az ezer színű világ

Egy friss közvélemény-kutatás adatait tették közzé a lifesitenews.com oldalon, melyek szerint a kanadaiak 58%-a ellenzi, hogy az orosz homofób törvények miatt bojkottálják a Szocsiban megrendezésre kerülő téli olimpiát, míg 32%-uk támogatna egy ilyen akciót. Ahhoz képest, hogy valószínűleg ott is csak a lakosság 5%-a tartozhat az LMBT közösséghez, ugyanakkor a Kanadai sportolók közül általában elég sokan indulnak jó esélyekkel a téli olimpián, nagyon magasnak tűnik  egy esetleges bojkott 32%-os támogatottsága is. Azonban a kanadaiak elkötelezettségét a tolerancia és az LMBT emberek melletti szolidaritás iránt, még jobban érzékelteti az a tény, hogy – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (angol rövidítése: IOC) kifejezett tilalma ellenére – a megkérdezettek 56%-a értene egyet az LMBT emberek egyelő jogainak támogatását kifejező szimbólumok (pl. a szivárvány színű zászló) használatával Szocsiban.

Az utóbbi 2-3 hét fejleményei alapján az esetleges bojkott esélyei csökkentek. Az IOC illetékesei starobserver.com.au híradása szerint lesöpörték azt a javaslatot is, hogy a rendezési jogot elvegyék az oroszoktól, és más helyszínen rendezzék meg a játékokat (ami egyébként komolyan felmerült, amint korábban mi is beszámoltunk róla), mondván, hogy ennek nincs realitása. Indoklásukban példaként említik, hogy Vancouverben, ahol az előző téli olimpiát tartották, a játékosok elszállásolására épített olimpiai falúban azóta átalakítást követően apartman-házakat hoztak létre, ahol családok százai élnek, tehát az olimpikonok, és kísérőik elhelyezése megoldhatatlan lenne. Vannak persze olyanok, akiket ez az érvelés nem győzött meg igazán. Ez utóbbiak közé tartozik Yelena Goltsman, a ma már New Yorkban élő ukrán származású bevándorló, aki zsidó származása és leszbikus irányultsága miatt volt kénytelen elhagyni a hazáját, és évek óta egy new yorki központú orosz LMBT érdekvédelmi szervezetnek dolgozik – számolt be a forward.com. Goltsman arra hívta fel a figyelmet, hogy ha ne adj’ Isten valamilyen természeti katasztrófa sújtaná Szocsit, akkor is át kellene helyezni a téli olimpiát. Most egy humanitárius katasztrófa fenyeget, amely miatt ugyanúgy felmerül a játékok áthelyezésének szükségessége az ő megítélése szerint. Két napja még Lady Gaga is a téli olimpia bojkottjára szólított fel.

A facebook-on több, a bojkottot támogató oldal is található, melyek közül az egyiknek az idővonalán szellemes és nagyon kifejező képek is találhatóak, ugyanakkor az oldal statisztikáiból az is látható, hogy az elmúlt két hétben már nem növekedett olyan dinamikusan a like-ok száma, mint korábban, és a hivatkozások száma jelentősen visszaesett.

Mindezek alapján ma már nincs túl sok esélye annak, hogy jelentősebb arányban bojkottálják a 2014-es téli olimpiai játékokat, vagy a rendezési jogot elvegyék az oroszoktól, de azért elég komoly figyelmeztetést kapott Putyin az LMBT közösségtől az elmúlt hetekben. Mert bár igaz, hogy mind az IOC képviselői, mind a témával kapcsolatban nyilatkozó homofób emberek, megpróbálták az egész bojkott felhívást bagatellizálni, azonban ez a kezdeményezés a világon mindenhol belekerült a híradásokba, és mostantól minden politikusnak számítania kell arra, hogy egyre keményebb ellenállással fog szembesülni, ha a saját politikai ambíciói érdekében akarja felhasználni, a szélsőséges emberek zsigeri, homofób indulatait.

Tegnap megjelent a facebook-on egy felhívás, mely szerint holnap, szeptember 3-án 18:00-ra tiltakozó megmozdulást szerveznek az orosz LMBTQ embereket hátrányosan megkülönböztető törvényhozás ellen a budapesti orosz nagykövetség épülete előtt. Ezzel a hazai jogvédők is csatlakoznak ahhoz a széles nemzetközi összefogáshoz, amelyről két nappal korábban már mi is hírt adtunk a Kaleidoscope blogon. A felhívást közzétette a hvg.hu is, amint erre bo_TO_nd nevű kedves olvasónk is felhívta a figyelmünket, amit ezúton is köszönünk.

Van persze ebben is valami sajátosan magyar, ha úgy tetszik „unorthodox”, mivel – amint a facebook-on közzétett felhívásból és a hvg.hu cikkéből kiderül – a demonstrációt egy magánszemély jelentette be, illetve magánszemélyek szervezik, melyhez utólag csatlakozott a Háttér Társaság és a Magyar LMBT Szövetség. Vagyis megint kicsit fordítva ülünk a lovon, hiszen általában a jogvédő szervezetek és szövetségek szokták szervezni a demonstrációkat, melyekhez ezt követően szoktak csatlakozni a magánszemélyek. Most ez kicsit megfordult, de mindegy, a lényeg az, hogy lesz Budapesten is lehetősége minden jó szándékú embernek kifejezni tiltakozását az orosz hatóságok jogtipró hatalomgyakorlása ellen.

Érdekes lesz látni, hogy a hazai média és a politikai pártok miként viszonyulnak az ügyhöz. Egyelőre a „jól bevált” elhallgatás jelei látszanak. A média, a fent hivatkozott hvg.hu cikken kívül nem publikálta a felhívást, ezzel biztosították a politikai pártok számára a kényelmesebb lehetőség választását, vagyis a hallgatást: „Ne szólj szám, nem fáj fejem!” És lám, egyelőre úgy tűnik, hogy egyik politikai oldal sem tett semmilyen nyilatkozatot azzal kapcsolatban, hogy támogatja-e az akciót, vagy sem, egyetért-e a kezdeményezéssel, vagy elutasítja azt. Pedig felettébb érdekes lenne tudni, hogy a korábban a „Déli Áramlat” gázvezeték előnyben részesítése miatt az előző kormányt hevesen bíráló, majd a Nabucco gázvezeték kudarca és a „keleti nyitás” politikájának meghirdetése után egyre inkább oroszbarátnak mutatkozó kormánypártok hogyan értékelik a homofób orosz törvényalkotást. Jó lenne látni, ha az emberi jogok és a demokratikus alapértékek iránt oly heves elkötelezettséget mutató ellenzéki pártok késedelem nélkül fel tudnának sorakozni egy ilyen fontos kezdeményezés mögé. Nem érdektelen az sem, hogy a korábbi megszállók, a hazánkat és a többi kelet-európai országot négy évtizeden keresztül gyarmati sorba taszító, elnyomó, máig helyrehozhatatlan károkat okozó szovjet birodalom mentalitását és módszereit másoló orosz vezetéssel szemben ugyanolyan harcosan lépnek-e fel a hazai szélsőjobb aktivistái ebben az esetben is, mint ahogy azt saját öndefiníciójuk alapján el lehetne várni tőlük, vagy a „magasabb szempontok” miatt most is a korábbi megszállók oldalára állnak, ahogy szokták tenni minden esetben, amikor az emberi jogokat megsértik Oroszországban. Ám a média hallgatása miatt mindezt egyelőre „jótékony homály” fedi.

Szerencsére a politika nemcsak, sőt nem is első sorban a médián és a pártokon múlik, hanem a civil társadalmon, a polgárokon, akik végső soron a hatalom egyedül megkérdőjelezhetetlen birtokosai. Az állampolgárok akkor is kifejezhetik a véleményüket, ha a média és pártok hallgatnak.

Éljünk tehát a lehetőséggel, minél többen!

Frissítés 2013. 09. 03. 22.25:

A budapesti tüntetés megvolt. A 444.hu szerint kb. 80 ember vett részt a demonstráción, amit az MTI közlemény nem tartalmazott (ld. pl. a hvg.hu beszámolójában!). Az index.hu kissé ironikus hangvételű beszámolója volt messze a legrészletesebb. Az alfahir.hu a várakozásoknak megfelelően mocskolófó, gyalázkodó, de az MTI-nél sokkal részletesebb beszámolót publikált.

Ilyen társadalmi környezetben minden elismerést megérdemelnek azok, akik vállalták a személyes részvételt, és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy Budapest legyen egész Közép- és Kelet-Európában az egyetlen olyan város, ahol voltak csatlakozók ehhez a világméretű összefogáshoz.

Ugyanakkor nagy tanulsága az eseménynek, hogy egy ilyen demonstráció megszervezése és sikeres lebonyolítása nem könnyű feladat. Ahhoz, hogy a szélsőségesek, és a szkeptikusok ne élcelődhessenek a résztvevők alacsony számán, komolyabb, szakszerűbb előkészítésre és hatékonyabb mozgósításra van szükség. Beigazolódott sajnos az, amire az eredeti posztban utaltunk, hogy a szervezők egy kicsit "fordítva ültek a lovon".

Frissítés II. 2013. 09. 04. 6:00

A hvg.hu egy rövid videót is közzétett a budapesti rendezvényről, amelyen a szervezők összefoglalják a világméretű összefogás célkitűzéseit. Az egyik főszervező, "Marco Glam" facebook oldalán részletes fényképes beszámoló is található.

Nathan Eagle, az egyik „földi paradicsom” veszteseinek, vagy legalább is átmenetileg nehéz helyzetbe került polgárainak sorsa iránt érzékeny újságíró posztolt a Honolulu Civil Beat oldalon a melegházassággal kapcsolatban egy tényfeltáró írást. Mint írja: „Úgy alakult, hogy a melegek házasodni akarnak Hawaii-on is. És az állam döntéshozói meghallották annak a folyamatosan növekedő többségnek a szavát, akik szerint meg is kell adni a melegeknek ezt a jogot.” Elkészítették és társadalmi vitára bocsátották az utolsó változatát annak a törvénytervezetnek, amelynek elfogadásával Hawaii-on is lehetőség nyílik az azonos neműek házasságára.

Mindez beleillik abba a folyamatba, amelyik az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése után felgyorsulni látszik (melyről akkor a jelen blogon is beszámoltunk). Amint korábban jeleztük, az USA-ban az egyes tagállamoknak lehetőségük van megadni a heteroszexuális házassággal egyenlő jogokat az azonos nemű párok számára is a házasság és gyermeknevelés terén. Mint egy másik posztban írtuk, a „morális univerzum íve” egyre inkább abba az irányba mutat, hogy mind több tagállamban biztosítják az LMBT közösség tagjai számára a házassághoz való jogot. Jelenleg főként a jogalkotókon és a jogalkalmazókon van a sor, a választók ugyanis a népszavazások és a közvélemény-kutatások során, többszörösen is kinyilvánították, hogy egyre nagyobb többségük támogatja az azonos neműek házasságát.

