2020-ban a világon mindenhol a világjárvány határozta meg az egészségügyben dolgozók mindennapjait, kivéve Magyarországon, ahol a pandémia jelentette kihívásoknál sokkal nagyobb megrázkódtatásokat okoztak az év végére időzített kormányzati döntések. Amint korábbi írásainkban is jeleztük, a puccsszerűen megszavazott új egészségügyi jogállásról szóló törvény mélységesen felháborította az orvosokat és az egészségügyi szakdolgozókat, bizalmatlanságot és szembenállást szítva közöttük, a betegeik és számos társadalmi csoport között, pusztító szökőárhoz hasonlóan elsodorva a hibás gyakorlatokat és a minden nehézség ellenére elért értékes eredményeket is.
A korábbi évek hajmeresztő gyakorlatát követve megint az év utolsó munkanapjain sikerült olyan kormányrendeleteket kihirdetni, melyek alapvetően érintik az egészségügyi dolgozók életét, egzisztenciáját, hogy még csak véletlenül se pihenjenek felhőtlenül az ünnepek alatt, akik éppen nincsenek ügyeletben, COVID osztályon, vagy karanténban közülük. Ráadásul a most megjelent kormányrendeletek, és az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ) szervezeti-működési szabályzata alapján egy teljes káoszt eredményező hatalmi játszma rajzolódik ki, ami az amúgy is romokban álló egészségügy számára egy újabb kegyelemdöfést fog jelenteni.
Kásler Miklós alkalmatlanságának eltussolása érdekében már korábban kénytelen volt a miniszterelnök az egyetemi klinikákat (mint egyetemi intézményeket) a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak átadni, majd a COVID járványra hivatkozva a még EMMI felügyelete alatt maradt egészségügyi ellátórendszeren belül egyre több hatáskört a belügyminiszterre ruháztak. Az OKFÖ megalakításával a kórházak és állami rendelők már szervezetileg is a belügyminiszter irányítása alá kerültek, majd a most megjelent jogszabályokból már az is látható, hogy egy kettős hatalom fog kialakulni az egészségügy hatósági felügyelete (korábban ÁNTSZ, majd NNK), és az egészségügy finanszírozása (korábban OEP, majd NEAK) terén is. Az OKFÖ ugyanis olyan hatásköröket kapott, melyek alapján már nemcsak az egészségügyi intézmények fenntartói jogait gyakorolhatja, de saját apparátusán keresztül beleszólhat a – formálisan még az EMMI, valamint a PM által felügyelt – népegészségügyi és finanszírozási döntések meghozatalába.
A teljesen irracionális központosítás egyik ékes bizonyítékaként a tegnapelőtt megjelent 690/2020 Kormányrendeletben a miniszterelnök aláírásával a kormány olyan kórházi összevonásokról döntött, amelyek szakmai szempontból végképp értelmezhetetlenek. Az évek óta erőltetett, de megfelelő szakmai előkészítés hiányában mindeddig csak szavakban létező „centrum-kórházak” koncepciójának most úgy akarnak érvényt szerezni, hogy a már jó előre megnevezett kórházi főigazgatók lojalitását szem előtt tartva a fővárosi kórházakat elosztották közöttük. Nem kell túl nagy egészségpolitikai jártasság ahhoz, hogy megnézve a rendelet mellékletében közzétett listát, bárki észrevehessen néhány abszurditást. A legszembetűnőbb, hogy míg más centrumokban több nagy kórház került összevonásra, a dél-budai régió (és az ahhoz tartozó nem csekély agglomeráció, mint pl. Érd, vagy Százhalombatta) ellátását – a még csak tervezőasztalon létező, és sok szempontból erősen vitatott új csúcskórház felépüléséig – annak a Szent Imre Kórháznak kellene biztosítania, amelyik sok szempontból kisebb és hiányosabb kapacitásokkal rendelkezik, mint a máshol „városi” kórházzá minősített budapesti kórházak többsége. Kicsit alaposabban áttekintve a renddelet mellékletét és a 691/2020 Kormányrendeletet is, már az is látható, hogy pl. a pesti oldalon a traumatológiai ellátás nagy kapacitású intézményei (a Baleseti Központ, a Honvéd Kórház és az Uzsoki utcai Kórház) egy centrumba fognak tartozni, rajtuk kívül csak a Merényi kórházban és a Szent János Kórházban van traumatológiai osztály, de ezek sokkal szerényebben felszereltek, sokkal kisebb kapacitásúak, mint az észak-pesti ellátást végző centrum. Ezek után vagy az lesz a szabály, hogy a traumatológiai ellátást továbbra sem az adott terület centrumkórháza fogja biztosítani az ott élőknek – ami pedig a „centrum-kórházak” koncepciójának a lényege volt –, vagy a főváros és a budapesti agglomeráció nagy részén súlyosan romlani fog az ellátás színvonala, elérhetősége.
Természetesen még sok további rendelet megjelenése várható, amik esetleg korrigálhatják az eddigi döntések anomáliáit, de mennyivel jobb lett volna szakmailag jól átgondolt, az érintettekkel előre egyeztetett jogszabályokat alkotni!
