Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.05.26. 17:16 kaleidoscope

A házasság újraértelmezése

Címkék: politika egyház gondolatok kérdések keresztény felelősség konzervatív házasság társadalmi melegházasság újraértelmezés azonos neműek házassága Európa

gyuruk.jpgAz azonos neműek házassága ellen érvelők egyik leggyakrabban hangoztatott érve itthon és nagyvilágban egyaránt az, hogy nem szabad a „házasság” fogalmát újraértelmezni. Ennek az álláspontnak a képviselői (esetleg) elfogadhatónak tartják, hogy a jogrend tartalmazzon valamilyen legalizált kapcsolati formát az azonos nemű párok számára, de határozott álláspontjuk, hogy azt ne nevezzék házasságnak, mert „a házasság az mást jelent”.

Ezt az álláspontot képviselte a jelenlegi pápa is, megválasztása előtt. Bergoglio bíboros ilyen szempontból lényegében szembement azzal a vatikáni instrukcióval, mely szerint az azonos nemű párok házasságának és élettársi kapcsolatának jogi elismerését egyaránt el kell utasítani (ld. részletesebben a nytimes.com cikkét). Ugyanígy a Canterbury érsek, Justin Welby is azt hangsúlyozta, hogy azért nem fogadja el az azonos neműek házasságát, mert az azonos neműek párkapcsolata másmilyen, mint a heteroszexuálisoké.  Az élettársi kapcsolatukat azonban ő is elfogadhatónak tartja, és korábban még a heteroszexuális párokra vonatkozóan is elfogadhatónak nevezte az élettársi kapcsolatot, bár – amint arról is beszámoltunk – a házassági törvény vitájához benyújtott, a heteroszexuális élettársi kapcsolatot az azonos neműek házasságának legalizálásával összekötni akaró konzervatív párti javaslatot már nem támogatta, de csak a nagyobb bonyodalmak elkerülése érdekében.

A következetes katolikus álláspont képviselői az élettársi kapcsolatot egy gazdasági szerződésnek tekintik, ahogy azt az új magyar polgári törvénykönyv tartalmazza, szembemenve ezzel minden eddigi jogfelfogással, sőt a természetes emberi értelemmel (tehát pont a természettörvénnyel, amire a katolikus egyház oly sokszor hivatkozik). Ez az álláspont ugyanis azt jelenti, hogy nem hajlandóak elismerni két ember egymás iránti szerelmére, elkötelezettségére épülő kapcsolatát, csak akkor, ha házasságot kötnek, amit viszont az azonos nemű párok esetében lehetőleg alkotmányos szinten kizárnak, és figyelmen kívül hagyják azt is, hogy egyébként a fiatalok egyre nagyobb hányada nem a hagyományos házasságot választja az együttélés, a tartós, és egymás iránt elkötelezett heteroszexuális párkapcsolat megélésére. Ennek az álláspontnak a képmutató, morálisan is elfogadhatatlan jellegéről egy korábbi posztban írtunk már. Az új magyar Ptk. elfogadása körüli bonyodalmak, az heterogén, nem konzekvens felfogás, ami végül is megjelenik az új Ptk-ban (ha van gyermek, akkor a Ptk. elismeri családnak a heteroszexuális élettársi kapcsolatot, ha nincs gyermek, akkor a kötelmi jogi fejezetben kezeli azt, ugyanakkor az azonos neműek élettársi kapcsolatának polgárjogi vonatkozásait viszont még ott sem szabályozza), mind azt bizonyítják, hogy teljességgel tarthatatlan ez a megközelítés.

A konzervatív álláspont képviselői úgy próbálják beállítani, mintha volna egy olyan értelmezése, amely egyértelműen követezik az emberi természetből, és amely leginkább a katolikus egyház tanításában felvázolt házasságértelmezéshez hasonlít:

-        az egy férfi és egy nő között létrejövő,

-        életre szóló,

-        utódok létrehozására és felnevelésére képes és azt vállaló kapcsolat.

