek alapigéjeként – az érintettek szavazatai alapján (ld. erről szóló beszámolónkat…

4 komment

2014.04.14. 12:59 kaleidoscope

Kérés Ferenc pápához

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény fiatalok felelősség konzervatív emberi katolikus homofóbia társadalmi melegjogok USA LMBT Ferenc pápa

Carl Siciliano, az USA legnagyobb, kifejezetten LMBT fiatalok számára létrehozott hajléktalan szállójának, az Ali Forney Center-nek a vezetője, aki maga római katolikus, korábban két bencés kolostorban élt szerzetesként, és több mint 30 éve foglalkozik a hajléktalanok…

Szólj hozzá!

2014.04.12. 08:13 kaleidoscope

A megváltoztathatatlanság mantrájának káros hatásai

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia gondolatok kérdések keresztény felelősség konzervatív katolikus homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága LMBT

A Katolikus Egyház Katekizmusának (KEK) korrekciójával kapcsolatban az Egyházon belül kialakult viták során a változásokat elutasítók egyik fő érve szokott lenni, hogy az egyházi doktrínák megváltoztathatatlanok. Egy korábbi posztban már rávilágítottunk arra, hogy ezt az…

6 komment

2014.03.31. 23:29 kaleidoscope

Angliában „tombolnak” a konzervatív katolikusok - Frissítve

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok kérdések keresztény felelősség konzervatív katolikus homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT UK

Amint korábbi posztunkban beszámoltunk róla, a portsmouthi püspök, Philip Egan, kb. három hete a lifesitenews.com hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy álláspontja szerint nem részesülhetnek szentáldozásban azok a katolikus brit parlamenti képviselők, akik majdnem egy éve az azonos…

Szólj hozzá!

2014.03.29. 20:23 kaleidoscope

Hatás és ellenhatás

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény konzervatív katolikus homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Olaszország USA LMBT UK

A nyugati sajtó tele van a hírrel: az olasz melegek érzik a „Ferenc-hatást”. Amint a Washington Post online cikkében olvasható, Firenzében az egyik egyházközösség képviselő-testülete hozzájárult ahhoz, hogy meleg katolikusok megtartsák az első nyilvános imaalkalmukat egy…

Szólj hozzá!

2014.03.28. 23:16 kaleidoscope

Téboly

Címkék: homoszexualitás homofóbia gyermekgyilkosság intolerancia USA LMBT

A hvg.hu is beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok észak-nyugati részén, Oregon államban, a négygyermekes Jessica Durto a vád szerint azért ölte meg saját, négyéves gyermekét, mert az „melegként viselkedett”. A fiút vélhetőleg hasba rúgták, ami belei sérüléséhez, és…

1 komment

2014.03.05. 22:58 kaleidoscope

Regnerustól elhatárolódott saját egyeteme - kiegészítve

Címkék: homoszexualitás egyház felelősség konzervatív örökbefogadás homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

Pillanatokon belül bejárta a virtuális világot a hír, hogy az azonos nemű párok gyermekvállalását ellenzők egyik fő referenciája, „Regnerus professzor” igencsak kényelmetlen helyzetbe került (képünk a joemygod.blogspot.com-ról származik, egy kis kiegészítéssel…) Nem…

Szólj hozzá!

2014.03.02. 23:53 kaleidoscope

Az alapige-választás eredménye

Címkék: egyház tolerancia keresztény katolikus homofóbia LMBT imádságos virrasztás

A Gionato projekt – pár nappal ezelőtt blogunkon is közzétett – kezdeményezésének eredményeképpen, megszületett a homofóbia elleni világnaphoz kapcsolódó imavirrasztások alapigéjére vonatkozó javaslat. A szavazásra bocsátott 10 igeszakaszra az alábbi táblázatban foglalt…

Szólj hozzá!

2014.03.02. 07:20 kaleidoscope

A Dalai Láma szerint a melegházasság OK

Címkék: homoszexualitás tolerancia jogok emberi homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Dalai Láma

Az amerikai látogatáson tartózkodó Dalai Láma, a tibeti buddhizmus legfőbb vallási vezetője, egy tévéinterjú során fejtette ki álláspontját a homoszexualitással, és az azonos neműek házasságával kapcsolatban – számolt be az instinctmagazine.com híre alapján a Queering the…

5 komment

2014.02.25. 15:52 kaleidoscope

Válassz egy Igét!

