A negyedik alkotmánymódosítás miatt kibontakozó, egyre hevesebb nemzetközi tiltakozás hullámait még magasabbra korbácsolják hazánk hivatalos politikai reakciói. Az alkotmánymódosítás önmagában is nagyon súlyos, és sajnos objektíve teljesen jogos kritikákat okozott amiatt, hogy a kormánytöbbség deklarált szándéka azoknak a fékeknek és ellensúlyoknak a felszámolása, amelyeket a nyugati demokráciában sérthetetlennek és támadhatatlannak tartanak. A hatalmi ágak szétválasztása, az állam és az egyház minél határozottabb különválasztása, az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása, a nemzetközi szerződések betartása – mind-mind olyan kérdések, amelyekben a nyugati demokráciák nem ismernek pardont, és amelyeket tudatosan és nyíltan megsértett a jelenlegi kormánytöbbség.
Mindezt azonban tetézték annak a teljesen elhibázott külpolitikai stratégiának a szükségszerű következményei, amely egyrészt a kritikákat megfogalmazó nyugati vezetőket általánosságban félreértéssel, alulinformáltsággal, tehát felületességgel, pontatlansággal, felkészületlenséggel, másrészt a multinacionális és nyugati nemzeti tőke érdekeinek elvtelen kiszolgálásával, tehát protekcionizmussal, sőt bizonyos értelemben egyfajta korrupcióval vádolta meg. Márpedig a nyugati vezetők is csak emberek, és ezeket az utóbbi vádakat személyes sértésnek érezhették, amelyek még azokat is a magyar kormány ellenségévé tették, akik egyébként azonos politikai családhoz tartoznak, így az európai konzervatív és kereszténydemokrata pártok vezetőit és politikusait is.
A politikai kultúra hiánya a külpolitikában alapvetően azoknak a mély társadalmi problémáinknak a következményei, amelyekről sok szó esik a médiában is, csak a megoldásuk nem akar sehogy sem körvonalazódni. Az a tény hogy két évtizeddel a rendszerváltás után a politikai riválisok továbbra is mindent elkövetnek, hogy egymást bűnözőként tüntessék fel a választók előtt, és egymás ellen sorozatosan büntető feljelentéseket tesznek, szükségszerűen vezet a külpolitikában is ahhoz a kommunikációs stratégiához, amelyet azonban a fejlett demokráciákban nem tűrnek el.
A kormánypárti politikusoknak most még van esélyük arra, hogy változtassanak ezen a helyzeten. Adja Isten, hogy így legyen!
