az ezer színű világ

Sok kérdés nem dőlt még el, hiszen az Európai Parlamenti (EP) választás végeredményét még nem ismerjük (ld. pl. elvben a hazai EP képviselői lista is változhat), és az EP hivatalos választási tájékoztató honlapján található legfrissebb adatok alapján ugyanannyian tartoznak a frakcióba lépésről eddig még nem nyilatkozó „Egyéb képviselők” csoportjába, mint ahányan várhatóan a harmadik legnépesebb frakciónak, a liberálisokat tömörítő ALDE-nak lesznek a tagjai (ez utóbbi várhatóan 64 képviselőt tömörít majd a 751 fős parlamentben). Ráadásul, rajtuk kívül van 41 olyan képviselő, akik deklaráltan függetlenként akarják végezni képviselői tevékenységüket, és akik egyébként a legkülönbözőbb politikai irányzatokhoz tartoznak. Ugyanakkor mindenkit érdekel, és érint az kérdés, hogy milyen irányvonalat fog követni az új EP. A legnagyobb frakciót megalakító Európai Néppárt (EPP) 213 képviselővel (28,36%) egyedül nyílván semmit nem tud kezdeni, de a jobb oldali frakciók közül nincs is nagyon kivel összefognia, mivel egyrészt az ECR-nek és az EFD-nek (a pártcsoportok teljes magyar nevét, és jellemzőbb tagjait ld. korábbi bejegyzésünkben!) – a jelen állás szerint – együtt is csak 84 tagja (11,19%-a) lesz az EP-ben, vagyis nem lenne velük együtt sem többsége akkor sem, ha az „Egyéb képviselők” közül többen csatlakoznának is hozzájuk, másrészt az utóbbiakkal való bármilyen együttműködés sok EPP képviselő számára politikailag is vállalhatatlan. A legnagyobb baloldali frakció, a jelenleg 191 tagúnak (25,43%) ígérkező S&D közelebb van ahhoz, hogy a másik baloldali páttal (GUE/NGL 42 képviselő 5,59%), a Zöldekkel (52 képviselő, 6,92%) és liberálisokkal (ALDE, 64 képviselő, 8,52%) együtt elérhessék az abszolút többséget, de nekik is kellene ehhez még további 27 képviselő az „Egyéb” csoportból, amire nincs sok esélyük.

Ebben a helyzetben nem meglepő, hogy felmerült a nagykoalíció a két nagy pártszövetség között, amiben a német és osztrák tagszervezeteknek már jelentős gyakorlata van, de ugyanakkor vannak antagonisztikusnak tűnő ellentétek is. Az S&D vezetői ugyanis elég szokatlan módon beleszólva az EPP „belügyeibe”, annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a Fidesz-nek és a Berlusconi által létrehozott Forza Italiának nincs semmi keresnivalója az EPP-ben. Azok után pedig, hogy Orbán Viktor elzárkózott Jean Claud Junkers támogatásától az Európai Bizottság (EB) élére, valószínű, hogy az EPP-n belül is többen inkább lemondanának a 12 fideszes EP képviselő támogatásáról.

Vannak más jelek is, amelyek arra utalnak, hogy új politikai törésvonalak jelentek meg az európai politikai palettán. A nyíltabban, vagy burkoltabban euroszkeptikus erők előretörésével kézenfekvőnek tűnik, hogy a fő választóvonalat nem a klasszikus politikai kötődések, hanem a nagyobb integrációt, a föderális Európa (majd később akár egy Európai Egyesült Államok) irányába történő elmozdulást hirdetők, és az ezzel szembenállók jelentik. Igaz ugyan, hogy az előbbiek között túlnyomó többségben vannak a baloldali és liberális kötődésű politikai erők, míg az utóbbiak magukat inkább jobboldalinak definiálják, de az is igaz, hogy az EPP-ben vannak hívei a szorosabb európai integrációnak, hiszen korábban pont ezért nem támogatta a Fidesz J. C. Junkers jelölését az EB elnöki jelöltségre, és valószínűleg most is ez állhat a kissé szerencsétlenül kommunikált ellenzés mögött.

Előfordulhat tehát egy olyan forgatókönyv, hogy az EPP kevésbé integráció-párti tagjai kiválnak az EPP-ből, és a bent maradók nagykoalícióra lépnek az S&D-vel az integrációs politikai folytatása érdekében. Kérdéses persze, hogy a nagykoalícióba még kik lépnének be, hogy fogadnák ezt az S&D tagszervezetei, a többi baloldali és liberális pártszövetség. A legfrissebb hírek szerint Guy Verhofstadt, a liberális ALDE vezetője máris kijelentette, hogy hajlandó lenne részt venni egy ilyen nagy koalícióban. Az is kérdés, hogy adott esetben a kilépések után milyen létszámú maradna az EPP frakció, de abból, hogy időben ennyire egybeesett az EPP egyes tagszervezeteit érintő külső támadás, és a belső személyi ellentétek eszkalálódása, arra lehet következtetni, hogy az integráció erősítését támogató bal- és jobboldali politikusok által leegyeztetett, előre kiszámított lépéssorozatról van szó. Márpedig eben az esetben – az euroszkeptikus pártok előretörése ellenére – paradox módon megerősödhet az integráció további erősítését szorgalmazó politikai irányvonal az EP-ben, az ezt ellenző pártok pedig – mint amilyen a Fidesz – egyre jobban elszigetelődhetnek.

Nem lehet természetesen figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a választási eredmények alapján egyértelműen nincs kellő társadalmi támogatottsága az integráció erősítésének, sőt, túlságosan is könnyen, és túlságosan is nagy tömegeket tudtak mozgósítani a kifejezetten EU-ellenes politikai erők. Ugyanakkor az is igaz, hogy az integráció erősítését támogató politikai erők sokkal könnyebben, gyorsabban és eredményesebben tudják megfordítani az EU-ellenes közhangulatot, ha egymással összefogva, egységesen és erősen tudnak fellépni ennek érdekében.

Mindezek alapján az elkövetkező hetekben nagyon izgalmas, és – mint már annyiszor – most is történelmi jelentőségű fejlemények várhatóak az európai politikai arénában, melyek jelentős hatással lesznek hazánk további sorsára is.

Tegnap Szlovákiában a szavazásra jogosultak 13%-a ment el szavazni. Megdöbbentő, ugyanakkor valahol érthető is ez az érdektelenség. A hazai első részvételi eredmények is szerényebb érdeklődést mutatnak az öt és a tíz évvel ezelőttinél, bár szerencsére közel sem ilyen drámaian alacsony részvétel várható. A távolmaradás legfőbb oka az lehet, hogy a választók nem látják igazán a tétjét ennek a választásnak, ezért nem látják értelmét, hogy részt vegyenek benne. Még a politika iránt érdeklődő emberek sem tudják pontosan, hogy mi a jelentősége annak, ha most az egyik, vagy a másik párt jelöltjére adják le a voksukat, pedig nagy a tétje ennek a választásnak is. Az Európai Parlament folyamatosan növekvő határköre miatt ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy melyik oldal kerül többségbe. Az EP ugyan továbbra is első sorban elvi irányvonalakat fog meghatározni, de azoknak fokozatosan, egyre nagyobb mértékben fog tudni érvényt szerezni. Ezért egy olyan ország esetében, mint hazánk, ahol a kormányzattal szemben az ellenzék a nemzeti szinten telesen eszköztelen a gyengesége, a széthúzása és a képviselőik nagy részét hiteltelenné tevő múltja miatt, különösen nagy jelentősége lesz annak, hogy milyen irányvonalat fog képviselni az egyetlen olyan legitim erő, amely érdemi hatást tud kifejteni Magyarországon is az elkövetkező években.

Az elmúlt években az EP több olyan határozatot hozott, amely az alapvető emberi jogok védelmét szolgálta az unión belül, és azon kívül is, ahogy erről korábban is beszámoltunk. Ma arról is szól a szavazás, hogy folytatódjon-e ez a küzdelem, és mekkora erővel tudjon érvényt szerezni az EP az emberi jogok védelmének.

Fontolja tehát meg mindenki még egyszer, aki eddig úgy gondolta, hogy nem vesz részt a mai szavazáson, mert egyáltalán nem kicsi a tét: az EP fog-e, tud-e érdemi kontrollt gyakorolni a tagállamok kormányai felett, és azoknak az értékeknek, amelyek erőssé és gazdaggá tették Európa nyugati felét, érvényt tud-e szerezni hazánkban is, vagy sem?

Frissítés 2014. 05.25. 16:50: a 15 óai részvételi adatok alapján (19,53%, szemben az öt évvel ezelőtt ebben az időpontban elért 24,09%, és a tíz évvel ezelőtti 25,5%-al) várható, hogy 30% alatti marad a részvétel (ld. az alábbi grafikont!), ezért minden leadott szavazatnak nagyobb lesz értéke. Még nem késő!

Frissítés 2014. 05. 25. 23:00 Íme az eredmények:

A becsült eredmények alapján egyelőre sem a jobb, sem a baloldalinak mondható frakcióknak nincs meg az abszolút többséghez szükséges 376 szavazata, bár a baloldalnak csak 4 szavazat hiányzik ehhez, de biztos, hogy az új képviselők alapvetően meg fogják határozni az EP politikáját. Ezek közé tartozik Magyarországról a DK, az Együtt-PM és az LMP is, hiszen eddig nem volt EP mandátuma ezeknek a pártoknak.

… hogy Kerényi már megint homofób kirohanásokat tett, vagy – ahogy már elfogadottá (?) vált a magyar médiában – buzizott. Ilyet már láttunk tőle, nagyjából egy évvel ezelőtt (ld. akkori írásunkat!). Csakhogy akkor még messze voltak a választások, ezért egy olyan szűk körű rendezvény után, mint amilyen a Belvárosi Polgári Szalonban tartott fórum is volt, el lehetett bagatellizálni a megjegyzés jelentőségét (igaz, még erre sem nagyon vette a fáradtságot senki a kormányoldal részéről, egyszerűen ignorálták a tiltakozó, felháborodott, a miniszterelnöki megbízott lemondását követelő megnyilatkozásokat). Most azonban kampány van, még ha „csak egy vacak, kis” európai parlamenti választás előtti is, amikor a politikusoktól, és a politikai jelentőségű pozíciókat betöltő köztisztviselőktől elvárás, hogy óvatosan nyilatkozzanak, nehogy valami olyat mondjanak, amit a kampány miatt felnagyíthat, szájára vehet a média. Az a tény azonban, hogy Kerényi kampányidőszakban is megengedhetett magának egy ilyen homofób kirohanást, és hogy emiatt a kormányoldalról senki semmit nem mond, nagyon elkeserítő. Annyit se, hogy „adófizető, meleg, magyar állampolgárok! Bocsánat!” Semmi. Hiába ír a világhírű rajzfilmkészítő művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora levelet a miniszterelnöknek, nincs semmilyen reakció a kormánypártok részéről. Mint, ami részükről teljesen elfogadott.

Ráadásul mindezt a Keresztény Színházi Fesztiválon, a keresztény fesztivál szükségességének alátámasztásaként. Emiatt minden hazai keresztény egyház, felekezet is cinkossá válik, ha nem utasítja el a lehető leghatározottabban, ezt a megnyilatkozást. És elmúlt egy nap, és nem monda az egyházak részről sem senki, hogy ne értene egyet Kerényivel.

Ez már nem felháborító (egy éve még az volt), még talán nem is félelemkeltő (egy év múlva talán már az lesz), egyszerűen csak elkeserítő.

