Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2013.05.26. 17:16 kaleidoscope

A házasság újraértelmezése

Címkék: politika egyház gondolatok kérdések keresztény felelősség konzervatív házasság társadalmi melegházasság újraértelmezés azonos neműek házassága Európa

Az azonos neműek házassága ellen érvelők egyik leggyakrabban hangoztatott érve itthon és nagyvilágban egyaránt az, hogy nem szabad a „házasság” fogalmát újraértelmezni. Ennek az álláspontnak a képviselői (esetleg) elfogadhatónak tartják, hogy a jogrend tartalmazzon valamilyen…

15 komment · 1 trackback

2013.05.20. 16:13 kaleidoscope

Nyílt beszéd

Címkék: egyház keresztény konzervatív melegházasság azonos neműek házassága UK

A plébániákon és katolikus iskolában alkalmazott meleg és leszbikus munkavállalók tömeges elbocsátására válaszul egy homoszexuális pap vállalta fel nyíltan másságát St. Louis-ban, és saját neve alatt ismételten kiadta a korábban csak névtelenül publikált könyvét, melyben…

Szólj hozzá!

2013.05.10. 20:08 kaleidoscope

Homofóbia és a rasszizmus Franciaországban

Címkék: egyház tüntetés szélsőjobb katolikus homofóbia azonos neműek házassága Franciaország UMP

Franciaországban az azonos neműek házassága ellen tiltakozók a törvény április 23-i elfogadása után sem adták fel a küzdelmet, sőt! Amint arról az euronews.com hírportál is beszámolt, május 26-ra egy újabb demonstrációt szerveznek a melegjogok ellen Párizsban, melynek…

6 komment

2013.05.09. 12:56 kaleidoscope

Megelőző csapások

Címkék: egyház felmérés diszkrimináció katolikus homofóbia EU LMBT

Az Alapvető Jogok Európai Ügynöksége jövő héten hozza nyilvánosságra annak a két éves kutatásnak az eredményeit, mely az EU-ban és Horvátországban élő LMBT személyek által tapasztalt diszkriminációk és jogsértések felmerésére irányult – adta hírül az EP LMBT…

2 komment

2013.05.03. 16:53 kaleidoscope

Isten közelében

Címkék: egyház gondolatok felelősség katolikus azonos neműek házassága

Az ausztráloknak örülniük kellene annak, ha azonos nemű élettársak elkötelezett kapcsolatban élnek egymással, és biztosítani kellene számukra mindazokat a jogokat és előnyöket, amelyeket a heteroszexuális kapcsolatban élők számára biztosít a társadalom – nyilatkozta Michael…

7 komment

2013.05.01. 09:19 kaleidoscope

Megváltoztathatatlan! Tényleg megváltoztathatatlan?

Címkék: homoszexualitás egyház kereszténység pünkösd morálteológia egzegezis

A homoszexuális vágyak megélésével, a homoszexuális viselkedés minden féle formájának teljes elutasításával kapcsolatos katolikus (és több protestáns) egyház teológiai álláspontja, az egyházi vezetők és a hívek egy része szerint megváltoztathatatlan. Az ilyen álláspontot…

Szólj hozzá!

2013.04.30. 09:43 kaleidoscope

Cinkosok

Címkék: politika közélet egyház gyilkosság homofób Magyarország

Az előző posztban foglalkoztunk Sz. Norbert, 24 éves fiatalembernek a Debreceni Törvényszéken tegnap megkezdődött tárgyalásával, aki tavaly augusztusban bicskával halálra szurkált egy homoszexuális gyógyszerészt – mint azt a rendőrségen korábban az elkövető elmondta –…

3 komment

2013.04.23. 12:08 kaleidoscope

Konkoly a búza között - Frissítve

Címkék: politika egyház szélsőjobb katolikus homofób Franciaország

Párizsban az azonos neműek házassága elleni tiltakozó akciók újabb felvonásaként április 21-én, vasárnap, hasonló felvonulást szerveztek, mint amilyenről korábban már a jelen blogon is több alkalommal beszámoltunk: pl. tavaly nov. 21-én, idén jan. 9-én, jan. 15-én és ápr.…

Szólj hozzá!

