Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2014.03.02. 07:20 kaleidoscope

A Dalai Láma szerint a melegházasság OK

Címkék: homoszexualitás tolerancia jogok emberi homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Dalai Láma

Az amerikai látogatáson tartózkodó Dalai Láma, a tibeti buddhizmus legfőbb vallási vezetője, egy tévéinterjú során fejtette ki álláspontját a homoszexualitással, és az azonos neműek házasságával kapcsolatban – számolt be az instinctmagazine.com híre alapján a Queering the…

5 komment

2014.02.25. 15:52 kaleidoscope

Válassz egy Igét!

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia gondolatok keresztény homofóbia LMBT

A Gionata Projekt szervezői (akiknek egy korábbi kezdeményezésére tavaly szeptemberben hívtuk fel olvasóink figyelmét) a május 17-i Homofóbia és Transzfóbia Elleni Világnap alkalmából, a keresztény LMBT szervezetek által kezdeményezett imádságos virrasztás előkészítéseként…

2 komment

2014.02.20. 16:06 kaleidoscope

A katekizmus korrekciója

Címkék: homoszexualitás egyház gondolatok kérdések keresztény konzervatív emberi katolikus válaszok melegházasság azonos neműek házassága LMBT vatikáni kérdőív

A Vatikán által kezdeményezett felmérés kapcsán – melynek általunk is publikált kérdéseire beérkezett válaszokat korábban közzétettük a jelen blogon – sokszor, különböző megközelítésben merült fel annak lehetősége, hogy ez a felmérés esetleg a családról és az…

Szólj hozzá!

2014.02.15. 17:20 kaleidoscope

Ez is Amerika

Címkék: homoszexualitás tolerancia gondolatok felelősség emberi homofóbia társadalmi azonos neműek házassága USA LMBT

Az interneten is közzétették azt a meghívót, amellyel egy New Yorkban élő azonos nemű pár által nevelt 7 éves kislány invitálta barátait a születésnapi csomó festés (batikolás) bulijára, és amelyre az egyik meghívott barátjának az anyja egy elég szörnyűséges stílusú…

Szólj hozzá!

2014.02.13. 21:59 kaleidoscope

Katolikus álláspontok a világban

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok kérdések keresztény emberi katolikus válaszok homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága USA

A univision.com oldalon közzétették egy felmérés eredményeit, amelyet Amerika, Európa, Ázsia és Afrika 12 országában, mintegy 12 ezer katolikus megkérdezésével végeztek el. A felmérés eredményeit az alábbiakban közreadjuk. Válás: Egyetért a Katolikus Egyháznak a válásra…

3 komment

2014.02.12. 09:59 kaleidoscope

Szélsőjobb-konzervatív keresztény összefogás

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok gondolatok keresztény református felelősség konzervatív katolikus homofóbia társadalmi melegjogok Magyarország LMBT

A Lunacek jelentés körüli, összességében elég szerény publicitású, de annál durvább hangnemű vita a hazai internetes médiában, sok mindent elárult azokról, akik megszólaltak ennek kapcsán. (Ld. a jelentéssel kapcsolatos korábbi írásunkat is!) Az egyik első a csaladhalo.hu…

3 komment

2014.02.09. 18:06 kaleidoscope

Konzervatív kegyelemdöfés a házasságnak

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény felelősség konzervatív emberi katolikus homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Magyarország LMBT

A több éve kialakult hagyománynak megfelelően idén is megrendezik a házasság hete rendezvénysorozatot. A téma aktualitása vitathatatlan, kétség sem fér ahhoz, hogy a házasság intézményével, a gyermekvállalással és – azzal összefüggésben – a demográfiai változásokkal…

4 komment

2014.02.07. 06:34 kaleidoscope

A Google tényleg kiáll az LMBT emberekért

Címkék: homoszexualitás tolerancia jogok felelősség emberi homofóbia társadalmi melegjogok LMBT

Amint korábban több ízben is beszámoltunk róla, a nemzetközi jogvédő szervezetek keményen bírálták a tavaly nyáron elfogadott oroszországi homofób törvényeket, és azt követelték, hogy emiatt vegyék el a Téli Olimpia rendezési jogát Oroszországtól, illetve az olimpiai…

8 komment · 1 trackback

2014.02.03. 06:54 kaleidoscope

Már csak 1 nap a szavazásig! Támogassuk a Lunacek jelentés elfogadását!