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia gondolatok keresztény homofóbia LMBT

A Gionata Projekt szervezői (akiknek egy korábbi kezdeményezésére tavaly szeptemberben hívtuk fel olvasóink figyelmét) a május 17-i Homofóbia és Transzfóbia Elleni Világnap alkalmából, a keresztény LMBT szervezetek által kezdeményezett imádságos virrasztás előkészítéseként…

2 komment

2014.02.18. 10:15 kaleidoscope

Ne legyen még egy Szocsi!

Címkék: politika tolerancia jogok olimpia emberi homofóbia társadalmi melegjogok Oroszország LMBT rendezési jog

Az All Out nemzetközi jogvédő szervezet aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő soha többé olyan szégyenteljes és megalázó helyzet, mint amilyen a Szocsiban zajló Téli Olimpiai játékok kapcsán előállt azzal, hogy a játékokat elnyerő…

Szólj hozzá!

2014.02.15. 17:20 kaleidoscope

Ez is Amerika

Címkék: homoszexualitás tolerancia gondolatok felelősség emberi homofóbia társadalmi azonos neműek házassága USA LMBT

Az interneten is közzétették azt a meghívót, amellyel egy New Yorkban élő azonos nemű pár által nevelt 7 éves kislány invitálta barátait a születésnapi csomó festés (batikolás) bulijára, és amelyre az egyik meghívott barátjának az anyja egy elég szörnyűséges stílusú…

Szólj hozzá!

2014.02.13. 21:59 kaleidoscope

Katolikus álláspontok a világban

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok kérdések keresztény emberi katolikus válaszok homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága USA

A univision.com oldalon közzétették egy felmérés eredményeit, amelyet Amerika, Európa, Ázsia és Afrika 12 országában, mintegy 12 ezer katolikus megkérdezésével végeztek el. A felmérés eredményeit az alábbiakban közreadjuk. Válás: Egyetért a Katolikus Egyháznak a válásra…

3 komment

2014.02.12. 09:59 kaleidoscope

Szélsőjobb-konzervatív keresztény összefogás

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok gondolatok keresztény református felelősség konzervatív katolikus homofóbia társadalmi melegjogok Magyarország LMBT

A Lunacek jelentés körüli, összességében elég szerény publicitású, de annál durvább hangnemű vita a hazai internetes médiában, sok mindent elárult azokról, akik megszólaltak ennek kapcsán. (Ld. a jelentéssel kapcsolatos korábbi írásunkat is!) Az egyik első a csaladhalo.hu…

3 komment

2014.02.09. 18:06 kaleidoscope

Konzervatív kegyelemdöfés a házasságnak

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény felelősség konzervatív emberi katolikus homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Magyarország LMBT

A több éve kialakult hagyománynak megfelelően idén is megrendezik a házasság hete rendezvénysorozatot. A téma aktualitása vitathatatlan, kétség sem fér ahhoz, hogy a házasság intézményével, a gyermekvállalással és – azzal összefüggésben – a demográfiai változásokkal…

4 komment

2014.02.07. 06:34 kaleidoscope

A Google tényleg kiáll az LMBT emberekért

Címkék: homoszexualitás tolerancia jogok felelősség emberi homofóbia társadalmi melegjogok LMBT

Amint korábban több ízben is beszámoltunk róla, a nemzetközi jogvédő szervezetek keményen bírálták a tavaly nyáron elfogadott oroszországi homofób törvényeket, és azt követelték, hogy emiatt vegyék el a Téli Olimpia rendezési jogát Oroszországtól, illetve az olimpiai…

8 komment · 1 trackback

2014.02.04. 15:16 kaleidoscope

Az EP elfogadta a Lunacek jelentést!

Címkék: politika tolerancia jogok homofóbia melegjogok EU LMBT #LunacekYes

Az Európai Parlament (EP) honlapján megtalálható a tegnapi plenárisülésen elhangzott vita arról az osztrák Ulrike Lunacek EP képviselő által előkészített jelentésről, amelyről korábban a jelen blogban is írtunk, és amellyel kapcsolatban többször is kértük olvasóinkat, hogy…

5 komment