Néhány erőtlen, a közvélemény ingerküszöbét alíg, vagy egyáltalán nem elérő tiltakozás mellett szinte zavartalanul robog az alkotmányozás vonata, a kormánypártok ebben illetékes vezető politikusai szemmel láthatóan nem zavartatják magukat a társadalom mélyebb rétegeiben, ma még felszínre csak szórványosan törő elkeseredés, vagy legalább is rossz érzések miatt. Kétségtelen, hogy a kétharmados parlamenti többség birtokában ezt ideig-óráig még meg is tehetik, akár végre is hajthatják mindazt amit akarnak, de abból sosem szokott semmi jó kisülni, ha a pillanatnyi többség miután erőből lenyomta a politikai ellenfelet, még meg is tapossa és belerúg párszor, mert eközben lassan elszélednek a támogatói és csendben átpártolnak azok oldalára, akikről ugyan tudják, hogy vétkeztek (loptak, csaltak, hazudtak), de abban most nekik van igazuk, hogy ezt már talán nem kéne... A kétharmad ugyan feljogosítja, sőt kötelezi a jelenlegi kormányzatot a rendcsinálásra, meg kell valóban mindent tenni, amire tényleg szükség van ahhoz, hogy az ország talpra álljon (magánnyugdíj, különadó, elszámoltatás - OK), de azt nem "beszélte" meg senki a társadalommal, hogy a kisebbik kormánypárt erkölcsi normáit - legyenek azok bármilyen tiszteletre méltóak, és sok ember számára követendőek is - kőbe vésik, és Magyarország Alkotmánya lényegében megváltoztathatatlanul konzervatív keresztény normákat fog rákényszeríteni a társadalomra. Erről így, ilyen formában biztosan nem volt szó, most pedig ebbe az irányba haladunk. Pedig ez nemcsak azoknak rossz, akik más világnézetűek, hanem a keresztény emberek jelentős részének is sérti a morális és a politikai meggyőződését. Sajnos szemmel láthatóan a kormányzati pozíció még mindig erősen lecsökkenti a vezető politikusok érzékenységét a közhangulat alakulása, változása iránt. Pedig a saját kárukon tanulhatták (volna) meg, hogy a közvélemény-kutatók adatai igencsak csalóka képet tudnak mutatni!
De mivel van probléma a jelenlegi alkotmányozásban? Először is a bebetonozással. Mert bár igaz, hogy a jelenlegi Alkotmány nem volt alkalmas arra, hogy meg lehessen akadályozni az előző kormányzatnak és holdudvarának a lopásait és csalásait, vagy azt hogy az emberek képébe vágják, hogy hazudtunk, becsaptunk titeket, de úgysem tudtok semmit sem tenni velünk négy évig, ez nem elég ok arra, hogy most a másik végletbe essünk és a jelenlegi döntéshozók pillanatnyi érdekeit kiszolgálva olyan szabályokat rögzítsen megváltoztathatatlanul, amiben közel sincs össztársadalmi egyetértés. Szerencsére úgy tűnik, hogy a Fideszen belül sincs elegendő támogatottsága ennek az elképzelésnek. Másodikként a konzervatív keresztény körök erkölcsi elvárásainak az alkotmányba foglalása említhető. Az emberi életnek a védelme a fogantatástól minden kétséget kizáróan bioetikai, ebből adódóan általános etikai vita tárgyát képezi szerte a világban. A katolikus egyház dogmatikája, katekizmusa ezzel kapcsolatban felépített egy nagyon sokrétű, összességében a hívők számára kötelező jelleggel alkalmazandó morálteológiai rendszert, melyet a hazai konzervatív (és ma többségben lévő) protestáns lelkészek szinte teljesen átvettek, elfogadtak, vagy legalább is azzal szemben szinte soha semmilyen szinten nem nyilatkoztak. Ebből azonban még nem következik, hogy ezt a hazai jogrendbe be kellene emelni. Még a konzervatívabb egyházi vezetők részéről is többször elhangzott, hogy a világi jogrend (melynek része egy ország alkotmánya is) nem egyik, vagy másik vallás morálteológiai tanításait, hanem az adott ország polgárainak azon akaratát fejezi ki, ahogy az országuk életét szabályozni kívánják. Ez utóbbi pedig tekintettel kell legyen a nem hívő emberekre is, ezért a hívők erkölcsi elvárásai önmagukkal szemben mindig a jogrendből fakadó elvárásoknál szigorúbb morális kötelezettséget jelentenek számukra. A konzervatív egyházi vezetők, és az általuk irányított politikai erők nyomására a magyar alkotmány-előkészítés során mégis bekerültek a tervezetbe az abortusz és a homoszexuális élettársi kapcsolat lehetőségének korlátozására alkalmas rendelkezések. Ennek okait csak találgatni lehet, ami a tárgyszerűség érdekében kerülendő. Tény, hogy a vezető konzervatív keresztény papság sajnos abban érdekelt, hogy a saját álláspontját rákényszerítse az egyházra (és így a társadalomra is), mivel ezzel sakkban tudja tartani a fiatalabb, és többségében liberálisabb álláspontot képviselő potenciális konkurenseket, akiket szervilis komisszárjaival együtt kiátkozással és kárhozattal fenyeget - még ha ezt most nem is mondja ki ilyen direkt módon. Ebből adódik az is, hogy csak a velük azonos álláspontot képviselő és persze hangoztató politikusokat támogatják, akiket itthon meg is találnak (nyugaton már kevésbé, mert hosszútávon politikailag nem igazán kifizetődő, de ahhoz még túl fiatal a hazai demokrácia, hogy ez itthon is szempont legyen). Ebből viszont egyenesen következik, hogy ha a konzervatív papság politikai kiszolgálóinak szavazataira is szükség van az alkotmányozó többséghez, akkor a konzervatív morálteológia előírásai szükségszerűen megjelennek az alkotmányban. Az így megalkotott alkotmány azonban természetesen nem lesz elfogadható a liberális felfogású hívők és a nem hívők számára. A homoszexuális embereknek kifejezetten azt üzenik a jogalkotók, hogy rátok nincs szükség ebben a társadalomban. Pedig ezzel nemcsak őket alázza meg a többség, de saját magának is árt. A homoszexuális közösség - éppen a kisebbségi pozíció miatt - a társadalmi átlagot meghaladó mértékben jogkövető, ha úgy érzi, hogy a jogállam tiszteletben tartja és védi alapvető jogait. A homoszexuális emberek emiatt rendesebben fizetnek adót, stb. Abban az esetben viszont, ha egy társadalom hátrányosan megkülönbözteti őket, sokkal könnyebben el tudják hagyni az országot, ami csak anyagilag is több szempontból súlyos veszteség: a képzésük költségei és a kieső adójuk miatt is. Nemzetpolitikai, társadalmi szempontból pedig még sokkal nagyobb a veszteség, mivel gyakran kiemelkedő intellektussal és sok más emberi értékekkel bíró emberek hagyják el hazánkat, megtöretett, csalódott szívvel, elszakítva rokoni és baráti szálakat. Az USA-ban - ahonnan nem szívesen megy el senki - más megoldást választottak: ott kb. négy évtizeddel ezelőtt kellett a homoszexuális embereknek az egyenjogúságukért megküzdeniük, de ott hamarabb belátta a többségi társadalom, hogy túl nagy ára lenne annak, ha az emberek 5-10 %-a úgy érezné, hogy mivel a társadalom nem adja meg számukra az egyenlő jogokat, ők meg nem adják meg a társadalomnak, amit nekik kellene vállalni a közös terhekből, nem fizetnek adót, nem vállalnak semmilyen közösséget a többségi társadalommal. Az eredmény gyors és átütő volt, és már régen eljutottak oda, hogy az USA-ban nem lehet vezető politikus, aki homofób véleményeket hangoztat. Hasonló volt Finnország esete a közelmúltban, ahol az ottani legnagyobb keresztény felekezet egyik vezető lelkésze tett homofób megnyilvánulásokat a TV-ben (egy konzervatív keresztény politikus társaságában) és az egyház internetes honlapján még aznap este 30 000-en jelezték kilépésüket az egyházból, ami nem utolsósorban jelentős mértékű állami támogatás megvonásával is járt. Ezt követően az egyház vezetői egy sor nyilatkozatban próbálták helyrehozni a dolgot. Persze a konzervatív álláspont demagógiára hajlamos szószólói erre a nagy nyilvánosság előtt biztos azt mondanák, hogy inkább veszítsünk állami támogatást (bár a jövő évi büdzsé tervezete alapján, amikor pl. a katolikus egyház amúgy sem kevés támogatását módosító indítvánnyal még 5 milliárd Ft-al megtoldották, elég hiteltelen lenne az ilyen irányú kommunikáció), és menjenek, akik akarnak, mert jobb kevesebb "tiszta", mint sok "tisztátalan", de az elmúlt évek egyházi botrányai után ez sem lenne igazán hitelteles. Visszatérve tehát az alkotmányozás folyamatára, nagyon meg kellene gondolnia a hatalmon lévő döntéshozóknak, hogy biztosan jó úton járnak-e, amikor a konzervatív keresztény morálteológia képviselőinek elvárásait akarják a Magyar Alkotmány formájában kőbe vésetni...
.jpg)