Isten a maga végtelen türelmében az emberi történelem kezdete óta jóságosan eltűri, és mindig újra megbocsájtja azt a sok gyarlóságot és bűnt, amit az emberek egymás ellen, és ez által Isten ellen is elkövettek. Ezek között az egyik legrégebbi az emberek közötti megosztottságon alapuló gyűlölködés, amely gyakran éppen Rá, a Szeretet Istenére hivatkozva eszkalálódott a történelem folyamán a legszörnyűségesebb, véres borzalmakká.
A református igekalauz szerint mostanában Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt első leveléből az a rész került sorra, melyben az apostol felhívja a korintusi gyülekezet tagjainak figyelmét arra, hogy „A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz.” (1Kor 12.4-5). Ezután fejti ki Pál apostol azt a hasonlatot, melyet a történelem folyamán sokszor és sokféleképpen félremagyaráztak, amelyben az egyházat, mint Krisztus testét az emberi testhez hasonlítva írja: „Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok a tag, de a test csak egy.” (1Kor 12.19-20.) Egyáltalán nem jelenti ez a rész azt, amit a pillanatnyi hatalmukat féltők próbáltak belemagyarázni, hogy mindenki elégedjen meg a saját élethelyzetével, amiben van, és ne akarja megváltoztatni az emberi társadalmat, hanem kizárólag arra hívja fel a figyelmet az apostol, hogy az egyházban sokan, sokfélék vagyunk, és ugyanúgy szükségünk van egymásra, mint ahogy az emberi test tagjainak. Ezért folytatja így: „A szem nem mondhatja a kéznek: ’Nincs rád szükségem’ vagy a fej a lábnak: ’Nincs rád szükségem.’ Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.” (1Kor 12.21-27)
Ezt az üzenetet felejtik el azok, akik a másik hívő emberre kígyót-békát kiabálnak, kölcsönösen sátáninak mondják egymást, és formálisan, vagy csak kimondatlanul, de lényegében kiátkozzák a tőlük eltérő teológiai, vagy morálteológiai nézeteket valló keresztényeket. Mindez számtalanszor előfordult már a történelem folyamán, lejáratva az egyházat a világ fiai, a kívülállók ellőtt, akik addig is nyíltan, vagy titokban, de kritikusan és kételkedve figyelték a keresztényeket, és csak megerősítette őket ebben mindaz a hihetetlen gyűlölködés, amit a magukat Krisztus-követőnek mondók egymással szemben produkálni tudtak. Mindebből azonban, úgy tűnik semmit sem tanultak a mai keresztények, most éppen – többek között – a homoszexualitás, az azonos neműek társkapcsolatának megítélése kérdésében alakult ki ugyanez a helyzet.
Az azonos neműek házasságát a konzervatív keresztény morálteológiai érvekre hivatkozva ellenzők előszeretettel vázolnak fel globális összeesküvés elméleteket, melyek szerint a melegházasságot támogatók alá akarják ásni a család intézményét, ezen keresztül a társadalom jövőjét csak azért, hogy rövidtávon anyagi hasznot húzzanak ebből valamilyen formában. Ez utóbbira különböző nyakatekert, paranoid, spekulatív és belső logikai ellentmondásokkal terhelt indoklásokat szoktak felhozni, melynek a végeredménye mindig az, hogy az azonos neműek házasságát támogatók lényegében sátáni módon tönkre akarják tenni a világot, lerombolva annak Istentől származó teremtett rendjét. Ilyen támadások után a megtámadottak természetes emberi reakciója, hogy védekeznek, és az őket megtámadókat ugyanazokkal a vádakkal illetik, amilyeneket velük szemben a támadók megfogalmaztak, hasonlóan ahhoz, ahogy ez a történelem folyamán már szintén olyan sokszor megtörtént, különösen az egyházszakadások alkalmával. Nem meglepő tehát, hogy az azonos neműek házasságát támogatók is visszavágnak, újabb és újabb bizonyítékokat hozva arra, hogy valójában a konzervatív keresztény álláspont képviselői azok, akik nagyon is evilági, anyagi érdekeket szolgálnak, és őket ugyanúgy sátáni jelzővel illetik (ld. a jelen blog korábbi posztjai között az amerikai és az afrikai homofób kampányok finanszírozásáról írt posztokat, vagy a legfrissebb médiainformációkat a melegházasság elleni lobbytevékenységre felhasznált dollármilliókról). Az egyházzal szemben egyébként ellenséges kívülállók örömmel asszisztálnak ezekhez a csatákhoz mindkét oldalon. A konzervatív keresztény álláspont képviselői bőséges támogatást kapnak a szélsőjobb csoportoktól és politikai formációktól, melyek ugyan gyakran próbálják magukat elkötelezett keresztényeknek bemutatni, de valójában nem sok közük van Jézus Krisztus egyházához, ahogy ezt hazai a szélsőjobbnál is láthatjuk, mely rendszeresen tesz gyűlöletkeltő, rasszista megnyilatkozásokat, világnézetileg pedig a sámánizmussal és mindenféle mágiával kokettál. Ugyanígy az azonos nemű párok házasságának egyházi elismeréséért küzdőkhöz is hozzácsapódnak azok a liberálisok, akik egyébként világnézetileg ateisták, és alapvetően megvetik, sőt minden lehetséges eszközzel elnyomják a kereszténységet. Mindezt nyilván látják mindkét oldalon azok a keresztények is, akik azonban – ahogy arról már szintén írtunk egy korábbi posztban – a háborús logika miatt nem tudnak felhagyni a védekezéssel, és mivel a legjobb védekezés a támadás, mindez újabb és újabb ellentámadást szül.
Ebből az ördögi körből emberileg nincs kiút, aki gyenge, azt eltapossák. Pál apostol azonban mégis mutat kiutat, amikor a már idézett Korintusiaknak írott első levélben úgy zárja le a 12. fejezetet, hogy „Törekedjetek azonban az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.” (1Kor 12.31) Ezt követi a levél 13. fejezetében a nem hívők által is jól ismert, és sokszor idézett szeretet himnusza, mely ebben a szövegösszefüggésben már egyáltalán nem az a kicsit giccsbe-hajló, szirupos műalkotás, ahogy ezt sokan gondolhatják, akik a szövegkörnyezetéből kiragadva olvassák, vagy hallják ezt a részt. Éppen ellenkezőleg! Egy nagyon is kemény követelményrendszer, mely Isten legfőbb parancsának, a szeretet parancsának a gyakorlati megvalósításáról szól azokkal szemben, akikkel adott esetben konfliktusa, csatája van az embereknek. Erről szól a közelgő húsvét üzenete is, amikor az Isten fia, Jézus Krisztus az emberiség iránti szeretetből vállalja a kereszthalált.
Hogy ezt a maga harcában ki, hogyan tudja megélni, és a saját áldozatát odatenni a kereszt alá, azt senki nem mondhatja meg helyettünk. Legyen az előttünk álló nagy hét jó alkalom arra, hogy ezen is gondolkodjunk, és kérjük a Szentlélek kegyelmét ahhoz, hogy meg tudjuk érteni, merre vezet az Isten akarata szerinti út, amelyen nekünk kell végigvinnünk a magunk keresztjét.