Kiegészítés 2014. május 24. 18:40 Balog Zoltán miniszter gyorsan, és a lehetőségekhez mérten pozitívan reagált, jelezve azt, hogy a Kormány nem tárgyalt a Színház és Filmművészeti Egyetem átalakításáról, vagy megszüntetéséről (forrás: 7ora7.hu). Hallgatói fórumot hív össze a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke hétfő estére, hogy "közösen és átgondoltan" reagáljanak Kerényi Imre nyilatkozatára – adta hírül az eduline.hu.

Örvendetes, hogy a miniszter úr gyorsan, és az SZFE vonatozásában pozitívan reagált, de ez az ügy egésze szempontjából kevés. Ha Kerényi egy ilyen gyűlöletkeltő megnyilatkozás után pozícióban marad, az azt jelenti, hogy a kormányzat elfogadhatónak tartja azt, amit mondott. Ha viszont így van, akkor abból az következik, hogy a magyar kormány nyilvánosan sértegetni, és megalázni akarja az állampolgárok egy csoportját.

A GMA News Online híradása szerint egy vezető brazil püspök támogatásáról biztosította az azonos nemű párok élettársi kapcsolatának legalizálását, ami az egyházi álláspont változást jelzi, az államnak a melegházasságot elismerő politikájával kapcsolatban.

(Ugyanezt a hírt több más hírportál is ugyanezzel az AFP hírügynökségtől átvett tartalommal tette közzé, így pl. a MENAFN.com is.)

„Párbeszédet kell folytatni az együttélést választó azonos nemű párokat megillető jogokról. Nekik jogi támogatást kell kapniuk a társadalomtól.” – mondta Leonardo Steiner OFM (64 éves), a Brazil Katolikus Püspöki Konferencia főtitkára az O Globo c. lapnak, mely tegnap tette közzé az interjút a honlapján.

Brazíliában, ahol a világ legnagyobb katolikus közössége él, 2013. májusában engedélyezték az azonos neműek házasságát, amikor a bíróság úgy döntött, hogy a hivatalok nem tagadhatják meg a házasság lehetőségét az azonos nemű pároktól.

Abban az időben a brazil püspökök ellenezték a döntést, de – mint Steiner fogalmazott – az egyház folyamatosan értékelte a helyzetet.

„Az Egyház nem ugyanaz az egyes korokban. Válaszokat kell adnia az adott kor kérdéseire, a Szentlélek megvilágosító erejének segítségével” – mondta a püspök.

„Az Egyháznak mindig is olvasnia kell az idők jeleiből, hogy megértse, mi az, amin változtatnia kell, és mi az, amin nem szabad. A hit igazságai nem változnak.”

Brazíliának nincsen a melegházasságot szabályozó törvénye, és tavaly a püspöki kar tiltakozásának az volt az egyik oka, hogy a kérdést soha nem tárgyalta a Kongresszus.

Annak ellenére, hogy az utóbbi időben az elfogadás irányába változott a helyzet, Brazília még mindig veszélyes ország a melegek szempontjából.

Több, mint 300 homoszexuális, transzszexuális és transzvesztita személyt ölnek meg évente az országban, így tavaly 312-en vesztették életük a Grupo Gay da Bahia csoport adatai szerint, ezért az ország még mindig az egyik legéletveszélyesebb hely a homoszexuális emberek szempontjából – az Agence France-Presse tudósítása alapján.

Az Európai Parlament (EP) LMBT munkacsoportjának honlapján egy olyan cikksorozatot közöltek, amelyben az egyes EP képviselőcsoportok állásfoglalásait idézték fel, a mögöttünk álló ciklus öt, általuk legfontosabbnak ítélt LMBT témájú szavazásával kapcsolatban, és ezek alapján kiszámították, hogy hány százalék volt az LMBT jogok érvényesítését támogatók átlagos aránya, az egyes képviselőcsoportokon belül. Mielőtt közzétesszük az általuk elkészített diagramokat, melyeken az EP képviselőcsoportok rövidített nevei szerepelnek, az alábbi táblázatban feltüntettük az adott EP frakció magyar megnevezését, hazai tagszervezetét (ha van, vagy tudható, hogy melyik párt akar odatartozni a jövőben), és egy-egy fontosabb külföldi pártot azoknál a képviselőcsoportoknál, amelyekben nincs, vagy nem érdemi a hazai pártok részvétele.

Az első állásfoglalás, amelyre vonatkozóan az egyes frakcióhoz tartozó képviselők szavazatinak arányai láthatóak a grafikonokon, az oroszokéhoz hasonló litván „antipropaganda” törvénnyel kapcsolatban született meg, 2009 szeptemberében. Az EP a VoteWatch.eu alapján 57% igen, 36% nem, 8% tartózkodás mellett elfogadta az állásfoglalást, amely felszólította Litvániát a szólásszabadságot korlátozó jogszabály megváltoztatására, aminek azonban Litvánia azóta is csak részben tett eleget.

A második jelentősebbnek tartott állásfoglalásban az EP 2011 szeptemberben arra szólította fel az EU-t és a tagországokat, hogy aktívabban álljanak ki az ENSZ Emberi Jogi Bizottságában az LMBT személyek jogaiért. Ezt követően született meg az ENSZ történetében az első olyan döntés, amely alapján az emberi jogok közé kerültek a szexuális orientációval és a nemi identitással összefüggő kérdések. A VoteWatch adatai alapján nagyon sokan távolmaradtak a szavazástól (csak 586-an szavaztak a 736-ból), de akik részt vettek, azok 75%-ban támogatták, és csak 18%-ban ellenezték a javaslat elfogadását (7% tartózkodott).

2012 márciusában az EP képviselők arról szavaztak, hogy az EU állampolgársági jelentés kiegészüljön-e az LMBT családok szabad mozgásról szóló bekezdéssel, mely felhívja a tagállamok figyelmét arra, hogy a szabad mozgás jogát minden EU állampolgárnak és családjának biztosítsák, sem a nemzetiségi, sem a szexuális orientáció alapján nem alkalmazhatnak semmilyen diszkriminációt. A kiegészítés konkrétan felhívja a tagállamok figyelmét arra, hogy a szabad mozgás jogát nemcsak a különböző nemű házaspárok számára, hanem a regisztrált élettársak, és az életvitel szerűen egy háztartásban élők számára is biztosítaniuk kell, akkor is, ha azonos nemű párokról van szó. Ezt a kiegészítést a VoteWatch szerint a szavazásban részt vevő 605 képviselő 58%-a támogatta, 40%-a ellenezte, 2% tartózkodott.

A negyedik kiemelt téma az oroszországi homofób megnyilvánulásokat elítélő állásfoglalás volt, melyet 2012 májusában fogadott el az EP, a VoteWatch szerint a szavazatát leadó 594 képviselő 72%-nak igen szavazatával, 18% nem ellenében, 10% tartózkodás mellett.

És végül az idén februárban elfogadott Homofóbia elleni ütemterv, vagy közismert nevén Lunacek-jelentés, melyről a jelen blogon is részletes tájékoztatást adtunk, amelynek vitájáról, és szavazási eredményeiről mi is beszámoltunk, de a VoteWatch-on is megtekinthető a tételes szavazási lista. Mint emlékezetes, a szavazásban részt vevő 642 képviselő 61% igenel, 27%-a nemmel szavazott, míg 11% tartózkodott.

Mindezeket a szavazási arányokat frakciónként átlagolva kapjuk az egyes képviselőcsoportok összesített átlagteljesítményét, amely az utolsó ábrán látható.

Ezek alapján tényszerűen megállapítható, hogy csak a Zöldek képviselőcsoportja nyújtott az LMBT jogok érvényesítése szempontjából 100%-os teljesítményt, de a szocialista, a másik baloldali és a liberális frakció is közel ugyanilyen magas arányban támogatta az LMBT emberek egyenlő jogainak érvényesítését célzó javaslatokat. Most, amikor már csak „hármat alszunk” az európai parlamenti választásig, nem árt, ha mindenki végiggondolja a fenti szempontokat és ezek alapján álmodja meg magában, hogy vasárnap hova húzza a keresztet…

A The Guardian online kiadása közzétett egy új interaktív ábrát, melynek segítségével könnyen és gyorsan meg lehet nézni, hogy az egyes államok milyen jogokat biztosítanak az LMBT személyek számára a világon. (Két évvel ezelőtt hasonlót publikáltak már az USA egyes tagállamaira vonatozóan, amelyről akkor a jelen blogon is beszámoltunk.) A mostani cikk bevezetőjében rögzítik a szomorú tényt: még mindig közel 80 országban tiltja a törvény a homoszexuális kapcsolatokat, és ezek közül legalább ötben halálbüntetéssel sújtják. A The Guardian online cikkében található interaktív ábra vonalkáira irányítva az egeret, meg tudjuk nézni, hogy az adott kontinens egyes országaiban milyen jogokat biztosítanak az LMBT emberek számára. Az ábrán a különböző jogok meglétét különböző színekkel jelzik. Sötét lila színnel jelzik, ha az adott országban engedélyezik a kölcsönös beleegyezés alapján létrejövő homoszexuális kapcsolatot, kékkel az LMBT személyek munkahelyi diszkrimináció-menteségének jogi védelmét. Zöld szín jelzi az azonos neműek házasságának, sárga az azonos nemű párok örökbefogadási jogának biztosítását, a piros pedig a gyűlölet-bűncselekményekkel szembeni védelmet. Ugyanezen színek halványabb árnyalata jelzi, ha az adott jogokat csak részben biztosítja az adott ország jogrendje. Az interaktív ábra alatt az egyes jogok biztosításának területi megoszlását külön is bemutatja a cikk, ahol összesített, és összehasonlító adatokat is közölnek az egyes földrészekre vonatozóan.

Mindezek sajnos egyértelműen mutatják, hogy az LMBT személyek alapvető emberi jogainak biztosítása erén még nagyon sok teendő van a világ minden részén.

Az LMBT emberek egyenlő jogainak megadása ellen akarnak népszavazást tartani Szlovákiában – adta hírül a bumm.sk hírportál. Mint írják, „Több mint százezer ember támogatja a család védelmét szolgáló népszavazást, melyet a Szövetség a családért szorgalmaz.”

Ezután ismertetik a részleteket.

„A népszavazásban négy kérdést tennének fel Szlovákia lakosságának:

1. Egyetértenek-e azzal, hogy a házasság csak egy férfi és egy nő között köttethet?

2. Egyetértenek-e a jelenlegi állapot megőrzésével, miszerint a homoszexuális párkapcsolatban élők nem tarthatnak igényt azokra a jogokra, amelyek kizárólag a házasságokra érvényesek?

3. Egyetértenek-e azzal, hogy a homoszexuális párkapcsolatban élők nem fogadhatnak örökbe gyereket?

4. Egyetértenek-e azzal, hogy a szülők döntsenek a gyermekek oktatási módszeréről olyan kényes kulturális és etikai kérdések tekintetében, mint a szexuális viselkedés vagy az eutanázia?

A szövetség április 5-től gyűjti az aláírásokat, tervük, hogy a nyáron tartandó helyi választásokkal egyszerre lehessen tartani a népszavazást is – tájékoztatta a SITA hírügynökséget Anton Chromík, a szövetség egyik munkatársa. A petíciót a szlovákiai püspöki tanács is támogatja.

A Szövetség a családért egy polgári kezdeményezésű szervezet, mely 2013 decemberében alakult a házasság és a család értékeinek megőrzésére. Nem köti őket sem ideológia, se vallási és politikai nézet, bármilyen szervezet, csoport és intézmény számára nyitottak, akik azonosulni tudnak a szövetség értékrendjével.

Jelenleg 90 szervezet támogatja a szövetséget, melyek leginkább családsegítő szervezetek, gyerekotthonokban élők és hátrányos helyzetűek oktatási tevékenységét ellátók, ill. az emberi jogok védelmében részt vevő szervezetek.”