A törvénytervezettel kapcsolatban Larry Silva, Honolulu püspöke egy háromoldalas levélben fejtette ki a melegházasság engedélyezését elutasító álláspontját, melyben a legfőbb ellenérvként azt írta, hogy az azonos nemű párok által nevelt gyermekeknél gyakoribb az öngyilkosság. A cikkíró ezek után felteszi a kérdést: van bármilyen, általánosan elfogadott tudományos bizonyíték, amely alátámasztaná a püspök állítását? Sehol nem találtak olyat, amelyet a tudományos életben széles körben elfogadnának.

A püspök nem idézett egyetlen tudományos közleményt sem állítása alátámasztására.

Egy tanulmány ugyan létezik, amelyet gyakran idéz a Katolikus Hírügynökség, és néhány konzervatív azt sugallja, hogy a melegek hajlamosabbak a depresszióra, a drogfüggőségre és az öngyilkosságra, és  a gyermekeik hasonló hajlamoktól szenvednek.

Csakhogy az ezen tanulmányt készítő pszichológus, George Rekers, nem tartotta be azokat a szakmai szabályokat, amelyeket a tudományos kutatások során tiszteletben kellett volna tartania, és ezzel diszkreditálta magát kollégái, sőt még a Floridai Legfelsőbb Bíróság előtt is. (A Floridai Legfelsőbb Bíróság közel 120 000 $-t fizetett neki, hogy egy meleg örökbefogadási ügyben tanúskodjon 2008-ban, de a bíróság végül úgy találta, hogy „az eset annyiira egyértelmű volt, hogy teljesen irracionális lett volna másként dönteni”.)

A cikkíró megkérdezett egy híres szociológus professzort - aki egy Hawaii-on élő vezető melegjogi szakértő - arról, hogy mennyire tekinthető általánosan elfogadottnak ez az állítás, mely szerint a meleg szülök által nevelt gyermekeknél gyakoribb az öngyilkosság, és beszéltünk vele a melegházasságnak a gyermekekre gyakorolt hatásairól.

Judith Stacey, aki a New Yorki Egyetemen a szociális és kulturális elemzések professzora, azt mondta, hogy Silva állítása annyira abszurd, hogy nem is nagyon érdemes rá szót fecsérelni.

„Nincs semmilyen negatív következménye a meleg szülők gyermeknevelésének. Az a vélemény,” – mondta Stacey – „mely szerint az LMBT párok által nevelt gyermekek gyakrabban válnának öngyilkosokká, teljesen megalapozatlan.”

Kutatásai során, amelyek eredményeit elismert szaklapokban publikálta, alaposan megvizsgálta a szülők szexuális irányultságának hatásait.

Egy 2010-es tanulmányban, amelyet Stacey a Dél-Kaliforniai Egyetem professzorával, Timothy Biblarz-al közösen készített, kimondták, hogy a kutatások nem igazoltak semmilyen, a szülők nemétől függő különbséget a gyermeknevelési képességben, a szoptatás kivételével.

„Az a stabil meggyőződés, hogy a gyermeknek szüksége van mind egy apára, mind egy anyára, fellobbantotta a kulturális háborút, a gyermeküket egyedül nevelő anyákkal, a válással, a melegházassággal és a melegek gyermeknevelésével szemben” – állapítják meg a tanulmányban, melynek címe „Mennyire számít a szülők neme?”.

Camaron Miyamoto, aki a Hawaii Egyetem LMBT Hallgatói Szolgálatát koordinálja, azt mondta, hogy a sajnálatos tények szerint a legtöbb tinédzserek által elkövetett öngyilkosság a heteroszexuális szülők, un. hagyományos családjaiban fordulnak elő.

Az éves közgyűlését augusztus elején éppen Honoluluban tartó Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) állásfoglalása szerint, az elmúlt évtizedben végzett kutatások alapján tudományosan nem bizonyítható, hogy a szülői nevelés hatékonysága összefüggene a szülők szexuális irányultságával.

Mindezek alapján Silva püspök állítása hamis – állapítja meg a cikk szerzője.

Egyre többen próbálják felhívni a közelgő szentpétervári G20 csúcstalálkozó résztvevőinek figyelmét arra, hogy ne hagyják szó nélkül oroszországi homofóbia megerősödésének, és a hivatalos állami politika szintjére emelésének aggasztó tendenciáit. Az All Out nevű nemzetközi civil jogvédő szervezet honlapján immáron megtalálható az felhívás, amely alapján szeptember 3-án a világ minden részén (eddig 23 helyszínen szervezték meg, de várják a helyi jogvédő szervezetek csatlakozását további helyszíneken is) közel egyszerre fognak tiltakozni az orosz vezetés által is támogatott homofóbia ellen, és ezzel próbálnak nyomást gyakorolni a G20 találkozó résztvevőire, hogy ők is követeljék az LMBT emberek alapvető emberi jogainak tiszteletben tartását Oroszországban.

Az All Out segítséget nyújt minden csatlakozni akaró civil szervezetnek, így pl. vállalják a figyelemfelhívó plakát elkészítését bármely nyelven, ha megkapják az eredeti angol szöveg fordítását.

A már meglévő helyszínek közül pl. a londonira – a rendezvény facebook oldalának tanúsága szerint – már több, mint kétezren jelezték biztosra, vagy valószínűre a részvételüket. A rendezvény szlogene: „Szeresd Oroszországot, gyűlöld a homofóbiát”.

Egy másik nemzetközi meleg-jogvédő szervezet, az ILGA európai tagszervezete saját honlapján két napja tette közzé felhívását, melyben kérik José Manuel Barrosot, az EU Bizottságának elnökét, és Herman Van Rompuyt, az EU Tanácsának elnökét, hogy ők is emeljék fel hangjukat az oroszországi emberjogi válság miatt. Amint Gabi Calleja, az ILGA-Europe tárelnöke kiemelte: „Súlyos válság alakult ki az emberi jogok helyzetével kapcsolatban Oroszországban. A homoszexualitással kapcsolatos antipropaganda törvény, csak egy példa ezek közül. Oroszország hosszú ideje figyelmen kívül hagyja a nemzetközi jogvédő szervezetek és az ENSZ Emberjogi Bizottságának, az Emberi Jogok Európai Bíróságának állásfoglalásait, illetve határozatait. Ezért szólítja fel az emberjogi szervezetek koalíciója a világ vezetőit arra, hogy nyíltan és határozottan lépjenek fel Oroszországgal szemben.

A demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása alapvető értéke az EU-nak, és sarokkövei a más országokkal kiépített kapcsolatoknak és politikai együttműködásnek. Az EU vezetői nem maradhatnak csendben, amikor ezeket az alapértékeket brutálisan megsértik, és ezt teljesen világossá kell tenniük Putyin elnök számára.”

Hasonló felhívást tettek közzé EP képviselők az LGBT Intergroup honlapján, azt követelve, hogy Putyin elnök adjon számot a G20 csúcstalálkozón és az EurópI Parlamentben a kisebbségekkel szembeni erőszakos fellépésekről, amelyek az elmúlt két évben mindennaposakká váltak Oroszországban.

Indokoltnak, és szükségesnek tűnik, hogy a hazai jogvédő szervezetek is csatlakozzanak ezekhez az akciókhoz, különösen azért, mivel hazánkat, annak geopolitikai helyzete miatt sokkal nagyobb mértékben érintik az oroszországi homofóbia káros következményei.

Frissítés 2013. 09. 03. 22.25:

A budapesti tüntetés megvolt. A 444.hu szerint kb. 80 ember vett részt a demonstráción, amit az MTI közlemény nem tartalmazott (ld. pl. a hvg.hu beszámolójában!). Az index.hu kissé ironikus hangvételű beszámolója volt messze a legrészletesebb. Az alfahir.hu a várakozásoknak megfelelően mocskolófó, gyalázkodó, de az MTI-nél sokkal részletesebb beszámolót publikált.

Ilyen társadalmi környezetben minden elismerést megérdemelnek azok, akik vállalták a személyes részvételt, és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy Budapest legyen egész Közép- és Kelet-Európában az egyetlen olyan város, ahol voltak csatlakozók ehhez a világméretű összefogáshoz.

Ugyanakkor nagy tanulsága az eseménynek, hogy egy ilyen demonstráció megszervezése és sikeres lebonyolítása nem könnyű feladat. Ahhoz, hogy a szélsőségesek, és a szkeptikusok ne élcelődhessenek a résztvevők alacsony számán, komolyabb, szakszerűbb előkészítésre és hatékonyabb mozgósításra van szükség. Beigazolódott sajnos az, amire az eredeti posztban utaltunk, hogy a szervezők egy kicsit "fordítva ültek a lovon".

Napi ige:

„Szállj magadba, térj magadba, ó, szeretetre méltatlan nemzet!
Mielőtt elűznének benneteket, s eltűnnétek, mint a pelyva; mielőtt rátok zúdulna az Úr izzó haragja, [mielőtt elérkezne hozzátok az Úr haragjának napja]:
keressétek az Urat ti, szegényei a földnek, akik teljesítitek parancsait. Keressétek az igazságot, keressétek az alázatot, talán menedéket találtok az Úr haragjának napján.

(Szof 2,1-3.)

Uj Péter a Népszabadságban két napja publikált egy posztot, amely részben felkerült nol.hu-ra, „Hát, akármi is ez, biztos buzi” címmel. A netes változat zárásaként az István a király c. darab, és az Alföldi Róbert által rendezett előadás körül kialakult médiaviharok kapcsán ezt írja: „Már ’83-ban is volt legalább két-két (inkább több tucat) egymásnak ellentmondó értelmezése a rockoperának. Volt, aki a kádárizmus sunyi és giccses dicshimnuszának vélte (az idegen erő élén idegen ideológiával győzedelmeskedő István-Kádár), volt, aki éppen ’56 bátor allegorikus földolgozásának (Koppány-Nagy Imre), volt, aki a nemzeti ébredés pillanatának tartotta, volt, aki a belesimulás himnuszának. Csak akkor még nem buziztunk vörös fejjel egymásra. Ennyit fejlődtünk legalább.” Találó összefoglalása a helyzetnek, amely továbbgondolásra érdemes. Aki a rendszerváltást felnőttként élte át, emlékszik, hogy akkor is volt, amit „vörös fejjel” üvöltöztek az emberek egymásra. Akkor az univerzális szitokszó (amiből mindig van pár, ld. korábbi posztunkat!) a „kommunista” volt. Évtizedes barátságok szakadtak meg, családok bomlottak fel azért, mert egymást lekommunistázták az emberek, miközben majd mindenki sáros volt valamiben, és valamennyire, hiszen mindenki a létező szocializmus mocsarából próbált kikecmeregni. Nem volt tehát különösen meglepő, de már akkor is felettébb visszatetszőnek tűnt, hogy gyorsan kialakult az „én kommunistám, az egy jó kommunista volt (értsd: titokban segített, amiben tudott), a te kommunistád egy rohadt kommunista volt (aki miatt szenvedtünk)” típusú kategorizálás.

