Az elmúlt hetekben jogos felháborodást okozott, hogy Novák Katalin elnöki kegyelemben részesítette a bicskei nevelőintézet pedofil igazgatójának bűntársát. A botrány kirobbanása után egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szálak a református egyház vezetőjének, ...
A Magyar Katolikus (?) Püspöki Konferencia (MKPK) 2023. december 27-én kelt közleményével az MKPK hivatalosan kinyilvánította, hogy kiválik a Római Katolikus Egyházból, hiszen a Hittani Dikasztérium – Ferenc pápa által jóváhagyott – Fiducia supplicans ...
A romokban álló hazai egészségügyi ellátórendszer átalakítására vonatkozó, a Boston Consulting Group (BCG) által készített tanulmányt ugyan tíz évre titkosította a kormány, és ezt a bíróság is helyben hagyta, amikor egy civil szervezet megpróbálta ...
Mai napon hivatalossá vált, hogy a miniszterelnök a belügyminiszter javaslatára leváltotta az országos kórházi főigazgatót. Az előzményekről többször volt már szó a Kaleidoscope blogon is, legutóbb egy éve az állami szolgáltatások rendőri irányításával ...
A hálapénz betiltása után „logikus” döntés volt a belügyminiszterre bízni az egészségügyet, mint ahogy az egyre fegyelmezetlenebb és fegyelmezhetetlenebb tanárok miatt rá kellett bízni az oktatást is. A szociális ellátás meg csak amolyan ráadás volt. Az ...
Néhány hete tette közzé az Ipsos a fejlett országok egészségügyi ellátásával kapcsolatos 2022-es nemzetközi felmérésnek az eredményeit, melyek alapján hazánkban a legrosszabb a helyzet a vizsgált 33 ország között, de még az ellenzéki médiumokban sem kapott ...
A Fidesz kormányzás kezdetén, 2010-2014 között a legtöbben hittek abban, hogy Gyurcsány Ferenc országlása után egy olyan korszak következik, amely a korábbinál igazságosabb, tisztességesebb és minden szempontból eredményesebb, amelyik valóban a nemzet ...
A még önkormányzati fenntartású szakrendelők államosításának tervét pár napja jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára (ld. az infostart.hu cikkét). Az ötlet irracionalitását jól megvilágította Pásztélyi Zsolt, a Medicina2000 ...
A kormánypártok a modern társadalmak legalapvetőbb értékeit sutba dobva, az emberi méltóságot lábbal tiporva törtetnek mindenkori céljuk felé: megnyerni minden választást – bármi áron. Ennek a „szent” célnak az érdekében a tőlük telhető legmagasabb szintre ...
A hazai választás elterelte a magyarok figyelmét a legborzalmasabb hírről, amit az elmúlt hetekben az ukrajnai orosz invázió produkált: Bucsában több száz, brutálisan lemészárolt civil áldozatot találtak a települést az oroszoktól visszafoglaló ukrán ...
A kormánypártoknak az a stratégiája, hogy az országgyűlési választásokon mindent egy lapra, a homofób gyűlöletkampányra tesznek fel, nem kockázatmentes a saját szempontjukból nézve. A homofób népszavazás kierőltetése, és az országgyűlési választásokkal egy ...
Szakmai Állásfoglalás a “2021. évi LXXIX. törvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” törvénymódosítás kapcsán Szerző:Magyar Pszichiátriai TársaságMagyar ...
A magyar társadalom valószínűleg belefáradt abba, hogy az egészségügy problémáival foglalkozzon. Ha az ellátórendszer bármelyik szereplője a szélesebb nyilvánosság elé tárja az egyre katasztrofálisabb helyzetben lévő ágazat problémáit, akkor a kormánypárt ...
A Fidesz tisztújító kongresszusán a vezető funkcionáriusok felszólalásainak legtöbbször visszatérő eleme az LMBT emberek elleni gyűlöletkampány további erősítése. Az elmúlt napokban ugyan lehetett olyan véleményeket olvasni a médiában, hogy a Fidesznek nem ...
Meddig lehet még elmennie a NER arisztokráciának a társadalom kisebb-nagyobb csoportjait sértő megnyilvánulásokban anélkül, hogy annak rájuk nézve bármilyen negatív következménye lenne? Úgy tűnik a NERokrácia bármit megengedhet magának büntetlenül. Annak ...
Aligha vitatható, hogy a kormánypárti propaganda-agytrösztök ötleteinek végrehajtói komoly eredményeket értek el az elmúlt tíz évben a sajtószabadság szisztematikus felszámolása és az ellenzéki vélemények terjesztésének visszaszorítása terén. Az egyetlen ...
Azzal, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az országos szakképzési tanév megnyitón Csongrádon 2021. augusztus 30-án (forrás: Index.hu) Bocskai öltönyben homofób kirohanást tett, nemcsak saját magát, hanem az általa vezetett ...
Az egyre szürreálisabb magyar közélet egyik legabszurdabb megnyilvánulása volt, amikor a kormányzat az idióta emojis plakátokkal közpénzből kezdett tisztán pártpolitikai kampányt indítani az elmúlt hetekben. Az ellenzéki pártok teljesen lefagytak a nyári ...
Az elemzők többsége egyetért abban, hogy a gyermekvédelminek titulált, de valójában a megdöbbentően aljas kormányzati homofób kampány részét képező népszavazás kiírásával nehéz helyzetbe hozta az ellenzéket a Fidesz. Egyik oldalról ugyanis a kérdések ...
Végre valaki meglépte, amit kell. Végre valaki nemcsak szavakkal vagdalkozik, hanem döntéseket hozott. Végre valaki szembesítette a magyarokat, hogy a legaljasabb indulatok gerjesztése és kinyilvánítása Európában elfogadhatatlan. Ezek után a magyar kormány ...
A 444.hu hívta fel a figyelmet azokra vérlázító cikkekre, amelyek a baranya megyei újságban jelentek meg két napja. A beszámoló magáért beszél, ahhoz nem is lehet többet hozzátenni, de egy szempontra talán mégis érdemes felhívni a figyelmet. A Wikipédia ...
A közvélemény mindig szükségszerűen tájékozatlan, és egyben félretájékoztatott minden olyan szakmai kérdésben, amelyet megfelelő felkészültség, hozzáértés nélkül tárgyilagosan megítélni nem lehet. A politikusok szakmai kérdésekben akkor vezetik meg a ...
A kormány közzétette Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervét, melyet az e célra elkülönített EU-s források felhasználására készítettek – számolt be róla a portfolio.hu hírportál. Nem kevés pénzről van szó, mint írják: „A program 9 ...
Minden tiltakozás és politikai próbálkozás ellenére tempósan épül a Kopaszi gátnál a magasház, mely vitathatatlanul és most már visszavonhatatlanul belekerült a budapesti Duna part látképébe, otrombán belerondítva a világörökségi védettséget élvező ...
Az elmúlt napokban a hivatalos és a közösségi médiában számos cikk, írás és bejegyzés jelent meg arról, hogy „szegény” Petry Zsoltot a német Hertha futballklub kirúgta az edzői állásából homofób megnyilatkozásai miatt. A mai napon a magyar külügy már a ...