Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2013.09.26. 10:36 kaleidoscope

Nyílt levél Ferenc pápának

Címkék: homoszexualitás egyház reform tolerancia keresztény megújulás katolikus LMBT Vatikán Ferenc pápa

A Katolikus Egyház megújulását szorgalmazó keresztények, a világ minden részéről, nyílt levélben fordultak Ferenc pápához és az általa felállított tanácsadó testület tagjaihoz. Ebben azt kérik, hogy a múlt héten közzétett (korábban részben a jelen blogon is ismertetett)…

2 komment

2013.09.20. 22:51 kaleidoscope

Megmozdult a föld

Címkék: interjú homoszexualitás egyház tolerancia katolikus Ferenc pápa

Sok konzervatív katolikus érezhette úgy Ferenc pápa tegnapi interjúja után, mintha megmozdult volna a lába alatt a föld. Az interjú részletei megtalálhatóak a parbeszedhaza.hu oldalon, azonban a pápának a hazai katolikus egyház számára kínos, és megemészthetetlen…

Szólj hozzá!

2013.09.18. 16:25 kaleidoscope

Hídszerep

Címkék: homoszexualitás tolerancia keresztény felelősség homofóbia

A keresztény LMBT emberek egy csodálatos és különleges feladatra, küldetésre kaptak meghívást: hidat kell képezniük a nem keresztény, nem hívő melegek és a nem meleg (sőt gyakran homofób) keresztények között. A keresztény melegeket a többi meleg jobb esetben bolondnak tartja,…

5 komment

2013.09.14. 17:15 prisma

Tiltakozás a homoszexualitás bűnként való tanítása ellen

Címkék: homoszexualitás konzervativizmus katolikus hittan tankönyv

"Tiltakozás a homofóbiát legitimizáló hittankönyv ellen Mi, vallásos keresztények, zsidók, más felekezetűek és ateisták mélyen elítéljük a Szent István Társulat negyedik osztályos tanulóknak szóló hittankönyvében megjelent, a homoszexualitást halálos bűnnek minősítő…

70 komment

2013.09.05. 12:46 kaleidoscope

Gionata projekt

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia keresztény LMBT

A Queering the Church blog legutóbbi posztjában Terence Weldon felhívta olvasói figyelmét az olasz keresztény LMBT szervezetek országos ernyőszervezetének, a Progetto Gionata-nak egy most induló projektére. A szervezet weboldalán olvasható tájékoztatás szerint a projekt célja…

Szólj hozzá!

2013.08.30. 21:19 kaleidoscope

A „jó meleg” olyan ma, mint korábban a „jó kommunista”

Címkék: politika homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény konzervatív katolikus homofóbia melegjogok Magyarország

Napi ige: „Szállj magadba, térj magadba, ó, szeretetre méltatlan nemzet!Mielőtt elűznének benneteket, s eltűnnétek, mint a pelyva; mielőtt rátok zúdulna az Úr izzó haragja, [mielőtt elérkezne hozzátok az Úr haragjának napja]:keressétek az Urat ti, szegényei a földnek, akik…

Szólj hozzá!

2013.08.27. 13:42 kaleidoscope

Megújulás, vagy leszakadás

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény konzervatív katolikus Magyarország

A pápának a melegekre vonatkozó megnyilatkozásai után – a nyári szabadságok ellenére is – érzékelhetően felgyorsultak a katolikus egyházon belül azok a változások, amelyeket évtizedek óta vártak az LMBT közösséghez tartozó hívő keresztények. Alig egy hónap alatt…

4 komment

2013.08.02. 06:28 kaleidoscope

Befogadás

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia befogadás katolikus

Ferenc pápa melegekről szóló szavainak értelmezése a világ minden táján foglalkoztatja az embereket, ahogy erről az egyik korábbi posztban a jelen blogon is volt már szó. A Queering the Church blog egyik friss posztjában a Globe and Mail portál cikke alapján választ keres arra, hogy…

Szólj hozzá!

