Az azonos neműek házasságának engedélyezésével összefüggésben a leghevesebb viták az LMBT párok által történő örökbefogadás lehetősége körül bontakoznak ki. Az elmúlt hetekben, Franciaországban az azonos neműek házasságának engedélyezéséről szóló parlamenti vita kapcsán több közvélemény-kutatás is készült, melyek egyöntetűen azt igazolták, hogy míg az azonos neműek házasságának legalizálását a többség támogatta, az LMBT párok általi örökbefogadás lehetőségét már nem. Ez utóbbit a legtöbben – kulturáltsági szinttől és vérmérséklettől függő stílusban és megfogalmazásban, de lényegét illetően nagyjából ugyanazon érvrendszert használva – arra hivatkozva utasítják el, hogy ez az érintett gyermekek érdekeit sérti. A gyermek érdeksérelmét alátámasztandó szokták felhozni azt, hogy az LMBT párok által esetlegesen örökbefogadott gyermek kiszolgáltatott helyzetben van, mivel az esetek többségében nincs érdemi beleszólási lehetősége abba, hogy azonos nemű szülők fogják nevelni, ugyanakkor – az ellenzők véleménye szerint – ez egyértelműen súlyos hátrányokkal jár számukra. Az érintett gyermekeket sújtó hátrányos következményeket két fő problémakörben szokták meghatározni: egyrészt a heteroszexuális minták hiányában a homoszexuális irányultság nagyobb valószínűségét, másrészt a gyermeket az azonos nemű szülők miatt érő lehetséges atrocitásokat említik.
A viták során az azonos nemű párok általi örökbefogadás lehetőségének támogatása mellett érvelők általában arra hivatkoznak, hogy a gyermekeknek előnyösebb, ha szerető családi környezetben nevelkednek akkor is, ha ez azonos nemű társak párkapcsolatára épülő családokban valósul meg, mintha – adott esetben – egy nevelőotthonban.
Természetesen mindkét oldal érveire egy sor ellenérvet lehet felhozni, ami a mindennapi életben általában szintén érzelmileg erősen színezett, indulatos formában szokott megjelenni, pedig a megoldást ebben az esetben is csak az jelentheti, ha a felmerülő kérdésekre higgadt, tényszerű válaszokat adunk. Ez a törekvés jellemzi azoknak a tanulmányoknak a megrendelőit és szerzőit, amelyek az eddigi tapasztalatokat összegyűjtve próbálnak, bizonyítékokra alapozott („evidence based”) válaszokat adni a döntéshozók és minden ember számára, aki nem az indulatai, zsigeri ellenérzései, előítéletei, vagy éppen saját vágyai és abból fakadó prekoncepciói alapján akarja megválaszolni ezeket a nagyon nehéz kérdéseket.
A Wikipédia idevonatkozó szócikke (mely sajnos magyarul még nem készült el, de angolul, németül, franciául és több más idegen nyelven elérhető) sok konkrét és tényszerű adatot közöl, azonban tudjuk, hogy sokan liberális irányban elfogultnak tartják ezt a fórumot. A Wikipédia hivatkozásokat ad olyan összefoglaló tanulmányokhoz is, melyek különböző szervezetek megbízásából készültek (pl. az Ausztrál Pszichológus Társaság számára készült tanulmány 2007-ből és egy amerikai tanulmány 2006-ból egyaránt az addigi publikációk alapján foglalja össze az LMBT szülők családjaival kapcsolatos szakirodalmi adatokat), és számos további hivatkozást is találunk.
A hat-hét évvel ezelőtti összefoglalókkal kapcsolatban különösen élesen merül fel a kérdés, hogy mennyire volt lehetséges a különböző tanulmányok elkészítőinek az LMBT párok által nevelt gyermekek fejlődését hosszú távon vizsgálni, hiszen az azonos nemű párok általi örökbefogadás lehetősége alig egy évtizede nyílt meg Hollandiában, majd később Belgiumban, Dániában, Svédországban és az USA néhány tagállamában, stb. Ahogyan azonban ezekből az írásokból is kiderül, az elemzők vizsgálták azokat az eseteket is, amikor az azonos nemű pár közösen nevelte az egyikük korábbi házasságából, vagy heteroszexuális párkapcsolatából származó gyermekét, ami már régebben is előfordult. Az ilyen, korábban jogilag el nem ismert, azonos nemű párok családjában nevelkedő gyermekek közül mostanra többen felnőtté váltak. Azoknak a gyermekeknek a helyzete, akik egészen kis koruktól kerülnek ilyen körülmények közé, nagyon hasonló a nem vérszerinti gyermeket örökbefogadó azonos nemű párok által nevet gyermekekéhez, ezért – bár ez utóbbi valóban csak kevés országban, és viszonylag rövid ideje vált lehetségessé – mégis vannak jól használható, hosszú távú nyomon követésre alapozott adatok az azonos nemű (nevelő)szülők által nevelt gyermekek fejlődésére és felnőtté válására vonatkozóan.
A fentiekből logikusan következik, hogy eltérő az azonos nemű házas-, vagy élettársak által történő gyermeknevelés különböző eseteinek társadalmi megítélése, és ebből adódóan – ahol erre egyáltalán van legális lehetőség – a jogi szabályozása is. A három fő csoport:
- az azonos nemű élet/házastársak egyike (vagy mindkettő) saját korábbi heteroszexuális párkapcsolatából származó, vérszerinti gyermekét hozza a kapcsolatba, akit a továbbiakban az azonos nemű társsal közösen nevelnek,
- a leszbikus élet/házastársak egyike (vagy mindketten) mesterséges megtermékenyítés útján válik anyává, vagy a homoszexuális férfipár egyike (vagy mindketten) béranya segítségével saját vérszerinti gyermeket nemz, és a gyermeke(ke)t az azonos nemű társsal közösen nevelik,
- az azonos nemű pár „idegen” gyermek nevelését, adott esetben örökbefogadását vállalja.