Ma, amikor a világon egyre többen próbálnak végre kigyógyulni az elmúlt évtized „homofóbia pestiséből”, hasonló jelenségeket látunk a keresztény egyházban a homoszexualitással kapcsolatban, mint amilyeneket a kelet-európai rendszerváltások idején átéltünk. Teljesen általánossá vált ugyanis, hogy a keresztények kategorizálják, minősítgetik a melegeket. Immáron világméretekben a legmagasabb szinten is kialakult „az én buzim, jó buzi, a te buzid egy rohadt buzi” típusú kommunikáció, hiszen Ferenc pápának a repülős interjúja (ld. korábbi posztunkban!) is lényegében erről szólt. „Jó homoszexuális” ma az, aki csak a „négy fal között” éli meg a vonzalmait, arról nem beszél, legfeljebb a gyóntatószékben, „gyógyíttatja”, sőt „gyógyítgatja” a homoszexualitást, még akkor is, ha immáron bebizonyosodott, hogy ez utóbbi egy több évtizedig tartó, hatalmas hazugság, szemfényvesztés, sarlatánság volt (ld. az Exodus International önfeloszlatásáról szóló cikket!). Ugyanakkor „rosszak” azok a melegek, akik nyilvánosan „propagálják” saját „beteges” irányultságukat (ez az alapja minden „antipropaganda törvénynek”, ld. a hatályos oroszországi szabályozást, vagy a Jobbik javaslatát, melyről egy éve jelen blogon is beszámoltunk), egyenlő jogokat követelnek maguknak, sőt „lobbiznak”, amit éles kritikával illetett a pápa is, a már említett interjú során.

Látva azt, hogy Magyarországon két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezt a képmutató, általánosító, kizárólag csak a hangadók iránti lojalitás alapján minősítgető, borzalmas gyakorlatot végre lassan maga mögött hagyja a társadalom, várható, hogy a melegekre is hosszú menetelés vár még a homofób közösségekben. Jó lenne, ha többségi hetero társadalom politikai és vallási vezetői tanulnának a kelet-európai rendszerváltások rossz történelmi tapasztalataiból, és lerövidítenék ezt az időszakot.

A BBC World Service mai adásában egy nagyon érdekes interjút sugároztak.

A pakisztáni meleg élet rejtelmeit és visszásságait mutatja be az interjú. A társadalmi és politikai ellentmondások jól kirajzolódnak a hallottakban: homoszexuális szolgáltatásokat nyújtó férj feleségének elfogadó megszólalása, leszbikus és melege párok "heteroszexuális" házassága, házasság mellett elfogadott melegség, hét évnyi párkapcsolat után kötött házasság miatt párkapcsolat teljes megszakadása, a "legnagyobb vesztes" feleség képe, "politikai öngyilkosság" mint téma feszegetése mind megjelennek az interjúban.

Érdemes meghallgatni. 

fotó: BBC 

Az amerikai meleg-jogvédő szervezetek újabb akcióra szánták el magukat, hogy még nagyobb nyomatékot adjanak az orosz homofób törvények miatt kezdett tiltakozásuknak a 2014-es Szocsi téli olimpia előtt. Amint arról korábban már a jelen blogon is többször beszámoltunk (legutóbb nyolc napja), az orosz homofób törvények miatt számos nemzetközi jogvédő szervezet kezdeményezte a Szocsiban megrendezendő téli olimpia bojkottját, vagy az olimpia rendezési jogának elvételét Oroszországtól.

Tegnap az amerikai jogvédők – egy Yahoo video-hír szerint – a Coca-Cola ellen szerveztek tüntetést amiatt, hogy a cég továbbra is támogatja a téli olimpia megrendezését Szocsiban. Az első látásra kevéssé jelentősnek tűnő esemény lehetséges következményeit ma még nehéz megbecsülni, de ennek kapcsán érdemes egy pár összefüggést átgondolni.

A téli olimpia bojkottja, vagy a rendezési jog elvétele Oroszországtól kétségtelenül igen nagy horderejű, súlyos kockázatokat rejtő döntés lenne. Érthető okokból Oroszország, és – a döntés precedens értéke miatt – minden olyan ország, amelyben érvényben vannak hasonló, vagy az LMBT emberekre még sokkal súlyosabb fenyegetést jelentő homofób törvények, hevesen tiltakoznának egy ilyen lépés esetén. Mindez ugyanúgy az egész olimpiai mozgalom jövőjére is veszélyeket jelentene, mint az eddigi bojkottok, ezért vélhetően még azok sem támogatnák ezt szívesen, akik elvben egyetértenek az orosz emberjogi sérelmek elleni tiltakozás szükségességével. Ugyanakkor az is világos, hogy mivel egy olimpia megrendezéséhez ma már feltétlenül szükség van azokra a reklámbevételekre és szponzorációkra, amelyeket a különböző cégek biztosítanak, az ő esetleges távolmaradásuk gazdasági oldalról szintén ellehetetlenítheti a játékokat. A cégek azonban – értelem szerűen – kizárólag azért, és addig támogathatják az olimpiát, amíg ez nekik többet hoz, mint, amennyit erre áldozniuk kell. Márpedig ha az egyik legnagyobb piacot jelentő Egyesült Államokban, és esetleg a világ más országaiban is, az LMBT emberek bojkottálni kezdik egy ilyen multinacionális cég termékeinek vásárlását amiatt, hogy az olimpia szponzorálásával a cég közvetve a homofób törvényeket bevezető oroszokat támogatja, akkor – könnyen kiszámítható módon – ez a szponzoráció nemhogy nem térül meg, de akár súlyos veszteségeket is okozhat az adott cégnek. Márpedig a tulajdonosok ezt nem fogják hagyni, és ezért a cég menedzsmentje is lépéskényszerbe kerül, és ez természetesen nemcsak a Coca-Colát, hanem más cégeket is érinthet. Az eddigi tapasztalatok szerint a jogvédő szervezetek felhívására a piacok nagyon érzékenyen reagáltak, ezért nem kétséges, hogy a cégek döntéshozóinak a jelen esetben is komolyan kell foglalkozniuk ezzel az üggyel. A lehetséges megoldások azonban ugyancsak komoly következményekkel járnak a játékok megrendezésének lehetőségére nézve is. Az egyik lehetőség ugyanis az, hogy a cégek menedzsmentje eláll a rendezvény támogatásától, márpedig egy-két ilyen nagy multinacionális cég támogatásának esetleges elvesztése valószínűleg gazdaságilag ellehetetlenítené az olimpia megrendezését. Ez már önmagában megfontolásra késztetheti a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) tagjait, mivel NOB-ra nézve is óriási szégyen lenne, ha ilyen okból hiúsulna meg a játékok megrendezése. Ez is, és a főtámogatók menedzsmentjének másik lehetséges lépése is ugyanabba az irányba mutat: a NOB döntéshozóinak komolyan meg kell fontolniuk a rendezési jog elvételét Oroszországtól, amit nyilván erősen tudnának támogatni azok a szponzorok is, akik így nem veszítenének jelentős piacokat a rendezvény támogatásával, sőt egy ügyes kommunikáció még egy „csendes” szponzorációnál is lényegesen nagyobb profitot eredményezhet számukra.

Vagyis egyáltalán nem olyan jelentéktelen ez a demonstráció, mint amilyennek elsőre látszik…

Mai napon orosz és nemzetközi emberjogi szervezetek elindították a „Tartsd életben a reményt” elnevezésű kampányt, mellyel azt szeretnék elérni, hogy a szeptember 5-6. Szentpéterváron megrendezésre kerülő G20-as csúcstalálkozó résztvevői kérjék számon Oroszországtól a romló emberi jogi helyzetet és a civil társadalom elleni támadásokat – adta hírül az ILGA-Europe.

Amióta Putyin 2012-ben visszavette az elnöki hatalmat, az orosz kormányzat több támadást intézett a civil társadalom ellen. Egy sor olyan diszkriminatív és az alapvető emberi jogokat sértő törvényt fogadtak el, amely jelentősen korlátozzák a civilszervezetek működését és veszélyeztetik létüket. Ilyenek voltak azok a jogszabályok, amelyek alapján hazaárulással vádolhatóak, illetve „idegen ügynököknek” tekinthetőek a jogvédő szervezetek tagjai, a Dima Jakovlev törvény és az antipropaganda törvény.

A jogi korlátozások mellett mindennapos zaklatásnak, megfélemlítésnek teszik ki a jogvédőket, és olyan színben tüntetik fel őket, mintha ők Oroszország és az ország „hagyományos értékeinek” ellenségei volnának.

Ezeknek a jogi korlátozásoknak és megfélemlítő politikának az eredményeképpen mindennaposak a társadalom sérülékeny csoportjaihoz tartozók, a bevándorlók, az etnikai és vallási kisebbségek tagjai és az LMBTI személyek ellen elkövetett diszkriminatív és erőszakos atrocitások. Míg az etnikai, faji és vallási kisebbségek, a bevándorló munkavállalók, a „nem-szláv” megjelenésűek már korábban is a neonáci és ultra nacionalista csoportok áldozatai voltak, addig az új „antipropaganda törvény”, és az azt kísérő nyilvános retorika "démonizálta" a leszbikus, meleg, biszexuális és transz identitású (LMBTI) embereket (különösen a fiatalok körében), így ez utóbbiak egyre inkább a gyűlölet bűncselekmények új célpontjaivá váltak.

A fenti helyzet miatt lényegében az összes nagy nemzetközi jogvédő civil szervezet tiltakozott az orosz kormánynál – mindezidáig eredménytelenül, ezért tovább kell lépni. A most induló kampánnyal a kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy a világ vezető nagyhatalmainak képviselői a szentpétervári G20-as csúcstalálkozón szólítsák fel az orosz vezetőket, hogy számolják fel ezeket a kedvezőtlen tendenciákat és biztosítsák az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását az országban.

A „Tartsd életben a reményt!” elnevezésű kampány támogatói:

Article 19

Civil Rights Defenders

Freedom House

Front Line Defenders

ILGA-Europe - the European Region of the International Lesbian, Gay, Bisexual, Trans and Intersex Association

Russian LGBT Network

UNITED for Intercultural Action - European network against nationalism, racism, fascism and in support of migrants and refugees

‘Keep Hope Alive’ kampány a Facebook-on: www.facebook.com/russiakeephopealive

www.vk.com/russiakeephopealive

Campaign video

ILGA-Europe’s briefing note on the human rights situation of LGBTI people and other minority groups in Russia

ILGA-Europe’s web resource on Russia developments

Homophobia and transphobia mean serious hazards for LGBT people in several countries all around the world. Although in one hand, they occur in the developed countries as well, but social surveys reveal that the population of those countries are more and more tolerant. On the other hand, homophobia can cause new risks in those countries where e.g. same sex marriage were legalised in the past few years, because homophobia – like other extremities – can lead even terrorism in the future.