Van néhány felettébb érdekes jellegzetessége ennek az ügynek.

Az ötmilliós Szlovákiában 100 ezer aláírást összegyűjteni nem lehet könnyű, de valószínűleg azért ennél nagyságrendekkel többen választották a hagyományos családi életet, mégsem tartották szükségesnek, hogy eltiltsák az LMBT embereket a családi kötelékektől.

Az a tény, hogy a „szlovák püspöki tanács is támogatja” (a cikkből sajnos nem derül, hogy ez a hivatalos katolikus püspökkari konferencia álláspontját jelenti-e) a kezdeményezést, megint csak rendkívül sajnálatos abból a szempontból, hogy ezzel az egyház (ak?) aktív politikai szerepet vállalnak, vagyis átlépik azt a választóvonalat az állam és az egyház között, amely pedig egy szekuláris államban, első sorban az egyházaknak jelentene védelmet az államhatalommal szemben. Az ilyen akciók után nagyon nehéz megvédeni az egyházakat azoknak a nem hívő politikusoknak a támadásaitól, akik erősen sérelmezik, hogy az általuk képviselt közösséggel szemben politikai lépéseket (jelen esetben egy népszavazást) támogatattak az egyházak.

Mint a cikkből kiderül, a kezdeményezést támogatták a gyermekotthonok dolgozói is, ami azért felettébb visszatetsző, mert estükben konkrétan saját megélhetésükről is szól ez a népszavazás. Ha ugyanis az azonos nemű párok is fogadhatnának örökbe gyermekeket, akkor kevesebben maradnának állami gondozásban.

Felmerül tehát a kérdés: mégis mindez kinek az érdeke?

Magyarország és az egyetemes magyarság meggyalázása az, amit a magát „Magyarok Világszövetségének” nevező szervezet csinál. Ez a szervezet egy olyan, a magyar nyelvben obszcénnek számító kifejezéseket használó közleményt adott ki, amely:

-        sérti az alapvető emberi jogokat, gyűlöletet szít azáltal, hogy megkérdőjelezi egy személy emberi mivoltát, amikor „ausztriai lény”-nek nevezi. (Ezután az emberi méltósághoz való jogát sértik az érintett személynek, amikor azt írják róla, hogy „agyament”, ami a hazai bírói gyakorlat alapján önmagában nem lenne elegendő egy büntetőjogi tényállás megállapításához, lévén, hogy közszereplőről van szó, de jelen esetben minősítő körülménynek tekinthető.)

-        sérti Magyarország érdekeit, amikor az osztrák államról és Ausztria államelnökéről, Werner Faymann úrról azt állítja, hogy az „állami szintű, obszcén vélemény-terrorizmus”-t folytat.

-        a szövetség nevéből, állami elismertségéből, és támogatottságából adódóan olyan látszatot kelt, mintha a magyar állam hivatalos álláspontját, és a világ magyarságának véleményét képviselné.

Magyarként és magyar állampolgárként:

-        tiltakozom az ellen, hogy a „Magyarok Világszövetségének” nevezett szervezet az egyetemes emberi jogokat, és a magyar nemzeti érdekeket sértő tevékenységet folytat!

-        elhatárolódok „Magyarok Világszövetségének” nevezett szervezet minden megnyilatkozásától!

-       követelem, hogy a Magyar Állam azonnal vonja meg a jogi elismerés státuszát a „Magyarok Világszövetségének” nevezett szervezettől, oszlassa fel azt, mint az egyetemes emberi jogokat és a magyar nemzeti érdekeket sértő szervezetet, vonjon vissza tőle minden olyan támogatást, amelyet közpénzekből, vagy az állami vagyonból kapott.

-        elvárom a magyar hatóságoktól, hogy a törvény szigorával lépjenek fel az emberi jogokat és a magyar nemzeti érdekeket sértő tevékenységet folytató személyekkel szemben, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a „Magyarok Világszövetségének” nevezett szervezet által okozott diplomáciai károkat, és a hazánk nemzetközi megítélésének rontásából fakadó hátrányokat a lehető legteljesebb mértékben ellensúlyozzák, jóvátegyék.

Kérjük, hogy aki egyetért a fentiekkel, aláírásával támogassa az általunk elindított online petíciót:

Tiltakozás az MVSZ emberiség-, és nemzetellenes tevékenysége ellen

Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek. (Jn 14, 12-14.)

A mai szentmiséken felolvasásra kerülő evangéliumi részben hallhatjuk Jézus szavait, melyek hatalmas bíztatást, ugyanakkor óriási feladatot is adnak a keresztény híveknek. Jézus konkrétan azt mondja, hogy még nagyobb tetteket is végbevisznek (nem végbevihetnek, vagy végbevihetnének, hanem végbevisznek!) azok, akik hisznek benne. Mire gondolhatott? Ő csodálatosan meggyógyított embereket, sőt feltámasztott a halálból, megszaporította a kenyeret, és végső soron megváltotta az egész emberiséget a bűn átkából. Hogyan tudna ennél bárki többet tenni?! Nyilván nem arról van szó, hogy a megváltás művét tudná bárki túlszárnyalni, hanem arról, hogy azokat a konkrét cselekedeteket, amelyeket a tanítványok saját szemükkel láttak, és amelyekhez hasonlót más nem tudott megtenni az emberiség addigi történelme folyamán. A gyógyításokra, a halottak feltámasztására, és a többi csodajelekre, amelyekről beszámolnak az evangéliumok, azokra vonatoznak Jézus szavai.

A hívő keresztlény ember számára tehát nemcsak feladat, hanem tény, hogy „még nagyobbak is végbevisz”, mint Jézus. Ilyen például az is, amikor a hívő keresztények imáikkal, és személyes kiállásukkal járulnak hozzá az származásuk, vallásuk, vagy szexuális irányultságuk miatt üldözött emberek ezreinek, sőt millióinak a halálát, kirekesztését és megalázását okozó gyűlölet megfékezéséhez. Ennek eredményei kezdenek kibontakozni a keresztény közösségekben, sőt mostanra a Katolikus Egyház legmagasabb szintjein is. Ugyanakkor az is igaz, hogy van még teendő bőven!

Ma tehát arra bíztat minket Jézus, hogy ne rettenjünk meg a lehetetlennek tűnő feladatok láttán, hanem Őbenne bízzunk, hogy ránk is igazak legyenek az ő szavai: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz…”

Három nappal ezelőtt publikáltuk azt a posztot, amelyben elemeztük az ukrán válság eddigi tapasztalatai alapján az oroszok további lehetséges szándékait és törekvéseit. Később a hazai médiában is nagyobb hangsúlyt kapott annak a korábban végzett felmérésnek az eredménye, mely szerint a lengyelek kétszer nagyobb kockázatát látják egy esetleges kelet-európai orosz inváziónak, mint amennyire a magyarok, vagy pláne a szlovákok tartanak ennek lehetőségétől.

Amint a témával foglalkozó előző posztban írtuk is, az elmúlt évtizedek megtanítottak bennünket arra, hogy nagyon ébernek kell lenni, mert ami ma lehetetlennek tűnik, holnapra valósággá válik, ezért nem lehetetlen – bármennyire abszurdnak tűnik is ma még – egy olyan forgatókönyv, mely szerint hazánkban is zavargások törnek ki, amikre hivatkozva egyes politikai erők akár az EU-ból és a NATO-ból való kilépésünket, végül az orosz csapatok behívását kezdeményezzék. Az azóta kirobbant jobbikos botrányok máris megmutatták, hogy bizony nagyon is megvannak azok az emberek, akik egyrészt folyamatosan, nyíltan EU-ellenes és nyugatellenes szlogenekkel kampányolnak, ráadásul ahogy tudják, már most is szítják a társadalmi feszültségeket az országon belül, feldühítik a csőcseléket, akik leköpdösik a határon túli magyarokat, egyébként pedig jó eséllyel orosz kémtevékenységet folytató tagjaik támogatásából tartják fent magukat. És ezt a magyar hatásóságok eddig teljesen tétlenül nézték!

Pedig eddig sem volt titok a nyilvánosság előtt, hogy a Jobbik egy olyan demokrácia-ellenes szervezet, amelynek tagjai a demokratikus intézményrendszer felszámolását szeretnék, amint ez két évvel ezelőtt minden kétséget kizárólag be is bizonyosodott. Már akkor is feltettük a kérdést: Mi kell még egy párt betiltásához? Mivel azonban nem történt semmilyen érdemi hatósági intézkedés, a demokratikus jogrend megdöntése mellett immáron hazánk függetlenségének és szabadságának elárulását is elkezdték előkészíteni. Hogy lehet, hogy ezt még mindig tűrik az illetéke magyar hatóságok?! Ez tényleg hihetetlen!

Ma, május 17-én van a homofóbia és transzfóbia ellenes világnap, melyhez kapcsolódó imavirrasztásról többször írtunk már, legutóbb április végén, amikor beszámoltunk arról, hogy a kezdeményező olaszokon kívül Hollandiában, Spanyolországban és Máltán is tartanak imádságos megemlékezést a homofóbia áldozatainak emlékére. Azóta újabb országokban, illetve további helyszíneken szerveződtek – gyakran ökumenikus jelleggel – hasonló megemlékezések. Sajnos Magyarországon nem volt olyan egyházközség, vagy gyülekezet, amely csatlakozott volna a kezdeményezéshez, ezért a magyar hívek csak egyénileg tudnak bekapcsolódni az imavirrasztásba.

A világi szervezetek, és a média részéről is nagyon kevés érdeklődés mutatkozik hazánkban a téma iránt. A Háttér Társaság „LMBTQI jogok Magyarországon: Fókuszban a szivárványcsaládok” címmel emberi jogi szemináriumot szervezett múlt pénteken, amelyről azonban a média (szinte) egyáltalán nem adott hírt, és a Társaság honlapján látható képek tanúsága szerint a részvevők száma is meglehetősen alacsony volt. A szeminárium keretében bemutatták a Háttér Társaság átfogó jelentését a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális (LMBTQI) emberek magyarországi helyzetéről, amely az Európa Tanács 2010-ben, valamennyi tagállam, közük Magyarország által is elfogadott ajánlásában foglaltakkal ütközteti a mai magyar jogi és társadalmi valóságot. A jelentés szerzői közel száz konkrét jogalkotási és közpolitikai lépésre tettek javaslatot a kormány számára, melyek végrehajtása elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy Magyarország megfeleljen az LMBTQI emberekkel kapcsolatos emberi jogi elvárásoknak.

Az Európa Tanács által létrehozott, és éppen Magyarországon, Budapesten működő Európai Ifjúsági Központ ugyancsak szervezett egy szemináriumot, „A fiatalok válaszai a homofób és transzfób gyűlöletbeszédre” címmel, azonban erre vonatkozóan magyar nyelvű meghívót, előzetes tájékoztatót, vagy média tudósítást nem találtunk. Külföldi jogvédő szervezetek honlapján lehetett jelentkezni rá (így pl. dayagainsthomophobia.org és az iglyo.com oldalon).

