Kerényi Imre, „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott”, a Nemzeti színházról beszélve buzizott egy kicsit. Részlet a Belvárosi Polgári Szalon videójából.

Az ügy hátterét a hvg.hu részletesen ismertette.

A kérdés már csak az, hogy mi lesz a következő lépés, miután nyíltan a legmagasabb szintű kormányzati politika szintjére emelkedett a melegekkel szembeni gyűlöletkeltés. Itt ugyanis nem egy alacsonyabb beosztású közszolga, valamelyik minisztérium, valamelyik államtitkársága alá tartozó, vagy az ezek által felügyelt valamelyik intézmény alkalmazottja tett egészen egyértelműen homofób, gyűlöletkeltő megjegyzéseket, hanem a miniszterelnök közvetlen felügyelete alatt dolgozó miniszterelnöki megbízott. Aki most a kultúrpolitikában fogalmazta meg a kormány irányítása alatt álló Nemzeti Színház új vezetésével szemben azt az elvárását, hogy zárják ki a másságot az intézmény falai közül, de lehetősége van arra is, hogy a továbbiakban más tárcáknál kezdeményezzen hatékony fellépést a melegekkel szemben. Lehet, hogy legközelebb az országos rendőrkapitánynak fog utasításokat adni arra, hogy hogyan járjanak el a homofób szélsőjobbosok által amúgy is rendszeresen támadott, és maguk között csak „buziparádénak” csúfolt pride rendezvényekkel kapcsolatban, vagy a KIM-től fogja kérni a társadalom hatékony jogi védelmét a melegekkel szemben, pl. a rózsaszín háromszög viselésének kötelezővé tételével. Vagy lehet, hogy az agrárminisztertől kéri majd a megfelelő földterületek rendelkezésre bocsátását a melegeket átnevelő munkatáborok kialakításához…

Mi lesz a következő lépés?!

Frissítés 2013. 05. 22. 17:20:

A nol.hu-n megjelent Kulka Jánosnak, a Nemzeti Színház tagjának, Kerényi Imréhez írott nyílt levele, melyet az alábbiakban, teljes terjedelmében, kommentár nélkül közzéteszünk:

NYÍLT LEVÉL KERÉNYI IMRÉNEK

Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként visszautasítom Kerényi Imre szavait, melyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősíti.

Én szégyellem magam azért, hogy ez megtörténhet. Szégyellem, hogy 2013-ban, Magyarországon minden következmény nélkül megbélyegezhet bárki bárkit. Szégyellem, hogy ezt állami hivatalnokok is megtehetik a felelősségre vonás legcsekélyebb kockázata nélkül. Szégyellem, hogy Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott buzizik, és a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila ebben semmi kivetnivalót nem talál, sőt együtt aratnak göcögő tetszést nézőik körében. Szégyellem magam helyettük és a feletteseik helyett, akik nem szólítják lemondásra őket és szégyellem magam a nézők helyett, akik mindehhez jó érzéssel asszisztálnak.

Helyetted szégyellem magam, Imre.

Mint utóbb nyilatkoztad, a rendezvényen magánemberként beszéltél, színházi emberek között voltál, abban a közegben ez a stílus belefér és nem bántásnak szántad, amit mondtál. Ezúton közlöm veled, Imre, hogy tévedsz. Az általad említett közegbe nem csak ez a stílus nem fér bele, de már te magad sem.

Ezúton közlöm továbbá, hogy a Vidnyánszky Attilával folytatott nyilvános beszélgetéseteken elhangzottak következményeképpen a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban nem lépek színpadra.

Budapest, 2013. május 22.
Kulka János

Úgy tűnik, még semmi sem dőlt el Nagy Britanniában az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvénnyel kapcsolatban. Amint az előző posztban is utaltunk rá, ma kerül vissza, immáron harmadik olvasatban a brit parlament elé a törvényjavaslat, de a hírek szerint a konzervatív párton belül a háttérben lázadás tört ki David Cameron miniszterelnökkel szemben, és a párt több neves képviselője is arra akarja kényszeríteni őt, hogy halasszák el a törvény elfogadását.

A vita tehát újra fellángolt, és – amint arról a The Guardian online kiadásában a YouGov közvélemény-kutató portál adataira hivatkozva Peter Kellner beszámolt – a közvélemény igencsak megosztott. Igaz ugyan, hogy az összes válaszoló többsége (54 %) támogatja a törvény elfogadását, és csak 37% azok aránya, akik kifejezetten ellenzik, azonban a nagyobbik kormánypárt, a konzervatívok szavazótáborában ez az arány fordított: 45 % támogatja és 48% ellenzi. Ez a három százalékos relatív többség okoz most fejtörést Cameronnak, mivel erre hivatkozva a törvénytervezet konzervatív ellenzői azt várják tőle, hogy vonja vissza a javaslatot. Azt állítják, hogy ezen múlhat a Konzervatív párt 2015-ös választási eredménye, hivatkozva a szélsőséges UKIP földcsuszamlás szerű választási eredményére a legutóbbi részleges helyhatósági választásokon. Csakhogy ez az érvelés hamis. A UKIP egyértelműen a britek erősödő euroszkeptikus hangulatát lovagolta meg. Ez most sokkal jobban érdekli a briteket, és láthatóan az sem nyugtatta meg a kedélyeket, hogy Cameron 2015-re népszavazás kiírását kezdeményezte a brit EU tagsággal kapcsolatban. A cikkből az is kiderül, hogy a választóknak továbbra is csak elenyészően kis százaléka tartja a választást eldöntő kérdésnek a melegházasság engedélyezésének ügyét, és azoknak a többsége is inkább támogatja a törvénytervezetet. (Meglepő egyébként, hogy még a szélsőséges UKIP támogatóinak is csak 53 %-a ellenezte, 38%-a viszont kifejezetten támogatta a törvény elfogadását.)

A vita jelenleg még folyamatban van, és most is percről-percre követhető a neten. Az eddig tartott rész-szavazásokon a törvénytervezet támogatói elsöprő többséggel támogatták az előterjesztő javaslatait, de a végszavazásig még sok minden történhet…

Frissítés 2013.05.20. 22:20

A tervezet ellenzői számos módosító indítvánnyal próbálják gyengíteni törvénytervezetet. Az egyik ilyennek nagyjából az lett volna a célja, hogy a házassági anyakönyv-vezetők megtagadhassák az azonos nemű párok házasságának bejegyzését, de a javaslat csúfos vereséget szenvedett (csak 150 támogatták és 340-en szavaztak ellene). Mindez arra utal, hogy David Cameron nem akar meghátrálni.

A plébániákon és katolikus iskolában alkalmazott meleg és leszbikus munkavállalók tömeges elbocsátására válaszul egy homoszexuális pap vállalta fel nyíltan másságát St. Louis-ban, és saját neve alatt ismételten kiadta a korábban csak névtelenül publikált könyvét, melyben saját életéről írt – számolt be queeringthechurch.com hírportál. Meier atya történetének ismertetése után a ccikk áttekintést ad a Katolikus Egyháznak az azonos neműek párkapcsolatával összefüggő tanításáról, és a Katolikus Egyház Katekizmusának ellentmondásairól. (Ez utóbbival a jelen blogban – terveink szerint – később még részletesen is foglalkozunk.)

A portálon egy másik érdekes cikk is megjelent arról, hogy miután a brit parlament harmadik olvasatban ma és holnap tárgyal az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvénytervezetről, brit katolikus püspökök ismételten aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy vajon milyen hatásai lesznek a melegházasság engedélyezésének. A cikkíró idézi Deval Patrick massachusetts-i kormányzót: „Massachusettsben kilenc éve vezették be az azonos neműek házasságát, és az azóta eltelt időben csodálatos módon nem történt semmi említésre méltó. Az ég nem szakadt le. A föld nem nyílt meg és nem nyelt el minket. Több ezer jó ember, társadalmunk felelősségteljes tagjai döntött arról, hogy meg akarnak-e házasodni, és ha igen, akkor kivel. Többségük örömteli és tartós házasságban él. Néhányan tévedtek. Hát, van ilyen is…”

A cikkíró – egy kicsit rezignáltan – így foglalja össze a püspökök aggodalmaskodó kérdésére adott válaszát:  „A legfontosabb következménye a házassági jog kiterjesztésének az azonos neműekre az lesz, hogy (most csodálkozz!) az emberek el fognak kezdeni házasodni.”

A prédikációkat sokszor szokták okkal-joggal kritizálni, de nem kevés katolikus mise és református istentisztelet egybehangzó tapasztalataként kimondható, hogy majdnem minden homíliában van valami, amivel meg tudja szólítani Isten a reá figyelő embert. Így ma is, a pasaréti gyülekezet református lelkészének pünkösdi beszédében elhangzott egy értékes gondolat a pünkösdi történet egyik mondatával kapcsolatban. Sokak számára ismert az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvnek ez a része:

Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. (ApCsel 2.4)

Ez a rész lelkész szerint a mai embereket arra is ösztönzi, hogy tudjanak a szeretet nyelvén szólni, mert az Igét csak úgy tudják érthetően továbbadni. Mint mondta, nem elég, hogy a másik embernek az anyanyelvén hirdetjük az Isten igazságait, ha ezt nem a krisztusi szeretet nyelvén tesszük, akkor hiteltelenekké válunk.

