Korábbi ígéretünknek megfelelően elkezdtük közreadni a vatikáni felmérésre érkezett válaszokat (ld. az 1., a 2. és a 3. témakört a korábbi bejegyzéseinkben!). A jelen posztban a 4 kérdéscsoportra érkezett válaszokat publikáljuk, továbbra is vágatlanul, minden módosítás nélkül (így a helyesírási hibákat, elütéseket továbbra sem korrigáljuk). Amint azt korábban is jeleztük már, összesen 27 értékelhető válasz érkezett, de mivel nem válaszolt mindenki minden kérdésre, ezért a válaszok száma egy-egy kérdésre vonatkozóan ennél lehet kevesebb.
Annak érdekében, hogy követhető legyen, hogy melyik válaszoló, melyik kérdésre, milyen választ adott, a válaszok sorszámán továbbra sem változtunk, ezért vannak üres sorok a válaszok között.
4. A nehéz helyzetbe került házasságok lelkipásztori gondozása
a.) Az un. “próbaházasság” mennyire van jelen az Ön helyi egyházközségében? Meg tudná becsülni, hogy milyen arányban fordul elő?
- Mivel ezeket viszonylagosan magánügyként, titokban tartják, ezért alig néhány eset ismert. Arányuk nem becsülhető, de valószínűleg nem elenyésző.
- szinte semennyire
- Nem tudom megítélni. Ahová tartozom, ott nem jellemző. Ahol tanítok, az egy annyira személytelen egyházközség hogy nem ismerik egymást az emberek.
- 0%.
- Amennyiben ez alatt a téyleges házasságkötés előtti együttélést, illetve sexuális kapcsolat létesítését nevezzük "próbaházasságnak", az sajnos létező gyakorlat. Arányait tekintve véleményem szerint közel jár a 100 %-hoz még akkor is, ha esetleg a fiatalok ezt a lelkipásztor elől (szándékosan hazugságban élve) eltitkolják ...
- Próbaházasságról nem tudok, de a közösségben élő fiatalok többsége összeköltözik a házasság előtt.
- Nincs jelen. Vagy házasodnak az emberek, vagy összeköltöznek, vagy nem élnek senkivel. Az összeköltözés nem klasszikus próbaházasság, mivel nem is akarnak soha megházasodni.
- 0,6
- 100 %-ban jelen van.
- Nem tudok erről pontos adatokat.
- Az egyházközségünkben évente 2-7 házasság köttetik. Az együttélés jellemző. Gyermek születésekor néhányan átértékelik és házasságot kötnek.
- teljes mértékben jelen van,de elenyészo szàzalék csak amit nem kovet hàzassàg,ez a szabad neveltetés,a gazdasàgi nincstelenség miatt jelent meg
- Konkrétan az egyházközséget nem tudom, de minden bizonnyal sok.
- Gyakori, 75% fölötti.
- Nem tudom megbecsülni.
- Nem tudom.
- Nem ismerek ilyet.
- Nem tudom megbecsülni. Nagyon kevés fiatal van nálunk.
- A lelkipásztornak gond ez. Mert az eligazítás, a szabályok és a saját lelkiismeret között kell neki, felelősséggel döntést hozni és vállalni. Ez lelki teher, mert ellentmondásba kerül a tanultakkal, az Egyház elvárásaival melyeket támasztanak vele szemben, és a saját lelkiismeretével, mellyel Istennek tartozik!
- A kísérletként történő együttélésről olyan statisztika ismert, hogy utána több a válás, mint az egyéb esetben. Az egyik oldala a szülőktől való külön élés. Több együttélési mód létezik, kérdéses, hogy az önálló döntéshez kell-e kísérlet.
- Elnézést, de ez a fogalom nem értelmezhető.
Ha élettársi viszonyra gondolunk, akkor az kb. fele-fele arányban van jelen a párkapcsolatok körében az ismeretségi körömben. - Egyre nagyobb számban, kb 60 %
- A dolog jellegéből adódóan elég nehéz objektív képet alkotni arról, hogy egy egyházközségben, vagy akár más szinten milyen gyakori a házasság előtti együttélés. Az érintettek nyílván nem dicsekednek vele, és a kis falusi közösségeket kivéve a kívülállók számára nem is biztos, hogy feltűnik. Ugyanakkor a házasság előtt álló fiatalok között nagyon gyakori, vélhetően jóval az 50 % feletti arányban fordul elő, de akár 60-70% is lehet, még a katolikus fiatalok esetében is.
- Jelen van.
50% - 0,75
b.) Vannak Önöknél olyan együttélési formák, amelyeket sem az állam, sem az egyház nem ismer el? Van ezekre vonatkozóan megbízható statisztikájuk?
- Az állam a hetero és meleg párok esetében is kínál elismert formákat a házasságtól egészen a bejegyzett élettársi kapcsolatig. Míg az állam csak a melegek házasságát nem engedélyezi, addig az egyház a hetero házasságon kívül mindent elutasít. Ilyen értelemben vannak olyan párok, akiket nem ismernek el. Arányuk nem ismert.
- Megbízható stataisztita nincs, de az együttélések többsége ma már házasságon kívüli. A fiatalok nem akarnak megházasodni, az elvált emberek meg a rossz tapasztalatból kiindulva nem akarnak ismét.
- Nincs ilyen együttélési forma nálunk.
- Igen, nagyon sok meleg pár él együtt, ahogy az elváltak új párjukkal is szeretnek együtt élni. Őket nem védik közösségi, családi jogok.
- Nincs ismeretem ilyenről, hiszen az állam szinte bármilyen együttélési formát elismer már ...
Statiszikai adat pedig szerintem nincs is erről. - Homoszexuális és bigám kapcsolatok.
- Az előbb említett tartós együttélés rendkívül elterjedt, ennek állami elismerése folyamatban van. Nem ismerek megbízható statisztikát.
- Nincsenek.
- Ilyenekről nem tudok.
- Nincs információm!
- még nincs ebben a kozosségben
- Úgy tudom, nincsen.
- nem tudom.
- Nincs statisztikám róla, de sokan élnek együtt nem jóváhagyott formában.
- Nem tudom.
- Van, pl. melegházasság vagy - együttélés. Nincs statisztikám.
- Nincs tudomásom. Ha van i s statisztika, nem nyilvános.
- nem tudok rá válaszolni
- Természetesen vannak ilyen kapcsolatok, pl. az azonos neműek kapcsolatai.
Hivatalos statisztika nem hiteles a homofóbia miatt, azonban a kapcsolatok jelentős részében együtt élnek a párok. Magyarországon több tízezer homoszexuális pár lehet. - Nem tudok róla
- Magyarországon az élettársi kapcsolatot akkor is elismeri az állam, ha az semmilyen hivatalos formában sincs regisztrálva, de bizonyítható az élettársak életvitel szerű együttélése. A legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai (http://www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_demografia, http://www.ksh.hu/nepszamlalas/docs/tablak/teruleti/00/00_2_1_7_1.xls, http://www.ksh.hu/nepszamlalas/docs/tablak/teruleti/00/00_2_2_4_4.xls) között a jelen felmérés szempontjából kiemelten lényeges, hogy mostanra a párkapcsolaton alapuló háztartások aránya Magyarországon 50 %-ra csökkent, a háztartások fele egyszülős család, vagy nem családháztartás, míg 30 éve a háztartások közel 65 %-a párkapcsolaton alapult. Házasságban már csak a lakosság 44%-a él, ami drasztikusan csökkenő tendencia ahhoz képest, hogy 1980-ban még ez az arány a 140 éve készített statisztikai kimutatások maximumához közel, 67% felett volt. Az élettársi kapcsolatban a 15 évesnél idősebb lakosság közel 11%-a él, akiknek 30%-a arra a kérdésre, hogy milyen a családi állapota, azt válaszolta, hogy elvált, és csak 65 % nyilatkozott úgy, hogy nőtlen/hajadon. Ezek az adatok nagyjából igazak a katolikus hívekre is, mivel például, amíg az összlakosságnak 39%-a vallotta magát katolikusnak, a házasságban élők között ez az arány 42%, az elváltak között 38%, ami azt jelenti, hogy az elváltak között a katolikusok aránya lényegében megfelel a katolikusok össztársadalmi részarányának. Az egyházközségeken belül is hasonló arányok lehetnek, kisebb nagyobb területi eltérésekkel.
- nem tudunk róla, nincs
- nem tudom
c.) Az Ön helyi egyházközségében lelkipásztori szempontból megjelennek-e különélő, vagy elvált és újraházasodott párok? Meg tudná becsülni a százalékos arányukat? Hogyan birkóznak meg ezekkel a helyzetekkel a megfelelő lelkipásztori programokban?
- Viszonylag jelentős számú elvált van az egyházközségben. Általában elutasítóak velük szemben.
