Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (4) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (13) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (322) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (65) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (39) eu (10) európa (2) Európa (7) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (101) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (62) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (183) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (202) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (92) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) Karácsony (3) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (4) katolikus (245) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (93) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (199) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (115) konzervativizmus (62) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (6) Kormány (1) kormánypárti (4) kormányváltás (2) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (4) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (173) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (129) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (2) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (2) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (236) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (1) pr (2) pride (5) Pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (13) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (154) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (11) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (172) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (87) usa (4) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (39) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (8) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma


2020.01.21. 23:49 kaleidoscope

Dr. Svéd-csavar

Címkék: politika egészségügy társadalmi Magyarország MOK

Dr. Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) egyik új alelnöke az egészségügyben meglévő hálapénz-rendszerrel kapcsolatban az Indexen megjelent írásában a kormány-propaganda újabb politikai kommunikációs csapdája ellen próbál fellépni a rendelkezésére álló szerény eszközökkel. A cikk precízen…

Szólj hozzá!

2020.01.12. 23:29 kaleidoscope

A kórházi váróterem-felújítások üzenete

Címkék: politika egészségügy társadalmi Magyarország PR

A kormányfő január 9-i sajtótájékoztatóján szólt arról, hogy addig nem lehet más felújítás az egészségügyben, amíg a kórházi várótermek kifestése be nem fejeződik. Kincses Gyula, az Orvosi Kamara elnöke (akinek a legutóbbi kamarai választáson aratott győzelméről korábban beszámoltunk), aggodalmának…

91 komment

2020.01.04. 00:27 kaleidoscope

Egészségügyi reform 2020 – kormányzati megfélemlítés mesterfokon

Címkék: politika kormány reform változás válság egészségügy társadalmi Magyarország

Az elmúlt napokban több híradás szólt arról, hogy a Kormány egészségügyi reformlépésekről döntött. A vonatkozó kormányhatározat (1798/2019. (XII. 23.) Korm. határozat), valamint a két új kormányrendelet (a 358 és a 359/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet) alapján azonban megállapítható, hogy mindaz, ami…

70 komment

2019.12.14. 19:37 kaleidoscope

Sokszoros bűncselekmény az egészségügy lezüllesztése

Címkék: politika kormány jogok válság egészségügy felelősség büntetőjog társadalmi Magyarország Btk

Az elmúlt hetekben, hónapokban végre a média is kellő figyelmet fordít az egészségügyi ellátás katasztrofális helyzetére, a probléma nagysága elérte az újságírók és a publicisták ingerküszöbét. Legutóbb Balavány György is foglalkozott egy írásában az egészségügy helyzetével, és bár sok újat nem tett…

2 komment

2019.12.04. 06:08 kaleidoscope

Az MTA feladata az egészségügyi ellátás átalakításában

Címkék: politika válság egészségügy társadalmi Magyarország MTA

A Magyar Tudományos Akadémia a 192., rendkívüli közgyűlésén 93%-os támogatottsággal elfogadta a „A Magyar Tudományos Akadémia küldetése 2019” c. dokumentumot - adta hírül az MTA.hu. Rendkívül tiszteletre méltó, ahogy a tudóstársulat rendíthetetlen, és büszke öntudattal felülemelkedett a minden…

Szólj hozzá!

2019.11.03. 22:55 kaleidoscope

Fekete-Győr, Szél, Botka, Hadházy

Címkék: politika gondolatok kérdések felelősség társadalmi Magyarország

Kissé váratlan kijelentést tett Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, amikor a Népszavában megjelent interjúban úgy nyilatkozott, hogy 2022-től már szívesen dolgozna „egy politikai közösségben” Botka Lászlóval, Hadházy Ákossal és Szél Bernadettel. Egyik oldalról érthető, hogy meg akar szólítani…

2 komment

2019.10.15. 22:04 kaleidoscope

Képzelt telefonbeszélgetés egy magyar popfesztivál kapcsán

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok keresztény konzervativizmus konzervatív emberi homofóbia társadalmi melegjogok Magyarország LMBT

Hálló! ….. vagyok a …. államtitkárságról. Államtitkár úr szeretne beszélni …. kormánymegbízott úrral. Kapcsolom. Tessék….. vagyok. Jó napot kívánok, kapcsolom Önnek ... államtitkár urat. Igenis. Hálló, szervusz … ! Szervusz, Államtitkár Úr! Parancsolj velem. Te ….! Láttad ezeket a fertelmes…

1 komment

2019.08.03. 21:58 kaleidoscope

Megoldáskeresés az egészségügy válságára

Címkék: politika válság egészségügy kormányváltás társadalmi Magyarország megoldáskeresés

 Az utóbbi időben végre már kicsit több szó esik a médiában (persze nem a kormánypárti sajtóorgánumokban!) az egészségügy válságáról, igaz még mindig nem annyi, mint amit az ügy súlyossága indokolna. Az egyik legutóbbi írásában Kunetz  Zsombor (aki jelenleg kétségtelenül a legfelkészültebb,…

3 komment

2019.06.30. 22:08 kaleidoscope

Felnőttként szereted a tejet? Rettegj!

