az ezer színű világ

Rendkívül érdekes és látványos cikk jelent meg a The Guardian weblapján, amelyben egy interaktív színes ábrán mutatják be a melegjogok alakulását az USA tagállamaiban, hét különböző szempont alapján értékelve, és kördiagramokon, különböző színű mezőkkel jelölve az adott állam jogrendjében mutatkozó különbségeket. A melegjogok érvényesülése, vagy éppen a melegjogok érvényesítésének tilalma, illetve a diszkrimináció elleni jogi védelem szempontjából vizsgált szempontok: házasság, kórházi látogatás, örökbefogadás, munkavállalás, lakhatás, gyűlölet bűncselekmények, iskola. Mint az ábrákon látható, a helyzet nagyon eltérő az USA egyes tagállamai és régiói között. Néhány államot kiemelve az interaktív ábra segítségével jelentős különbségek láthatóak.

Mint az ábrán látható, New York állam (lakosainak száma/lsz/: 19 millió) törvényei az élet majd minden területén a maximális jogokat biztosítják az LMBT emberek számára: lehetővé teszik az azonos neműek házasságát, biztosítják az azonos nemű partner számára a kórházi látogatási, illetve a rendelkezési jog megadásának lehetőségét, valamint az LMBT emberek és az azonos nemű párok számára az örökbefogadás lehetőségét. Ugyanakkor bár a munkavállalással és a lakhatási támogatásokkal kapcsolatban tiltják a hátrányos megkülönböztetést a nemi orientáció alapján, de nem biztosítanak hasonló jogi védelmet a nem identitás alapján. Tiltják a nemi orientáció miatt elkövetett gyűlölet-bűncselekmények, de e tekintetben sem biztosítanak hasonló jogi védelmet a nem identitás alapján. Ugyanakkor az iskolai megkülönböztetést tiltják mind szexuális orientációval, mind a nemi identitással kapcsolatban. Ennél is teljesebb körű, minden szempontból a nemi identitásra is kiterjedő az LMBT emberek jogi védelme Vermont (lsz:0,6 M), District of Columbia (lsz:0,6 M), Massachusetts (lsz:6,5 M), Connecticut (lsz:3,6 M), Iowa (lsz:3 M), Washington állam (lsz:6,7 M), és NY-hoz hasonló, az azonos neműek házasságát lehetővé tevő, de néhány szempontból a nemi identitás alapján történő megkülönböztetést nem tiltó a jogrend Marylandben (lsz:5,7 M). Vagyis alig több, mint 45 millió lakos él olyan tagállamban, ahol az LMBT emberek a maximális, vagy ahhoz közeli jogokat élvezhetik a 306 millió lakosú országban. Az államok többségében még mindig tiltják az azonos neműek házasságát, sőt az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát sem teszik lehetővé a törvények a tagállamok majd kétharmadában!

A bulvár média hasábjain és a lazább stílusú internetes felületeken a homoszexuálisok jogegyenlősége felé tett lépésekkel, a melegekről szóló híradásoknak a korábbi években tapasztalható előtérbe kerülésével kapcsolatban előszeretettel használták a „globális felmelegedés” metaforát. Ebből kiindulva az utóbbi egy-két évben észlelhető homofób jelenségeket, és a melegjogokkal kapcsolatos visszalépésekről szinte naponta megjelenő újabb híradásokat hallva, ma már inkább „globális lehűlésről” beszélhetünk. (A témával foglalkozó írásunk megtalálható a Kaliedoscope blog korábbi bejegyzései között!) A legfrissebb fejleményként David Cameron brit miniszterelnök döntött úgy, hogy visszavonulót fúj a melegházasság elismerésével kapcsolatban, melyet korábban nagy hírverések közepette támogatott, de mivel néhány önkormányzatban elvesztettek pár mandátumot a május 3-i választásokon, úgy nyilatkozott, hogy ennek a kérdésnek most még sincs itt az ideje. Különösen nagy csalódást jelentett ez a bejelentés azok számára, akikben a konzervatív és liberális politika kibékülésének reményét ébresztette David Cameron-nak az azonos neműek házasságára vonatkozó korábbi kijelentése: „Nem annak ellenére támogatom az azonos neműek házasságát, hogy konzervatív vagyok, hanem azért támogatom, mert konzervatív vagyok!”. Most azonban az is kiderült, hogy ízig-vérig reálpolitikus is, aki felmérte, hogy még Nagy-Britanniában sincs meg az azonos neműek házasságának elismeréséhez szükséges támogatás a konzervatív szavazók között, és gyorsan levonta a szükséges konzekvenciákat…

Az anyák napi műsorok, utalások egymást érték a különböző rádióadókon. Ez a nap a közlekedési híreket eddig érdemben nem befolyásolta. Most mellbevágó volt, amikor a szokott tárgyilagos stílusban kora délután bemondták, hogy a temetők környékén továbbra is torlódások vannak. Lehet, hogy alaptalan a megfigyelés, de mintha ilyen jelenség korábbi években nem lett volna. Ugyanakkor két nappal korábban mintha kevésbé lehetett volna hallani arról, hogy a ballagások miatt torlódások alakultak ki az iskolák körül, mint a megelőző években. Még egyszer: lehet, hogy mindez csak szubjektív percepció kérdése. Mindazonáltal sajnos nagyon is objektív tények is állhatnak mögötte, mert tudjuk, hogy vannak aggasztó jelenségek: Magyarországon az elöregedés, a megállíthatatlannak tűnő természetes fogyás, mint súlyos társadalmi válságjelenségek mindenki által ismertek. Mégis megrendítő, amikor már a közlekedési hírekből is a demográfiai krízis köszön vissza…

Megjelent a

Nagyon tanulságos elemzést közölt a Reposzt.hu az Origo egyik cikkére reagálva, mely utóbbi lényegében arról szólt, hogy míg „Két éve még leszólták az egyetemen azt a politológus hallgatót, aki a Jobbikot támogatta, most viszont már nem cikizik.” A Reposzt cikkének szerzője, Köntös László az okokat keresve többek között abból a jogos felvetésből indult ki, hogy a tapasztalatok szerint a Jobbik ki tud elégíteni egy, a fiatalokban meglévő igényt, amire a többi párt láthatóan nem képes. Ennek magyarázatát az alábbiakban adja meg a cikkíró:

„Azt hiszem, ez a társadalomlélektani folyamat valami nagyon fontos jelenségre utal. Mintha a jobboldali – konzervatív fordulat radikalizálódásáról lenne itt szó, ami újabb, szerintem szélsőséges, de valóságalapot nem nélkülöző reflexió arra a gondolkodási sémára, amelynek keretében a mai Európa önértelmezése főleg a filozófiai liberalizmus hatására az európai és hazai nyilvánosság előtt prezentálva lett.

Ez a séma valahogy úgy szól, hogy minél inkább haladunk előre, s Európa minél inkább kialakítja önmaga új szellemi identitását, annál kevésbé fognak érvényesülni a hagyományos érték-és magatartásminták. Kialakul a szabad, független és autonóm egyénekből álló értéksemleges és multikulturális társadalom, amelyben az egyetlen igazi közmegegyezéses érték az egyetemes tolerancia elve lesz. Ennek az új társadalomnak a zászlóvivője természetesen a fiatalság, akiket már nem érdekel a múlt, akik fittyet hánynak mindenféle tekintélynek, korábban „szent”-nek, „igaz”-nak elfogadott értéknek, s hangosan kinevetik apáik hazug és képmutató világát. Élvezik a kötöttségektől való szabadulást, a belső elfojtásokat okozó hagyományos értékvilág összeomlását, azt az általános szellemi és erkölcsi kontrollt, amit a hagyományos, keresztény európai társadalmak a polgáraikra oktrojáltak. Mi több, nem kell most már vesződniük az Európát vérrel öntöző nacionalizmusok érzelmi terhével, merthogy íme, a modernitásban megszületik a történelmi eredetű érzelmi kötöttségektől tehermentesített egyén, akinek az életében egyetlen értékelvű feladat van: az, hogy kinek tekintse a másikat.”

Ez az a kiindulási pont, amelyre egész érvrendszer épül a cikkben, amit röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy a fiatalokban felerősödött egy érzés: „Jó, hogy tudom, miként tekintsek a másikra, most már jó lenne tudnom, ki vagyok én”. A szerző szerint a fiataloknak elegük lett „a toleranciáról, a másik tiszteletéről, az emberi jogokról, a demokráciáról való egyoldalú papolásból” és ezért fordultak a jobboldali szélsőségesek felé.  Ugyanakkor maga a szerző is elismeri: „Bevett és közismert vélekedés, hogy a radikalizmusnak, a szélsőségeknek az általános anyagi létbizonytalanság a melegágya. Bizonyára így van.” Véleménye szerint azonban Magyarországon a szélsőséges ideológiák előretörésében nagy szerepe van annak, hogy „nem tudott kialakulni és fixálódni a szellemi Európa, az a végső keret, amelyhez való tartozás az önértelmezés és a társadalmi kohézió általános alapja lehetne.”  Ebből vezeti le a Jobbik sikerének okait, mivel ez a párt az „EU-val szemben fogalmazza meg önmagát, létrehozva egy kvázi duális Európát. Harsány, provokatív, gyakran a nagyotmondás igényével megfogalmazott üzenetei ("nem vagyunk demokraták") adja radikalizmusát.”

A cikkíró tehát nem tartja meghatározónak a Jobbik és általában a szélsőjobb más EU-s országokban is tapasztalható előretörése szempontjából azt a történelmi tapasztalatokra alapozott magyarázatot, hogy „a radikalizmusnak, a szélsőségeknek az általános anyagi létbizonytalanság a melegágya”, pedig – ahogy azt az egyik hozzászóló fel is vetette kommentjében, – ha ebből a mondatból elhagyjuk az „anyagi” jelzőt, akkor ez a mondat már nagyon sok mindent lefed azokból a jelenségekből is, amelyeket a cikk a továbbiakban részletez.

A legfőbb tanulsága ennek az elemzésnek az, hogy a szélsőjobb előretörésére két, egyre markánsabban körvonalazódó magyarázat adható. Az egyik magyarázat, melyet „elutasítóbbnak ” is mondhatunk: a radikalizálódás a létbizonytalanságra adott rossz válasz. A másik magyarázat, amelyet „elfogadóbbnak” is nevezhetünk: a radikális pártok előretörésének oka, hogy képesek a mérsékelt irányzatok által ki nem elégített politikai igények kielégítésére. Ez az „elfogadóbb” magyarázat (amely persze nem originális, mert már a nácizmussal kapcsolatban is felmerült, hogy a harmincas években ők úgy tudták megszólítani a német kispolgárságot, ahogyan a többi párt nem), amellyel az a fő probléma, hogy kvázi hiánypótlóként állítja be a szélsőségeseket, amely ha nem is jelenti automatikusan annak legitimációját, de mégis van némi pozitív kicsengése. Addig ugyanis, amíg a „elutasítóbb” magyarázat egyértelműen negatív jelenségként írja le a szélsőségesek előretörését, az „elfogadóbb” magyarázat semleges, sőt bizonyos mértékig megértő álláspontot képvisel, mely miatt felmerül a kérdés: van esetleg mégis létjogosultsága a szélsőjobbnak? Ez az utóbbi hozzáállás jelent meg a harmincas évek Németországában, ahol a tömegekbe beleültette az antiszemitizmust a politika (minden erejével azt sulykolva az emberekbe, hogy a zsidók minden társadalmi problémának a forrásai, a bűnbak gyártás régi receptje szerint), és ezt látjuk ma is, amikor a liberális a hazaárulóval azonos kategóriába kerülő szitokszóvá vált, egyszersmind számos társadalmi problémáért a melegeket teszik felelőssé. Ennek az „elfogadóbb” magyarázatnak a következménye, hogy immáron nem szalonképtelen a szélsőjobb Magyarországon és az EU-ban. Nem szabad azonban belesétálni ugyanabba a csapdába, amelybe az emberiség már a történelem folyamán többször, a világ különböző részein, különböző időpontokban, de mindig ugyanazzal a mechanizmussal már belebukott: vagyis bármilyen magyarázat alapján elfogadni a szélsőjobb irányzatokat. Ezt nagyon határozott álláspontként kell képviselnie mindenkinek ami azonban gyakran elsikkad és a hivatkozott cikkben is háttérbe szorult.

A Fidesz legprominensebb képviselőinek aláírásával került a fővárosi közgyűlés elé egy nyíltan homofób indíttatású rendeletmódosító javaslat. A Magyar Országgyűlés irodaházáról a Jobbik megteheti, hogy eltávolítja az EU zászlaját. Tények, amelyek magukért beszélnek, és amelyek lassan, de biztosan szembefordítanak mindenkit a jelenlegi kormánypártokkal, aki nem akar az egyre hangosabb szélsőjobbal karöltve menetelni Ázsiába, a jogállamból a despotizmusba.

Az egyik blogban megjelent egy alapvetően a Fidesz támogatóit célba vevő, polgárpukkasztó írás, melyben a Fidesz vezérkar praktikáival kapcsolatos összeesküvés elmélet keveredik egy-két jogos és érdekes felvetéssel. „Nekem erősen olyanok az emlékeim, hogy a homofóbia azért annyira mélyen nem élt benne a néplélekben, mint az antiszemitizmus…” - írja a szerző.