Szavai jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint azok a nagyon szomorú esetek, amikor magukat kereszténynek valló emberek gyűlölettel teli indulatokkal, megvetéssel, vagy lenézéssel fordulnak a másik ember felé. Súlyos probléma ez a mai keresztények között, akik nagyon gyakran viseltetnek így azokkal szemben, akiknek kisebb-nagyobb mértékben az övéktől eltérő az értékrendje, bizonyos kérdésekben más álláspontot képviselnek. Különösen erős indulatokat, gyűlöletet és megvetést lehet tapasztalni sok, magát kereszténynek nevező ember részéről az LMBT emberekkel szemben, főleg olyankor, amikor ez utóbbiak nyíltan vállalják másságukat, és azt szeretnék, hogy egyenlő jogokkal és lehetőségekkel bíró tagjai lehessenek a társadalomnak és az egyháznak.

Megdöbbentő eredményeket hozott ilyen szempontból az Európai Alapjogi Ügynökségnek (FRA), az előző posztban részben ismertetett felmérése. Ha ugyanis összehasonlítjuk azokat az adatokat, hogy a válaszolók milyen gyakran észleltek saját országukban az LMBT személyekkel szemben megnyilvánuló gyűlöletet, vagy ellenszenvet, azzal, hogy mekkora ugyanezen országok lakosságából az önmagukat Istenben hívő emberként definiálók aránya, akkor nagyon tanulságos eredményeket kapunk. (A jelen posztban szándékosan nem foglalkozunk azzal a különbséggel, ami az Isten létét elfogadó, és a hívő keresztény, a vallásosság és a hit között van. Az adatok elemzése során csak arra tudunk támaszkodni, amit a Wikipédiában is idézett Eurobarometer felmérés tartalmazott, tehát azok arányát vesszük alapul, akik úgy nyilatkoztak, hogy hisznek Isten létezésében.)

Ha csak azt nézzük, hogy az előbbi kérdésre az egyes országok válaszadóinak hány százaléka válaszolta azt, hogy nagyon gyakran, vagy meglehetősen gyakran tapasztalt gyűlöletet, vagy megvetést az LMBT emberekkel szemben, illetve, hogy az adott ország lakosságának hány százaléka hisz Istenben, akkor meglehetősen alacsony korrelációt találunk (a korrelációs együttható: r=0,49). Alaposabban elemezve ezeket az adatokat, szembeötlő, hogy ennek hátterében első sorban a volt szocialista országok (melyekben a 1990 előtt többé-kevésbé elnyomták az egyházak működését, és ugyanakkor különböző mértékben csorbultak az egyéb szabadságjogok is) többségére jellemző, a nyugati országokétól elütő adatok állnak. Ha azonban ez utóbbiakat kivesszük a sorból, akkor a többi 17 EU-s tagállamnál egy szoros korrelációt igazoló, r=0,83-as korrelációs együtthatót kapunk. Ez azt jelenti, hogy azokban az országokban, ahol a 90-es évek előtt sem tiltották az egyházak szabad tevékenységét, viszonylag jól kimutatható egy olyan összefüggés, hogy minél nagyobb arányban hisz egy adott EU-s tagország lakossága Istenben, annál nagyobb arányban érzékelnek homofób gyűlöletet és megvetést az ott élő LMBT emberek.

A volt szocialista országok két csoportra oszlanak. Az egyikhez tartoznak a volt Csehszlovákia utódállamai, Románia és Lengyelország, a másikhoz a korábban a Szovjetunióhoz tartozó balti államok, Magyarország, Szlovénia és Bulgária. Az előbbi négy országban ugyanolyan összefüggés látható, mint a nyugati EU-s országokban: ahol alacsony a hívők aránya (Csehország), ott a gyűlölet és megvetés aránya is alacsony, ahol magas a hívők aránya (Szlovákia, Lengyelország és Románia) ott magas a gyűlölet és ellenszenv előfordulási aránya is, és a korrelációs együttható ezeknek az esetében hihetetlenül magas (r=0,99). A másik hat volt szocialista tagállamra egyaránt az jellemző, hogy viszonylag alacsony a hívők aránya, és magas az LMBT személyekkel szembeni gyűlölet és ellenszenv aránya, azonban ha ennek a hat EU-s tagállamnak az adatait külön elemezzük, akkor  a két paraméter között itt is magas korreláció mutatható ki (r=0,87). Ez utóbbi azt jelenti, hogy bár a hívők aránya viszonylag alacsony (mind a hat utóbb vizsgált tagállamban 50% alatti), de akiknél ezen hat országon belül relatíve magasabb istenhívők aránya, annál nagyobb a gyűlölet és az ellenszenv aránya is az LMBT személyekkel szemben.

Természetesen nagyon alapos szociológiai és történelmi elemzést igényel, hogy mindezen összefüggések az egyes EU-s tagországokban hogyan alakultak ki, milyen egyedi, speciális hatások érvényesültek történelmük során a hívők számának, vagy az LMBT személyekkel szembeni intolerancia szintjének alakulásában, de azért érdemes elgondolkodnia keresztény egyházak vezetőinek azon, hogy milyen következtetéseket lehet levonni már ezekből az adatokból is.

Felmerülhet tehát minden hívő keresztény emberben, hogy talán tényleg szükség lenne arra, amire a pasaréti református lelkész is felhívta a hívek figyelmét az Ige szavai alapján, és kérjük együtt a Szentlélek kegyelmét ahhoz, hogy a keresztény hívő emberek tudjanak a szeretet nyelvén szólni embertársaikhoz!

A tegnapi homofóbia elleni világnap alkalmából az európai LMBT közösség helyzetével kapcsolatban két friss felmérés eredményét is publikálták.

Egy nappal korábban jelent meg a nemzetközi LMBT szervezet európai tagszervezetének, az ILGA-Europe-nak az éves jelentése az LMBT közösség helyzetéről Európa 49 országában. Ez a áttekintés Magyarországot kifejezetten kedvező színben tüntette fel, mivel az értékelt hat szempont (1. menedékjog, 2. diszkrimináció elleni jogvédelem, 3. családi kapcsolatok elismerése, 4. gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépés, 5. nemváltás elismerése, 6. gyülekezési és egyesülési jog tiszteletben tartása) alapján Magyarország 55%-os teljesítménnyel az előkelő 11. helyet foglalja el, megelőzve Finnországot, Ausztriát, Luxemburgot, de egy százalékkal még Németországot is.

Ugyanakkor elkészült, és – az előzetes terveknek megfelelően – tegnap közzétették az Európai Alapjogi Ügynökség (FRA) LMBT felmérését is, mellyel kapcsolatban előzetesen megjelent katolikus kritikákról egy korábbi posztban szóltunk már. A hazai és a nemzetközi média egyaránt beszámolt az eredményekről, melyet minden médium a maga módján, saját nyíltan vállalt, vagy csak tudható értékrendjének megfelelően interpretált, azonban részletes és tényszerű információkat az ügynökség honlapján érdemes keresni. Tekintettel arra, hogy ez a felmérés az abban részt vevő 93 ezer uniós polgár kérdőíves adatszolgáltatásán alapul, és egyértelműen a válaszadók saját, szubjektív érzéseinek, megítélésének az összesítésére irányult, ezért várható volt, hogy az adatok jelentős mértékben el fognak térni az ILGA-Europe ország-jelentéseinek az eredményeitől.  Jelentős különbség a két publikáció között az is, hogy míg az ILGA-Europe vizsgálata minden európai országra kiterjed, addig az FRA csak az uniós tagországokból és Horvátországból gyűjtött adatokat.

Ebből adódóan a két vizsgálat eredményeiben mutatkozó különbségek nem jelentik azt, hogy ezek ellentmondanának egymásnak, hanem kiegészítik egymást. Az elemzések és a következtetések levonása során egyszerre kell figyelembe venni azt is, hogy milyen objektív paraméterek jellemzőek egy adott országra, és azt is, hogy ezek mellett milyen az érintettek szubjektív helyzetértékelése.

Az azonban biztos, hogy a hazájuk és az EU minden állampolgáráért egyaránt felelősséget érző, az emberek közötti egyenlőség iránt elkötelezett politikai vezetőknek arra kell törekedniük, hogy mind az objektív paraméterek, mind az érintettek szubjektív megítélése alapján, a lehető legteljesebb mértékben fel tudják számolni az LMBT közösség tagjaival szembeni negatív diszkriminációt, a gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmények minden formáját.

A MS Word helyesírás-ellenőrző modulja nem is ismeri ezt a szót. Az online szinonimaszótár sem. A Google-ban rákeresve azonban látható, hogy mind a jobboldali, mind a baloldali kötődésű emberek előszeretettel vágják a saját álláspontjuktól eltérő nézeteket vallók fejéhez, hogy azok relativizálnak. Használják úgy is, hogy a velük szemben állók relativizálják a rosszat, vagyis kisebbíteni akarják a bajt, és használják abban az értelemben is, hogy relativizálják a jót, amikor nem akarják elismerni a valódi értékeket.