2013.07.29. 17:27 kaleidoscope

Ferenc pápa kezet nyújtott a melegeknek

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia katolikus Ferenc pápa

A hírcsatornák pillanatok alatt beszámoltak arról, hogy Ferenc pápa úton hazafelé a repülőn formabontó sajtótájékoztatót tartott és ezen a melegek társadalmi integrációját sürgette. Szavait még biztos, hogy nagyon sokan, és sokféleképpen fogják elemezni, értelmezni és…

11 komment

2013.07.29. 09:31 kaleidoscope

Van olyan, amikor a bojkott a fair-play

Címkék: politika sport homoszexualitás tolerancia homofóbia társadalmi téli olimpia Oroszország Szocsi

A hétvégén a The New York Times szerkesztőségi cikkben foglalkozott az oroszországi hatóságok homofób ámokfutásának eddigi fejleményeivel, és lehetséges következményeivel. Ebben a cikkben is felmerült a februárban esedékes, az oroszországi Szocsiban megrendezésre kerülő téli…

Szólj hozzá!

2013.07.12. 07:44 kaleidoscope

Zavarosnak látszó jogértelmezés

Címkék: politika homoszexualitás jogok kérdések homofóbia társadalmi menedékjog melegjogok EU Luxemburgi Bíróság

A Luxemburgban székelő Európai Unió Bírósága honlapján tegnap közzétették Sharpston főtanácsnok álláspontját, melyet a Bíróság részére készített azzal kapcsolatban, hogy az uniós menedékjog értelmében a homoszexuális irányultságuk miatti üldöztetésre hivatkozó…

2 komment

2013.07.04. 13:04 kaleidoscope

Costa Ricában véletlenül (!) legalizálták a melegházasságot

Címkék: politika homoszexualitás jogok melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Costa Rica

A costa ricai törvényhozás hétfőn elfogadott egy törvénymódosítást, mely – véletlenül – egy nagyobb jogszabály részeként, elismeri az azonos neműek élettársi kapcsolatát, és ez csak kedden vált világossá a képviselők számára – írja a ticotimes.net. Mint a…

Szólj hozzá!

2013.07.04. 09:20 kaleidoscope

Ki és mi a normális?

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia gondolatok keresztény konzervatív emberi katolikus homofób homofóbia társadalmi normalitás melegjogok Magyarország

Mára egyértelműen ez az alapkérdés a homoszexualitással kapcsolatban. A konzervatív keresztény álláspont képviselői és – részben rájuk hivatkozva – a homofób, nem vallásos emberek is elutasítják azt az álláspontot, amelyet az ebben illetékes szakemberek (orvosok,…

Szólj hozzá!

2013.06.24. 12:52 kaleidoscope

Nagy nap lesz a mai! - Frissítve

Címkék: politika homoszexualitás melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA DOMA Prop8

Frissítés 16:30 Nem született döntés. Következő lehetséges dátum: 06.26. szerda. Eredeti poszt: A múlt hét végén jeleztük, hogy az Amerikai Legfelsőbb Bíróság várhatóan mai napon hozza meg határozatát a DOMA (vagyis az un. Házasságvédelmi törvény) és az azonos neműek…

68 komment

2013.06.24. 09:18 kaleidoscope

Nagy elvek és a gyakorlat

Címkék: homoszexualitás elfogadás társadalmi melegházasság azonos neműek házassága

Az elmúlt időszakban megszaporodtak az azonos neműek házasságával (röviden az angol „same sex marriage” kifejezés alapján: ssm) kapcsolatos eszmefuttatások az interneten. A jelen blogon is publikáltunk több posztot a témában, és többször reagáltunk a más fórumokon megjelent…

Szólj hozzá!

2013.06.20. 12:49 kaleidoscope

exodusinternational.org/2013/06/i-am-sorry - kiegészítve

Címkék: homoszexualitás keresztény konzervatív homofóbia USA Exodus

Tegnap megtört a jég. A homofóbia világszerte ismertté vált, a hívő keresztény LMBT emberek szívét évtizedeken keresztül jeges páncélba záró, konzervatív keresztény alapokra, „fundamentumokra” hivatkozó, de valójában Jézus Krisztus tanításával kezdettől fogva…

11 komment · 1 trackback

2013.06.03. 06:52 kaleidoscope

MTI és a kulturkampf

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia cserkészet katolikus USA

Az MTI nyomán több hazai, és határon túli magyar nyelvű médiumban is megjelent a hír: „Szakadás készül az amerikai fiúcserkész mozgalomban a homoszexualitás ügye emiatt”.  Biztos, hogy már a cím is sokakban felháborodást fog okozni, és tovább hergeli a hazai homofób…

Szólj hozzá!

2013.05.01. 09:19 kaleidoscope

Megváltoztathatatlan! Tényleg megváltoztathatatlan?

Címkék: homoszexualitás egyház kereszténység pünkösd morálteológia egzegezis

A homoszexuális vágyak megélésével, a homoszexuális viselkedés minden féle formájának teljes elutasításával kapcsolatos katolikus (és több protestáns) egyház teológiai álláspontja, az egyházi vezetők és a hívek egy része szerint megváltoztathatatlan. Az ilyen álláspontot…

Szólj hozzá!

2013.02.23. 12:56 kaleidoscope

A változások szele, vagy inkább tornádója - kiegészítve

Címkék: homoszexualitás egyház katolikus bioetika cölibátus morálteológia

A hazai médiumok 1-2 napos látenciával közölték a  La Repubblica hírét, melyet a The Guardian is átvett (linkeket ld. a post alján!), és ezek szerint a pápa lemondására a „Vatileaks” botrány során kiszivárgott, a Vatikán meleg tisztségviselőire vonatkozó adatok miatt…

21 komment

2013.02.17. 10:36 kaleidoscope

Örökbefogadás

Címkék: homoszexualitás felelősség szülők homofóbia társadalmi melegházasság melegjogok LMBT

Az azonos neműek házasságának engedélyezésével összefüggésben a leghevesebb viták az LMBT párok által történő örökbefogadás lehetősége körül bontakoznak ki. Az elmúlt hetekben, Franciaországban az azonos neműek házasságának engedélyezéséről szóló parlamenti vita…

Szólj hozzá! · 1 trackback

2013.01.25. 10:53 kaleidoscope

A kínaiak és a spanyolviasz

Címkék: homoszexualitás jog kérdések társadalmi melegházasság

Az MTI-nek a Hszinhua hírügynökségtől származó tudósítását több médium is átvette arról, hogy egy bírósági javaslat szerint elvált helyett újra hajadon státuszt kaphatnának azok a kínai nők, akik férjük homoszexualitása miatt kényszerülnek válásra. A közlemény azt…

Szólj hozzá!

2012.10.26. 16:11 kaleidoscope

'Cherry picking', vagy szélsőséges fundamentalizmus

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia homofóbia teológia

A Jezsuita blogon ismét egy nagyon érdekes írás jelent meg „Választási lehetőségeink bővülése, avagy: a pluralizmus kötelez az eretnekségre?” címmel. Már a címből is érzékelhető az a mély szakadék, ami az ortodoxiára, fundamentalizmusra hajlamos és a változást, ha úgy…

10 komment

2012.08.25. 08:51 kaleidoscope

Brávó MNO!

Címkék: politika homoszexualitás konzervatív hozzáállás társadalmi elutasítás

Az mno.hu jól belerúgott mindkét „ellenségbe” a Magyar Gárda mozgalom megalakítására emlékező rendezvény kapcsán írott cikk címével: Ha a melegek vonulhatnak, vonulhat a gárda is. Ez a primitív ötlet, hogy így mindkét felet jól meg tudják sérteni – a gárdistákat is…

3 komment

2012.07.14. 09:55 prisma

Példamutatás

Címkék: homoszexualitás tolerancia felelősség homoszexuális társadalmi

A HVG online egy tartalmas blogbejegyzést közölt Balavány Györgytől. Igen ritka példának vagyunk szemtanúi: egy heteroszexuális férfi publikál homoszexuális férfivel való barátságáról, sőt érzéseiről. Nyílt felvállalás nélkül is ritkán vagyok fültanúja hasonlónak.…

Szólj hozzá!

2012.06.05. 07:13 kaleidoscope

A következetesség bűn

Címkék: homoszexualitás egyház katolikus álláspont

Ismét két friss hír jelent meg a katolikus egyház háza tájáról a homoszexualitással kapcsolatban. Egyrészt a szlovák püspökkari konferencia a június 9-én sorra kerülő pozsonyi melegfelvonulás kapcsán tett közzé egy nyilatkozatot, melyben egyrészt azt hangsúlyozzák, hogy…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása