az ezer színű világ

Holnap Szlovéniában népszavazást tartanak az azonos nemű párok házassági egyenlőségéről, amiről ugyan a hazai médiából alig lehetett értesülni (kivétel a humenmagazin.com), pedig ez lehet a világon a második ilyen alkalom, hogy népszavazás erősítse meg a házassági egyenlőségről szóló törvényt. Ugyanakkor Fr. Krzysztof Charamsa és a párja, Eduard Planas (akikről többször volt már szó a jelen blogon is, ld. pl a Ferenc pápának írott megkeresést) nyílt levélben fordulta a szlovén katolikus hívekhez és választókhoz, ennek a nagyon fontos eseménynek a kapcsán. Néhány gondolat a levélből, mely lengyel és angol nyelven is elolvasható Charamsa atya facebook oldalán:

… Úgy írok nektek, mint egy lengyel pap, aki éveken át dolgozott a Hittani Kongregációnál a Vatikánban, és ma boldog, hogy mindenkinek elmondhatja, hogy homoszexuális, és a párjával, Eduarddal élvezi a szerelmet.

…

Úgy írok, mint testvéreimnek, aki ajándékot kér tőletek Karácsonyra. … Kérlek titeket, hogy szavazzatok igennel a szeretet ajándékára a december 20-i népszavazáson, pont azért, mert keresztényként most mindannyian várjuk a szeretet megszületését, a minket szerető Isten születését.

…

Engedjétek meg nekünk, homoszexuális embereknek, hogy mi is örülhessünk a Karácsonynak, élvezve a létezést és a szerelmet, amit a mi esetünkben is elismer a társadalom. Mi ugyanolyan emberek vagyunk, mint a heteroszexuális emberek. Mi ugyanúgy vágyunk a szeretetre és szerelemre. Mi is szeretnék családban élni. Mi is szeretnék félelem és megvetés nélkül élni, olyan emberekként, akiket nem kezelnek másodrendű állampolgárként. Mi is szeretnék magunknak otthont, családot és házasságot egy olyan emberrel, akibe szerelmesek vagyunk. Kérünk titeket, hogy ajándékozzatok meg minket ezzel az idei Karácsonyon.

…

Kérlek mutassátok meg, hogy Szlovénia egy olyan ország, amelynek nagy szíve van. Mutassátok meg, hogy milyen jószívűek és nyitott gondolkodásúak vagytok, ahogy megtették ezt az írek 2015. május 22-én.”

Érdemes az egész levelet elolvasni, hiszen nagyon sok szép gondolatot írt még le benne Charamsa atya a holnapi szlovén népszavazás kapcsán. Imádkozzunk és reménykedjünk, hogy Isten vezesse valóban neki tetsző döntésre a szlovén választókat a holnapi népszavazáson!

… amelyik ismét jó példával jár a világ előtt. Már az is megdöbbentő volt, hogy egy alapvetően katolikus ország a világon elsőként, és mindeddig egyedülállóként népszavazással döntött az azonos neműek házasságának legalizálása mellett – ahogy erről annak idején blogunkon is beszámoltunk. Most megint elámulhatunk azon a kérlelhetetlen, megalkuvást nem tűrő következetességen, ahogy az írek menetelnek tovább az LMBT emberek teljes egyenjogúságának megteremtése felé. Az ír parlament mindkét háza elfogadta, és aláírásra megküldte Michael D. Higgins-nek azt a törvényt, amely megtiltja a diszkrimináció minden formáját az egyházi iskolákban a meleg tanárokkal szemben. A jogszabály értelmében semmilyen hátrány nem érheti azokat az egyházi fenntartású iskolákban (Írországban ilyen az iskolák többsége) dolgozó tanárokat, akik nyíltan felvállalják homoszexualitásukat – adta hírül a proudparenting.com portál. Mint írják, annak ellenére, hogy a májusi népszavazáson földcsuszamlás-szerű többséggel legalizálták az azonos neműek házassági egyenlőségét, az egyházi iskolákban foglalkoztatott LMBT tanároknak továbbra is negatív tapasztalatai voltak, mivel orientációjuk és kapcsolataik eltitkolására kényszerítették őket. Az ilyen kényszerítést tiltja meg a törvény, amelyet az ír felsőház már 2013-ban elfogadott.

A cikk utal arra, hogy nagy szükség lenne hasonló jogszabályra az USA több államában is, ahol a helyi katolikus püspök nyomására szisztematikusan kirúgják, vagy eltiltják a pedagógiai munkától a szexuális orientációjukat nyíltan felvállaló tanárokat.

A első médiareakciók sommásan úgy értékelték a családszinódust, hogy a változásokat támogató katolikusok csalódottak, de a változások ellenzői sem elégedettek. Alaposabb értékelések nem nagyon születtek, aminek első sorban az is lehet az oka, hogy a záródokumentum teljes terjedelmében csak olasz nyelven hozzáférhető. Krzysztof Charamsa (akiről több korábbi posztban is írtunk már) saját blogjában közzétette a szinódussal kapcsolatos értékelését, melyet az alábbiakban magyar fordításban, kommentár nélkül közzéteszünk.

A családszinódus befejeződött, mielőtt elkezdődött volna. A komoly párbeszéd lehetősége a homoszexuális emberekkel kapcsolatban már az előkészítő szakaszban meghiúsult, miután az Egyház arra sem volt képes, hogy tudományos alapon felülvizsgálja az általa használt hibás nyelvezetet: ma – ideológiai megfontolásokból – az emberek „tendenciáiról” beszélnek a „szexuális orientációjuk” helyett. Az Egyház kigúnyolta és eliminálta a homoszexualitás kérdését, mivel olyan félrevezető várakozásokat keltett az emberekben, hogy komoly és tiszteletteljes párbeszédre kerül sor a kisebbséghez tartozó, nem-heteroszexuális emberekkel, a családjaikkal, a szerelmi életükkel kapcsolatban.

A szinódus nem leplezte le „a zárt szíveket, amelyek gyakran rejtőznek még az egyház tanításai mögött is, vagy a jó szándékok mögött, és amelyek Mózes tanítói székébe akarnak ülni, és meg akarják ítélni – időnként felsőbbségérzettel és felszínesen – a nehéz eseteket és a sérült családokat” (Ferenc, a Püspöki Szinódus összegzése, 2015. 10. 24). A homoszexuális emberek valamint a családtagjaik csak egy érzelmi töltetében és tartalmában egyaránt homofób záródokumentumot láthatnak. A szinódus képtelen volt arra, hogy megismerje a homoszexuális emberekkel kapcsolatos realitásokat, figyelembe véve emberi méltóságukat és a szeretet iránti vágyukat. A homoszexuális emberek csak annyiban tekinthetőek egy család tagjának, amennyiben őket, mint éretlen személyeket, a többi családtagnak speciális módon kell kezelnie, értve ezalatt mindazt, ami a tisztességtelen és érzéketlen „tisztelet” szó mögött van. A szinódus egyszerűen csak megismételte a Hittani Kongregáció vonatkozó dokumentumának szavait, melyek szerint „nincs semmi alapja annak, hogy hasonlóságokat vagy akárcsak távoli analógiákat lehetne megállapítani az egyneműek együttélései és Istennek a házasságra és a családra vonatkozó terve között”, anélkül, hogy bármilyen utalást tettek volna a homoszexuális emberek életére. Ez az egyszerű ismétlés szégyenletes és sértő a homoszexuális és leszbikus családok, valamint az ilyen családokban élő boldog gyermekek számára. Ezek után felmerül a kérdés, hogy ha az LMBT emberek a szinódus tanítása szerint akarnak élni, akkor vajon meg kell válniuk a családjaiktól és a gyermekeiktől. A szinódusi összefoglaló alapján veszélyes, összetett, antihumánus uszítás gyanúja merül fel, mely szembeállítja a gyermekeket homoszexuális apjukkal, vagy leszbikus anyjukkal. A Hittani Kongregációnak a szinódus által megismételt álláspontja támadás a józanész, az emberi valóság és a keresztény érzékenység ellen, amelyre Jézus tanított minket. A szinódusi záródokumentum nem az az alázatos szembenézés a valósággal, amelyet Ferenc pápa elvárt volna. Ez utóbbit figyelmen kívül hagyva visszaéltek az Egyház hatalmával.

Jézus érzékenységének hiánya a szinóduson sajnálatos, és különösen súlyos felelőtlenség a Katolikus Egyház részéről. Éveken keresztül megtapasztaltam az Egyháznak ezt az irracionális, sokszintű bezárkózását. Megtapasztaltam azt is, hogyan szabotálta Ferenc pápa utasításait, és az általa összehívott szinódust a Hittani Kongregáció, ahol én is dolgoztam. Emiatt, papi elhivatottsággal kértem a szinódus előtt írott levelemben Ferenc pápát, hogy komolyan vegye figyelembe a homoszexuális személyek, családjaik és gyermekeik emberi méltóságát. Meggyőződésem, hogy a pápa az egyetlen személy, aki véget tud vetni az elavult rendelkezések abszurditásainak. Mai napon közzéteszem a pápának írott levelet (ld. korábbi írásunkban - a szerk.), felhívva a figyelmet a szexuális kisebbséghez tartozó személyekkel szembeni érzéketlenségre és a gyűlöleten alapuló elutasítottságukra. Ezen a szinóduson a szinódusi atyák száját a homoszexuális emberekkel kapcsolatban csak olyan megnyilatkozások hagyták el, amelyekben a nácikhoz hasonlították, és az emberiség ellenségének nevezték őket. A civil életben ezt bűncselekménynek neveznék: ez rágalmazás és homofób gyűlöletkeltés. Az a tény, hogy az Egyház ebben a kérdésben hallgat, botrányos.

Krzysztof Charamsa

Barcelona, 2015. október 29.

Perintfalvi Rita (akiről korábban már a jelen blogon is írtunk) Facebook oldalán egy nagyon jó összefoglaló jelent meg a LIFT fesztivál “Ha Jézus ma élne, lennének leszbikus ismerősei” c. workshopjáról, melyet a fenti linkre, vagy a képre kattintva lehet elolvasni.

A teológus professzor gondolataiból néhány részt emelünk ki ízelítőül:

„Ha azokat a helyeket a Bibliában, ahol a homoszexualitásról van szó tudományosan elemezzük, akkor látnunk kell (persze ez csak egy tömör összefoglalás, kb. 200 oldalt lehetne íri a témához kapásból), hogy

• A homoszexualitás modern fogalmát a Biblia nem is ismeri, hiszen az 19. sz. produktuma.
• A Biblia csak egyszer beszél az individuális meleg kapcsolatról, sőt szerelemről és akkor is pozitív módon. A meleg szerelem szép példája Dávid és Jonatán szerelme. 2 Sám 1,26: "Jaj nekem miattad, testvérem Jonatán. Te nagyon kedves voltál a számomra. Csodálatosabb volt a Te szerelmed mint az asszonyok szerelme.

…

Szóval a Biblia lapjait olvasva nem lehet azt kijelenti, hogy ezek a szövegek elítélnék az lmbtq emberek kapcsolatát, szerelmét – hiszen ez mint téma, egyedül Dávid és Jonatán esetén jön elő és ott is pozitív értelemben. És persze azt sem lehet mondani, hogy pl. a melegházasság mint téma felmerülne.

Végre a Katolikus Egyház is el kezdett gondolkodni, arról, hogy miként tudná közösségébe integrálni az lmtbq embereket.”