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok felelősség konzervatív homofóbia társadalmi melegjogok EU LMBT

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén ma kerül sor az Ulrike Lunacek által előkészített, a homofóbia és a szexuális irányultságon, illetve nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni európai uniós menetrendről szóló jelentés…

Szólj hozzá!

2014.02.01. 15:42 kaleidoscope

Kis szörnyetegek a tábori kórházban

Címkék: homoszexualitás egyház gondolatok kérdések keresztény konzervativizmus konzervatív morálteológia Ferenc pápa

A Jezsuita blogon január elején megjelent egy poszt Ferenc pápa egyik korábbi (tavaly novemberi), de sokáig nyilvánosságra nem hozott tanításával kapcsolatban, amelynek az volt a lényege, hogy a papi hivatásra készülő fiatalokat nem lehet pusztán a tiltásnak és a szabályok merev…

Szólj hozzá!

2014.01.31. 20:26 kaleidoscope

Állj ki az egyenlőség mellett! Csatlakozz! - Kiegészítve!

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok felelősség emberi homofóbia melegjogok EU

Az előző posztban arra bíztattuk látogatóinkat, hogy Thunderclap weboldalon aláírásával támogassa az LMBT közösséghez tartozó emberek egyenlő jogainak tiszteletben tartását, a velük szemben előforduló gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmények visszaszorítását célzó…

8 komment

2014.01.31. 13:23 kaleidoscope

#LunacekYes

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok felelősség emberi homofóbia társadalmi melegjogok EU LMBT

Az előző posztban közzétettük Ulrike Lunacek válaszait azokra a rágalmakra, amikkel ultra-konzervatív és szélsőséges csoportok támadják az általa készített jelentés tervezetet. Az LMBT közösséghez tartozó emberek egyenlő jogainak biztosítását, a gyűlöletbeszéd, valamint…

Szólj hozzá!

2014.01.29. 22:48 kaleidoscope

Homofóbia elleni európai menetrend – tények és mítoszok

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok emberi homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok EU LMBT

Hosszú előkészítő munka után ebben hónapban végre az Európai Parlament (EP) plenárisülése elé került a „JELENTÉS a homofóbia, illetve a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni európai menetrendről” című (2013/2183(INI) számú)…

Szólj hozzá!

2014.01.19. 10:27 kaleidoscope

Kampány: a közmédia máris kijátszotta a meleg-kártyát - frissítve

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia homofóbia társadalmi Magyarország választási kampány 2014

A MR1 szombati Esti Krónikájában az Együtt-PM újabb Fidesz székházba történő behatolása és „erkélyfoglalása” kapcsán – mellyel a paksi atomerőmű bővítése ellen tiltakoztak – felidézték, hogy az akcióban részt vevő egyik aktivista, Rózsa Milán egy korábbi, a…

9 komment

2014.01.18. 09:05 kaleidoscope

Tiszta szívvel

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény konzervatív emberi katolikus 1968 homofóbia melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT Csehszlovákia Jan Palach

„Tiszta szívvel betörök,ha kell, embert is ölök.” A diákok lázadása az elmúlt századokban egy sajátos jelenséggé vált. Általában csak utólag érti meg társadalom, hogy miben volt igazuk a fiataloknak, de a szülők, nagyszülők korosztályához tartozó, mindenkori vezető…

Szólj hozzá!

2014.01.11. 08:27 kaleidoscope

A változások cunamija elérte Málta partjait is - Frissítve

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia keresztény konzervatív katolikus melegházasság azonos neműek házassága melegjogok LMBT Málta

Az előző posztban beszámoltunk arról, hogy az európai katolicizmus legnyugatabbi bástyájának és erősségének számító Írországban milyen hatalmas változások mutatkoznak az utóbbi időben, a Katolikus Egyház homoszexuáltással kapcsolatos tanításának megítélésében, a laikus…

31 komment

2014.01.09. 16:00 kaleidoscope

Az ír katolikusok változást akarnak

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia gondolatok keresztény katolikus Írország

A korábbi ír köztársasági elnök asszony, Mary McAleese egy Skóciában tegnapelőtt tartott konferencián a Katolikus Egyház homoszexualitással kapcsolatos tanításának megváltoztatását szorgalmazta – számolt be a New Ways Ministry blog. Az önmagában is nagy vihart kavaró beszéd…

Szólj hozzá!

2014.01.09. 11:49 kaleidoscope

A vatikáni felmérés válaszainak összefoglalása V.