Ezeken belül azonban további jelentős különbségek lehetnek, többek között attól függően, hogy hány éves a gyermek, amikor az azonos nemű élet/házastársak közösen kezdik nevelni, vagy a harmadik esetben, van-e valamilyen lazább rokoni, vagy egyéb kapcsolat a gyermek és az azonos nemű pár egyik tagja között, ami indokolja, hogy ő vállalja fel a gyermek nevelését, ha a vérszerinti szülők, közelebbi rokonok erre nem képesek, vagy nem hajlandók. A középső lehetőség számos további etikai és jogi problémát vet fel, melyeket még a heteroszexuális élet/házastársak esetében is eltérően ítélnek meg a különböző társadalmakban, társadalmi csoportokban (pl. a katolikus vallás lényegében tiltja a mesterséges megtermékenyítést), ebből adódóan a jogi szabályozása is nagyon különböző.
Az is igaz, hogy a valóságban minden eset más, és sem a társadalmi megítélés, sem a jogi szabályozás nem tudja figyelembe venni az egyes egyedi esetek összes különböző körülményeit, de biztosan felületesek és sematikusak az olyan sommás vélemények, amelyek az azonos nemű párok gyermeknevelését teljesen megtiltanák, vagy épp ellenkezőleg, teljesen szabaddá tennék. A hazaihoz hasonló, vagy annál még erősebben homofób társadalmi közeg a fenti problémákkal eleve nem hajlandó szembenézni, ebből adódóan a jogi szabályozás ellentmondásos és következetlen.
Az azonos nemű élet/házastársak örökbefogadási jogának szabályozása csak akkor felel meg a legalapvetőbb jogelveknek (igazságosság, ésszerűség, arányosság, méltányosság, jóhiszeműség, tisztesség, jogbiztonság, felelősség, a diszkrimináció tilalma, a házasság és a család, a gyermekek jogainak védelme, a társadalmi és egyéni érdekek összehangolása, stb.), ha legalább a különböző esetek és élethelyzetek főbb típusaira adott válaszok adekvátak, a tényekre és nem indulatokra, vagy előítéletekre alapozottak. Csak a tudományos igényű felmérések adatai alapján szabad a társadalomnak és a jogalkotóknak állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy valóban sérülnek-e az LMBT párok által nevelt gyermekek érdekei. Nem fogadható el, ha a gyermek érdekeire hivatkozva utasítja el a társadalom és tiltja a jog, hogy az azonos nemű párok is örökbe fogadjanak gyermekeket, ha a tudományos kutatások azt igazolják, hogy az ilyen nevelőszülők által nevelt gyermekek érdekei valójában nem sérülnek. Ha a vizsgálatok azt igazolják – amint erről a legtöbb tanulmány beszámol –, hogy a gyermekek kognitív, emocionális és szocializációs tulajdonságai nem mutatnak szignifikáns eltérést a heteroszexuális párok által nevelt gyermekekhez képest, akkor ezt a társadalomnak és jogalkotóknak is figyelembe kell venniük. Hiába gondolják az LMBT párok általi örökbefogadás lehetőségét eleve elutasítók azt, hogy pl. a heteroszexuális párkapcsolati minták hiányában magasabb lesz az ilyen családokban nevelkedő gyermekek között a homoszexuális irányultságúak aránya, ha a tények ennek ellentmondanak, akkor ezt az ellenérvet el kell vetni.
A társadalom egészének, de különösen a jogalkotóknak óriási a felelőssége abban, hogy az azonos nemű élet/házastársak által nevelt gyermekeket egyre kevésbé érjék atrocitások a nevelőszüleik miatt. Ez utóbbit ugyanolyan határozott fellépéssel lehet csak kezelni, mint amilyenek az egyéb okokból előforduló iskolai erőszakcselekmények elleni küzdelem keretében részben már megtörténtek. Megdöbbentő és teljességgel elffogadhatatlan, ha a felelős komoly emberek, a társadalom véleményformálói, döntéshozói, vezetői ahelyett, hogy a jog és a rendelkezésükre álló egyéb eszközök (nevelés, média, stb.) segítségével határozottan fellépnének az ilyen erőszakcselekményekkel szemben, arra bíztatják a társadalom kisebbségi csoportjaihoz tartozókat, hogy inkább ők próbáljanak „lapítani”, eltűnni a gyűlöletcselekményekre hajlamos emberek szeme elöl. Babits bibliai ihletésű költeményének, a Jónás könyvének intelme itt is igaz: „…mert vétkesek közt cinkos aki néma.” Bűnrészességet vállal, akik a gyűlölködőket, védi az áldozatok helyett, aki a gyűlölet-bűncselekmények elleni határozott fellépés helyett, az ilyen bűncselekmények súlyát kisebbíteni, vagy azokat elfödni próbálja.
Mindezek alapján az azonos nemű párok örökbefogadásával kapcsolatban elengedhetetlen az igen körültekintő, tényekre alapozott, indulatoktól és előítéletektől mentes társadalmi megítélés és jogi szabályozás kialakítása.