Reméljük, hogy így van, bár itthon ennek sajnos még semmi jele nem látszik.

Krzysztof Charamsa atya (akiről egy korábbi posztban írtunk már a jelen blogon is) pár nappal ezelőtt hivatalosan is közzétette a Ferenc pápának írt levelét, melyet október 3-án küldött meg a Szentatyának, azon a napon, amikor sajtó tájékoztatón bejelentette, hogy homoszexuális, és évek óta együtt él azonos nemű partnerével. Angol nyelven a levél a cruxnow.com portálon jelent meg.

Tekintettel arra, hogy legjobb tudomásunk szerint magyarul még nem tette közzé senki a levelet teljes terjedelmében, ezt most a Kaleidoscope blogon megtesszük. A kemény hangvételű, szókimondó levél magért beszél, de arra mégis fel kell hívni a figyelmet, hogy a levél írója a vatikáni adminisztráció legkeményebb magjának számító Hittani Kongregáció munkatársa volt, tehát ő biztosan tudja, miről beszél…

Szentatyám, kedves Ferenc!

Mindig szerettem Krisztus Egyházát.

A mai napon úgy fordulok Önhöz, elöljárómhoz, Egyházunk pásztorához, mint egy megkeresztelt személy, egy pap és egy teológus, aki egész életében az Egyházat akarta szolgálni.

A belső vívódás és imádság hosszú és fájdalmas időszaka után, Isten előtt állva, és tisztán látva a pillanat súlyát, arra az elhatározásra jutottam, hogy nyíltan megtagadom azt az erőszakot, amelyet Egyházunk elkövet a homoszexuális, leszbikus, biszexuális, transz-szexuális és interszexuális emberekkel szemben.

Miután én magam homoszexuális orientációval bíró férfi vagyok, nem tudom tovább tolerálni az Egyház homofób gyűlölködését, azoknak az embereknek a kirekesztését, marginalizációját és megbélyegzését, akiket ez az erőszakos Egyház, és azon belül egyes hívők, hozzám hasonlóan folyamatosan megsértenek emberi méltóságukban, megtagadják emberi jogaikat, és lesújtanak rájuk.

Ma azoknak a bátor homoszexuális embereknek az oldalára állok, akiket évszázadokon keresztül megalázott a fanatikus Egyház. Nem fogadom el továbbiakban azt, hogy az üdvösségből indokolatlanul kizárják az emberek egy részét. Nekünk, homoszexuálisoknak nincs szükségünk arra együttérzésre, amit az Egyház ígér nekünk. Nem vagyunk az ellenségei sem az Egyháznak, sem a családoknak, ahogy azt az Egyház velünk kapcsolatban folyamatosan kialított hamis és sértő képe sugallja. Mi csak kétségbeesetten keressük a saját emberi méltóságunk és jogaink elismerésének módját. Ha az Egyház ilyen korlátolt, ennyire nem tud reflektálni az emberiség lelkiismeretének az elmúlt időszakban tapasztalható megnyilvánulásaira, amint azt Carlo Maria Martini bíboros olyan jól megfogalmazta [megj.: Martini, milánói bíboros, aki 2012-ben halt meg, és akinek a neve életében sokszor felmerült, mint a pápai cím várományosa, élete utolsó interjújában azt mondta, hogy a Katolikus Egyház 200 éves lemaradásban van], ha nem képes megfelelően befogadni ezeket az ártatlan embereket, akkor legalább fel kellene hagynia a homoszexuális emberek civil házasságkötéshez fűződő emberi jogait elismerni akaró államokkal és nemzetekkel szembeni nyomásgyakorlással.

Hagyják, hogy az Egyház a saját egyházi házasságaira fokuszálhasson, hogy az ilyen házasságban élő heteroszexuálisok boldogan élhessenek, hiszen sokszor ők sem tűnnek éppen boldognak, akik be vannak zárva az Egyházra jellemző rideg doktrinális merevség börtönének falai közé! De állítsák le a gyűlölet terjesztését azok ellen, akik szeretnék a saját szerelmüket megélni ezen a világon! Az Egyháznak inkább csendben kellene maradnia, ha nem képes a párbeszédre az emberiséggel, ha nem képes segíteni!

Köszönöm Önnek azokat a szavakat és gesztusokat, amelyeket pápaként mondott és tett néhány homoszexuális ember érdekében. Ugyanakkor az Ön szavainak csak és kizárólag akkor lesz értéke, ha a Szent Hivatal valamennyi erőszakos és sértő deklarációját visszavonja a homoszexuális emberekkel kapcsolatban, beleértve XVI. Benedek pápának azt az obszcén rendelkezését is, amellyel megtiltotta a homoszexuális emberek felvételét a papságba. Ha a papságot – melyben jelenleg egyszerre van nagyon sok homoszexuális, egyszersmind rengeteg erőszakos homofób – összhangba kellene hozni ezzel az ördögi utasítással, akkor minden meleg bíborosnak, püspöknek és papnak – köztük fantasztikus papoknak is, mint ahogy ilyenek is vannak köztük – elég bátornak kellene lennie ahhoz, hogy elhagyja azt az Egyházat, amely embertelen, érzéketlen, igazságtalan és erőszakos. [A „Szent Hivatal” a Vatikán nagyhatalmú doktrinális megfigyelő ügynökségére , a Hittani Kongregációra vonatkozó utalás. A Charasma által hivatkozott utasítás 2005-ben jelent meg, és a Katolikus Képzés Kongregációja adta ki, mely a szemináriumok felügyeletéért felelős. ]

Szükség szerint ki fogok állni a homoszexuális emberek mellet, hogy segítsek nekik felébreszteni ezt a szunnyadó Egyházat, amelyik farizeusi és képmutató, be van zárva saját rideg és embertelen doktrínáiba, melyek nem ismerik az irgalmat és a cselekvő szeretet, egy homofób Egyház, amelyik csak azt tudja, hogy hogyan utálja a nem heteroszexuális embereket. Az Egyház azt tudja, hogy hogyan üldözze és rombolja azon melegek ezreinek szeretetét, akik lelki emberek, nyitottak transzcendens világ felé, és hallgatnak az isteni meghívásra. Úgy kezeli őket az Egyház, mint kitaszított leprásokat, mintha az emberek maguk dönthetnék el, hogy homoszexuális, vagy heteroszexuális orientációjúak lesznek.

Kiállok ezek mellet az emberek mellett, akiket üldöz és elnyom az Egyház. Kiállok mellettük, mint egy lengyel pap, egy különösen gyűlölködő egyházat képviselve, melyet jelenleg szívtelen és agyatlan lelkipásztorok vezetnek, akik szerint az ilyen embereknek megbocsátásért kell esedezniük, és csak akkor számíthatnak megfelelő együttérzésre. Közülük néhányan együtt vannak Önnel a szinóduson, azt a gyűlölködő nyelvezetet használva, amely híján van az emberek iránti érzékenységnek, és kizárólag az érdekli őket, hogy hogyan tudnak nyomást gyakorolni a demokratikus kormányokra, hogyan tudják rábírni saját országuk kormányát arra, hogy egyre többet és többet lopjanak el számukra a közvagyonból, és hogyan csorbítsák a szabad emberek alapvető jogait.

Elég hosszú ideig éltem belső vívódásokkal, tisztán látva ezeket a jelenségeket, így mostanra világossá vált számomra, hogy többé nem fogadom el ezt a kirekesztő gyűlöletet. Ha az a megváltás, amelyet az Egyház kínál, nem respektálja a homoszexuális emberek természetét, akkor ezt a megváltást visszautasítom. Visszautasítom annak az Istennek a nevében, Aki olyannak alkotott meg minket, és olyannak szeret minket, amilyenek vagyunk.

Sokáig gondolkodtam ezen a döntésen, részben azért, mert tudom, hogy az Egyház milyen erőszakos azokkal szemben, akik elhagyják. Aggódom amiatt, hogy az Egyház milyen támadást intézhet a családommal szemben, akiknek pedig nincs semmilyen felelősségük az én döntésemben. Különösen aggódom édesanyámért, aki egy töretlenül hívő asszony, és aki nem hibáztatható az én döntéseim miatt. Tudom, hogy milyen veszélyek leselkednek rá ebben az erőszakos és közönyös Egyházban, amelynek ő fenntartás nélkül odaadta az egész életét. A katolikusok szívtelen és kegyetlen emberek tudnak lenni, akikből hiányzik minden emberi érzés, akik a kollektív bűnösség elvének logikáját követve egyes emberek egyéni döntései miatt képesek tönkretenni ártatlan emberek életét. Lengyelországban a katolikusok a gyűlölet, a kirekesztés, a megbélyegzés és a homofóbia mesterei. Anyámat nem lenne szabad támadnia ennek az embertelen lengyel egyháznak!

„Én irgalmasságot akarok és nem áldozatot!” [Megjegyzés: ez egy idézet az Ószövetségből: Óz 6,6a.] Isten nem akarja az emberi természetet feláldoztatni. Isten tiszteletben tartja a teremtett ember természetének misztériumát, míg az Egyház gyűlöli az emberi természet minden megnyilvánulását, ami eltér attól, amit a hatalmával és uralmával rá akar kényszeríteni az emberekre a nemiség megélése terén. Az Egyház csak az emberiség heteroszexuális részét kívánja szolgálni, és nem akar békésséggel és racionálisan odafordulni homoszexuális emberekhez.

Szentatyám, az a kihívás, amely a Püspöki Szinódus előtt áll – melynek tagjai nagyrészt olyan intellektuálisan szunnyadó püspökök, akik a bárányok szagát még soha sem szagolták – nem csak az elvált és újraházasodott hívekkel kapcsolatos, hanem a szexuális kisebbséghez tartozó testvérekkel is, akiknek jogunk van méltóságban megélni a szerelmünket, azt a szerelmet, amelyet az Egyház makacsul gyilkol. [Ferenc pápa mondta korábban, hogy olyan papokat akar, akik „ismerik a bárányok szagát”, vagyis közel vannak az emberekhez.] Nekünk akkor is jogunk van a családi élethez, ha az Egyház nem adja rá az áldását. Mi itt vagyunk, és itt leszünk, akkor is, ha az Egyház elnyom minket, és ezt addig folytatja, amíg teljesen el nem tűnünk innen, ahogy ezt eddig is tette az elvált hívekkel, akik új házasságban találták meg a boldogságot. Sokan azok közül, akik valamilyen szexuális kisebbséghez tartoznak, már elhagyták az Egyházat, hogy ne okozzanak megbotránkozást a heteroszexuális üdvösséghez vezető boldog úton járóknak. Egyáltalán ne sajnáljanak minket! Sajnálják saját magukat, a képmutatókat és farizeusokat, akik fölött elnökölni fog a szinóduson. De legyenek irgalmasak! Legyenek legalább kicsit irgalmasak! Legyenek irgalmasak: legalább hagyjanak minket békén, engedjék, hogy a világi állam emberségesebb legyen velünk, miközben Ön és az Egyháza továbbra is kitart amellett, hogy a mi életünket pokollá tegye.

Az Ön Egyházának csak bocsánatot kellene kérnie, és utána örökre csendben maradnia. Vagy meg kellene változnia a szinódus alatt, és el kellene kezdeni az Egyháznak és az emberiségnek arra a részére is gondolni, melyet a homoszexuális hívők képeznek, akiket becsméreltek, megbántottak és megbélyegeztek, megalázva és kirekesztve őket, mint a leprásokat.

