az ezer színű világ

Az országgyűlés többsége (301 igen, 45 nem és 2 tartózkodó szavazattal) április 10-én hajlandó volt tárgysorozatba venni „A szélsőségesség, a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái elleni határozott fellépésről” szóló, MSZP-s képviselők által benyújtott határozati javaslatot.  A javaslat szerint törvényi szinten elő kell írni „az Országgyűlés kötelezően létrehozandó állandó bizottságaként egy olyan etikai bizottság létrehozását és működését, amely

A húsvét előtti utolsó munkanapon, nagypénteken hozta meg a Budapesti Rendőr Főkapitányság azt a határozatát, amellyel megtiltotta a 2012. július 7-re tervezett Pride felvonulást. Tekintettel arra, hogy a rendőrség indoklása – mely szerint a forgalom más úton nem biztosítható – nevetséges és átlátszó, ahogy ez a szervezők és a jogvédő szervezetek közleményéből is nyilvánvaló, ugyanakkor, mivel a rendőrhatóság egy olyan centralizált szervezet, amelyben a központi kormányzati akarat akadálytalanul érvényre jut, a pride betiltása egyértelműen a kormány politikai döntésén múlt. A magyar kormánykoalíció támogatóinak a melegjogok ügyében tett korábbi megnyilatkozásai alapján ez lépés nem is meglepő, azonban az emberi jogok tiszteletben tartása szempontjából – Magyarországon, de áttételesen az EU-ban, sőt a világon általában – nagyon aggasztó tendenciát mutat.  Az elmúlt években minden erőfeszítés ellenére semmit nem javult, sőt inkább romlott az LMBT emberek helyzete a Közép-Ázsiában és fekete Afrika nagy részén, Oroszországban kriminalizálták a homoszexuális propagandát, melynek alapján jogilag is betiltható és büntethető minden rendezvény, amely a homoszexualitás nyílt felvállalásával jár. A katolikus egyház egyre erőteljesebb propagandát fejt ki az LMBT emberek egyenjogúságáért küzdőkkel szemben, a diszkrimináció tilalmát az egyházzal szembeni intoleranciának minősítve, és az anglikán egyház vezetőjét is lemondásra kényszerítették azok a főpapok, akik ellenzik a melegek egyenlő jogainak elismerését. A budapesti pride betiltása is a homofóbia „dögvészének” terjedését igazolja. A melegekkel szembeni intolerancia azonban mindenhol csak az első, aggasztó jel, a jéghegy csúcsa, mely mögött az alapvető emberi jogok korlátozására hajlamos, a demokratikus jogállamiság felszámolására nyílt, vagy kevésbé nyílt lépéseket megtevő politikai vezetők és a diktatórikus, paternalisztikus kormányzást támogató erők állnak. Ezek a társadalmi tendenciák jól láthatóak is az előbb felsorolt afrikai, ázsiai és kelet-európai térségekben. Ha tehát az EU vezető állami és a fejlett világ jogállami nem akarják hagyni, hogy az alapvető emberi jogok korlátozásának, a demokratikus jogállamiság felszámolásának, az emberi szabadságjogok korlátozásának ragálya hozzájuk is átterjedjen, akkor egységesen és nagyon határozottan megálljt kell parancsolniuk ezeknek a tendenciáknak. Addig ugyanis, ameddig a homofób jelenségek csak az EU-n kívül mutatkoztak, kevesebb ráhatásuk volt a demokratikus jogállam mellett elkötelezett politikai vezetőknek a dolgok alakulására, most azonban mind a lehetőségük, mind a felelősségük nagyobb abból adódóan, hogy egy EU tagállam kormányzata döntött úgy, hogy sanda politikai számítások miatt megtagadja polgáraitól a nemzetközi szerződésekben is garantált alapvető emberi jogok biztosítását.

Reméljük megteszik a szükséges lépéseket!

English

Budapest Police Headquarters issued its decision on Good Friday at the last working day before Easter which prohibited the 7^th July 2012 Pride parade. Since the police gave a trumped-up and ridiculous official claim for the ban of the pride – they wrote that it is impossible to redirect the traffic to another route – (as it can be find in the contribution of the festival’s organizers) and while the police authority is a centralized organization, in which the governmental intention can smoothly expressed, the ban of the Pride is a clear political decision of the government. This step is not surprising based on the manifestations of those who are backing the Hungarian government coalition regarding gay rights however, it means a worrying trend in the perspective of fundamental human rights mainly in Hungary, but indirectly in the EU and even the world in general.

So if the EU's leading states and the countries with the rule of law in the developed world do not want to leave, that the plague of restriction of fundamental human rights and the elimination of the democracy can spread to their countries as well, than it is necessary to halt these trends very explicitly and consistently. Until the homophobic phenomena occurred outside the EU only, political leaders committed to the democratic rule of law had less influence over the development of things however, now their opportunity and the responsibility are also higher as a reason of the fact that an EU Member State governments have decided to deny the basic human rights guaranteeing by international treaties from its citizens due to sneaking political calculations.

We hope you take the necessary steps.

Magyarul

A pápa nagycsütörtöki beszéde nyílt hadüzenet mindenkinek, aki a katolikus egyházban bármilyen megújulást szeretne elérni. Szomorú bizonyítéka ez annak, hogy XVI. Benedek alkalmatlan a tisztségre, amit betölt. Ezután a világ minden pontján egy feladata maradt a katolikus egyház megújulásáért küzdő keresztényeknek: kérni az „aratás Urát”, hogy küldjön (új) „munkásokat aratásába”, mert  „az aratnivaló sok, de a munkás kevés" (Mt 9,37.).

Az elmúlt néhány napban mintha lassú olvadás halvány jelei mutatkoztak volna a katolikus egyház mindeddig kemény, rideg hivatalos álláspontjával kapcsolatban: két magas rangú katolikus főpap nyilatkozott már-már majdnem elfogadóan a homoszexuálisok stabil partnerkapcsolatáról.  Az egyik a kis osztrák falu, Stützenhofen egyházközségi tanácsába megválasztott meleg fiatalember ügyével kapcsolatban nyilatkozó bécsi érsek volt, aki a hatter.hu-n is publikált híradás szerint elismerte annak hívői tartását, szerénységét és megélt szolgálatkészségét, és megértette, hogy a stützenhofiak miért szavaztak oly nagy számban jelenlétére az egyházközségi tanácsban. A másik Milánó nyugalmazott érseke volt, aki az azonos nemű párok regisztrált élettársi kapcsolatát támogatta a Vatican Insider fenti témával foglalkozó cikke szerint: „De az nem rossz, ha két ember között kialakul némi stabilitás az alkalmi homoszexuális kapcsolatok helyett, és e tekintetben az állam is előnyben részesíthetik őket.”

„Kit érdekel?” – legyintenek erre a kérdésre százból 99-en. Érthető. Kit érdekelnek egy jellegtelen, súlytalan, a közvélemény-kutatások során a mérhetőség határán táncoló szatellit-párt belső harcai, vagy inkább tyúkperei?! De mégis. Ha már Schmitt megtette, Rubovszky is levonhatná a konzekvenciát, hogy ennek a hatalommal szemben szervilis, ugyanakkor lefelé militáns párt-aparátcsik mentalitásnak is lejárt az ideje. Pártfegyelemre szükség van, de ez nem jelentheti a tagság és szimpatizánsok jelentős részének véleményét képviselők elleni boszorkányüldözést. Ez most pont jó alkalom arra, hogy a KDNP megszüntesse ezt az amúgy is idejét múlt és rosszul csengő „pártfőügyészi” pozíciót és más pártokhoz és szervezetekhez hasonlóan a fegyelmi és etikai kérdéseket az erre létrehozott bizottságra bízza, melynek elnöke csak egy testületi véleményt képviselhessen a párt és az ország nyilvánossága előtt.

A vértanuk általában legkevésbé sem akarnak vértanukká válni. Életáldozatuk utólag minősül át, és válik az emberi brutalitás és erőszak áldozatából mementóvá, az utókor figyelmeztetésévé, mely örökké vádolja a brutalitás, az erőszak elkövetőit és sürgeti a társadalmat, hogy akadályozzák meg a hasonló eseteket. A vértanuk emléke figyelemfelhívás: „ne hagyd, hogy mások is úgy járjanak, ahogy én!”

Az elmúlt néhány hét, hónap, év fájdalmas emlékei:

Az mno.hu oldalon egy nagyon szerencsétlen cikk jelent meg a magyarkurir.hu írása alapján. A szerző azt fejtegeti, hogy a holland katolikus egyház azon gyakorlata, miszerint a homoszexuális irányultság „kezelése” céljából fiatal fiúkat kasztráltattak az 50-es években, és amely hatalmas port kavart a világsajtóban az elmúlt héten, valójában „kamuhír” volt. A „tényfeltáró” írás szerint "Rágalmazással felérő szövegezésekkel tálalta az elmúlt napokban a nemzetközi és hazai sajtó az évtizedes hollandiai esetről szóló félinformációkat.” Állításait a „A Studies in History and Philosophy of Biological and Biomedical Sciences című orvosbiológiai folyóiratban megjelent tanulmányában” foglaltakra alapozza, mely azonban alapvetően – ahogy a Magyar Kurír cikkírója el is ismeri – az 1938 és 1968 között Hollandiában 400 elmebeteg szexuális bűnöző kasztrálásáról szól, akiknél kizárólag a társadalom számára elfogadhatatlan szexuális viselkedés játszott szerepet, a nemi irányultság nem. Mindebből kicsit érthetetlen módon vonja le a végkövetkeztetését: „…a megfogalmazás tehát, hogy „az egyház fiúkat kasztráltatott”, tájékozatlanságra és rosszhiszeműségre vall.” Ugyanakkor készen áll a kenetteljes magyarázattal: „Az egyház esendő emberekből áll, akik természetesen nem bűntelenek. Ez azonban nem adhat okot megalapozatlan, nyilvános, kollektív egyházellenes vádaskodásra.” Szánalmas.

A szlovének 55-45% arányban elutasították az új családjogi törvényt, írja az Index. Ebben a híradásban ugyan nem szerepel, de a nagyobb külföldi médiumok – így pl. a The Washington Post híradása – beszámolnak arról, hogy a részvételt alig haladta meg a 25%-ot. Tény, hogy közvetlenül a szavazás előtt a médiát elárasztották a törvény megerősítését valószínűsítő közvélemény-kutatási adatokkal, ezért az azt támogatók jelentős része valószínűleg kényelmesen hátradőlt a karosszékében és nem ment el szavazni. A katolikus egyház viszont hatékonyan mozgósította híveit a törvény elutasítása érdekében. Szlovénia az új EU-s tagállamok között eddig amolyan "bezzeggyerek" volt: elsőként csatlakozott az euro-övezethez, és emberjogi kérdésekben sem nagyon volt ellene kifogás. Most úgy tűnik, hogy azért ott sincs teljes összhang... 

Azon keresztények, zsidók, muzulmánok, valamint nem vallási indíttatású szervezetek, hatóságok, akik elutasítóak a homoszexualitás különböző megnyilvánulási formáival szemben és velük szemben a melegek egyenjogúságáért küzdők közötti feszültségek egyre nagyobbak. Ez utóbbiak között is vannak különböző vallásokhoz tartozók, civil szervezetek, valamint egyes államok, nemzetközi szervezetek hatóságai is. De vajon ki önti az olajat a tűzre? Ki generálja, ki fokozza a feszültségeket? Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a feszültségkeltést, az ellenségeskedés generálását senki nem vállalja szívesen magára, ezzel mindkét oldalon állók a másikat vádolják. A kérdés egyre élesebben merül fel, mert miközben Európában és Észak-Amerikában az indulatok hullámai kezdenek az „égig érni”, aközben Afrikában és Ázsiában több száz, de lehet, hogy több ezer ember veszti el az életét évente a homoszexuálisok elleni atrocitások során. Nem könnyű objektív véleményt mondani arról, hogy mindezért kit terhel a felelősség, hiszen mindenki áll valamelyik oldalon; ebben a kérdésben nehéz – ha nem lehetetlen – semlegesnek maradni. Az emberek nagy részében mégis megvan az igény arra, hogy a tények és ne az érzelmek, az előítéletek alapján, vagy tekintélyelven döntsék el magukban, hogy kinek, miben van igaza. 

A homofóbia elleni küzdelem egyik alapvető eleme a homofób indíttatású bűncselekmények büntetőjogi minősítésének rendezése. Magyarországon a Büntető törvénykönyv 269. §-a ugyan 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetni rendeli a „Közösség elleni izgatás”-t, amelybe beleérthető a homofób indíttatású gyűlöletkeltés, ugyanakkor megdöbbentő módon pl. a „Népirtás” tényállásában már csak az alábbi rendelkezések szerepelnek:

John Henry Mackay: Kiáltás 

Az elmúlt több mint száz évben változott valami?

Az iraki fiatalok sérelmére elkövetett gyilkosságokról szóló híradások kapcsán internetes aláírásgyűjtést kezdett az „All Out” nevű nemzetközi civil szervezet, amint arról a Kaleidoscope blogban is beszámoltunk. Pár nappal a felhívás megjelenése után megdöbbentően alacsony számban, alig több, mint hétezren csatlakoztak a felhíváshoz, amint az a szervezet honlapján március 14-én látható volt:

 

 

Egyik szemem sír, a másik nevet.

Csak tegnap a világ három, egymástól kulturálisan és politikailag is meglehetősen eltérő országával – Nagy-Britannia, Oroszország, USA – kapcsolatban jelentek meg olyan cikkek, amelyek arról szólnak, hogy a katolikus egyház (a római és az ortodox) össztüzet zúdít a melegekre (http://hatter.hu/hirszolgalat/katolikus-haduzenet-a-meleghazassagnak-nagy-britanniaban, http://hatter.hu/hirszolgalat/a-melegpropaganda-orszagos-tilalmat-koveteli-az-orosz-ortodox-egyhaz, http://magyarkurir.hu/hirek/xvi-benedek-gyerekeknek-joga-van-szexualitas-egyseges-felfogasa-szerint-nevelkedni).

Azokat az iraki fiatalokat, akik "melegnek látszanak", akár az öltözetük, akár az általuk hallgatott zene alapján, szélsőséges milíciák megkínozzák és megölik.

A nem keresztény vallású emberek nagy része is jól ismeri a szívtelen, gonosz szolgáról szóló példabeszédet (Mt 18, 21-35.). A hivatkozott rész elején Péter apostol megkérdezi Jézust:

E kifejezést a 20. század elején John Henry Mackay használta a homoszexuálisok közti szerelmi kapcsolatra. Németül „die namenlose Liebe”, angolul „the Nameless Love”. A németben e szót olyan dolgokkal és jelenségekkel kapcsolatban használják, melyeket az ember nem tud megnevezni, nem tud leírni. Az angolban még az a jelentés is mellétársul, hogy dicstelen, minősíthetetlen, érthetetlen. S valóban két férfi (vagy nő) közti szerelmi kapcsolatra, vonzódásra nincsenek szavaink. Ha le akarják írni, meg akarják nevezni, akkor a szexuális élet különböző formáinak elnevezését használják. Mintha e viszony pusztán a szexuális együttléttel lenne leírható. Hogy a többség így gondolja, bizonyára szerepe van annak is, hogy e kisebbséghez tartozók többsége is így gondolkodik. Elég csak az ismerkedő oldalakon zajló párbeszédekre gondolni.

Egy rendkívül tanulságos vita olvasható a egy brit hallgatói honlapon azzal kapcsolatban, hogy be kell-e engedni egy homofóbiát támogató vállalkozást (Chick-Fil-A étterem) egy egyetemi campusba. Nagyon érdekes olvasni az angol és más nemzetiségű hozzászólók (jellemzően vélhetően egyetemi hallgatók) véleményét a kérdésről. Íme, néhány idézet magyarul:

A konzervatív keresztény álláspontot képviselő (politikailag általában jobboldal valamelyik irányzatához kötődő) emberek egyre gyakrabban vádolják azzal az általuk baloldali-liberálisnak bélyegzett médiumok képviselőit (beleértve az írott és elektromos sajtónak, valamint az internetes tartalomszolgáltatásoknak a szerkesztőit is), hogy az általuk szavakban oly nagyon sokra tartott szólás- és véleményszabadság elvével szöges ellentétben, a gyakorlatban pont ők cenzúrázzák és korlátozzák a leginkább az övékétől eltérő vélemények megjelenését. Ezt az álláspontot számos konkrét példával illusztrálva jól megjelenítette a mandiner blog egyik közelmúltban megjelent írása. Elolvasva az ilyen véleményeket, még a gyakorlott „média-fogyasztót” is elbizonytalaníthatja, hogy: „akkor most tényleg, ki az intoleráns?” A válasz nem túl komplikált és nem véletlen, hogy az alapvető emberi szabadságjogok gyakorlásában és az emberi méltóság tiszteletben tartásában nálunk nagyobb gyakorlattal bíró és évtizedekkel előttünk járó országok polgárainak döntő többsége számára ez már nem okoznak igazán bizonytalanságokat. Ugyanúgy az sem meglepő, hogy az ott élő, a történelem kerekét folyamatosan visszafelé forgatni akaró konzervatív keresztény emberek nem véletlenül próbálnak maguknak – nem is eredménytelenül – a jogállamiság szempontjából még sokkal fejletlenebb országokban szövetségeseket találni (ld. a jelen blog korábbi írásait ).

Az ellenállás leggyakoribb megjelenési formája az értetlenkedés – ezt az alapvető, minden vezetéselmeléti tankönyvben megtalálható tényt nyilván mindenki tudja, akinek bármilyen szintű vezetői feladatai voltak valaha is az életében, hiszen a legkisebb közösségektől a legmagasabb társadalmi szintekig tetten érhető ez a viselkedés. Sajnos abból adódóan azonban, hogy ez egy közismert és mindenki számára könnyen átlátható jelenség, komoly emberektől – legyenek azok magas rangú politikusok, tudósok, vagy művészek – teljességgel elfogadhatatlan és rendkívül irritáló. Így pl. nagyon szerencsétlen stratégia és a diplomácia íratlan szabályait súlyosan sértő gyakorlat az, amikor a magyar kormány és a kormánypártok vezetői állandóan értetlenkednek a politikájukat érő EU-s és amerikai bírálatokkal szemben, sőt, a bírálatok megfogalmazóit vádolják azzal, hogy ők nem jól értik az új Alaptörvény és a sarkalatos törvények rendelkezéseinek lényegét (rendszeresen megjelent az is a hivatalos kommunikációkban, hogy a bírálók el sem olvasták az általuk bírált dokumentumokat, miközben a bírálatok alapján egyértelmű, hogy pontosan tudták, miről beszélnek). Ugyanilyen rendkívül visszás az a stratégia, amit az EU különböző döntéshozói által a magyar kormány politikájával szemben megnyilvánuló kritikákkal és szankciókkal kapcsolatban mostanában a legmagasabb rangú kormánypárti politikusok kommunikálni kezdtek (legutóbb Lázár János Fidesz frakcióvezető), hogy a szankciók Magyarország ellen, a magyar választók ellen irányulnak, a magyar választókat büntetik. Ezzel a kormánypártok politikusai valamiféle magyarellenességgel, a magyarokat gyűlölő hozzáállással vádolják az EU döntéshozóit, ami már tényleg csak egy lépésre van a szélsőjobb rasszista indíttatású összeesküvés-elméleteitől. Ez viszont már nagyon durva dolog, az ilyen viselkedés tényleg szembemegy minden olyan normával, amelyeket alapvető elvárásnak tekintenek az EU-ban, és ezzel a magyar politikusok tényleg annyi kárt fognak okozni, hogy azt már nem lehet helyrehozni azzal, ha esetleg valóban sikerül is 3 % alatt tartani a 2013-as államháztartási hiánycélt. „Sajnos” az EU bürokraták és tisztségviselők is „emberből vannak”, és náluk sem múlik el nyomtalanul, ha azt érzik, hogy hülyének nézik őket…

Mocsonaki László

Mai napon – emberi számítás szerint – átlépi a Kaleidoscope blog a tízezres határt az oldalletöltések számában (tegnap 9998-ig jutottunk el). Szép kerek szám. Hogy mennyire sok, vagy kevés az nagyon relatív. Vannak olyan oldalak, melyek szerkesztőit azonnal kirúgnák, ha napi szinten nem érnék el ezt az értéket, míg a jelen blog csak 1130 nap alatt jutott ide. Az is igaz, hogy ezt a weblapot nem főállású, hivatásos munkatársak szerkesztik, a létrehozása óta eltelt három évből felében egy, másik felében két szerzője volt, akiknek amúgy is elég zsúfolt az életük, és nem volt túl sok idejük az írásra. A másik tényező mely meghatározó volt a tartalom és abból adódóan az olvasóközönség: ez a blog elég magasra teszi a lécet, odafigyelést, bizonyos fokú elmélyülést igényel az olvasótól, ezáltal nem vonzó azok számára, akik csak könnyed olvasmányra, vagy szép képekre vágynak. Mindezeket figyelembe véve talán nem is olyan rossz ez a szám.

Az Európai Bizottság Magyarország strukturális forrásainak befagyasztására vonatkozó javaslatával kapcsolatban az elmúlt napokban nagyon sok politikai értékelést lehetett olvasni, de olyannal nem nagyon lehetett találkozni, mely a magyar LMBT emberek szemszögéből elemezné a kialakult helyzetet. A kölcsönös vádaskodások, melyek a különböző politikai irányzatokhoz tartozók között kirobbantak, valószínűleg elvették a kedvét az LMBT szervezetek vezetőinek – akik a napi politikai eseményektől amúgy is láthatóan próbálnak távol maradni –, hogy megszólaljanak a témában, annál is inkább, mert a szélsőjobb részéről gyorsan megkapták volna a mostanában nagyon könnyűkézzel osztogatott „hazaáruló” jelzőt a többi szokásos sértő és megalázó minősítés mellé. Tekintettel arra, hogy – amint arról a jelen blog korábbi írásában is beszámoltunk – az EP Magyarországgal foglalkozó minapi határozata meg sem említi az LMBT emberek jogainak tiszteletben tartását, nem is várható, hogy ezen a téren bármi javulás következzen be. Az LMBT emberek tehát kétszeresen is vesztesei lettek az uniós döntéseknek: a jogaik tiszteletben tartását nem érik el, viszont ugyanúgy fognak szenvedni a Magyarországgal szemben alkalmazott szankciók hátrányos következményei miatt, mint minden más magyar állampolgár. Ha úgy tetszik, akkor a homofób többség és a jogai elismeréséért küzdő LMBT kisebbség csatájában ez egy vesztes-vesztes játszma lett. Kiutat csak az jelenthetne, ha a többség és a kormányzó politikai elit azoknak az alapvető emberi jogoknak a tiszteletben tartását, melyekre az EP határozat felszólította Magyarországot és a Velencei Bizottság tavalyi jelentésében, valamint a hazai és nemzetközi jogvédő szervezetek petícióiban megfogalmazott elvárásoknak annak ellenére megfelelnének, hogy azokkal esetleg továbbra sem értenek egyet. Ezzel válhatna ez egy nyertes-nyertes játszmává, amennyiben a kisebbség számára biztosítanák azoknak a jogoknak a tiszteletben tartását, amelyekkel kapcsolatban a fenti észrevételek megfogalmazódtak, az ország minden polgára pedig megszabadulhatna attól a negatív megítéléstől, mely brüsszeli döntéshozókban kialakult Magyarországgal kapcsolatban és amely végső soron nagy mértékben hozzájárult a súlyos gazdasági következményekkel fenyegető szankciók megszavazásához.