De nem csak a politikusok közül, és nemcsak a politikai kérdésekkel összefüggésben „kaptak rá” sokan erre a szóra. Különösen gyakran hallani a bűnnel kapcsolatban is. Sokan, és sokféle bűnnel kapcsolatban vádolták már a saját morális megítélésük szerint súlyos bűnben járó, azt másoknak elnéző, vagy legalább is az ítélkezni vágyó emberek szerint egyedül elfogadhatónak tartott morálteológiai állásponttól eltérő álláspontot képviselőkre, hogy azok relativizálják a bűnt. Gyakran vádolják ezzel a rossz értelemben vett fundamentalista keresztények (ahogy ezt korábban bo_TO_nd nicknevű olvasónk egy kommentjében nagyon precízen meghatározta) azokat, akik nem értenek egyet velük pl. a homoszexualitás megítélésben, abban, hogy a homoszexuális kapcsolat mindig szükségszerűen bűn lenne. Citálják azt a négy-öt igeszakaszt a Bibliából saját álláspontjuk alátámasztására, amelyek közül egyik sem a kölcsönös szereteten és megbecsülésen alapuló, felnőtt, hívő emberek közötti homoszexuális párkapcsolatról szól, hanem mindenhol egészen nyilvánvaló módon, valami egész másról, de azért végül gyakran megszületik az ítélet: aki ezek alapján nem ítéli el a homoszexualitás minden megnyilvánulását, az relativizálja a bűnt.

Ugyanakkor a konzervatív, fundamentalista keresztényekkel szemben is gyakran ugyanez a vád fogalmazódik meg, az általuk, vagy a saját táborukba tartozók által elkövetett, vagy legalább is eltusolni, leplezni próbált bűnökkel kapcsolatban. Leggyakrabban az egyházi személyek által elkövetett pedofil visszaélések, valamint a gazdasági bűncselekmények azok, amikkel kapcsolatban felmerül, hogy relativizálni próbálják ezek jelentőségét.

Így aztán mára tökéletesen elcsépeltté vált ez a kifejezés, ha valaki ezt használja, az meglehetősen közhelyesnek és hiteltelennek tűnik. Érdemes elolvasni Révész Sándornak a nol.hu-n megjelent cikkét is, melyről lehántva a nyilvánvaló politikai indíttatást és elfogultságot, meg lehet találni az írásnak azt a mondanivalóját, ami lényeges és értékes: túl azon, hogy elkoptatták a relativizálás szót, ráadásul gyakran inadekvát módon használják azt.

Reméljük mindezt belátva leszoknak majd azok is ennek a kifejezésnek a használatáról, akik ma még gyakran választják a mások feletti ítélkezés eszközéül ezt az univerzális szitokszót.

Blogunkat igazán nem lehet azzal vádolni, hogy elvtelen kormánypropagandát folytatna. Van azonban, amikor talán mégis meg kell állni egy pillanatra, és virtuálisan megemelni a kalapunkat.

Bara József, a rendőri brutalitás áldozatául esett szatmári férfi ügyével már a jelen blogban is foglalkoztunk. Tamás Gáspár Miklós a Magyar Nemzet május 8-i számában nyílt levelet írt az ügyben Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyet a mandiner.hu is szemlézett. Ebben többek között ezt írta:

„Tudnod kell, hogy nem csak a te kormányzásod alatt szoktam bírálni a rendőri erőszakot – meg a rendőri erőszakkal kapcsolatos, jogérzéket, igazságérzetet sértő magatartásokat és érzületeket. Valamikor az ilyen dolgokban egyetértettünk, s talán ebben a tekintetben – ha másban nem is – még mindig egyetértünk. Említetted a múltkoriban Gaskó Istvánnak, hogy együtt szagoltatok puskaport annak idején. Magam is emlékszem az illatára. Egy szó mint száz, arra kérlek, hogy – ha lehet, vidd magaddal Áder János államelnököt is – menj el Szatmárra (Szatmárnémetibe, ha így jobban tetszik), és tegyél egy szál virágot Bara József sírjára. Az államnak, amelyet a sors kifürkészhetetlen végzéséből te vezetsz most, felelősséget kell vállalnia mindazokért, akik a területén élnek. Úgy fest, hogy Bara Józsefet agyonverték a magyar rendőrök, mindenesetre gyanús körülmények között pusztult el állami intézmény – az izsáki rendőrörs egyik helyiségében. Kérlek, keresd föl Bara Enikőt és Bara Csabát – a megboldogult testvéreit –, és vigyél virágot kínok között eltávozott felebarátunk fejfájára.”

Ugyanott jelent meg május 10. dátummal a válasz is, melyet szintén lehozott a mandiner.hu:

Kedves Gazsi!

Nekem címzett nyílt leveledet megkaptam. Hagyjuk a felesleges udvariaskodást, jólesett. Tanácsodat megfogadtam. Az igazat megvallva, magamtól is eszembe juthatott volna. Sőt, talán eszembe kellett volna, hogy jusson. Akárhogy is, megvolt.

Budapest, 2013. május 10.

Köszönettel: Netuddki

P.S.: Egyebekben szívesen látnálak egy kávéra. Tudod, hol találsz.

A „megvolt”-ra kattintva megnyíló facebook oldalon található egy pár perces videó a megemlékezésről.

Mindez természetesen nem feledteti az események borzalmait, nem helyettesíti a gyilkosságot elkövető rendőrök büntetőjogi felelősségre vonását, és a család kártalanítását. Igazában nem helyettesítené a politikai felelősség levonását sem, de kétségtelenül olyan erkölcsi elégtétel, amellyel a miniszterelnök magára vállalta a kormánya irányítása alatt álló Rendőrség brutális tettének erkölcsi következményeit.

Mindezért elismerés illeti a miniszterelnököt is, és Tamás Gáspárt is, aki vállalta a nyílt levél megírását.

Franciaországban az azonos neműek házassága ellen tiltakozók a törvény április 23-i elfogadása után sem adták fel a küzdelmet, sőt! Amint arról az euronews.com hírportál is beszámolt, május 26-ra egy újabb demonstrációt szerveznek a melegjogok ellen Párizsban, melynek szervezői a legtöbb francia számára egyértelműen rasszistának imponáló plakáttal toborozzák a résztvevőket. A plakáton a népviseletbe öltözött fehér francia nő, mint egy modern Jeanne d’Arc, „harcba hívja” a franciákat, a King Kongnak ábrázolt, fekete bőrű, Francia Guyanából származó esélyegyenlőségi miniszter, Christiane Taubira ellen.  A Twitteren vírusszerűen elterjedő kép óriási felháborodást okozott, még azok körében is, akik egyébként ellenzik az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvényt, ezért az eredeti oldalról egy bocsánatkérő üzenet közzététele mellett egy nap után eltávolították, de addigra már több ezer felhasználó „gyönyörködhetett” a képben.

Amint ez egyik, egyébként a melegházasság elleni mozgalmat támogató hozzászóló írta: „Ezzel a képpel teljességgel diszkreditáltátok a „Manif Pour Tous”-t (vagyis az azonos neműek házassági joga ellen küzdők táborát, melynek honlapja büszkén hirdeti, hogy „Nem adunk fel semmit! Soha, semmit!”). Különöse amiatt merülhet fel a szándékos rasszista utalás gyanúja, mivel – amint korábban már a jelen blogon is beszámoltunk róla – a szélsőjobb képviselői eddig is részt vettek az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvény ellen a Katolikus Egyház és a jobbközép UMP által szervezett megmozdulásokon, vagyis nem ez az első és egyetlen jel, amely a szélsőjobbal történő összefogásra mutat. Kérdés, hogy ezt hogyan fogják elfogadni az egyház hívei, illetve az UMP szavazói.

Az USA tagállamai között Minnesota lehet a tizenkettedik, ahol legalizálják a melegházasságot, és az USA közép-nyugati államai közül az első, ahol erről a törvényhozás dönt, miután csütörtökön a képviselőházban 75 támogató és 59 ellenszavazattal elfogadták az erre vonatkozó indítványt, és várhatóan hétfőn jóváhagyja azt az állam szenátusa is – írta a The Guardian online. Igaz, hogy az ugyancsak közép-nyugati Iowa államban is legális az azonos neműek házassága (ld. az ábrán a piros nyilat!), de ott ezt egy bírósági döntés tette ezt lehetővé, a törvényhozás nem szavazott a kérdésről. A másik közép-nyugati államban Minnesotán kívül, ahol a demokraták vannak többségben a képviselőházban, Illinoisban (ld. kék nyíl az ábrán!) is rövid időn belül várható, hogy a törvényhozás elfogadja a házassági egyenlőségről szóló jogszabályt.

„A családom első kézből tudja, hogy az azonos nemű párok fizetik az adóinkat, szavazunk, ellátjuk a katonai szolgálatot, gondozzuk a gyermekeinket és a szüleinket, tesszük a dolgunkat Minnesotában” – mondta a törvény egyik támogatója, Karen Clark, minneapolisi demokrata párti képviselő, aki maga is meleg. „Az azonos nemű párokat is megilleti, hogy tisztességesen kezelje őket a jog, beleértve azt is, hogy azzal az emberrel házasodhassanak össze, akibe szerelmesek.”

Jó lenne, ha ezen a két érven elgondolkodnának azok a homofób emberek, akik szerint természetes, hogy az LMBT személyek másodrendű állampolgárok maradjanak, és amikor az azonos neműek házassági jogát vitatják, olyan szellemeskedésekbe bocsátkoznak, hogy van, aki a biciklijével, vagy a kutyájával szeretne összeházasodni, de sajnos azt sem teszi lehetővé a jog. Itt ugyanis arról van szó, hogy felnőtt, egymást szerető, egymás iránt felelősséget érző és vállaló embereknek – akik egyben adófizető, teljes jogú állampolgárok – a házassághoz fűződő természetes jogát kellene elismernie minden államnak és országnak!

Az Alapvető Jogok Európai Ügynöksége jövő héten hozza nyilvánosságra annak a két éves kutatásnak az eredményeit, mely az EU-ban és Horvátországban élő LMBT személyek által tapasztalt diszkriminációk és jogsértések felmerésére irányult – adta hírül az EP LMBT képviselői csoportjának honlapja.

A felmérést végző kutatók 93 ezer validált választ kaptak LMBT emberektől egy biztonságos kérdőív segítségével. Az adatokat a Gallup Europe-hoz továbbították, mely elvégeztek azok feldolgozását és kiértékelését.

Az adatok május 17-én, a homofóbia elleni világnapon mutatják be Hágában az Európai Bizottság alapjogi biztosának, Vivian Redingnek, az EU-s tagországok esélyegyenlőségért felelős minisztereinek és a jelenlévő EP képviselőinek.

Konzervatív vallási csoportok, mint amilyen az USA-ban tevékenykedő Katolikus Családi és Emberjogi Intézet, már előre kritizálni kezdték a felmérést, sajnálkozásukat fejezve ki amiatt, hogy heteroszexuális emberek nem tölthették ki a kérdőíveket.

Sirpa  Pietikäinen EP képviselő, az LMBT képviselőcsoport alelnöke, egyébként az Európai Néppárt, az EPP frakciójának tagja, reagálásában kifejtette, hogy tiszteletben tartja a konzervatív katolikus csoportokhoz tartozóknak a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogát, de nem tudja elfogadni azt, ahogy már előre kritizálják a kutatás eredményét, mielőtt azt publikálták volna.

A European Dignity Watch nevű katolikus lobby szervezet, amely az abortusz korlátozásáért és az őssejtekkel kapcsolatos kutatások leállításáért küzd, szintén kritizálta a kutatást tavaly áprilisban amiatt, hogy a felmérés anonim formában történt, és ezért – véleményük szerint – az eredmények nem értékelhetőek.

Összességében tehát úgy tűnik, hogy a konzervatív katolikus csoportok megelőző csapásokat akarnak mérni már előre az Alapjogi Ügynökség LMBT kutatására, hogy ne kelljen elfogadniuk a kutatás eredményeit, és az abból levonható következtetéseket, amelyek az LMBT emberek jogainak hatékonyabb és eredményesebb védelmét szolgálnák.

„…nem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte.” (Kósa Lajos, 2010.)

Az Európai Parlament a közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről szóló 2012. február 16-i állásfoglalásában utasította az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy az Európai Bizottsággal, az Európa Tanáccsal és a Velencei Bizottsággal együttműködve kísérje figyelemmel az általa megfogalmazott ajánlások végrehajtását és a végrehajtás módját, és megállapításairól készítsen jelentést. A Bizottság honlapján megtalálható a kijelölt jelentéstevő, a portugál Rui Tavares által előterjesztett hat dokumentum (a táblázat első oszlopában a 17. napirendi ponthoz tartozó dokumentumok), amely a bizottság tegnapi ülésén megvitatásra került. A bizottság ülésén – melyet az interneten keresztül élőben lehetett követni, és várhatóan előbb-utóbb felkerül majd az EP bizottsági archívumába is, ahol a jelen poszt megírásakor még csak a bizottság tegnap délelőtti ülésén készített felvétel nézhető meg – a többi EU-s tagországból származó felszólaló a jelentést származástól és pártállástól függetlenül objektívnek, korrektnek ítélte meg, és bár többen módosító indítványt kívántak benyújtani hozzá, azt alapvetően elfogadásra javasolták. Ugyanakkor a Fideszes és a Jobbikos képviselők ugyanazokat a kommunikációs kliséket, az általuk vélelmezett sérelmeket ismételték el, amiket a médiában is állandóan hangoztatnak (pl.: kettős mérce, megalapozatlan ítélkezés, stb.), érzelmileg színesett kirohanásokat tettek a jelentéssel és annak készítőjével szemben. Amikor a „bezzeg az MSZP-s kormány ellen nem indult vizsgálat!” panaszkodást elkezdték a jobbikos és Fideszes euro-parlamenti képviselők, akkor egész egyszerűen szánalmasakká váltak.

Tavares és a más EU-s tagállamok EP képviselői tárgyilagosan cáfolták a hivatalos magyar álláspont minden szokásos, és unalomig idézgetett elemét. Néhány ilyen érv:

-  Magyarországgal szembeni hátrányos megkülönböztetést jele az, hogy csak Magyarországon vizsgálódnak az európai intézmények. Tavares erre válaszolva jelezte, hogy most az EU-n belül csak Magyarország zajlott olyan alkotmányozás, amely sok szempontból aggályos. Hiába hivatkoznak a magyar politikusok arra, hogy Romániában, vagy Bulgáriában esetleg még súlyosabban megsértik az EU alapértékeit, ha ezt ott nem iktatják alaptörvényekbe, akkor legalább a hivatkozási alap megvan a jogorvoslatra, és a jogalkotásuk szintjén nem sértik meg az EU-val szemben vállalt kötelezettségeiket. Magyarországgal az a baj, hogy azáltal, hogy az Alaptörvényben rögzítette az EU-s alapértékeket sértő szabályozást, leve kizárja annak esélyét, hogy ezeknek az értékeknek a védelmében az állampolgárok legalább a jog eszközével tudjanak élni.

-  Kettős mércét alkalmaznak Magyarország ellen, mert amiket kifogásolnak, azok más uniós tagállamoknál is előfordulnak. Erre az egyik felszólaló lényegben pont ugyanazt válaszolta, amit egy korábbi posztban mi is megfogalmaztunk: a hivatkozások a különböző EU-s tagállamok kiragadott joganyagaira csak arra voltak jók, hogy még jobban lejárassák vele a Kormányt. Teljesen nyilvánvaló ugyanis még a laikusok számára is, hogy nem lehet kiragadni az egyes hivatkozott ország ok jogrendjének egészéből azokat az elemeket, amelyek hasonlóak az új hazai szabályozáshoz úgy, hogy közben számos más területen eltérések vannak, amikkel nem foglalkozunk, pedig adott esetben pont azok biztosítják a hivatkozott országokban a „checks and balances” (a magyarul nagyon helytelenül „fékek és egyensúlyok”-nak fordított) demokratikus alapelvének érvényesülését.

- Tendenciózus, összehangolt támadássorozat zajlik Magyarországgal szemben. Tavares ezzel kapcsolatban szóbeli bevezetőjében kiemelte, hogy alapvetően két kérdést kellett tisztáznia: 1. alapvető, rendszer szintű változtatások történtek-e a magyar alkotmányos jogrendben? 2. a változások tendenciája az EU alapértékei felé mutatnak, vagy azoktól eltávolodnak? Az első kérdésre adott válaszával a magyar kormány is egyetértett: igen, alapvető, rendszer szintű változástatások történtetek. A második kérdésben nézeteltérés van, mert az ő megítélése szerint a tendenciák távolodnak az EU alapértékeitől. Ez utóbbiban viszont lényegében minden felszólaló – természetesen a Jobbikoss és Fideszes felszólalók kivételével – egyetértett a raportőrrel.

Mindezek alapján aligha kétséges, hogy a Magyarországgal szembeni eljárásnak lesz még folytatása. Az egészben az tűnik a legaggasztóbbnak, hogy az EU illetékes szerveinek képviselői és magyar kormány ma még ki nem mondott, de egyre gyakrabban érzékeltetett álláspontja úgy hozható közös nevezőre, ha kimondatik, hogy mindkét fél számára megnyugtatóbb, ha Magyarország elhagyja az EU-t. Ez azonban minden téren Magyarország rohamos hanyatlásához, lemaradásához, elszigetelődéséhez, elszegényedéséhez és egy szélsőséges, nyíltan diktatórikus rendszer kialakulásához vezetne.

Az amerikai Republikánusok támogatói között sokan tartoznak azokhoz a konzervatív, fundamentalista keresztény irányzatokhoz, amelyek ellenzik az LMBT közösség jogainak bővítését, különösen az azonos neműek házasságának elismerését, azonban úgy tűnik, vannak olyan republikánusok, akik másként gondolkoznak. Paul Singer egy nyilvánosság-kerülő, new yorki konzervatív milliárdos, aki a Republikánus párt – vagy, ahogy Amerikában leginkább nevezik őket: GOP) – melegházasságot támogató törvényhozói számára biztosít jelentős adományokat – számolt be a policymic.com.

Álláspontját így foglalja össze: „A házasság intézménye nagyon rossz állapotban van ebben az országban. Ugyanakkor vannak meleg és leszbikus párok, akik nagyon szeretnének házasodni, egymás iránt felelősséget érző házastársakként élni, és gyermekeket nevelni, ahogy a hagyományos családok teszik. Mi, konzervatívok is azt szeretnénk, ha az emberek ezt a modellt választanák a maguk számára.”

Paul Singer fia meleg és 2009-ben Massachusettsben összeházasodott azonos nemű párjával. Azóta Singer több, mint 10 millió dollárt adományozott az azonos neműek házasságáért küzdő szervezetek számára, és csak New Yorkban 1 millió dollárt költött erre a célra, mielőtt 2011-ben, az USA-n belül hatodik államként legalizálták a melegházasságot.