Imádkozom Önért, mert tudom, hogy Isten embere, de mindent meg fogok tenni, ami tőlem telik annak érdekében, hogy segítsek a homoszexuális embereknek felrázni az Egyházat ebből az embertelen álmából, ami mostanra az intolerancia brutális szintjét érte el.

Tisztelettel:

Monsignor Krzysztof Charamsa

a Nemzetközi Teológia Bizottság Titkárságának adjunktusa,

a Hittani Kongregáció tisztviselője

a Pápai Gregorián Egyetem és a Pápai Athenaeum Regina Apostolorum teológus professzora

Róma, 2015. október 3.

A Családszinódusra Erdő Péter bíboros által előkészített munkaanyag, az Instrumentum Laboris (IL) teljes átdolgozása várható a konzervatív beállítottságú catholicnewsagency.com hírportál tegnapelőtti összefoglalója szerint. Mint írják, a munkacsoportokban – ahol sok kritikai észrevételt is megfogalmaztak az anyaggal kapcsolatban – már eddig is közel 700 módosító indítvány született, ezért várható, hogy egy teljesen új dokumentum kerül végül elfogadásra. A záródokumentum tervezetét egy tízfős, személyesen a pápa által kijelölt bizottság fogja megszövegezni a módosító javaslatok figyelembe vételével, azonban azt még senki nem tudja megmondani, hogy ezt a nagyszámú módosítási javaslatot hogyan fogják átvezetni a dokumentumon.

Félidejéhez érkezett a püspöki szinódus, és elkészültek a félidős összefoglalók, melyekről a Guardian tudósítása is beszámolt. Emlékezetes, hogy tavaly mekkora vihart kavart a rendkívüli szinódus hasonló dokumentuma, melyről akkor blogunkon is hírt adtunk. Most az idei rendes szinódus félidős dokumentumával kapcsolatban Vincent Nichols bíborost idézve a Guardian online kiadása arról írt, hogy ő is részt vesz abban a bizottságban, amely az elvált és újraházasodott, valamint az azonos nemű párkapcsolatban élők szentáldozáshoz járulásának lehetőségét hivatott előkészíteni. A Szinódus félidős dokumentumával kapcsolatban Nichols bíboros interjút adott az angol katolikus hírportálnak, mely a honlapjukról letölthető.

A hivatalos vatikáni honlapon megtalálhatóak a szinódusi anyagok franciául, angolul, olaszul, valamint rövidítve német és héber nyelven. Ezek közül a második angol összefoglalót ajánlja a Guardian cikke a figyelmünkbe, melyben azt olvashatjuk, hogy a teremtéskor a házasság három fő ismérve a monogámia, az állandóság és nemek közötti egyenlőség volt. Ez a meghatározás azonban nem mondja azt, hogy a házasság csak különneműek között jöhet létre.

Az összefoglaló természetesen elismeréssel adózik a tradicionális házasságban élők iránt, azonban a 11. bekezdésben kimondja, hogy a cél az lenne, ha minden pár és család (!) együtt tudna ünnepelni minden vasárnap a szentmisén. Ez jelentheti azt, hogy az azonos nemű párokat és azokat a családokat is be szeretnék vonni a szentáldoztás közösségébe, amelyekben homoszexuális emberek élnek. Ezt az értelmezést látszik alátámasztani Nichols bíboros által adott interjú, melyben a kegyelem fontosságát hangsúlyozta.

Az elmúlt héten a média világszerte beszámolt Krysztof Charamsa atya coming out-járól, és a híradások rendszerint kiemelték a hivatalos vatikáni reakciókból azt is, hogy a lengyel pap-teológus nem folytathatja a Hittani Kongregációban eddig végzett munkáját. Ennek ellenére Krysztof atya több szempontból sem tekinthető a meleg katolikusok Dugovics Tituszának. Nemcsak azért, mert Krysztof atya létezik, igazi hús-vér ember, szemben a legendás, ám – mint kiderült – csak kitalált hőssel, aki a nándorfehérvári csatában a vár fokáról magával rántotta a halálba a zászlót kitűzni akaró törököt, bár az önfeláldozásban van valami hasonlóság. Ugyanakkor Monsignor Krysztof Olaf Charamsa bejelntése valószínűleg egy hosszabbtávú stratégia része volt, azt azonban ma még nem lehet látni, hogy milyen további lépéseket tervez a bátor (?) lengyel pap. Kérdés az is, hogy egyáltalán önszántából állt-e a nyilvánosság elé a magas vatikáni pozíciót betöltő lelkész, hiszen a médiában olyan találgatásokkal is lehet találkozni, melyek szerint a Katolikus Egyház központjában ádáz harc dúl a megerősödően lévő „meleg lobby”, és a velük szembenálló jezsuiták között, és az előbbiek előszeretettel élnek a zsarolás gusztustalan módszerével, saját céljaik elérése érdekében. Ennek bizonyítékát látják abban, hogy a vatikáni szóvivő, Federico Lombardi SJ, tehát egy jezsuita szerzetes, azonnal bejelentette, hogy Charamsa-t felfüggesztik minden vatikáni pozíciójából. Persze könnyen lehet, hogy ezek csak olyan találgatások, amelyeknek nem sok közük van a valósághoz, ezért indokolt megvizsgálni az egyéb lehetőségeket is. Tény, hogy Charasma atya az első bejelentést követően további számos média megjelenést vállalt (ld. pl. a breitbart.com összeállítását), melyekben továbbra is kiállt amellett, hogy a Katolikus Egyháznak igenis módosítania kell a homoszexualitással kapcsolatos, és a kinyilatkoztatással alá nem támasztható tanításait, valamint többször is megerősített, hogy a továbbiakban büszkén fel fogja vállalni saját szexuális orientációját, és a katalán élettársával fennálló párkapcsolatát.

Kérdés tehát, hogy hogyan tovább:

- Vállalja-e a továbbiakban is Charasma azt a szerepet, hogy mint az egyik legkomolyabb tapasztalatokkal rendelkező személy a Katolikus Egyházon belül, egy átgondolt és hatékony stratégiát fog követni a katekizmus korrekciójának elfogadtatása érdekében?

- Milyen szerepet fog vállalni annak érdekében, hogy a vele egyet értő katolikus hívek álláspontja megfelelő súllyal jelenjen meg az Egyház döntéshozó testületeiben, és végül a katekizmus korrekciójában egyedül illetékes személy, Ferenc pápa is kimondja azt, amit sokak meggyőződése szerint a Szentlélek sugalmazott a változást kezdeményezők szívében?

- Hogyan tudnának a Charasmával egyetértő laikus és nem vezető klerikus hívek hozzájárulni ahhoz, hogy mindez megtörténhessen?

Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy meg is történjen az, aminek a meggyőződésünk szerint meg kellene történnie.

Ferenc pápa amerikai útja során találkozott Kim Davisszel, azzal az amerikai jegyzővel, akit a bíróság elzárásra ítélt hivatali visszaélés miatt, miután megakadályozta, hogy a hivatalában megkaphassák az amerikai jogszabályok alapján immáron kötelezően kiadandó igazolásokat a házasodni kívánó azonos nemű párok (az előzményeket részletesebben ld. korábbi írásunkban). A találkozót sokan úgy értékelték, hogy ezzel a pápa kiállt a jogsértő hivatalnok mellett, akit a konzervatív keresztény médiumok megpróbáltak a melegházasság elleni küzdelem hőseként beállítani.

Egy tegnap kiadott vatikáni közlemény azonban csattanós választ adott azoknak, akik ki akarták használni saját önös céljaikra ezt az eseményt. Így szól az olasz és angol nyelven kiadott állásfoglalás:

Állásfoglalás Ferenc pápa és Mrs. Kim Davis találkozójával kapcsolatban, melyre a washingtoni nunciatúrán került sor (Fr F. Lombardi, Director of the Press Office of the Holy See), 02.10.2015

[B0749]

Mrs. Kim Davisnek és Ferenc pápának a washingtoni Apostoli Nunciatúrán történt rövid találkozója folyamatosan kommentárokat és beszélgetéseket provokál. A történtek objektív megértése érdekében tisztázni szeretném az alábbi szempontokat:

Ferenc pápa több tucat emberrel találkozott, akiket meghívtak a Nunciatúrán tartott fogadásra, mielőtt a pápa Washingtonból elindult New Yorkba. Ilyen rövid köszöntés minden pápai látogatás során szokott lenni, a pápára jellemző kedvességnek, és közvetlenségnek köszönhetően. Csak egy valódi audienciára került sor a Nunciatúrán, melynek során a pápa egy korábbi tanítványát és annak családját fogadta.

A pápa nem kíván belefolyni Mrs. Davis helyzetének részleteibe, és a találkozásuk nem jelenti az ő álláspontjának támogatását, sem részleteiben, sem azok komplex szempontjai alapján.

Eddig az idézet. Mondhatnánk azt is, hogy ehhez nincs mit hozzátenni, az állásfoglalás magáért beszél: a keményvonalas, konzervatív amerikai püspöki kar szervezésében kierőszakolt találkozó Kim Davis és Ferenc pápa között, sokkal nagyobb kudarc az azonos neműek párkapcsolata ellen küzdő fundamentalistáknak, mintha nem akarták volna mindenáron kihasználni saját céljaikra a pápa amerikai útját.

Ám az igazi csattanó még csak most jön! A közleményben is megemlített egyetlen igazi audiencia során, amelyről a ebben csak annyit írtak, hogy „a pápa egy korábbi tanítványát és annak családját fogadta”, az egyházfő egy 19 éve együtt élő meleg párt látott vendégül, egy rendkívül szívélyes személyes találkozó keretében. Az eseményről a CNN is részletesen beszámolt.

Reméljük, hogy a holnap kezdődő szinóduson a püspökök is megértik ezeknek a nagyon friss híreknek az üzenetét…

Kossuth Lajos, közel két évszázada elindított „Országgyűlési tudósítások” című kiadványsorozatához hasonlóan, egy posztsorozatot indít Perintfalvi Rita (akit egy vele készült interjú kapcsán korábban már blogunkon is bemutattunk) saját Facebook oldalán, a 10 nap múlva kezdődő családszinódushoz kapcsolódóan, melynek céljait a „beharangozó cikkben” így foglalja össze:

CENZÚRA NÉLKÜL SZABADON - Szexualitás, család, válás, születésszabályozás, meleg párok helyzete azaz CSALÁDSZINÓDUS,
2015. Október 4-25!!!! ÚJ POSZTSOROZATOM INDUL!!!!

Ezek a nagyon izgalmas kérdések foglalkoztatják most Ferenc pápát és az októberi szinódusra készülőket. Olyan kérdések ezek, melyek kapcsán a tanításnak nagyon sok ponton meg kellene tudnia újulnia vagy tovább kellene tudnia fejlődni arról a szintről, ahol jelenleg van. Mert a régi válaszok nem elégségesek már a rengeteg változással és új kihívással teli világunkban. Az Egyház küldetése megérteni az IDŐK JELEIT, fontos, hogy olvasni tudjon ezekben és hogy önmaga szüntelenül meg tudjon újulni.

Nem tudom, hogy majd a magyar (egyházi és világi) sajtóban mit lehet olvasni és mit nem a szinódus valós történéseiről, vitáiról, gondolatairól, ezért az a merész gondolat jutott az eszembe, hogy írok egy ÚJ CSALÁDSZINÓDUSOS posztsorozatot, hogy én mint "szakértő" tájékoztassalak Benneteket / tájékoztassam Önöket arról, hogy miről és hogyan gondolkodik a Katolikus Egyház.

Néha az az érzésem, hogy a magyarországi hívek jó részének fogalma sincsen arról, hogy ténylegesen miről is gondolkodik az egyháza. Kevés információt kap, azt is erősen szűrve. Szóval én arra vállalkozom, hogy CENZÚRA NÉLKÜL SZABADON fogok híreket szállítani. Persze biztosan nem mindenről, mert az képtelenség lenne, de még is olyasmiről, amit én fontosnak érzek majd.

Akit érdekel a téma az kövesse a posztjaimat, akár majd jó kis viták is kialakulhatnak, de jó lenne. Ferenc pápa mondta még a zsinat első szakaszában tavaly, hogy de jó, hogy végre VITA van az egyházban, mert akkor végre ÉLET is van. Szóval nem kell félni a vitától, sem a gondolkodástól. Egyik sem BÜN, sőt...

A posztsorozatot szabad terjeszteni nyugodtan bármilyen irányban. És olyan jó lenne, ha tudnánk EGYÜTTGONDOLKODNI MI, akiknek - ha nem is kérdezik - azért van véleményük.

Nagy szükség van a Katolikus Egyház megújulása érdekében az ilyen cenzúrázatlan tudósításokra, és szabad vitafórumokra, ezért arra bíztatjuk blogunk minden olvasóját, hogy látogasson el Perintfalvi Rita Facebook oldalára, és adott esetben kapcsolódjon be az izgalmasnak ígérkező vitákba is. Azt sem vesszük rossz néven, ha egy-egy téma kapcsán blogunk szerkesztői és rendszeres olvasói belinkelik a Kaleidoscope blog azon írásait, amelyeket úgy érzik, hogy kapcsolódnak az éppen megvitatott kérdésekhez, felvetésekhez.

Forró ősz ígérkezik. Nemcsak a politikában (bár kétségtelen, hogy a médiában ma a menekültválság „mindent visz”), de a Katolikus Egyházban is. Kevesebb, mint egy hét múlva elkezdődik a Családok Világtalálkozója Philadelphiában, ahova Ferenc pápa is ellátogat. A Világtalálkozó előtt és alatt az LMBT családok több rendezvénnyel próbálják felhívni a katolikus hívek figyelmét arra, hogy ők is szeretnének ugyanolyan elismert, teljes jogú tagjai lenni a Katolikus Egyháznak, mint a hagyományos családok. Ezekről röviden beszámol a Bondings 2.0 blog egyik írása. A pápa találkozik Obama elnökkel is, aki a fehérházi fogadásra meghívott egy katolikus LMBT bloggert (ld. u. ott az erről szóló posztot is!). Alig pár nappal később, október 4-25. között tartják a XIV. rendes püspöki szinódust „A család küldetése és missziója az egyházban és a mai világban” címmel. A szinóduson a meghatározó jelentőségű Németország egyik küldöttének, Bode püspöknek a nyilatkozatát az előző posztban foglaltuk össze: A német püspökök támogatják az azonos nemű párok kapcsolatának egyházi elismerését. A szinódus alatt Rómában is jelen lesznek az LMBT katolikusok, ahol a szinódushoz kapcsolódóan megtartják a GNRC (Szivárvány Katolikusok Globális Hálózata) első éves közgyűlését – amint arról szintén beszámoltunk korábban.

Tisztában vagyunk természetesen azzal, hogy a konzervatív katolikus irányvonalhoz tartozó főpapok és a mögöttük álló emberek mindent elkövetnek azért, hogy az LMBT katolikusok ne érezhessék magukat továbbra sem az Egyház teljes jogú tagjainak, de – ahogy Ferenc pápa is bíztatott minket – „imádkozzunk a csodáért”!

Pár nappal ezelőtt a németnyelvű Dom rádió honlapján egy interjú jelent meg Fraz-Josef Bode püspökkel, aki a német püspökök képviseletében vesz majd részt az idén októberben, Rómában megrendezésre kerülő szinóduson. Az interjú angolul elolvasható a Cathcon blogon. Arra a kérdésre, hogy lát-e lehetőséget valamilyen egyházi elismerésre azoknak az azonos nemű párkapcsolatoknak az esetében, melyeket a hűség és a megbízhatóság jellemez, a püspök az alábbi választ adta:

„Annak elismerésére igen, ami ezekben a kapcsolatokban jelen van. A szentségi megáldásra nem. Amikor nyitottságról beszélve azt mondtam, hogy ne ragaszkodjunk a „mindent, vagy semmit” elvéhez, ez igaz a homoszexualitásra is. Természetesen ez is függ a kulturális és politikai környezettől. Már az előző szinódus is megmutatta a különbségeket az Egyetemes Egyházon belül. Lehet, hogy különböző utakon kell járnunk.”

A különböző fundamentalista blogok hevesen támadják Bode püspököt a fenti nyilatkozata miatt, a hazai médiumokban azonban eddig nem nagyon adtak hírt róla, pedig ilyen magas rangú katolikus egyházi vezető eddig még sosem ment ilyen messzire...

Az MTI tegnap adta hírül, hogy „Elzárásra ítéltek egy melegházasságokat akadályozó jegyzőnőt az Egyesült Államokban”, melyet ezzel a címmel gyorsan le is közölt a magyarkurir.hu katolikus hírportál. A címválasztás önmagában is beszédes, hiszen a modernkori egyházüldözést hangoztató konzervatív keresztényeknek ez olaj a tűzre, amivel ismét igazolni látják saját fantazmagóriájukat, mely szerint az azonos neműek házassági egyenlősége korlátozná a vallásszabadságot. Ha azonban rászánunk pár perc et arra, hogy felderítsük a hír hátterében meghúzódó, de az MTI tudósításból sajnos ismételten kimaradó tényeket, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy nem egyházüldözésről, hanem valami egészen másról szól ez a történet.

Amint ugyanis a wdrb.com ma délben frissített tudósításából kiderül, Kim Davis jegyzőnőt az ítélet megszületése után a mobilján hívta fel Mike Huckabee, korábbi arkansasi kormányzó, aki a Republikánusok elnökjelöltségére pályázik, hogy támogatásáról biztosítsa őt, és bejelentette, hogy kedden személyesen Kentuckyba utazik. Mindezt a jegyzőnő férje Joe Davis közölte, aki kijelentette, hogy a feleségét nem fogják megfélemlíteni, mert ő továbbra sem fog melegházassági engedélyeket kiadni, sőt a fiuk, Nathan Davis sem, aki – hogy, hogy nem – ugyanott segédjegyző, mint a most elítélt Kim Davis. Nathant azonban nem fenyegeti elzárás, ugyanis rajta kívül az összes többi segédjegyző hajlandó és készséges kiadni a házassági engedélyeket az arra immáron törvényesen jogosulttá vált azonos nemű pároknak, így azzal, hogy ő is megtagadja a vonatkozó jogszabályok végrehajtását, nem akadályozza az engedélyek kiadását. Kim Davis jegyzőnő elzárását azért rendelte el a bíróság, mert bár a férje szerint nem akadályozta meg a helyetteseit abban, hogy kiadják a házassági engedélyeket, de a valóságban mégsem kapott egyetlen azonos nemű pár sem ilyen engedélyt, amíg Kim Davis hivatalban volt. A bíróságnak tehát azt kellett mérlegelnie, hogy bármilyen más ítélet esetén a jegyzőnő – a vallási meggyőződésére hivatkozva – valószínűleg továbbra is megakadályozta volna az igénylőket jogszerűen megillető engedélyek kiadását.

Mindezek alapján egy kisstílű politikai játszma kezd körvonalazódni az események hátterében, melyben a törvény betartására, és betartatására felesküdött hivatalnoknőből így, is úgy mítoszt teremtenek, miközben egyszerűen csak törvény- és esküszegő módón megakadályozza, az egymással házasságot kötni akaró LMBT embereket a jogaik gyakorlásában. Ha ugyanis másfajta döntést hoz a bíróság (pl. figyelmeztetés, pénzbírság) akkor egy hosszas jogi huzavona kezdődik (fellebbezésekkel, időhúzással, stb.) miközben a jegyzőnő a republikánus médiagépezet segítségével a demokraták alatt hatályba lépő házassági egyenlőségi szabályok ellen küzdő bátor hősként állítják a nyilvánosság elé. Ha viszont a bíróság olyan hatékonyan lép fel a jegyzőnő jogsértésével szemben, mint most, akkor Kim Davis a küzdelem mártírjának a szerepében tetszeleghet. Teszi mindezt úgy, hogy közben egy reménybeli jövendő amerikai elnök hívogatja őt a mobiltelefonján.

Ez volna hát a modernkori egyházüldözés?

A közelmúltban egy rendkívül előremutató, sokak számára reménykeltő és bíztatást jelentő, Perintfalvi Rita katolikus teológusnővel készült interjú jelent meg az evangelikus.hu portálon (sokat elárul a Katolikus Egyház jelenlegi helyzetéről, hogy ez az interjú ezen a portálon jelenhetett csak meg). Az interjút – jelentősége miatt – a szokásainktól eltérően teljes terjedelmében közöljük.

Bécs – Budapest – Elváltakról, női papságról, születés-szabályozásról, melegekről és átalakuló szerepekről dr. Perintfalvi Rita katolikus teológusnőt kérdeztük, aki válaszaival bizonyítja, hogy az egyháznak nem egyféle mondanivalója van ezekről a kérdésekről és az is kiderül, milyen lenne egy katolikus gyülekezet, hogyha ő vezetné.

Perintfalvi Rita a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének elnöke, a Bécsi Egyetem Katolikus Teológiai Karának óraadó tanára, korábban itt szerezte meg doktori képesítését is. A rendszerváltás idején hittanár volt Szombathelyen, most a közösségi média eszközeinek segítségével megosztó és nagyon aktuális kérdésekről ír és tart előadást. Hétköznap Bécsben éli a kutatók életét, hétvégén férjével Budapesten lakik. Interjúnkban őszintén beszél a nők, a melegek és az elváltak helyzetéről a katolikus egyházban.

– Az, hogy katolikus teológus doktor, önmagában érdekes, hiszen, ha katolikus nőket elhívás ér, általában a szerzetesi utat szokták választani.

– A szerzetesekhez hasonlóan az én döntésem is – hogy egyfajta „világi apostol” legyek – nagyon erős, belső Isten-élményhez kapcsolódott, és a megtérésem idején gondolkodtam erről a lehetőségről is. Viszont én jezsuita szerettem volna lenni, mivel vonzott az az intellektualitás, amit ők képviselnek. Az persze rögtön látszott, hogy ez nem fog menni, hiszen nő vagyok, az övék pedig egy férfi rend. Később férjhez is mentem, tehát ez az út végleg bezárult előttem. De ettől függetlenül arra jutottam, hogy nem kell mindenkinek elzárkóznia a világtól, sőt. Isten tervében szerepel, hogy azok, akik az ő nevében próbálnak valamit tenni a világban, ott legyenek az emberekhez egészen közel. Azon a nyelven, amin mi beszélünk, a teológiai retorika kegyes stílusával nem lehet megszólítani a mai embereket. Ezért gondoltam úgy, hogy arra a területre irányítom a figyelmemet, ahol az egyháznak ténylegesen szüksége van segítségre. Más kérdés, hogy erre Magyarország még nincs kész. Mindenesetre, Bécsben megélhetek abból, ami a szakmám és amiért húsz évig tanultam. Ez pedig ad akkora függetlenséget, hogy itthon elmondhassam szabadon azt, amit gondolok. Ha idehaza próbálnék megélni teológusként, nem mondhatnám el, amit gondolok. Legalábbis azt hiszem, de lehet, hogy tévedek.