Tény azonban, hogy a házasság a különböző korokban és a különböző kultúrákban nagyon eltérő jelentéstartalommal bírt, és ma is nagyon jelentős kultúrák tartják egészen másnak a házasság a lényegét. Az európai és az abban gyökerező kultúrákra egyaránt jellemző, hogy míg a monogám házasságot szinte teljesen általánosan elfogadják (igaz voltak e téren is kivételek, de csak nagyon csekély arányban), addig a válás, és a gyermekvállalásra eleve képtelen, vagy azt valamiért teljesen elutasító házasságok társadalmi elfogadottsága több évszázados múltra tekint vissza. Ugyanakkor a társadalom sokkal nagyobb arányban tekintik alapvető értéknek a házastársak egyenjogúságát (amit egyébként egyes vallásos körökben időre-időre vitatni szoktak), a szívből jövő, és nem a környezet által kikényszerített, kölcsönös, egymás iránti szeretetet, tiszteletet, hűséget és kitartást. Ez utóbbi értékeket többé-kevésbé a konzervatív, keresztény értékrendű emberek is magukénak vallják, azonban ettől a különböző korokban, társadalmi csoportokban, vallási közösségekben mégis – kisebb-nagyobb mértékben – gyakran eltérnek.

Ha tehát azt nézzük, hogy ki akarja újradefiniálni, újraértelmezni a házasság fogalmát, akkor fel kell, hogy merüljön az a lehetőség, hogy valójában azok, akik magukat a konzervatív, keresztény hagyományok őrének gondolják. Rá akarnak kényszeríteni a társadalom egészére egy olyan, általuk természetesnek tartott (ahogy sokan mondani szokták, a „természettörvényből” fakadó) házasság modellt, mely eltér az európai és az abban gyökerező kultúrákhoz tartozó emberek többségének a házasság-fogalmától. Ezt gyakran olyan vallási indokokkal magyarázzák, melyben egyrészt a velük azonos vallású hívő emberek sem értenek teljes körűen egyet velük, másrészt a nem hívők számára értelem szerűen nem jelentenek releváns és respektálható indoklást.

Ugyancsak nem tekinthetjük magától értetődő, a természetes emberi értelem alapján egyértelműen megválaszolhatónak azt a kérdést, hogy mi a házasság és az élettársi kapcsolat közötti különbség. Ez egyértelműen az elmúlt évtizedek, legfeljebb egy évszázad társadalmi változásainak és jogfejlődésének az eredménye, és még nagyobb különbség tátong a katolikus egyház tanításán alapuló konzervatív megközelítés (ld. fentebb, a harmadik bekezdésben, az új Ptk-val kapcsolatban írott részeket), és az európai és abból táplálkozó kultúrákban működő élettársi kapcsolatok, illetve ezek jogi kezelésének sokszínűsége között. Ez utóbbira jellemző, hogy az élettársi kapcsolatot a házassághoz sok szempontból hasonló, annak csak egyes (leginkább a ceremoniális, a külvilág felé megnyilvánuló) elemeit nélkülöző emberi párkapcsolatnak tekintik. Az európai és az abban gyökerező kultúrákban élő emberek döntő többsége számára teljesen életszerűtlen és torz az élettársi kapcsolatnak a hazai Ptk-ban rögzített, az önkényes vallási értelmezés alapján a társadalomra ráerőltetett definíciója, az élettársi kapcsolatban élők számára sértő, és a kapcsolat lényegi elemeit figyelmen kívül hagyó jellege. Azáltal ugyanis, hogy a gyermeket nem nevelő élettársak kapcsolatát a kötelmi jog részeként, pusztán egy gazdasági formációnak tekinti az új magyar Ptk., azt üzente a jogalkotó a társadalomnak, hogy figyelmen kívül hagyja az élettársi kapcsolatban élők közötti érzelmi kötelekét, szeretet, az egymás iránti felelősségérzetet. Ezt Harrach Péter külön ki is hangsúlyozta, hogy mivel szerinte ezeket az értékeket az élettársi kapcsolatban élők eleve elutasítják (?), így az állam „nem kényszeríthet” rájuk olyan jogi szabályozást, amely ezekre az értékekre épül. Mindez oly mértékben szemforgató, álszent, hazug hozzáállás, hogy az egészen felháborító.

Az európai és az abból kifejlődő kultúrákban a házasság és az élettársi kapcsolat értelmezése egyaránt abból indul ki, hogy a felnőtt, egymást szerető, egymás iránt felelősséget érző emberek egymással szoros érzelmi kapcsolatban élnek, ebből fakad, és erre épül a köztük kialakuló gazdasági kapcsolat is (tehát nem a gazdasági kapcsolat az elsődleges), ebből fakad az egymás iránti hűség és felelősségérzet, valamint ez adja meg az alapját a testi kapcsolatnak is. Önmagában tehát függetlenül attól, hogy valaki nem a házassági formát választja (pl. azért, mert az ahhoz kapcsolódó hagyományok, a házasság lényegét nem érintő, sőt bizonyos esetekben azt háttérbe szorító szokások, mint amilyen a hagyományos lakodalom ceremóniáinak nagy része, idegen az egymással párkapcsolatra lépő emberektől), az élettársi kapcsolat és a házasság lényege ugyanaz. Ezt ismerhette fel már nagyon régen a keresztény hagyomány is, erre utal, hogy a katolikus egyház tanításai szerit a házasság szentségét nem az egyház (képviselője) szolgáltatja ki a házasuló feleknek, hanem, ők egymásnak. Miközben tehát indokolt és szükséges a házasság és az élettársi kapcsolat kettősségének fenntartása, a két párkapcsolati formát a társadalomnak és a jognak egyformán kellene kezelnie, egyforma elismerésben és támogatásban kellene részesítenie.

Összefoglalva: a házasság eredendő lényegét tekintve semmilyen szempontból nem zárja ki az azonos neműek házasságának elismerését. Azok akarják a saját szájuk íze szerint újraértelmezni a házasságot, akik az általuk kizárólagosnak tartott, hagyományosnak mondott értékrendet akarják a házassággal kapcsolatban a társadalomra erőltetni, mely teljesen idegen mind a házasság valódi lényegétől, mind az egyházi, vallási tanítás mélyebb értelmétől.

15 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr705318965

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A házasság újraértelmezése 2013.05.29. 11:39:02

Függetlenül attól, hogy valaki nem a házassági formát választja, az élettársi kapcsolat és a házasság lényege ugyanaz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bo_TO_nd 2013.05.26. 20:30:28

Kedves Kal, kitűnő gondolatok és összefoglalás, élmény volt olvasni, köszönöm!

Fontos, hogy kimondta, amit sokan nem tudnak, hogy "a katolikus egyház tanításai szerit a házasság szentségét nem az egyház (képviselője) szolgáltatja ki a házasuló feleknek, hanem, ők egymásnak.", – ráadásul emellett igaz az is, hogy az egységes protestáns felfogás szerint a házasság nem szentség, nem sákrámentum (a protestáns teológia csak a keresztséget és az úrvacsorát ismeri el szentségnek), tehát a protestáns felekezetek lelkészei ma Magyarországon egy már megkötött polgári házasságra kérhetik csak Isten áldását: a házasság jogi keretét tehát e felfogás szerint az állam adja (szerződés).

De nem ez a fonzos most, hanem más: hadd irányítsam rá az Ön figyelmét mostani blogbejegyzsése kapcsán egy friss, de nem igazán derűs megnyilvánulásra...

A hazai "állapotokat" (indulatokat) jelzi az a felpaprikázott hangulat, amit a két alábbi cikkben is tettenérhet Ön is, ha elolvassa.

Egyrészt egy fundamentalista, református egyházon belül is szélsőségesnek tartott immáron nyugdíjas (de mégis nyugahatatlan) református lelkész, Sípos Ete Álmos egy nyilvános publicisztikájában nekiesett a német Kirchentag magyar csoportjának, és a német testvéregyháznak (EKD) is... Ezzel egyrészt a hazai református egyháznak diplomáciai kellemetlenséget okoz, és... Ráadásul a bejegyzés alatti hozzászólásokból is sokminden kiderül:

Hamburgi panoráma 2013
www.reformatus.hu/mutat/8273/

Másrészt, Kal, most olvasható a Reposzt-on Köntös László dunántúli főjegyző újabb aggodalmaskodó filozofálgatása (utóbbi időben kizárólag az általa már-már mániákusan körbejárt "szekularizációt" lovagolja), melyben tőle szokatlanul kicsit szétcsúszott módon azon kesereg és háborog, hogy lám-lám, a svéd evangélikus egyház korábban jóváhagyta a melegek házasodását is és ráadsául a "világnézeti semlegességet" egyoldalúan mutatja meg a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztivál – a döntő egyik jelenetéről van szó, mely megtekinthető itt:
www.youtube.com/watch?v=1J8hiN9K4ko
(A youtube-on a jelzett video alatti hozzászólások tömegének kiértékelése egy másik történet, megdöbbentő az is, de most ezt hagyjuk...)

Köntös főtiszteletű úr (aki elvileg és saját bevallása szerint legalábbis nem a fundamentalisták, hanem a nemzeti konzervatívok táborát gyarapítja) aggodalmaskodó és kissé fenyegető hangvételű írása pedig, amiben vastagon benne van a házasság "újraértelmezésének" kérdésköre is, alább olvasható:

Mi van a történelem darálójában?
reposzt.hu/blog/k%C3%B6nt%C3%B6s-l%C3%A1szl%C3%B3/2013-05-25/mi-van-t%C3%B6rt%C3%A9nelem-dar%C3%A1l%C3%B3j%C3%A1ban

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.27. 06:55:02

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Megpróbáltam végignézni, végiggondolni az Ön által a figyelmembe ajánlott írásokat. Kétségtelenül nagyon tanulságos, ahogy a konzervatív, fundamentalista tábor reagált az Eurovíziós Dalfesztiválon történtekre, és sok mindent elárulnak a hamburgi Kirchentag-ról szóló beszámolók is. Gondolom a cannes-i filmfesztivál tovább fogja szítani az indulatokat (hvg.hu/kultura/20130527_Leszbikus_szerelmes_film_kapta_a_Cannesi és hvg.hu/kultura/20130526_Cannesi_filmfesztival_ime_a_dijazottak ).
A most háborgó konzervatív-fundamentalista hangadóknak azonban érdemes lenne elgondolkodniuk azon, hogy mégis mire számítottak. Eddig folyamatosan szították a homofóbiát, szó nélkül tűrték, hogy embereket gyalázzanak a nemi irányultságuk miatt, s most csodálkoznak, hogy ez ellen egyre keményebben lépnek fel azok, akik elfogadhatatlannak tartják az emberek egyes csoportjai elleni diszkriminációt és gyűlöletkeltést.

Szilvay Gergely 2013.05.29. 11:40:48

"Rá akarnak kényszeríteni a társadalom egészére egy olyan, általuk természetesnek tartott (ahogy sokan mondani szokták, a „természettörvényből” fakadó) házasság modellt, mely eltér az európai és az abban gyökerező kultúrákhoz tartozó emberek többségének a házasság-fogalmától. Ezt gyakran olyan vallási indokokkal magyarázzák, melyben egyrészt a velük azonos vallású hívő emberek sem értenek teljes körűen egyet velük, másrészt a nem hívők számára értelem szerűen nem jelentenek releváns és respektálható indoklást."
Ez nem igaz. A monogám férfi-női házasság védelméhez semmi szükség vallási és hagyományra hivatkozó érvekre. És nem volt olyan kultúra, még a görögöké sem, amely két meleg kapcsolatát házasságnak ismerte volna el.

Szilvay Gergely 2013.05.29. 11:43:58

Hülyeség, hogy egyformán kell kezelni az élettársui kapcsolatot és házasságot. Akkor az előbbinek nincs értelme, és meg kell szüntetni. Egyébként meglévő dolgokat nem lehet rákényszeríteni egy társadalomra, mivel már megvannak. Ezért teljesen idióta érvelés, hogy akik a meglévő hagyományos házasságot védelmezik, azok "kényszerítenek rá" vmit a társadalomra. A házasság pedig nem azért ismerendő el az állam által, mert szoros érzelmi szövetség. Érzelmek jönnek-mennek, ilyen alapon a barátságot is el kellene ismerni államilag. Állami szempontból a gyerek az érdekes.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.29. 12:32:55

@Szilvay Gergely: Köszönöm a link gyüjteményt, de ezekre a posztokra a Kaleidoscope blog korábbi írásaiban, és a konzervatóriumos posztok kommentjei között többször reagáltam magam is, illetve reagáltak rá blogunk rendszeres látogatói is.
Írod: "És nem volt olyan kultúra, még a görögöké sem, amely két meleg kapcsolatát házasságnak ismerte volna el. " Korábban nem volt, azt nem is állítottam. Most viszont van. Akár tetszik, akár nem. Másrészt mind a házasságnak, mind az emberi párkapcsolatoknak a tartalma és lényege sok szempontból eltér a mai konzervatív házasság-fogalomnak a kritériumrendszerétől.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.29. 12:42:05

@Szilvay Gergely: "Hülyeség, hogy egyformán kell kezelni az élettársui kapcsolatot és házasságot. Akkor az előbbinek nincs értelme, és meg kell szüntetni. " - Szerintem attól még, hogy jogi szempontból egyformán kezelnénk két dolgot (jelen esetben a házasságot és az élettársi kapcsolatot), még nem kellene egyiket sem megszüntetni, de kétségtelen, hogy a KDNP-s módosító indítvány, amit a az új Ptk. zárószavazása előtt áterőltettek a Fidesz segítségével, ebbe az irányba mutatott. Ez az, amiről az a véleményem, hogy rossz irány.
"Állami szempontból a gyerek az érdekes." Ez elég sajátos felfogás. Egyrészt szociológiai, és jogelméleti szempontból sem helytálló, másrészt a józan ész és a mindennapi tapasztalat is azt bizonyítja, hogy nagyon is fontos a társadalom szempontjából is, hogy a tartós párkapcsolatban élő emberek életük minden területén tudják segíteni, támogatni egymást.

sztd 2013.05.29. 12:43:11

Függetlenül attól, hogy a házasságban és az élettársi kapcsolatban is párok vannak, a két forma alapvetően tér el.
A házasságnál ugyanis a véglegességen van a hangsúly, az együttélés lényege az ideiglenesség. Ez persze a gyakorlaton mostanában nem nagyon jön át, a válások magas aránya miatt, de akkor is ez az alap, normális ember ebből indul ki (nem szokás eleve válással kalkulálni, csak olyan körökben, ahol nem kész a pár a házasságra).
Az igaz, hogy a mai ember már kisebb arányban tanul meg házasságban élni de ez inkább babonák és a felkészületlenség következménye, mint a fogalmaké.
Az együttélést a partnerek mindig úgy fogják fel (és ez is a lényege), hogy bármikor megszüntethető.

Fontos, hogy együttéléshez elegendő, hogy két ember szereti egymást, a házassághoz kevés.

sztd 2013.05.29. 12:55:57

@kaleidoscope:
"Állami szempontból a gyerek az érdekes." Ez elég sajátos felfogás.

Az állam nem jogelméletileg, hanem leginkább fizikailag létezik. Egyáltalán nem elméleti entitás. A fennmaradásához kellenek gyermekek, amik a jelen biológiai ismereteink szerint családra optimalizáltak. A gyerek az apjától tanulja a férfimintát, az anyjától a női mintát, és ennek megfelelően lesz férfi és nő.
A tartósság azért kell, mert a gyermeknek az egészséges neveléshez biztonság kell.

Minden ettől eltérő eljárás sérüléshez vezet, jelentős részük komoly sérüléshez. Tartósan erős és életképes társadalomnak a jog mellett ez is az alapja, enélkül is csendes (vagy éppen viharos) pusztulás a következmény. Tök mindegy, hogy a társadalom ennek tudatában van-e, vagy mi a vallása. Ha macskák vagy hangyák lennénk, bizonyára más dolgokat tartalmazna az ideális jogrendszer.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.29. 15:09:17

@sztd: "Az együttélést a partnerek mindig úgy fogják fel (és ez is a lényege), hogy bármikor megszüntethető." ez az állítás így nem igaz. Annyira sok a kivétel, hogy az fenntarthatatlanná teszi ezt az állítást. Ugyanakkor - pont amiatt, hogy a házasságok többsége válással végződik - a véglegesség szintén kezd túlságosan elméletivé válni. A gyakorlat az, hogy erősen közelít egymáshoz az élettársi kapcsolat és a házasság. Márpedig pont azért, mivel a jognak szerintem is a gyakorlatról kell szólnia, nem indokolt, hogy lényegi legyen a házasság és az élettársi kapcsolat jogi szabályozása között.
A gyermeknevelés társadalmi jelentőségét én is ugyanolyan fontosnak tartom. A hagyományos családmodell akkor is meghatározó jelentőségű marad, ha elfogadjuk az azonos nemű párok gyermekneveléshez való jogát.

sztd 2013.05.30. 09:13:58

""Az együttélést a partnerek mindig úgy fogják fel (és ez is a lényege), hogy bármikor megszüntethető." ez az állítás így nem igaz. Annyira sok a kivétel, hogy az fenntarthatatlanná teszi ezt az állítást."

Szerintem akkor teszi az állítást fenntarthatatlanná, ha az együttélések hossza legalább 20-30%-ban élethosszúságú úgy, hogy nem végződik házassággal. Ez jelenti ugyanis azt, hogy nincs érdemi különbség a házassághoz képest (ahol még mindig minimum 45% tart élethosszig). Szerintem messze nem ez a helyzet.