Az Európa Tanács angol nyelvű honlapján egy nappal a program kezdete előtt jelent meg egy szűkszavú tájékoztató. Ezen kívül az Európai Bizottság által támogatott eurodesk.hu oldalon bíztatták még az oldal látogatóit arra, hogy csatlakozzanak a homofóbia és transzfóbia ellenes akciónaphoz, és az általuk javasolt „akciók” valamelyikével járuljanak hozzá a megértéshez és az elfogadáshoz. Ezek között az un. akciók között angol nyelvű honlapok olvasása, megosztása, kommentelése, a homofób gyűlöletbeszéd bejelentése, és hasonló jellegű ötletek szerepeltek, azonban semmilyen hazai rendezvényt, a hazai speciális problémákkal foglalkozó programot nem tartalmaztak. Meglepő módon még az Amnesty International magyar nyelvű honlapja is csak az alábbit tartalmazta május 16-án:

A hazai médiában elismerésre méltó kivételnek számított az infodunaujvaros.hu honlap cikke, mely pár nappal korábban, az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjével kapcsolatos homofób kirohanásokra is reagálva tett említést a homofóbia ellenes világnapról.

Egyelőre tehát továbbra is nyitott kérdés marad, vajon mikor fog Magyarország is eljutni oda, hogy politikai kötődésüktől függetlenül, a társadalom széles rétegei számára magától értetődő legyen a homofób gyűlölet minden formájának elutasítása, és az, hogy szolidaritást vállaljanak a homofób és transzfób indíttatású bűncselekmények áldozataival.

Kiegészítés 2014. 05. 18. 6:30. Miközben Magyarországon szinte semmilyen érdemi, a szélesebb nyilvánosságot megszólító rendezvény nem volt a világnap alkalmából, az Amnesty International magyar nyelvű honlapján még másnap is csak a fenti képen látható tartalom volt elérhető (!), a politikai szereplők közül is csak elvétve tettek közzé néhányan egy-egy nyilatkozatot (így pl. Székely László ombudsman, aki megállapította, hogy sokat kell még tenni az elfogadás érdekében, és Schneider Tamás jobbikos képviselőé, aki szerint "Az igazságot kimondani nem homofóbia"),  addig Pozsonyban nagyon jó programot szervezett egy emberjogi egyesület. Röviden idézzük az ujszo.com szombati hírét: "A Dúhový rok (Szivárvány év) szervezői szerint az egész május az LGBTI (leszbikus, gay, biszexuális, transznemű, interszexuális) hónapja. A program fénypontja a májusfa állítás lesz, amelyre délután 3 órakor kerül sor. „Május végre nem csak a heteroszexuális párok hónapja lesz, de mindenkié, aki a szerelmét akarja kimutatni.” – olvasható a szervezők internetes oldalán. A látogatók egy „Nemet a homofóbiának és a transzfóbiának” felirattal fényképezkedhetnek majd le, amelyet a szervezők felhasználnak majd az internetes kampányukban is. A rendezvénysorozat keretén belül röplabda-tréninget tartanak, valamint professzionális elsősegély nyújtást is bemutatnak majd. Este kilenc órakor kerül megrendezésre a „Meleg parkett” tánckurzus, amelyre elsősorban a LGBTI párokat várnak."

Az Olasz Katolikus Püspöki Konferencia (CEI), Ferenc pápa által kinevezett főtitkára, Nunzio Galantino püspök a firenzei La Nazione c. lapnak nyilatkozva kifejtette, hogy a Katolikus Egyháznak meg kellene hallgatnia az összes olyan érvet, amelyek az azonos neműek párkapcsolatának támogatása, az újraházasodott elváltak Szentáldozásának engedélyezése és a kötelező papi cölibátus eltörlése mellett szólnak, amint erről a The Tablet tudósítása alapján beszámolt a Bondinds 2.0 blog is. Mint mondta: „Azt kívánom az olasz egyháznak, hogy minden tabu nélkül legyen képes meghallgatni azokat az érveket, amelyek támogatják a papok házasságát, az Eukarisztiát az elváltak és a homoszexuálisok számára.”

A cikk szerzője ezután így folytatja: „A világ minden részéről érkező püspökök meg fogják vitatni az egyház tanításait ezekkel a témákkal kapcsolatban az októberi, a családdal foglalkozó soron kívüli szinódus keretében, miután minden egyházmegyébe kiküldtek egy kérdőívet a visszajelzések összegyűjtése érdekében.” A cikkíró tehát kész tényként kezeli, hogy a soron kívüli szinódus során az egyházi tanítás megvitatása, és nemcsak annak továbbadásával, közvetítésével kapcsolatos kérdések fognak napirendre kerülni.

A 65 éves Galantino püspök szerint az egyház nagyon sok időt fordított az élet szentségével összefüggő kérdésekre, talán más fontos kérdések rovására is. Mint mondta: „A múltban túlságosan az abortuszra és az eutanáziára koncentráltunk. Ez nem mehet így tovább, mert a középpontban a való élet áll, amely folyamatosan változik.”

„Nem azonosulok azokkal, akik kifejezéstelen arccal állnak az abortusz klinikák előtt, rózsafűzért morzsolva, sokkal inkább azokkal a fiatalokkal, akik ugyanúgy ellenzik ezt a gyakorlatot, de inkább azért harcolnak, hogy javuljon az életminőségük, az egészségük és a munkához való joguk.”

Nem meglepő módon a konzervatív katolikusok között óriási felháborodást okoztak Galantino püspök szavai. John Smeaton, a Magzatvédő Társaság ügyvezetője „mély aggodalmának” adott hangot a püspök kijelentése miatt. Nyílt levelében ezt írta Galantino püspöknek: „Én azonosulok azokkal, akik az abortusz klinikák előtt rózsafűzért imádkoznak, akármennyire is kifejezéstelen arccal teszik is azt.” Mint írta, egy dél-nyugat- londoni életvédő csoport gyakran számolt be neki arról, hogy „a fiatal nők, akik látják az imádkozó embereket a klinikák előtt, megváltoztatják a véleményüket, és megtartják a magzatukat”. Ehhez az állításhoz a cikkíró nem fűzött semmilyen kommentárt, így ezt mi sem tesszük, de azt a következtetést feltétlenül le kell vonni a történtekből, hogy az eltérő álláspontok egyre jobban felszínre kerülnek, bármennyire próbálják is elbagatellizálni ennek jelentőségét azok, akik nem akarnak semmilyen változást a Katolikus Egyház életében.

Egyre bonyolultabbak az ukrán válsággal, és az Oroszországgal kapcsolatos kérdések. Az MTI legfrissebb helyzetelemzése, amelyet a ma.hu is közzétett, sötét jövőt vetít előre: vagy felvállalja a nyugat a háborút az oroszokkal, vagy tudomásul veszi, hogy Putyin addig tolja ki Oroszország nyugati határait, amíg akarja. A cikkben idézett elemzők szerint ez akár fél Ukrajna, és Moldova bekebelezését is jelentheti, de arról nincs benne szó, hogy vajon miért ne jelenthetne ennél többet is… Akár egész Ukrajnát, sőt, ki tudja, hogy azután mi a következő lépés.

Ha a nyugat néhány hatástalan gazdasági szankcióval válaszol csak Ukrajna lerohanására, akkor az sem kizárt, hogy Putyin vérszemet kap, és a jaltai egyezmény ismételt életbe léptetését fogja akarni, immáron időbeli korlátok nélkül. Lehet, hogy még ezt is eltűrnék a nyugati népek, a saját kényelmük érdekében? Ez most a magyarokon is múlik. Ha Magyarország akadályozni fogja az Oroszország elleni határozottabb fellépést, akkor ezzel saját maga ad érveket a nyugati államoknak arra, hogy miért nem kell annyira kiállni a magyarokért sem, amikor ad abszurdum az oroszok már a Kárpátalján fognak készülődni Magyarország megszállására.

Az elmúlt évtizedek folyamán azok, akik átélték a rendszerváltást, megtanulhatták, ami ma lehetetlennek tűnik, holnapra valóság lesz. A rendszerváltás ezt egy jó irányú változással bizonyította be, de sajnos ugyanez bekövetkezhet ellenkező irányban is. Ez ellen csak akkor számíthatnak a magyarok a szövetséges nyugati államok hathatós támogatására, ha nagyon határozottan kiállnak a nyugati politika mellett. Ilyen szempontból bíztató volt Áder János bejelentése a katari cseppfolyós gáz importjának lehetőségéről, mert az orosz gáztól való függetlenedés kísérletének (igaz elég halvány) üzenetét hordozta. Ugyanakkor a paksi szerződés aláírása miatt még lehetnek gondjaink, bár ha egyértelművé válik, hogy fel kell mondani a szerződést, akkor az oroszoknak már úgysem a nálunk elmaradt hasznuk fogja legnagyobb veszteséget okozni.

Az elmúlt hetek eseményei azt bizonyítják, hogy az oroszok ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, amelyeket fél évszázada. Találtak néhány hozzájuk hű ukránt, akik behívják őket. Ilyen embereket mindig, mindenhol lehet találni, sajnos. Ahogy fél évszázada lehetett ilyeneket találni Magyarországon, majd egy évtizeddel később Csehszlovákiában is, úgy – adott esetben – pár év múlva is fognak találni ilyen embereket mindenhol, ahova be akarnak vonulni az oroszok. Olyanokat, akik kihasználva az éppen legtöbb ember számára problémát jelentő társadalmi fezsültség-gócokat (nálunk pl. devizahitelesek, közfoglalkoztatottak súlyos anyagi nehézségeit), és zavargásokat robbantanak ki, majd követelni kezdik országuk kilépését az EU-ból és a NATO-ból, végül az orosz csapatok behívását is. Lehetetlennek és abszurdnak tűnik? Annak tűnt a berlini fal leomlása is, még 1988-ban is! Aki felnőttként megélte, emlékezhet rá. Két évvel később mégis lebontották. Nem szabad elaltatni magunkat. Ha nem kezdünk azonnal a leghatározottabban kiállni az orosz terjeszkedés megállítása érdekében, akkor csak magunkra vethetünk, ha pár év múlva egy nap arra ébredünk, hogy Magyarországot ismét megszállják az oroszok!

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a szörnyűségesnél szörnyűségesebb híradások, amelyek a nigériai iszlamista terrorszervezetnek, a Boko Haramnak a rémtetteiről szóltak. A biztonságpolitikai.hu weboldal velük foglalkozó posztja két évvel ezelőtt még vitatta a terrorszervezet minősítést, azonban az általuk azóta elkövetett véres bűncselekmények alapján ezt ma már senki sem vonja kétségbe. Az Origonak a témában írt, 5 nappal ezelőtti cikke jól összefoglalja az elmúlt időszak eseményeit. Mint írják: „A Boko Haram vezette felkelésnek az idén már 1400 halottja van, ezzel 2014 az eddigi legvéresebb év a terrorszervezet működésének történetében. Goodluck Jonathan elnök azt ígérte ugyan, hogy a 2015-ben esedékes elnökválasztás idejére térdre kényszeríti a lázadókat, de ennek semmi jele sincs, és egyelőre a kormány keménykedése is visszafelé sült el, hiszen a feleségek [ti. a terroristák hozzátartozóinak – a szerk.] letartóztatására a Boko Haram lányok százainak az elrablásával válaszolt.”

A jelenlegi, kritikussá vált biztonságpolitikai válsághelyzet nem az az időszak, amikor társadalomtudományi és hosszabb távú politikai-stratégiai elemzésekre lenne lehetőség. Emberek százainak, ezreinek az élete van veszélyben a láthatóan jól szervezett, és jól pénzelt fegyveres terroristák miatt, ezért most a média is a további humanitárius katasztrófa megelőzésére koncentrál. Pedig a történetnek számos olyan vonatkozása van, amelyen el kellene gondolkodnia mindenkinek.

Első sorban a terrorszervezetnek a nevéből is világosan kiderülő szellemisége (Boko Haram = a nyugati oktatás bűn), a nyugati oktatás és kultúra elleni, fanatikus vallási alapú szembenállása az a szempont, aminek jelentségét aligha lehet túlhangsúlyozni. A probléma felszámolásához tudatosítaniuk kell magukban a döntéshozóknak, hogy itt egy olyan világjelenséggel állunk szemben, amely nem korlátozódik egy szélsőséges iszlám radikális terrorszervezetre, vagy az iszlám fundamentalistákra. A nyugati kultúra ellenzésében az a Goodluck Jonathan elnök is élen járt, aki most tehetetlenül nézi a tömeggyilkosságokat az általa irányított országban. Két és fél éve tettünk közzé egy felhívást blogunkon, amikor még reménykedett a világ abban, hogy a magát kereszténynek mondó elnök jobb belátásra tér, és nem írja alá a melegeket akár 14 év börtönbüntetéssel is sújtó homofób jogszabálytervezetet. Azóta nemcsak, hogy aláírta ezt a törvényt a nigériai elnök, de határozottan vissza is utasította az emberi jogsértések miatt az USA és a nyugat-európai országok által tett kritikai észrevételeket is. Mindehhez a fundamentalista anglikán és római katolikus egyházi vezetők is támogatásukat adták, amint ez jól látható az anglicanmainstream.org weboldalnak a Nigériával foglalkozó cikkeiből is. Felettébb izgalmas elolvasni (és meg is lehet hallgatni) a nigériai Muhammad Ashafa mohamedán imámmal folytatott interjút a BBC honlapján, aki közvetítői feladatokat lát el. Ő úgy látja, hogy a vallást kihasználják, és ezáltal visszaélnek vele Nigériában mindkét oldalon a szembenálló felek, úgy a keresztény kormányzat, mint az iszlám szélsőségesek.

Az Eurovíziós Dalfesztivál tegnap esti döntőjét az osztrák transz nő énekes, Conchita Wurst nyerte, a magyar induló, Kállay-Saunders András az előkelő 5. helyen végzett. Tekintettel arra, hogy a helyezéseket minden ország részéről kizárólag a TV-nézők döntötték el telefonos szavazataikkal (kivéve a dánokét, akiknél a versenyt a helyszínen követők is tudtak telefonon szavazni), erre az eredményre nem lehet azt mondani, hogy csak a médiaipar szereplőinek ízlése érvényesült benne. A szavazás eredménye sok szempontból üzenetértékű volt. Annak ellenére, hogy több homofób politikusok által vezetett ország (pl. Belorusszia, Litvánia) a műsor cenzúrázását, a nem kívánt rész kivágását, sőt akár a teljes közvetítés elhagyását is kilátásba helyezte a győztes, nyíltan meleg osztrák versenyző indulása miatt, ezen országok TV-nézői is magas arányban szavaztak az osztrák indulóra, miután a szervezők határozott fellépése, és a negyvenmillió forintnak megfelelő nevezési díj elbukásának veszélye az intoleráns illetékeseket is jobb belátásra bírta. A nemzeti kommentátorok ugyan valamelyest befolyásolhatták saját országuk nézőközönségét, de ez utóbbiak is inkább csak rontották a győztes esélyeit, mert még a magyar közvetítés riportere is folyamatosan élcelődő megjegyzéseket tett vele kapcsolatban (bár a pc. határain belül maradt), a kevésbé toleráns országok esetében vélhetően ennél sokkal kritikusabbak lehettek vele szemben.

Igaz ugyan, hogy egy ilyen szórakoztató műsor nézői, akik az emelt díjas telefonálást is bevállalták, az egyes országok teljes népessége szempontjából nem tekinthetőek reprezentatív mintának, a verseny eredménye nem ér fel egy népszavazással, de az tény, hogy itt az indul európai országok nézői hozták meg a döntést, minden ország egyenlő szavazati joggal, beleértve az olyan EU-n kívüli országokat is, mint pl. a már említett Belorusz, Azerbajdzsán, Örményország, Macedónia, Ukrajna és Oroszország, hogy csak a legkevésbé toleráns nemzeteket említsük. Reményt keltő…

Kiegészítés 2014. 05. 12.: A tegnapi nap folyamán egy sor gyalázkodó, vagy visszafogottan kritikus cikk és hozzászólás jelent meg a hazai médiában az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének eredményével kapcsolatban. Ezekhez képest határozottan felüdülést, és nagyon jó érzést jelent a hazai induló, Kállay-Saunders András nyilatkozata, amelyet az MTI-nek adott, és amely megjelent a vilagszam.hu oldalon is. Ez olvasható a cikk elején:

"A 29 éves, New York-i születésű magyar énekes hangsúlyozta: reméli, otthon most büszkék rá és nagyon boldog, köszöni mindenkinek, hogy lehetőséget kapott a szereplésre.

Conchita Wurstról elmondta: nagyon jól énekelt, a dal is remek volt. Hozzátette: a hollandok voltak a kedvencei, drukkolt nekik és örül, hogy befutottak másodiknak."

Érdemes elolvasni a teljes cikket, mert nagyon szimpatikus András visszafogottsága, szerénysége, ugyanakkor helyes önértékelése. További sok sikert, András!

A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.

A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. (1Kor 12.4-5)

Minden szervezetnek, minden közösségnek van valamilyen célja, küldetése, amiért az alapítói létrehozták. Általában konkrétan megfogalmazódik valamilyen alapító dokumentumban (alapító okirat, társasági szerződés, alapszabály, stb.), vagy jobb esetben egy külön küldetésnyilatkozatban. Ez utóbbi nemcsak jobban hangzik, mint egy egyszerű célmeghatározás, hanem annál összetettebb is szokott lenni, térbeli, időbeni és társadalmi kontextusba helyezve a szervezet, vagy közösség céljait, kifejtve, kibontva annak különböző szintjeit és elemeit.

Blogunkon eddig még nem publikáltunk küldetésnyilatkozatot, a lap jobb-felső sarkában látható egymondatos összefoglaló is inkább csak a blog-indításhoz szükséges formális öndefiníció, és bár a misszió kérdésével általánosságban már több posztban foglalkoztunk, valamint az egyik posztban a keresztény LMBT emberek sajátos küldetéséről is írtunk, de a Kaleidoscope blog „Mission statement”-jét még nem készítettük el. Jelen posztban néhány adalékkal szeretnénk hozzájárulni ennek előkészítéséhez.

A blog rövid önmeghatározása szerint, azt a „keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban”, amit sokan amolyan „fából vaskarikának” tartanak, de – amint erről írtunk már egy korábbi, még meglehetősen „zsenge” posztban, két évvel ezelőtt – ezzel a magunk részről nem értünk egyet, és azt gondoljuk, hogy ebbe a fogalomkörbe nagyon sok minden belefér. Ezek közül talán a két fő iránynak egyrészt a keresztény hittel, világnézeti, hittani és morálteológiai kérdésekkel, másrészt a hazai, és a nemzetközi társadalmi, politikai témákkal foglalkozó írások tekinthetőek, de voltak művészeti, irodalmi, sőt néha személyes vonatkozású posztok is. A különböző témájú írásokban általában figyelembe vettük az LMBT közösséghez tartozó emberek szempontjait is, ezért többen bélyegezték már meg blogunkat különböző előítéletes véleményekkel, melyek között még az egyik legenyhébb volt az, amikor a „meleglobbi” szócsövének tituláltak minket.

Az elmúlt öt évben (melyből igazán aktív időszaknak „csak” négy és fél év tekinthető) lassan, fokozatosan kristályosodott ki a blog valódi küldetése. Ebben a folyamatban meghatározó jelentőségű esemény volt a Vatikán által tavaly októberben kezdeményezett felmérés, mellyel nagyon sok posztban foglalkoztunk (ld. a témával foglalkozó első írásunkat, és egy fél évvel ezelőtt készített helyzetértékelésünket is!). Blogunkon biztosítottuk a szabad, befolyásolástól mentes véleménynyilvánítás lehetőségét azon katolikus és nem katolikus keresztény hívek számára, akik ezzel élni kívántak. A magunk szerény eszközeivel bekapcsolódtunk, és azóta is részt veszünk abban a konzultációban, melyet Ferenc pápa indított el a Katolikus Egyházon belül. Igaz ugyan, hogy a konzervatív felfogású katolikusok szerint ez a felmérés nem azt célozta, hogy esetleg meg kelljen változtatni bizonyos pontokon a Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK), és az valóban okoz némi bizonytalanságot, hogy ilyen szempontból nem adott egyértelműbb instrukciókat a felméréssel kapcsolatban a Vatikán. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy az adott helyzetben valóban az volt a legjobb döntés, hogy a felmérés elindításakor nyitva hagyták ezt a kérdést, meghagyva a lehetőségét annak, hogy bizonyos változtatásokra kerüljön sor a KEK-ben, és annak is, hogy maradjon változatlan.

Ahogy az apostoli hitvallás is azzal kezdődik, hogy kinyilvánítjuk azt, aminek „ellene mondunk”, úgy saját küldetésünk meghatározásánál is érdemes tisztázni, hogy mi az, ami nem áll szándékunkban. Ennek megfelelően leszögezhetjük, hogy a blogban megjelenő írások nem a Katolikus Egyházat, vagy általában a kereszténységet támadják. Nem célja a blognak egy új vallás, vagy szekta létrehozása, nem akar csatlakozni sem ilyenekhez. (Ezért nem vettük fel olyan szervezetekkel a kapcsolatot, amelyek önálló egyházként határozzák meg magukat, bár tudjuk, hogy vannak olyanok, amelyek katekizmusa sok szempontból közelebb áll a blog szellemiségéhez, sőt olyanról is tudunk, amely még a „successio apostolica” elvét is elfogadja amellett, hogy szentségi házasságnak tekinti az azonos nemű párok között megkötött házasságot is, ld. pl.: http://www.reformedcatholicchurch.org/. Ugyanakkor csatlakoztunk olyanokhoz, akiknek hasonló céljaik vannak, mint nekünk, ám deklaráltan nem kívánnak önálló egyházként létezni, ld. http://catholicchurchreform.com/reformGroups.html ). Nem célunk az sem, hogy élezzük az ellentéteket a keresztény felekezetek tagjai között, ugyanakkor nem próbáljuk elmosni, vagy negligálni sem azokat a különbségeket, amelyek a különböző keresztény felekezetek katekézisében mutatkoznak, nem akarunk úgy tenni, mintha ezek nem lennének. Nem keresünk bűnbakot semmilyen vallási, vagy társadalmi csoportban azok miatt a negatív jelenségek miatt, amelyekre felhívjuk a figyelmet. Nem fogadjuk el az előítéletes, sztereotip gondolkodást, nem ítélünk el senkit erkölcsi szempontból, akkor sem, ha egyes emberek bizonyos cselekedeteit, vagy megnyilvánulásait konkrétan kritizáljuk, vagy valamilyen egyházi tanítással, társadalmi jelenséggel szemben, az egyház, illetve a társadalom határozott fellépését sürgetjük.

Figyelembe véve azt a tényt, hogy a blog alapító szerkesztői, keresztény hitüket a római katolikus vallás keretei között élik meg, egyre hangsúlyosabbak azok az írások, amelyek a KEK, általunk szükségesnek tartott korrekciójával foglalkoznak. A Ferenc pápa által a Katolikus Egyházon belül elindított folyamatokhoz, a fentiekben írtaknak megfelelően kapcsolódva próbálunk teret adni azoknak a véleményeknek, és gondolatoknak, amelyek előkészíthetik az azonos neműek párkapcsolatának új megközelítést és megítélését a Katolikus Egyházban. Tekintettel azonban arra, hogy – amint korábban jeleztük – nem célunk új vallás, vagy szekta alapítása, a KEK szükséges módosításait csak úgy tartjuk elfogadhatónak, hogy eközben meg kell őrizni mindazt, ami meghatározó jelentőségű a keresztény hit és katolikus vallás szempontjából, de meg kell változtatni mindazt, ami meggyőződésünk szerint Isten kedves akarata szerint megváltoztatandó. Csak ez utóbbi lehet a garancia arra, hogy ne essünk a „cherry-picking”, vagy az „à la cart vallásosság” hibájába (ld. ezzel kapcsolatos korábbi írásunkat is!). Természetesen ehhez szükség van arra, hogy szerzőink ugyanolyan őszintén keressék Isten akaratát az életükben, ahogy ez minden hívő kereszténynek, egész életére szóló feladata, felhasználva azokat az eszközöket, melyeket ennek érdekében mindenki másnak is használnia kell: az igeolvasást, az imádságot, a böjtöt. Meg kell kérdeznünk Istentől mindazt, amire a véges emberi értelem nem tudja a választ, meg kell hallanunk Isten válaszát, el kell fogadnunk és tovább kell adnunk úgy, ahogy Isten kinyilatkoztatta nekünk Önmagát.

Egyértelműnek tűnik, hogy a katolikus katekizmus korrekciója nem érdektelen más keresztény felekezetek hívei számára sem, hiszen a mai információs társadalom alapvetően új helyzetet teremtett az interkonfesszionális kapcsolatok szempontjából is. Igaz, hogy az LMBT közösség számára eddig inkább csak hátrányokkal járt az, hogy a sokkal alapvetőbb jelentőségű teológiai kérdések vonatkozásában évszázadok óta átjárhatatlannak tűnő felekezeti határokon átívelve, nagyon hasonló dinamikával, és egyre erőteljesebb formában jelent meg az azonos neműek közötti párkapcsolatok elutasítása, ahogy erről is már nagyon korán írtunk a jelen blogon. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a homoszexualitással kapcsolatos attitűdök alakulásában a különböző keresztény felekezetekhez tartozó híveknél hasonló irányú (többé-kevésbé az adott társadalmi közeg többségére is jellemző) változások láthatóak egy-egy országban, vagy földrajzi régióban, amennyire az egyes vallások, felekezetek keretei között ez lehetséges.

Tisztában vagyunk azzal is, hogy az azonos nemű párok kapcsolatának egyházi elfogadása számos más kérdéskörhöz kapcsolódik, vitathatatlanul összefügg a házasság, a szexuáletika, sőt végső soron a keresztény antropológia olyan területeivel, melyek alapvetően nemcsak az LMBT közösséget, hanem minden hívőt, sőt az egész emberiséget érintik. (Ez biztosan hozzájárul ahhoz, hogy olyan heves reakciókat vált ki a téma a hívek nagy részénél, ami megnehezíti a tárgyszerű, érzelmektől és indulatoktól mentes elemzését a felmerülő kérdéseknek.) Szükségesnek tartjuk tehát, hogy mindezen témakörökkel foglalkozzunk, és ezáltal is hozzájáruljunk ahhoz, hogy a homoszexualitással kapcsolatos morálteológiai álláspontok korrekciója a morálteológia és a katekizmus egészének logikai koherenciáját, egzegetikai megalapozottságát és teológiai kontextusát nemhogy ne gyengítse, hanem kifejezetten és határozottan erősítse.

Biztosak vagyunk abban is, hogy mindez jelentős mértékben hozzá tud járulni azoknak a társadalmi folyamatoknak a gyorsításához, amelyek az LMBT személyek egyenlő jogainak biztosítását, és az azonos nemű párok társadalmi elfogadottságának növelését eredményezhetik. Ugyanakkor legalább ennyire, ha nem még fontosabb szempontnak tekintjük azt, hogy mindez össztársadalmi szinten is jelentős mértékben képes hozzájárulni ahhoz, hogy az azonos nemű párok is minél nagyobb arányban törekedjenek az egymás iránti felelősségen, szereteten és hűségen alapuló kapcsolatok kialakítására. Ezáltal válik ez a kérdéskör az egész emberiség számára, a jövő társadalmának integritása, működőképességének javítása szempontjából, meghatározó jelentőségűvé.

A Bondings 2.0 legfrissebb posztja néhány katolikus (és egy anglikán) főpapnak, az elmúlt napokban tett nyilatkozatát értékelve megállapítja, hogy miközben Európában a megbékélés útjait keresik az LMBT közösség és a keresztény egyházak között, addig egy amerikai katolikus érsek, és egy püspök továbbra is kifejezetten sértő retorikát használ az LMBT közösséggel szemben, amivel az USA-ban egyre nagyobb tömegeket idegenítenek el az egyháztól.

Az összefoglaló beszámol arról, hogy közös közleményt adott ki Richard Chartres, London anglikán püspöke és Vincent Nichols bíboros, westminsteri érsek a 15 évvel ezelőtti bombatámadás évfordulója alkalmából, amelyet egy meleg szórakozóhely ellen követtek el a londoni Soho negyedben, három ember – köztük egy terhes nő – halálát és 80 ember sérülését okozva. Mint írják: „A Soho negyedben elkövetett bombatámadás 15. évfordulóján megerősítjük, hogy elítélünk minden ilyen erőszakos cselekményt, imáinkban megemlékezünk azokról, akiknek az életét elvette, vagy tönkre tette ez a merénylet, és mindenkiről, aki az áldozatokat gyászolja. Hitünk alapja, hogy minden embert Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett, ezért mindenkit megillet a tisztelet, a törődés és az együttérzés. Ebben a hatalmas világvárosban kiállunk azok mellett, akik ellenzik a gyűlöletet, mely folyamatosan megosztja a közösségeket és mindannyiunkat megkárosít. Egy olyan társadalomért dolgozunk és imádkozunk, amelyben az emberek megtanulták szeretni a felebarátjukat, mint önmagukat.”

Franciaországban Georges Pontier marseille-i érsek, a Francia Katolikus Püspöki Konferencia elnöke arra kérte a püspököket, hogy „ne engedjék magukat a különböző társadalmi mozgalmak által manipulálni”. A The Tablet cikkírója beszámolt arról, hogy a nagyhét előtt közvetlenül Lourdes-ban megtartott püspökkari tanácskozást beárnyékolta a kiéleződő ellentét, az előző évi melegházasság-ellenes tüntetésekkel kapcsolatban, melyeket egyes püspökök aktívan támogattak, mások viszont tartózkodóak voltak, velük kapcsolatban. A tüntetések civil szervezői közül azóta többen konzervatív és szélsőjobboldali politikai szerepet vállaltak.

A pozitívan értékelt európai nyilatkozatok ellenpontozásaként megemlítik John Nienstedt érseknek (St. Paul, Minnesota), és Thomas Paprocki püspöknek(Springfield, Illinois) azokat a sértő megnyilatkozásait, amelyeket a melegházassággal szemben tettek, és amelyek sok amerikai katolikus hívet idegenítettek el az Egyháztól.

Vannak persze az Egyesült Államokban is nagyon pozitív példák, amint arról az előző posztban is beszámoltunk, és összességében is sokkal rosszabb a helyzet, ha az „öregkontinens” egészét hasonlítjuk össze az „újvilággal”, de ezek szerint talán vannak olyan összevetési lehetőségek, amelyekben egyes európai országok előrébb járnak már az elfogadás és a megbékélés útján.

A ncronline.org oldalon egy marylandi amerikai katolikus papnak, Peter Daly atyának az írása jelent meg, „Ahogy a mi plébániánk viszonyul a meleg párkapcsolatokhoz” címmel. A cikkre a Bondings 2.0 legfrissebb posztja is felhívta a figyelmet, mely utóbbi azt a mondatot emelte ki a lelkipásztor írásából a saját összefoglalójának címében, hogy „Nem én vagyok a hálószoba-rendőr”, és egyébként a plébánia-közösséghez tartozó meleg és leszbikus emberekhez való viszonyulás őszinte értékelésének minősítette azt. Mint Francis DeBernardo, a New Ways Ministry blog részéről megállapítja, miközben örvendetes, hogy szívesen látják abban az egyházközösségben is az azonos nemű párokat, Daly atya elismerte, hogy ez csak olyan mértékben van így, amilyen mértékben a jelen helyzetben ez lehetséges.

Az ncronline.org posztjának bevezetője szerint, ez az írás arra a felhívására válaszolva született, melyben Ferenc pápa kérte a hívektől származó észrevételek összegyűjtését, az októberben esedékes, a családdal foglalkozó, soron kívüli püspöki szinódus előkészítéséhez. Ennek megfelelően a szerző, Daly atya saját plébániájának beszámolóját tette közzé, ezért a poszt egyes és többes szám első személyben íródott, melyből néhány részt idézünk:

„Azt gondolom, hogy a mienk egy meglehetősen tipikus, többségében fehér, angolul-beszélő, középosztálybeli amerikaiakból álló egyházközség. Az igazság kedvéért azt is el kell mondani, hogy a viszonyunk alakul, fejlődik az azonos nemű párokhoz, beleértve a házaspárokat és az örökbefogadókat. Talán úgy lehetne röviden jellemezni a hozzáállásunkat, hogy nyilvánosan hallgatunk a kérdésről, magánemberként viszont elfogadjuk őket.

Nyilvánosan hallgatunk arról, hogy néhányan a hívek közül melegek, annak ellenére, hogy vannak, akik tudnak az ő kapcsolatukról.

Magánemberként elfogadjuk az ő kapcsolatukat, amíg nem kell ezekről a kapcsolatokról tudomást vennünk.

Ez a modus vivendi nem igazán etikus megoldása a kérdésnek. Valójában ez inkább az elkerülés stratégiája.

Két szempontból tapasztalható jelentős megosztottság a plébániához tartozó hívek között, az LMBT emberekhez való viszonyulás témakörében. Az egyik egy generációs megosztottság. A másik személyes jellegű.

A generációs megosztottság a legnyilvánvalóbb, és éles határú, ugyanakkor nem abszolút érvényű. Az idősebbek kevésbé fogadják el az LMBT kapcsolatokat. A fiatalabbak nem látnak bennük problémát. Valójában a fiatalabbak gyakran azon az állásponton vannak, hogy az egyháznak el kellene mozdulnia az ő kapcsolatuk jóváhagyásának elfogadása irányába. A választóvonal nagyjából az 50 éves életkornál húzódik.

Ez a generációs megosztottság radikális és súlyos. Néhány fiatal esetében ezen múlik, hogy maradnak-e katolikus vallásúak. Egy fiatalember elhagyta emiatt az egyházat. Ahogy az idősebb katolikus hívek kihalnak, nagyon kevesen fognak maradni, akik el fogják fogadni az egyház jelenlegi negatív hozzáállását az azonos nemű párokhoz. Kulturálisan marginalizálódott helyzetbe fogunk kerülni olyan országokban, mint az Egyesült Államok.

A személyes megosztottság sokkal rejtettebb, és nehezebben számszerűsíthető, Azok, akik ismernek a saját családjukban, vagy ismeretségi körükben nyíltan meleg embereket, sokkal jobban elfogadják az LMBT személyeket, mint azok, akik azt mondják, hogy személyesen nem ismernek senkit, aki meleg lenne. Természetesen valójában mindenki ismer valakit, aki meleg. Tudják, hogy valamelyik barátjuk, vagy családtagjuk meleg, de nem ismerik el.”

Ez után több személyes tapasztalatáról, és azok teológiai vetületéről is beszámol, majd így fejezi be írását:

„Több, mint 40 évvel ezelőtt a magisztérium úgy fogalmazott, hogy a „homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek" ("intrinsically disordered"), és soha, semmilyen körülmények között nem hagyhatóak jóvá. Ez azonban biztosan nincs összhangban az én lelkipásztori tapasztalatommal.

