A prédikációkat sokszor szokták okkal-joggal kritizálni, de nem kevés katolikus mise és református istentisztelet egybehangzó tapasztalataként kimondható, hogy majdnem minden homíliában van valami, amivel meg tudja szólítani Isten a reá figyelő embert. Így ma is, a pasaréti gyülekezet református lelkészének pünkösdi beszédében elhangzott egy értékes gondolat a pünkösdi történet egyik mondatával kapcsolatban. Sokak számára ismert az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvnek ez a része:

Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. (ApCsel 2.4)

Ez a rész lelkész szerint a mai embereket arra is ösztönzi, hogy tudjanak a szeretet nyelvén szólni, mert az Igét csak úgy tudják érthetően továbbadni. Mint mondta, nem elég, hogy a másik embernek az anyanyelvén hirdetjük az Isten igazságait, ha ezt nem a krisztusi szeretet nyelvén tesszük, akkor hiteltelenekké válunk.

Szavai jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint azok a nagyon szomorú esetek, amikor magukat kereszténynek valló emberek gyűlölettel teli indulatokkal, megvetéssel, vagy lenézéssel fordulnak a másik ember felé. Súlyos probléma ez a mai keresztények között, akik nagyon gyakran viseltetnek így azokkal szemben, akiknek kisebb-nagyobb mértékben az övéktől eltérő az értékrendje, bizonyos kérdésekben más álláspontot képviselnek. Különösen erős indulatokat, gyűlöletet és megvetést lehet tapasztalni sok, magát kereszténynek nevező ember részéről az LMBT emberekkel szemben, főleg olyankor, amikor ez utóbbiak nyíltan vállalják másságukat, és azt szeretnék, hogy egyenlő jogokkal és lehetőségekkel bíró tagjai lehessenek a társadalomnak és az egyháznak.

Megdöbbentő eredményeket hozott ilyen szempontból az Európai Alapjogi Ügynökségnek (FRA), az előző posztban részben ismertetett felmérése. Ha ugyanis összehasonlítjuk azokat az adatokat, hogy a válaszolók milyen gyakran észleltek saját országukban az LMBT személyekkel szemben megnyilvánuló gyűlöletet, vagy ellenszenvet, azzal, hogy mekkora ugyanezen országok lakosságából az önmagukat Istenben hívő emberként definiálók aránya, akkor nagyon tanulságos eredményeket kapunk. (A jelen posztban szándékosan nem foglalkozunk azzal a különbséggel, ami az Isten létét elfogadó, és a hívő keresztény, a vallásosság és a hit között van. Az adatok elemzése során csak arra tudunk támaszkodni, amit a Wikipédiában is idézett Eurobarometer felmérés tartalmazott, tehát azok arányát vesszük alapul, akik úgy nyilatkoztak, hogy hisznek Isten létezésében.)

Ha csak azt nézzük, hogy az előbbi kérdésre az egyes országok válaszadóinak hány százaléka válaszolta azt, hogy nagyon gyakran, vagy meglehetősen gyakran tapasztalt gyűlöletet, vagy megvetést az LMBT emberekkel szemben, illetve, hogy az adott ország lakosságának hány százaléka hisz Istenben, akkor meglehetősen alacsony korrelációt találunk (a korrelációs együttható: r=0,49). Alaposabban elemezve ezeket az adatokat, szembeötlő, hogy ennek hátterében első sorban a volt szocialista országok (melyekben a 1990 előtt többé-kevésbé elnyomták az egyházak működését, és ugyanakkor különböző mértékben csorbultak az egyéb szabadságjogok is) többségére jellemző, a nyugati országokétól elütő adatok állnak. Ha azonban ez utóbbiakat kivesszük a sorból, akkor a többi 17 EU-s tagállamnál egy szoros korrelációt igazoló, r=0,83-as korrelációs együtthatót kapunk. Ez azt jelenti, hogy azokban az országokban, ahol a 90-es évek előtt sem tiltották az egyházak szabad tevékenységét, viszonylag jól kimutatható egy olyan összefüggés, hogy minél nagyobb arányban hisz egy adott EU-s tagország lakossága Istenben, annál nagyobb arányban érzékelnek homofób gyűlöletet és megvetést az ott élő LMBT emberek.

A volt szocialista országok két csoportra oszlanak. Az egyikhez tartoznak a volt Csehszlovákia utódállamai, Románia és Lengyelország, a másikhoz a korábban a Szovjetunióhoz tartozó balti államok, Magyarország, Szlovénia és Bulgária. Az előbbi négy országban ugyanolyan összefüggés látható, mint a nyugati EU-s országokban: ahol alacsony a hívők aránya (Csehország), ott a gyűlölet és megvetés aránya is alacsony, ahol magas a hívők aránya (Szlovákia, Lengyelország és Románia) ott magas a gyűlölet és ellenszenv előfordulási aránya is, és a korrelációs együttható ezeknek az esetében hihetetlenül magas (r=0,99). A másik hat volt szocialista tagállamra egyaránt az jellemző, hogy viszonylag alacsony a hívők aránya, és magas az LMBT személyekkel szembeni gyűlölet és ellenszenv aránya, azonban ha ennek a hat EU-s tagállamnak az adatait külön elemezzük, akkor  a két paraméter között itt is magas korreláció mutatható ki (r=0,87). Ez utóbbi azt jelenti, hogy bár a hívők aránya viszonylag alacsony (mind a hat utóbb vizsgált tagállamban 50% alatti), de akiknél ezen hat országon belül relatíve magasabb istenhívők aránya, annál nagyobb a gyűlölet és az ellenszenv aránya is az LMBT személyekkel szemben.

Természetesen nagyon alapos szociológiai és történelmi elemzést igényel, hogy mindezen összefüggések az egyes EU-s tagországokban hogyan alakultak ki, milyen egyedi, speciális hatások érvényesültek történelmük során a hívők számának, vagy az LMBT személyekkel szembeni intolerancia szintjének alakulásában, de azért érdemes elgondolkodnia keresztény egyházak vezetőinek azon, hogy milyen következtetéseket lehet levonni már ezekből az adatokból is.

Felmerülhet tehát minden hívő keresztény emberben, hogy talán tényleg szükség lenne arra, amire a pasaréti református lelkész is felhívta a hívek figyelmét az Ige szavai alapján, és kérjük együtt a Szentlélek kegyelmét ahhoz, hogy a keresztény hívő emberek tudjanak a szeretet nyelvén szólni embertársaikhoz!