… hogy egy református portál ad hírt arról, hogy „A valdensek kiállnak a homoszexuális párok családi joga mellett”. (A valdensekről a Wikipédia azt írja, hogy „egy Provence-ban a 12. század végén, Pierre Valdes által létrehozott, pápaellenes vallásfelekezet volt, amely Európa-szerte elterjedt a középkorban”.) A cikk részletesen leírja, hogy „Maria Bonafede, a Valdens Egyház moderátora szerint a család koncepciója kiterjeszthető a tartós párkapcsolatok valamennyi formájára.

Pár nappal ezelőtt jelent meg a Konzervatórium blogon Szilvay Gergő cikke, melynek tartalma, mondanivalója és hangulata miatt érdemes visszatérni rá, és – a Kaleidoscope blogban általam publikált írások tárgyilagos megfogalmazásaival némileg szakítva – személyes hangvételben válaszolok a fiatal cikkírónak. (A reakciók megértéséhez szükséges az eredeti cikk ismerete!)

Az IMF tárgyalások megkezdéséhez szükséges EU bizottsági hozzájárulás okozta örömbe némi üröm is vegyült, miután hivatalossá vált, hogy két ügy már biztosan az Európai Bíróság elé kerül: az adatvédelmi biztosról és a bíróságokról szóló törvény. Ugyanakkor tovább folytatja a vizsgálatot az EB az egyházi törvénnyel kapcsolatban.  Politikai meggyőződéstől függetlenül érdemes alaposabban megnézni az indítvány érvrendszerét, mert akár szimpatizál valaki a vizsgálatot kezdeményezőkkel, akár nem, ha ez a kérdés is az Európai Bíróság elé kerül, akkor a döntést úgyis az fogja végső soron meghatározni, hogy sérti-e a magyar jogszabály az EU-s irányelvet, vagy sem.

„a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény úgy rendelkezik, hogy „[a]z egyházi intézmény világnézeti szempontból elkötelezett, így a felvételnél és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésénél, fenntartásánál és megszüntetésénél a sajátos identitás megőrzéséhez szükséges feltételek határozhatók meg” (12. § (2).

A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78/EK tanácsi irányelv 4. cikkének (2) bekezdésével összevetve úgy tűnik, hogy ez a széles hatáskörű rendelkezés jelentősen megnöveli bizonyos munkáltatók abbéli mozgásterét, hogy teret adhassanak a megkülönböztetésnek. Úgy tűnik, hogy a fent említett törvény különösen:

— figyelmen kívül hagyja a 2000/78/EK irányelvben előírt „fontos, törvényes és igazolt alkalmazási feltételek” kritériumát, és

— a kivételek körét kiterjeszti a valláson és meggyőződésen kívüli területekre is, ami ellentétes a 2000/78/EK irányelvvel.”

 „Az irányelv 4. cikke különleges esetekben korlátozott eltéréseket biztosít. Az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése –szigorú feltételek mellett – az irányelvben említett okokkal kapcsolatos jellemző alapján történő megkülönböztetést engedélyez, ha az érintett foglalkozási tevékenység jellege miatt az ilyen jellemző „valódi és meghatározó foglalkozási követelményt” kíván meg.

Az irányelv 4. cikkének (2) bekezdése lehetővé tesz olyan tagállami rendelkezést, amely értelmében az egyházak és vallási szervezetek megkövetelhetik, hogy a foglalkoztatott személy azonos vallású legyen, amennyiben ezt a szóban forgó foglalkozási tevékenység természete indokolja. A 4. cikk (2) bekezdése szerinti mentesség csak a vallási vagy a meggyőződési alapon történő megkülönböztetést engedélyezi a vallási szervezetek számára.

Az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint az egyenlő bánásmód elve alóli kivételeket – mint például a 2000/78/EK irányelv 4. cikkében is szereplő kivételeket – megszorítóan kell értelmezni.”

Ugyan a Mandiner.hu kicsit kedvezőbb színben mutatta be a NY Times-ban Magyarországról tegnap megjelent írást, valójában elég elkeserítő, ahogy egy ottani olvasó értékelte ez alapján a hazai helyzetet. Az Amerikában élő, magyar származású fiatalember „Aggasztó meleg-ellenes jelek Magyarországon” címmel reagált saját blogjában a cikkre.

A „nagy, történelmi” keresztény egyházak vezetői közös nyilatkozatban ítélték el április 19-én a gyűlöletkeltést, annak kapcsán, hogy „a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet.” („felidéződött” !!! – a szerk.)

Anglikán főpapok a melegek házasságát lehetővé tevő törvények elfogadása mellett érveltek a The Times-ban – adta hírül az MTI-re hivatkozva a Népszava. „Az anglikán vezetők szombati levele szerint a házasság ’erőteljes intézmény’, amely sokat változott az elmúlt évszázadok során, és a keresztény egyházaknak örömmel kellene fogadniuk, hogy vannak olyan azonos nemű párok, akik magukévá teszik a házasság eszméjét” – írja a cikk szerzője, és utal arra, hogy „Ez kimondatlan, de alig burkolt utalás Lord Careynek, Canterbury volt érsekének, az anglikán egyház korábbi legfőbb vallási méltóságának nemrégiben tett kijelentésére, amely szerint az azonos neműek házasságának törvényesítése ’kulturális és teológiai vandalizmussal’ érne fel.” A cikk beszámol arról is, hogy „a homoszexualitás egyházi megítélése - és ezzel összefüggésben a homoszexuális papok szolgálatának engedélyezése - körül hosszú évek óta megosztó vita folyik az anglikán világunión belül. Ezek a viták az elmúlt évtizedben többször is a szakadás szélére sodorták az anglikán világegyházat.

Rowan Williams, Canterbury érseke, az anglikán egyház általában középen álló, de egyes egyházjogi reformok ügyében inkább a liberálisok felé hajlónak tekintett jelenlegi legfőbb vallási méltósága a múlt hónapban bejelentette, hogy az idei év végén távozik tisztségéből, és egyes kommentárok szerint e döntésében elsősorban az egyházat szaggató belső vita vezérelte.”

Az előzményekhez tartozik, hogy XVI. Benedek pápa 2009-ben szélesre tárta a katolikus egyház kapuját a nők pappá szentelése miatt az anglikán egyházból „kiábránduló” papok előtt azzal, hogy egy új egyházi törvényt alkotva lehetővé tette számukra a katolikus egyházba történő átlépést, és papi szolgálat folytatását akkor is, ha házasok voltak. Ezt követően több anglikán lelkész áttért a katolikus vallásgyakorlásra, hűséget fogadva a pápának és persze magukkal vitték híveik, templomaik és egyházi vagyonuk egy részét is, érzékeny veszteséget okozva ezzel az anglikán egyháznak. Ezt követően többször találkozott egymással a pápa és Canterbury érseke, legutóbb 2012. március 10-én kihallgatáson fogadta a Vatikánban az anglikán prímást, majd pár nappal később Rowan Williams bejelentette lemondását. Az események egymásutánisága azt mutatja, hogy az anglikán vezető lényegében kapitulált, vagy ha úgy tetszik, megfutamodott a kihívások elöl. A mostani nyilatkozat azonban újra azzal a reménnyel kecsegtet, hogy az anglikán egyház vezetői nem akarnak behódolni a konzervatív irányvonalat képviselő római pápának.

Mindezek alapján egyre nagyobb szemellenzőre van szüksége azoknak a fundamentalista keresztény vallási vezetőknek, akik továbbra is kitartanak amellett, hogy a keresztény tanítás alapján el kellene ítélni az azonos nemű, felnőtt emberek kölcsönös tiszteleten és szereteten alapuló társkapcsolatát.

Valószínűleg történelmet írtak tegnap este az egymásnak eső szélsőségesek, még akkor is, ha most még úgy tűnik, hogy nagyobb volt a történteknek a füstje, mint a lángja. Számos elemében újszerű, ismeretlen, emiatt önmagában is vérpezsdítő és izgalmas fejlemény volt, amikor tegnap bejelentette az Anonymus hackercsoport, hogy támadást fog intézni Hitler születésnapján a Jobbik és néhány hozzá kapcsolódó weboldal ellen az alábbi indoklással:

• Pastehtml ♯opFuckThe Nazi Engaged
Mi teszi annyira izgalmassá ezt az egészet?

A Jobbik gyöngyöspatai polgármestere egy polgárháború előkészületeiről egyeztetett egy 2011-ben készült, és a napokban nyilvánosságra került hangfelvétel szerint. Az MSZP kezdeményezésére az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága rendkívüli ülésén megtárgyalta az ügyet. A kormányzat nem lát nemzetbiztonsági veszélyt, hivatalos nyilatkozatok alapján csupán az MSZP és a Jobbik közötti politikai villongásnak tartja az ügyet. Ezek után nem meglepő, hogy a Jobbik cinikusan az LMP és az MSZP által gerjesztett hisztéria miatt kritizálja a másik két ellenzéki pártot, ami azt jelenti, hogy a Jobbik, mint párt nem határolódott el a polgárháborús szándékoktól (abból ugyanis, hogy  a polgármesterük megnyilatkozását csak egy „magánvéleménynek” minősítették, nem következik, hogy nem értenek egyet vele). Így megvannak a jogi feltételei annak, hogy a bíróság feloszlassa a pártot a párttörvény 2.§. (5) bekezdése s a Btk. X. fejezetében szereplő több tényállás alapján is (ld. a releváns jogszabályhelyeket alább!), de ezt lénygében senki nem kezdeményezte.

Minek kell történnie ahhoz, hogy a többi párt, az illetékes hatóságok és a közvélemény formálói kezdeményezzék, követeljék egy polgárháborúra uszító párt feloszlatását? Majd akkor akarnak lépni, ha már vér fog folyni?

Living in Limbo címmel kiállítás nyílt az erősen konzervatív Alabama állambeli Birminghamben, amely leszbikus párok és családok életébe enged bepillantást. A cím arra utal, hogy e kapcsolat bizonytalan és törékeny. Pedig Carolyn Sherer fotói olyan azonos nemű párokról készültek, akiket láthatóan, némelyek gyermeket tartanak az ölükben, erős szeretet kapcsol össze. Különböznek egymástól korban, faji és szociális hovatartozásban, egyben azonban azonosak, hogy azonos nemű iránt vonzódnak, éreznek odaadást, szeretet és szerelmet. A kiállítás szerint ez utóbbi a fontos, nem a szexuális együttlét módja. Emberek néznek velünk szemben, akiknek nem a szexuális orientációjuk a lényeges, hanem összetartozásuk. S lám a kiállítás címe mégis e kapcsolat törékenységét emeli ki, vagyis a társadalmi előítélet és diszkrimináció következményére hívja föl a figyelmet!

A Konzervatórium blogon megjelent egy írás, melyre 24 óra alatt közel 200 komment érkezett. Az ott leírt véleményt itt külön is bemutatjuk.

A kanadai Halifaxban homofób szavakkal szidalmazott, majd agyonvert egy 49 éves, sokak által ismert és közkedvelt meleg aktivistát 32 éves támadója – adták hírül a helyi médiumok.

Nem elég, hogy a Jobbik homofób törvénycsomagot terjeszt az országgyűlés elé, alaposan lejáratva ezzel az országot és továbbrombolva hazánk amúgy sem túl jó nemzetközi megítélését, még van képük ötpárti egyeztetést kezdeményezni szégyenletes irományaikról! Az arátlanságnak tényleg nincs határa….

Olvastam bloggertársainknál, hogy nem tesz jót az ország megítélésének a közállapotokra vonatkoztatott, diktatúrával vont párhuzam. Sajnos ellent kell mondanom.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy az ország gazdasági-morális válságát, az LMBT emberek jogai tiprásán ügyködőket szerencsére a nemzetközi orgánumok sem hagyják szó nélkül.

Zsarolással vádolunk, hol magunk is zsarnokok vagyunk?!

A miniszterelnök a ma reggeli rádióinterjúban úgy nyilatkozott, hogy zsarolásnak tartaná, ha az Európai Unió politikai feltételeket támasztana a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való megállapodás ügyében Magyarországgal szemben, és ezen álláspontját alátámasztandó felsorolta, hogy az elmúlt időszakban hitelt kapott az IMF-től például Bosznia-Hercegovina, Egyiptom, Pakisztán és Fehéroroszország. Szerinte ez egy olyan lista, amely megmutatja, hogy a Nemzetközi Valutaalap kizárólag pénzügyi alapon nyújt hitelt. Csakhogy azt azért tudjuk, hogy az IMF részéről a Magyarországgal kötendő megállapodásnak kezdettől fogva előfeltétele volt az EU támogatásának megszerzése, ami a kormányfő által példaképpen felsorolt országok esetében – lévén azok nem EU tagok – fel sem merül. Az is tény, hogy az IMF nem egy profitorientált multinacionális piaci szereplő, minden országgal szemben vannak politikai megfontolásai is, csak ezek nyilván különbözőek az adott ország adottságaitól függően. Magyarország esetében sem igaz, hogy az IMF-nek nem lettek volna politikai elvárásai, mivel az a kikötés, hogy a megállapodás feltétele az EU támogatásának a megszerzése, pont egy ilyen politikai feltétel. A EU Bizottsága pedig kezdettől fogva deklarálta, hogy részéről vannak politikai feltételei annak, hogy támogassa az IMF megállapodás megkötését Magyarországgal, ami egyrészt logikus következménye annak, hogy az EU ma már nemcsak a gazdasági együttműködésnek a kereteit biztosítja, hanem közös értéken alapuló és közös érdekek alapján egymással szerződéses kapcsolatban álló országok politikai tömörülése is, másrészt éppen a az EU alapszerződéséből és az egyéb szerződéses kapcsolatokból adódóan jogilag is megalapozott. Egyszerűbben kifejezve: az EU Bizottságának joga is van és érdeke is fűződik ahhoz, hogy Magyarországgal szemben politikai elvárásokat támasszon. Az EU ugyanis – mint a tagállamok összessége – joggal köti a meglévő szerződések alapján feltételekhez a támogatását, a többi tagállam érdeke ugyanis azt kívánja, hogy Magyarország IMF hiteléhez csak akkor járuljon hozzá az EU, ha Magyarország betartja az alapszerződésben és a többi jogi dokumentumban foglalt vállalásait. Abban az esetben, ha felmerül a gyanú, hogy a Magyar Kormány nem tartja és nem is kívánja maradéktalanul betartani ezeket a vállalásokat – ezért indultak a kötelezettségszegési eljárások, amelyekkel kapcsolatban jelenleg is az a helyzet, hogy vannak Magyarország által vitatott elemei az EU-s elvárásoknak – akkor az EU Bizottságának kötelessége a többi tagállam érdekeit szem előtt tartva rákényszeríteni Magyarországot az általa korábban vállalt kötelezettségek teljesítésére.

London konzervatív párti polgármestere megtiltotta, hogy a városi tömegközlekedés buszain homofób feliratok jelenjenek meg – adta hírül a hvg.hu. Indoklása frappáns és választ ad a konzervatív keresztény körök által mostanában oly sokszor felhozott kérdésre, hogy az ő álláspontjukat miért nem tolerálják a demokratikus jogállamokban. Azért, mert az intolerancia nem tolerálható. Színtiszta logika.

Ritkán fordulhat elő olyan esemény, amely miatt az országgyűlés elnökének fegyelmit lehetne adni, de a Jobbik homofób, Alaptörvényt és egyéb jogszabályokat módosító javaslatainak befogadása és közzététele az Országgyűlés honalapján felveti a fegyelmi felelősség kérdését.

A Parlament honlapján található feladat-meghatározás szerint az Országgyűlés elnöke egyebek mellett: „gondoskodik az Országgyűlés tekintélyének megóvásáról, rendjének, biztonságának fenntartásáról és munkájának megszervezéséről, … irányítja az Országgyűlés Hivatalát, kinevezi vezetőit.” Ebből adódóan az Országgyűlés elnöke felelős azért, hogy az Országgyűlés Hivatal befogad-e és a Parlament honalapján közzétesz-e olyan indítványt, amely sérti Magyarország Alaptörvényét, nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit, jó hírét és az Országgyűlés tekintélyét. Könnyen belátható, hogy nem engedhető meg bármilyen iromány befogadása és közzététele, amit egy képviselő kitalál, papírra vet és bead az Országgyűlés Hivatalának, hiszen ezzel az erővel legközelebb akár egy új numerus clausus, vagy egy új zsidótörvény is megjelenhetne a Magyar Országgyűlés honlapján, ha valamelyik ilyenre amúgy láthatóan és tudhatóan hajlamos jobbikos képviselő arra vetemedne, hogy hivatalosan benyújt egy ilyen irományt. Nyilvánvalónak tűnik, hogy az Országgyűlés elnökének felelőssége meghúzni azt a határt, hogy mit fogadhat be és tehet közzé az Országgyűlés Hivatala. Tekintettel arra, hogy a három iromány, amit Mirkóczki Ádám (Jobbik) beterjesztett az Országgyűlés elé, sérti Magyarország nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit az emberi jogok tiszteletben tartása terén, ellentétes az ENSZ Alapokmányában és az EU Alapszerződésében lefektetett és Magyarország által is elfogadott elvekkel és rendelkezésekkel, sérti Magyarország alapvető érdekeit és értékeit, ezért elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlés Hivatala befogadja, sőt az Országgyűlés honlapján közzé is tegye ezeket az irományokat. Ebből adódóan az üggyel kapcsolatban ki kell vizsgálni az Országgyűlés Hivatalát felügyelő elnök fegyelmi felelősségét, melynek során súlyosbító körülménynek kell tekinteni, hogy mulasztásával súlyos károkat okozott a Magyar Országgyűlés és egész Magyarország tekintélyének, alapvető érdekeinek, ugyanakkor enyhítő körülményként figyelembe kell venni, hogy a fenti irományok beadása az elnöki teendők átadása közben történt, ami miatt az elnöki teendőket átmenetileg ellátó Lezsák Sándor még esetleg nem tudott minden feladatot teljes körűen átvenni Kövér Lászlótól.

Többen kifogásolták már korábbi bejegyzésekhez fűzött észrevételekben a Kaleidoscope blog rövid bemutatásában szereplő „keresztény humanizmus szándékát”. Érthető, mivel a magukat konzervatív, bizonyos értelemben fundamentalista kereszténynek tartó emberek a humanizmust a kereszténységgel szembenálló, ateista filozófiai alapokon nyugvó irányzatnak tartják, amely így – értelmezésük szerint – csak a sátán műve lehet. Molnár Tamás Keresztény humanizmus című könyvének azon üzenete, hogy a humanizmus semmi mást nem jelent, mint az ember istenítését, amitől csak a tradicionális katolikus dogmatika válthatja meg az embert, ahol az ember nem képez egységet az Istenséggel, egyoldalú és negatív irányban elfogult. Nem megkérdőjelezve ugyan a szerző és a vele azonos álláspontot képviselő teológusok, történészek és más szakemberek filozófia- és kultúrtörténeti felkészültségét, tudását és jártasságát, a mindennapi élet tapasztalatai azt mutatják, hogy az emberi gondolkodásmód változásai miatt bizonyos fogalmak szükségszerűen változnak, alakulnak. Mást gondolunk ma igazságosnak, méltányosnak és társadalmi értelemben véve helyesnek, mint több ezer, több száz, vagy akár csak néhány évtizeddel ezelőtt; példák hosszú sorát tudná felhozni bárki arra, hogy mennyit alakult, változott a megítélése a leghétköznapibb fogalmainknak is (hogy mást ne is említsünk: száz éve kacér volt az a nő, akinek térde fölött véget ért a szoknyája, néhány évtizede elfogadottá vált még az is, hogy miniben jelenjen meg a hivatalos alkalmakon is egy nő, de ma megint kezdenek hosszabbak lenni a ruhák…). Miért kellene pont a humanizmussal kivételt tenni? Szó sincs ugyanis arról, hogy ez a fogalom évezredeken keresztül mindig, mindenkinek ugyanazt jelentette volna, sokkal inkább tűnik úgy, hogy most próbálnak egyesek ráerőltetni valami olyan értelmezést, ami miatt aztán ki lehet jelenteni, hogy a humanizmus az ördögtől való dolog. Molnár Tamás szerint egyesek összekeverik a humanizmust a „humánus” fogalmával, és pozitív értelmet tulajdonítanak neki. De miért baj, ha a humanizmust a humánusból és a humánumból eredeztetjük? Még ő is elismeri, hogy ha a humanizmust ilyen értelemben használjuk, akkor a kereszténységet tekinthetjük a humanizmus megtestesítőjének. És valóban: a keresztény ember számára a humanizmus nem is származhat másból, mint Isten örök akaratának elfogadásából és megéléséből, a legfőbb parancsnak, a szeretet parancsának valóra váltásából Mi ezzel a baj? Hogy olyanok is viselkedhetnek hasonlóan, akik nem hisznek Istenben? Attól még az, aki hisz Istenben, nem viselkedhet másként. Viselkedésében, a világ dolgaihoz, nagy kérdéseihez való viszonyulásában lehet, sőt biztos, hogy ugyanazokat a válaszokat fogja adni, mint aki egészen más világnézeti meggyőződéstől vezérelve humanista. Persze a protestáns, és azon belül is kifejezettebben a református, kálvinista teológia képviselőinél ilyenkor megszólal a belső riasztócsengő: ezek veszélyes tanok, mert végső soron megkérdőjelezhetik a csak hit általi üdvözülés tanát. Hát mi tűrés-tagadás? Ebben van valami. De, hogy ez miért aggasztja a katolikusokat, a nem református protestánsokat, meg azokat, akik akár reformátusként is úgy vannak vele, hogy inkább nem tépik ki a Bibliájukból Szent Jakab apostol levelét, ahogy egy kicsit elborult pillanatában Kálvin tette, az rejtély. Mert aki nem akar elvakult módon szélsőséges kálvinista tanokat hirdetni, az nem mondhat mást, mint Jézus: „Vagy jelentsétek ki, hogy a fa jó, s a gyümölcse is éppúgy jó, vagy nyilvánítsátok rossznak, hisz gyümölcséről lehet a fát felismerni.” (Mt 12,33.) Márpedig, ha gyümölcséről ismerszik meg a fa, akkor a jól értelmezett humanizmusnak a keresztény ember számára sincs alternatívája.