Nagyjából egy évtizeddel ezelőtt megismerkedtem egy meleg párral a plébániánk területén. 35 éve éltek együtt. Ma már mindketten halottak. Joe nyugdíjas tanár volt, Georg nyugdíjas építész [a Joe valószínűleg elírás, később konzekvensen Richard-ról és Georg-ról van szó – a szerk.].

Amikor Georg rákbetegség miatt hadokolt, Richard eljött hozzám és kérte a betegek szentségnek kiszolgáltatását a barátja részére. Amikor elmentem hozzájuk, akkor jöttem rá, hogy ők egy pár. Richard ápolta Georg-ot az élete végéig. Segítette Georg szüleit is.

Georg halála után Richard eljött hozzám, a plébániahivatalba, egyeztetni a temetést. A többi családtag megtagadta, hogy eljöjjön, de telefonon közölték velem: „Nem szeretnénk, ha beszélne arról, hogy a testvérünk meleg volt, és említést tenne arról a másik emberről”.

A temetésen így kezdtem beszédemet: „Köszönetet szeretnék mondani Richard-nak, amiért ilyen jó barátja volt Georg-nak, több, mint 35 éven keresztül. A ti kapcsolatotok volt a meghatározó kapcsolat számára az életben, valódi jeleként a szeretetnek és a barátságnak.”

Richard hálás volt. 35 év után újra elkezdett templomba járni. Három évvel később Richard is rákos lett. Elemnetem meglátogatni őt a kórházban, Delaware-ban. Kiszolgáltattam neki a betegek szentségét és megáldoztattam. Azt kérte, hogy a temetési miséjén mondjam el ugyanazt, amit a társáén elmondtam.

Mivel egyikük sem a mi plébániánkhoz tatozó temetőben volt eltemetve, elhelyeztem egy táblát az emlékezet falára, ahogy szoktuk. Egy Sirák fia könyvéből idézetet írattam rá: „A hűséges barát erős támaszod, vagyont talál, aki ilyen barátra szert tesz.” (Sir 6.14)

Az ő kapcsolatuk nem volt tökéletes, de biztosan nem volt belső természete szerint rendetlen.”

[Peter Daly atya a Washington, D.C. Érsekség lelkésze, és 1994 óta plébános a St. John Vianney plébánián, Prince Frederickben, Marylandben.]

Ezzel a címmel írt egy nagyon keserű hangvételű posztot Terence Weldon, a QTC blogban arról, amit személyesen át kellett élnie a nagyhétben. Ő, aki nyíltan bemutatta saját élettörténetét a blogjában, megírta, hogyan nősült meg, majd hogyan vállalta fel saját maga, és a környezetében élők előtt homoszexuálitását, hogyan járult ez hozzá a katolikus hitében való megerősödéshez, és azóta hogyan kapcsolódott be élettársával együtt, aktívan a dél-angliai kisváros, Haslemere helyi katolikus egyházközségének életébe, ahol maximálisan elfogadják és támogatják őket, most mégis egy „kemény pofont” kapott. Mostani posztjában leírja, hogy meghallva Ferenc pápa hívó szavát, ő is részt szeretett volna venni a Katolikus Egyháznak a szegénység elleni küzdelmében, ezért jelentkezett az ottani karitásznál, a Cafodnál, önkéntes munkára. Kezdetben örömmel fogadták, iskolai tájékoztatók megtartására képezték ki, de aztán közölték vele, hogy mégsem vehet részt a karitatív munkában, mert nyilvánosan „kampányol az egyházi tanítás ellen”. Az is világossá vált számára, hogy ezt a döntést nem a helyi egyházközségben hozták meg, ahol továbbra is ugyanolyan befogadóak és támogatóak vele a hívek, hanem magasabb egyházi vezetői szinten.

Óriási csalódottsága miatt napokig el sem tudta mondani, hogy mi van benne, de amikor a fent hivatkozott posztot megírta, nagyon sokan bíztatni, bátorítani kezdték. William D. Lindsey, a Torontói Teológiai Egyetem tanára saját blogjában így fakadt ki: „milyen remény van annak az egyházi hagyománynak a jövőjét illetően, amely időről-időre így bánik a jó emberekkel?”

Terence Weldon azonban nem szomorkodott sokáig. Újabb posztjában Szent II. János Pál pápától és James Joyce-tól vett egy-egy idézettel érzékeltette, hogyan tudott úrrá lenni elkeseredésén (az utóbbi idézet egyben egy kis angol irodalomtörténeti kirándulás is, melyhez ajánlott egy magyar nyelven megjelent összefoglalót is elolvasni). Mint írja, megértette azt, hogy bár a maga részéről nagyon fontosnak (igazából sokkal fontosabbnak) érezte volna az Egyház karitatív tevékenységében való részvételt, most mégis az a feladata, hogy az eddigieknél is kétszer nagyobb aktivitással kell foglalkoznia szexuáletikai kérdésekkel, a Katolikus Egyházban.

Adjon Terence Weldonnak a Jóisten további sok erőt és bölcsességet ehhez a misszióhoz!

Ahogy korábban is jeleztük már, az LMBT katolikusok által elindított Gionato projekt, a május 17-i homofóbia elleni világnaphoz kapcsolódóan, imavirrasztásokat kezdeményez Európa-szerte, melynek alapigéjeként – az érintettek szavazatai alapján (ld. erről szóló beszámolónkat is!) – a Rómaiaknak írott levél 15. fejezet 7. versét javasolták:

„Fogadjátok el tehát egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére!”

Mai hírlevelükben – mely angol nyelven elolvasható a honlapjukon is – beszámolnak arról, hogy mely városokban szervezték már meg az általuk kezdeményezett nemzetközi imavirrasztást, mely szervezetek és egyházközségek csatlakoztak már a felhíváshoz. Íme, az eddigi jelentkezők:

Firenze (Olaszország), ökumenikus imavirrasztás a homofóbia áldozatainak emlékére, Madonna della Tosse katolikus templomban, 2014. május 15. 21:00 órától. A résztvevők a homofób erőszak megállításáért fognak imádkozni, valamint azért, hogy egymást feltétel nélkül el tudjuk fogadni a társadalomban és az egyházban. Ezt a virrasztást a Kairos Csoport szervezi, más keresztény közösségekkel együtt.

Padova (Olaszország), imavirrasztás a homofóbia áldozatainak emlékére, 2014. május 16. 20:45-től, Santa Caterina d’Alessandria katolikus templomban, a padovai ’Emmanuele’ meleg katolikus csoport szervezésében.

Amszterdam (Hollandia), imavirrasztás a homofóbia és a transzfóbia ellen, 2014. május 17. 20:30-tól, a De Oranjekerk templomban.

Borgo Priolo (Pavia – Olaszország), imavirrasztás a homofóbia áldozatainak emlékére, 2014. május 17-én az Oasi Rosa Mistica Torrazzetta Katolikus Központban.

Mdina (Málta), 2014. május 17-én, szombaton a Drachma Közösség (Drachma LMBT és a Drachma Szülőket Támogató Csoport) tartja az IDAHO (a Homofóbia Elleni Világnap) és egyben a fennállásának tízéves évfordulója alkalmából az ünnepi megemlékezését, hálaadó szentmise-áldozattal, és virrasztással a Karmelita templomban.

A szentmisét Charles Scicluna segédpüspök mutatja be (aki annak idején nagy felháborodást okozott az azonos neműek élettársi kapcsolatáról szóló törvény elfogadását támogató parlamenti képviselőket bíráló szavaival, amint erről korábbi írásunkban hírt adtunk), több pappal együtt, akik az elmúlt években kapcsolatba kerültek a máltai katolikus melegek közösségének pasztorációjával. A legmagasabb rangú egyházi és világi méltóságok is meghívást kaptak az ünnepségre.

Turin (Olaszország), 2014. május 18-án, vasárnap a Valdensek templomában a 18:30-kor kezdődő istentisztelet keretében emlékeznek meg az IDAHO-ról, majd ezt követően a Baptista felekezettel közös megemlékezésére kerül sor a Principe Oddone 7 sétányon.

Barcelona (Spanyolország) 2014. május 19-én, hétfőn este nyolc órától lesz az IDAHO ima és virrasztás a katolikus Sanctuary Mare de Deu De L’Ajuda, Sant Pere templomban, az ACGIL, a Katalán Keresztény LMBT Szövetség szervezésében.

További virrasztások és istentiszteleti szolgálatok vannak szervezés alatt Cataniában, Palermóban, Rómában, Riminiben, Triesztben, Milánóban és Pármában, melyek időpontját rövidesen közzéteszik.

Mindezek alapján láthatóan egyre többen csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez, mely minden támogatást megérdemelne valamennyi keresztény felekezet részéről a világ minden pontján, így Magyarországon is.

„A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tisztújítással egybekötött káptalant tart április 22-26. között Kékestetőn. Az első napokat lelki felkészülésre és visszatekintésre szánták, majd megtárgyalták a javaslatokat, és 25-én délelőtt hat évre Dobszay Benedeket választották meg provinciálisnak…” adta hírül a ferencesek.hu.

A fiatal tartományfőnökről ezt lehet olvasni a honlapon:

„Az új provinciális mostanáig a rendtartomány titkára, ökonómusa, a Szent Angéla Ferences Gimnázium tanára és a Margit körúti ferences plébánia lelkipásztoraként tevékenykedett. Dobszay Benedek 1975-ben, Budapesten született családjának hetedik gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a Szentendrei Ferences Gimnáziumban végezte. 1995-ben lépett be a rendbe és kezdete meg teológiai tanulmányait. 1999-től a Szegedi Tudományegyetem biológia szakán és a Szegedi Hittudományi Főiskolán tanult. 2003 januárjától 13 hónapot a stockholmi egyetem biofizikai tanszékén dolgozott. 2004-ben hazatérve befejezte diplomát szerzett a szegedi egyetem biológus szakán, majd szeptemberben szerzetesi örökfogadalmat tett. 2005-ben nyolc hónapig ismét Stockholmban végzett kutató munkát. Hazatérve, 2006-ban pappá szentelték, majd rendtartomány titkár, hivatásgondozó, a Szent Angéla Iskola lelkésze és biológia tanára lett. 2010-ben biológusként PhD fokozatot szerezett.”

A Margit körúti ferences plébánián, a vasárnap esti félnyolcas ifjúsági szentmisén, az elmúlt évek alatt, hiteles, teológiai szempontból korrekt, ugyanakkor közvetlen, fiatalos hangvételű, gyakran visszafogott, de mégis üdítőhumorral fűszerezett szentbeszédeit mindenki megszerette. Nagy reménység sokak számára az, hogy ő kapta ezt a komoly megbízatást.

Amikor ma este a hirdetéseket felolvasó Jób testvér bejelentette a káptalan döntését, spontán kitört a taps a templomban, majd elénekelték a szentmisén résztvevő fiatalok az ároni áldást.

Adja meg Isten a szükséges bölcsességet, kitartást, és minden szükséges kegyelmet ahhoz, hogy Benedek testvér mindenben az Úr kedves akarata szerint tudjon helyt állni ebben az új, szép, de nehéz kihívásban!

XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatása kapcsán a New Ways Ministry blog megvizsgálta, hogy a két pápa munkássága milyen hatással volt az LMBT személyek egyházi megítélésére, elfogadásukra, vagy éppen a velük szemben megmutatkozó egyházi elutasítás erősödésére. Számos konkrét hivatkozással alátámasztott írásaiban Francis DeBernardo bemutatja, hogy míg XXIII. János pápa egyértelműen az LMBT emberek elfogadottságának javítását szolgáló lépéseket tett pápasága idején, addig II. János Pál sajnos éppen ellenkezőleg, az LMBT emberek egyházi és társadalmi elfogadottságának csökkentése irányába ható megnyilatkozásokat tett. Azt mondhatjuk tehát, hogy a mai kettős kanonizáció nemcsak az első alkalom a világtörténelemben, amikor két korábbi pápát avatnak egyszerre szentté, de egyszersmind egyfajta egyensúly-teremtésre irányuló szándék kifejeződése is ez a páratlan esemény.

Valószínűleg kevés telefonbeszélgetés kapott nagyobb publicitást a világsajtóban, mint amit Ferenc pápa folytatott egy argentin asszonnyal húsvét hétfőn, aki – a Mandiner cikke alapján – 19 éve él együtt polgári házasságban egy korábban elvált férfival (a hír először az volt, hogy a nő házasodott újra), akivel két közös gyermekük van.

A hívásról a La Stampa tudósított az alapján, hogy a nő férje kiposztolta Facebookra, hogy felhívta őt a pápa és „Bergoglio atyaként” mutatkozott be, mondván, hogy a feleségével akar beszélni, aki szeptemberben levelet írt a pápának arról, hogy a plébánosa nem engedi áldozni. A pápa állítólag azt mondta a feleségnek: nyugodtan mehet áldozni, nincs abban semmi rossz, és vannak papok, akik pápahűbbek a pápánál. A hírt a hazai sajtóban elsőnek a Népszava online kiadása tette közzé, majd miután a világ minden nagyobb hírportálján vezető hír lett belőle, és az ügyben megszólalt a Vatikán szóvivője, Federico Lombardi is, a Mandineren megjelent a fent hivatkozott összefoglaló. A vatikáni szóvivő annyit reagált hivatalos közleményében: ez a hívás egy Ferenc pápa számos magánemberi, személyes lelkipásztori elkötelezettségéből fakadó beszélgetéséből, így Ferenc pápa személyes lelkipásztori tevékenységének kontextusában kell értelmezni is, emellett magánjellege miatt a vatikáni sajtószolgálatnak nem feladata kommentálni és magyarázni azt. De hozzátette: a pápa magánjellegű telefonbeszélgetései nem képezik tanítóhivatalának részét, így nincsenek hatással az egyház tanítására sem.

Amint a Mandiner összefoglalójában olvasható, egy ismert katolikus gondolkodó, David Gibson, aki könyvet írt XVI. Benedek életéről, azt írta: a Vatikánnak tisztáznia kell a telefon körülményeit, különben a katolikus világ két részre szakad, egy pánikolóra és egy ünneplőre. Hozzáteszi: számos részlet tisztázatlan, így semmit nem lehet biztosan kijelenti a telefonhívással és Ferenc pápa megjegyzéseivel kapcsolatban.

Kétségtelen tény, hogy – amint az idegen nyelvű weboldalakon olvasható, valamint a Mandineren eddig beérkezett 70 hozzászólásból is látható – valóban vannak olyan konzervatív katolikusok, akik máris pálcát törtek Ferenc pápa felett, elmondva őt az Antikrisztusnak, és a Sátánnak, ezért érthető, hogy a vatikáni szóvivő megpróbálta egy kicsit elvenni a történet élét a nyilatkozatával. Ugyanakkor szavai aligha értelmezhetőek az Egyház belső rendje és szabályai alapján, hiszen a pápának, mint az Egyház fejének, az egyházi tanítóhivatal vezetőjének, és képviselőjének a szavai aligha tekinthetőek magánvéleménynek. Formálisan persze igaza van Lombardi szóvivőnek abban, hogy egy telefonbeszélgetés nem írja felül a kánonjogot és a katekizmust, de aki erre jogosult, a pápa, elmondta az ügyben a saját álláspontját, tehát elvben már csak „adminisztratív kérdés”, hogy mindez átvezetésre kerüljön a hivatalos egyházi dokumentumokban. Az is igaz viszont, hogy ez nem lesz egyszerű, mert a korábbi években olyan stabilan bebetonozták a könyvtárakat megtöltő egyházi nyilatkozatokkal, dogmatikai, egzegetikai, hermeneutikai tanulmányokkal a jelenlegi katekizmust, hogy azt megváltoztatni akkor sem lenne egyszerű, ha ebben a vatikáni apparátus és a világegyház minden érintett szereplője egy szívvel és egy lélekkel állna ki a pápa mellett. Erről azonban – amint látjuk – szó sincs. A pápának egy kőkemény ellenállással szemben kell átvinnie akaratát, és az elkövetkező hetek, hónapok fogják csak megmutatni, hogy ez mennyire sikerül.

A keresztény hívek, felekezeti hovatartozásuktól függetlenül, jól teszik, ha buzgó imádsággal, és a rendelkezésükre álló minden evilági eszközzel megpróbálnak hozzájárulni ahhoz, hogy Ferenc pápa sikeresen végre tudja hajtani a Katolikus Egyház reformját. Az evilági lehetőségek közé tartozik annak a petíciónak az aláírása is, amelyről a jelen blogon korábban már hírt adtunk, amelyet a homoszexualitásuk miatt otthonaikból elűzött, és így hajléktalanná vált fiatalokkal foglalkozó katolikus szociális munkás kezdeményezésére indítottak, kérve a pápát, hogy módosítsák a katolikus katekizmusnak a homoszexualitásra vonatkozó passzusait. A katekizmus szükséges korrekcióiját – mind az elváltak és újraházasodottak, mind pedig a homoszexuális emberek vonatkozásában – csak akkor fogja tudni megcsinálni Ferenc pápa, ha a hívek imáikkal és tetteikkel is támogatják ebben. Imádkozzunk tehát ezért, és csatlakozzunk az alábbi linken elérhető petícióhoz:

Kérjük együtt Ferenc pápát!

A Katolikus Egyházon belüli reformtörekvésekkel kapcsolatban, a húsvéti ünnepek elmúltával, várhatóan továbbfolytatódik az a „húzd meg – ereszd meg!”, ami csak átmenetileg csitult el az ünnepekre tekintettel. Az idén októberben esedékes soron kívüli püspöki szinódus előkészítéseként a Vatikán által kezdeményezett felméréssel kapcsolatban, kezdettől fogva sok ellentmondó információ látott napvilágot, amint arról korábban a jelen blogon is beszámoltunk.

Az egyes országok püspöki konferenciái eléggé eltérően viszonyultak a felméréshez, amiről egy nagyon jó összefoglalót publikált ma hajnalban a New Ways Ministry blog, de alapvetően háromféle gyakorlat alakult ki. Voltak olyanok, akik az internet segítségével a hívek legszélesebb tömegei számára tették hozzáférhetővé a vatikáni kérdőívet, hatékonyan tájékoztatták róla az egyház tagjait, és a beérkezett több tízezer válasz feldolgozott eredményeit is nyilvánosságra hozták. Így tett a német, a svájci és a belga püspöki kar is, és mindhárman arról számoltak be, hogy ezekben az országokban a katolikus hívek többsége szükségesnek tartja a katekizmus korrekcióját olyan kérdésekben, mint az elváltak újabb házasságának, vagy az azonos nemű párok házasságának/élettársi kapcsolatának egyházi elismerése, megáldása, és az ilyen kapcsolatban élők számára a szentségekhez járulás lehetővé tétele. Ezek püspöki konferenciák tehát teljesen transzparens megoldást választottak.

A másik véglet, melyhez a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) is tartozott, vagy egyáltalán nem hozta nyilvánosságra az adott ország nyelvén a vatikáni kérdőívet, vagy csak olyan formában, hogy azzal lehetőleg minél kevesebben találkozzanak, és a hívek figyelmét semmilyen formában nem hívták fel rá. Az MKPK pl. sem a saját honlapján, sem a Magyar Kurír nevű katolikus hírportálon nem tette közzé a kérdőívet, amely hivatalos magyar fordításban csak egy kis budapesti plébánia honlapján jelent meg, amint erről korábban hírt adtunk. Az eredményekről érdemi tájékoztatást nem adtak, a hívek nagy része nem is értesült arról, hogy a Vatikánnak volt ilyen kezdeményezése. Ez a legkevésbé transzparens módja volt feladat végrehajtásának, ami mindig tág teret nyit a végrehajtásért felelős személyeknek arra, hogy saját szájuk íze szerint manipulálják az eredményeket. Ehhez képest legfeljebb egy nagyon halvány reménysugárként értékelhető Erdő Péternek, az MKPK elnökének húsvéti üzenete, amikor így fogalmazott a bíboros: „a feltámadásnak az is az üzenete, hogy nincs feloldhatatlan ellentét, nincs jóvátehetetlen bűn, nincs felesleges ember vagy közösség”.

Voltak olyanok, akik az első csoporthoz hasonlóan az interneten közzétették a vatikáni kérdőívet, hatékonyan tájékoztatták róla az egyház tagjait, és ezért ugyancsak több tízezer választ kaptak a hívektől, azonban ennek eredményeit nem tették közzé, hanem az adatokat bizalmasan kezelve juttatták el a Vatikánba. Így járt el az USA és Kanada mellett, Anglia és Wales katolikus püspökkari konferenciája is. Ez utóbbit a The Tablet hírportál tudósítása szerint az angol hívek egy csoportja (A Call to Action, röviden: Acta) levélben kérte az eredmények közzétételére, de a püspöki kar szóvivője – vatikáni kérésre hivatkozva – azt közölte, hogy bizalmasan kezelik az adatokat. Az Ír Katolikus Püspöki Kar sem hozta nyilvánosságra saját hivatalos válaszát, amelyet a Vatikánnak küldött, azonban Diarmuid Martin, Dublin érseke az Irish Times február végi cikke szerint nemcsak általánosságban mondta azt, hogy a katolikus hívek életében „az elmélet és a gyakorlat elvált egymástól”, hanem több konkrét példát is hozott, így beszélt az azonos neműek párkapcsolatáról is, melyről ezt nyilatkozta „Sokan gondolják úgy, hogy szükség lenne az azonos nemű párok stabil élettársi kapcsolatának polgári elismerésére, de világosan látszott a hívek habozása, nyugtalansága és ellenállása az azonos nemű párok házasságával kapcsolatban.” Az ír főpapokat valamilyen szinten kénytelenek is voltak a nyilvánosság elé állni, mivel az Ír Katolikus Papok Egyesülete maximális transzparenciával kezelte a vatikáni felmérést, amint arról a jelen blogon is beszámoltunk.

Mindezek alapján arra lehet következtetni, hogy a Vatikán próbál nagyon óvatosan lavírozni a felmérés eredményeinek nyilvánosságra hozatalával, ami érthető, hiszen – amint arról is beszámoltunk már – a Katolikus Egyházon belül nagyon erős az a konzervatív tábor, amely a katekizmus minden változtatását mereven elutasítja. Ferenc pápának és a szinódus főtitkárának, Baldisseri bíborosnak figyelembe kell vennie az egyes országok, népek közötti kulturális különbségeket, az eltérő hagyományokat, és mentalitást. Adja Isten, hogy végül sikerüljön nekik megtalálni a „keskeny utat”, amin járniuk kell!

Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. (Kol 3, 1-3.)

Ezt az igerészt is választhatják a húsvétvasárnapi szentmisén a katolikus templomokban. Érdemes végiggondolni, amire Szent Pál felhívja a kolosszei hívek figyelmét: múlt időben fogalmaz akkor is, amikor azt írja, hogy „meghaltatok”, és akkor is, amikor azt írja „feltámadtatok”. Miért? Ezt is megmondja: „életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben.” A feltámadás örömhíre az is, hogy nem vagyunk egyedül. A hit nem egyszemélyes dolog. Mindig kötődik ahhoz, akivel együtt szeretnénk lenni, akit szeretünk: Vele együtt.