Az elmúlt napokban több híradás szólt arról, hogy a Kormány egészségügyi reformlépésekről döntött. A vonatkozó kormányhatározat (1798/2019. (XII. 23.) Korm. határozat), valamint a két új kormányrendelet (a 358 és a 359/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet) alapján azonban megállapítható, hogy mindaz, ami ma a magyar egészségügyben történik, és ami az elkövetkező időszakban várható, a reformnak egy „nagyon sajátos” értelmezése. Egyre pontosabban látható ugyanis, hogy a Kormány az egészségügyi ágazat problémáit a megfélemlítés legkülönbözőbb formáival akarja kezelni, hatalomtechnikai eszközökkel sakkban tartva minden érintetett: a betegektől, az egészségügyi személyzeten át, a gyógyszereket, az egészségügyi anyagokat és eszközöket biztosító vállalkozásokig bezárólag.
Az elmúlt években a hazai egészségügyi ellátás eljutott odáig, hogy naponta halnak meg, vagy válnak tartósan egészségkárosodottakká olyan betegek, akiket az ország gazdasági fejlettségi szintjének megfelelő egészségügyi ellátórendszerben meg lehetne, és meg is kellene tudni menteni, azonban erre a hazai egészségügy évek óta nem képes (ld. a témával kapcsolatban írt korábbi posztunkat). Nem kétséges tehát, hogy már nagyon régen meg kellett volna hozni olyan politikai döntéseket, amelyek alkalmasak az egyre mélyülő válság elhárítására, azonban ilyenekről szó sincs. A kormányzati intézkedések egészen másról szólnak. Néhány fontosabb előzményt fel kell idézni ahhoz, hogy a mostani kormánydöntések motivációját, a mögöttük húzódó szándékokat és indulatokat megértsük.
Ahogy már évek óta megszokhattuk, a kórházak év végére jelentős mértékű adósságot halmoztak fel az egészségügyi beszállítók felé. 2019-ben több, mint 70 milliárd forintra rúgott a kórházak lejárt tartozásállománya, ugyanakkor az adósság konszolidációra a költségvetési törvény alapján legfeljebb 40 milliárd forint állt volna rendelkezésre, de még ezt sem kapták meg a kórházak a korábbi évekhez hasonlóan az év végén. (Ilyen szempontból a 2020-as Költségvetési Törvény sem biztatóbb, ld. a témával foglalkozó korábbi írásunkat is!) Így a kórházaknak gyógyszereket, orvosi műszereket, stb. szállító cégek a korábbi évekkel ellentétben, az év végén még több hónapos késéssel sem jutottak a pénzükhöz, miközben saját dolgozóik bérét, a dologi kiadásaikat és a közterheket (!) nekik késedelem nélkül fizetniük kellett, ha nem akartak komoly büntetéseket a nyakukba venni. Ez értelem szerűen hosszú távon fenntarthatatlan, ezért végső kétségbeesésükben a miniszterelnökhöz fordultak segítségért – vesztükre. Orbán Viktort ugyanis állítólag felbőszítette az egészségügyi beszállítók „követelőzése”, és a kormány csattanós választ adott a „nagy egészségügyi reform” formájában. Egyrészt ugyanis nemcsak, hogy nem kaphatták meg a beszállítók a tavalyi év végén sem azt a pénzt, amivel a kórházak adott esetben hónapok óta tartoznak nekik, de még az idei évben is kérdéses, hogy hozzájutnak-e. Felállítanak ugyanis egy bizottságot, mely „tárgyalni” fog a beszállítókkal. Ebben a bizottságban azonban a Pénzügyminisztérium által delegált „főtárgyaló” mellett ott lesz a Belügyminisztérium és a NAV képviselője is, így a beszállítók elkezdhetnek gondolkozni azon, hogy mennyi engedményt ér meg nekik egy rendőrségi nyomozás, vagy egy adóhatósági vizsgálat elkerülése… Ez a magyar egészségügyi reform első lépése.
A folytatás sem ígér túl sok jót. A fenti bizottság javaslatát figyelembe véve a Pénzügyminisztérium (PM) lényegében az egészségügyi tárca feje fölött fog dönteni a kórházak sorsáról. Amelyik kórház adósságát nem egyenlítik ki, azt a fenntartó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kénytelen lesz felszámolni. Ilyen módon az ott dolgozó egészségügyi személyzetet is sakkban tartja az állam, hiszen a tartozást felhalmozó kórházak orvosai, szakdolgozói, gazdasági alkalmazottai aligha merik majd a más ágazatokban dolgozó, hasonló végzettségű szakemberekhez képest szégyenletesen alacsony bérük emelését követelni, ha tudják, hogy a munkahelyük létét, fennmaradását veszélyeztetik ezzel is. Ugyanígy a betegek is retteghetnek, hogy pénzügyi tárca illetékesei Budapesten, nem pont az ő városi kórházukat szemelik-e ki a megszüntetésre, mivel a PM igazában semmilyen egészségügyi ellátás-szervezési szakmai szempontot sem fog mérlegelni (nem is értenek hozzá). Mivel azonban két nagybefolyású miniszter is fog delegálni képviselőket a „szuperbizottságba”, a politikai szempontok érvényesülésének tág tere lesz.
Ahogy egy interjúban Sinkó Eszter egészségügyi szakközgazdász is rámutatott: „ … a kórházak működési formájának átalakítása nem szerepel a kormányhatározatban, holott az egyik első intézkedésnek ennek kellene lennie … ”. Ez a vélemény egybecseng azzal, amit egy korábbi írásunkban mi is megfogalmaztunk, de mi konkrétan kimondtuk, hogy elkerülhetetlen lenne a kórházak, és az egészségbiztosítás privatizációja a hatékony gazdálkodás biztosítása, a korrupció és a politikai befolyás felszámolása érdekében.
A kormányhatározatban leírt „reformok” valójában a súlyos válságba került rendszer egyes részleteit próbálják korrigálni, azonban ettől érdemi változás nem várható, mivel az alapproblémák (a korrupció, a politikai befolyásoltság, és ezek miatt a szakmai szempontok háttérbe szorulása) változatlanul benne maradnak a rendszerben.
Mindezek alapján az egészségügyben még az eddigieknél is siralmasabb jövőkép körvonalazódik, ékesen bizonyítva, hogy még mindig van lejjebb …