2013.04.19. 13:05 kaleidoscope

Bejött a papírforma

Címkék: egyház anglikán azonos neműek házassága LMBT UK

Megtörtént a korábbi posztban már jelzett egyeztetés Peter Tatchell brit LMBT aktivista és Justin Welby Canterbury érsek között az azonos neműek házasságával kapcsolatos álláspontokról.   A találkozó után Tatchell beszámolóját ismertette a The Guardian online, melyből az…

Szólj hozzá!

2013.04.19. 06:52 kaleidoscope

„Azelmúltnyolcév”

Címkék: egyház pápa válság konzervativizmus katolikus

Nyolc évvel ezelőtt, 2005 április  19-én, 78. születésnapja után három nappal választották meg  Joseph Alois Ratzingert pápává, aki a XVI. Benedek nevet választotta, és bár idén februárban lemondott tisztségéről, az „elmúlt-nyolc-év” szókapcsolat nemcsak a hazai…

Szólj hozzá!

2013.04.15. 18:16 kaleidoscope

Ír népszavazás az azonos neműek házasságáról? - Kiegészítve

Címkék: politika egyház katolikus azonos neműek házassága Írország

Az ír Alkotmányos Konvenció azt javasolta, hogy az alkotmány megváltoztatásával tegyék lehetővé az azonos neműek polgári házasságát Írországban – adta hírül az RTE hírügynökség a hétvégén. A hírportál információit az alábbiakban adjuk közre, majd röviden…

Szólj hozzá!

2013.04.11. 13:43 kaleidoscope

Tolérance à la française

Címkék: egyház gyűlölet homofóbia intolerancia Franciaország

A nemzetgyűlés után francia felsőház is elfogadta – igaz, csak tízórás vitát követően – az azonos neműek házasságáról szóló törvényt, amint arról több más hazai médium között az Index is beszámolt. Az ellenzők az utolsó pillanatig próbálták „jobb belátásra…

6 komment

2013.04.01. 08:41 kaleidoscope

A Google és a húsvét

Címkék: ünnepek húsvét egyház keresztény konzervatív doodle Google USA pc.

Amikor valamilyen fórumon nem szokás megemlékezni az ünnepnapokról, akkor nem is hiányzik, ha azon nem emlékeznek meg róluk. Ha azonban általában megemlékeznek a nevezetes napokról, akkor feltűnő a megemlékezés hiánya, amikor az egyik ilyen nevezetes napon ez elmarad. A Google…

12 komment

2013.02.23. 12:56 kaleidoscope

A változások szele, vagy inkább tornádója - kiegészítve

Címkék: homoszexualitás egyház katolikus bioetika cölibátus morálteológia

A hazai médiumok 1-2 napos látenciával közölték a  La Repubblica hírét, melyet a The Guardian is átvett (linkeket ld. a post alján!), és ezek szerint a pápa lemondására a „Vatileaks” botrány során kiszivárgott, a Vatikán meleg tisztségviselőire vonatkozó adatok miatt…

21 komment

2013.02.11. 22:00 kaleidoscope

Hallják meg az idők szavát!

Címkék: egyház pápa kérdések keresztény lemondott

2013 egy különleges év lesz abból a szempontból, hogy az anglikán és a katolikus egyházban is új vezető fogja elkezdeni működését. Az elmúlt években az egyház nem tudta betölteni Jézus Krisztustól kapott hivatását: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a…

2 komment

2013.02.09. 21:20 kaleidoscope

Magyar evangélikusok a homoszexualitásról

Címkék: egyház tolerancia evangélikus homoszexuális melegházasság

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének egyetemi docense, Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész nyilatkozott az evangelikus.hu hírportálnak, az evangélikus egyháznak a homoszexualitással és az azonos neműek házasságával összefüggő…

4 komment

2013.01.29. 05:48 kaleidoscope

Számháború

Címkék: politika egyház tüntetés felelősség homofóbia társadalmi melegházasság melegjogok

Az azonos neműek házasságának engedélyezése melletti és elleni franciaországi tüntetésekkel kapcsolatban az elmúlt hetekben ugyanúgy dúlt a médiában a számháború, ahogy a hazai politikai rendezvényekkel kapcsolatban szokott. Az eseményekről beszámoló cikkekben a…

Szólj hozzá!