– Idehaza mit tud kezdeni egy katolikus nő a teológiai diplomájával?

– Jelenleg egy lehetősége van, ez a hitoktatás. Lelkipásztori kisegítőként találhat még valamilyen rész-munkát. Tehát a lehetőségek meglehetősen szűkek. Vagy pedig elmegy doktorizni, és akkor a doktori diplomájával nem tud majd kezdeni semmit.

– Ennyire lehetetlen, hogy Magyarországon női teológus doktor vagy professzor tanítsa a jövő katolikus papjait?

– Amennyire én tudom – bár statisztikák nem állnak a rendelkezésemre – egyedül a Sapientia Hittudományi Főiskolán tanítanak nők teológiai tantárgyat, és ők is – talán egy kivétellel – mind apácák. Körülbelül tíz katolikus hittudományi felsőoktatási intézmény van ma Magyarországon, de csak a pedagógiai és pszichológiai tárgyakat tanítják nők, teológiai tárgyakat, komoly teológiát nem. Egyébként lennének női oktatók, sok teológus nőről tudok, akik ledoktoráltak, habilitáltak külföldön, de miután visszajöttek, nem igazán volt lehetőségük. Ettől függetlenül gyakorlat hazai katolikus felsőoktatásban, hogy inkább klerikális tanárt alkalmaznak, mint civilt. Ennek anyagi okai is vannak persze, mivel ők eleve az egyház alkalmazottai, de ez színvonalat nem feltétlenül hoz magával.

– Ehhez képest mi a helyzet Bécsben?

– Teljesen más az ottani teológiai gondolkodás: nagyon nyitott, és nagyon nőbarát. Nem kérdés, hogy vannak nők a tanári gárdában, nem is elvétve. Ez annak is köszönhető, hogy Ausztriában még működik a gender mainstreaming a politikai életben, ami nálunk teljesen negatív fogalommá vált. Ott ez azt jelenti, hogyha egy bizonyos pozícióra egy férfi és egy nő pályázik, azonos végzettség esetén a nőnek kell előnyt élveznie. Ez egy ideiglenes pozitív diszkrimináció, amelynek célja, hogy az a súlyos hátrány, amiben a nők a tudományos pályán részesülnek, lassan eltűnjön. Asszisztensi, docensi szinten ennek látszanak is az eredményei, viszont professzori szinten még nem.

Lényeges különbség a hazai állapotokhoz képest, hogy például ebben a félévben – egyébként meglehetősen konzervatív – kispapokat tanítottam, a konzervativizmusuk mégsem volt gátja annak, hogy nagyon jól együtt tudjunk dolgozni. Ahol kulturálisan bevett és megszokott, hogy a nők jelen vannak az élet minden területén, ott ez fel sem tűnik, még konzervatív körökben sem. Nekünk furcsa lehet elgondolni, milyen, ha valaki bemegy a papi szemináriumba fiatal nőként, szoknyában, kisminkelve tanítani. De ott teljesen normális, hogy nekem kispap hallgatóim is vannak és nem is kevesen. Ebből is látszik, hogy a normalitás erősen függ a környezettől: amit mi normálisnak nevezünk itt, ahhoz képest egészen mást jelent a normális ott. Pedig tulajdonképpen csak néhány kilométer választ csak el bennünket egymástól, mégis néha űrutazásként élem meg ezt a kétlakiságot.

– Az elmúlt félévben a gender és a teológia viszonyáról tartott előadást a bécsi egyetemen. A gender kifejezés keresztény körökben mumusnak számít, azt szokták felhozni, hogy a halál kultúráját hirdeti. Mit jelent tulajdonképpen a gender?

– Az a gondolat, hogy a gender a halál kultúráját képviseli, Gabrella Kuby-tól származik, aki igyekszik teljes mértékben félremagyarázni ezt a fogalmat. Hiszen a gender csupán társadalmi nemet jelent, semmi többet. A nemek társadalmi egyenlősége mind a nő, mind a férfi szempontjából próbál igazságos társadalmi struktúrát létrehozni. Ebből tehát a férfiak sincsenek kirekesztve, bár sokan szeretik azt gondolni, hogy a gender férfiellenes. Pedig épp ellenkezőleg: azt teszi lehetővé, hogy neme miatt senkit, se férfit, se nőt ne lehessen kirekeszteni bizonyos területekről. Ennek politikai vetülete a gender mainstreaming, a gender szempontú teológia pedig azt jelenti, hogy próbálunk kapcsolódási pontokat keresni a gender studies, vagyis a genderrel foglalkozó tudomány és a teológia között.

– Van, lehet kapcsolódás teológia és gender között?

– A kapcsolódás természetszerűleg megtörténik, amikor a teológia is elkezd gender-szenzitíven gondolkodni. A korábban felhozott példák mutathatják, hogy erre éppen Magyarországon lenne nagy szükség. Ezt röviden úgy szoktam megfogalmazni, hogy ahol a nőket diszkriminálják, ott magát az Istent értik félre: nem lehet úgy gondolkodni a nőről, mint arról, aki más, másodrendű, hanem csak egyenrangú lényként, aki ugyanúgy hordozza az Isten képmását. A kapcsolódást jelentheti az is, hogy megvizsgáljuk, hogyan valósul meg mindez a mi egyházunkban a gyakorlatban? Mit is jelent ez a keresztény közösségekre nézve? Hogyan lehetne egy valódi testvériségre felépülő egyházi struktúrát létrehozni? Ebben az ügyben egyébként az evangélikusok sokkal előrébb tartanak.

– Egy korábbi, Evangélikus Életnek adott interjúban azt nyilatkozta, hogy nem szereti magát feminista teológusnak hívni, mert ez egyfajta szégyenbélyeg. Ez megváltozott azóta?

– Körülbelül két éve foglalkozom a közélet szintjén nőjogokkal. Azok a szervezetek, akikkel kapcsolatban vagyok, és akik olykor felkérnek előadónak, vitapartnernek, szívesen neveznek feministának, hogy ezzel kifejezzék az összetartásunkat. Ez teljesen jó és helyes és vállalom is, mert ez összeköt minket. Viszont katolikus körökben nem használom szívesen, mert úgy tapasztalom, hogy ez a megnevezés távolt tartja az embereket tőlem. Falat emel közénk, és ha ezt így kimondom, már nem is kíváncsiak rám, így nem jönnek közel az ügyhöz sem, amit képviselek, ezért nem szoktam magam így nevezni.

– A Facebook-oldalán nemrég elkezdett egy sorozatot, egyfajta okítást arról, hogy a biblikus gondolkodásban mennyire van helye az esélyegyenlőségi témáknak. Különösen nagy feltűnést keltett, hogy elment az idei Budapest Pride-ra, és hogy erről teológus szemmel írt is.

– Nem gondoltam, hogy éppen a Pride lesz az, ami ennyire felpörgeti az oldalamat, hiszen sok érdekes témáról írtam előtte is. Nyilván, amikor egy kérdésnek aktualitása van, az nagyobbat szól. A Pride-ra azért mentem el, mert egyszer a Szimpozion Egyesület elhívott magukhoz előadást tartani a feminista teológiáról és a felszabadítás teológiáról. Azt tapasztaltam, hogy az ő körükben rengeteg olyan ember van, akit az egyház nem fogad be, mert melegek, és ezt meg is fogalmazták nekem. Egyáltalán nem értették, hogyan lehet az, hogy én katolikusként nem utálom őket, főképp ha jómagam nem is vagyok meleg. Engem még olyan érdeklődéssel soha nem hallgattak, mint ott. Ez meghatározó élmény volt, egy valós és mély emberi találkozás.

– Nem lenne épp eléggé rázós téma idehaza egy katolikus teológus nő számára a feminizmus és a gender? Miért kell foglalkozni külön a melegekkel is?

– Nyilván, ha az ember megtapasztalja, hogy nőként egy sereg kapu zárva van előtte, nem ugyanaz a tisztelet illeti meg, közel sem veszik szakmailag olyan komolyan, mint férfiként, akkor könnyebben odaáll más csoportok mellé is, amelyeknek még ennél is több hátrányos megkülönböztetésben van részük. És ehhez jön még az a teológiai szempont is, hogy az ember teológusként megpróbálja megérteni a kirekesztettség jelenségét, annak fájdalmát, de egyben keresi az utakat is, hogy miként lehetne minderről beszélni és mindezért tenni társadalmi és egyházi szinten egyaránt. Sokat gondolkodtam azon, hogy minek nehéz lenni ma Magyarországon? Arra jutottam, hogy melegnek, cigánynak, menekültnek és nőnek lenni nehéz. Lehet, hogy csak én érzem így, de a legnehezebb talán a melegeknek, mert őket össztársadalmi szinten éri a diszkrimináció. Ha még emellett katolikusok is próbálnak lenni, akkor szinte semmi lehetőségük nincsen vallásos emberként megélni a másságukat, néhány eldugott, szinte titokban működő közösséget leszámítva. Egy átlagos magyar gyülekezet legtöbbször nagyon megbélyegzően bánik velük.

– Hogyan bánik a melegekkel egy átlagos magyar gyülekezet?

– Általában meg akarják őket gyógyítani, és azt mondják nekik, hogy majd ha meggyógyultak, akkor mehetnek vissza. Arról pedig ne is beszéljünk, amikor a legsötétebb középkori hagyományt megidézve ördögűzésről és megszállottságról kezdenek el beszélni.

– Ön mit gondol erről?

– Azt, hogy minden ember próbálja feloldani azt a lét-magányt, amit a születés utáni pillanatban megtapasztal, az anyaméhben megélt tökéletes egység felbomlását. Ezért vágyunk felnőtt korban is a kapcsolódásra, a társra, és keressük azt az embert, akinek a segítségével ez a hiány feloldható. A melegekkel kapcsolatban nem csak a test vágyát, hanem a lélek vágyát is figyelembe kellene venni, mert senki nem tud boldog lenni izolált magányban, csak azok, akik erre elhívást kaptak és erre tudatosan felkészültek.
Az önként vállalt papi cölibátust vagy a szerzetesi szüzességet ne keverjük össze azzal, hogy valakit melegként örökös magányra akarunk ítélni. Ő ezt nem választotta, hiszen mit tegyél azzal a „hajlamoddal”, hogy ember vagy, és társra vágysz?
Szerintem könnyebb a szexualitástól tartózkodni, mint a valódi társ-kapcsolattól. Az ember társas lény, így vagyunk teremtve, erről önként le lehet mondani, ha ez egy szabad döntés. De erre kényszeríteni senkit nem szabad.

– A legtöbb keresztény számára kérdés, hogyan viszonyuljon a melegekhez? Az egyik álláspont szerint a Biblia csak elítélően nyilatkozik a homoszexualitásról, ezért nekünk is el kell ítélni azt, a másik szerint viszont minden arra mutat a Szentírásban, hogy a krisztusi példa alapján szeretetet és elfogadást kell gyakorolni, és nem dolgunk ítélkezni. A katolikus teológiában van valamilyen kiforrott, egységes álláspont?

– Azt gondolom, hogy a teológia egy olyan tudomány, aminek mindig új válaszokat kell találnia, mert új kérdések vetődnek fel. Nem szabad belepréselni a mai gondolkodásunkat ezekbe az ókori szövegekbe. Nem lehet egy igehelyet kiragadni, és azt mondani, hogy ez a Biblia álláspontja, mert a Bibliát egészében kell látni, sokszor maguk a szövegek is vitatkoznak egymással. Ha így nézem, és a szövegeket összevetem, akkor nem lehet megalapozottan olyan kijelentést tenni, hogy a Biblia egyértelműen elítéli a homoszexualitást mint individuális cselekedetet. Hiszen amikor a szövegek a homoszexualitásról negatívan nyilatkoznak, akkor legtöbbször a kontextust ítélik el, például a nemi erőszakot, a kultikus prostitúciót vagy a bálványimádás gyakorlatát.
Jóllehet a klasszikus katolikus vélekedés az, hogy a homoszexualitás bűn, de éppen 2014-ben volt az a családszinódus, ami idén októberben folytatódik, és ott tényleges célkitűzés volt az, hogy próbáljunk meg ezekről a kérdésekről nyitottabban gondolkodni. Mert a homoszexualitás, vagy az azonos nemű párok jelenléte az egyházi közösségekben soha nem volt akkora kihívás, mint ma. Nem azért, mert a homoszexualitás nem létezett, hanem, mert az érintetteknek annyira el kellett bújniuk, hogy sosem látszott igazán, mennyi embert érint ez a kérdés.
Erről készült is egy kérdőív, amely kifejezetten a hívek véleményére volt kíváncsi a házasság modernkori kihívásaival, a szexualitás megélésével, például a születésszabályozással, valamint az elváltakkal és a meleg párokkal kapcsolatos kérdésekben.

– A magyar katolikus hívek mit gondolnak ezekről a kérdésekről?

– Erdő Péter bíboros hivatalosan azt nyilatkozta, hogy ő nem kérdezi meg a híveket erről, éppen elég, hogyha megbeszéli a püspökökkel és a szakértői bizottságokkal, a papsággal, de a laikusoknak nem kívánja elküldeni. Ausztriában 34.000 kérdőívet töltöttek ki a hívek, minden egyházmegye honlapján fenn volt, online lehetett elküldeni. És az eredmények ma is olvashatók, teljesen átlátható módon. Így ott tényleg kiderül, hogy mit gondolnak a hívek a házasság kérdéseiről.

– Ausztriában milyen válaszok születtek?

– A válaszokból az látszik, hogy az osztrák katolikusok többségében modern és nyitott szemléletet képviselnek. Úgy gondolják, hogy mindenképpen kellene foglalkozni a melegeket érintő integrációs kérdésekkel. Azt is többségileg igennel szavazták meg, hogy az elvált keresztények, ha újraházasodnak, járulhassanak eucharisztiához. Hiszen ez a jelenlegi szabályozás szerint nem lehetséges a számukra. Ugyanígy, a születés-szabályozási módszerek erkölcsi megítélésének újragondolását is a többség szorgalmazza.

– Milyen születés-szabályozási lehetőségei vannak ma egy katolikus házaspárnak, ha komolyan szeretnék venni az egyház tanítását?

– 1968-ban született a Humanae Vitae, IV. Pál enciklikája a helyes születés-szabályozásról. Ez azt mondja ki, hogy a számolgatós naptár-módszeren kívül tulajdonképpen nincsen semmilyen lehetőség. A naptármódszer azért jó – a jelenlegi hivatalos tanítás szerint – mert így a házasok nem választhatják el a szexuális együttlétet a gyermek megfoganásának lehetőségétől. Csakhogy, ha az ember naptár-módszerrel számolgat, ugyanúgy elválasztja ezt a két lehetőséget, mintha valamilyen más módszerrel védekezne. Csak itt a számolgatással, amúgy pedig esetleg kémiai vagy mechanikai fogamzásgátlással. De a szétválasztás igénye mindenképpen megjelenik, hiszen ezért számolgatnak. Azonban vannak pozitív példák is, amelyek azt mutatják, hogy a gyakorlatban fontosabb az emberség: ismerek például olyan apácákat, akik afrikai missziójuk során felvállalták azt, hogy óvszert osztogatnak és így próbálják az AIDS terjedését csökkenteni. Az ilyen példák adnak némi reményt, hogy az egyház mégis élő valóság.

– Az az érzésem, hogy túl sokat beszélünk a homoszexualitásról, mint családot fenyegető tényezőről és keveset a családok valódi válságáról, a szerepek átalakulásáról és azokról a kihívásokról, amelyekkel ez jár. Erről mit gondol?

– Szerintem nem a család, mint olyan veszélyeztetett, hanem új korban élünk, amelyben a családról új formában kellene gondolkodni. A világ megváltozott, és ha mi bebetonozzuk magunkat, és olyan modellt akarunk megélni, ami már nem életképes, akkor az úgysem lesz tartható. Kicsit ezt látom a melegekkel vívott „háborúban” is: mintha a saját problémáinkból adódó feszültségeket próbálnánk meg rájuk vetíteni. Inkább azzal kellene foglalkozni, hogy az új női modell mellé, amelyik most kialakul, és amelyik nem elégszik meg a fakanállal, kellene egy új férfi modell, mert az új nő a régi férfival egyszerűen nem passzol, a kapcsolatuk nem lesz műkőképes. Fontos, hogy a nő nem a saját természete ellen tett, amikor felszabadította magát a szerepek diktálta kötöttségek alól, hanem szeretett volna teljesebb, szabadabb életet élni. Ez sokaknak sikerült, most jó lenne, ha kicsit többet foglalkoznánk a férfiakkal, illetve ők többet foglalkoznának magukkal, például az érzelmeikkel, vagy azzal, hogy mit jelent apának lenni ma, mi az apai hivatás. Akkor talán nem a félelem, meg a nőellenesség irányítaná az erről szóló beszédet, hanem a nyitottság és az egymásra találás.

– Korábban érintettük, hogy ma minden afelé halad, hogy a nők az élet minden területén egyenlő lehetőségeket kapnak. Hol tart a nők ordinációjának ügye a katolikus egyházban?

– Még mielőtt Benedek pápa lemondott, utolsó hagyatékként megfogalmazta, hogy ezt a kérdést egyszer s mindenkorra zárjuk le: nem lehet a nők ordinációjáról beszélni, nem csak most, de a jövőben sem. Erre a kritikus teológia azt mondaná, hogy nem lehet egyszer s mindenkorra adott válaszokat leszögezni. Mindenesetre, ez alaposan befékezte az erről folytatott gondolkodást és kérdés, hogy mikor lehet újra hivatalosan is elővenni – ettől még gondolkodni természetesen lehet róla. Ellenérvként azt szokták felhozni, hogy a női papok olyan változást hoznának, ami azt a kétezer éves szimbolikus rendet, ami fennáll, annyira összezavarná, hogy ezt a hívek sem akarják.

– Ha lehetne, szívesen lenne pap egy katolikus gyülekezet élén?

– Magamra tudós emberként tekintek – nyilván azért is, mert nem volt másra lehetőségem. Esetemben az is kérdés, hogy házas nőként lehetnék-e katolikus pap, mert azt már végképp nem tudom visszacsinálni és még kevésbé szeretném. Ha lehetnék így egy katolikus gyülekezet vezetője, akkor biztos, hogy érdekelne a dolog. Szerintem alkalmas lennék erre a feladatra, és ez egy nagyon működőképes, virágzó, elfogadó és nyitottan gondolkodó egyházközség lenne.

Szöveg: Laborczi Dóra, fotó: Kiss Tamás

 Hivatkozások: „Nem ettől vagyok rossz ember” – Valódi párbeszéd a homoszexualitásról - Misztika vallás– és felekezetközi kontextusban – Beszélgetés Perintfalvi Ritával -

Facebook-oldal, ahol hozzá is lehet szólni a cikkhez

Az ILGA Europe közzétette éves jelentését az LMBT emberek elfogadottságának alakulásáról az egyes európai országokban, melyet a hazai médiumok közül elsőként mutatunk be olvasóinknak a Kaleidoscope blogon. A jelentés alapján Magyarország éppen az inkább elfogadó, és az inkább elutasító országok határán van az 50%-os eredményével.

Ez a tavalyihoz képest 4%-pontos romlást jelent, ami a legnagyobb visszaesésnek számít Európában, igaz még így is számos olyan országot megelőzünk az ILGA értékelése szerint, amelyekben valójában sokkal magasabb az LMBT emberek elfogadottsága, mint nálunk (pl. Írország, Csehország, Svájc). Az ILGA felmérés ugyanis csak azt vizsgálja, hogy az általuk összeállított szempontok szerint van, vagy nincs hátrányos megkülönböztetés a vizsgált országban, nem elemez közvélemény-kutatási adatokat, és nem végeztet célzott szociológiai vizsgálatokat.

Nem tekinthető tehát minden szempontból informatívnak az ILGA Europe jelentése, de a maga nemében mégis meghatároz jelentőségű, hiszen egy objektív bizonyítványt állít ki minden európai országról az alapvető emberi jogok, és azon belül kiemelten az LMBT jogok tiszteletben tartásával kapcsolatban.

Eddig sem lehetett illúziónk azzal kapcsolatban, hogy milyen a hatalmon lévő hazai jobboldal hozzáállása az LMBT emberek alapvető jogainak tiszteletben tartásával összefüggő kérdésekhez, de az azért mégis csak újdonságnak számít, hogy egy kormány-közeli napilap nyíltan fenyegeti a homoszexuális embereket, ahogy ezt a Napi gazdaság mai számában Papp Viktor (középiskolai tanár) teszi a „Milyenek is azok az európai értékek…” c. írásában.

A cikk szerzője példákkal illusztrálva ostorozza azokat a jelenségeket, amikor szerinte „a józan ész a hagyományos keresztény európai értékeknek ellentmondó dolgokat tapasztal”, és ilyenkor „az ember felhorkan és érzi, hogy itt valami kisiklott”. Ezt a fajta dölyfös homofób arroganciát már megszoktuk azoktól, akik szerint a „józan ész” csak az LMBT emberek egyenjogúságának korlátozását jelentheti, akik szerint a józan megfontolás nem vezethet másra, csak arra, hogy aki meleg, az ne lehessen boldog, ne élhessen a társával jogilag és társadalmilag ugyanolyan elismert párkapcsolatban, mint a heteroszexuális emberek.

Ezután egy erősen vitatható megállapítás következik: „A hagyományos erkölccsel homlokegyenest ellentétes jelenségeket a többség nem tudja magáévá tenni, bármennyire is próbálkozik ezzel az elszánt és nagyon erős véleményformáló hatással bíró, de akkor is kisebbség.” Milyen többség? Úgy általában az emberek többsége a világban? A szerző talán nem ismeri azokat a tényadatokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a fejlett országok lakosságának a többsége ma már egyértelműen támogatja az azonos nemű párok házasságának jogi elismerését? (Ld. pl. az ír népszavazásról, az USA, az Egyesült Királyság, vagy Franciaország közvélemény-kutatási eredményeiről szóló korábbi írásainkat!) Vagy ő csak a hazai valóság keretei között tud gondolkodni? És az biztos, hogy Magyarországon a többség a gyűlölködést és a kirekesztést támogatja?

Azonban a java csak ezután jön, amikor a cikk utolsó mondatában megfenyegeti az „elszánt kisebbséget” a tanár úr: „Ha pedig valamit nagyon erőszakosan próbálnak ráerőltetni a többségre, akkor vélhetően egy kritikus pillanatban elfogy a türelem, és az senkinek nem lehet ideális állapot.”

Vagyis, ha az a bizonyos „elszánt és nagyon erős véleményformáló hatással bíró, de akkor is kisebbség” nem hagyna fel azzal, hogy „valamit nagyon erőszakosan próbálnak ráerőltetni a többségre”, akkor „egy kritikus pillanatban elfogy a türelem, és…” És, akkor mi lesz? Mire céloz a cikk szerzője, amikor így fogalmaz: „elfogy a türelem, és az senkinek nem lehet ideális állapot.” Esetleg megint elkezdik haláltáborba küldeni a nem kívánatos kisebbséghez tartozókat?

Biztos, hogy ezt a stílust akarja látni, olvasni a jobboldali szavazóbázis?

Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből! (Mt 7.2-5)

A CNA, a vezető amerikai konzervatív katolikus hírportál egy cikket közölt az „eltévelyedett” katolikus csoportok kezdeményezéséről, mely szerint a Katolikus Egyháznak lehetővé kellene tenni a szentségi házasságot az azonos nemű párok számára is, részletesen kifejtve, hogy ez miért nem lehetséges az általuk megkérdezett „független” szakértők szerint. A konzervatív katolikusok érvrendszere csak azoknak a hivatalos vatikáni dokumentumoknak a téziseit ismételgetik, amelyeket az előző posztban is megemlítettünk, és meg sem próbálnak reagálni azokra az észrevételekre, amelyeket a laikus katolikus hívek egyre gyakrabban vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a homoszexualitásra vonatkozó hivatalos katolikus tanítás miért szorulna korrekcióra. A hírportál által idézett egyik szakértőt Grabowski-nak hívják, amin a hazai olvasók kicsit elmosolyodhatnak, ha eszükbe jut a Macskafogó c. animációs műremek, melyben az egerek is egy hasonló nevű szuper ügynököt bíztak meg, amikor szorult helyzetben voltak. Ez a Grabowski az Amerikai Katolikus Egyetem morálteológia professzora, aki „szállítja” az azonos nemű párok szentségi házasságának lehetetlenségét „alátámasztó” érveket.

A CNA „oknyomozó zsurnalisztája” a cikk végén „lerántja a leplet” a házassági egyenlőség legfelsőbb bírósági megszavazása (ld. ezzel kapcsolatban is korábbi írásunkat) után, a „szentségi házassági egyenlőségért” küzdő katolikus szervezetek „anyagi motivációjáról”. Négy bekezdésen keresztül részletezi, hogy ezek az „eltévelyedett” katolikus szervezetek hogyan részesülnek 200 ezer dollár támogatásban az „Arcus Foundation”-től, majd a cikk csattanójaként elárulja azt is, hogy ez utóbbit ki pénzeli. Ha azonban az olvasó arra számít, hogy valamilyen maffia, vagy szabadkőműves páholy „önti a pénzt” a katolikus hívek megrontásának szándékával az Arcus Alapítványba, akkor annak csalódást okozhat, hogy a pénz forrása a U.S. State Department’s Global Equality Fund.

Arról azonban már nem szól a fáma, hogy milyen források felett rendelkezik az Amerikai Katolikus Egyetem, amely többek között Grabowski professzort is fizeti (lehet, hogy ő egymaga is megkeres annyit egy év alatt, mint amennyi támogatást az amerikai kormányzati szerv folyósít az Arcus Alapítványnak). Az Egyetem „Ténykönyvéből” sajnos nem derül ki, hogy az mennyi támogatásban részesül az Amerikai Katolikus Egyháztól, amelynek majdnem teljes püspöki kara (az ultrakonzervatív USCCB) bent ül az Egyetem különböző vezető testületeiben, de a kiadvány 32-33. oldalán megtalálható adatokból annyi azért látható, hogy ott nem néhány százezer dollárból gazdálkodnak, hanem sok százmillióból. Egy egyszerű szorzás és összeadás segítségével kiszámíthatóan az Egyetem 6700 hallgatója által fizetendő éves tandíj 250-300 millió dollár között van (ami kb. 70-80 milliárd forint!), és ebből a rengeteg pénzből csak kevesebb, mint 50 millió dollárt osztanak szét a hallgatók között intézményi támogatásként. Ugyanakkor – hogy-hogy nem – az Egyetem is kap szövetségi és állami támogatást, méghozzá több, mint tízszer annyit, mint az Arcus Alapítvány.

Ezek szerint tehát a konzervatív katolikusok által oly sokszor emlegetett „meleg lobby” anyagi támogatottsága eltörpül a „konzervatív lobby” támogatottságához képest. Mégis állandóan azzal támadják az LMBT szervezetek képviselőit, hogy azokat végső soron csak szimpla anyagi érdekek motiválják, és ebben a cikkben is ezt akarták belesulykolni az olvasókba. Valószínűleg nem olvasták el elég figyelmesen Máté evangéliumában Jézus fent idézett szavait: „Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!”

Pár nappal ezelőtt Dr Eamon Martin, Armagh érseke, az Ír Katolikus Egyház primása három keresztény LMBT szervezet képviselőjével tárgyalt, amit az irishcentral.com hírportál történelmi jelentőségű megbeszélésnek minősített. A találkozóra Armagh-ban, az érseki rezidencián került sor július 22-én Dr Richard O'Leary a ’Faith in Marriage Equality’ (FiME ~ Hit a Házassági Egyenlőségben) egyesület vezetőjének kezdeményezésére, a ’Mi Vagyunk az Egyház’ és a ’Meleg Katolikusok a Szent Patrik Katedrálisban’ lelkiségi mozgalmak képviselőinek részvételével. Dr Richard O'Leary így értékelte a találkozót: „Hisszük, hogy ez a nyílt dialógus irányában tett pozitív előrelépés volt, mely hozzá fog járulni a „valóság megismeréséhez”, ahogy az egyházi vezető fogalmazott a polgári házasság egyenlőségéről tartott népszavazás után.” Ezzel Diarmuid Martin dublini katolikus érsek szavaira („the church needs to do a reality check”) utalt, amit a Hír 24 hírportál tudósításában így fordítottak: „Az egyháznak képbe kell kerülnie a valósággal”.

Brendan Butler a Mi Vagyunk az Egyház mozgalom írországi tagjainak képviseletében az októberben megrendezésre kerülő püspöki szinódusra utalt, melyen Eamon Martin és Diarmuid Martin érsekek fogják képviselni az ír katolikus püspököket, és amelyen a tervezett napirend 130. pontja szerint a homoszexuális tendenciákkal bíró személyek iránti lelkipásztori figyelemről is szó lesz. Butler elmondta az érseknek, hogy „ha a Katolikus Egyház vissza akarja szerezni a hitelességét, nemcsak a melegek és a leszbikusok, hanem egy ennél sokkal szélesebb katolikus közösség tagjai előtt, akkor ahhoz szükség van a jelenlegi katolikus tanítás módosítására. Felhívta a figyelmet arra, hogy morálisan sértő a Hittani Kongregáció körlevelének szóhasználata, miszerint a homoszexualitás „objektíve rendellenes”, és a homoszexuális gyakorlatok „súlyos bűnök a tisztaság ellen”.

Martin érsek azt mondta, hogy szívesen fogadna, az írországi Mi Vagyunk az Egyház mozgalomtól további anyagokat ezzel kapcsolatban.

Adja Isten, hogy végre a Magyar Katolikus Püspöki Kar vezetői hasonló nyitottságot mutassanak a hívek mind szélesebb tömegei által felismert igazságok elfogadására.

Miután lecsillapodtak az írországi népszavazás (melyről korábbi írásunkban mi is beszámoltunk) kapcsán a médiában és a nemzetközi közvéleményben felkorbácsolódott hullámok, az azonos neműek házasságával összefüggő téma egy időre lekerült a címoldalakról, de ez nem tartott sokáig... A mögöttünk álló héten két olyan hír is napvilágot látott, amely ismét világszerte ráirányította a figyelmet a házassági egyenlőséggel és az LMBT emberek befogadásával összefüggő kérdésekre.

Az első a családdal foglalkozó októberi püspöki szinódus – meglehetősen konzervatív szemléletű – munkaanyagának közzététele volt, mely egyértelműen csalódást keltő volt a katolikus LMBT emberek számára, mivel egyrészről nem mond semmi újat a katekizmus (KEK) vonatkozó részeihez képest, másrészről ugyanazt a bántó, inadekvát nyelvezetet használja, mint a KEK. Nem meglepő tehát, hogy Szivárvány Katolikusok Globális hálózata (GNRC) egy alternatív szövegtervezetet készített a munkaanyagnak a homoszexuális emberekkel foglalkozó részeihez, melyet többek között az LMBT Keresztények Európai Fórumának honlapján is meg lehet találni. Ebben az LMBT személyek, gyermekeik és szüleik valódi befogadását sürgetik a katolikus közösség részéről, és új szövegtervezetet javasolnak a fejlődő országokkal kapcsolatban. Ez utóbbira azért van szükség, mert a munkaanyag 132. szakasza megismétli azt a teljesen megalapozatlan, valótlan állítást, mely szerint a nemzetközi szervezetek arra akarják kényszeríteni a szegényebb országokat, hogy ismerjék el az azonos neműek házasságát, mert máskülönben megvonják ezen országok anyagi támogatását. Csakhogy ilyen elvárást soha egyetlen nemzetközi szervezet sem támasztott a fejlődő országokkal szemben. Valóban felmerült, hogy azok az országok ne részesüljenek anyagi támogatásban, amelyek az alapvető emberi jogokat sem tartják tiszteletben, így – többek között – az LMBT személyeket is hátrányos megkülönböztetés éri, mivel börtön-, vagy akár halálbüntetéssel sújtják a homoszexuális embereket, sőt azokat is, akik kiállnak az ő alapvető jogaik tiszteletben tartása mellett, de ez nem jelenti, hogy el kellene ismerniük az azonos neműek házasságát. Ugyanakkor aligha vitatható, hogy az LMBT emberekkel szemben alkalmazott jogsértéseket nem lehet szó nélkül hagyni, így a GNRC azt javasolja, hogy a szinódusi zárónyilatkozat utasítsa el a homoszexuális emberek kriminalizálását és büntetését.

A másik hír, amely ráirányította a figyelmet a házassági egyenlőség kérdésére, az Amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése volt, amely kimondta, hogy az USA egyetlen tagállama sem tilthatja meg jogszabályban az azonos neműek házasságát, és minden tagállam köteles tiszteletben tartani azt az alkotmányos alapelvet, hogy jogi szempontból nem lehet különbséget tenni az azonos, és a különböző nemű emberek között létrejött házasságok között. A döntés érzékenyen érinti az Amerikai Katolikus Püspöki Konferencia – világviszonylatban is meglepően konzervatív – tagjait, akik eddig stabil bázisként tekintettek azokra a homofób kirohanásoktól sem mentes konzervatív politikusok által vezetett szövetségi államokra, amelyekben eddig megtiltották az azonos neműek házasságát. Mostantól kénytelenek lesznek tudomásul venni a polgárok döntő többségének (a közvélemény-kutatási adatok szerint a 60%-ot is meghaladó arányú) támogatását élvező új jogi helyzetet, és ez talán elgondolkodtatja őket azzal kapcsolatban is, hogy vajon valóban Isten akarata szerint való dolog-e az LMBT emberek egyenlő jogai elleni folyamatos fellépésük.