- Igen, de csak elvétve.
- Nem jelennek meg. nem tudunk róluk.
- 40%.
Úgy, hogy leginkább magukra számíthatnak. - Lelkipásztori szempontból nem tudok válaszolni.
Olyan, polgári házasságban élő párról van tudomásom, ahol a férj megkeresztelt, de elvált, az asszony pedig rendszeres templomjáró, de szentségekhez nem járuló. Olyan pár is van, amelyik a különváltan élő egykori társ halála után egyházilag is megerősítette házasságát, de polgári házasságot már nem kötött, és olyan is, akik már polgári házasságban élnek régóta, de csak az egyházi megözvegyülés után kötöttek egyházi házasságot. - Jelen vannak. Nem tudok arányt becsülni. Nincs kifejezetten ere vonatkozó lelkipásztori program.
- Megjelennek ilyen párok csak ezrelékben lehet kifejezni.
- Magam is újraházasodott vagyok, részt vehetek az egyházközség életében. Elváltak is járnak templomba, bekapcsolódnak programokba.
- Lelkipásztori program nincsen.
- vannak,nem tudom
- Vannak olyanok, akik elváltak, de továbbra is gyakorolják hitüket, azonban bántja őket, hogy nem áldozhatnak és gyónhatnak, kirekesztettnek érzik magukat.
- Igen. Egy-egy esetről tuduk, lelkipásztori segítséget nem kapnak, csak közösségit. Az elváltaknak anyagi támogatást nyújt a plébánia.
- Nekik kevés program van, azokhoz pedig nem szívesen csatlakoznak, ahol nem érzik otthon magukat, így jobbára kimaradnak a közösség életéből.
- A mi egyházközségünkben erre nincs külön program. Gondolom azért, mert nincs rá senkinek szabad kapacitása.
- Baráti körben van
- különélő,
- elvált, de egy özveggyel együttélő "pár"
- elvált és mással együttélő
5 %
? - Nincs infó, nincs hirdetés, nincs felület, nincs szó - se róluk, se nekik:-(
Mintha nem lennének jelen a közösségben. Mit alig hiszek... - Az ilyen családok jószerivel magukat tartják kiközösítetteknek. Láthatóan hordozzák a bűn terhét, de sokkalta inkább a világi közösségből érzik magukat kizártnak. Ezek azok, akik a vallásukat paptól, és templomtól eltávolodva élik meg.
De van egy szűkebb réteg, akiknek hit bizonyossága erősebb minden más bizonytalanságuknál. Én is ilyen vagyok. Vallom, hogy szentségi életet élek, megajándékozottja vagyok Krisztusnak a páromban, elkötelezettje vagyok a keresztény katolikus közösségem iránt, melyről vallom, hogy Krisztus teste. De kénytelen vagyok bűnösnek tartani magam, mert az Egyház annak tart, bár életgyónással már minden terhemet letettem az Úr elé. Szentségekhez mégsem járulhatunk. De mégis, minden egyes szentmisében számomra az áldozás lelki áldozásként teljesül. Megélem, hogy a Szentlélek közvetlenül, velem egyesül, Krisztus szentségének megajándékozó kegyelmével. - Általában elhatárolódnak a hívek a válástól, de ismerek olyat, aki házasság kizáró ok miatt egyházilag elvált, majd érvényesen újra férjhez ment. Ebben az esetben tényleg volt szó a vallás gyakorlásáról.
- Nem birkóznak meg, tabutéma. Mivel kirekesztő az Egyház, így a nem klasszikus párok elenyésző arányban maradnak meg a közösség kötelékében.
- Általában akkor foglalkoznak velük, ha szentségkiszolgáltatás (pl keresztelés) előkészítése történik, különben nem jellemző. A családok évében próbált tenni valamit értük a közösség, de semmi nem lett a tervezettből.