A házasság (sajnos, vagy szerencsére, de mostanában pechükre) a társadalom alapja, abban a formájában ahogy most ismertük. Direkt összefüggést nyilván nehéz kijelenteni, de látni kell, hogy a házasság megingása után következett a társadalom megingása biológiai értelemben, de szerintem pszichológiai értelemben is.

Az ráadásul nem eleve elrendelt, hogy a házasság válással végződjön. Megfelelő előkészítés mellett a válások aránya 5% alá lenne csökkenthető, de a mostani válások kb. 70%-a is elkerülhető lenne (ha hihetünk a szakirodalomnak). Együttélésnél szerintem ilyen eredményeket nem lehet elérni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a házasság előtti együttélés (is) növeli a válás kockázatát (ennek is van szakirodalma, de a magyarázatokat én sosem hittem el, így nem is írnám le, a mérés azonban tény).

"a jognak szerintem is a gyakorlatról kell szólnia"
Mivel a családot (és ebből következően a házasságot) társadalmi alapintézménynek gondolom, a joggyakorlatnak szerintem a megóvásáról és társadalmi értelemben vett gyógyításáról kell szólnia, nem a fellazításáról vagy eltüntetéséről.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.30. 17:11:02

@sztd: Természetesen abban egyet kell értenem veled, hogy ha az élettársi kapcsolatoknak valóban csak egy elenyésző töredéke lenne élethosszig tartó, míg a házasságok fele még mindig életre szóló, akkor önmagában ez a különbség valóban lényegi, minőségi különbséget jelentene. Nem tudom azonban, hogy ez így van-e. Tudsz erre vonatkozó statisztikai adatokat?
Önmagában az, ha az élettársi kapcsolatok egy része házassággal végződik, gondolom nem baj, sőt, ez is inkább közelítené az élettársi kapcsolat jelentőségét a házassághoz.

sztd 2013.05.31. 00:23:53

@kaleidoscope: Sajnos konkrét adatokat nem tudok, én is csak következtetem, amit írok.

Az, hogy az élettársi kapcsolat házassággal végződik, számomra azt jelenti, hogy a pár a házasságot komolyabbnak gondolja, és így a házasodást a kapcsolat mélyüléseként, vay annak következményeként éli meg.

Őszintén szólva nem tudom, hogy ez baj-e, hogy az élettársi kapcsolat házassággal végződik. Ahhoz biztosan (pontosabban a mostaninál biztosabban) kellene tudnom, hogy miért (és milyen körülmények között) növeli a válás esélyét a házasság előtti együttélés. (Ráadásul más is növeli a válás kockázatát, nem az együttélés az egyetlen, szerintem nem is a legfontosabb.)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.31. 06:59:13

@sztd: "Ráadásul más is növeli a válás kockázatát" - számomra is ez tűnik az egyik legfontosabb kérdésnek: miért megy csődbe olyan sok házasság, emberi párkapcsolat? Szerintem az okok feltárásában, a megoldáskeresésben nagyon jó lenne, ha össze tudnának fogni azok, akik a házasságot, az emberek kölcsönös szeretetén, az egymás iránti elkötelezettségén és felelősségérzetén alapuló párkapcsolatát fontos és védendő értéknek tartják. Ennek az összefogásnak azonban - pusztán logikai alapon is - szükségszerű előfeltétele, hogy ne legyen ellenségeskedés a házasság és az emberi párkapcsolatok fontosságát elfogadó emberek között. Én legalább is nem nagyon tudom elképzelni magamról, hogy együtt tudnék működni olyanokkal, akik engem bűnösnek, eretneknek, vagy éppen genetikai söpredéknek tartanak. Gondolom ez érthető...

sztd 2013.05.31. 11:11:57

@kaleidoscope:
"miért megy csődbe olyan sok házasság, emberi párkapcsolat?"

Az alapprobléma szerintem az a tévhit, hogy az emberi szeretet elegendő. Nincs elegendő önismeret, és nem veszik észre az össze nem illőséget. Ezekről érdekesen ír Varga Péter a Spielhózni című könyvben.

A témának viszonylag széles szakirodalma van. Nekem ebből (többek között) Mihalec Gábor: Gyűrű-kúra című könyve jutott.

Ettől még persze össze lehet fogni.
süti beállítások módosítása