The legal and social conditions of LGBT people were significantly improved in the last half century in the developed, democratic countries. At the same time homophobia was wide spreading in many areas of Asia, Sub-Saharan Africa and Eastern Europe, as we have already mentioned it before. We have to face many anxious news about the occurrences of homophobic hate crimes every days from these areas of the world. That is why we cannot exclude the hazard of any terroristic attack, based on homophobia in the developed countries either. Criminal leaders of those countries, where homophobia has been raised to the level of official policy (like recently in Russia, or earlier in Uganda, and even in Serbia – see in the relevant post), can decide in the future to send fanatic homophobes to the tolerant countries, to commit any kind of hate crimes there too. Unfortunately the leaders of developed countries perhaps don’t feel this danger yet, because we cannot see any kind of adequate responses for this hazards. What would be the adequate response?

First we have to declare what is not an adequate response. The political statements, massages, or even sanctions against the homophobe political leaders, and those countries, where homophobia has been legalised, are not enough.  It is clear evidence, that the effective solution of these hazard in a long term period could be the intensive transformation of people’s attitude living in those countries. But the state security services of developed countries should treat this question as a potential hazard now, so it would be necessary the applying the reconnaissance of each states as well. The state security services should have a list of those persons, who committed any kind of hate crimes, and those persons should not be admitted to the developed and tolerant countries. It should be strongly communicated also in those countries, where homophobia is typical in the majority of the society, and perhaps openly supported by the state.

The governments of developed and tolerant European countries should find the solution for those special challenges which can be occur inside the EU, due to the different codifications in Criminal Code, and several practice of authorities in sanctioning of hate crimes. There are no any legal possibility to refuse the admission of those EU citizens, who are not judged by the authorities of their home country, neither in the cases of those homphobic persons who committed any kind of hate crimes previously e.g. homophobic hate speech, which is usually not sanctioned in the eastern EU countries. The only way of solution of these problems can be a very consequent political expectation from the representatives of developed and tolerant EU member states to assure the similar practice of the police and judgement authorities all around the EU in the sanctioning of hate crimes. It should be also very important to assure an intensive communication in the most homophobic member states that the governments of developed EU countries will reckon homophobic hate crimes as a potential terrorist hazard.

It would be necessary to introduce these kind of defensive steps as soon as possible, to prevent the terroristic hate crimes in the developed and tolerant countries based on the artificially generated homophobic hate.  

A pápának a melegekre vonatkozó megnyilatkozásai után – a nyári szabadságok ellenére is – érzékelhetően felgyorsultak a katolikus egyházon belül azok a változások, amelyeket évtizedek óta vártak az LMBT közösséghez tartozó hívő keresztények. Alig egy hónap alatt tömegesen jelentek meg olyan írások, amelyek a homoszexualitásra vonatkozó katolikus katekizmus halaszthatatlanná vált korrekcióját készítik elő. Ezeket angol nyelven a Queering the church blog gyűjtött össze legeredményesebben (pl. a tegnapelőtt publikált, a Szodómia mítosza az eltorzított keresztény hagyományban című sorozatuk újabb bejegyzésében, vagy a tegnapi, a Természetjog az azonos neműek házassága esetében című írásokban). Ugyancsak érdekesek a német nyelvterületről származó megnyilatkozások, melyek közül néhányat a témával foglalkozó posztunkhoz írt kommentekben lehet megtalálni.

Ezzel szemben Magyarországon sajnos nem érzékelhető semmilyen elmozdulás a homoszexualitással kapcsolatos eddigi, alapvetően ellenséges, ugyanakkor képmutató és szemforgató hivatalos egyházi retorikában. A témáról egyébként is nagyon visszafogottan nyilatkoztak a magyar katolikusok, és ennek során megpróbálták bagatellizálni a pápa szavainak jelentőségét, kihangsúlyozva, hogy tulajdonképpen semmi újat nem mondott. A keresztény konzervatív média inkább azt emelte ki Ferenc pápa szavaiból, hogy mennyire helytelennek tartja a „meleglobbi” tevékenységét, és ezzel világossá tette mindenki előtt, hogy a katolikus egyház hazai képviselői a továbbiakban sem tartanak szükségesnek, és kívánatosnak semmilyen változást a melegek helyzetét, egyházi megítélését illetően.

Ez a merev elutasító hozzáállás azonban nemcsak a katolikus vallású LMBT embereknek okoz hátrányt, keserűséget és megaláztatást, hanem valamennyi, a téma iránt érdeklődő teológust, papot és laikus hívőt megakadályoz abban, hogy szabadon beszéljenek a homoszexualitással összefüggő kérdésekről, anélkül, hogy az állásukkal játszanának, vagy a saját családjuk, egyházi közösségeik ítélkező haragját, illetve megvetését vonnák magukra. Ebből adódóan itthon továbbra sincs meg a lehetőség arra, hogy akár tudományos élet szintjén, akár a magánélet különböző szinterein, ahol a katolikus egyház hivatalos képviselője jelen van, kialakuljon bármilyen közös gondolkodás, érdemi dialógus a homoszexualitás teológiai és morálteológiai megítélésével, annak esetleges változásaival kapcsolatban. Az ilyen jellegű kérdésfelvetéseket ugyanis brutálisan elfojtják a konzervatív fundamentalista demagógiák, melyek abból indulnak ki, hogy az egyház megváltoztathatatlan álláspontja az, hogy minden homoszexuális cselekedet bűnös, ezért itt nincs is miről beszélni (ennek az álláspontnak a tarthatatlanságáról korábban már írtunk a jelen blogban is). Amint azonban korábban utaltunk rá, ettől még ezek a kérdések igenis napirendre kerültek, és a jövőben egyre inkább naprendre fognak kerülni más országok katolikus teológiával és morálteológiával foglalkozó fórumain, legfeljebb a hazai teológusok kimaradnak a katolikus katekizmus halaszthatatlanná vált korrekciójának izgalmas és elodázhatatlan folyamatából. Egy darabig persze biztos elhitethetik magukkal és a fiatalabbakkal a hazai katolikus vezetők, hogy a magyar katolikusoknak az „igaz hit utolsó védőbástyáiként”, körömszakadtáig ragaszkodniuk kell a konzervatív fundamentalista állásponthoz, de ez elég gyorsan tarthatatlanná fog válni, ha meglátják, hogy a világegyházban egyre többször fognak lesajnáló pillantásokkal és kényszeredett mosolyokkal találkozni, amilyenekkel a rendszerváltás előtt, az akkori hivatalos magyar politikát védelmébe vevő békepapok találkozhattak, a nyugati kereszténység különböző fórumain. Azt ugyanis ma már nehéz lenne kétségbe vonni, hogy a homoszexualitással kapcsolatos katolikus katekizmus revíziója napirenden van, ezért csak az lehet a kérdés, hogy a magyar katolikus teológusok, és a téma iránt érdeklődő laikusok részt vesznek ebben a megújulásban, vagy megint – mint már annyiszor – leszakadnak a világ fejlettebb, a megújulásra nyitott részétől.

A Szocsiban megrendezésre kerülő (?) téli olimpiai játékok tervezett időpontjának közeledtével a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) illetékesei egyre fokozódó aggodalommal figyelik az oroszországi fejleményeket. Ahogy arról a jelen blogon már többször is beszámoltunk (legutóbb 07.31-én, amikor még úgy tűnt, hogy Oroszország felfüggesztené homofób törvényét a téli olimpiai játékok idejére annak érdekében, hogy a nyíltan meleg olimpikonok is nyugodtan részt vehessenek az olimpián), egyre többször merült fel a médiában a téli olimpia bojkottjának lehetősége, de a legfrissebb hírek szerint a sportdiplomaták egy része is úgy gondolja, hogy az orosz homofób törvények miatt Szocsiban nem lehet a NOB előírásainak megfelelően megrendezni ezt a nagyon fontos eseményt. Pár nappal ezelőtt ugyan egy német szabaddemokrata politikus még arról beszélt, hogy „a szexuális beállítottságuk miatt üldözött embereknek többet ártana, mint használna, ha a nemzetközi közösség bojkottálná a 2014 februári szocsi téli olimpiát”. Ő szerinte: „a bojkott ugyan ’jól mutatna a médiában’, de a melegellenes tendenciákkal szemben máshogy kell fellépni. Az előítéleteket kell visszaszorítani, amit csak képzéssel, oktatással lehet.”

Nem vitatva ezeknek az érveknek a jogosságát, mégis úgy tűnik, hogy a kérdést nem lehet ilyen egyszerűen elintézni. Itt ugyanis nem elsősorban arról van szó, hogy a nemzetközi közösség akar-e, és tud-e valamilyen üzenetet eljuttatni valakihez a bojkottal, vagy sem, és ennek milyen hozadéka lenne a „szexuális beállítottságuk miatt üldözött” emberekre nézve, hanem arról, hogy lehet-e olyan országban olimpia, ahol a hatályos törvények börtönnel fenyegetik a NOB szabályai alapján hivatalos résztvevőnek nyilvánított sportolókat és kísérőiket egy olyan tulajdonságuk miatt, amelyet saját hazájukban a törvények védenek és tiszteletben tartanak. Aligha. Ugyanakkor a bojkott valóban nem jó megoldás. Ezért más lehetőség után kellett nézni. Ilyen lehet a téli olimpia rendezési jogának elvétele Oroszországtól és a játékok megrendezése egy olyan országban, ahol a hatályos törvények maradéktalanul tiszteletben tartják az emberi jogokat, és megvannak a téli olimpia megrendezésének infrastrukturális feltételei, pl. azért, mert egyszer már rendeztek ott téli olimpiát. Ilyen lehet Vancouver. Amint a Pink News cikke beszámolt róla, mintegy 150 ezer aláírást tartalmazó petícióban javasolták a NOB-nak, hogy fontolja meg ezt a lehetőséget, és úgy tűnik, hogy ezt a lehetőséget nagyon komolyan fontolgatják a NOB illetékesei. Ez több szempontból is előnyös lenne, hiszen így senkinek nem kellene távol maradnia a játékoktól, ugyanakkor mégis csak kemény üzenete lenne a homofób orosz vezetés felé.

Természetesen ennek a döntésnek nagyon gyorsan meg kell születnie ahhoz, hogy még időben megrendezhető legyen más helyszínen a 2014-es téli olimpia, ezért a közeljövőben izgalmas viták elé néznek a NOB tagjai. Reméljük, hazánk képviselői a NOB-ban tisztában vannak a döntés elvi jelentőségével, és nem a pillanatnyi politikai, vagy gazdasági érdekek fogják befolyásolni a hivatalos magyar álláspontot.

A kép forrása: mercadonews.com.

A református „Bibliaolvasó kalauz” alapján ma került sorra Márk evangéliumából az a rész, melyben az utolsó vacsora után, tanítványaival együtt, Jézus kimegy a Getszemáni kertbe, és arra kéri őket, hogy virrasszanak vele, amíg ő is imádkozik (Mk 14, 32-42.). Ennek a szentírási résznek a kapcsán néhány nagyon fontos kérdésről érdemes elgondolkodnia ma minden keresztény embernek: kiben bízhatunk? Hogyan bízhatunk embertársainkban? Milyen a keresztény embernek a másik emberbe vetett bizalma? Mit kell tenni akkor, ha a másik ember eljátszotta a bizalmunkat?

Az idézett részben Jézus kérése ellenére a tanítványok elalszanak. Miközben Jézus „vért verejtékezve” imádkozott (Lk 22,44.) a közelgő kínszenvedésére és kereszthalálára készülve, tanítványai békésen szunyókáltak. Hatalmas csalódás és keserűség érzés lehetett ez Jézusnak. Egyik tanítványa pár órával korábban elhagyta, hogy elárulja őt, a többiek meg arra nem képesek, hogy virrasszanak vele, és imádkozzanak, amikor ilyen nehéz órákra készül. Sőt, amint előre megmondta Péternek, azt is tudta róla, hogy aznap éjjel még háromszor megtagadja őt az embertársai előtt (Mk 14,30.). Jézus, mint Isten tudta előre, hogy kínhalál vár rá, de mint ember, megélte mindazt, amit a halálfélelem (Mk 14,34.) és a magára hagyatottság, a tanítványokban, a barátokban (Jn 15,15.) való csalódás okoz az ember lelkében. Hogyan bízhatott ezek után a tanítványaiban, akik igazán „eljátszották” az ő bizalmát?!

Minden ember átéli ezt az érzést, amikor barátai, családtagjai, embertársai, akiket szeret, „eljátsszák” a bizalmát. Az emberek hajlamosak az ilyen helyzetekben végleg megvonni a másik embertől a bizalmat, vagy legalább is jogosnak, sőt szükségesnek érzik, hogy sokáig bizalmatlanok legyenek a csalódást okozó embertársukkal szemben. Magukban sokszor így gondolkodnak: „nehogy már hülyének nézzenek!”Ahogy mondani szokták: a bizalmat könnyű eljátszani, de nehéz visszaszerezni.

Ugyanakkor a bizalom egy szükséges és nélkülözhetetlen előfeltétele a szeretetnek. Bizalom nélkül nincs szeretet. Különösen igaz ez az emberi párkapcsolatokra. A párkapcsolati szeretet elképzelhetetlen bizalom nélkül, de a barátság sem létezhet nélküle. Természetesen a bizalomnak többféle szintje, mélysége van, ugyanúgy, ahogy a szeretetnek is, de ennek a kettőnek szinkronban kell lennie, máskülönben a szeretet nem igazi, nem valódi. Márpedig Jézus arra utasította a tanítványait és követőit, hogy szeressék egymást (Jn 15,17.). Ő is szerette a tanítványait, hiszen barátainak nevezte őket, de vajon az utolsó vacsora után és a Getszemáni kertben történtek után hogyan tudta őket szeretni? Emberileg hogyan tudta megadni nekik azt a bizalmat, ami a baráti szeretethez kell? Ezt csak egyféleképpen lehetett megtennie: ha megbocsátott nekik, és újra bízott bennük. Ezzel tökéletes példát mutatott Jézus a keresztényeknek. Aki követni akarja Jézust, aki igazán krisztusi, azaz keresztény emberként akarja élni az életét, annak meg kell tanulnia ugyanúgy újra és újra megadni a bizalmat a másik embernek akkor is, ha ő már sokadszor játszotta el, vagy élt vissza vele. Mindenféle emberi kapcsolatban annyit, amennyi ahhoz a kapcsolathoz szükséges: ismeretleneknek kevesebbet, de nem elhanyagolható mértékűt (ld. pl. bizalmi elv alkalmazása a közlekedésben – adott esetben pl. egy baleset után ez sem könnyű), ismerősöknek többet, barátoknak, családtagoknak még többet, házastársnak, élettársnak a legtöbbet. Sokan nem tudják, hogy a megbocsátás egyben a bizalom ismételt megadását is jelenti. Természetesen van olyan, hogy egy kapcsolat azon a szinten megszakad, amin addig működött, de akkor ezt ki kell mondani, fel kell vállalni, mert e nélkül a bizalmat, ami az adott kapcsolathoz szükséges, nem lehet megvonni. Aki tehát nem szakítja meg a korábbi kapcsolatát a másik emberrel, azt mondja, hogy megbocsát neki, de a bizalmat megvonja tőle, az becsapja a másik embert, ezzel maga is vétkezik.

Komoly következményei vannak tehát annak, ahogy Jézus példát mutatott a Getszemáni kertben történtekkel mindazoknak, akik követni akarják őt.

Érdekes összefüggésre világít rá a Washington Post online kiadásában Maureen Tilley, akinek az írását a Queering the Church blog ismertette. Mint írják, Ferenc pápa híressé vált interjúja (ld. a korábbi posztunkban) – amikor azt mondta a meleg katolikusokkal kapcsolatban, hogy „ki vagyok én, hogy ítélkezzem, felettük?” – után egy nappal a notórius homofób afrikai érsek, Simon Victor Tonyé Bakot of Yaoundé lemondott tisztségéről. A lemondás mindenkit váratlanul ért, mivel az érsek nem olyan idős, ami ezt indokolta volna (az egyházi tisztség betöltésének lehetséges 75 éves korhatárához képest csupán 66 éves), nem ismert róla, hogy beteg lenne, vagy valamilyen szexuális visszaélést követett volna el. Az egyetlen kézenfekvő magyarázat a lemondásra az érsek kitartó melegellenessége. Ez valóban érdekes következtetés, melyet alátámasztani látszik az a logikai érv, hogy Ferenc pápa szavai után azt az erőteljes homofób kampányt, ami jellemezte főként az afrikai keresztényeket, nem nagyon lehet folytatni. Bárcsak megalapozottnak bizonyulna az a remény, hogy a jövőben a katolikus egyház felvállalná a homofóbia elleni küzdelmet, különösen Afrikában, de – magunkra is gondolva tegyük hozzá – Kelet- és Közép-Európában is!

Tegnap délután 15:54-kor a jelen blogon publikáltunk egy posztot, melyben beszámoltunk arról, hogy egy homofób trollt 40 ezer Ł kártérítésre kötelezett egy brit bíróság, egy melegaktivistának szóló, sértő Twitter bejegyzés miatt. A posztra az Index által működtetett blog.hu portál blogbejegyzés-ajánlójában szerettük volna felhívni a figyelmet, ahogy ezt már többször is tettük. Egy évvel ezelőtt külön posztban köszöntük meg az index.hu szerkesztőinek, hogy többször be is került az általunk javasolt poszt a „blog-ketrecbe”, amely az Index címoldalán is megjelenik, és ezáltal igen magas olvasottságot generál az adott poszt esetében.

Most egy ideje ilyen nem történt, amire lehetne azt mondani, hogy azért, mert nem voltak érdekesek az általunk ajánlott posztok. Csakhogy a tegnap publikált posztban megjelenő hírt, amelyet – mint azt a saját blogbejegyzésünkben is jeleztük – a dailymail.co.uk portálról vettünk át, alig több, mint fél órával a Kaleidoscope blogon történő publikáció, és blogbejegyzés-ajánlás után, az Index is lehozta, természetesen nem a Kaleidoscope blogra hivatkozva. Igaz, ők egy másik forrást feltüntettek, de azért mégis csak meglepő, hogy egy fél órával korábban már publikált, és ugyanazon médiaérdekeltségnek már megajánlott hírt, kvázi saját új hírként publikálnak.

Nem akarunk természetesen versenyre kelni a profi hírportálokkal, de mivel igyekszünk saját olvasóinkat az általunk fontosnak tartott témákban a lehető legfrissebb információkkal ellátni, sajnálatosnak tartjuk, ha ezt erőfeszítést egy ilyen komoly médium, mint az Index csak azzal ismeri el, hogy csendben lenyúlja tőlünk (is?) a híreket…

Egy Twitter bejegyzésért 40 ezer Ł (ami közel 14 millió Ft-nak felel meg) kártérítésre kötelezett egy ismert homofób bigottot a bíróság Nagy Britanniában, miután egy melegjogokat támogató tanárnőre azt írta, hogy „veszélyes a gyermekekre” – olvasható a dailymail.co.uk portálon.

Az 54 éves David Shuttleton, egy Glasgow környékén élő régiségkereskedő, sok más gyűlölködő bejegyzés között írta ezt Jaye Richards-Hill-ről, a 49 éves, kormányzati tanácsadóként is tevékenykedő szakértőről azért, mert a hölgy támogatja az azonos neműek házasságát.

A hölgy személyiségjogi pert indított, amit első fokon meg is nyert. Az ügy másodfokon folytatódik, de már így is komoly figyelmeztetés lehet a homofób gyűlölködők számára. Úgy tűnik az ilyen homofób trollokat sajnos még nálunk fejlettebb országokban is csak a szigorú bírósági ítéletekkel lehet leállítani, ezért előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy hasonló eljárások hazánkban is induljanak a gyűlöletkeltők ellen.

Két héttel korábbi nyílt levelünkre, melyet akkor a jelen blogon is publikáltunk, megérkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság válasza, melyet most teljes terjedelmében közzéteszünk:

Természetesen a „Hatóság” válasza mind jogi, mind erkölcsi szempontból tökéletesen elfogadhatatlan. Jogi szempontból azért, mert az az érv, hogy a KET „és az Mttv. értelmében hatósági eljárás írásban kezdeményezhető, nem minősül azonban írásbeliségnek az e-mail” a jelen közérdekű bejelentés szempontjából teljesen irreleváns, hiszen a KET és az Mttv alapján a közigazgatási hatósági eljárásban a közigazgatási hatóság a kizárólag kérelemre indítható eljárások kivételével (a jelen eset nem ilyen!) hivatalból eljárást indíthat, és a KET 22§ (3) alapján „A hatóság – tekintet nélkül a joghatóságára, valamint a hatáskörére és az illetékességére – hivatalból köteles megtenni azt az ideiglenes intézkedést, amelynek hiányában a késedelem elháríthatatlan kárral vagy veszéllyel járna.” Ebből következik, hogy a jelen esetben a média hatóság mulasztásos törvénysértést követett el, mivel a hatóság által hivatalból megteendő ideiglenes intézkedés elmulasztása azzal az utólag már elháríthatatlan kárral járt, hogy a HV jogsértő lapszámát terjeszteni és reklámozni tudta a lap kiadója.

Ennél is fontosabb azonban, hogy a média hatóság válasza erkölcsi szempontból is elfogadhatatlan, hiszen azzal, hogy a HV inkriminált lapszáma a korábbi posztban leírtak értelmében súlyosan sértik az alapvető emberi jogokat, és az LMBT közösséget, a válaszban egyáltalán nem foglalkoznak, ez kvázi nem érdekli a hatóságot. Egy ilyen súlyos jogsértés esetén, amely olyan sok hátrányos társadalmi következménnyel jár, mint amiket a HV ezen számának megjelentése, terjesztése és reklámozása okoz (gyűlöletkeltés, közösség megsértése, Magyarország lejáratása, stb.), a Hatóságnak nem csak jogi lehetősége, hanem erkölcsi kötelessége is, hogy a lehető leghatározottabban fellépjen, és adott esetben más hatóságoknál ugyanezt kezdeményezze.