- Abból adódóan, hogy a hívek között nagyon kevés a kapcsolat, nagyon gyenge a közösségi élet, a hívek nem tudnak egymásról szinte semmit, így azt sem tudják megítélni, hogy milyen arányban vannak különélő, vagy elvált és újraházasodott emberek a helyi egyházközségen belül, és ezért a lelkipásztori programok is többségében a prédikációk szintjén valósulhatnak meg. A gyóntatás nem alkalmas az ilyen típusú élethelyzetek érdemi megbeszélésére, más szűk körű, négy-, vagy hatszemközti beszélgetésekre pedig csak akkor kerül sor, ha ezt az ilyen helyzetben lévő hívek kezdeményezik. Ez utóbbi viszont nem jellemző, mivel a hívek általában nem kezdeményeznek ilyen beszélgetéseket. Ennek egyik oka a távolságtartás, a hétköznapi személyes kontaktusok hiánya a papok és a hívek között. Másik az Egyház tanításainak merev értelmezése, melyek miatt eleve nem is látják értelmét sokan, hogy kezdeményezzenek bármilyen külön beszélgetést a lelkésszel, hiszen úgysem tud mást mondani, mint amit az egyházi törvények tartalmaznak. Így pl. egy válás lélekölő, és amúgy is minden érintett (válófélben lévő házastársak, gyermekek, szülők, hozzátartozók, stb.) számára megterhelő folyamatában, adott esetben, nem látják értelmét, hogy beszéljenek róla a lelkésszel, hiszen ő úgysem tudna mást mondani, minthogy a Katolikus Egyház nem engedélyezi a válást. Ha mindezek ellenére mégis megpróbálnak a hívek külön beszélgetni a papokkal, diakónusokkal, akkor pedig arra sokáig kell várni, ahogy a 3f. pontban jeleztem.
- Jelen vannak. Megbecsülni nem tudjuk, de nem sok.
A ténylegesen hívő személyek nehezen tudják kezelni a helyzetet.
Lelkipásztori program nincs. - 0,5
d.) Azok a megkereszteltek, akik ilyen szabálytalan élethelyzetekben vannak, hogyan élik meg ezt? Tudatában vannak ennek jelentőségével? Vagy egyszerűen csak közömbösek? Esetleg mellőzöttnek érzik magukat, vagy szenvednek attól, hogy nem járulhatnak a szentségekhez?
- Sok embert sért meg emberségében az egyház azzal, hogy nem is hajlandó felmérni a körülményeket az elutasítása előtt. Ezért az emberek csendes ellenállással, és a papság által megfogalmazott kritikákkal szemben elzárkózással válaszolnak.
- Nem tulajdonítanak jelentőséget neki.
- Nem tudjuk.Családomban fordult elő, de ők inkább közömbösek.
- Nem jó érzés, ha érzékeltetik velük, hogy kivetettek, eltévedtek, vagy éppen lesajnálják őket.
- Amennyire én látom, szenvednek ugyan attól, hogy nem járulhatnak szentségekhez, de ezt mélyen magukba zárják és próbálják azt a látszatot kelteni a mindennapokban, hogy minden rendben van körülöttük ...
- Szenvednek. Igyekeznek az egyház jóváhagyását megszerezni.
- Többségében közömbösek, kisebb részben mellőzöttnek érzik magukat. A beletörődöttség a jellemző: ez a szabály, így jártam. A számuk azonban rendre növekszik, kezdenie kell a helyzettel valamit.
- Olyan széles körben elfogadottá vált, hogy nem foglalkoznak ennek jelentőségével,Teljesen eltávolodtak a szentségektől.
- Szenvedek attól, hogy nem járulhatok szentségekhez. Szinte minden misén könnyezek, amikor ezt hallom: Boldogok, akik az Úr asztalához járulhatnak... de nem érzem magam mellőzöttnek vagy kitaszítottnak. Vezekelek egy fiatalabb koromban hozott téves döntés miatt
Hogy mások így éreznek-e, azt nem tudhatom. - Van ilyen is és olyan is. Ismerek olyat aki szenved ettől, de van olyan is aki szentségekhez járul így is.
- Isten parancsa szent,az Egyhàznak nincs joga,ezt megvàltoztatni,lelki àldozàsra nekik is van lehetoséguk
- Sokan tisztában vannak vele, s tudják, hogy életük alakulhatott volna másként is. Sosem beszélgettem ilyenről ezekkel az emberekkel, de úgy vélem azok, akik minden vasárnap ott vannak a templomban minden bizonnyal igényelnék a szentségeket is.
- Igen, tudatában vannak, nehéz nekik. Próbálják rendezni élethelyzetüket.
- Mindenképpen mellőzöttnek érzik magukat, sokszor nem is akarnak változtatni az életükön. Sokan teljesen tudatában vannak annak, hogy rendezetlen az életállapotuk.
- Nem tudom.
- Egyik sem. Egyszerűen vágynak társ után vagy szülőtárs után.
- Édesapám érintett egy másik egyházközségben. Ő szenved.
- Azok, akik keresztségüket erősebb köteléknek tekintik, mint vétkeiket, bűnös voltukat, azokkal szemben a közösség megértő és elfogadó, így számukra a szentségektől való megtartóztatás sem visszatartó erő a közösséghez tartozástól. Az ilyen családok talán a legkreatívabbak, és a legérzékenyebben a közösségépítés dolgában. Azonban, a szentségekhez való járulás, szentségi életük rendezése iránti igényük újra és újra előkerül, láthatóan fontos a számukra. Ezt magunkról mondom. Vágyom rá, hogy érvénytelenítsék a már több mint húsz éve elhagyott házasságomat, melyből három gyermekem van, és most várjuk a nyolcadik unokát. Gyermekeim családjaikkal – családjaim - szentségi életet élnek. Szeretnék a világ előtt is vállalható szentségi életet élni, azonban egyik szerettemnek sem szeretném a meghurcoltatását ennek elérése érdekében! A mi problémánk ez - párommal, miközben ettől függetlenül építjük Krisztus közösségét, alázattal, szelídséggel, és türelemmel, megengedőn tesszük, amire teremtett bennünket Isten szándéka.
- Kirekesztettnek, szentségtelenül élőnek nem könnyű e kihívás. Így megélni nehéz, fontos, és ennek ellenére mellőzöttek.
- Is-is. Vagy tudatában vannak és akkor valóban jelentős problémaként élik meg, vagy egyáltalán nem foglalkoznak vele.
- Többségében tudatában vannak az élethelyzetük egyházi megítélésének, azonban jelentős eltérések lehetnek annak megélésében. Vannak olyanok, akik elhidegülnek és eltávolodnak az egyháztól, és valóban közömbösekké válnak, azonban ez nem jellemző. Sokkal gyakoribb, hogy szenvednek a kirekesztettségtől, de olyan mértékben részesei maradnak a közösségnek, amennyire az egyházi törvények engedik, azonban ez lényegében csak a többé-kevésbé rendszeres misehallgatásra korlátozódik.
- A ténylegesen hívő személyek tudatában vannak, nehezen élik meg, mellőzöttnek érzik magukat és szenvednek.
A nem tudatos keresztények, ahogy korábban jeleztük a többség, mivel nem ismeri a tanítást így közömbös. - Kirekesztettnek érzik magukat.
e.) Milyen kérdéseket vetnek fel az elváltak és újraházasodottak az Egyháznak a szentáldozással és a bűnbánat szentségével kapcsolatban? Az ilyen helyzetbe került emberek közül hányan kérik ezeket a szentségeket?
- Jelentős számban kérnék. Az egyház körülményeket és konkrét élethelyzeteket teljesen ignoráló álláspontja miatt viszont már kérdések sem nagyon merülnek fel.
- Ma már nem éreznek az emberek bűnbánatot, mindenért a másikat hibáztatják. Ezért aztán nem is keresik az egyházat.
- Nagyon kevesen. Aki komolyan veszi a házasságát az nem válik el...
- Lenne rá igény, de az Egyház elutasító velük.
- Erre eddig sem figyeltem, fogalmam sincs, hogy a bűnbánat szentségét hányan és milyen élethelyzetben kérik. Szentáldozáshoz - remélem - csak azok járulnak, akik arra "jogosultak" is.
- Ezt laikus hívőként nem lehet megítélni.
- Nem tudom az én közösségemben ilyen nem fordult elő.
- Szentségtörés a korábbi házasság megszakítása, az újraházasodás. Nem értem a kérdést, az elváltak közül ki kérheti ezeket a szentségeket?! Tudtommal tilosak!
- Pl.: Mi van akkor, ha én mindent megtettem éveken át, segítséget is kértem, de a párom elzárkózott mindentől. Miért zár ki az egyház, ha nem én választottam ezt a helyzetet?
- a kérdést onmaguknak kell feltenni,nem az Egyhàznak,
- Ahogy az előző válaszomban is írtam, sokan minden bizonnyal igényelnék.
- Ismerik a szentségi helyzetüket általában.
- Rossz a kérdés.
- Sok elvált szeretne áldozni.
- Nem tudom
- Nem tudom, hányan kérik.
És nem tudom, hányan kapják meg végül.
Az Egyház őrzi a törvényt és nem tudom, mennyire képvisel irgalmat. És a kettő között találunk -e bármikor "központilag szabályozható" egyensúlyt,
vagy mindig marad az Egyedüli sors és annak megismerése, az utitárs-jellegből adódó lelkipásztori felelősségvállalás - akár mellette, akár ellen dönt is a pap... - A papi vélemény ismeretében e kérdés ilyen módon nem kerül elő. Azonban a szentségekhez járulás igénye igen is fontos kérdés részükről. Úgy ítéljük meg, hogy az Egyház álláspontja, mely szerint szentségekhez nem járulhatunk, kiközösítő, a nyitottság, és a befogadás, a krisztusi megbocsátással ellentétes. Hivatkoznak sokszor rá, hogy Krisztus a Mt 9,12-ben maga mondja, hogy a „betegeknek kell az orvos”.
Ami ezen túl a plébániai pasztorációban gondot okoz, hogy az ilyen családok gyermekei számára nincs meg az a családi példakép sem, amire a tanítás, a katekizmus építhetne, hogy a szentségek ereje fontos legyen számukra. - Egy új kapcsolat mindenkinek élhetőbb, mint a megjavíthatatlan élethelyzetben maradás. Az újrakezdők vállalják annak terhét, hogy a szentségekből kirekesztődnek.
- Akik súlyos probléma miatt kényszerültek a különélésre/válásra, azok ettől függetlenül igényelnék az egyház támogatását a szentségkiszolgáltatás (bűnbánat, áldozás) területén. A felmentésre való várakozást inkább bürokratikus teherként élik meg.
- Természetesen a legtöbb ilyen helyzetbe került ember, aki korábban is rendszeresen kérte a szentségeket, azután is kérné, hogy a házassága valamilyen okból zátonyra futott, és ezért a válás mellett döntöttek. Ettől még a legtöbb hívőnek nem változik meg a vallása, a hite, ezért velük szemben különösen kegyetlen a jelenlegi egyházi törvény.
- Nem tudjuk hányan kérik a szentségeket.
Kérdéseik:
- ha már több mint 10 éve élek kiegyensúlyozott kapcsolatban, a gyermekem hívő, rendszeresen járok szentmisére, miért nem járulhatok szentségekhez
- ha önhibámon kívül (alkoholista, megcsalt, elhagyott, agresszív stb.) szakadt meg az első házasságom miért nem házasodhatok újra úgy, hogy a szentségekhez járuljak - egyéni elbírálást szeretnének
f.) Pozitívan járulna-e hozzá az érintett személyek problémáinak megoldásához, ha megkönnyítenék a házasság érvénytelenítésének kanonikus gyakorlatát? Ha igen, akkor hogyan történhetne ez meg?
- Ez elég kevés volna. Leginkább a konkrét helyzetek megértőbb vizsgálatára lenne szükség. Másrészt az egyik fél hűtlensége miatt felbomló házasságoknál nagyobb rugalmasság kellene.
- Igen, mindenképpen. A lehető legegyszerűbbre kellene szorítani az adminisztrációt, és a bírósági végzés bemutatásával automatikusan érvényteleníteni kellene az egyházi házasságot is.
- Biztosan pozitívan, mert egyébként is válástól függetlenül sok érvénytelen házasság köttetik templomban. Le kellene rövidíteni az eljárások időtartamát.
- Abszolút.
- Ebben nem szeretnék állást foglalni. Nem gondolom, hogy amit Isten egybekötött, azt itt a földön szétválaszthatónak kell-e nyilvánítani. Megértem, hogy lehetnek kívételek, de ezzel a kérdéskörrel szerencsére nem kellett még foglalkoznom.
- Biztosan de lehetséges hogy az egyház ill. a párkapcsolat szilárdságát, sérthetetlenségét veszélyeztetné.
- A pozitív megközelítés onnan indulhatna inkább, hogy - a korábban említett gyakorlat megszüntetésével - az Egyház nem asszisztálna a nyilvánvalóan érvénytelen házasságok tömeges megkötéséhez. A kérdésben említett felvetés tüneti kezelés, egy rossz gyakorlat bebetonozása lenne inkább. Azokkal is foglalkozni kell persze, akik benne vannak az adott helyzetben, de sokkal fontosabb gyökeresen orvosolni a problémát.
- Nagyon kevesen foglalkoznAK EZZEL A KÉRDÉSSEL.
- Ma nagyon nehéz, bonyolult, lelkileg szinte elviselhetetlen tortúra a házasság érvénytelenítése, én nem is kezdeményeztem, de tudok olyan nőről, aki ezt végigcsinálta.
Nagyon jó lenne, ha pl. 25 évi házasság, gyermekáldás, példás keresztény szülői nevelés alapján kimondanák a korábbi egyházi szertartás érvénytelenítését egyszerűbb módon. És az új házasságot megáldaná az Egyház. - A valós okokat fel kell tárni! Mennyire felelős a helyzet kialakulásáért az érintett személy?
- Erre az Isten nem hatalmazta fel sem az Egyhàzat sem a Pàpàt
- Úgy vélem, van olyan házasság, ami egykor érvényes volt, de érvényét veszítheti. Például ha az egyik fél bántalmazza a másikat, de a házasság érvényes volt, engedélyezném az elválást. Persze tudom, hogy egy kapcsolat két személyen múlik, de ismerek olyan embert, akit a férje egy szó nélkül elhagyott a gyerekeivel együtt. A nő miért ne házasodhatna újra? Ő tulajdonképpen nem vétkezett, férje utasította el őt, s szerintem a hasonló esetekben kell, hogy legyen esély újra boldognak lenni (ami egy hívő keresztény életében magába foglalja a szentségek gyakori vételét is).
- Igen, amennyiben ez a könnyítés a perek gyorsítása és egyszerűsítése lenne, azonban vigyázni kell arra, hogy továbbra is csak érvénytelen házasságokat érvénytelenítsünk.
- Ha megkönnyítenék az így is viszonylag egyszerű gyakorlatot, akkor a szentségeket teljesen nevetségessé tennénk. Így is az a tapasztalat, hogy "mindent el lehet intézni", csak tudni kell, hogy kinél kell kopogtatni. Sajnos úgy látom, hogy mindenféle ál-indokok alapján érvénytelennek mondják ki a házasságok egy részét.
- Én nem könnyíteném meg. A különböző híres emberek esetében pedig megnehezíteném. Előfordul, hogy egy igazi hívő ember 5 évig vár, hogy kimondják egy valóban érvénytelen házasságára, hogy érvénytelen, míg egy híres emberről tudjuk, hogy már harmadszor van templomi eskövője.
- Nem tudom.
- A könnyítéssel együtt a felkészítés és a kísérés-megelőzés alapossága is együtt kell, hogy járjon. Különben hiteltelen az egész!
Az elején összekötjük, a végén feloldjuk-kidobjuk - a kettő között meg magára hagyjuk? - Esetünkben elmondható, hogy a korábbi házasság semmissé nyilvánítása lehetővé tenné, hogy házasságunkat egyházilag rendezzük! Ami nem csak a családjaink életére lenne kedvezőbb hatással, hanem közösségünk számára is, akik körében evangelizálunk, missziót vállalunk. Mert sok a keresz-tény, de kevés a hívő! Tovább segítené a papi szolgálat eredményességét is.
- Nem teljesen ismert maga az eredeti, és az egyszerűbb eljárás sem. Plébániánkon a prédikációkban kb. 20 év alatt kb. 3 esetben hallottam felvilágosítást erről.
- Maga az érvénytelenítés megközelítésével van gond. Ami addig volt, azt nem kell "meg nem történt"-ként kezelni. Egy más fogalmat kellene alkalmazni, pl. megszüntetés.
- Egyértelműen igen. Az egyházjognak nem az átszabásával, hanem a tágabb értelmezésével (pl. a házasság létre sem jött) és ennek helyi döntési hatáskörével.
- Igen, a végérvényesen megromlott házasság érvénytelenségének kimondását ugyanolyan szinten lenne célszerű lehetővé tenni, mint a házasságkötést. Az Egyháznak fenntartások és szankciók, bonyolult formalitások és költséges (!) procedúrák nélkül ki kellene mondania a házasság érvénytelenségét, ha pedig a házastársak rájönnek, hogy már eleve rosszul döntöttek, akkor azt a házasságot semmissé kellene nyilvánítani.
Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy minden felszentelt pap kimondhatná a házasság érvénytelenségét, illetve semmisségét, ha a felek, vagy ha a másik fél objektív okokból nem megkérdezhető, akkor legalább az egyik fél állítása szerint nincs esély a házasság rendezésére, a szeretetközösség megszűnt, tehát a házasság de facto már nem létezik. Ennek az érintettek nyilatkozatán kívül egyedül az lehetne a feltétele, hogy a válást a polgári hatóságok is kimondják, amennyiben ez teljesen külön eljárásban zajlik, mint hazánkban. - 1- IGEN, pozitívan
2- Könnyíteni, ha önhibáján kívül (alkoholista, megcsalt, elhagyott, agresszív stb.) szakadt meg az első házasság.
3- Ha már hosszabb ideje élnek kiegyensúlyozott kapcsolatban, a gyermekeiket hívőnek nevelik, rendszeresen járnak szentmisére, aktívak a közösségi életben - igen
g.) Van olyan szolgálat, amelyik foglalkozik ezekkel az esetekkel? Írja le ezt a lelkipásztori szolgálatot! Léteznek ilyen programok nemzeti és egyházmegyei szinten? Hogyan hirdetik Isten irgalmát a különélő pároknak, valamint azoknak, akik a válás után újraházasodtak, és az Egyház hogyan ülteti át a gyakorlatba az ő támogatásukat hitük megélésében?
- Senki nem foglalkozik az elváltakkal.
- Sajnos ebben nem igen kapnak támogatást. Sokszor maga a pap tagadja meg a segítséget tőlük.
- Ez egyáltalán nem működik nálunk.
- Nincs tudomásom ilyen szolgáltról.
Sehogy nem hirdetik... - Nincs ilyenről ismeretem.
- Hazánkban az Emmánuel közösség hirdet meg lelki programokat elvált, egyedül maradt volt házasoknak, ezek az úgynevezett AVE hétvégék. Összegyházi szinten nem tűnik felkaroltnak, támogatottnak az ilyen szolgálat, nemhogy annak beültetése a gyakorlatba.
- nINCS.
- Nem ismerek ilyen szolgálatot.
- Nincs tudomásom róla!
- aki akarja,teljes mértékben megélheti a hitét igy is,lelkileg àldozhat
- Nem tudok ilyenről. A környékünkön - nem csak lelkipásztorok, hanem laikusok is - elutasítóak.
- Nem tudok róla. Ha plébános foglalkozik ezekkel a személyekkel, akkor kapnak segítséget, ha nem, akkor magukra maradnak.
- Nem tudok ilyenről.
- Más plébániákról hallottam csak ilyenről. Nem tudok erről túl sokat.
- Nem tudom
- Nálunk ez nem észlelhető.
Nem mondom, hogy nincs ilyen program az országban, de nem szerepel a hétköznapokban.
Egyedül az Emmanuel közösség AVE-hétvégéit (egyedül nevelő szülőknek) és házasságmentő szolgálatát ismerem - nem a plébániáról. - Nem ismertek ilyen egyházmegyei célzott intézkedést. Egyetlen egy szende kezdeményezés van, az elváltak miséje. Amit szégyenletesen kevés kinyújtott jobbnak érzünk. Plébániánkon elfogadottak azok a családok, és személyek, akik elváltak, és újraházasodottak, de ebben a helyzetükben is vállalnak a közösségért munkát, feladatot, sőt képviseletet is. A világiak részéről semmi megkülönböztetést nem tapasztalunk, ami nem zárja ki azt, hogy nincs elutasítottságunk. De ezt tiszteletben igyekszünk tartani.
- Nincs ilyen.
- Egyházmegyei szinten nincs, nemzeti szinten nem tudok róla.
- Professzionális szolgálat (az egyházközség tagjai számára hivatalosan is bejelentett, állandó, szakképzett személyzettel működő szolgáltatás formájában) a plébániák többségében nincs. A lelkipásztorok gyakran maguk próbálnak segíteni a plébániához tartozó hívek magánéleti kríziseiben, azonban megfelelő pszichológiai, pszichoterápiás, és párterápiás felkészültség hiányában ez az esetek többségében eredménytelen. Ilyenkor teljesen esetleges, hogy milyen szakembereket, milyen alapon próbálnak az érintettek figyelmébe ajánlani, pedig a lelkész ajánlása nagyon fontos lenne a továbblépés szempontjából. Nemzeti, vagy egyházmegyei szinten egységes elvek alapján működő programok nincsenek, a plébánosok nem kapnak olyan iránymutatást, ami segítené, orientálná a munkájukat. Az elvált személyekkel, illetve az újraházasodott hívekkel nagyon kevés, a hívek körében alig ismert szolgálat foglalkozik, a szentmisék prédikációiban ez a kérdés tabunak számít, ezért csak elvétve beszélhetünk olyan egyházközségekről, amelyekben eredményesen támogatják az ilyen élethelyzetben lévőket a hitük megélésében.
- Országos szinten:
1. a MÉCS közösség napjai
2. Szív lelkiségi központ Tahi
Helyi és egyházmegyei szinten semmi. - nem tudom