Címkék: politika homoszexualitás jogok társadalmi Magyarország LMBT

Mindig vannak „divatos”, „felkapott” betegségek, amik időnként járvány-szerűen fordulnak elő, akkor is, ha valójában nem fertőzők. Napjainkban ilyen a tejcukor (laktóz) intolerancia, melyet egyre több betegnél mutatnak ki a ma már sok intézményben hozzáférhető kilégzéses tesztekkel, de amíg ez a…

3 komment

2019.06.27. 22:15 kaleidoscope

Vigyázz! Érsérülésed ne legyen!

Címkék: politika egészségügy felelősség társadalmi Magyarország Budapest

Tegnap több médium is beszámolt arról, hogy egy érsebész tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt megszűnt (instabillá vált, ahogy egy cikkíró fogalmazott) az érsebészeti ellátás a Fővárosi Péterfy Kórházban, ami azt jelenti, hogy a szervezetileg most odatartozó Országos Baleseti…

Szólj hozzá!

2019.06.15. 23:37 kaleidoscope

Lényegében eldőlt: 2020-ban tovább romlik az egészségügyi ellátás

Címkék: politika kérdések egészségügy költségvetés társadalmi Magyarország

Ez a jövő évi költségvetési törvény tervezete alapján jelenthető ki teljes biztonsággal, melyet az elmúlt héten terjesztett be a Kormány az Országgyűlésnek, és várhatóan érdemi változtatás nélkül el fogják fogadni azt, ahogy az utóbbi években mindig megtették. Az előterjesztés alapján ugyanis…

113 komment

2019.05.24. 21:51 kaleidoscope

NOligarcha applikáció – ZSENIÁLIS ÖTLET!

Címkék: politika társadalmi Magyarország Momentum EP-választás

A Momentum az EP-kampány hajrájában egy vitathatatlanul eredeti, a zömmel fiatal értelmiségiekből álló potenciális szavazótábort hatékonyan megszólító eszközt vetett be a NOligarcha applikáció „piacra dobásával”. Az akcióról a legrészletesebb tájékoztatást adó Hirklikk.hu oldalon leírtak szerint az…

Szólj hozzá!

2019.03.29. 21:57 kaleidoscope

Az EBP kamunak több áldozata van, mint a 9/11 terrorakciónak

Címkék: politika kormány egészségügy társadalmi ígéretek Magyarország EBP

Több, mint négy éve hitegetik a fővárosi embereket azzal, hogy az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében új és korszerű eszközökkel felszerelve létrejönnek a szuperkórházak, valamint felújítják a többi kórház épületeit és gépparkját is. Azóta volt kormányváltás, miniszterváltás (igaz az EBP…

7 komment

2019.02.26. 22:23 kaleidoscope

Egy orvos válaszol

Címkék: politika egészségügy társadalmi Magyarország

Tisztelt volt Betegem, vagy betegem Hozzátartozója!  Személyes találkozásunk során Ön elégedetlenségének adott hangot (vagy éppen nem adott hangot, csak magában fortyogott) az ellátás színvonala, eredményessége, körülményei, vagy valami más miatt. Tekintettel arra, hogy abban a helyzetben sem…

1 komment

2018.11.04. 22:35 kaleidoscope

Országimázs-romboló Közútkezelők

Címkék: politika szégyen felelősség társadalmi megítélés Magyarország

Az állami feladatellátás szinte minden területén egyre több okot lehet találni a szégyenkezésre. Az oktatásban (ld, PISA-felmérés katasztrofális eredményei), az egészségügyben (ld. pl. előző írásunk), a tudományos kutatásokban (ld. pl. MTA függetlenségének felszámolását), és sajnos még hosszan…

32 komment

2018.09.26. 22:51 kaleidoscope

Meddig lehet ezt még fokozni?

Címkék: politika kérdések egészségügy társadalmi Magyarország

Az egészségügyi ellátás helyzete Magyarországon egyre szürreálisabb. Miközben a gazdaság „dübörög”, az államháztartás helyzete évekig példamutatóan javult, az egészségügyi ellátórendszert a politika hagyta egyre mélyebbre süllyedni abban a mocsárban, melybe a korábbi kormányok és rendszerek…

6 komment

2018.06.17. 23:43 kaleidoscope

Böjte Csaba és a felvonuló 500 gyermek

Címkék: homoszexualitás egyház keresztény katolikus társadalmi LMBT

Szerző: Prisma A gyermekvállalás és a gyermekek felnevelése körül minden történelmi korban és társadalmi közegben éles viták folytak. A nemzetközi sajtóban most épp az terjedt futótűzként, nem kevés politikai felhanggal, hogy Donald Trump által meghirdetett illegális bevándorlók kitelepítése…

Szólj hozzá!

2018.04.15. 23:51 kaleidoscope

Kiút a válságból

Címkék: politika felelősség társadalmi Magyarország

A választások okozta sokkból felocsúdva, és az ellenzéki tüntetésen résztvevők magas számából erőt merítve, itt az ideje meghatározni a továbblépés irányát. A nem fideszes többség egyértelmű elvárása a mára leginkább szitokszavakká vált nemzeti együttműködés rendszerének (NER) a lebontása, és egy…

3 komment

2018.04.07. 12:53 kaleidoscope

Van értelme részt venni?

Címkék: politika választások kérdések felelősség társadalmi Magyarország

Az idei kemény választási kampány végéhez közeledve talán sokakban felmerül a kérdés: van értelme elmenni szavazni? Van értelme részt venni ebben a színjátékban? A közvélemény-kutatók lényegében egyetértenek abban, hogy a Fidesz-KDNP biztosan megnyeri a választást. Az ellenzék a legtöbb helyen…

2 komment

2018.03.26. 20:59 kaleidoscope

5 érv Fekete-Győr András mellett

Címkék: politika választás gondolatok felelősség társadalmi 2018 Magyarország

Az 1. választókerület szimbolikus jelentőségű. Valószínűleg ezért akadozik a megegyezés az ellenzéki pártok között. Juhász Péter visszalépése után, a Jobbikot nem számítva, három esélyes jelölt maradt: Fekete-Győr András, a Momentum, V. Naszályi Márta, az MSZP-PM és Csárdi Antal, az LMP…

3 komment

2017.11.14. 22:33 kaleidoscope

Esküvői torta

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok konzervatív emberi társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok USA LMBT

Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság várhatóan decemberben folytatja annak a beadványnak a tárgyalását, melyet egy azonos nemű pár esküvői tortájának elkészítését megtagadó kolorádói cukrász nyújtott be azután, hogy a diszkrimináció tilalmának megsértése miatt elmarasztalta őt az illetékes helyi hatóság…

Szólj hozzá!

2017.11.06. 22:11 kaleidoscope

Visszalépés a Magyar Unitáriusoknál

Címkék: homoszexualitás egyház tolerancia jogok keresztény konzervatív homofóbia társadalmi melegházasság azonos neműek házassága Magyarország LMBT Unitárius Egyház

A Magyar Unitárius Egyház Zsinata október 28-i dátummal egy állásfoglalást tett közzé a házasság és a család tárgyában. Ebben leszögezik: "Az Egyház házassági megáldásban a közjogilag érvényes házasságkötést részesíti, amelyet egy nő és egy férfi önként vállalt szeretetközösségének tekint." Később…

2 komment

2017.07.03. 20:13 kaleidoscope

Kit, és miért zavar a Pride?

Címkék: tolerancia homofóbia társadalmi látens homoszexualitás Magyarország Budapest LMBT Pride

.Közeledik a Pride, és ismét forrósodik a levegő. Nyílt fenyegetések, papoknak és lelkészeknek küldözgetett, a Pride elleni tiltakozásra buzdító levelek, sőt egy gyanúsan a Pride előtti napokra időzített rendőri és önkormányzati akció - apró, és kevésbé lényegtelen jelek, amelyek alapján idén sincs…

2 komment

2017.06.03. 12:34 kaleidoscope

Kereszténydemokrata miniszterelnök-jelölt, aki meleg

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia keresztény konzervatív társadalmi Írország

Alig több, mint két évvel a világraszóló népszavazás után, amikor az írek elsöprő többsége a melegházasság legalizálása mellett tette le a voksát (ld. akkori írásunkat), most ismét „nagyhatalom” lett az esélyegyenlőség és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása terén ez a kis európai ország.…

15 komment

2017.01.05. 16:44 kaleidoscope

Minek kellene házasodnia a melegeknek?

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok gondolatok kérdések felelősség társadalmi melegházasság azonos neműek házassága melegjogok Magyarország

Pont azért, mert ez a kérdés így felmerül. Ez a kérdésfelvetés ugyanis abból a téves feltételezésből, vagy ha úgy tetszik, előítéletből indul ki – amely sajnos ma még a magyar társadalom többségére jellemző –, hogy a melegek úgysem képesek a tartós, kölcsönös szereteten és tiszteleten alapuló,…

6 komment