2013.01.17. 21:38 kaleidoscope

Mire megy a perselypénz és az adóbevétel?

Címkék: politika egyház konzervativizmus homofóbia USA

Úgy tűnik, immáron tudomásul kell vennünk: a katolikus egyház és a vele szövetséges konzervatív jobboldali politikusok hihetetlen mennyiségű pénzt költenek el, mert bármi áron meg akarják akadályozni az LMBT közösséghez tartozó embereket abban, hogy boldog házasságban…

5 komment

2013.01.08. 13:28 kaleidoscope

Szekularizáció kontra szekularizmus

Címkék: politika egyház kérdések társadalmi

Ismét nagy port kavart Balavány György egyik írása: Az orbánizmus mint államvallás. A cikkben a szerző élesen kritizálja az állam és az egyházak kapcsolatának a jelenlegi kormánypártok által kialakított és az államilag elfogadott egyházakkal közösen működtetett és…

8 komment

2013.01.04. 15:19 kaleidoscope

Nincs kegyelem!

Címkék: egyház keresztény konzervativizmus katolikus homofóbia

A Vatikáni Rádió weboldalán megjelent híradás értelmében Vincent Nichols katolikus érsek beszüntette a homoszexuálisok számára bemutatott londoni szentmiséket. A rendkívül tanulságos ügy hátterének megértéséhez az elmúlt években az Anglikán és a Római Katolikus egyház…

Szólj hozzá!

2013.01.03. 13:24 kaleidoscope

Kaleidoscope évértékelő 2012 I. félév

Címkék: politika egyház tolerancia jogok évértékelő 2012 emberi

Az elmúlt évben – talán nagyképűség nélkül mondható – a Kaleidoscope blog egyedi színeket hozott a hazai kibertérbe a keresztény humanizmus talaján álló, a tolerancia, a sokszínűség és az emberi méltóság feltétlen tiszteletére alapozott látásmódjával, a nagypolitika…

Szólj hozzá!

2012.12.29. 08:20 kaleidoscope

Továbbra is támad a Vatikán - kiegészítve

Címkék: egyház szeretet katolikus homofóbia teológia Isten

„Franciaországban a katolikus iskolák is felsorakoznak az egyneműek házasságát elismerő, hamarosan életbe lépő törvény ellen” – tudósít a Vatikáni Rádió. „A katolikus oktatás főtitkára, Eric de Labarre levélben mozgósította (!) a 8.300 katolikus magániskola…

2 komment

2012.12.25. 09:50 kaleidoscope

Üzenet a Vatikánból

Címkék: egyház tolerancia katolikus teológia 2013

A Vatikáni Rádió honlapján Federico Lombardi, számol be a pápa december 21-én, a római kúria előtt, a keresztény család fogalmáról tartott beszédében elhangzottakról. Lombardi a Vatikáni Rádió főigazgatója, egyben a pápai állam hivatalos szóvivője is. Mint írja, a…

Szólj hozzá!

2012.12.16. 20:49 kaleidoscope

Világszám: az Anglikánok és a Toryk halálugrása a brit politikai porondon

Címkék: politika egyház konzervativizmus azonos neműek házassága UK Anglikán

Újabb, az eddigieknél is kalandosabb fordulatot vett az azonos neműek házasságának legalizálása körüli vita Nagy-Britanniában – amint arról egy meglepően tárgyilagos, és a hazai médiában hiánypótlónak számító cikkben számolt be a magyarkurir.hu. Amint a hírportálon a…

4 komment

2012.11.10. 10:21 kaleidoscope

Újabb bíztató fejlemény

Címkék: egyház tolerancia új érsek Anglikán

Az elmúlt hét már eddig is számos olyan eseményt hozott, melyek óvatos bizakodásra adnak okot az LMBT közösséghez tartozók egyenlő jogainak biztosításáért és tiszteletben tartásáért folytatott küzdelemben. Ilyen volt az amerikai elnökválasztás és az a négy népszavazás,…

2 komment

süti beállítások módosítása