El kell ismerni, hogy az eddigi hazai bírói gyakorlat alapján nem tűnik valószínűnek, hogy a bíróság minden szempontból hasonló jogi álláspontra helyezkedne, mint ahogy ezt a jelen posztban összefoglaltuk. Mindazonáltal megfontolandó lehet az LMBT jogvédő szervezetek számára, hogy megpróbáljanak mégis jogi lépéseket tenni a médiahatósággal szemben azután, hogy a HV sértő és az LMBT embereket megalázó lapszámával kapcsolatban nem voltak hajlandóak megtenni azokat a lépéseket, amelyekhez megvan a törvényi felhatalmazásuk, és amelyek erkölcsi szempontból elvárhatóak lettek volna.

A hazai média megint sajnálatosan egységesnek bizonyult egy, az LMBT közösséget érintő fontos, sőt túlzás nélkül mondhatjuk, hogy világra szóló jelentőségű hír elhallgatásában. Hasonló jelenség miatt egyszer már szót emeltünk a jelen blogon egy évvel ezelőtt, amikor egy-két kivétellel a bal és a jobboldali média egyaránt nem tartotta említésre méltónak, hogy ötven amerikai szenátor emelte fel szavát a magyarországi homofóbia ellen.

Az elmúlt héten a világsajtó részletesen beszámolt az ENSZ dél-afrikai homofóbia ellenei kampányrendezvényéről, melyet Cape Town-ban tartottak, és amelyen kiállt a melegek jogaiért Desmond Tutu (81 éves) béke Nobel-díjas, nyugalmazott katolikus érsek. A hazai médiumok közül azonban csak a pride.hu és a magyar nyelven megjelenő afriport.eu számolt be erről a nagyon fontos rendezvényről.

A katolikus melegek számára különösen hangsúlyossá váltak a leghíresebb afrikai katolikus főpapnak a szavai azután, hogy pár nappal később Ferenc pápa is egészen új hangnemet megütve szólította fel a katolikus egyházat a melegek befogadására és integrálására, amint arról a jelen blogon is beszámoltunk. A Queering the Church portálnak a témával foglalkozó friss posztjában külön felhívták a figyelmet arra, hogy az idős Desmond Tutu nem első alkalommal emelt szót az LMBT közösség egyenlő jogainak tiszteletben tartásáért. Mostani megszólalása azonban nagyon határozott és egyértelmű, és talán egyeseknek megbotránkoztató volt. Mint mondta: „Isten nem homofób… én nem mennék egy homofób mennyországba. Azt mondanám, bocsánat, de nem. Akkor inkább mennék a másik helyre.” Nem csoda tehát, hogy a hazai média ilyen mélyen hallgat. Ezek a szavak nem illeszkednek bele egyik oldalon sem a szokott sémákba, ellentmondanak a sztereotip gondolkodásmódnak. A hazai nagy, történelmi keresztény felekezetek mainstream irányvonala számára mindez a blaszfémia, az istenkáromlás határait súrolja. A melegek érdekei mellett az utóbbi időben többször is kiálló hazai baloldali politika számára meg azért kellemetlenek ezek a szavak, mert aláássák a homofób egyházról, a homofób kereszténységről kialakított ellenségképet. Csakhogy – mint említettük – pár nappal később már Ferenc pápa is arról beszélt, hogy a melegeket be kell fogadni az egyházba, és erről már nehéz lett volna hallgatnia a hazai médiának is.

Azokat tehát, akik ma Magyarországon a történelmi keresztény felekezetek hivatalos irányvonalát követik, ez a két fontos megszólalás egyértelműen arra figyelmezteti, hogy térjenek meg a homofóbia bűnéből, és fogadják be az egyház teljes értékű és jogú tagjaiként az LMBT embereket. Ne legyenek olyanok, mint a gonosz szőlőművesek, akikről a református igekalauz szerint éppen ma esedékes evangéliumi részletben (Mt 12, 1-12.) beszélt Jézus a zsidó főpapoknak és írástudóknak.

A nem hívő, liberális és baloldali embereket pedig arra figyelmeztetik az elmúlt hét eseményei, hogy nem a kereszténység, nem Jézus Krisztus tanítása homofób, csak egyes keresztények azok, de reméljük, már közülük is egyre kevesebben.

Ferenc pápa melegekről szóló szavainak értelmezése a világ minden táján foglalkoztatja az embereket, ahogy erről az egyik korábbi posztban a jelen blogon is volt már szó. A Queering the Church blog egyik friss posztjában a Globe and Mail portál cikke alapján választ keres arra, hogy mit jelenthet az egyházban a melegek befogadása, integrációja, amit Ferenc pápa sürgetett a repülőútján tartott sajtótájékoztatójában. A cikkek szerzői megállapítják, hogy immáron egyre több nyugati nagyvárosban vannak külön misék az LMBT közösség számára, ahogyan röviden nevezik: „meleg misék”. Mint írják, ezek jelentenek valódi befogadást az LMBT közösséghez tartozóknak, amelyeken a meleg és leszbikus katolikus hívőknek nem kell attól tartaniuk, hogy kinézik őket a templomból, vagy megtagadják tőlük a szentségeket.

A szerzők arra bíztatnak minden katolikus hívőt, a papokat és a püspököket, hogy minden egyházközösségen belül szervezzék meg, havonta legalább egyszer az un. meleg miséket, és hozzák létre az egyházközösségen belül az LMBT közösség spirituális bázisát.

Reméljük, hogy a közép- és kelet-európai katolikus vezetők is meghallják ezeket a jó tanácsokat és – ha másért nem – legalább a pápa iránymutatásának tiszteletben tartása miatt, elgondolkodnak azon, hogy mit is kellene jelenteni a melegek befogadásának az általuk irányított egyházközségekben.

Oroszország felfüggesztené a "homoszexuális propaganda" tilalmára vonatkozó, nemrég elfogadott törvény hatályát a téli olimpiai játékokon – adták hírül tegnap este a hírügynökségek. A hírre szokás szerint azonnal „rárepültek” a szélsőjobbos médiumok, melyek immáron a melegeket érintő hírek közreadásával kapcsolatban megelőzik az LMBT hírportálokat is.

Amint a híradásokban is olvasható, a lausanne-i Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megerősítette: az orosz miniszterelnök-helyettestől szóbeli biztosítékot kapott arra, hogy a törvény a Szocsiban jövőre esedékes téli olimpiai játékok résztvevőire nem vonatkozik majd. 

A miniszterelnök-helyettes mostani ígérete szintén megütközést váltott ki a jogvédők és melegjogi aktivisták körében. Nyikolaj Alekszejev ismert aktivista úgy vélte, hogy "ez egyértelműen politikai gesztus, és jogilag teljesen lehetetlen, hogy a törvényt csupán az olimpiai játékok idejére felfüggesszék".
 
Alekszejev korábban bejelentette, hogy a 2014. február 7-én esedékes olimpiai megnyitó idejére melegfelvonulást akar szervezni Szocsiban. A nemzetközi meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű közösséget képviselő szervezet, az All Out azt követelte az orosz hatóságoktól, hogy az olimpia idejére hagyjanak fel az őrizetbe vételekkel. A legfrissebb adatok szerint mintegy 215 ezer aláírást gyűjtött már össze a szervezet, de továbbra is várják azok támogatását, akik még nem jelezték egyetértésüket. Láthatóan a komoly nemzetközi tiltakozás nem maradt eredménytelen.

A NOB egy korábbi állásfoglalásában óva intett attól, hogy a homoszexuálisokat hátrányosan megkülönböztessék, és ezzel megsértsék az olimpia alapelveit. A sport alapvető emberi jog, és fajtól, nemtől és szexuális beállítottságtól függetlenül mindenki számára elérhetővé kell tenni – hangsúlyozta a NOB. Jelen blogon ezért is képviseltük egy korábbi posztunkban azt az álláspontot, hogy van olyan eset, amikor a fair play a távolmaradás.

Az ügy mégis alapvetően közjogi szempontból érdekes. Milyen törvény az, amelynek hatályát egy rendezvény idejére fel lehet függeszteni? Milyen jogrend az, ahol a törvények csak akkor és annyiban érvényesek, amikor és amennyiben ez a hatalmon lévő kormányzat érdekeinek megfelel? Ahogy a a fent hivatkozott korábbi posztban is említettük már, a The New York Times szerkesztőségi cikkben foglalkozott az oroszországi hatóságok homofób ámokfutásának eddigi fejleményeivel, és lehetséges következményeivel. Akkor még úgy tűnt, hogy az orosz hatóságok nem is próbálják eloszlatni az LMBT sportolók jogos félelmeit, amihez képest előrelépést jelentenek a legfrissebb hírek, ugyanakkor az elvi kérdések vonatkozásában még zavarosabbá vált a helyzet. A NY Times cikkírója szerint fennáll a veszélye annak, hogy Oroszországban a jogállami működés egyik alapelve, a „jog uralma” helyett a „gyűlölet uralma” válik meghatározóvá. A legfrissebb fejlemények alapján úgy tűnik, hogy az orosz vezetés nyíltan visszatér a cári önkényuralmi módszerekhez, melyekre állítólag jellemző volt, hogy cár kénye-kedve szerint adhatta és vehette szavát.

Frissítés: 2013. 08.01.

"Érvényes lesz a homoszexuális propagandát tiltó törvény a téli olimpia vendégeire is" - írja a 444.hu. A portál tudósítása szerint:"Bár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábban azt ígérte, hogy a 2014-es szocsi téli olimpia vendégei mentesülni fognak az Oroszországban idén nyáron bevezetett, homoszexualitást üldöző törvények hatálya alól, most úgy fest, az orosz fél ezt nem pont így gondolja.

Vitalij Milonov a törvény egyik kidolgozója és beterjesztője volt, és az Interfax hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a törvény az egész országra érvényes, nem lehet szelektíven itt-ott enyhítéseket és kivételeket beleiktatni.

Milonov ugyan az orosz kormány véleményét még nem hallotta az ügyről, de mivel azt szövetségi szinten fogadták el, és az államfő hagyta jóvá aláírásával, a kormánynak nem is lenne jogi lehetősége a felfüggesztésére."

No comment.

A hírcsatornák pillanatok alatt beszámoltak arról, hogy Ferenc pápa úton hazafelé a repülőn formabontó sajtótájékoztatót tartott és ezen a melegek társadalmi integrációját sürgette. Szavait még biztos, hogy nagyon sokan, és sokféleképpen fogják elemezni, értelmezni és újraértelmezni. A Queering the Church blog gyorsértékelése szerint az elhangzottak mindenképpen nagyon pozitív fejleményként értékelhetőek. Mint írják, a pápa tökéletesen belül maradt az eddigi hivatalos katolikus tanítás keretein, melynek van egy megértő, könyörületes és egy szigorú része. A pápa elődei a szigorúságot hangsúlyozták, Ferenc pápa a megértés, a könyörület fontosságára helyezte a hangsúlyt.

Hosszú tehát még az út, hogy a katolikus tanításban érdemi elmozdulásról lehessen beszélni, de ez mindenképpen ígéretes kezdet – zárja értékelést a blog szerzője, Terence Weldon.

Kép: bbc.co.uk, ahol azóta egy video található

A hétvégén a The New York Times szerkesztőségi cikkben foglalkozott az oroszországi hatóságok homofób ámokfutásának eddigi fejleményeivel, és lehetséges következményeivel. Ebben a cikkben is felmerült a februárban esedékes, az oroszországi Szocsiban megrendezésre kerülő téli olimpiai játékok esetleges bojkottjának kérdése. Korábban a jelen blogon is többször foglalkoztunk már a témával, legutóbb Martina Navratilova állásfoglalása kapcsán, aki akkor még úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja az olimpiai játékok bojkottját.

Csakhogy azóta több olyan fejlemény történt, ami újragondolásra késztetheti a sportolókat – mivel mégiscsak az ő döntésük a mérvadó. Amint a NY Times cikke is beszámol róla, múlt hónapban Putin, orosz elnök aláírta azt a törvényt, amely alapján a rendőrök akár őrizetbe is vehetnek olyan turistákat, külföldi állampolgárokat, akik melegeknek gondolnak, vagy a melegek érdekében szólnak, és 14 nap elzárásra ítélhetik, majd kitoloncolhatják őket, amint ezt pár napja négy holland állampolgárral meg is tették.

A történtek után a következőket kell átgondolnia mindenkinek a téli olimpiai részvétel, vagy bojkott dilemmával kapcsolatban: tekintettel arra, hogy az LMBT közösséghez tartozó, ezt nyíltan vállaló sportolók, edzőik, kísérőik bármikor hasonló hatósági atrocitásoknak lehetnek kitéve, mint a négy holland állampolgár, várható, hogy több olimpikon nem fogja vállalni a részvételt a téli olimpiai játékokon, mert nem kívánja kockáztatni saját maga, vagy kísérőinek személyes szabadságát, sőt akár testi épségét. Ezáltal viszont a többi sportolónak is értéktelenebbé válik az esetleges olimpiai siker, hiszen a fenyegetettségük miatt távolmaradó sportolókkal nem tudják összemérni erejüket, képességeiket. Vagyis a verseny tisztasága, az olimpiai eszme lényege sérül, ha a házigazdák a versenyekből lényegében kizárnak egyes sportolókat, akik normális körülmények között jogosultak lettek volna a részvételre. Az aggodalmakat csak fokozza, hogy az orosz hatóságok nem is próbálják eloszlatni az LMBT sportolók jogos félelmeit, sőt ebben további megerősítést jelentenek a naponta érkező újabb és újabb homofób atrocitások hírei a polgári lakosság részéről, és az LMBT közösség tagjaival szemben megnyilvánuló hatósági fellépésekről szóló információk.

Szó sincs tehát arról, hogy valamiféle politikai üzenet, vagy szankció céljából kellene esetleg bojkottálni a téli olimpiai játékokat, hanem azt kell mérlegelnie a sportolóknak, hogy a fair-play szabályait sérti, ha olyan rendezvényen vesznek részt, amelyről a rendező ország hatóságai kizárják a potenciális vetélytársak egy részét, egy olyan tulajdonságuk miatt, amelyről nem tehetnek, noha egyébként jogosultak és képesek lennének ők is részt venni a küzdelmekben.

A Szlovák Püspöki Konferencia levélben kérte a kormánytól, hogy az emberi jogokkal foglalkozó dokumentumokban egyáltalán ne említsék meg a homoszexuálisok jogait, és vegyenek ki minden utalást, amely az LMBT közösségre vonatkozik – számolt be az ügyről a parameter.sk.

Mindemellett arra is kérik a minisztert, hogy ne használják a faji egyenlőség kifejezést.

"Attól tartunk, hogy a kormány elé beterjesztendő dokumentum kiegyensúlyozatlan és ideológiailag túlterhelt, mivel a szövegezés több részében is a hagyományos családforma és házasság megkérdőjelezésével találkozhatunk, valamint annak az erkölcsi véleménynek az elítélésével, hogy a homoszexuális tevékenység helytelen" - jegyzi meg a püspöki kar. Hozzátették, hogy ez ellentétben áll a kormányprogrammal, valamint a keresztény egyház erkölcsi alapelveivel is.

A szlovák katolikus püspöki kar tehát hajszálpontosan ugyanazt teszi, amit korábban a magyar püspöki kar csinált: nemcsak az országban még nem létező jogintézmények bevezetését akarják megakadályozni, amelyek az LMBT közösség egyenlő jogainak elismerését és tiszteletben tartását biztosítanák, de a korábban már elismert jogokat (beleértve az LMBT közösség puszta létezésének elismerését is) vissza akarják vonatni. Nem véletlen tehát, hogy az előző posztban bemutatott szociális felmérés eredménye szerint, a vizsgált EU tagállamok közül Magyarország és Szlovákia eredményei voltak a legrosszabbak.

A hivatalos katolikus állásfoglalások mindkét országban úgy próbálják beállítani a helyzetet, mintha a keresztény értékrendet érő támadások miatt ők szenvednének üldöztetést, miközben ők azok, akik már meglévő jogokat akarnak elvonni egyes társadalmi csoportoktól. Ahogy egy korábbi posztban már szóltunk róla, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy miközben egyesek a keresztények üldözéséről beszélnek, aközben a keresztények diszkriminációja valójában abból áll, hogy nem engedik nekik, hogy ők diszkrimináljanak másokat.

Mindezek alapján aligha várható, hogy a közeljövőben javulás mutatkozzon a hazai és a szlovákiai homofób közhangulat, és ennek eredményeképpen az LMBT közösséget érő rendszeres verbális és fizikai atrocitások terén, amiben egyre nyilvánvalóbb módon, óriási felelősség terheli a katolikus egyház hivatalos vezetőit és képviselőit.

A The Guardian datablog közzétette az ötödik European Social Survey adatai alapján, egy 21 európai országban (18 EU-s és 3 EU-n kívüli), 2010/2011-ben végzett felmérés eredményeit. A vizsgálat során az alábbi kérdésre válaszoltak a megkérdezettek: „Egyetért-e azzal, hogy a meleg és a leszbikus embereknek hagyni kellene, hogy úgy éljék az életüket, ahogy akarják?”

Tekintettel arra, hogy ugyanilyen felmérést készítettek már hat évvel korábban is, ezért be tudták mutatni, hogy melyik országban hogyan változott a kérdésre igennel válaszolók aránya.

Hazánkra nézve lesújtó eredményt mutatott a felmérés. Az újabb felmérés alapján a vizsgált országok legkevésbé toleráns negyedébe került Magyarország, ahol a válaszadóknak kevesebb, mint a fele válaszolt igennel a feltett kérdésre, és ez az eredmény 3 %-al rosszabb, mint a hat évvel korábbi.

Összességében tehát csak Ukrajna és Szlovákia eredménye kedvezőtlenebb, mert bár Észtországban és Lengyelországban is kevesebben válaszoltak igennel a kérdésre, mint Magyarországon, de ez utóbbiakban a változások tendenciája kedvező volt.

 A felmérés jelentőségét az is növeli, hogy bár a közelmúltban a jelen blogon is közzétett ILGA felmérés viszonylag kedvezőbb képet mutatott hazánkról, a korrekt szociológiai vizsgálatok eredménye alapján az LMBT emberek magyarországi helyzete egyáltalán nem tekinthető megnyugtatónak.

Hazánkat és a többi kelet- és közép-európai országot – mind gazdaságilag, mind morálisan – tönkre tevő ideológiának, a marxizmusnak az alapjait kötelező tantárgyak keretében oktatták a rendszerváltás előtt, melyek közül egyik elnevezése volt a „tudományos szocializmus”. Ennek a „tudománynak”, mely deklaráltan az aktuális politikai hatalom irányítása alatt állt, és annak szája íze szerint alakította ki saját paradigma-rendszerét, igazolta, vagy vetette el „téziseit” és „antitéziseit”, valójában semmi köze nem volt a gondolat szabadságára, a logika szabályainak tiszteletben tartására, az igazság megismerésére épülő valódi tudományhoz, csak próbált ahhoz hasonlónak látszani. A magukat kommunistának nevező politikusok erre az áltudományos maszlagra próbálták alapozni saját ideológiájukat, az ideológia mentén meghatározni stratégiai célkitűzéseiket és ez utóbbiak elérése érdekében különféle taktikákat és praktikákat eszeltek ki és alkalmaztak, a hatalom megszerzése, majd annak megtartása és megerősítése érdekében mindaddig, amíg az egész rendszer kártyavárként össze nem omlott.

Mindazoknak, akik a fenti jelenségeket felnőttként átélték, szembetűnő lehet, hogy nagyon sok szempontból hasonló jelenségnek vagyunk ma is tanúi, igaz egészen más kérdésekkel, témakörökkel kapcsolatban, ugyanakkor az érintettek személyében és politikai kötődéseiben van némi átfedés. A „létező szocializmus” összeomlása után a bukott kommunista vezetők és ideológusok meglepő gyorsasággal változtatták meg saját ideológiájukat, tűztek ki maguk elé új stratégiai célokat és kezdtek teljesen új kapcsolatrendszert kiépíteni. A kívülállók számára egészen megdöbbentő módon, elsősorban a volt Szovjetunió utódállamaiban és a Balkánon, alig pár év alatt egymásra találtak a korábbi üldözők és üldözöttek. A volt kommunista vezetők, akik a korábbi években „tűzzel-vassal” küzdöttek az egyházak és az általuk képviselt ideológia ellen, egy gyors váltással szövetséget ajánlottak az ezen országokban meghatározó jelentőségű ortodox egyházi vezetőknek a „nyugati liberalizmussal”, és minden abból fakadó „szörnyűséggel” szemben meghirdetett harcban.  Kevésbé látványosan, de ugyanolyan hatékonyan, a korábbi keleti blokk többi országában is (Németország kivételével, annak speciális helyzete miatt) össze tudtak fogni a háttérben a korábbi kommunista vezetők a konzervatív, keresztény politikusokkal és egyházi vezetőkkel, miután a legtöbb volt szocialista országban elmaradt a kommunista titkosszolgálati múlt feltárása. Nem véletlen tehát, hogy ez utóbbi még azokban a volt szocialista országokban sem történt meg, ahol adott esetben jelentős támogatottsággal jutottak jobb oldali, konzervatív pártok hatalomra (mint pl. Magyarországon közvetlenül a rendszerváltás után, és azóta már kétszer is), mivel a katolikus és protestáns egyházak legfelsőbb szintű vezetőitől kezdve, a papok és lelkészek jelentős részéig bezárólag, nagyon sokan be voltak szervezve, akikre azonban a hatalomnak ma is szüksége van. Ezek után kézenfekvő, hogy a konzervatív keresztény ideológia egyes elemei ugyanúgy kezdtek viselkedni ezekben az országokban, mint korábban a kommunista tanok. Ezek között a leghatékonyabbnak az a homofóbia bizonyult, melyet a konzervatív keresztény irányzatok teológiai és morálteológiai tézisekkel próbáltak alátámasztani, ugyanakkor „jól eladható” volt a korábbi kommunista és a hozzájuk csapódó egyéb szélsőséges irányzatokhoz tartozó, nem vallásos emberek körében is. A kommunista ideológiával szemben azonban a homofóbia több szempontból veszélyesebbnek és nehezebben kezelhetőnek tűnik.

Ahogy a jelen blog korábbi bejegyzéseiben utaltunk már rá, a homofóbia korunk pestiseként kezd megerősödni és terjedni a világban, és ebben szerepe van az emberek spontán, veleszületett intoleranciájának, mely ellen a nyugati fejlett világban a nevelés és a szocializáció során hatékonyan lépnek fel, azonban ennek hiányában, sanda politikai szándékok nagyon jól tudnak építeni rá.

Ennek az ideológiává emelt homofóbiának az áltudományos alátámasztása is teljes intenzitással folyik, melynek tarthatatlanságára is több posztban kitértünk már (ld. pl. az örökbefogadásról írott posztban és annak kommentjeiben), és azokra a logikai következetlenségekre is, amelyek az ezen áltudományos eredményekre alapozott, vészjósló társadalmi és politikai állításokat tevőket jellemzik (ld. pl. a „házasság újraértelmezéséről” szóló posztunkat). Mindezek alapján tehát valóban úgy kezd viselkedni a homofóbia, mint ahogy korábban a marxista ideológia, és ezért naponta tucat számra jelennek meg a „tudományos homofóbia” tárgyában készülő cikkek (ezeket elemzi a rawstory.com egy két nappal ezelőtt publikált posztban), és könyvek (melyek közül egyet a HIT Gyülekezetéhez tartozó Hetek c. lap cikkére hivatkozva a Baptista portál is reklámozott a közelmúltban).

Különösen veszélyes jelenség a XXI. századi homofóbia esetében az a széles nemzetközi összefogás, ami a kölcsönös érdekek mentén kialakult az egymástól egyébként földrajzilag, politikailag és ideológiailag is nagyon távol eső világpolitikai szereplők között (ld. ezzel kapcsolatban is egy korábbi írásunkat és külön a pánszláv homofóbiáról írt posztot). Ez utóbbi miatt egyre inkább szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a homofóbia a fejlett nyugati országok számára ugyanolyan, sőt bizonyos szempontból még nagyobb nemzetbiztonsági kockázatokat jelent, mint amilyet a kommunista ideológia jelentett a hidegháború éveiben, vagy az iszlám fundamentalizmus jelent napjainkban. Mert bár egyelőre talán ott még nem tartunk, hogy a homofób ideológia iránt elkötelezett amerikai, vagy európai állampolgárok titkos dokumentumokat szolgáltassanak ki saját meggyőződésük miatt a homofób orosz, vagy iszlám vezetőknek (ahogy ez állítólag az atombomba terveivel történt a Rosenberg házaspár esetében), és az sem tűnik valószínűleg, hogy öngyilkos merényleteket kövessenek el, de vannak aggasztó tendenciák. A homofóbia tudományos megalapozására tett kísérletek, az ezekre alapozott, a teológiai, morálteológiai tanokkal megerősített, de azok nélkül is „működőképes” ideológiai alapok lerakása, és mindezekre építve, egyre határozottabb kommunikációs offenzíva keretében, a homofóbiának a hivatalos politika szintjére emelése a részben, vagy teljesen antidemokratikus berendezkedésű országok egy részében, egyértelműen veszélyt jelent a nyugati világ számára. Súlyosbítja a helyzetet, hogy míg a kommunista, és az iszlám fundamentalista ideológia sosem tudott polgárjogot nyerni a nyugati nagyhatalmak politikai elitjéhez tartozók között, ezért sokkal hatékonyabban (egyes esetekben talán kicsit túlságosan is hatékonyan – ld. pl. a már említett Rosenberg házaspár kivégzése, vagy a mai is botránykőnek számító guantánamói fogolytábor ügye) léphettek fel ellene, addig a homofóbia sajnos jelen van ezen országok vezető politikai elitjében is. Ez utóbbi miatt nemcsak nehezebb fellépni ellene, de sok esetben legális és hatékony támogatásban is részesülnek a nyugati nagyhatalmak befolyásos és jómódú elitjétől a szegényebb országok homofób vezetői, valamint a homofóbiát erősítő egyházi és civil szervezetek (ld. vonatkozó írásunkat).

Mindezek alapján nem lehet túlhangsúlyozni azt a veszélyt, amit a homofóbia jelent a nyugati társadalmakra, ezért a továbbiakban az eddigieknél is határozottabban kell, minden lehetséges eszközzel fellépni ellene, hogy az ne válhasson korunk trójai falójává az emberi jogok tisztelete iránt elkötelezett, fejlett országok társadalmában.

Felettébb izgalmas kontextusban hangzott el hazánk neve a minap Zágrábban. Amint az euinside.eu honlap tegnapi cikkében olvasható, Horvátországban kerekasztal-beszélgetést rendeztek az azonos neműek házasságának megakadályozása érdekében elindított népi kezdeményezés kapcsán. Horvátországban jelenleg a családokról szóló törvény egyértelműen rögzíti, hogy a házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre, de a „Családok Nevében” nevű civil kezdeményezés aktivistái néhány hónap alatt 700 ezer aláírást gyűjtöttek népszavazási kezdeményezésük támogatására, mely arra irányul, hogy a horvát alkotmányba is kerüljön be ez a házasság-definíció.

A kezdeményezés természetesen erősen megosztja a horvát társadalmat is, alkotmányjogilag is aggályos, hogy népszavazással akarnak alkotmányt módosítani, de a témáról napi szinten folyik a diskurzus a legkülönbözőbb fórumokon. Mindazonáltal csak a múlt héten került sor az első nyilvános vitára, melyen a kezdeményezők és a kezdeményezést ellenző LMBT szervezetek képviselői ütköztették álláspontjukat. A vitán parlamenti képviselők is részt vettek, melyen a szokásos szélsőséges megnyilvánulások is előkerültek, így pl. Ladislav Ilcic, a konzervatív, keresztény fundamentalista HRAST párt elnöke és a Szülők és Gyermekek Hangja nevű szervezet alapítója, a hazai szélsőségesekhez hasonlóan elkezdte fejtegetni, hogy az azonos neműek házasságának engedélyezése után a következő lépés a pedofília engedélyezése lenne annak érdekében, hogy így legalizálják az abúzus áldozatául esett gyermekekkel fennálló viszonyukat. (A cikk megemlíti, hogy Ilcic polgármester-jelöltként indult Varasdon. Ez az 50 ezer lakosú kisváros egyike a Magyarországhoz legközelebb eső horvátországi városoknak, és a Wikipédia szerint a zászlaja az árpád sávos lobogó).

Ilcic megszólalása előtt Mark Jurisic, a Zagreb Pride szervezője beszélt, aki szerint Horvátország válaszút elé érkezett. El kell dönteniük, hogy egy progresszív társadalmat akarnak, vagy követni akarják Belorusszia és  … Magyarország példáját. Igen, Jurisic Magyarországot, mint egy nem szabad, autoriter társadalmat említette, és a cikkben egy linken keresztül elérhetővé tették egy – a portálon még áprilisban publikált, a Tavares-jelentés körüli vitákról szóló – korábbi posztot.

Ez a hazánkra vonatkozó kitétel több szempontból is érdekes. Egyrészt ma Magyarországon nagyon sokan vannak, akik ugyanolyan negatívan ítélik meg az LMBT jogok alakulását, mint ahogy elég kritikusan értékelték a baloldali, liberális és zöldpárti EP képviselők is a Tavares-jelentés bizottsági és plenáris vitái során (ld. a témával foglalkozó korábbi írásunkat is). Ennek ellenére, valószínűleg még a jelenlegi kormánnyal szemben kritikus honfitársaink között is többen vannak, akik azt azért visszautasítanák, hogy egy horvát LMBT aktivista hazánkat Belorussziával együtt emlegesse.

Van ugyanakkor ennek a kiszólásnak egy eléggé jól kitapintható történelmi aspektusa is. A felhőtlennek egyáltalán nem mondható horvát-magyar közös múlt évszázadokon átívelő perspektívájában nézve, ez a megszólalás végül is lehet, hogy nagyon is adekvát volt a horvát LMBT aktivista szempontjából. Ő ugyanis csak azt nézi, hogy mivel tudja maga, és az általa képviselt ügy mellé állítani a legtöbb horvát választópolgárt, és ebből a szempontból egy „kis csipkelődés” a magyarokkal szemben igazán „célratörő” megoldás lehet. Igaz, hogy már az LMBT aktivista neve is nagyon ismerősen cseng, de a Wikipédia szerint nem lehet a „kőszegi hős” kései leszármazottja, mert az a Jurisics család állítólag kihalt. Egy kicsit kevésbé távolra visszatekintve tudjuk, hogy mind a 48-as forradalom és szabadságharc, mind a trianoni békediktátum történelmi megítélése erősen eltérő, de a közelmúlt eseményei között is találhatnak kapaszkodót a magyarokkal szembeni ellenérzésekre játszani akaró horvátok. A délszláv háborúban játszott magyar szerepvállalás sem tett igazán jót a kapcsolatainknak, mert bár a történészek még nem dolgozták fel teljesen, hogy Magyarország pontosan mikor és hogyan is vonódott bele ebbe a szörnyű konfliktusba, de akik felnőttként élték végig az eseményeket, azok emlékeznek arra, hogy a szerbektől rettegő, majd tőlük sokat szenvedő horvátok erősen nehezményezték, hogy a Szlovéniából kivont szerb haderő átszállítását Magyarország lehetővé tette saját területén keresztül. A közelmúlt eseményei sem kedveztek Magyarország megítélésének a horvátok szemében, mert bár hazánk a hivatalos deklarációk szintjén mindig támogatta Horvátország uniós csatlakozását, az INA-MOL vita kapcsán azonban valószínűleg többekben felmerült, hogy Magyarország esetleg akár élhet vétójogával is, ha a horvát kormány megpróbálja valahogy utólag elgáncsolni az INA részleges felvásárlására tett magyar erőfeszítéseket. Az elmúlt hetekben pedig az INA jelentős létszám-leépítési tervei miatt, többen egzisztenciális ellehetetlenülésük okozójaként tekintettek a MOL magyar vezetőire, és utcai demonstrációkon is tiltakoztak a magyarországi központnak tulajdonított döntések ellen.

Mindezek alapján tehát nem meglepő, hogy a horvát LMBT aktivista Magyarországot egy homofób és jogtipró mumusként próbálta beállítani, ezzel a kicsit demagóg és olcsó népszerűség-hajhászó megoldással erősíteni saját pozícióját. Igaznak bizonyul tehát a régi mondás: „historia est magistra vitae”.