Címkék: homoszexualitás egyház katolikus válaszok melegházasság azonos neműek házassága Magyarország vatikáni kérdőív

A korábbi posztokban elkezdtük közreadni az általunk publikált vatikáni felmérésre beérkezett válaszok grafikonos és táblázatos összefoglalását (ld. az I., a II., a III. és a IV. kérdéscsoport adatait!). Jelen posztban a kérdőív ötödik kérdéscsoportjára adott válaszokat…

Szólj hozzá!

2013.12.12. 11:42 kaleidoscope

A vatikáni kérdőívre érkezett válaszok VI.

Címkék: homoszexualitás egyház katolikus válaszok melegházasság azonos neműek házassága Magyarország LMBT vatikáni kérdőív

Tovább folytatjuk a vatikáni felmérésre érkezett válaszok közreadását (ld. a korábbi posztokban az 1., a  2., a 3., a 4. és az 5. témakört is!). A jelen posztban az 6. kérdéscsoportra érkezett válaszokat publikáljuk, továbbra is vágatlanul, minden módosítás nélkül (így…

Szólj hozzá!

2013.12.12. 10:44 kaleidoscope

A vatikáni kérdőívre érkezett válaszok V.

Címkék: homoszexualitás egyház katolikus válaszok melegházasság azonos neműek házassága Magyarország LMBT vatikáni kérdőív

Folytatjuk a vatikáni felmérésre érkezett válaszok közreadását (ld. a korábbi posztokban az 1., a  2., a 3. és a 4. témakört is!). A jelen posztban az 5. kérdéscsoportra érkezett válaszokat publikáljuk, továbbra is vágatlanul, minden módosítás nélkül (így a…

3 komment

2013.11.26. 10:55 kaleidoscope

Hídépítő hívő szülők

Címkék: homoszexualitás egyház szülő tolerancia keresztény szeretet felelősség katolikus társadalmi USA LMBT

„Az LMBT személyek katolikus vallású szüleinek óriási szerepe lehet abban, hogy javuljon a melegek és leszbikusok helyzete, elfogadottsága az egyházon belül” – kezdi írását Francis DeBernardo, a New Ways Ministry blogban, melyben beszámol az ilyen élethelyzetben lévő szülők…

2 komment

2013.11.19. 16:57 rerros

Hogyan ne érveljünk a meleg párkapcsolatok ellen?

Címkék: homoszexualitás érv homofób homofóbia melegházasság érvek azonos neműek házassága érvelési hiba

A jelen posztban egy olyan "segédletet" teszünk közkinccsé, amelyet a meleg párkapcsolatok ellen érvelő embereknek lehet a figyelmébe ajánlani. Ez az összefoglaló tartalmazza azoknak a tipikus érveknek a logikai hibáit, amelyeket a bevallottan, vagy talán önmaguk előtt is tagadva, de…

4 komment

2013.10.31. 07:11 kaleidoscope

Gratulálunk Linda és Tom!

Címkék: homoszexualitás tolerancia keresztény katolikus elfogadás kiállás USA LMBT szülői szeretet PFLAG

Linda Karle-Nelson és Tom Nelson, egy detroiti házaspár kapta a PFLAG (Parents, Families, and Friends of Lesbians and Gays, vagyis a Leszbikusok és Melegek Szüleinek, Családjainak és Barátainak egyesülete) legrangosabb kitüntetését, a DeGeneres díjat (amelyet a híres leszbikus komikus,…

Szólj hozzá!

2013.10.15. 10:36 kaleidoscope

Miért fontos?

Címkék: homoszexualitás tolerancia gondolatok konzervativizmus emberi homofóbia társadalmi LMBT

Amint az egyik korábbi poszthoz fűzött kommentjében Welcom_To_Reality nick nevet használó olvasónk is jelezte, Nyáry Krisztián az idei nemzetközi coming out napon, október 11-én tette közzé azokat a kutatási eredményeit, melyek alapján igazolható, hogy Kölcsey Ferenc…

10 komment

2013.10.10. 17:43 kaleidoscope

Mit mondanál a házasságról és a családról a 2014-es rendkívüli püspöki szinóduson?

Címkék: homoszexualitás egyház kérdések keresztény felelősség katolikus melegházasság püspöki azonos neműek házassága szinódus LMBT Ferenc pápa

A newwaysministryblog.wordpress.com oldalon a közelmúltban megkérték az oldal látogatóit, hogy írják meg, mit üzennének a Ferenc pápa által 2014. októberére „A családokkal kapcsolatos pasztoráció kihívásai az evangelizáció kontextusában” címmel összehívott rendkívüli…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása