A politikára fokozottan igaz a „historia est magistra vitae” (a történelem az élet tanítómestere) bölcsessége, a sikeres „politika-csinálás” legfontosabb előfeltétele a történelmi tapasztalatok számbavétele, a szükséges következtetések levonása. Először tehát érdemes lesz áttekinteni a homoszexuális emberek eddigi politikai tevékenységének néhány olyan elemét, melyekből lehet és érdemes tanulni a további, hatékonyabb politikai érdekérvényesítés érdekében.
A sikeres politika-csináláshoz általában is szükség van egy olyan program meghatározására, amely mögé fel tudnak sorakozni azok, akik azzal egyetértenek, amelyhez gyűjteni lehet a támogatókat, és amelynek megvalósítását közös célként lehet kitűzni a politika-csinálásra vállalkozó emberek elé. Nincs ez másként a meleg-politikával kapcsolatban sem, ezért az eddigi szerény eredmények nem utolsó sorban annak tudhatók be, hogy nem fogalmazta még meg elég pontosan a meleg-társadalom azokat a célokat, amelyeket el szeretne érni. Ez részben szükségszerű következménye annak, hogy a meleg-társadalom (is) nagyon heterogén, ebből adódóan a közös célok megfogalmazása, a homoszexuális emberek többsége számára elfogadható értékek és célkitűzések meghatározása komoly kihívást jelent, és a melegek nagy részére jellemző inkognitó miatt még nehezebb megtalálni azt, hogy ki által, milyen fórumokon és milyen tartalom vállalható fel és képviselhető. Ugyanakkor könnyű belátni, hogy minden további politikai aktivitásnak szükségszerű előfeltétele a programalkotás, mely természetesen egy folyamatos feladatot is jelent, mivel a meleg-társadalomnak is állandóan alkalmazkodnia kell az emberek gondolkodásmódjában és a társadalmi viszonyokban tapasztalható változásokhoz.
A programalkotást követően (illetve részben azzal egy időben) kell számba venni a rendelkezésre álló erőforrásokat és lehetőség szerint folyamatosan növelni és bővíteni azokat. A politikai pártok esetében ennek egyik történelmileg leginkább hangsúlyos eleme a tagszervezés, mely mára ugyan veszített jelentőségéből, de nem lehet egy lényegtelen és mellékes szempontnak tekinteni a rendelkezésre álló humán erőforrást, ugyanúgy, ahogy egy vállalatnak, vagy akár egy nemzetnek az erejét is ez határozza meg – még ma is – első sorban. Nem lényegtelenek persze az anyagi természetű erőforrások sem; nemcsak a háborúra igaz, hogy három dolog feltétlenül kell hozzá (mint tudjuk pénz, pénz és pénz), amit a meleg-politika esetében az inkognitó miatt is nehéz biztosítani, hasonlóan a HR feltételek biztosításához. Ugyanakkor a sikeres „politika-csinálásnak” – hasonlóan a vállalkozásokhoz, vagy a hadviseléshez – elengedhetetlen feltétele a hatékony erőforrás-menedzsment.
A mai információs társadalom különösen felértékeli a kommunikáció, egy adott tevékenység PR-jának jelentőségét. Ez utóbbi ugyan nem áll meg az előbbi két feltétel nélkül (bár gyakran találkozunk megalapozott program, vagy arányos tömegbázis nélkül kezdett PR akciókkal a legkülönbözőbb területeken, de ezek általában szalmaláng-szerű fellobbanások, melyek gyorsan kialszanak és csak akkor okoznak nagyobb tüzet, ha a mélyben amúgy is izzik a parázs, vagy valamiért nagyon gyúlékony a közeg), de kétségtelen tény, hogy sem a széles tömegbázis, sem a jó program nem ér semmit, ha nincs hatékonyan kommunikálva.
A megfelelő program kialakítása után, a szükséges erőforrások birtokában és a hatékony PR mellett lehet eredményes egy adott konkrét cél elérése érdekében megalkotott stratégia, melynek szakmailag korrekt projekteket (ld. projekt-menedzsment!), azon belül sok sikeres akciót kell összefognia, koordinálnia. Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy a sikeres „politika-csinálás” egy olyan háromlábú szék, melynek a történelmi tapasztalatok stabil alapján kell állnia, lábai az átgondolt és jól megalkotott program, az elérendő célokkal arányos erőforrások és a hatékony PR, és erre lehet felállni egy-egy konkrét cél elérését kitűző stratégiával.
Az itt leírt szempontok nyilván jól ismertek mindenki számára, aki valaha is foglalkozott politikával, vagy menedzsmenttel (hasonló bölcsességeket már a rendszerváltás előtt is lehetett hallani a különböző politikai fejtágítások során, de a régi „foxi-maxi” mai mutációiban, a menedzserképzőkben is tanítják ezeket az okosságokat), azonban mégsem felesleges tudatosítani azokban, akik esetleg felelősséget éreznek saját maguk és barátaik sorsa iránt, hogy a melegek hatékonyabb érdekérvényesítésének ugyanazok a feltételei, mint bármely más társadalmi csoport, vagy egy vállalat, sőt akár egy nemzet sikerének.
