Az amerikai elnök minapi bejelentése nyomán – mikor is alkotmányellenesnek minősítette az azonosneműek házasságát kizáró törvényt – ismét a világsajtó figyelmének a középpontjába került a téma. Az amerikai katolikus püspöki kar a hivatalos vatikáni álláspontnak megfelelően azonnal tiltakozni kezdett. Nagy Britanniában is tiltakozik a katolikus egyház vezetése, ugyanis a brit miniszterelnök pár nappal korábban bejelentette, hogy törvényben akarják garantálni a homoszexuális párok számára az egyházi esküvő lehetőségének biztosítását. A politikai vezetők bejelentése ellen tiltakozó, a hivatalos katolikus álláspontot képviselő egyházi vezetők érvrendszerükben azonban a helyi sajátosságokhoz igazodva a homoszexuálisok egyenlő jogainak biztosítása elleni tiltakozás helyett a saját jogaik csorbítására, a vallásszabadság korlátozására, megsértésére fókuszálnak nyilatkozataikban. Addig ugyanis, amíg a hírt közlő hazai portálokon menetrendszerűen megjelent a fröcsögő homofób gyűlölködés és utálkozás, az USA-ban és Nagy Britanniában ezt már nem meri megkockáztatni senki. Vélhetően Magyarországon is akkor fog csak változni a helyzet, ha egy-két jogerős elmarasztaló ítélet fog születni a homoszexuális emberek személyiségi jogait ma még büntetlenül megsértő, gyalázkodó és gyűlöletet szító homofób harcosok ellen, és az ilyen indíttatású magyar állampolgárok is elgondolkodnak talán azon, érdemes-e kockáztatniuk, hogy egyszer majd őket is ugyanúgy bilincsben fogja elvinni a rendőrség, mint bármely más köztörvényes bűnözőt.
Ami azonban ennél sokkal fontosabb, az az egyházi hozzáállás, mely nagyon sok mérsékelt, jó szándékú, gyűlölködéstől mentes hívő keresztény ember számára okoz egyre nagyobb elbizonytalanodást és problémát. A kérdést talán úgy lehetne megfogalmazni: miből adódhat a növekvő feszültség a fejlett demokráciák jogrendje, társadalmi-politikai változásainak iránya és a katolikus, valamint több protestáns egyház hivatalos álláspontja között ilyen alapvető morális kérdésekben? Formál logikai megközelítéssel ennek alapvetően két oka lehet: vagy a társadalmi, politikai változások iránya tért el a korábbi, többé-kevésbé közösnek mondható iránytól, vagy az egyházak vezetői változtattak irányt. Az egyházi vezetők természetesen nem győzik hangsúlyozni, hogy egyértelműen csak az előbbiről lehet szó, hiszen ők mindig ugyanazt az isteni kinyilatkoztatásra alapozott tanítást és álláspontot képviselik, ami egyedül és kizárólagosan egyeztethető össze Isten örök akaratával, azonban ezzel kapcsolatban egyre több hívő jegyzi meg magában csendben: "szerintetek". Ma már egyébként egyre többen vannak azok is, akik nyíltan is hangot adnak saját egyházuk vezetésének morálteológiai álláspontjával kapcsolatos egyet nem értésüknek, legutóbb pl. magas rangú német egyházi személyiségek adtak ki közleményt, melyben ugyan első sorban a papok kötelező cölibátusának eltörlését kezdeményezték, de általában is kritizálták a Vatikán konzervativizmusát. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy pontosan mire is alapul a konzervatív keresztény vonal érvrendszere és vajon a szépen hangzó elvi álláspontok mögött milyen érdekek húzódhatnak meg, amelyek miatt ennyire nincs esély a kérdések higgadt és elfogulatlan megbeszélésére az egyházon belül. Sokan és sokféle módon próbálták már magyarázni a konzervatív keresztény irányzatok morálteológiai tanításai és a fejlett országok társadalmi folyamataiból kikövetkeztethető „közerkölcs” között tátongó, egyre mélyebb szakadék kialakulásának okait, ami azt mutatja, hogy igazán meggyőző érvet senki sem tudott még felhozni, ezért a jelen írásban is csak adalékokat próbálunk adni a válaszok megtalálásához.
Az első kérdés tehát az, hogy mennyiben járult hozzá ezen szakadék kialakulásához és elmélyüléséhez a „közerkölcs” romlása, eltorzulása. Érthető módon a konzervatív keresztény teológia szószólói nem győzik ostorozni ezt a bizonyos „közerkölcsöt”, hivatkozva a szexuális szabadosságra, a minden kommunikációs csatornán áradó és ömlő „erkölcsi mocsokra”, az erotika és az erőszak általánosan elfogadottá válására, valamint a pornográfia előretörésére, mindenki számára könnyen elérhetővé válására. Sokan közülük kárhoztatják a humanizmust, mint minden baj forrását, figyelmen kívül hagyva, hogy az emberek élete, szabadsága, testi épsége és általában az alapvető emberi jogok mennyire nem voltak biztonságban a humanizmus elterjedését megelőző időkben. Ugyanakkor az egyházi vezetők érdemben nem vonják le a szükséges konzekvenciákat az egyházat megrázó különböző botrányokból, melyek sajnos egyértelművé tették, hogy az általuk oly sokat kritizált „világi erkölcs” szerint élő emberek adott esetben kevesebb és kisebb súlyú bűnöket követnek el, mint amik az egyház különböző szintű vezetőiről, vagy egyik-másik tagjáról napvilágra kerültek, tehát nincs meg az a morális többlet, amelyre olyan sokat hivatkoznak saját álláspontjuk indoklásaként. Ebből viszont az következik, hogy nem elégedhetünk meg a „romló közerkölcsre” hivatkozó konzervatív magyarázatokkal és más okokat is kell keresnünk.
A konzervatív keresztény irányzat kritikusai szerint az alapkérdésre – vagyis hogy mitől alakult ki és mitől mélyül folyamatosan az a bizonyos szakadék? – a válasz inkább abban keresendő, hogy ez az irányzat korunk több fontos kérdésével kapcsolatban is téves álláspontot képvisel és semmilyen nyitottságot sem mutat a sajátjától eltérő álláspontok megismerésére és elfogadására. Ezek közül társadalmi jelentőségéből adódóan kétségtelenül legnagyobb jelentősége a házasság intézményével kapcsolatos álláspontnak van. A házassággal kapcsolatban megingathatatlan a heteroszexuális házasság kizárólagosságára vonatkozó álláspontjuk, és a katolikus egyház vezetőin kívül a konzervatív protestáns lelkészek is hirdetik a házasság felbonthatatlanságát (igaz ez utóbbiak azért nem szoktak elzárkózni attól, hogy elvált személyek új házasságát megáldják, ami egy katolikus pap számára tilos). Mire is hivatkozik a konzervatív keresztény irányzat ennek a két fontos, és egyre többet vitatott álláspontnak a képviseletekor? A legfőbb hivatkozási alap vélhetően Márk evangéliumának 10. fejezetében a 2-12. vers:
Mk 10.2
A farizeusok is odamentek és megkérdezték: "El szabad a férjnek bocsátania a feleségét?" Próbára akarták ugyanis tenni.
Mk 10.3
De ő kérdéssel válaszolt: "Mit parancsolt nektek Mózes?"
Mk 10.4
"Mózes megengedte, hogy válólevelet írva elküldjük az asszonyt" - felelték.
Mk 10.5
Jézus folytatta: "Szívetek keménysége miatt írta ezt a parancsot.
Mk 10.6
De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott.
Mk 10.7
Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik,
Mk 10.8
és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy.
Mk 10.9
Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét."
Mk 10.10
Otthon tanítványai ismét efelől kérdezgették.
Mk 10.11
Ezt válaszolta: "Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene.
Mk 10.12
Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör."
A farizeusok is odamentek és megkérdezték: "El szabad a férjnek bocsátania a feleségét?" Próbára akarták ugyanis tenni.
Mk 10.3
De ő kérdéssel válaszolt: "Mit parancsolt nektek Mózes?"
Mk 10.4
"Mózes megengedte, hogy válólevelet írva elküldjük az asszonyt" - felelték.
Mk 10.5
Jézus folytatta: "Szívetek keménysége miatt írta ezt a parancsot.
Mk 10.6
De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott.
Mk 10.7
Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik,
Mk 10.8
és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy.
Mk 10.9
Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét."
Mk 10.10
Otthon tanítványai ismét efelől kérdezgették.
Mk 10.11
Ezt válaszolta: "Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene.
Mk 10.12
Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör."
Kétségtelen, hogy első ránézésre ez az igeszakasz egyértelműen a konzervatív álláspontot látszik alátámasztani. Ugyanakkor ha az ember nem ragadja ki ezt a részt a Biblia egészének összefüggéseiből és nem követi el azt a hibát, hogy saját álláspontjának alátámasztása érdekében „ki akarná játszani” a Biblia különböző részeiben leírtakat egymás ellen, akkor be kell látnia, hogy ebben a részben Jézus sem nem a heteroszexuális házasság kizárólagossága, sem a házasság minden áron (akár családi tragédiák árán is) fenntartása mellett szól. Az előbbi ugyanis nem volt kérdés a zsidók a részéről, ezért arra nem is vonatkozott Jézus válasza. Az utóbbi, a farizeusok által ebben a részben feszegetett kérdéssel kapcsolatban pedig egyértelmű iránymutatást kapunk Jézus álláspontjáról, ha hozzátesszük ehhez a részhez Máté evangéliumából az ide vonatkozó részt:
Mt 5.31
Ezt is előírták: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet.
Mt 5.32
Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör.
Ezt is előírták: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet.
Mt 5.32
Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör.
Figyelembe véve, hogy a „paráznaság” nemcsak a házasságtörésre vonatkozik a Bibliában, hanem minden cselekedetre, amit az ember „mással tesz, csinál, mint az igazi” (ahogy pl. a Kiv 34.15-ben olvassuk: „ezért ne köss szövetséget az ország lakóival. Amikor isteneikkel fajtalankodnak (más fordításokban: paráználkodnak), isteneiknek áldozatot mutatnak be, akkor esetleg meghívnak benneteket, hogy vegyetek részt lakomáikon”), Jézus itt egyértelműen azt a zsidó hagyományt utasítja el, ami alapján a férfi bármikor, kénye-kedve szerint elbocsáthatta a feleségét. Ennek fényében az is világos, hogy a Márk evangéliumából idézett részletben is azt tiltja Jézus, hogy egy ember önkényesen válasszon szét házastársakat (akár valamelyik fél a házasságon belül, akár egy kívülálló). Nem mondja azt, hogy amikor a házasság már nem tudja betölteni eredeti funkcióját, a házasfelek már nem képesek egymással megélni a házastársi szeretet és mindazt, amit a házasság jelent, akkor is fent kell tartani életük végéig a házasságot.
Vagyis nincs igei alapja annak a konzervatív morálteológiának, amely a Bibliára hivatkozva úgy értelmezi a házasság védelmét, hogy az csak a heteroszexuális és felbonthatatlan házasságra vonatkozik. Ebből adódik, hogy ezt a tanítást nem hitelesíti a tapasztalat, és ezért is válnak egyre hiteltelenebbé a szigorú elveikhez szavaikban ragaszkodó konzervatív vallási vezetők, miközben egyre több képviselőjükről derül ki, hogy az általuk oly sokat szidott „közerkölcs” alapján is megbotránkoztató, súlyos bűnöket követnek el. Ez utóbbiak miatt is tűnhet úgy, hogy Jézus Krisztus egyházához méltatlan, gyarló emberi érdekek vezérlik azokat, akik a „házasság intézményének” védelmében olyan elvekhez ragaszkodnak, melyek nem támaszthatóak alá a kinyilatkoztatás igazságaival.
A „házasság intézményét” csak az védi igazán, aki a lényegét tiszteletben tartja: az egyenrangú, testi és lelki értelemben egyaránt felnőtt, egymás iránt felelősséget érző, egymást kölcsönösen tisztelő és szerető emberek, bizalomra épülő, önkéntes és szabadon választott szeretetkapcsolata.
