Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (5) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (2) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (4) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (27) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (323) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (2) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (10) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (2) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (41) Európa (7) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (111) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (62) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (2) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (183) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (204) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (17) játszmák (1) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (94) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (4) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (3) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) Karácsony (3) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (246) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (102) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (200) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (115) konzervativizmus (62) kórházak (1) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (8) Kormány (3) kormánypárti (5) kormányváltás (2) kormányzati (6) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (4) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (175) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (153) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (8) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszter (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nővérek (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (2) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (1) politika (256) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (7) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (13) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (171) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (173) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (87) usa (4) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (41) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (8) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2020.08.04. 20:29 kaleidoscope

A fele, vagy a harmada?

Címkék: jövő politika kérdések egészségügy kérdőív kormányzati társadalmi nővérek Magyarország

Az egyik korábbi posztban már utaltunk a kormány által kezdeményezett, az egészségügyi dolgozók körében lebonyolított mini nemzeti konzultációra. Most röviden csak egy részt emelünk ki a nővéreknek, egészségügyi szakdolgozóknak készült kérdőívből, melyből az mfor.hu hírportál szemezgetett. Amint a…

1 komment

2020.07.05. 22:38 kaleidoscope

Félidő után

Címkék: kampány politika választások felelősség ellenzék esélyek társadalmi pártpolitika kormánypárti Magyarország

A jelenlegi kormányzati ciklus fele eltelt. Megítélése véleményes. Az ellenzék tudott gólokat rúgni az első félidőben, de a kormányoldal végig mezőnyfölényben volt, és ugyancsak nem maradt gól nélkül. A kampányt mindkét oldal folytatta a választások után, de az ellenzéki oldalon jelentős…

Szólj hozzá!

2020.05.22. 22:18 kaleidoscope

A hálapénz és az orvoskamarai inkompetencia

Címkék: politika jogok kérdések egészségügy felelősség társadalmi Magyarország MOK megoldáskeresés

Pár nappal ezelőtt került fel a Magyar Orvosi Kamara (MOK) honlapjára „A hálapénz problémája és megoldási lehetősége” című írás, melyet Pintér Sándor belügyminiszter kérésére készítettek. Az anyag nagyrészt a korábbi állásfoglalásokhoz hasonlóan mutatja be a hálapénz kialakulásának és…

Szólj hozzá!

2020.05.16. 09:53 kaleidoscope

Szakszerű intézkedéseket a politikai játszmák és az ad hoc döntések helyett!

Címkék: média politika kérdések egészségügy felelősség járvány kormányzati társadalmi Magyarország koronavírus

Az elmúlt napokban a politikai kommunikációban és a lakosság körében is érezhető volt az a vélemény, hogy a járvány hazánkban nem sokára véget ér, megkezdődhet a visszatérés a normál életvitelre. Ebben nem kis szerepe volt Merkely Bélának, a Semmelweis Egyetem tavaly megválasztott rektorának, aki…

Szólj hozzá!

2020.04.22. 21:55 kaleidoscope

Írjon véleményt!

Címkék: átalakítás társadalmi Budapest egyztetés

A Budapesti Közlekedési Központ társadalmi egyeztetést kezdeményezett a Petőfi híd felújítási terveinek előkészítését megelőzően a híddal és a környezetével kapcsolatos vélemények összegyűjtésére. A véleményeket, javaslatokat a Központ honlapján keresztül lehet beküldeni. Sajnálatos módon a…

2 komment

2020.04.14. 22:39 kaleidoscope

Egy felmentés aspektusai

Címkék: politika kérdések egészségügy járvány társadalmi Magyarország Kormány koronavírus

Cserháti Péter menesztése olyan hullámokat kavart, amire valószínűleg nem számított a döntést meghozó Kásler Miklós. Az még, hogy az intézmény dolgozói szimpátia tüntetést tartanak a leváltott főigazgató mellett – „belefér”. Arra talán már többen is felhúzták a szemöldöküket, hogy a SE rektora (aki…

3 komment

2020.04.06. 22:05 kaleidoscope

Ostor és mézesmadzag az egészségügyi dolgozóknak

Címkék: politika egészségügy propaganda járvány kormányzati társadalmi elvárások orvosok nővérek Magyarország PR koronavírus

A kormány szempontjából zseniális, csak nagyon inkorrekt lépés volt az 500 ezer forintos egyszeri „adomány” belengetése az egészségügyben dolgozóknak.  Egyrészt ez a pénz sokak számára valami egészen nagy összegnek tűnik, még akkor is, ha a mai magyar havi átlagkereset alig másfélszereséről van szó,…

11 komment

2020.04.02. 23:27 kaleidoscope

A járvány első hónapjának mérlege

Címkék: politika jogok kérdések egészségügy védelem emberi járvány maszk társadalmi Magyarország LMBT koronavírus

Egész pontosan egy hónap telt el azóta, hogy hivatalosan bejelentették az első két COVID-19 esetet Magyarországon. Érdemes megvonni ennek az egy hónapnak a mérlegét. Előtte már másfél hónappal tudni lehetett, hogy csak idő kérdése, és a járvány minket is elér. Mégis úgy tűnt, mintha teljesen…

2 komment

2020.03.29. 17:51 kaleidoscope

Kiprovokált coming out

Címkék: homoszexualitás járvány coming out társadalmi koronavírus

A koronavírus járványnak minden borzalma ellenére vannak pozitív hozadékai is. Ezek közöl a légszennyezettség csökkenéséről, az olajár-zuhanásról, vagy az irreálisan felturbózott lakásárak mérséklődéséről már többször olvashattunk a médiában, de van néhány kevésbé „kitárgyalt” aspektusa is a…

Szólj hozzá!

2020.03.28. 11:45 kaleidoscope

Hol vannak az új maszkok?!

Címkék: politika kérdések egészségügy járvány társadalmi Magyarország koronavírus

Az elmúlt héten a SE rektora és egyre magasabb szintű állami vezetők is kimentek a reptérre, hogy személyesen pakolják ki, vegyék át a koronavírus járvány elleni, Kínából érkezett védőfelszereléseket (a miniszterelnöki akcióról az előző posztban számoltunk be). Mindenki azt remélte, hogy végre a…

1 komment

2020.03.24. 16:57 kaleidoscope

Szirénázó fekete kisbuszos konvoj

Címkék: politika egészség egészségügy propaganda védelem járvány maszk társadalmi elégtelen Magyarország koronavírus

Ma reggel a még munkába igyekvőknek Budapesten az Üllői úton a jól ismert szirénázó fekete kisbuszos konvojt kellett maguk elé engedniük, mielőtt folytathatták volna útjukat. A miniszterelnök és PR csapata repesztett ki a reptérre, hogy elkészülhessenek a legfrissebb propaganda-fotók arról, ahogy…

Szólj hozzá!

2020.03.16. 06:29 kaleidoscope

Racionális javaslatok az Orvosi Kamarától

Címkék: kormány járvány javaslatok társadalmi Magyarország koronavírus

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) tegnap közzétette javaslatait a koronavírus elleni küzdelem további feladataival kapcsolatban. A Kamara racionális és szakmailag megalapozott javaslatait a hivatalos kormányzati kommunikáció azzal söpörte le, hogy azok politikai indíttatásúak. Ezt a vérlázító cinizmust a…

4 komment

2020.03.14. 20:55 kaleidoscope

Ha a villamos-fertőtlenítéshez jár megfelelő védőeszköz, akkor a betegellátáshoz miért nem?!

Címkék: politika felelősség védelem járvány maszk társadalmi Magyarország koronavírus

Amint az előző posztban jeleztük, az egészségügyi dolgozók számára biztosított sebészeti maszkok nem védik meg az orvosokat és a nővéreket attól, hogy megfertőződjenek, ha egy koronavírust hordozó beteget látnak el, mégsem biztosítanak számukra megfelelő számban megfelelő biztonságot nyújtó…

Szólj hozzá!

2020.03.14. 10:16 kaleidoscope

A sebészeti maszk nem véd!

Címkék: politika kormány felelősség védelem járvány maszk társadalmi Magyarország koronavírus

A tegnap esti miniszterelnöki bejelentésben hivatalosan is elhangzott, hogy csak sebészeti maszkok állnak rendelkezésre, ami nem védi meg a viselőjét a fertőzéstől, csak arra jó, hogy a már megbetegedett ember ne adja tovább a betegséget. Többször elhangzott, hogy a megfelelő védelmet biztosító…

Szólj hozzá!

2020.03.12. 09:27 kaleidoscope

MOK! Ne most!

Címkék: politika felelősség járvány társadalmi Magyarország MOK koronavírus

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) tegnapi sajtótájékoztatóján teljesen indokoltan emelte fel a hangját amiatt, hogy az egészségügyi dolgozók számára nem biztosítanak megfelelő minőségű és mennyiségű védőmaszkot, amiről az előző posztban részletesebben is beszámoltunk. Ugyanakkor a MOK elnöke ismételten…

Szólj hozzá!

2020.03.06. 00:02 kaleidoscope

Gátlástalanul egymásnak ugrasztja az egészségügyi dolgozókat a kormány

Címkék: politika kérdések egészségügy adósság megosztottság kormányzati betegek társadalmi hatalmi kórházak érsebészet játszmák traumatológia Magyarország

Amint korábbi bejegyzéseikben is jeleztük már, a kormány az egészségügy egyre mélyülő válságát megfélemlítéssel és kommunikációs offenzívával akarja kezelni ahelyett, hogy érdemi javulást eredményező intézkedéseket tenne. Mindezek mellett az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbb módon megpróbálja –…

25 komment

2020.02.29. 23:49 kaleidoscope

Magyarország – szinte minden területen – rosszabbul teljesít

Címkék: politika fejlődés társadalmi fejlettség lemaradás Magyarország EU Bizottság

A napokban tette közzé az Európai Bizottság a 2020-as országjelentéseket, köztük a Magyarországra vonatkozó éves jelentést is. Nehéz lenne azt állítani, hogy ez a dokumentum alapvetően pozitív képet fest az ország helyzetéről (bár a kormány-médiában a kötelező siker-propaganda most is érvényesült),…

108 komment

2020.01.21. 23:49 kaleidoscope

Dr. Svéd-csavar

Címkék: politika egészségügy társadalmi Magyarország MOK

Dr. Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) egyik új alelnöke az egészségügyben meglévő hálapénz-rendszerrel kapcsolatban az Indexen megjelent írásában a kormány-propaganda újabb politikai kommunikációs csapdája ellen próbál fellépni a rendelkezésére álló szerény eszközökkel. A cikk precízen…

Szólj hozzá!

2020.01.12. 23:29 kaleidoscope

A kórházi váróterem-felújítások üzenete

Címkék: politika egészségügy társadalmi Magyarország PR

A kormányfő január 9-i sajtótájékoztatóján szólt arról, hogy addig nem lehet más felújítás az egészségügyben, amíg a kórházi várótermek kifestése be nem fejeződik. Kincses Gyula, az Orvosi Kamara elnöke (akinek a legutóbbi kamarai választáson aratott győzelméről korábban beszámoltunk), aggodalmának…

91 komment

2020.01.04. 00:27 kaleidoscope

Egészségügyi reform 2020 – kormányzati megfélemlítés mesterfokon

Címkék: politika kormány reform változás válság egészségügy társadalmi Magyarország

Az elmúlt napokban több híradás szólt arról, hogy a Kormány egészségügyi reformlépésekről döntött. A vonatkozó kormányhatározat (1798/2019. (XII. 23.) Korm. határozat), valamint a két új kormányrendelet (a 358 és a 359/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet) alapján azonban megállapítható, hogy mindaz, ami…

70 komment

2019.12.14. 19:37 kaleidoscope

Sokszoros bűncselekmény az egészségügy lezüllesztése

Címkék: politika kormány jogok válság egészségügy felelősség büntetőjog társadalmi Magyarország Btk

Az elmúlt hetekben, hónapokban végre a média is kellő figyelmet fordít az egészségügyi ellátás katasztrofális helyzetére, a probléma nagysága elérte az újságírók és a publicisták ingerküszöbét. Legutóbb Balavány György is foglalkozott egy írásában az egészségügy helyzetével, és bár sok újat nem tett…

2 komment

2019.12.04. 06:08 kaleidoscope

Az MTA feladata az egészségügyi ellátás átalakításában

Címkék: politika válság egészségügy társadalmi Magyarország MTA

A Magyar Tudományos Akadémia a 192., rendkívüli közgyűlésén 93%-os támogatottsággal elfogadta a „A Magyar Tudományos Akadémia küldetése 2019” c. dokumentumot - adta hírül az MTA.hu. Rendkívül tiszteletre méltó, ahogy a tudóstársulat rendíthetetlen, és büszke öntudattal felülemelkedett a minden…

Szólj hozzá!

2019.11.03. 22:55 kaleidoscope

Fekete-Győr, Szél, Botka, Hadházy

Címkék: politika gondolatok kérdések felelősség társadalmi Magyarország

Kissé váratlan kijelentést tett Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, amikor a Népszavában megjelent interjúban úgy nyilatkozott, hogy 2022-től már szívesen dolgozna „egy politikai közösségben” Botka Lászlóval, Hadházy Ákossal és Szél Bernadettel. Egyik oldalról érthető, hogy meg akar szólítani…

2 komment

2019.10.15. 22:04 kaleidoscope

Képzelt telefonbeszélgetés egy magyar popfesztivál kapcsán

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok keresztény konzervativizmus konzervatív emberi homofóbia társadalmi melegjogok Magyarország LMBT

Hálló! ….. vagyok a …. államtitkárságról. Államtitkár úr szeretne beszélni …. kormánymegbízott úrral. Kapcsolom. Tessék….. vagyok. Jó napot kívánok, kapcsolom Önnek ... államtitkár urat. Igenis. Hálló, szervusz … ! Szervusz, Államtitkár Úr! Parancsolj velem. Te ….! Láttad ezeket a fertelmes…

1 komment

2019.08.03. 21:58 kaleidoscope

Megoldáskeresés az egészségügy válságára

Címkék: politika válság egészségügy kormányváltás társadalmi Magyarország megoldáskeresés

 Az utóbbi időben végre már kicsit több szó esik a médiában (persze nem a kormánypárti sajtóorgánumokban!) az egészségügy válságáról, igaz még mindig nem annyi, mint amit az ügy súlyossága indokolna. Az egyik legutóbbi írásában Kunetz  Zsombor (aki jelenleg kétségtelenül a legfelkészültebb,…

3 komment