Mindezek alapján a Republikánus Párt hivatalos honlapján, melyen a párt 2012-es választási vereségének kiértékelését és a párt megerősítését célul tűző, és névválasztásában a párt rövidített nevét kölcsön vevő Growth & Opportunity Project bemutatása is megtalálható, akár át is írhatnák az első szót, hátha úgy még hatékonyabban tudnának szavazatokat gyűjteni a következő választásokig…

David Cameron brit miniszterelnök eddig sem unatkozott. Ahogy arról korábban a jelen posztban is többször beszámoltunk (legutóbb idén februárban), az elmúlt években nehéz csatákat kellett megvívnia saját pártján a konzervatív Tory párton belül, a brit parlamentben és a széles közvélemény előtt egyaránt. Sajnos úgy tűnik, hogy most olyan kemény kihívások elé került, amelyek várhatóan még az ő erejét is meghaladják. A múlt héten lezajlott részleges tanácsi választásokon megerősödött az euro-szkeptikus, idegengyűlölő és homofób jelszavakat hangoztató UKIP, melynek vezetője, a populista Nigel Farage azonnal ultimátumot adott a konzervatívoknak: ha a 2015-ös általános választások után együtt akarnak kormányozni velük, akkor el kell tüntetniük David Cameront. A Konzervatív Párton belül már eddig is erős volt Cameron ellenzéke, amely számára a UKIP programja sokkal szimpatikusabb, mint amit a konzervatív-liberális kormánykoalíció képvisel, és a gyenge választási eredmények miatt most úgy tűnik szárnyakat kaptak. A The Times mai, teljes terjedelmében csak a nyomtatott kiadásban, illetve az előfizetők számára olvasható cikkének felvezetője szerint a Tory párton belül egyre hangosabbak azok, akik Cameront a melegházasság engedélyezéséről szóló törvény visszavonására, a bevándorlás korlátozására, a külföldi segélyek csökkentésére (vagyis mindarra, amivel a UKIP kampányolt) szólítják fel.

Bizony nem lesz könnyű dolga David Cameronnak, ha ki akar tartani saját eddigi, rendkívül tiszteletre méltó és előremutató elvei és értékrendje mellett…

A The Globe and Mail weboldalon Doug Saunders publikált egy posztot, melynek címe: „Legyen világos – a világ nem vált megosztottá a melegjogok szempontjából”. A cikk összefoglalja azokat a jelenségeket, amelyek alapján úgy tűnhet, hogy a világ teljesen megosztottá vált a melegjogok elismerése és tiszteletben tartása szempontjából, bemutatva a fejlettebb országokban tapasztalható jelentős előrelépéseket, és az elmaradottabbakban észlelhető visszalépéseket ezen a téren. Röviden, de tömören összefoglalja a homofóbia terjedésének jeleit a szláv, iszlám és afrikai országokban, majd egy meglepő fordulattal arra a következtetésre jut, hogy a homoszexualitással szembeni intolerancia kialakulásában minden esetben meghatározó szerepe volt azoknak az amerikai konzervatív és keresztény csoportoknak, akik küldetésüknek tartják, hogy megakadályozzák az LMBT emberek egyenjogúságát a fejlődő világban, miután saját hazájukban kudarcot vallottak.

A jelen blog egyik korábbi posztjában már volt szó arról, hogy ez a mechanizmus hogyan érhető tetten az afrikai országok egy részénél, de az kétségtelenül egy új és meglepő gondolat, hogy a világ minden részén a homofóbia egy Amerikából „importált” ideológia lenne. A cikk szerzője azonban ennek igazolására rámutat, hogy korábban Oroszországban sem volt ilyen erős homofóbia, a hatályos orosz törvények, egészen a közelmúltig, a nyugati világhoz tartozó országok nagy részéhez hasonlóan kezelték a homoszexuálitást, és az iszlám országokban sem voltak olyan durva homofób megnyilvánulások a korábbi évtizedekben, mint ahogy az ezredforduló környékén, és azóta tapasztalható (ld. a témával kapcsolatos egy évvel ezelőtti posztot is).

A homoszexualitással szembeni harag és félelem – a cikk szerzője szerint – a XIX. századi nyugati gondolkodás (a Viktoriánus korszak – a szerk.) terméke, és ez vezetett oda, hogy a homoszexuális embereket a legszigorúbban ma is éppen a korábbi brit gyarmati országokban büntetik, amelyek nagy része ma a Brit Nemzetközösség tagja. A homoszexualitással szembeni ellenszenv beépült az ezekben az országokban meghatározó muzulmán vallásgyakorlat hangsúlyosabb elemei közé, és – bár a cikk szerzője ezt nem említi, de logikusan idetartozik – nagy hatással volt az angolszász kultúrát követni próbáló XIX. századi orosz és a többi kelet-európai nemzet gondolkodásmódjára és morálteológiai paradigmáinak alakulására. Később ezek a hatások a XX. században interkulturális befolyást gyakoroltak pl. Iránban, Egyiptomban és Pakisztánban. Erre rakódott rá a XX. század második felében az Amerika-ellenes politika mind a szovjet, mind az arab érdekövezetben, amely a melegek egyenjogúságát a feminista mozgalmakhoz hasonlóan a saját kultúrájától idegen, a „nyugati liberalizmusra” jellemző megnyilvánulásoknak minősítette, és mindvégig fenntartásokkal kezelte. Erősítették ezt Ázsiában és Afrikában azok, akik magukat az imperializmus áldozatainak tekintették, a jogvédőket pedig a nyugati befolyás erősítésén dolgozó ügynököknek, ami jól megfigyelhető Putyin Oroszországában, vagy az ugandai etikai és integritás miniszter, Simon Lokodo megnyilatkozásaiban, akik egyaránt ezekre az érvekre hivatkozva tartották távol a melegek jogaiért küzdő szervezeteket. Ugyanakkor a XX. század végétől az amerikai konzervatív keresztény irányzatok képviselői (itt külön kiemelendő Scott Lively tiszteletes, aki szinte egymaga felépített egy melegellenes mozgalmat 2009-ben) aktívan szerepet játszottak abban, hogy ezekben az országokban új, addig még nem tapasztalt formában jelenjen meg a homofóbia (amiről már szintén írtunk a jelen blogban is).

Ezek az okok játszottak közre abban, hogy míg a fejlett nyugati országokban fokozatosan túllépve a melegek XIX. századi erkölcsi megítélésén, általánosan elfogadottá vált az a megközelítés, hogy a melegek egyszerűen csak az embereknek egy másik, legitim kategóriája (nem betegség, utálatosság, vagy egy „életstílus választása”), addig a fejletlenebb országok megmaradtak azon a szinten, amit a nyugati, fejlett országok réges-régen elhagytak. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az egyes társadalmak állampolgárainak szintjén olyan éles szembenállás lenne ebben a kérdésben, mint amilyen a politika szintjén érzékelhető. Valójában a mélyben mindenhol hasonló irányú változások észlelhetőek a melegek elfogadása irányában. A legutóbb végzett Értékek Felmerése a Világban – amely egy komoly, több nemzetre kiterjedő közvélemény-kutatás – azt bizonyította, hogy a homoszexualitás soha sem tolerálhatónak minősítők aránya, az 1993-as 59%-ról, 2006-ban 34%-ra csökkent.

Mindezek alapján a cikkíró arra a következtetésre jut, hogy a világ nem megosztott a melegjogok vonatkozásában. Mint mondja, csak azok szerint fenyegeti a világot ez a megosztottság, akik azt szeretnék, hogy ez így legyen.  

Az ausztráloknak örülniük kellene annak, ha azonos nemű élettársak elkötelezett kapcsolatban élnek egymással, és biztosítani kellene számukra mindazokat a jogokat és előnyöket, amelyeket a heteroszexuális kapcsolatban élők számára biztosít a társadalom – nyilatkozta Michael Fallon, egy canberrai katolikus pap a The Canberra Times újságírójának. A melegházasságot nem támogatja, mondván másként kellene nevezni a formalizált homoszexuális párkapcsolatot, de később azt is hozzátette, hogy nem okozna neki álmatlan éjszakákat, ha az azonos neműek párkapcsolatára is a „házasság” kifejezést használnák.

Az 1961-ben pappá szentelt, sokáig plébánosként is dolgozó, de már nyugállományba vonult lelkész, jelentős mértékben eltávolodott a hivatalos katolikus tanítástól azzal, hogy a homoszexuális párok egymás iránt elkötelezett szerelmén alapuló kapcsolatának ünnepélyes keretek közötti polgári elismerését támogatja. Megítélése szerint a közösségnek nemcsak elismernie kell az azonos neműek párkapcsolatát, hanem örülni is kell neki, és támogatnia is kell azt. Az idős szentírás-kutató tudós – ahogy a cikkben olvasható – agresszív leukémia elleni kezelésben részesül. Mint mondja, az egyház hivatalos képviselői a homoszexuális viselkedést és párkapcsolatokat erkölcstelennek tartják, de nagyon sok olyan lelkésszel beszélt, akik támogatnák az azonos nemű párok felelősségteljes kapcsolatának elismerését.

Azt állítja, hogy a homoszexualitással kapcsolatos bibliai idézeteket sokkal inkább a keletkezésük idejének összefüggéseiben kell vizsgálni, semmint szorosan szó szerint értelmezni. „Amikor Pál a homoszexuális viselkedésről szólt, akkor a legfontosabb kérdés, hogy aktuálisan miről is beszélt? Ismert két felnőtt, egymás iránt felelősségteljes szerelmet érző azonos nemű társat? Legkevésbé sem feltételezhetjük, mert nem túl valószínű.” – mondja.

Fallon atya beszámolt arról, hogy egyre erősödő mozgalom bontakozott ki az egyházon belül a melegkapcsolatok magasabb szintű elismertsége érdekében. „Azok az emberek, akikkel beszéltem, megerősítettek abban, hogy a szeretet győzedelmeskedni fog a természetjognak – az én szerintem egyébként is felülvizsgálatra szoruló – mai értelmezésére alapozott, berögzült álláspont fölött.” – állítja.

Az idős pap egy külön posztban foglalta össze álláspontját a lap internetes kiadásában, melyben a fent ismertetett cikkben röviden összefoglalt álláspontját fejti ki részletesebben.

Fallon atya tanúságtételének jelentőségét nem az adja, hogy egy magas rangú egyházi személytől származik a kiállás az egymás iránt felelősségteljes szerelmet érző azonos nemű párok kapcsolatának elismerése és támogatása mellett, mert erről az ő esetében nincs szó. Ugyanakkor az a több, mint fél évszázados lelkészi szolgálat, ami mögötte van, és az a súlyos betegség, amiről beszámolt az újságírónak, amely miatt lehet, hogy már csak nagyon rövid idő választja el a Teremtővel való nagy találkozástól, csodálatosan hitelessé és mindenki számára megszívlelendővé teszi szavait, gondolatait.

Mára virradóan érkezett a hír a világ minden komolyabb hírcsatornáján, így a BBC online felületén is, hogy miután a rhode islandi törvényhozás második olvasatban is megszavazta az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvényt, Lincoln Chafee kormányzó rövid időn belül alá is írta azt. Ezzel Rhode Island az USA-n belül a tizedikként, az új-angliai régióban utolsóként teremtették meg az LMBT párok számára a házasságkötés lehetőségét.

Több száz melegjogi aktivista ünnepelte az állam fővárosában, Providenceben a törvényhozás épülete előtt az augusztus 1-vel hatályba lépő törvény elfogadását. A Katolikus Egyház itt is ellenezte a döntést, több képviselő is hivatkozott arra a törvényhozási vitában, hogy ellentét feszül az általuk is elfogadott vallási tanítás és a saját alkotmányos meggyőződésük között. A törvény egyébként deklarálja az egyházak számára a teljes szabadságot a tekintetben, hogy saját szabályaik alapján döntsenek az egyházi házasságkötés lehetőségéről.

Célegyenesbe fordult a választási kampány. Az ellenzék lényegében összeállt, és bár a színfalak mögé még nem lehet belátni, a megszülető-félben lévő megállapodás arra utal, hogy meglesz az erős baloldali összefogás, mindenki le fogja nyelni a neki kiosztott békát, és alkalmazkodni fog az ellenzék az új választási törvény diktálta kényszerhelyzethez. Ez azzal jár, hogy a baloldali ellenzékben ott lesz mindenki, akitől saját korábbi párttársaik is meg akartak végre egyszer, s mindenkorra szabadulni, de hiába. A választási törvény segítségével a kormányoldal konzerválta a régi kádereket, akik így egy esetleges baloldali választási győzelem esetén vélhetően még sokkal nagyobb hatalomhoz juthatnak, mintha a kétfordulós választási rendszer megtartása esetén rendre vissza lehetett volna léptetni a legsötétebb figurákat.

Ugyanakkor a kormányoldal hibát hibára halmoz, Török Gábor saját blogjában erről is visszafogottan ír, amit persze tőle már megszoktunk. A kormánypártok támogatóit eltántorítani képes ügyek jelentős részéről azonban ebben a posztban szó sem esett, hiszen Török csak az utóbbi egy hét „termését” elemezte, de a korábbi elvarratlan szálak (pl. az izsáki rendőrségi brutalitás ügyében a politikai felelősség megállapításának elszabotálása) ugyanúgy hozzájárulhatnak ahhoz, hogy katasztrofális vereséget szenvedjen egy év múlva a Fidesz-KDNP. Mindeközben az európai gépezet is dolgozik tovább, ahogy arra szintén többször felhívtuk a figyelmet ebben a blogban (legutóbb pont egy hete), és ennek lehetséges következményei ma még fel sem becsülhetőek.

Ebben a helyzetben aligha lesz elegendő, ha a Fidesz vezetői pusztán a pártfegyelem szigorításával és még több PR eszköz bevetésével próbálják meg visszaszerezni a választási győzelemhez elengedhetetlenül szükséges ingaszavazatokat. A stabil pártpreferenciával nem rendelkező, örök hűséget egyetlen pártnak sem fogadó többség megnyeréséhez érdemi lépések kellenek. A rezsicsökkentés nagyon sokat hozott a Fidesznek, de kicsit túl hamar lecsengeni látszik a hatás, és félő, hogy pont a választások előtt fog szembesülni az ország azzal a várhatóan nagyon magas árral, amit ezért előbb-utóbb úgyis meg fog kelleni fizetnie az állampolgároknak. Az egyetlen terület, ahol tartósan és eredményesen tudna javítani támogatottságán a Fidesz, ha a közjogi kérdésekben engedne a nemzetközi nyomásnak és a hazai civileknek, akik pont most álltak fel a tárgyalóasztaltól, az információszabadság korlátozását célzó törvény keresztülverése miatt. Ha az alapvető jogok terén látványos és érdemi lépéseket tudna felmutatni a Fidesz, akkor hatékonnyá válhatnának a Laborc-Portik botrány megszellőztetésére épülő PR fogások, de addig aligha.

Akkor, amikor ennyire forrongó témává vált az egész világon, és azon belül Európában is az azonos neműek házasságának engedélyezése, kicsiny kockázattal tudna az ingatag szavazatokból visszaszerezni magának a Fidesz néhány százalékot, ha ebben az LMBT jogok kérdésében valami előremutató, gesztusértékű lépésre szánná el magát. Ez lehetne akár a büntető törvénykönyvben a homofób indíttatású bűncselekmények minősítésének megerősítése, egyértelműsítése is, amire a korábbi posztokban már többször (legutóbb két napja) megemlített homofób gyilkos esete jó apropót is szolgálhatna. Most lehetne ezt úgy interpretálni, hogy nagyobb veszteséget ne okozzon a szélsőjobbról remélt támogatók körében sem, és egyértelmű gesztus legyen az alapvető jogok iránt fogékony ingaszavazók számára is.

De jó lenne, ha ezt felismerné most a Fidesz vezetése!

A homoszexuális vágyak megélésével, a homoszexuális viselkedés minden féle formájának teljes elutasításával kapcsolatos katolikus (és több protestáns) egyház teológiai álláspontja, az egyházi vezetők és a hívek egy része szerint megváltoztathatatlan. Az ilyen álláspontot képviselők nem fogadják el azokat az érveket, amelyek a felnőtt, beszámítható, egymást őszintén szerető, egymás iránt hűséges és egymást kölcsönösen tisztelő azonos nemű párok, felelősségteljes monogám kapcsolatának a jogi elismerését, morális megbecsülését, társadalmi szinten pedig a heteroszexuális párkapcsolatokkal azonos szintű tiszteletben tartását támasztják alá. Hiába érvelnek ez utóbbi mellett teológiai, egzegetikai érvekkel, a fundamentalista keresztény (értelmezést ld. egy korábbi poszt ide vonatkozó kommentjében!) álláspont képviselői azt állítják, hogy a homoszexualitás elutasítására vonatkozó tanítást az emberek nem változtathatják meg, ezt az egyház nem teheti meg.

Csakhogy a Szentírás nem erre tanít minket. A katolikus igeliturgiában éppen ma kerül sorra az Apostolok cselekedeteinek az része, amikor vita támadt az egyházban azzal kapcsolatban, hogy a keresztény hitre térő pogányokra nézve kötelezőek-e a mózesi törvények:

Néhányan, akik Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: "Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek." Mivel emiatt zavar és nagy vita támadt Pál, Barnabás és közöttük, azt határozták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az apostolokhoz és a presbiterekhez. Az egyház egy darabon elkísérte őket, aztán átszelték Föníciát és Szamariát, és elbeszélték a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömet szereztek minden testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, szívesen fogadta őket az egyház: az apostolok és a presbiterek. Beszámoltak róla, mi mindent tett közreműködésükkel az Isten. Azok közül, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívővé, néhányan felálltak és kijelentették: "Körül kell nekik metélkedni, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét." Összegyűltek az apostolok és a presbiterek, hogy megvizsgálják ezt az ügyet. (ApCsel 15.1-6.)

Az apostolok megvitatták a kérdést, végül elfogadták Péter javaslatát:

„Ezért az a véleményem, hogy nem kell terhet rakni azokra, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez, hanem csak azt írjuk elő nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak miattuk, továbbá a paráznaságtól, a fojtott állattól és a vértől.” (ApCsel 15.19)

- vagyis nem írták elő számukra a körülmetélkedést, és a többi mózesi parancsot, csupán a bálványimádás, a paráznaság (a felelősségteljes, valódi szerelem nélküli nemi élet), és a pogány szertartások tilalmát tartották fent.

Mindez arra tanít minket, mai keresztényeket, hogy az egyháznak igen is joga, sőt kötelessége időnként felülvizsgálni azokat a vallási előírásokat (teológiai és morálteológiai téziseket, „dogmákat”, stb.), amelyek nem Isten akarata szerinti terheket raknak a hívő emberek nyakába, amelyeknek a történelem korábbi szakában megvolt ugyan a maguk szerepe, de amelyek nem tartoznak a keresztény hit lényegéhez. Ennek felismeréséhez akkor is, most is szükség van a Szentlélek megvilágosító kegyelmére, ezért ma – pünkösdhöz közeledve – különösen indokolt és szükséges ezt kérni Jézus Krisztus egyházának vezetőire, hogy felismerjék Isten valódi, örök akaratát a homoszexualitással, a hívő, keresztény, de csak a saját nemű társa iránt vonzalmat érző keresztény emberekkel kapcsolatban.

A man was killed in Hungary because he was gay in last August. The trial of the murder was started yesterday in Debrecen, which is one of the greatest towns in Hungary, in the Eastern part of the country.

The most striking in the story is that there were no any politicians or well known persons in Hungary, who would say anything about this scandal, despite it was evident the homophobic motivation of the murdering. The murder told to the police that he was hate all the gays and that was why he wanted to kill as many gay men, as he could, but two days after the first case, he has been arrested.

Homophobia is a serious problem in Hungary, and that is why it would be very important to declare by politicians that this kind of hate is unacceptable like racism or xenophobia, but none of any political leader spoke about it. Nor from governmental parties neither from the left opposition parties.

It would be provided safe life and legal equity of LGBT people in Hungary if the public sense was change toward a higher level of tolerance, but there are no any signs of it.  

Pictures from: http://www.haon.hu/egy-ordogi-gaztett/2255778

Updated: 10. 11. 2013.: The murder was given life in the first phase of judgement on 21.10.2013, and he has to stay in prison at least 30 years.  The lawyer appealed for tempering.

Az előző posztban foglalkoztunk Sz. Norbert, 24 éves fiatalembernek a Debreceni Törvényszéken tegnap megkezdődött tárgyalásával, aki tavaly augusztusban bicskával halálra szurkált egy homoszexuális gyógyszerészt – mint azt a rendőrségen korábban az elkövető elmondta – kizárólag azért, mert gyűlöli a melegeket. Ahogy utaltunk rá az előző posztban, a média többszörösen is beszámolt az ügyről, azonban azzal kapcsolatban – a média híradások alapján – egyetlen politikus sem szólalt meg, a nyilvánvalóan homofób indíttatású bűncselekmény miatt egyetlen egyházi, vagy közéleti személyiség sem emelte fel a szavát.

Alig egy éve, amikor Dr. Schweitzer József nyugalmazott főrabbit az utcán zaklatták (egy járókelő a rabbi elmondása szerint a közelében azt mondta, hogy utálja a zsidókat), az egész magyar politikai elit, az egyházak és a közélet vezető képviselői egy emberként tiltakoztak, és adtak hangot felháborodásuknak. Most semmi. Pedig most nem beszóltak valakinek, hanem megölték. A politikusok, az egyházi és közéleti vezetők azonban most, ez ügyben némák maradtak, pártállástól, politikai, vallási, társadalmi hovatartozástól, értékrendtől függetlenül. Mit is mond Babits Mihály?

„… vétkesek közt cinkos aki néma” – igen, cinkos!

A legtöbb hírportál átvette a Havariapress tudósítását, mely szerint jövő hétfőn, április 29-én kezdődik a Debreceni Törvényszéken Sz. Norbert, 24 éves fiatalembernek a tárgyalása, aki tavaly augusztusban bicskával halálra szurkált egy homoszexuális gyógyszerészt, annak debreceni lakásában. A gyilkos ugyanazon a napon további négy homoszexuális férfivel vette fel a kapcsolatot azzal a céllal, hogy végezzen velük, de találkozóra nem került sor. A férfit a gyilkosság után két nappal elfogták. A vádirat szerint a bűncselekmény kiindulópontja az volt, hogy a vádlott gyűlölte a homoszexuálisokat, a bűncselekményt pedig az átlagot meghaladó brutalitással követte el.

A bíróság nyílván figyelembe fogja venni az elkövető hányatott gyermekkorát, melyről szeptemberben számolt be a blikk.hu: „A fiú intézetben nőtt fel, ahol számtalan megrázkódtatás érhette. Nem hiszem, hogy nekem kell bemutatni, mik folynak az ilyen helyeken, milyen megaláztatásokon kell keresztül mennie egy-egy fiatalnak. Meglehet, hogy a gyerekkori borzalmak vezették Norbit arra, hogy olyanok halálát vágyja, akik saját nemükhöz vonzódnak – mondta egy ismerőse.”

Ugyanakkor itt egyértelműen az áldozat szexuális irányultsága miatt történt a gyilkosság, más indíték a híradások szerint nem merült fel. Ebből adódóan az ítéletnek annyiban üzenet értéke lesz, hogy a magyar bírói gyakorlatban enyhítő, vagy súlyosbító körülménynek számít ez az indíték. Persze ennél sokkal jobb lenne, ha ezzel kapcsolatban egyértelmű útmutatásokat tartalmazna a jogszabály. Hasonlóan az összes többi olyan bűncselekményhez, amelyet valakinek valamilyen tulajdonsága, adottsága, vagy valamilyen csoporthoz való tartozása miatt követnek el (pl. etnikai hovatartozás, bőrszín, vagy vallási meggyőződés), súlyosbító körülménynek kellene tekinteni azt is, ha valakit a szexuális irányultsága miatt ér atrocitás. Ebben nagy előrelépést jelentene, ha mindezt nemzetközi egyezmények mondanák ki, ezért javasoltuk már egy évvel ezelőtt a jelen blog egyik korábbi posztjában, hogy egy uniós népszavazást követően – amennyiben az uniós polgárok többsége támogat egy ilyen irányú indítványt – az EU hivatalosan kezdeményezze, hogy a nemzetközi jog minősítse emberiesség elleni bűncselekményeknek a homofób indíttatású cselekményeket.

Az ilyen bűncselekmények egyértelműen felhívják a figyelmet arra, hogy milyen fontos lenne a megelőzés érdekében is, ha a homofób indíttatású bűncselekményeket szigorúbban szankcionálná a büntetőjog. Sajnos a mai magyar társadalomban tapasztalható gyakori, és büntetőjogi következmények nélküli homofób megnyilvánulások mellett a jelen bűncselekmény elkövetője azt is gondolhatta, hogy az általa elkövetett gyilkosságra elfogadható magyarázatot fog jelenteni, hogy a homoszexuális irányultsága miatt ölte meg az áldozatát. Az a tény, hogy erről az indítékról a Blikk tavaly szeptemberi tudósítása már beszámolt, arra utal, hogy az elkövető ezt egy percig sem titkolta, sőt – ahogy írtuk – akár enyhítő körülménynek is gondolhatta. Ilyen helyzetben nemcsak a bíróságnak, de a jogalkotóknak is el kell gondolkodniuk azon, hogy akarják-e bátorítani a homofób indíttatású bűncselekmények elkövetését, vagy egyszer s mindenkorra tudatosítani akarják az erőszakcselekményekre hajlamos emberekben, hogy ezekben az esetekben még súlyosabb büntetésre számíthatnak.

Egyelőre csak remélni lehet, hogy a döntéshozók majd figyelembe veszik valamikor ezeket a szempontokat is.

Frissítés 2013. 04. 30. A témával meglepően részletesen foglalkozik továbbra is a média. Érdemes elolvasni a részleteket bemutató cikkeket pl. a haon.hu oldalon, és megnézni az RTL KLub vidóját, melyből az is kiderül, hogy a tárgyalás júliusban folytatódik. Ez utóbbi riport egyébként igazolja azt is, hogy teljesen megalapozott volt az a gyanúnk, miszerint az elkövető azt gondolhatta, hogy az általa elkövetett gyilkosságra elfogadható magyarázat az ő melegekkel szembeni ellenérzése, mivel még a tárgyalás előtt is erre utalt a viselkedése, és nem mutatott semmilyen megbánást a tettével kapcsolatban.

Miközben elismerésre méltó, hogy a média ilyen alapossággal foglalkozik az üggyel, aközben viszont felettébb aggasztó, hogy a politika nem szólalt meg a gyilkossággal kapcsolatban, míg más kisebbségeket (főleg a nemzeti, etnikai kisebbségeket) érő támadások esetén egymást túllicitálva ítélik el a történéseket. Ez utóbbi azonban olyan súlyú kérdés, amire egy külön posztban is visszatérünk.

Frissítés 2013. 10. 14. Beszámoló a olvasható az index.hu-n a bírósági tárgyalásokról. Nagy felelősség nehezedik a bíróságra, hogy ebben az ügyben megfelelően tudjon dönteni.

Frissítés 2013. 10.21. Megszületett az I. fokú ítélet: életfogytiglan, legkorábban 30 év múlva szabadulhat, adta tudtul az index.hu.

Frissítés 2014. 02.10. Jogerős ítélet: emberölés bűntette miatt jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Sz. Norbert vádlottat hétfőn a Debreceni Ítélőtábla Balla Lajos vezette büntetőtanácsa, ezzel helybenhagyta a Debreceni Törvényszék korábbi, elsőfokú ítéletét. A vádlott legkorábban 30 év után bocsátható feltételes szabadságra. (ma.hu - MTI). A híradás nem tér ki arra, hogy a bíróság hogyan értékelte a homofób indítékot.

A magukat konzervatív értékrendűnek tartó emberek homofób megnyilvánulásainak egyik gyakran visszatérő eleme a homoszexuális viselkedés „reklámozásának” társadalmi kockázataira hivatkozó magyarázat. Abból a feltételezésből indulnak ki, hogy mivel a homoszexualitás genetikai eredete nem bizonyított, így „biztos”, hogy a homoszexualitás kialakulásában meghatározó szerepe van a „rossz mintáknak”, annak, hogy a gyermekeket kvázi „megfertőzik” a homoszexuálisok saját viselkedésükkel, megnyilvánulásaikkal. Ebből a logikából egyenesen következik, hogy ha a társadalom küzdeni akar a homoszexualitásnak, mint a társadalomra veszélyes jelenségnek a terjedése ellen, akkor meg kell akadályozni ezeknek a „rossz mintáknak”a mutatását a gyermekek, fiatalok között.

Ennek a gondolatmenetnek a folyománya, hogy Oroszországban, és néhány ázsiai, kelet-európai és afrikai országban születtek olyan törvények, amelyek büntetni rendelik a homoszexuális viselkedés „reklámozását” is, hiába tiltakoztak a legkülönbözőbb nemzetközi politikai testületek és jogvédő szervezetek az önkényes értelmezésekre nyilvánvalóan nagyon tág teret adó, és minden tudományos megalapozottságot nélkülöző, az alapvető emberi jogokat többszörösen is sértő jogszabályok ellen. Hazánkban is voltak a szélsőjobb irányzatok részéről ilyen kezdeményezések, és ezt az indoklást hangoztatták a Fidesz-KDNP képviselői is, amikor be akarták tiltatni a budapesti melegfelvonulást  (ld. a korábbi posztban).

Sokan tehát még felelős beosztásokat betöltő politikai vezetők is azt hiszik, hogy a homoszexualitás kialakulása szempontjából veszélyt jelent, ha a fiatalok „rossz mintákat” látnak maguk előtt, és azt tapasztalják, hogy a társadalom teljes mértékben elfogadja, tolerálja a homoszexuális viselkedést, ezért amellett, hogy a homoszexualitás megjelenítését, a fentiekben leírtaknak megfelelően meg akarják akadályozni, gondoskodni próbálnak arról is, hogy ne érezzék vonzó, vagy legalább is tolerálható alternatívának ezt a „deviáns” viselkedést. Mondhatnánk, sokan szükségesnek tartják a homofóbia bizonyos szintjének fenntartását egyfajta megelőzési, preventív célzattal, ami egy elfogadhatatlan, és ezért felszámolandó hozzáállás.

Semmilyen tudományos alapja nincs annak, hogy a gyermekek, vagy fiatalok nagyobb eséllyel válnának homoszexuálissá, ha toleráns társadalomban nőnek fel. Mindezt persze nagyon nehéz vizsgálni, hiszen az intoleráns társadalmakban az érintettek titkolják, adott esetben le is tagadják tényleges nemi irányultságukat, de vannak olyan mutatók, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy mennyire alaptalanok ezek az aggodalmak. Miközben ugyanis azoknak az országoknak egy jelentős részében, ahol a homoszexualitással szemben kevésbé toleráns a társadalom, a demográfiai mutatók a populáció természetes fogyását, vagy csak nagyon alacsony gyarapodását mutatják, addig a toleránsabb országokban, ahol évtizedes múltja van az azonos neműek párkapcsolatát legalizáló jogi szabályozásnak, a populáció jelentős arányú természetes gyarapodása figyelhető meg, amint erre a jelen blogon már három éve is felhívtuk a figyelmet, és ahogy ez Eurostat adatai alapján ez a tendencia azóta is fennáll. Így pl. Dánia és Svédország esetében, melyek a világon elsőként legalizálták az azonos neműek párkapcsolatait, a gyermekeket már kis koruktól a homoszexualitás elfogadására nevelik, semmilyen adat nem igazolja, hogy növekedne a melegek aránya, ugyanakkor 2020-ig a természetes gyarapodást jelzik előre az Eurostat adatai, miközben az olyan intoleráns országokban, mint hazánk, Románia, vagy Bulgária, rohamos lesz a népesség fogyása.

Semmilyen racionális ok nem szól tehát a homoszexualitással szembeni társadalmi elutasítás fenntartása mellet, azt kizárólag a zsigeri indulatok, a tájékozatlanság, az álszent, és téves ideológiai megfontolások magyarázzák, melyek miatt súlyos társadalmi és egyéni konfliktusok forrásai.

A nethuszar.hu-n megjelent egy írás „melegszik európa” címmel. Szerzője egy kolozsvári fiatal, aki ízes, fiatalos megfogalmazásban szól a „a melegházasság körüli cirkuszok”-ról.

Sok szempontból helytálló, szellemes és találó megállapítások után téves következtetést sugall a poszt szerzője: "ez is csak egy divatliberális megnyilvánulása a magát halálra unatkozó társadalmunknak". Annak ellenére ugyanis, hogy az ő két-három szolidan élő meleg ismerőse nem akar házasodni, az érintettek egy jelentős részénél ez valós igény. Ezt abból lehet tudni, hogy azokban az országokban, ahol a társadalom elfogadóbb, és a jogi lehetőséget már korábban megteremtették, ott magas számban vannak, akik élnek is ezzel a lehetőséggel.

Nagyon megtévesztő, ha valaki csak azt nézi, hogy Magyarországon a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségével alig néhányszáz azonos nemű pár élt idáig (bár az ő életük sem lehet közömbös senkinek!), mivel a hazai alacsony érdeklődés a nagyon erős társadalmi elutasítottság következménye, ahogy erről a jelen blogon egy másfél éve írt posztban is említést tettünk. Ezt jól mutatja, hogy még a hazánkkal közel azonos lélekszámú Csehországban is közel tízszer annyi azonos nemű pár élt az élettársi kapcsolatuk regisztrációjának lehetőségével, pedig – hozzánk hasonlóan – volt szocialista országként, a tolerancia szintje ott sem túl magas, de ezek szerint lényegesen meghaladja a hazai szintet. A még fejlettebb országokban pedig még ehhez képest is sokszoros igény mutatkozik.

Másik oldalon az azonos neműek házasságának legalizálása társadalmi érdek is, amit könnyen beláthatunk, ha belegondolunk, hogy a társadalomnak nem jó, ha növekszik az egyedülállók, a szinglik aránya. Ezt látta be többek között David Cameron, konzervatív brit miniszterelnök, akit "divatliberalizmussal" vádolni elég nevetséges lenne, ezért támogatja ő is az azonos neműek házasságának legalizálását.

Összességében meglehetősen visszás, sőt kegyetlen dolognak tűnik, hogy miközben Magyarországon pont a melegekkel szembeni társadalmi elutasítottság miatt választják az érintettek közül viszonylag kevesen az élettársi kapcsolatuk regisztrációjának lehetőségét, aközben az intoleráns emberek arra hivatkoznak, hogy lám, nincs is igény az azonos neműek párkapcsolatának legalizálására. Olyan ez, mintha valakit megkötöznek, majd olyan távol teszik tőle a vizet, ahol már nem éri el. Hiába szomjazik meg, nem tud inni, aki meg megkötözte az cinikusan azt mondja, hogy lám, nem is szomjas, hiszen nem iszik a vízből…

Monitoring eljárás indulhat Magyarország ellen – jelentette a többi hazai médium mellett a hvg.hu. Az indok röviden: a 2011-2013-as alkotmányozás tartalma, és módja. A Kormány képviselői eljárási hibákra hivatkozva tiltakoznak, érthetetlennek nevezik, hogy miért nem várták be a Velencei Bizottság jelentését, melynek vizsgálatáról a jelen blogban is írtunk már korábban, és baloldali összeesküvést látnak a történtek mögött.

Mindez azonban aligha fog változtatni a helyzeten. Az ET meghatározó politikai erői nyilvánvalóan gyors lépésekre szánták el magukat. Tudják, hogy nagyon fogy az idő, mivel szinte kizárt, hogy 2014 után alkotmánymódosításra képes és hajlandó kormánytöbbség legyen Magyarországon, ezért vagy rá tudják kényszeríteni a jelenlegi kormánypártokat valamilyen változtatásra vagy jó pár évig nem fog változni semmi. Az elmúlt hetekben az EU és az ET vezetői megtettek mindent, hogy szép szavakkal bírják jobb belátásra a kormányt, most láthatóan úgy ítélték meg, hogy nincs más lehetőség, mint a kényszer alkalmazása. Beindult a brüsszeli és a strasbourgi gépezet, és ma még nehéz lenne megmondani, hogy mi lesz ennek a végeredménye.

Ma délután a francia nemzetgyűlés – minden tiltakozó akció ellenére – második olvasatban is elfogadta (331 támogató és 225 ellenszavazattal) az azonos nemű párok házasságát lehetővé tevő, és az örökbefogadás jogát biztosító törvényt, így Franciaország a 14. a világon, amelyik így döntött. Ez óriási változást fog eredményezni az LMBT jogok terén Európában, ahogy erről korábban már a jelen blogon is szóltunk.

Nem meglepő tehát a Katolikus Egyház minden eddiginél erőteljesebb fellépése, amely azonban inkább kontraproduktívnak tűnik az eredmények ismeretében. Természetesen a jobboldal „megfutja” a szokásos köröket: alkotmánybírósági beadványuk már készen várta a szavazás eredményét, amint az a MTI híradásából is olvasható.

Nehéz megjósolni, hogy milyen hatással lesz ez a döntés a világ más részein élő, és az azonos neműek házasságát mindeddig hevesen ellenző politikusokra és egyházi vezetőkre. Érdekes lesz megfigyelni pl. Oroszország, az arab országok és a Vatikán reakcióját, amelyek a legfőbb ellenzői az LMBT jogok elismerésének és tiszteletben tartásának.

Hazánkban mindez aligha fog érdemi változást hozni a közvéleményben. A homofób többség számára Franciaország amúgy sem tartozik a közkedvelt államok közé, ezért ez a döntés csak egy okkal több lesz, amiért haragudni lehet a franciákra, ami persze teljesen irracionális, de ez a gyűlöletkeltésre hajlamos embereket egyáltalán nem zavarja.