Annyi bizonyos, hogy az LMBT katolikusoknak továbbra is kérniük kell az „aratás urát”, hogy olyan munkásokat küldjön „az aratáshoz”, akik minél több LMBT embert is képesek megszólítani, és Jézushoz vezetni.

A Bondings 2.0 blog mai írásában röviden összefoglalja, hogy a német katolikusok milyen megnyilatkozásokat tettek, illetve állásfoglalásokat publikáltak a közelmúltban a házasság, a család, és az azonos neműek párkapcsolatai témakörében. A legnagyobb, több millió tagot számláló német katolikus laikus szervezet, a Német Katolikusok Központi Bizottsága állásfoglalást tett közzé (ezt német nyelven teljes terjedelmében el lehet olvasni a honlapjukon), melyben az elvált és újraházasodott, valamint az azonos nemű párok kapcsolatának megáldását kérik az Egyháztól.

Reinhard Marx bíboros ugyan válaszában felhívja a figyelmet arra, hogy az állásfoglalás néhány célkitűzése teológiai szempontból nem lenne helytálló, ha fenntartások nélkül bevezetésre kerülne, ugyanakkor dicséri az állásfoglalást, mely számos fontos kérdésre ráirányítja az Egyház és társadalom figyelmét. Mint mondja, ezekkel kapcsolatban szükség van a teológiai vitákra, melyek segítséget jelentenek az Egyház számára, továbbá hozzájárulnak a család és a házasság jelentőségének bemutatásához a társadalom tagjai számára.

Idézik az európai püspökök római találkozójára is meghívott Eberhard Schockenhoff-nak, egy vezető morálteológusnak a rádióinterjúját, melyben kiállt az azonos neműek párkapcsolatai egyházi megítélésének az eddigieknél sokkal progresszívebb irányú fejlődése mellett. Nem támogatja az azonos neműek házasságát, de a regisztrált élettársi kapcsolatukat igen.

Heiner Koch, Berlin újonnan kijelölt érseke is tett pozitív nyilatkozatokat az azonos neműek párkapcsolataival összefüggésben. A Tablet cikke idézi az érsek szavait: „…a homoszexualiást bűnnek nevezni sértő. … Ismerek olyan homoszexuális párokat, akiknek a kapcsolatát példamutató megbízhatóság és a felelősségérzet jellemez. … Minden olyan kötelék, amely megerősíti és megtartja az embereket a szememben jó, és ez igaz az azonos neműek párkapcsolataira is.” A legfontosabb az, hogy Koch érsek az elnöke a Német Püspöki Konferencia Házasság és Család Bizottságának, és egyike annak a három püspöknek, akik októberben a vatikáni szinóduson képviselni fogják Németországot. Ezek alapján egyre több remény van arra, hogy az idei rendes szinóduson konkrét eredményeket fognak elérni a katekizmusnak a homoszexualitással és az azonos neműek párkapcsolatának megítélésével összefüggő korrekcióját támogató püspökök, mint a tavalyi rendkívüli családszinóduson.

A Bondings 2.0 blog legfrissebb posztja beszámol azokról az erőfeszítésekről, amelyeket az LMBT emberekkel kapcsolatban álló katolikus szervezetek tettek annak érdekében, hogy regisztrálni tudjanak a 2015 szeptemberében Philadelphiában megrendezésre kerülő Családok Világtalálkozójára, azonban mindeddig semmilyen érdemi választ nem kaptak a szervezőktől. Jelentkezni szeretett volna többek között a Deb Word vezette Szerencsés Családok mozgalom, akiknek csodálatos missziójáról korábban a jelen blogon is beszámoltunk.

Mint ismeretes az USA-ban annak ellenére szélsőségesen konzervatív irányvonalat képvisel a Katolikus Egyház hivatalos vezetése, hogy a hívek többsége ott is támogatná az azonos neműek párkapcsolatának egyházi elismerését. Egyelőre sajnos a hivatalos vatikáni megnyilvánulások is azt a struccpolitikát képviselik, amely megpróbálja ignorálni az LMBT emberek jelenlétét az Egyházban. Mindez emlékeztet az amerikai hadseregben 1994-2011 között érvényben lévő „Don’t ask, don’t tell” (DADT) szabályra, melynek értelmében nyíltan nem volt szabad beszélnie senkinek arról, hogy meleg, és ezt nem is kérdezhették meg senkitől. Obama elnök ezt a szemforgató, nevetséges jogszabályt egy mozdulattal kihajította oda, ahova való: a történelem szemétdombjára. Azóta az amerikai hadsereg tagjai nyugodtan felvállalhatják melegségüket, és ennek ellenére láthatóan nem rendült meg az amerikai haderő. Úgy tűnik azonban, hogy más hierarchikus szervezetekben, így a Katolikus Egyházban is továbbél a DADT szelleme. Mindenki tudja, hogy az LMBT emberek jelen vannak az Egyházban, de ha nem beszélünk róluk, akkor nem kell szembenézni azokkal a problémákkal, amelyek a tévedésekre, az isteni kinyilatkoztatás helytelen értelmezésére alapozott hivatalos egyházi tanításokból adódnak. Ezért nem akarnak a philadelphiai találkozó szervezői sem szembenézni azzal a ténnyel, hogy a családok nem elhanyagolható részében vannak LMBT emberek, és a világtalálkozó nem töltheti be szerepét a családok megerősítésében, ha nem foglalkozik azzal, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdenie nap, mint nap az ilyen családoknak. Választ kellene keresni pl. arra, hogy hogyan kellene az Egyháznak segítséget nyújtania azoknak a katolikus szülőknek, akiknek a gyermekéről kiderül, hogy meleg, vagy milyen pasztorációs segítséget kell nyújtani azoknak a meleg és leszbikus embereknek, akik nyíltan felvállalják szexuális irányultságukat, de ettől még hívő katolikus családban szeretnék leélni földi életüket.

Meg lehet próbálni még egy ideig homokba dugni a fejünket, de azt senki nem gondolhatja, hogy hosszútávon megoldást jelenthet ez a struccpolitika.

„Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet létrehoztam köztem és minden földi lény között”

- mondta Isten Noénak a szivárványról, mely ma a melegházasság alkotmányba foglalását eldöntő népszavazás után megjelent Írország egén. Mindez talán elgondolkodtatja azokat, akik a zsidó-keresztény tradíciókra hivatkozva utasítják el az azonos neműek házasságát.

Ferenc pápa az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa, az Egyház szociális tanításainak terjesztése, az igazságosság és béke kutatási eredményeinek gyűjtése céljából felállított pápai tanácsadó-testület új szaktanácsadójának nevezte ki Fr. Timothy Radcliff OP-t, a Dominikánus Rend korábbi nagymesterét. Kinevezéséről egy szűkszavú közleményben számoltak be a vatican.va weboldalon. A döntés jelentőségét jól mutatja, hogy egy konzervatív militáns katolikus weboldal cikkének szerzője éles hangnemben ecseteli Radcliff testvér „bűnös” hozzáállását az LMBT személyekhez (a cikk kulcsszavai: sátán, pokol, stb.), a kommentelők teljes értetlenségüknek adnak hangot, vagy éppen álszent módon azzal magyarázzák Ferenc pápa döntését, hogy hátha így akarja megtérésre bíztatni „szegény megtévedt” dominikánus testvérünket. Tény, hogy Timothy Radcliff számos olyan megnyilatkozást tett, amely a katolikus egyházi vezetők között ritkaságszámba megy a szexuális irányultságukat nyíltan vállaló katolikus LMBT személyek egyházi befogadásával, és párkapcsolataik egyházi elismerésével összefüggő kérdésekben, amelyekről a konzervatív fundamentalista cikkben is részletesen beszámolnak. (Valahol kissé mókás, hogy a konzervatív fundamentalista álláspontot képviselőktől lehet a legtöbb információhoz hozzájutni a progresszív keresztényekkel kapcsolatban, miközben előbbiek éppen kígyót-békát kiáltanak az utóbbiakra...)

Érdemes felidézni Radcliff néhány gondolatát a kritikus konzervatív írás alapján:

Radcliff pozitívan beszélt az azonos neműek párkapcsolatáról. Az emberi szexualitással foglalkozó munkacsoport által publikált összefoglaló szerint, a homoszexuális kapcsolatokról így nyilatkozott: „Nem kezdhetjük azzal a kérdéssel, hogy ez megengedett vagy tilos! Meg kell kérdezni, hogy mit jelent, és mennyiben eucharisztikus. Természetesen lehet felületes, sérülékeny, gyengéd, kölcsönös és erőszakmentes. Azt gondolom, hogy ez (ti. a homoszexuális párkapcsolat) sok szempontból ki tudja fejezni azt, ahogy Krisztus önmagát adja ajándékba az embereknek.”

Egy 2012-es The Tablet cikkben Radcliff ezt mondta:

„Nem szabad negatívan beszélni az azonos nemű párok elkötelezett szeretetkapcsolatáról. Ez utóbbit is erősíteni és támogatni kell, ezért az egyházi vezetők lassan rájönnek, hogy támogatni kell az azonos nemű személyek párkapcsolatát. A szeretet Istene jelen lehet minden igazi szerelemben.”

Adja Isten, hogy Radcliff testvér minél hatékonyabban tudja képviselni ezeket a tiszta és következetes elveket az Egyházi Tanítóhivatal legmagasabb szintjein végzett munkája során!

… azért, hogy nem folytatnak provokatív magatartást, mint más európai országokban,

… azért, hogy rejtőzködnek,

… azért, hogy nem követelnek maguknak egyenlő jogokat,

… azért, hogy nem terhelik a rendőrséget felesleges feljelentésekkel a közösségi médiában mindennapos gyalázkodások miatt,

… azért, hogy ha nem tetszik nekik a „rendszer”, akkor csendben elhúznak az országból.

Debrecen, 2015. május 18.

A fenti címmel jelent meg egy blogbejegyzés a Washington Post online blog rovatában. A poszt szerzője, Jonathan Capehart írásában felidézi az azonos neműek házasságának 2013-as brit legalizálása körüli politikai viharokat, melyekről annak idején a jelen blogon is részletesen beszámoltunk. Capehart felidézi azokat a vészjósló bírálatokat, amelyeket vezető tory tisztségviselőktől, a párt neves támogatóitól kapott a világ legbátrabb konzervatív miniszterelnöke, aki képes volt szembeszállni mindenkivel azért, mert meggyőződése szerint ez volt az egyedül tisztességes eljárás az LMBT emberek egyenlő jogainak biztosítása érdekében. Mindannyian emlékszünk arra, hogy a házassági egyenlőségről szóló törvény elfogadása után milyen sokan gondolták biztosnak a konzervatívok vereségét a következő választáson, és arra is, hogy a szélsőjobb UKIP megpróbálta az e törvény miatt a konzervatívoktól elfordulók szavazatait megszerezni. A közvélemény-kutatók is kivétel nélkül azt jósolták, hogy a konzervatívok aligha alakíthatnak kormányt, vagy legfeljebb valamilyen labilis koalíció tagjaként.

A brit választók azonban másként döntöttek. Megerősítették David Cameront, és ezzel hatalmas igent mondtak az azonos neműek házassági egyenlőségére is. Nagy Britannia ezzel megőrizte az emberi jogok tiszteletben tartása terén, a fejlett nyugat-európai országokkal együtt kivívott vezető szerepét. Bárcsak a hazai konzervatív politikusok is követnék David Cameron példáját!